Szellem doktor-előzetes

 
Beküldte: Kanyecc 2012 October 25, 13:56-kor a(z) videó témába.

Már megy a csipkelődés az RTL2 felé, hiszen a jelek szerint a SuperTv2-nél előrehaladottabb az egyes szolgáltatókkal történő egyeztetés, egyezkedés. A minap érkezett erről egy sajtóközlemény, melynek lényege, hogy a T-Home, a UPC, a Digi, a UPC Direct, valamint a Vidanet, az Invitel, a Tarr Kft. és a PR-Telecom hálózataiban elérhető lesz. Ergo, biztosan láthatja egymillió ember. Ez persze nem azt teszi, hogy nézni is fogják, de a lehetőség adott.

November 2-án lesz a debüt. A műsorrendjüket leközöltük. Aki elsiklott felette, azoknak mutatom az archívumból az anyagot. Minden más hozzákapcsolódó cikkről se feledkezzünk el. Az tény és való, hogy ők nem kezdenek akkora lendülettel, mint az RTL2, hiszen kevesebb nevesebb újoncot szedtek össze az elmúlt évadokból. Mellesleg a Made in Jersey-t is megvásárolták, de befürödtek vele, hiszen a 2012/13-as idény első kaszája lett. Lényeg a lényeg, hogy a Ringer, a NYC 22, a The Client List mellett érkezik az A Gifted Man is, azaz a Szellem doktor. A CBS újonca volt, egyetlen évadot élt, mivel pénteken a túlélési esélyek a nullát közelítik. Ehhez készült egy ajánló, a szereplők is megszólalnak, így egyből lehet a szinkront bírálni.


Kommentáld!

SzuperTv2 műsorrendje

 
Beküldte: Kanyecc 2012 October 20, 0:00-kor a(z) Magyar hírek témába.

Nocsak. A Tv2 sajtóosztályát vezető tag feltette a SzuperTV2 második heti műsorrendjét. (Az elsőt is, de felesleges szombatot és vasárnapot külön kiemelni.) A lényeg, hogy a premier sorozatok között lesz: a Ringer, a NYC 22, a The Client List, az A Gifted Man és a Mad Love. Miután felmértétek a terepet, jöhetnek a vélemények, hogy mennyivel jobb vagy rosszabb az RTL2-éhez képest.

06:00 – SuperTV2 Rajzfilmek
07:40 – Mrs. Klinika (Strong Medicine)
08:30 – Jóban Rosszban (ismétlés)
09:00 – Jóban Rosszban (ismétlés)
09:30 – Super MOKKA
11:30 – Colin és Justin tuti lakástippjei (Colin & Justin’s Home Heist)
12:20 – Álomház (Property Brothers / My Dream Home)
13:10 – GETAWAY- Viszlát: mi leléptünk!
14:00 – Ninas Mal – Vad angyalok (Ninas Mal)
14:30 – Ninas Mal – Vad angyalok (Ninas Mal)
15:00 – Super MOKKA (ismétlés)
17:00 – Jóban Rosszban
18:00 – Tények 6-kor
18:30 – Gyilkos számok
19:20 – Mrs. Klinika (Strong Medicine)
20:10 – Sue Thomas – FBI (Sue Thomas: F.B.Eye)

Hétfő:
21:00 – Ringer
21:50 – NYC 22

Kedd/szerda:
21:00 – Esti film

Csütörtök:
21:00 – Szellemdoktor (A Gifted Man)
21:50 – Combat Hospital – A Frontkórház (Combat Hospital)

Péntek:
21:00 – Ügyféllista (The Client List)
21:50 – Esti film

22:40 – GETAWAY- Viszlát: mi leléptünk! (ismétlés)
23:30 – Álomház (ismétlés)
00:20 – Colin és Justin tuti lakástippjei (ismétlés)
01:10 – Ninas Mal – Vad angyalok (ismétlés)
02:00 – Műsorzárás

(Szombat és vasárnap a tovább mögött!)

Tovább…

Kommentáld!

Újabb SuperTv2-es előzetes

 
Beküldte: Kanyecc 2012 October 18, 14:38-kor a(z) videó témába.

Megjött az újabb ajánló a SzuperTv2-höz (vagy SuperTv2-höz?). Benne sok képkocka olyan sorozatokról, amik érkeznek a műsorukra. Ez azért is jóféle, mert így megtudhattuk, hogy a Ringer-t, a NYC 22-t, a Made in Jersey-t és a The Mob Doctor-t bevásárolták. Ha jól szűrtem le, illetve jól vagyunk informálva. Ha valaki felismer újabb produkciót belőle, ami hazai premier közé sorolandó (ezért se írtam a Pan Am-et), akkor ne tartsa vissza, írja kommentekbe.


1 Hozzászólás

TV2: Élmény a négyzeten – Ráadás

 
Beküldte: FERCSA 2012 September 13, 17:19-kor a(z) Magyar hírek témába.

Elmúlt egy év és itt egy újabb tv2-es vizió, amit a nagyközönség elé tárt.

Az éves sajtótájekoztatót ismét Simon Zsolt nyitotta, tavalyi beszédéhez hasonlóan, csak nagy vonalakban irta körül a lényeget. Az elmúlt évhez hasonlóan ismét egy arculatfrissités varható, mely kiegészül egy komplett kábelportfolióval, ami magába foglal egy új csatornát a tv2 supert(start nov.2.); céljük a 20%-os össznézettség elérése. Hmm elég nagyratörő tervek, ha hozzáteszük a reklámbevétel csökkenése egy elismert tény(-20%), meglátjuk bejön-e.. van rá három évük.

Az izgalmasabb, szaftosabb részletekkel ismét Kiss Péter érkezett. Az “élmény a négyzeten” elgondolást probálják tovább vinni és egy valag új sorozatot és sajátgyártású műsort tüznek a képernyő(k)re. Néhányat kiragadok, tv2-re érkezik: a Délutani Tények, Családi titkok(saját gyártás), Common Law, október közepén jön a Voice és év elején a Bünök és szerelmek(szintén saját). pro4-re: a Fear Factory, a Rescue és egyik kedvencem a Wipe Out, mivel férfias csatornáról lévén szó lesznek erotikus tartalmak is, mindemellett fel fog tünni Tvrutko is. FEM3-ra pedig jön a Monster in Law, Princess és dobpergés.. visszatér Erdélyi Mónika Joshi barát oldalán. Végül az új, fiatalos prémium csatornára érkezik a Combat Hospital, újabb epizódokkal a Hal a tortán és szintén visszatérő lesz a Nagy Duett, de ennyivel még nincs vége, mert jövőre láthatjuk még Liptai Klaudia és Tilla új délelőtti műsorát is.

Premier előtti vetités most nem volt, de ezekután lehetett cseverészni a sztárokkal, majd jól leittuk magunkat és mindenki ment a maga dolgára..

Programinfó bővebben: link

ps: mire hazaértem kanyecc beelőzőtt: link

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 18, 13:46-kor a(z) Brit régió,Hírek témába.

  • November elején indulhat a SuperTv2, a Tv2 új testvércsatornája, amelyre nemcsak a Hal a tortán kerülne képernyőre, hanem a Big Brother 3. szériája is.
  • Az Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time) és a Bosszú (Revenge) augusztus közepén, az Olimpia után debütál az m1 műsorán.
  • Október 1-től elérhető az RTL2 a T-Home kínálatában, ami annyit jelent, hogy nem szeptemberben fog startolni. Ezen kívül a Reflektor TV helyét foglalhatja majd el. Eredetileg tavaly szerették volna elindítani, azonban hiányzott a 2 milliárdos keretből, ami szükséges ehhez.
  • Grimm rajongóknak egy kép a 2. évadhoz.
  • Szeptember 24-én startolt a Castle 5. évadja. Ezt Marta Evry erősítette meg tweet formában. Az ABC még mindig nem adta ki a hivatalos premier menetrendjét.
  • Van néhány címünk: Take Her Out of the Ballgame / May the Best Friends WinBaby Daddy 1×06-07; Lone GunmenArrow 1×03; True BelieverNikita 3×02; Surviving Death Copper 1×01; Family BusnessDallas 1×09; Islandia / Endless SummerThe Glades 3×11-12;
  • Zajlik a casting a Rookie Blue 4. évadjába. Két újabb szereplő fog érkezni a jelenlegi csapathoz. Az egyik szerepére egy 30-35 éves színésznőt keresnek, aki egykor SWAT-os volt, azonban visszatér a gyökereihez. A másik szerepben egy huszonéves férfi kapna egy karaktert, aki kicsit örült, kiszámíthatatlan – de jó értelemben.
  • Benny Role csatlakozott a Supernatural 8. évadjába, ahol Ty Olsson is helyet kapott, mint visszatérő rosszfiú vámpír szerepkörben.
  • Jeff Woolnoug rendezte a Copper pilot epizódját. Ez a sorozat fog visszarepíteni bennünket 1864 szeptemberébe. Jó lesz!
  • A CBS és a FoxTV elkezdett tárgyalni a How I Met Your Mother 9. évadjáról. Ez annyit takar, hogy a készítők tisztába akarnak azzal lenni, hogy lesz-e folytatás, mert ha nem, akkor annak fényében írják a 8. szériának a történetét.
  • A Disney Channel berendelte a Good Luck Charlie 4. évadját.
  • Szeptember 10-én tér vissza a The Ricki Lake Show. Ha valaki ismeri a csávót, vagy akár még nézte is, annak ajálom figyelmébe a következő ajánlóját.
  • Akit érdekel Charlie Sheen élete, az látogasson el az alábbi oldalra, ahonnan kiderül, miért lépet le twitterről. Szerintünk csak műbalhé, lesz a közeljövőben olyan hír majd, hogy ismételten a twitterezők körében köszönthetjük.
  • Pete Rose, egykori baseball játékoz is kapott reality-t a TLC-től, melynek címe: Pete Rose and Kiana Kim Project. Már 71 éves?
  • A People magazin arról írt, hogy Jennifer Morrison és Sebastian Stan együtt mutatkozott többször is. Lehet hogy randiznak?
  • A Nascar nyári szekciója elstartolt. A 2011-es adatokhoz képest 3%-os emelkedést produkált.
  • Július 2-11 között a Disney XD számos gyerkőc kategóriát nyert meg nézettségi kategóriában, amin cseppet se csodálkozom, mert ez a dolga.
  • Cedric Stewart csatlakozott a 10 részre berendelt Banshee-be. 2013-ban lesz a premierje. A Cinemax rendelte be, ha valakinek nem rémlene.
  • Daniel Watts legalább 8 részben szerepelni fog a Weeds-ben.
  • Sebastian Arcelus is ott lesz a House of Cards-ban, mint visszatérő szereplő. A premier 2013 első negyedévében. 26 részt kértek be, elsőként 13-at kapunk – nem feledni!
  • Kevin Corrigan és Terry Kinney is főszereplője lesz a The Mob Doctor-nak.
  • Az E4 nem szarral gurigázik. Berendelte a Made in Chelsea 4. és 5. évadját. A vicc, hogy 2011 májusában startolt, egyből BAFTA jelölést is kapott.
  • Csúszik a Sherlock érkezése. A jelenlegi felállás szerint az új részeket 2013 első felében fogják felvenni, ami annyit jelent, hogy januártól áprilisig – legalábbis ezt mondta Steven Moffat.
  • Az RTL-nél csak Csuja Imre lehet Ed O’Neill hangja, ami annyit jelent, hogy a Modern Family új szinkronnal kerül az RTL2 kínálatába ősszel
  • Az [origo] arról írt, hogy kik is Magyarország hivatalos csatornahangjai.
  • Bryan Fuller épp Pushing Daisies-t szeretné átültetni a Broadway-re. Cikk.
  • A Salon.com a Seinfeld-et hasonlította össze a Bunheads-szel. Eléggé durva, mármint azt hinné az ember, hogy nincs egy mércén, aztán mégis.
  • A GSN kedd esténként a Minute to Win It-et fogja ismételni, ami az NBC gameshowja.
  • Will Chase (Smash) vendégszereplője lesz a Necassary Roughness-nek.
  • J.H. Wyman fogja rendezni a Fringe sorozatzáró részét.

1 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 13, 12:46-kor a(z) Hírek témába.

  • Jeleznénk felétek, hogy nagyon sok Comic Con-on készült kép kerül fel a netre manapság, amelyekből fogunk csemegézni poszt formájában, viszont a legjobbakat elsőként a Facebook oldalunkra posztoljuk. Mint azt tettük a Game of Thrones-os xBox-borítás esetében, vagy a Revolution díszleténél.
  • A Provideo mégsem augusztus 1-jén adja ki a Nikita első évadját DVD-n. A megjelenést elcsúsztatták októberre.
  • A TV2 anyacége, a ProSiebenSat.1 újabb tévécsatornát akar indítani Magyarországon, mely a SuperTv2 nevet hordozza. (Sajtóközlemény.) Szám szerint ez lesz a negyedik, hiszen a Tv2 mellett még van egy FEM3 és egy Pro4. Ezzel egyidejűleg az index interjút készített Simon Zsolttal, a csatorna vezérigazgatójával.
  • Aaron Paul­-t faggatta az A.V. Club a Breaking Bad kapcsán.
  • Az a hír járja, hogy Dame Diana Rigg beugrik a Game of Thrones-ba, ahol egy bizonyos Olenna Redwyke-t fog alakítani.
  • A CSI: New York 9×01-es részének címe: Reignited lesz.
  • 11 perces részlet a Teen Wolf Comic Con-os paneljéből.
  • Zajlik a Hawaii Five-0 forgatása. Daniel Dae Kim újabb képet rakott ki a forgatásról a twitterére. Itt egy másik.
  • Chris Eigeman (Gilmore Girls) és Kent Boyd (So You Think You Can Dance) vendégszereplője lesz a Bunheads 1×08-ar részének.
  • A Variety Greg Daniels-zel készített interjút a The Office 9. évadja kapcsán.
  • Bővül a Grey’s Anatomy szereplőgárdája, mivel egy 30-40-es új orvos érkezik a szereplők közé. Ez most kit hozott lázba?
  • Michael Weatherly egy részt mindenképp fog rendezni az NCIS 10. évadjából.
  • Aki nem bír magával, és nagyon szeretne a Breaking Bad­-ról első két részéről spoilereket olvasni, annak ajánlom figyelmébe az alábbi cikket.
  • Todd Williams (In Plain Sight és The Chicago Code) csatlakozott a Vampire Daries 4. évadjába. + Ha már Vámpírnaplók. A napokban lett meg a 13 millió rajongója a Facebook oldaluknak, így a szereplők köszönetet is mondtak.
  • Forgatáson készült képek a Shameless 3. évadjához.
  • Van néhány címünk: Two Girl, One CodeThe Good Wife 4×03;
  • Nem értem mi ebben a hír, de azért megírom: a Lost Girl nem ősszel, hanem 2013 telén, azaz év elején fog visszatérni a 3. szériával.
  • Johnny Depp vendéghang lesz a Family Guy-ban.
  • Shannyn Sossamon visszatérő szereplője lesz a Mistresses-nek.

Kommentáld!

free web stats