Sorozatmánia decembertől a Mozimánia

 
Beküldte: Kanyecc 2019 November 30, 15:13-kor a(z) Magazinok témába.

A Vox magazin nagyjából 2017 júliusában piacra dobta az első olyan különszámát, ami a sorozatok világára helyezte a hangsúlyt. Akkor már lehetett tudni, hogy valaminek a kezdete elé nézünk, hiszen meglátták a piaci rést azáltal, hogy nincs nyomtatott, normális tévésorozatokra fókuszáló “havilap”. A 2018-as évben már két-/háromhavonta jelentkeztek friss számmal, amelyekben főként a nívós címek szerepeltek. 2019-ben sem történt másképp, azonban az év utolsó számánál lesz némi csavar: ugyanis megszűnik a VOX magazin sorozatos különszáma, hogy másképp újjáéledjen és rendszeresebben érkezzen aktuálisabb anyagokkal.

A Vox magazin mellett fut a Mozimánia névre havilap, amelynek egyik különlegessége, hogy 4 óriás plakát kap helyet. A decemberi számtól azonban SorozatMánia néven is számon lehet tartani, ugyanis kisebb átalakuláson esik át azáltal, hogy 34 oldalnyi mozis, és 34 oldalnyi sorozatos tartalommal jelentkezik mostantól havi rendszerességgel. Lényegében beépül a részleg. Plakát mennyiségből ugyanannyit kapunk, ha valaki csak ezért vásárolta volna.

Az ehavi sorozatos tartalmai között szó esik: A mandalóriáról, a Watchmen-ről, a The Crown-ról, A ki***tt világ végéről, a Mr. Robot-ról, a Vajákról és a The Morning Show-ról. Ezen kívül olvasható interjú: Peter Bowker-rel, valamint betekintést kapunk Damon Lindelof showrunner-i munkásságába. A poszterek listáján: a The Mandalorian és a His Dark Materials duó. Árban 888ft-ot kernek mindezért.

Íme a decemberi szám sorozatos borítása!

1 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 November 6, 12:16-kor a(z) Hírek témába.

  • Ana Mackenzie beugrik vendégszereplőnek a Bluff City Law 1×09-es részébe.
  • Az FX berendelte a Mayans, M.C. 3. évadját – A 2. évadja 1.087 milliós átlag nézettséget hozott össze a teljes lakosságban, míg 0.40-es demót a 18-49 évesek körében. Annyi szent, hogy 30%-ot csökkent az elsőhöz képest, viszont így is a harmadik legnézettebb sorozata a fiatalok körében ,így muszáj volt megtartaniuk.
  • Az HBO nézőit nem túlzottan hatotta meg, hogy elstartolt a Trónok harca utódjának becézgetett His Dark Materials, ugyanis mindössze 424 ezer főt ültetett a képernyők elé, míg 0.11-es demót generált a fiataloknál. Viszonyításként, 3 héttel korábban a Watchmen 799 ezret pakolt az asztalra, valamint 0.25-ös demót.
  • Anna Belknap, Caleb Foote és Chelsea Harris vendégeskedni fog a NCIS: Los Angeles 11×09-es epizódjában – amit Eric A. Pot rendezésével tálalnak november második felében.
  • Christian Barillas és Kevin Daniels beugrik a Modern Family 11×07-be – ami az utolsó Hálaadási epizódja lesz a sorozatnak. A forgatókönyvet: Jeffrey Richman rajta össze, míg a rendezésért Eric Dean Seaton felel.
  • Scott Foxx és Adelaide Kane vendégszereplőként lesz jelen a SEAL Team 3×07-ben.
  • Van néhány címünk: Ave MariaBluff City Law 1×09; No ’I’ In TeamVan Helsing 4×09; The IslandNew Amsterdam 2×09; Kill Beale: Vol 1.NCIS: Los Angeles 11×09; Open Your EyesThe Walking Dead 10×07; Are You the Mole?How to Get Away with Murder 6×09; The Last ThanksgivingModern Family 11×07; The Ones You Can’t SeeSEAL Team 3×07; TrackS.W.A.T. 3×07; Thanks-TakingPerfect Harmony 1×09; The AnswerThe Gold Place 4×09; Every Thursday Should Be Like ThisSingle Parents 2×08; Angst-GivingThe Goldberg 7×08; November Surprise Stumptown 1×07; Fatal ExceptionEmergence 1×07;
  • Daniel Lissing, Michael Marc Friedman, Nathan Wallace, Dylan John Seaton, Patrick Gallagher és Sushana Watkis mind ott lesz a S.W.A.T. 3×07-ben, mint vendég.
  • Kitűzte a visszatérési dátumát a Hulu a Shrill 2. évadjának, ami január 24-re fog esni. 8 epizódot kapunk a folytatásban.
  • Julianna Margulies és Carey Stoll csatlakozott a Billions 5. évadjának szereplőgárdájához.
  • A MacGyver 4. évadját csak midseasonben tűzi műsorára a CBS, azonban sorsa felöl már döntött, ugyanis a 13 epizódos évadberendelést kiegészítette +9 epizóddal, azaz 22 résszel számolhatunk vele kapcsolatban. Vélhetően túl fog nyúlni a májusi idényzárón, de ha kevesebb szünetet alkalmaznak nála, akkor könnyedén lehet, hogy szó sincs ilyesmiről.
  • Jama Williamson és Sarah Yarkin beugrik vendégszereplőnek a Single Parents 2×08-as részébe.
  • Judd Hirsch és Da Fogler visszatér a The Goldberg idei Hálaadásnapra szánt epizódjába, amit Melissa Joan Hart rendezésével szállít a csatorna november 20-án.
  • December 4-én startol a Travel Channel legújabb sorozata, ami az Expedition Bigfoot címre hallgat. Címéből már lehet arra számítani, hogy a Nagylábú felkutatására indul pár lelkes kalandor, mivel az Egyesül Államokban több mint 10 ezerszer jelentették, hogy valami ilyesmit láttak. 8 résszel operál a doku-reality, amiben: Bryce Johnson, Dr. Mireya Mayor,, Russell Acord, Ronny LeBlanc és Ryan „RPG” Golembeske tűnik fel szakértőként.
  • A Very Cavallari megkapja még december 15-én a maga ünnepi különkiadás részét, hogy aztán január 9-én visszatérjen a rendesekkel az E!-re.
  • Január 13-án startol a Meet the Frasers címre hallgató sorozat dupla résszel az E!-on.
  • November 28-án lesz a Merry Happy Whatever című Netflix komédiának a premierje, amiben olyan szereplők tűnnek fel, mint Dennis Quaid, Bridgit Mendler, Brent Morin, Siobhan Murphy, Adam Rose, Hayes MacArthur, Elizabeth Ho vagy Ashley Tisdale. Családi történet, karácsony idején, telesteli humorral.
  • Eliza Coupe, Kimberly Hebert Gregory és Monica Barbaro vendégszereplőként tűnik fel a Stumptown 1×07-es epizódjában.
  • Terry O’Quinn mellett Maria Dizzia és Seth Barrish is jelen lesz az Emergence 1×07-es epizódjában, amit Jessica Lowrey készítésével tálalnak.
  • Van még néhány címünk 2.: TMI: Too Much IntegrityFresh off the Boat 6×08; FriendsgivingSchooled 2×08; Weird ScienceMixed-ish 1×08; PhantomRay Donovan 7×03; Curnside PickupSuperstore 5×09; So Long, MarianneThis is Us 4×09; The Grief PandaWill and Grace 11×05; Can’t Be Held AccountableLaw & Order: SVU 21×09;
  • Ken Marino és Kathleen Rose Perkins beugrik vendégszereplőnek a Fresh off the Boat 6×08-be, amit Jay Chandrasekhar rendezésével, valamint Samantha Riley írásával érkezik november végén az ABC-re.
  • Lea Thompson rendezi a Schooled 2×08-as Hálaadási epizódját, amiben Phil Buckman tűzoltóként lesz jelen.
  • Carolyne Maraghi, Paulet Del Castillo és Luca Luhan benne lesz a Mixed-ish 1×08-ban.
  • A Superstore teljes évados berendeléssel büszkélkedik, ugyanis az 5. évadját megtoldották, így 22 részt kapunk belőle a 2019/20-as idényben. Májusban csak 18 részre bólintott rá a csatorna, azonban nagyon erős visszanézésben.
  • Nicholas Turturro, Vincent Kartheiser, Zuleikha Robinson és Amy Hargreaves vendégszereplőként lesz jelen Law & Order: SVU 21×09-ben.

Kommentáld!

Plakátot a magyar népnek: HBO GO

 
Beküldte: Kanyecc 2019 November 4, 11:10-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Az HBO GO kiadta a legfrissebb plakátját, amit novemberre szabott. Rajta három frissen érkezett 2019/20-as sorozat köszön vissza, név szerint: a Batwoman, a Watchmen és Az Úr sötét anyagai. Mindegyik feliratosan elérhető a streaming szolgáltatásban, aki egy odavonzós estét szeretne magáénak tudni, annak nincs más teendője, mint hogy, ha még nem rendelkezik előfizetéssel, akkor beváltania az 1 hónapos próbaidőszakát; ha rendelkezik, akkor pedig keresni a videótárban mindegyiket. A His Dark Materials a minap került fel, szóval pont aktuálba toljuk a kipublikálását. Vajon tényleg adja magát az a kijelentés, hogy megérkezett a Trónok harca utódja? – Aki látta a kezdést, bátran nyilatkozzon!

Kommentáld!

Reggeli előzetes: Watchmen

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 30, 8:55-kor a(z) videó témába.

Nemrég jeleztem, hogy immáron 15 éve, hogy bemutatkozott a Lost, az előző évtized egyik legkiemelkedőbb sorozata. Általa lettem sorozatfüggő, ez Damon Lindelof bűne, de cseppet se bánom. Azóta a The Leftovers-szel próbált hasonló népszerűségre törni, ami elismert is lett a kritikai közegben; de mégsem élt olyan szép életpályát. Most a Watchmen-nel bizonyíthat, egy cseppet sem hétköznapi elképzeléssel – melyből képregény és mozifilm is született. Nyilván nem ezek feldolgozását kapjuk, hanem egy kvázi folytatást a jelenkorban. Mutatnám a legfrissebb ajánlóját! Október második felében hozza az HBO, én már nagyon várom a startját.


Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Watchmen

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 28, 8:03-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Itt az idő! – azaz mindjárt itt az október, melynek második felében hozza az HBO a Watchmen-t. “A sárga színű sorozat” – ahogy az ismeretségemben emlegetik. Számomra az egyik legvárósabb újonca az őszi időszaknak. A film és képregény után jó eséllyel egy hosszabb életű tévés feldolgozással nézünk szembe. Damon Lindelof nálam már bizonyított, hiszen a Lost-tal a 2000-es évek legjobb high-conceptjét szállította. Nincs mit ragozni, gyere már, had nézhesselek!

Kommentáld!

Déli előzetes: Watchmen

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 18, 12:15-kor a(z) videó témába.

Ha eddig nem voltál kellőképpen meggyőzve arról, hogy a Watchmen lesz az ősz egyik húzócíme, akkor ajánlanám figyelmedbe a következő hosszú ajánlót, ami minden bizonnyal felteszi az ‘i’-re a pontot. Nagyon adja! Továbbra is számomra a legvárósabb októberi üdvöske, aminek a képregényével alig-alig haladok, pedig nagyon nyitott vagyok az univerzumra. Igazából arra leszek kíváncsi, hogy milyen fogadtatásra számíthatunk?! Generál-e majd olyan mutatókat, mint a Westworld, esetleg meg tudja-e közelíteni a Game of Thrones-t?! Hamarosan kiderül, addig daráljuk le párszor a most következő képi anyagot!


Kommentáld!

A magyar Watchmen-plakát

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 5, 13:30-kor a(z) hazai marketing témába.

Az óra ketyeg, az HBO pedig felhívja a figyelmet arra, hogy a Watchmen nem csak odakinn lesz látható, hanem idehaza is. Ennek tényét egy magyar plakáttal megerősítik, amin ott fityeg az egy nappal későbbi premier időpont, az október 21-e, ami adja magát, hiszen magyar idő szerint másnap hajnalban kerül minden terítékre. Elvileg ugyanezen a napon az HBO GO mellett az HBO is helyet ad a debütnek.

“Minden elkezdődik.”

Kommentáld!

Plakátba zárva: Watchmen

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 4, 17:43-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Vizuális egyveleg témába.

Minap jelentette be az HBO, hogy október 20-ra ütemezik a Watchmen premierjét. Ergo, elkezdődött a végkampánya a kezdetnek. Nem tudom, miként vagytok vele, de én már nagyon várom az érkezését. Az elmúlt időben szép számmal cikkeztem róla – azóta nem sok új infó érkezett. Aki még nem olvasta a képregényt, azok figyelmet felhívnám, hogy újra kapható a Fumax kiadása. Csapjatok le rá – mivel egyes helyeken ismét hiánycikk –, mert annak egy kvázi folytatása érkezik a képernyőre. Nyilván hiánya nem torzít sokat az összképből, de ha igazán akarod érteni azt, amit a készítők kigondoltak, ahhoz azért szükséges lesz némi előzmény. Kíváncsi leszek, milyen megvalósítást alkalmaznak a jelenkorba ültetés során, hiszen 2019-es évet ír a történet, csak éppen egy olyan világban, ahol másképp alakultak a történelmi dolgok.

Kommentáld!

Két promóciós fotó a Watchmen-hez

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 30, 10:25-kor a(z) Promo témába.

Csak októberben érkezik a Watchmen, de a készítőknek sikerült annyira felcsigázni az utca emberét, és köztünk Engem, hogy nem nagyon tudok nála várósabb sorozatot mondani az ősz második hónapjára, amikor már az országos csatornák újoncai és visszatérői rég elstartoltak. A Comic Con ideje alatt megtett mindent az HBO, hogy kellőképpen népszerűsítse, elég csak a legfrissebb előzetesére, vagy épp plakátjaira gondolni.

1 hét elteltével újabb tényekre derült fény, melyeket a legfrisebb promóciós képeivel hoznék el!

Azt már írtam, hogy 2019-ben veszi fel a fonalat a történet, azonban a sorozatbéli világképről nem esett szó, pedig jó, ha helyére tesszük a dolgokat. Damon Lindelof egyik interjújában elmondta, hogy Robert Redford a jelenlegi elnöke az Egyesült Államoknak. Ugye a képregény befejezésében Redford fontolgatja, hogy indul az 1988-as választáson, ám a készítő elárulta, hogy az HBO-s tévésorozat kronológiájában Nixon egy ciklusra még marad, ám halálával az alelnök, Gerald Ford lép a helyére, aki elveszti a ’92-es választást, amit Redford nyer meg. Mindeközben az alkotmány módosul, ami lehetővé teszi, hogy ne csak két ciklusra maradjon Redford az elnök. Az író elmondásai szerint, kíváncsi volt, hogy

“Mit eredményezné, ha egy jó szándékú liberális fehér férfi sokáig elnök maradna?!

Tehát leszögezhető, hogy az évszám egyező lesz, ám egy alternatívnak mondható jelenbe kalauzol minket!

Egy másik érdekességre is fény derült, miszerint, mivel nem alakult ki a sorozat történetében az amerikaiak és az oroszok szembenállása, ezért egy másik konfliktus alapozza meg a feszültséget, amit a rassz és a rendőrség alapoz meg. Az előzetesben feltűnő Rorschach-maszkos illetők ezt a vonalat erősítődik!

A végére pedig egy beszólás Lindelof-tól, miszerint

“I’m channeling the spirit of Alan Moore to say “Fuck you, I’m doing it anyway.”

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 27, 14:03-kor a(z) Hírek témába.

  • Az EW.com összegyűjtötte azokat a tényeket, amiket már tudunk a premierje előtt álló Mindhunter 2. évadjáról.
  • Afton Williamson nem tér vissza a The Rookie 2. évadjába.
  • Van néhány címünk: Miss Her, Kiss Her, Love HerDC’s Legends of Tomorrow 5×02; The Summer Palace / VaulterSuccession 2×01-02; GhostsAnimal Kingdom 4×12; FinnaClaws 3×10; ManhuntInstinct 2×09; Rwichenbach Falls / Their Last BowElementary 7×12-13; The Devil’s Refugee The InBetween 1×09;
  • A Starz berendelte a The Girfriend Experience 3. évadját.
  • A Starz elkaszálta a Now Apocalypse-t – mindössze egyetlen évadot élt, a döntést elősegítette azon tény, hogy a fiatalok körében csak 0.02-es demót produkált, míg a teljes lakosságban 89 ezret, ami vajnyi kevés, bárhogy nézzük.
  • Jesse Atmstrong írásával, illetve Mark Mylod rendezésével kapjuk meg a Succession 2×01-es részét augusztus 11-én.
  • Dale Stern rendezésével, illetve Janine Sherman Barrois & Eliot Laurence íróduó által kapjuk meg a Claws 3. évadjának záróepizódját.
  • Míg Sean Bolger visszatérőként lesz jelen, addig Berkeley Ratzlaff vendégként a The InBetween 1×09-es részében.
  • November 15-én debütál a Hulu-n a Dollface. 10 részt rendeltek be Jordan Weiss készítésével. A pilotot Matt Spicer rendezésével kapjuk. A története: egy fiatal nőről szól, akit miután dob a pasija, újra visszatér – metaforikusan – a nők világába, hogy felélessze egykori barátságait, amiket hátra hagyott. A szereplők sorában: Brenda Song, Estger Povitsky, Goran Visnjic, Kat Dennings és Shay Mitchell – utóbbi érkezett Lex Scott Davis helyére. További készítők: Brett Hedblom, Bryan Unkeless, Ira Ungerleider, Kat Dennings, Margot Robbie, Nicole King, Scott Morgan, Stephanie Laing és Tom Ackerley.
  • December 13-án tér vissza a Marvel’s Runaways 3. évadja újabb 10 résszel a Hulu műsorára.
  • Joan Luden lesz az egyik kiemelt vendégszereplője az Elementary 7×13-as sorozatzáró epizódjának, amit Christine Moore rendezésével kapunk meg.
  • December 6-án debütál a Hulu műsorán a Reprisal című újonca, aminek Josh Corbin lesz a showrunnerje. A szereplők sorában: Abigail Spencer, Rodrigo Santoro, Mena Massoud, Madison Davenport, Rhys Wakefield, David Dastmalchian, W. Earl Brown és Gilbert Owuor. A 10 részes elképzelés egy hiper-noir beállítottságú bosszúvágyra szomjazó nőre helyezi a hangsúlyt, akit, miután egy banda magára hagy meghalni, revánsot akar. További készítők: Ann Johnson, Barry Jossen, Graham Littlefield, Warren Littlefield és Jonathan Van Tulleken – utóbbi, mint pilot rendező.
  • Augusztus 25-én érkezik a Chesapeake Shore 4. évadja a Hallmark Channel műsorára. Itt csekkolható egy ajánló hozzá.
  • Két részletben tálalja a Power 6. és egyben utolsó évadját a Starz. Az első felét augusztus 25-től hozza, míg a másodikat 2020 januárjától.
  • Ezen kívül megvan a Power Book II: Ghost címre hallgató Power spinoff első szereplője, aki Mary J. Blige lett.
  • Jeffrey Hirsch, a Starz elnöke elmondta a TCA Press Tour rájuk eső részénél, hogy a Counterpart 2 évad után megkapta a kaszáját – a rajongói ne várják a folytatását.
  • Október 18-án debütál a Hulu műsorán a Looking for Alaska című újonc. A pilot Sarah Adina Smith (Hanna, Legion) rendezésével érkezik.
  • A Watchmen kapcsán kiderült pár tény, miszerint 2019-ben játszódik a sztori, azonban, nem abban a “jelenben”, mint amiben élőjük napjainkat, hiszen ott nincs közösségi média – ugyanis a kormány fenyegetettséget látott benne, így csírájában leállította létezését. Egy másik különbség, hogy Robert Redford az elnök.
  • Drew Gehling, John Doman, Rebecca Faulkenberry és Michael Rady vendégszereplésével érkezik az Instinct 2×09-es része – amit Gus Makris rendezésével, valamint John Cockrell írásával kapunk meg augusztusban.
  • Jordan Gelber visszatérőként van számon tartva az Elementary 7×12-es részénél, amiben látható lesz: Tim Guinee, Rachael Holmes és Michael Hayden. A forgatókönyvet Jason Tracey írta, míg a részt Ron Fortunato rendezte.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats