Befejeződött A Tanár 3. évadjának forgatása

 
Beküldte: Kanyecc 2019 October 26, 22:14-kor a(z) Kulisszák mögött,Magyar hírek témába.

Előttem a nyári cikk, hogy elstartolt A Tanár harmadik évadjának forgatása. Ez a durva! Mármint az, hogy cirka 4 hónap – legalábbis a lentebbi leírás szerint, de jó lesz az ötnek is – telt el, mégis annyira friss az emlék bennem, mint ha tegnap lett volna. Ilyenkor fel is merül a kérdés, hogy mennyire jól játszanak a marketingesek az idővel, mert, hogy kulisszás képeket tesznek közé évközben a forgatásokról, azzal az embereknek mégis fejében van a létezése, hiába nincs képernyőn a friss évad. Így kell ezt csinálni, nincs mese, jár a pirospont a gyártónak, aki az elmúlt időben elég sok képet tett ki a közösség oldalakra, hogy szóval tartassa a böjtidőben is a rajongóit.

Most csak a felvételek fejeződtek be. Jöhet a vágás, az összeillesztés és más egyéb feladat. Az új részeket 2020 első felében szállítják, vélhetően még januárban/februárban, mint azt tették az előzőnél. Íme a beharangozó írás a mérföldkőről:

Kommentáld!

Forog megállás nélkül A tanár 3. évadja

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 10, 18:40-kor a(z) Kulisszák mögött,Magyar hírek témába.

Nem írok sok újdonságot, hiszen már július elején bejelentkeztem azzal kapcsolatban, hogy elstartol az RTL Klub-on futó A tanár 3. évadjának forgatása. A werkfotót az egyik főszereplő dobta ki a közösségi oldalaira, amiről kiderül az is, hogy – vélhetően az évadnyitó epizódot – Dömötör Tamás rendezésével kapjuk meg, bár nekem annyira nem egyértelműek az ilyen „csapós táblák” feliratai, de az biztos, hogy fog epizódot rendezni. Ugye a gyártásért a Paprika Studios felel, ami büszke is arra, hogy az első évadot egy hosszabb második etap folytatta. Igaz az egyelőre nem tisztázott tény, hogy a 3. felvonásban 8/10/13 epizódot kapunk-e, de azzal lehet számolni, hogy 8-nál kevesebbet vélhetően nem!

Mutatnák néhány friss forgatásos képet, hiszen nyári időben kell iskolai témával foglalkozó sorozatot rögzíteni. Nekem már csak az a kérdésem, hogy megkapjuk még idén, vagy megint az évet vele indítjuk más mellett?!

 

The shooting of the third season of The Teacher is well underway in HungaryThe Teacher, a weekly dramedy airing on…

Publiée par Paprika Studios sur Vendredi 9 août 2019

Kommentáld!

Megkezdődött A tanár 3. évadjának forgatása

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 2, 7:57-kor a(z) Kulisszák mögött,Magyar hírek témába.

Mostanság rá szoktam arra, hogy ha reggelente el akarok indítani a napot a blogon (és most a kulcsszó a napszakon van!), akkor valami könnyed, laza bejegyzést teszek közzé, nem egyből a hírmorzsákat, ami tömérdek hírt foglal magába. Ezt a vonalat tovább véve hoznék két kulisszás fotót A tanár 3. évadjához, melynek forgatása július 1-jével elstartolt. Már egy ideje tudni, hogy lesz folytatása, hiszen nézettség ügyileg nem hozott azért annyira rosszul, bár azért azt megjegyezném, hogy hiába akarnak belőle A mi kis falunk utódot összehozni nézettségileg, nem fog sose sikerülni, mert jóval rétegesebb a műfaja. Ettől függetlenül a 2. évadban történt főszereplő csere a jelek szerint bejött, a nép inkább pozitívan fogadta Trokán Nórát.

Nem is szaporítanám a szót, át adnám a teret két fotónak. Az első Nagy Ervin látható, amint éppen fogja az egyik jelenetcsapós eszközt. További érdekesség, hogy az évadnyitót Dömötör Tamás rendezésével kapjuk meg. A kép alá – de a tovább mögé betettem úgy is – az alábbi szöveget biggyesztették:

“Csak nem?! 😱🥺 De bizony, már javába zajlik a legújabb évad forgatása! 🙌😇😎❤️ #atanár #werk

(A tovább mögött egy másik werkfotó.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 17, 18:04-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Június 17-én az RTL Klub újra műsorára tűzi A tanár 1. évadját – nem akarják, hogy a magyar nézők nélküle maradjanak.
  • Június 17-én érkezik 22:45-ös az RTL Klub-ra az Isten veled, Magyarország! 2. évadja. A jelek szerint több részt forgattak le, és látván, hogy nem úgy alakulnak a csatorna nézettségi mutatói most ezeket elhozzák.
  • Június 17-én ismét érkezik az RTL Klub éjszakái műsorrendjében a Rejtjelek (Blindspot), 0:30-as kezdéssel érkeznek a részek.
  • Június 25-én a Magnum P.I. mögé berakja az RTL Klub a Privát kopók (Private Eyes) 2. évadját 22:45-ös kezdéssel. A 2×07-es résszel folytatják a sugárzását.
  • Június 25-én az éjszakai blokkba érkezik az RTL Klub-ra a CSI: Miami helyszínelők 1. évadja 0:20-as kezdéssel.
  • Miután kifut a Gyerő páros az RTL Klub délutáni 15:50-es timeslotjában, a helyére a Glades – Tengerparti gyilkosságok című sorozat 1. évadja kerül június 26-tól.
  • Van néhány címünk: Füstbe ment esküvő / A tandíj rémeAnyák gyöngye (Mom) 3×21-22; Nincs hova bújni / A győztes mindent visz / A vipera napjaMagnum, P.I. 1×11-13; Olasz meló / Francia meló / Angol meló / Öt kém meg egy kicsiMr. Whiskey (Whiskey Cavalier) 1×03-06; A zsebtolvaj / Ikercsillag / Barátság törölve / Rómeó és JúliaIsten belájkolt (God Friended Me) 1×03-06; A szerelem rabja / Túszjátszma / RémhotelCsúcsformában (Rush Hour) 1×09-11; A háború szeleVolt egyszer két Németország (Deutschland 83) 1×08; Doktor úr és műköröm Privát kopók (Private Eyes) 2×07; Ez kezdet, nem a vég Carter ügynök (Agent Carter) 1×01;
  • Június 29-én az RTL Klub feltölti a szombati és vasárnapi matiné időpontját az Agent Carter-rel, ami a Carter ügynök hazai címet kapta meg. Kezdés 14:05-től és 14:30-tól, előbbi esetében: a God Friended Me előző napi részeinek ismétlése fogja felvezetni.
  • Június 17-én megállás nélkül, 21:25-ös kezdéssel hozza a DunaTV A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) 4. évadját, amit az aktuális heti Kékfeny résszel vezetnek fel.
  • A Stranger Things 2. évadja után a Dead Like Me és a Trinkets is kapott magyar szinkront a Netflix videótárjában – utóbbi már a premier napján, ami azért nagy szó, mert ilyenre korábban nem volt példa. Rajta kívül a Chef’s Table is rendelkezik már szinkronnal, bár eléggé fapadosnak mondanám így elsőre.
  • Június 18-án a Comedy Central folytatja A Goldberg család (The Goldbergs) hazai premierjét. Az 5. etapot kapjuk meg nyárfolyamán tőlük.

Kommentáld!

Hírek magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 15, 17:54-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Az RTL Klub berendelt magának egy párkereső show-t, a Love Island-et, aminek egyelőre nincs magyar címe – reméljük csak időszakosan! A műsorvezető stafétabotot: az Éjjel-Nappal Budapest egyik főszereplője, a Lali kapta. Egyelőre még csak a jelentkezés kezdődött el, a fődíj az álom szerelem egy álom helyen megtalálva, illetve 20 millió forint.
  • Április 29-én startol a Konyhafőnök-Visszavág, amit minden hétköznap 19:35-ös kezdéssel adagol majd az RTL Klub. A műsorvezető ismét Fördős Zé, a zsűritagok között: Rácz Jenő és Sárközi Ákos, akik 12-12 főt választanak ki, hogy mentorálásukkal legyőzzék a rivális csapatot. A fődíj 10 millió forint, illetve a Konyhafőnök cím.
  • Új digitális csatorna érhető el az RTL Most!-on április 15-től május 5-ig. A Film+ digitális csatornáról van szó, ami a fentebb említett 3 hetes időszak alatt 100 filmet ígér az arra tévedő felhasználóknak.
  • Májusban a ProVideo jóvoltából nem kerül megjelenésre tévésorozat DVD.
  • Április 15-én a Sony Max kínálatán debütál egy új sorozat A rajongó (La Fan) címmel. Hétköznap estéként szállítják majd az új részeket. A sztori: egy vicces, vidám és szerény nő történetét meséli el, aki egy híres televíziós színész egyik rajongója, és a sors furcsaságának köszönhetően váratlanul része lesz a csodált férfi életének. Annak ellenére, hogy a férfi eleinte nem sok figyelmet fordít rá, végül már majd el sem tudja képzelni az életét nélküle. 54 epizódot kapunk, melynek főszereplői között helyet kap: Angélica Vale, Juan Pablo Espinosa, Miguel Varoni, Scarlet Ortiz, Ximena Duque, Jonathan Islas és Gabriel Porras.
  • Szintén április 15-én érkezik a 20 órás kezdéssel a Younger című sorozat a Sony Max műsorára, amit duplázva ad hétköznap estéként. Megszakítás nélkül hozza majd a folytatását.
  • Április 20-án a Sony Max-on elstartol 13:40-es kezdéssel az Anyaság túlsúlyban (American Housewives) című ABC-s szitkom 3. évadja, amiből 4 részt ad le szombat délutánonként.
  • Ha lemaradt volna valaki a Game of Thrones 8. évadjának nyitórészéről, akkor az ide klikkelve pótolhatja az HBO GO kínálatában. Nyilván kell regisztráció hozzá, de ha még nincs accountotok, akkor az 1 hónap ingyen van.
  • A Marketing & Media interjút készített Kolosi Péterrel, az RTL Magyarország vezérigazgatójával, melynek első fele a weboldalon elolvasható – a második pedig a magazint megvásárolva, csak éppen találd meg a magazint az újságosnál. Két helyen próbálkoztam, egyik helyen se volt kapható, ami eléggé elszomorító.
  • A cikkből kiderül, hogy A mi kis falunk 4. évadja berendelésre került az RTL Klub részéről, idézem: „Semmi okunk nincs arra, hogy befejezzük A mi kis falunkat.”
  • Szintén a cikkből lehull a lepel arról is, hogy A Tanár 3. évadja is zöld utas, idézném: „(…) Nagy Ervin főszereplésével készülő sorozat visszatér majd a képernyőre.”
  • A Marketing & Media interjút készített Fischer Gáborral, a TV2 Csoport programigazgatójával. Az első felét a weboldalon el lehet olvasni, a másodikhoz viszont szükséges a magazint megvásárolni.
  • Az SPI/Filmbox elindította az első nemzetközi török dráma csatornáját, a Timeless Drama Channel-t (TDC).

Kommentáld!

A Tanár 2. évadjának nézettségi mutatói

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 20, 13:57-kor a(z) Hazai sorozatok évadnézettsége témába.

Ne csak az amerikai sorozatokra koncentráljunk” alapon úgy döntöttem, hogy a kifutott hazaiak is kapni fognak évadnézettséges bejegyzést, mert egy cikkbe foglalva hamarabb válaszokat kapunk, hogy miként teljesített egy-egy etap a timeslotjában. A séma hasonló lesz, mint a külföldieké, annyi különbséggel, hogy a magyarnál a közönségarányok is feltűntetésre kerülnek, amik beszédesebbek olykor, mint a nézőszámok.

Múlt héten búcsúztattuk A tanár 2. évadját. Az RTL Klub nem változtatott tavalyhoz képest, ugyanis a timeslotját megtartotta. Ugyanúgy szombatonként kaptuk az új epizódokat 20 óra után, a Fókusz Plusz felvezetésével. Ő esti filmeknek adott megágyazást.

Az évad legerősebb nézőszámát és SHR értékét a teljes lakosságban az évadnyitó szállította. 757 ezrével kimagaslott a korábbi csúcs mögül, amit a pilot szállított 730 ezerrel. Ha a közönségarányt vesszük alapul, akkor viszont szó sincs sorozatrekordról (mert előbbi az egyébként!), ugyanis tavaly a pilot 17%-os értékével jobbat tett le az asztalra, de volt annál is jobb, az 1. évad zárórészével (1×08-cal), amikor is 18.1%-ot könyvelt el a Nielsen a sorozat mellé. Ez az abszolút rekord nála, bár ezt anno 693 ezer fővel érte el – kevesebben tévéztek aznap.

Ha átugrunk a célközönségre, akkor is lesz bőven szórás. Az évad legodafigyelősebb epizódját nézőszám szempontból a 2×01 szállította 314 ezerrel, ellenben közönségarányban a múlt heti évadzáró (2×10), 19.7%-os értékével. Hozzáképest az 1. évad erősebben teljesített, ugyanis a csúcstartó előbbiben az 1×02-es rész 334 ezer fővel, míg utóbbiban az 1×08-as záróepizód 20,7%-kal. Mellesleg 20% felett 3 első évados rész is hozott, míg 19% felett másik kettő még pluszban. Tehát vesztett fiatalságot, de nem akkora számban.

Az abszolút mélypontokat a 2×05 és 2×07 szállította, azonban rákövetkező héten sikerült a felkapaszkodás minden esetben.

Jövője még hivatalosan nem dőlt el, de ilyen nézőszámokkal biztosra vehető a 3. évadnak az bekérése. Legalábbis nagyon meglepne minket, ha elmarasztalnák. A jelek szerint a szereplőgárdában lévő „csere” – távozott Ubrankovics Július, érkezett Trokán Nóra – nem viselte meg a nézőket. Kritikában majd kitérünk rá, hogy a történetének is jót tett-e vagy sem!

Statisztika:

Az évad átlaga: 650 ezer (14.5% SHR); 18-49-ben: 264e (16.5% SHR)
Nap/Timeslot: Szombat, 20:00
Felvezető: Fókusz Plusz
Felvezetett: Esti filmek

A Tanár 2. évad nézettsége:

12/01/20192×01 – 757e (16.4% SHR); 18-49-ben: 314e (19.1% SHR)
19/01/20192×02 – 664e (14.1% SHR); 18-49-ben: 278e (16.1% SHR)
26/01/20192×03 – 656e (14.2% SHR); 18-49-ben: 247e (15.5% SHR)
02/02/20192×04 – 684e (14.9% SHR); 18-49-ben: 281e (17.5% SHR)
09/02/20192×05 – 596e (13.2% SHR); 18-49-ben: 207e (13.2% SHR)
16/02/20192×06 – 667e (15.8% SHR); 18-49-ben: 293e (19.5% SHR)
23/02/20192×07 – 583e (13.4% SHR); 18-49-ben: 244e (16.0% SHR)
02/03/20192×08 – 573e (12.9% SHR); 18-49-ben: 236e (14.6% SHR)
09/03/20192×09 – 614e (14.1% SHR); 18-49-ben: 249e (16.3% SHR)
16/03/20192×10 – 715e (16.4% SHR); 18-49-ben: 298e (19.7% SHR)

Kommentáld!

11. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 19, 11:01-kor a(z) magyar nézettség témába.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyi értelme van hazai nézettségről heti rendszerességgel beszámolni, és arra jöttem rá, hogy nem sok. Mármint ha történik valami változás, arról írni szoktunk, de amikor a számok az előző hetet ismétlik, csak éppen kisebb/nagyobb mértékben, arról feleslegesnek vélem a külön bejegyzést. Pláne azért, mert egy ilyen cikknek a beszerkesztése akár fél órát is felemészt az életemből. Tudom, csinálhatnám kevésbé részletesen is, de annak meg mi értelme lenne? Vagy rendesen, vagy sehogy, így ne kövezzetek meg, hogy az idei évben ez lesz az ötödik bejegyzés a ’rovatban’, aztán már a 11. hétnél járunk!

Elstartol a Forma 1-es idény. Az ausztrál nagydíjat – melynek közvetítése 5:30-kor kezdődött vasárnap reggel – több mint 200 ezer magyar követte figyelemmel, ami 20.4%-os közönségarányt hozott a teljes lakosságban az M4 Sport-nak. Nyilván nem vetekedhet a Kézilabdával, amit aznap délután 240 ezren láttak, mert azért hozzátenném, hogy a 17:30-as kezdésidőpont sokkal barátibb, viszont neki csak 6.3%-os a SHR értéke, ami jelentősen elmaradásként könyvelhető. Külön kihangsúlyoznám, hogy a 200 ezer nézőnek majdnem a fele a 18-49 éves korosztályból származik, amivel 26%-os közönségarányt pakolt le az asztalra az adott időszakban. Nem semmi!

Pénteken, március 15-én az RTL Klub magyar filmekkel ment a Tv2 ellen. A műsorszerkezetet kajálták a nézők, ugyanis a Kincsem és a Budapest Noir is verte a konkurencia megszokott kínálatát. Értem, hogy nem akar változtatni a megszokott duóján, de talán érdemes lett volna – mégis csak egy ünnepnapról van szó.

Szombaton finálézott A tanár a 2. évaddal. A 18-49 éveseknél évadrekordot állított fel, ugyanis majdnem 20%-os közönségaránnyal futott, amivel nyerte a hetet. Másrészről muszáj kihangsúlyoznom, hogy a teljes lakosságban volt jobban teljesítő része, ugyanis az évadkezdését 757 ezren látták, hasonlóan magas, 16.4%-os SHR értékkel. Egyébként ugyanez az epizód anno januárban 314 ezret pakolt le az asztalra a fiataloknál.

Más lényeges nem nagyon történt, ezért mutatnám lentebb a számokat, amik hasonlóan beszédesek.

A 11. heti, azaz 2019. március 11. és 17. között nézettségi mutatók:

Hétfő:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×50) – 816e (18.1% SHR); 18-49-ben: 269e (17.7% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×04) – 363e (12.6% SHR); 18-49-ben: 150e (13.5% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×04) – 194e (12.8% SHR); 18-49-ben: 57e (9.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×51) – 657e (15.1% SHR); 18-49-ben: 241e (16.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×06) – 324e (10.2% SHR); 18-49-ben: 120e (10.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 285. rész) – 77e (1.8% SHR); 18-49-ben: 3e (0.2% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×09) – 69e (1.9% SHR); 18-49-ben: 14e (1.1% SHR)
1890 (DunaTV – 1×02) – 39e (1.7% SHR); 18-49-ben: 10e (1.2% SHR)

Kedd:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×51) – 871e (19.6% SHR); 18-49-ben: 288e (19.3% SHR).
Alvilág (RTL Klub – 1×04) – 287e (9.1% SHR); 18-49-ben: 88e (7.2% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 491. rész) – 234e (10.3% SHR); 18-49-ben: 65e (7.0% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 482. rész) – 157e (9.4% SHR); 18-49-ben: 53e (7.8% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×52) – 618e (14.2% SHR); 18-49-ben: 227e (15.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×07) – 335e (10.5% SHR); 18-49-ben: 115e (9.3% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 286. rész) – 71e (1.6% SHR); 18-49-ben: 3e (0.3% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 1×09) – 73e (2.0% SHR); 18-49-ben: 3e (0.3% SHR)

Szerda:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×52) – 861e (19.7% SHR); 18-49-ben: 293e (19.5% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×04) – 353e (11.5% SHR); 18-49-ben: 100 (8.8% SHR).
Halálos fegyver (Lethal Weapon) (RTL Klub – 2×12) – 179e (10.3% SHR); 18-49-ben: 51e (7.4% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×53) – 543e (12.8% SHR); 18-49-ben: 182e (12.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×08) – 274e (8.7% SHR); 18-49-ben: 97e (8.3% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 287. rész) – 84e (2.0% SHR); 18-49-ben: 7e (0.5% SHR)
A becsület ideje (Czas honoru) (DunaTV – 2×12) – 52e (1.5% SHR); 18-49-ben: 15e (1.2% SHR)

Csütörtök:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×53) – 821e (18.9% SHR); 18-49-ben: 293e (19.9% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×04) – 304e (9.5% SHR); 18-49-ben: 125e (10.0% SHR)
Páratlan páros (Take Two) (RTL Klub – 1×11) – 149e (7.3% SHR); 18-49-ben: 69e (8.0% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×54) – 578e (13.7% SHR); 18-49-ben: 210e (14.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×09) – 351e (10.6% SHR); 18-49-ben: 122e (9.6% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 298. rész) – 49e (1.2% SHR); 18-49-ben: 0.229e (0.0% SHR)
Fábry (DunaTV) – 99e (2.3% SHR); 18-49-ben: 15e (1.0% SHR)
Tóth János (DunaTV – 2×50) – 42e (1.2% SHR); 18-49-ben: 5e (0.4% SHR)

Péntek (Március 15.):
Kincsem (RTL Klub – film) – 757e (17.9% SHR); 18-49-ben: 272e (18.2% SHR)
Budapest Noir (RTL Klub – film) – 280e (11.2% SHR); 18-49-ben: 111e (10.4% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×55) – 545e (12.6% SHR); 18-49-ben: 190e (12.9% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×10) – 274e (8.1% SHR); 18-49-ben: 73e (5.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 299. rész) – 77e (1.9% SHR); 18-49-ben: 5e (0.4% SHR)
Kárpathy Zoltán (DunaTV – film) – 151e (3.4% SHR); 18-49-ben: 10e (0.7% SHR)

Szombat:
A tanár (RTL Klub – 2×10) – 715e (16.4% SHR); 18-49-ben: 298e (19.7% SHR) – ÉVADFINÁLÉ

Csak színház és más semmi (DunaTV – 4×03) – 121e (2.8% SHR); 18-49-ben: 13e (0.9% SHR)

Vasárnap:
Forma 1 (DunaTV – 2019R1) – 212e (20.4% SHR); 18-49-ben: 97e (26% SHR)

Kommentáld!

3. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 27, 10:25-kor a(z) magyar nézettség témába.

Előző heti számok: 2018. december 31.-2019. január 6.2019. január 7-13.

Három hét elteltével már sok minden leszűrhető a Drága örökösök című sorozat teljesítményéről. Az egyik az, hogy az RTL Klub összehozta azt, ami a célja volt, mert stabilan 900 ezer nézőt ültetett le az elmúlt 5 részével is. A másik, hogy simán hozza a 20%-os közönségarányt a 18-49 évesek körében. A siker szót bátran lehet használni, mert ilyen jó számokat napi sorozattal nehéz hozni, de neki sikerült, így nincs mese, le a kalappal. Azt azért megjegyezném, hogy péntekre elfáradt a produkció, össze is hozott egy sorozatminimumot.

A Legyen Ön is milliomos!-on érezhető leginkább, hogy nem tett jót neki az RTL Klub műsorváltoztatása, amivel átlagosan 100 ezer nézővel csökkentette a teljes lakosság számát a kvízműsornak. Az Exatlon Hungary-ra inkább az ingadozás szót használnám. A keddi országok közötti kihívást kajálta a nézőközönség, jöhet még ilyen különkiadás, viszont csütörtökre megint elfáradt. Egyébként előző héten is ugyan ezen a napon hozott gyengébb számokat, de most elmaradt a sorozatminimum.

Új évaddal kezdett A Dal, ami sorozatminimummal startolt. Ilyen kevesen még sose nézték a premierjét. Viszonyításként mutatnám a Köztévé Blog által készített grafikont, amiből kiderül, hogy fénykorában 912 ezret is érintette, de az 2013-ban volt. 5.9%-os közönségaránya több, mint kiábrándító – legalábbis a tavalyi 10%-hoz képest. Nyilván a kísérőműsorára már csak az maradt ott, akinek mindegy mi szól a tévében. A Fábry se remekel, de azért 125 ezer nézőt még megmozgat a showman. A legendák hivatala szállította a kötelezőt, nem sokat csökkent a premierjéhez képest. A Halálos fegyvert emelném még ki a sorból, ami jócskán megzuhant.

A mutatók 2019. január 14. és 20. közötti mérések:

Drága örökösök (RTL Klub – 1×10) – 987e (21.8% SHR); 18-49-ben: 323e (21.7% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×11) – 970e (21.3% SHR); 18-49-ben: 336e (21.6% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×12) – 969e (22.1% SHR); 18-49-ben: 360e (24.6% SHR).
Drága örökösök (RTL Klub – 1×13) – 947e (20.7% SHR); 18-49-ben: 323e (20.5% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×14) – 902e (19.3% SHR); 18-49-ben: 306e (19.9% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×11) – 583e (13.1% SHR); 18-49-ben: 219e (15.0% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×12) – 726e (16.2% SHR); 18-49-ben: 297e (19.3% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×13) – 577e (13.3% SHR); 18-49-ben: 205e (14.1% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×14) – 608e (13.5% SHR); 18-49-ben: 234e (15.2% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×15) – 717e (15.6% SHR); 18-49-ben: 265e (17.2% SHR)

Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×09) – 379e (10.0% SHR); 18-49-ben: 105e (7.8% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×10) – 387e (11.8% SHR); 18-49-ben: 125e (10.3% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×11) – 398e (10.9% SHR); 18-49-ben: 118e (9.2% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×12) – 367e (9.2% SHR); 18-49-ben: 91e (6.4% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×13) – 410e (11.4% SHR); 18-49-ben: 126e (9.3% SHR)

Dr. Csont / Bones (RTL Klub – 11×20) – 171e (7.5% SHR); 18-49-ben: 68e (7.5% SHR)
Halálos fegyver / Lethal Weapon (RTL Klub – 3×04) – 190e (8.7% SHR); 18-49-ben: 97e (11.2% SHR)
Páratlan Páros / Take Two (RTL Klub – 1×04) – 194e (8.5% SHR); 18-49-ben: 84e (9.1% SHR)
A tanár (RTL Klub – 2×02) – 664e (14.1% SHR); 18-49-ben: 278e (16.1% SHR).

A legendák hivatala / Le Bureau des Légendes (DunaTV – 2×02) – 60e (1.7% SHR); 18-49-ben: 9e (0.8% SHR)
Fábry (DunaTV – ?x??) – 129e (2.9% SHR); 18-49-ben: 17e (1.1% SHR)
Tóth János
(DunaTV – 2×42) – 46e (1.3% SHR); 18-49-ben: 8.8e (0.7% SHR)
A Dal 2019 (DunaTV – 8×01) – 273e (5.9% SHR); 18-49-ben: 48e (2.8% SHR)
A Dal 2019 – Kulissza (DunaTV – ?x01) – 90.7e (2.3% SHR); 18-49-ben: 19.3e (1.2% SHR)

Kommentáld!

2. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 19, 18:40-kor a(z) magyar nézettség témába.

Előző heti számok: 2018. december 31.-2019. január 6.

Folytatódott az RTL Klub sikersorozata, a Drága örökösök. Immáron a hétköznapok mindegyik estéjén szerepelt, és ez meg is mutatkozott a teljesítményben. Cirka 9 rész elteltével látszik rajta, hogy a koncepció kezd átmenni átlagosba, mármint hogy a nézők ezt érzékelik is, ugyanis míg az 1. hetében 1 millió felett tartotta magát stabilan, addig most már a 900 ezret is nehezen teljesítette péntek estére. Nyilván a stabil 20% feletti közönség arány kimagasló, és okunk se lehet a panaszra, mert mindegyik részével legalább a heti TOP10-be került, viszont nagy kérdés, hogy mikor áll meg a lineáris csökkenése?

Az Exatlon Hungary is mélypontozott múlt héten, hiszen 600 ezer alatt még nem járt, ezt csütörtökön sikerült teljesítenie. Ezzel szemben azt vettem észre, hogy a 18-49 évesek nézőbázisa a stabilabb inkább nála, mert ott hozza az előző hetét. A Legyen Ön is milliomos!-nál érezhetőbb a visszaesés, immáron 500 ezer alatt jár, azt viszont stabilan hozza. Inkább a célközönségben érezném az erősségét, mert képes arra, hogy két nap elteltével nagyobb ingadozást hozzon a Nielsen kimutatásába.

A hétvégé egy újabb magyar sorozat folytatást hozott. Visszatér A tanár a 2. évaddal, ami jobban hozott, mint bármelyik 1. évados epizódja nézőszám ügyileg. A teljes lakosságban a csúcsot az 1×01 tartotta 730 ezerrel, míg a célközönségnél az 1×02 334 ezerrel. Közönségarányban viszont elmaradt. Tavaly a pilot 17%-kal futott a teljes lakosságban, 20.7%-kal pedig az 1×06 a 18-49 éveseknél. Nyilván jobb döntés volt őt képernyőre rakni, mint A mi kis falunkat, főleg így a Drága örökösök premierje idején, ami nagyon hasonló.

A Halálos fegyver kihasználta felvezetését, mert a 3. évad eddigi legjobb számait produkálta; a Páratlan páros ezzel szemben az 1. évadjának a legrosszabbját. A Tóth János kemény 8 ezer embert mozgatott meg a 18-49 évesek körében. Nem sok! Mutatnám a számokat!

A mutatók 2019. január 7. és 13. közötti mérések:

Drága örökösök (RTL Klub – 1×05) – 1.075M (24.1% SHR); 18-49-ben: 412e (27.7% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×06) – 1.061M (24.3% SHR); 18-49-ben: 360e (25.0% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×07) – 980e (23.0% SHR); 18-49-ben: 372e (26.9% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×08) – 979e (23.0% SHR); 18-49-ben: 335e (24.0% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×09) – 906e (20.5% SHR); 18-49-ben: 320e (21.4% SHR) 

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×06) – 611e (13.2% SHR); 18-49-ben: 237e (15.0% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×07) – 617e (13.6% SHR); 18-49-ben: 240e (15.5% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×08) – 638e (14.4% SHR); 18-49-ben: 239e (16.1% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×09) – 563e (12.8% SHR); 18-49-ben: 209e (14.2% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×10) – 683e (15.0% SHR); 18-49-ben: 270e (17.4% SHR) 

Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×04) – 479e 12.1(% SHR); 18-49-ben: 127e (8.7% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×05) – 490e (12.5% SHR); 18-49-ben: 185e (12.7% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×06) – 480e (12.5% SHR); 18-49-ben: 166e (11.6% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×07) – 485e (12.7% SHR); 18-49-ben: 147e (10.3% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×08) – 484e (11.9% SHR); 18-49-ben: 159e (10.5% SHR) 

Dr. Csont / Bones (RTL Klub – 11×19) – 278e (8.2% SHR); 18-49-ben: 162e (12.4% SHR)
Halálos fegyver / Lethal Weapon (RTL Klub – 3×03) – 324e (10.0% SHR); 18-49-ben: 151e (11.8% SHR)
Páratlan Páros / Take Two (RTL Klub – 1×03) – 269e (8.5% SHR); 18-49-ben: 121e (9.8% SHR)
A tanár (RTL Klub – 2×01) – 757e (16.4% SHR); 18-49-ben: 314e (19.1% SHR) 

A legendák hivatala / LBureau des Légendes (DunaTV – 2×01) – 63e (1.7% SHR); 18-49-ben: 4e (0.3% SHR)
Tóth János (DunaTV – 2×41) – 35e (1.3% SHR); 18-49-ben: 8e (0.8% SHR)

Kommentáld!

Újdonságok a magyar tévében: 2. hét

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 6, 17:38-kor a(z) magyar ajánló témába.

Sokat agyaltam azon, hogyan lehetne egyes rovatoknak az aktualitását megőrizni. Ilyen a „magyar ajánló”, ahova manapság nem igazán születtek emlékeztetők. Ez abból is adódik, hogy alig nézek tévét (nincs is időm semmire!), amit pedig nézek, azt általánosságban letölt… akarom írni, beszerzem valahogy. Ritka már az, hogy tévében nézzünk valamit, de azért akadnak olyanok, akik még mindig bekapcsolják, ha újdonságról van szó. Miattuk döntöttem úgy, hogy a magyar premier rovatot megreformálom!

Változás jön! Mostantól heti cikkbe gyűjtöm össze a következő heti újdonságokat.

A folytatásban a második naptári hét következne, azaz 2018. január 7-től január 13-ig bezárólag. Természetesen próbálok nyitott szemmel járni, de előfordulhat, hogy nem látok minden premier meg, így ha valami lemaradna, akkor jelezzétek kommentben, és pótlom/kiegészítem a cikket. Még annyira megjegyzés, hogy a hajnali premiereket mindig az aktuális naphoz írom, azaz új napkezdés reggel 6 órát követően van a mi gépezetünkben még akkor is, ha éjfél elmúlt.

Két sorozatról emlékeznék meg szövegesen a listából!

Az egyik az HBO-ra érkező Siker magyar címet kapott Uspjeh, ami az HBO Europa első olyan sorozata, amit az Adria-régióban gyártott. A rendezői székben: Danis Tanović (Senkiföldje) foglal helyet, aki egyébként Oscar-díjjal rendelkezik. A történet: négy ember életére fókuszál, akiknek élete egy erőszakos esemény következtében elválaszthatatlanul összefonódik. A magyar HBO a The CW 2018/19-es újoncával, a Legacies-val vezeti fel. Főszereplők sorában: Ivana Bakaric, Boris Barberic és Goran Bogdan. Ha jól látom, 6 epizódot kapunk.

A másik az RTL Klub egyik saját gyártású sorozatának a folytatása. A tanár a 2. évaddal tér vissza. Különlegessége, hogy új szereplővel bővült a gárda, érkezik Trokán Nóra, aki Szilárd (Nagy Ervin) hajdani nagy szerelmét formálja meg, aki a suli új igazgatóhelyettese lesz.

A 2. hét (2018.01.07.-01.13.) magyar premierlistája:

Január 6. (Vasárnap):
02:55, Tv2: Atyám, Zorn (Sons of Zorn) – 1. évad

Január 7. (Hétfő):
21:00, Comedy Central: Agymenők (The Big Bang Theory) – 12. évad
21:25, DunaTV: A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) – 2. évad
01:00, RTL Klub: Odaát (Supernatural) – 10. évad

Január 8. (Kedd):
20:00, HBO: Legacies – A sötétség öröksége (Legacies) – 1. évad
20:45, HBO: Siker (Uspjeh) – 1. évad

Január 11. (Péntek):
21:00, Epic Drama: Oxfordi gyilkosságok (Endeavour) – 5. évad

Január 12. (Szombat):
20:00, RTL Klub: A tanár – 2. évad
21:00, Comedy Central Family: Papás-babás (Baby Daddy) – 6. évad

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats