Emlékeztető: Alcatraz

 
Beküldte: Kanyecc 2013 June 17, 18:44-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 23:10-tól a CoolTV-n: Alcatraz – 1×01.

A Cool műsorára érkezik az Alcatraz című sorozat, ami tavalyelőtt volt terítéken. Ha J.J. Abrams nevét emlegetem, akkor szerintem lehet sejteni a színvonalra. Előzőleg a Lost-hoz és a Fringe-hez volt köze a készítőnek. A kör beteljesült – már a magyar premierjét szemügyül véve, ugyanis mi se hittünk az RTL Klub-os premierjébe. Ők se, így került a testvércsatornájukhoz, ami nem is az, de ebbe ne folyunk bele.

1963-ban, mint ismeretes a világ egyik leghíresebb börtöne az Alcatraz végleg bezárt. Az ok az elavultság és az emelkedő költségek voltak, de mint később kiderül ez egy nagy kacsa. A rabokkal együtt ugyanis az őrök is eltűntek, a kormány meg szépen elsikálta az ügyet.”

– volt olvasható tess pilot kritikájában a szinopszis lényege. Az alapfelállást az adja, hogy a jelenkorban elkezdenek fel-feltűnni az eltűnt személyek, akiket újra be kell gyűjteni és fényt kell deríteni arra, hogy mi a fészkes fene történhetett 1963-ban.

A szereplőgárda korrekt, hiszen csupa ismerős arcokkal lesz tele. A sorozathoz kapcsolódó összes írásunkat itt tessék visszakeresni.

Kommentáld!

Az Operatőrök jelöltjei és nyertesei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 24, 11:32-kor a(z) díjátadók témába.

Hoppá. Az operatőrök díjátadójáról (az American Society of Cinematographers Awards-ről, azaz rövidebb nevén: az ASC awards-ről) mindenki elfeledkezett idehaza? Nagyon úgy tűnik, ugyanis volt a jelöltek között egy magyar, Bolygó Balázs, aki a Hunted ‘More’ című epizódjával a legjobb dráma kategóriába indult, mint ahogy a Game of Thrones. A slusszpoén, hogy nyert utóbbival holtversenyben, de őszintén, az kit érdekel. Büszkék vagyunk rád Balázs, aki egyébként Pécsen született 1975-ben. Az ‘LB’ című Hunted epizódban szintén közreműködött, s emellett még a Fresh Meat, a Doctor Who és az MI-5 stábjában is megfordult.

A jelöltek és győztesek (aláhúzva) kiléte a tovább mögött. A 27. díjátadója a szakszervezetnek még február első felében volt, de no para. Az archívumot itt vizslassátok. Plusz, a Balázzsal készült interjút se hagyjátok ki.

Tovább…

Kommentáld!

Szerencsétlen Alcatraz

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 15, 12:15-kor a(z) DVD témába.

Az Alcatraz az idei évad egyik legnagyobb csalódása volt (a másik meg a Terra Nova, csak arról távolról ordított). Az RTL Klub vásárolta meg a vetítési jogait idehaza, azonban nem igazán akarják műsorukra tűzni, mivel látták a jenki nézettségi számokat, és eléggé elkenődtek. Innen is üzenném Kolosiéknak, hogy a Glee siker volt náluk, nálunk pedig egy nagyot bukott, bárhova tették volna. Akkor miért is kötjük az ebet a karóhoz? A magyaroknak teljesen más a mentalítása ilyen téren, szerintem ne alapozzunk másokra.

No, talán ezt olvassák és előbb kapjátok meg, talán nem. Ami viszont biztos(nak tűnik), hogy október 16-án érkezik DVD-n és Blu-ray-en a 13 részes egyetlen etapja. Jól olvassátok, mindkettő formában kiadják, hiába kapott kaszát. Előbbi formában 3 -, utóbbiban 2 lemezen. Sőt, extrák se maradtak le róla, ami között a szokásos: törölt jelenetek, bakiparádék, audokommentárok és kisvideók kaptak helyet.

Kommentáld!

Upfronts 2012 – Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 14, 15:30-kor a(z) Hírek,Upfront 2012: Fox témába.

A tegnapi NBC-s Upfronts menetelést ma a FOX folytatja. Szemlátomást a csatorna vezetősége is biztosra ment, ugyanis csupán csak 5 sorozatot rendeltek be a tavalyi 7 helyett. Igazán nagy meglepetésekre ne tessék számolni, a berendelt formátumoknak működniük kell és pont.

A műsortervet elnézve egyből felfigyelhetünk rá, hogy hosszú évek után a House eltűnt a palettáról, ezzel pedig egy erős hétfői sorozatot vesztettek. A Bones ugyan maradt, de kérdés meddig, elvégre egyszer mindennek véget kell érnie. Mindenesetre, amíg van szufla, addig nyomni kell az újoncokat, így a csatorna legerősebb dráma sorozata a The Mob Doctor került közvetlenül a Bones után. A sorozaton így igen csak nagy a teher, elvégre úgy kell hoznia a nézettségi mutatókat, hogy közben a hasonszőrű konkurensekkel is meg kell küzdenie és nem vérez el, lévén nincs pótolnivaló.

A keddi sitcom blokk szokás szerint maradt a helyén, okosan megspékelve két újonc sorozattal. Kérdés, hogy az igen csak harmatosan szereplő Raising Hope milyen felvezetése lesz a Ben and Kate-nek. Ebből a szempontból a The Mindy Project járt jó, elvégre itt a New Girl lesz a felvezető.

A szerdai nap ugye papírforma volt/maradt is. Énekes tehetségkutatót a népnek, ezt legalább még nézik, kérdés meddig tart majd ki az American Idol ereje.

Csütörtököt ugyancsak a kockázatmentesség jellemzi, a Glee cefet jó felvezetést kapott, a zenés eredményhirdető showk mögött, szóval hoznia kell a szintet. Ellenben ha nem, mind tudjuk mi lesz a vége jövő ilyenkor.

Az igazi nagy változás a Touch összepárosítása a Fringe-vel a pénteki napon. Sutherland-en hatalmas a teher, életben kell maradni az őszi mészárszéken. Ha viszont életben marad, akkor nagy bajban lesz a csatorna, elvégre a mid-seasonben a Fringe-t a Hell’s Kitchen váltja, amik meg finoman szólva sem egy kategóriába sorolhatóak.

A vasárnapi animációs blokk maradt, ez nem is volt kérdéses, ellenben meglepetésre a csatorna nem kért be egyetlen plusz sorozatot sem pedig lassan kezd kiöregedni/megfáradni ez a szegmens is.

Ha úgy vesszük tehát a Kevin Reilly csatornavezető kockázatvállalása igen csak alább hagyott, rendre a biztosra ment minden nap. Igaz, ha az egyik elem is borul, akkor cefet nagy pácban lesznek.

Újonc sorozatok:
2 dráma: The Mob Doctor, The Following
3 sitcom: Ben and Kate, The Mindy Project, The Goodwin Games

Visszatérő sorozatok:
American Dad, American Idol, Bob’s Burgers, Bones, The Cleveland Show, Cops, Family Guy, Fringe, Glee, Kitchen Nightmares, New Girl, Raising Hope, The Simpsons, Touch, The X Factor.

Kaszált sorozatok:

AlcatrazMidseason-ben kaptuk meg, nem volt könnyű élete, de a kezdés abszolút berántott, aztán ellaposodott, leült az egész, a Fox pedig búcsúzott tőle. Azért kíváncsi lett volna, hogy pénteken mire ment volna a Fringe társaságában. Évadátlagban: 6.74 millión zárt, valamint 2.2-es demóval. (Az alábbiképpen produkált 1×01 és 1×13 között teljes lakosságban: 10.05M-9.03M-8.44M-6.91M-6.24M-6.00M-5.82M-5.47M-5.07M-5.04M-4.78M-4.75M; míg 18-49-ben: 3.3-3.0-2.8-2.3-1.9-1.8-1.9-1.8-1.6-1.6-1.6-1.5.)

Allen Gregory – Kommentár nélkül! Évadátlaga: 4.16 millió, célközönség mutatója: 1.97. (Teljesítménye 1×01 és 1×07 között teljes lakosságban: 4.7M, 4.32M, 4.24M, 3.94M, 3.1M, 5.26M, 3.38M; míg 18-49-ben: 2.4, 2.1, 2.0, 1.9, 1.5, 2.4, 1.5.)

Breaking In – Valahogy tavaly túlélt. Idén viszont újra körmére járt a kaszás, és ahogy fest, most örökre elragadta a mélységben. RIP. A 2×01-05 alatti teljesítménye: 3.6M, 3.38M, 2.84M, 2.70M, 2.55M; míg 18-49-ben: 1.7, 1.5, 1.3, 1.4, 1.3. – Nyáron jönnek a le nem adott részei.

I Hate My Teenage Daughter – Szintén egy olyan szitkom, amit néztem volna. Lekerült a képernyőről, nyáron kapunk friss részeket. 1×01-07 közötti teljesítménye teljes lakosságban: 6.8M, 5.38M, 5.06M, 5.78M, 3.74M, 3.57M, 2.92M; míg 18-49-ben:2.8, 2.1, 1.8, 2.0, 1.6, 1.4, 1.2.

The Finder – Spinoff-ot is elkaszált a Fox. Hiába teljesít jól a Bones, ha a kistestvér nem. Talán az őszi kezdés kedvezőbb lett volna. Sose tudjuk meg. Az első évad teljesítménye (1×01-13) a teljes lakosság körében: 5.50M, 6.58M, 8.44M, 6.87M, 6.22M, 6.18M, 7.08M, 4.03M, 3.45M, 4.31M, 3.97M, 4.00M, 4.2M; míg a célközönségben: 1.7, 2.2, 2.8, 2.4, 2.2, 2.0, 2.3, 1.1, 0.9, 1.2, 1.1, 1.0, 1.1.

Terra Nova – Sokan bíznak benne, hogy majd a Netflix lesz a sorozat megmentője, mi már letettünk róla. Mind a minőség, mind a nézettség megalapozta a kései kaszát. Évadteljesítménye: 7.52 millión stagnált, valamint 2.5-ös célközönség mutatón. Mondom a számait! Teljesben 1×01, től 1×13, ig: 9.22M, 9.06M, 8.54M, 8.31M, 6.59M, 7.75M, 7.01M, 6.50M, 7.2M, 6.88M, 7.18M, 7.18M; illetve 18, 49-ben a demói: 3.1, 3.1, 2.5, 2.8, 2.1, 2.6, 2.3, 2.1, 2.2, 2.1, 2.2, 2.2.

Befejezett sorozatok:

House – Szép életpályát élt meg. Nem lehet panaszunk rá!

Menetrend

Hétfő
20:00-21:00 – Bones
21:00-22:00 – THE MOB DOCTOR (ősz)
THE FOLLOWING (midseason)

Kedd:
20:00-20:30 – Raising Hope
20:30-21:00 – BEN & KATE
21:00-21:30 – New Girl
21:30-22:00 – THE MINDY PROJECT (ősz)
THE GOODWIN GAMES (midseason).

Szerda:
20:00-22:00 – The X Factor (ősz) / American Idol (midseason)

Csütörtök:
20:00-21:00 – The X Factor: Results (ősz) / American Idol: Results (midseason)
21:00-22:00 – Glee

Péntek:
20:00-21:00 – Touch
21:00-22:00 – Fringe (ősz) / Hell’s Kichen (midseason)

Szombat:
19:10-22:30 – FOX Sports Saturday (ősz)
Cops (midseason)

Vasárnap:
19:00-19:30 – NFL Game (ősz) / Animációs ismétlések
19:30-20:00 – The OT (ősz) / The Cleveland Show
20:00-20:30 – The Simpsons
20:30-21:00 – Bob’s Burgers
21:00-21:30 – Family Guy
21:30-22:00 – American Dad

Kommentáld!

Újabb éjszakai berendelések

 
Beküldte: tess 2012 May 11, 8:34-kor a(z) Berendelés,Canceled/Ended: 2011/12,Hírek témába.

Mint ahogy az utóbbi években megszokhattuk a csatornák nem bírják kivárni a vásárt a napjáig és lényegében Upfronts előtt ellövik az összes puskaport. Ebben az évben a sort az NBC nyitotta, ahol mondhatni a paletta fele napvilágot látott már. Nem is értem, minek akarnak a jövő heti shown bohóckodni?

Tegnap a sort a FOX kezdte, előbb elkaszálta a The Findert és az Alcatrazt, valamint berendelte a Touch 2. évadját. Utóbb pedig jött némi papírforma a Family Guy és az American Dad következő évadjának a berendelésével. No és nem szabad megfeledkeznünk a nagy hírről sem, elvégre a Cougar Town végre biztonságban van, a TBS ugyanis a 4. évaddal átvette a sorozatot, amit nagy valószínűséggel egy 5. is követ. Gondolom a syndicatusi vetítések miatt.

Azonban aki azt hinné, ennyi volt a tegnapi nap az nagyot téved. Cancel/Renewal krónikánk következik.

  • Az NBC berendelte a Fashion Star 2. évadát, ami némi meglepetéssel bírhat elvégre a nézettség és a kritika sem volt kiemelkedő. A jelek szerint azonban az 1,3-1,5 közötti demó bőven elég volt a túléléshez, így jövőre is jön Jessica Simpsons, Nicole Richie és John Varvatos realityje.
  • Ugyancsak örülhetnek a Community rajongói, elvégre 13 résszel visszatér a sorozat a 4. évadra. Dan Harmon és Chevy Chase akkor tovább gyilkolhatja egymást a színfalak mögött.
  • És ha már sitcom, akkor 30 Rock. A csatorna és a készítők megegyeztek egy 13 részes 7. évadban, ami az utolsó lesz.
  • Az NBC további sorozatoknak is bizalmat szavazott, visszatér a Parenthood 4. évadja 15 résszel, jön a Law & Oder: SVU, a Grimm és a Smash következő évadja is. Utóbbi 3 mondjuk nem most lett berendelve.
  • Az ABC sem volt rest, többek közt a Once Upon a Time, a Suburgatory, Revenge, a Modern Family, a Castle és a Grey’s Anatomy is visszatér ősztől. Pletykálják továbbá egy 13 részes záró évadját is a Private Practice-nek, de ez még nem hivatalos.
  • És ha már ABC, akkor nem szabad megfeledkezni a reality vonalról sem, itt a Dancing with the Star, a The Bachelor és a Shark Tank kapott bizalmat a következő évadra, ráadásul utóbbi ezután 22 részel tér vissza.
  • Végül némi FOX, a csatorna papírforma szerint elkaszálta a Breaking In-t és az I Hate My Teenage Daughter-t. Állítólag a képernyőre nem került részek nyáron majd jönnek, de a dvd kiadáson sokkal valószínűbbek.

Kommentáld!

Újabb “fekete szerda” a Fox-nál

 
Beküldte: tess 2012 May 10, 15:05-kor a(z) 2012/13 sorozatai,Canceled/Ended: 2011/12,Hírek témába.

Majdnem halálpontosan egy évvel a hírhedt „Black Wednesday” után a FOX tegnap megint alkotott, igaz most koránt sem olyan vérengzőset, mint azt tették egy éve. A csatorna ugyanis nem cicózott a jövő heti Upfronts-ig és kaszált is két sorozatot. A mostani szerencsétlen áldozatok pedig az Alcatraz és a The Finder. Na, kit lepett meg a hír?

Az Alcatraz kaszája egyszerűen adta magát. A premier még 10,05M-s nézettségre volt elég. A folytatás ezzel szemben már koránt sem volt ennyire rózsás, a folyamatos csökkenés végül a finálénál csúcsosodott ki, ami már csak 4,75M nézőt vonzott. A kasza már ekkor borítékolható volt, aztán jött a hír, miszerint Jennifer Johnson showrunner is elhagyja a sorozatot, illetve a FOX berendelte a Fringe utolsó évadját is. Mind-mind koporsószögek voltak és a végén be is verték őket, holott a másik showrunner Daniel Pyne állítása szerint a 2. évad egészen más formátumra épült volna. Sebaj, én nem sajnálom.

Ugyancsak evidens lépés volt a The Finder kaszája is, ami az American Idol mögött még 5,5M nézővel nyitott. A folytatás aztán hozott némi emelkedést, egyszer még 8,44M környékén is sikerült teljesíteni, de sajnos jött a lejtmenet, aminek a mélypontja 3,45M néző volt. A Bones spin-off-nak titulált sorozat a végére aztán derekasan megfáradt és 4M nézővel finálézott. Hart Hanson creator egész biztosan nem erre számított.

De, hogy legyen valami öröm is az ürömben, a FOX berendelte a Touch 2. évadát, így Kiefer Sutherland továbbra is a csatorna berkeiben marad. Tim Kring sorozata 12,01M nézővel nyitott még január végén, ami ugyan a folytatásra hatalmasat zuhant, majd stagnált 7-8M néző körül. Az utóbbi hetekben azonban tovább folytatódott a lejtmenet, volt már 6,43M nézőn is, de a jelek szerint ez bőven elégséges a FOX-nak, főleg ha úgy vesszük, hogy a már kaszált két sorozat közül ezt nézik a leginkább 18-49-ben is.

Zárójelesen jegyezném meg, hogy a pilotokból is rendeltek. Már biztos továbbjutó a The Following, amit előzőleg Mastermind-nek hívtak; az It’s Messy, azaz címnélküli Mindy Kaling szitkomja; a Mob Doctor; a Ben & Kate, amit előzőleg Ned Fox is My Manny címen futott és a The Goodwin Games. Valószínű, hogy a Guilty is megkapja a berendelését.

Kommentáld!

Alcatraz – Az 1. évad (és a sorozat is tán)

 
Beküldte: tess 2012 May 2, 14:57-kor a(z) Alcatraz témába.

Már jó pár napja fogalmazódik bennem a gondolat, mit is kéne írni az Alcatraz zárásáról, de még most is ugyanaz jár a fejemben, mint a záró képsorok láttán: mégis mi volt ez az eszement írói próbálkozás? J.J. Abrams tippre most nem dicsérte meg hithű kompániáját, akik valljuk be borzalmas fércmunkát tettek le az asztalra. Pedig pár hónapja mindez milyen kecsegtetően is indult…

Adott egy börtön, ami köré az évek során nem egy városi legenda épült és ezt Abrams-ék okosan tovább is gondolták. Az Alcatraz bezárásának az okát a kormány szándékosan eltusolta, lévén az egész személyzet, no meg persze a fegyencek egyik percről a másikra eltűntek. 50 évvel később aztán sorra visszatérnek a fegyencek egy-egy aprócska kis küldetéssel, melyek majd szerves részét képezik egy hatalmas összeesküvésnek. Persze a kormány egy titkos csoportja már rajta van az ügyön egy mindenre elszánt nyomozónővel és egy lelkes Alcatraz rajongóval kiegészülve.

Még így synopsis alapján sem egy elvetélt ötlettel volt dolgunk, ami valljuk be 2-3 rész erejéig még le is tudta kötni a nézőket. Utána viszont az írói teljesítmény döbbenetes lejtmenetet vett, amit csak a sablonos formátummásolással tudtak életben tartani. Az addig oké, hogy a sorozat jobbára random nyomozós részekből állt, de azért lehetett volna ide némi fantáziát is beerőszakolni. Ezt szolgálták volna a flashback betétek, de rövid időn belül teljesen jelentéktelenné avanzsálódtak. Oké, volt némi ok-okozati összefüggésük, de valljuk be ezt nélkülük is kimatekozta volna egy óvodás is.

Önmagában ezzel még együtt tudtam volna élni, viszont az írók sajnos döbbenetesen leszerepeltek más fronton is. A feszültség generálás mondhatni nem is létezett, az akció betétek totálisan üresek és felszínesek voltak, amire az évad végi agyatlan üldözés tette fel a pontot. Az atmoszféra, vagy legalábbis ami volt belőle még a pilot alatt hirtelen szertefoszlott, aminek izgalmasnak és lebilincselőnek kellett volna lennie szimplán kínossá degradálódott. És akkor hol van még a high-concept vonal? Ez, meg mint az ólajtó olyan egyszerű volt, még több kérdéssel és egy kamu cliffhangerrel megspékelve. Borzalmas.

Sajnos sok jót a karakterekről sem tudok elmondani. Ez részben az írók hibája is, elvégre fos alapanyagból ne számítson senki túlzott karakterizációra. Ettől függetlenül viszont a szereplők is botrányosan teljesítettek. Itt jegyezném meg, hogy aki anno kritizálta Anna Torv teljesítményét a Fringe-ben az nyugodtan csekkolja le itt Sarah Jones-t. Egyszerűen nem is értem mit akartak a készítők sugallni vele. Van egy pitbull féle törj előre mentalitása, meg jókora másodlagos nemi jellege feszülős felsőben és ennyi. A karaktere is szimplán felületes és roppant antipatikus volt. Egy fokkal volt csak jobb Jorge Garcia, akinek minden bizonnyal nem ez lesz a nagy visszatérése a Lost után. Ellenben ő legalább próbálkozott, igaz mindvégig a levegőben is lógott ezzel a teljesítményével. Sam Neil meg… Sam Neil volt. Ennek a pacáknak tényleg csak ez a szigorúan vett badass marhaság megy, amit ráadásul túlzottan is komolyan vesz. Tipikus karakterszínész, csak sajnos ebbe a sorozatban nem erre lett volna szűkség.

Így kénytelen kelletlen kijelenthetjük, hogy az Alcatraz az év egyik nagy csalódása lett. Maximálisan meg is értem Jennifer Johnson showrunnert, hogy menekülőre vette a figurát, süllyedő hajón én sem maradnék. A nézettség ugye botrányos volt, a kritika sem sokkal jobb, így a kasza több mint biztos, igaz erről majd csak az upfronts idején dönt a FOX. Mindenesetre ezek után nekem még fájóbb a Terra Nova kaszája, arról nem is beszélve, hogy ez egy újabb szög volt a műfaj koporsójába.

This entry has a rating of 2

1 Hozzászólás

Nézettség 03/26 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 3, 9:11-kor a(z) Nézettség témába.

Vajon pénteki sorozat lesz az Alcatraz-ból? Vajon megy a Fringe mellé, vagy éppen a helyére, mint utánpótlás? Ha már a Terra Nova kihullott, akkor talán neki lesz esély, hiszen egy évad alatt elveszteni két high-concept produkciót az kicsit ciki. A Smash csatornaátlag felett, bár sok nézőt veszített a közel 12 milliós felvezetéséből. A Castle kihasználta, hogy éppen a Hawaii Five-0 pihenését tölti. A CBS amúgy teljes este ismétléseket adott.

Az ABC Family hozta az utánpótlást a The Secret Life of the American Teenager és a Make It or Break It által. Nyári szezonban hoztak jobb számokat is. Ráfogjuk a tavaszi időszakra. Az Adult Swim 1.2-1.3-as célközönség demókat produkál a Family Guy ismétléssel.

A briteknél a Skins búcsúzott a 6. évadjával. Vissza kellene nézni, de sorozatminimum tájt hozott. Sorsa már megpecsételődött, mint azt írtuk, szóval ez nem sokat változtat a tényen. A Scott & Bailey 2. etapját könyvelhetjük, mert lesz! Az ausztráloknál a Revenge félelmetesen. Tényleg csak a My Kitchen Rules tudja megállítani. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Esti előzetes (3): Alcatraz – 1×12-13

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 23, 0:14-kor a(z) videó témába.

Dupla résszel búcsúzik az Alcatraz hétfő este. Hogy sorozatzáró lesz-e, azt csak a nézettségi adataiból lehet sejteni, mivel hivatalosan az Fox még nem ítélkezett felette. Ám nagyon úgy fest, hogy arra kell készülnünk, mert ilyen alacsony számokkal esélye sincs. (Ha pedig elkaszálják, akkor jön a megszokott hír: „A Netflix tárgyalásokba kezdett a sorozat készítőivel, egy esetleges 2. évad megvalósítása kapcsán.” – Én már csak röhögök az ilyeneken.) Nézzük, hogy mit hoz az évadzárás. Ismétlem, dupla részt fogunk kapni.


Kommentáld!

Nézettség 03/19 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 22, 22:47-kor a(z) Nézettség témába.

Ingázik a Smash az NBC-nél. Ismételten sikerült alul múlni magát, az évadja második legnézetlenebb epizódját tudja maga mögött. Az Alcatraz-t kaszálhatjuk. Nem csak azért, mert ismételten vesztett, inkább azért, mert a tavalyi ilyenkor adott The Chicago Code 20%-kal nézettebb volt. Reménykedjünk és bízzunk a Fox, ami nagyon hülye döntéseket tudsz hozni? A The Voice is esett annak hatására, hogy a Dancing with the Stars újra feltűnt. Mellesleg a 12. évadhoz képest szintén csökkent a kezdés, hiszen akkor 22 millióval érkezett, míg most 18.4 millióval. Ejj, kezd kifáradni ez a showműsor is. Vagy csak a The Voice hatása?

Búcsúzott a Pretty Little Liars az ABC Family-ről. Korrekt számokkal! Az USA Network megirigyelhetnék a 3.69 milliós évadzárását, mivel mostanság alig közelíti meg ezt a magasságot. Fura, hogy a Stargate Universe-t a Syfy 1.2-1.4 milliós átlagszámokkal elkaszálta, míg a Being Human US-nél úgy vannak, hogy rendben van.

A briteknél a Scott & Bailey csökkent. Nem sokat, de épp eleget ahhoz, hogy észrevegyük. A The Dales noha csatorna átlag alatt, mégis azt érzem, hogy lesz folytatása. Bemutatkozott a The Little Paris Kitchen: Cooking with Rachel Khoo. A Skins továbbra is alacsony, de túlélt.

Az ausztráloknál a Revenge sikere elképesztő. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats