Plakátba zárva: American Dad – 16. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2020 April 3, 16:39-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Próbáltam logikát keresni, hogy miért pont nyolc gyertya ég az American Dad 16. évadjának plakátján, azonban nem sikerült semmi ésszerű magyarázatot találnom. Először arra gondoltam, hogy afféle rejtett Easter Eggs került rá, mondván, hogy ennyi ideje van már a TBS fennhatósága alatt a rajzfilmsorozat, azonban ez sem igaz, mert a 11. etapnál vették. Sehogy sem jön ki a matek, pedig milyen jól festett volna valami ilyesmi. Mindez csak a véletlenül szüleménye, hozzá kell szokni.

A tegnapi hírmorzsákban már jeleztem, hogy 2020. április 13-án tér vissza a 16. évadjával. 20 résszel lehet számolni, illetve azzal a ténnyel, hogy a 17. évad is berendelésre került – tehát elméletileg nem kellene féltenünk. A plakátján feltűnik a 15. évfordulós felírt, nem véletlenül, hiszen már ennyi idő eltelt a pilot rész óta. Másfél évtizede köztünk van, és szerintem a picit se esett a színvonala. Ugyanazt a bugyuta humort szállítja, mint a kezdetekben, csak éppen mostanra jobban rajzoltak a karakterek és nagyobb a felbontása a produkciónak. Azt sem szabad elfeledni, hogy a 15. év mellett a 300. epizódos mérföldkővével is mostanság kell számolni.

A széria vendéghangjai között emlegetjük: Jane Lynch-et, Patton Oswalt-ot, Ron Perlman-t és Craig Robinson-t, csak hogy párat soroljak fel, de még azért leírnám Criss Angel nevét is, aki megint csak ott lesz a folytatásban. Fel a kezeket, aki várja a visszatérését!

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2020 April 2, 11:19-kor a(z) Hírek témába.

  • Április 6-án indulna útjának a Quibi, azonban ennek gátat szabhat az Eko általi perbenyújtás, ugyanis utóbbi azt állítja, hogy a streaming szolgáltató ellopta az általuk kitalált „motion flipping” technológiát, azaz, amikor elforgatod a kijelzőt, akkor a tartalom más módon láthatsz többet. Minderről a Deadline.com oldala számolt be, amiben kitérnek arra is, hogy olyan a kérelem, ami szó szerint megakadályozza az indulását a Quibi-nek.
  • Savannah Smith főszereplőként csatlakozott a Gossip Girl újragondolt változatába, ami az HBO Max kínálatába érkezik.
  • Van néhány címünk: IncentiveGood Girls 3×09; Zoey’s Extraordinary OutburstZoey’s Extraordinary Playlist 1×10; New CribWill & Grace 11×17; Arthur PonzarelliBlack Monday 2×06; The CurseWhat We Do in the Shadows 2×04; The Gang Deals with Alternate REality / TBCThe Good Fight 4×01-02; RansomBrooklyn Nine-Nine 7×12; The Mother of ExilesWestworld 3×04; Nobody’s QueenVagrant Queen 1×03; Violet Crooks and Cooks of BooksBlack Monday 2×05; Farewell to LoveMagnum, P.I. 2×16;
  • A Netflix zöld utat adott a Locke & Key 2. évadjának. A folytatásnak a lehetséges premierjéről egyelőre nincs semmi konkrétum, hiszen a kialakult járványhelyzet nagyban torzítja a forgatás megkezdését.
  • Tavaly augusztusban búcsúzott le az American Dad a 15. évadjával, szóval nem mostanság. A TBS nemrég adta hírül, hogy április 13-án hozzák vissza a sorozatot új részekkel, azonban arról nem esik szó a közleményben, hogy ezt folytatnák, vagy újat kezdenének? Az viszont adott, hogy (1) zsebben a 16-17. évadja, illetve 2020-ban jó eséllyel elérhetik a 300. epizódját a sorozatnak, ami idén ünnepeli a 15. születésnapját, hiszen 2005 februárjában startolt.
  • Érdekességképp említeném meg, hogy az American Dad-ben olyan vendégek tűnnek fel hangformában, mint Jane Lynch, Patton Oswalt, Ron Perlman, Craig Robinson, Criss Angel, vagy Bill Nye.
  • Sarah Baker, Yvette Nicole Brown és Patton Oswalt vendégszereplője lesz a Will & Grace 11×17-es epizódjának.
  • Május 3-án folytatódik a Rick & Morty új résszel, azaz a 4. évad második felével, ami 5 részt takarna. Az Adult Swim nem nyúlt a 23:30-as timeslotjához.
  • A Showtime módosított a műsorrendjén, ugyanis eredetileg duplázva kezdték el adni a Black Monday-t, azonban a 2×03-as részénél döntöttek úgy, hogy szimplázva sugározzák, most viszont arról kell beszámolnom, hogy április 12-én, a 2×06-os részt követően elvonul egy kisebb szünetre. A csatorna közleménye szerint majd az év utolsó felében érkezik a hátramaradt 4 epizódjával. A döntés a vírushelyzetből fakad.
  • Május 3-án érkezik a Billions 5. évadja a Showtime műsorára.
  • Június 21-től tessék számolni a The Chi visszatérésével, ami 21 órás timeslotban kezdi el 3. etapjának életpályáját, ami azért különleges időpont számára, mivel a korábbi részeit 22 órától hozták el. A vasárnapi napján nem variáltak.
  • Április 13-án debütál a The Baker and the Beauty 1. évadja.
  • A Netflix elkaszálta a V-Wars címre hallgató sorozatát, illetve hasonlóan járt el az Octorber Faction-nel.
  • Rodney To, Karole Foreman, Tanner Gill és Mia Marcon vendégszereplőként tűnik fel a Magnum, P.I. 2×16-os részében – amit Bronwen Hughes rendezésével hoz el a CBS április folyamán.
  • Van még néhány címünk: The Return of the FormicaThe Goldbergs 7×20; Vic / The Swatting GameTommy 1×07-08; Brain ScrambliesWhat We Do in the Shadows 2×03; A Needle in the HeartChicago Med 5×20; Silence of the Night Chicago PD 7×20; 51’s Original BellChicago Fire 8×20; Matter of SecondsNew Amsterdam 2×18; Gordon KempThe Blacklist 7×15; ValloweasterBrooklyn Nine-Nine 7×11; Everybody’s Talking About Kings And QueensIndebted 1×12
  • Richard Kind, Ana Gasteyer és Sean Marquette beugrik a vendégek közé a The Goldbergs 7×20-as epizódjába.
  • Tonye Patano és Sasha Diamind neve van a visszatérők sorában a Tommy 1×08-nál, ahol vendégszereplőként tűnik fel Michael Cupsty, Catherine Curtin és Rick Holmes. Az epizód forgatókönyvéért Melanie Mayron felelt.
  • Brett Cullen beugrik a The Blacklist 7×15-be.
  • A Hulu berendelte a Shrill 3. évadját.
  • Április 7-én érkezik a CBS All Access műsorára egy új animációs sorozat, ami USA-ban és Kanadában lesz elérhető. A címe Tooning out the News lesz, amiben olyan szereplők tűnnek fel hangként, mint Alan Dershowitz, Donny Deutsch, Rep. Barbara Lee, Olivia Nuzzi, Rep. Eric Swalwell és sokan mások. Itt egy régióblokkos előzetes megtekinthető.
  • Az Empire a 18. részével búcsúzik a 6. évadjával, azaz kettővel rövidül, merte eredetileg 20 epizódra tervezték a befejező szezonját, de a COVID-19 vírus miatt ez meghiúsul.
  • Michael Cumpsty és Rick Holmes beugrik a Tommy 1×07-es részébe vendégszereplőnek, amit Christine Moore rendezésével kapunk meg.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 10, 7:19-kor a(z) Hírek témába.

  • Aimee Carrero, Ben Ahers és Grace Van Dien vendégszereplője lesz a The Village 1×06-os részének.
  • Jessica St. Clair beugrik vendégnek a Man with a Plan 3×12-es részébe, ahol Andy sikeres és szofisztikált testvérét formálja meg.
  • Aaron Tveit, David Furr és Emma Kikue vendégszereplője lesz a The Code 1×04-nek.
  • Van néhány címünk: Yes or noThe Village 1×06; Clean Country Living Man with a Plan 3×12; Back on the BlockThe Code 1×04; Fantady Baseball / I am the Jeans: The Gina Lavetti StoryAmerican Dads 14×01-02; Good in the ’Hoodblack-ish 5×20; Timmy’s New HobbyThe Kids are Alright 1×20; Grandma’s WayAmerican Housewife 3×19; Ticking ClocksBrooklyn Nine-Nine 6×14; Donart the Great / Treasure of the Sun American Gods 2×06-07; No-Go + High-Voltage + RescueMacGyver 3×20; Judge, Jury…NCIS 16×21; What Could Have BeenChicago PD 6×19; Happy PlaceNew Amsterdam 1×19; The Beast Within Shadowhunters 3×18;
  • Miként teljesítenek mostanság az amerikai szappanoperák. Ha ilyesmi felmerült volna a fejetekben, akkor adnék némi támpontot. Nos az eddig leadott 2018/19-es részek alapján a Young & Restless a legnézettebb a CBS részéről 4.216 milliós átlagával, illetve 0.66-os demó értékével. A második helyen a The Bold & the Beautiful 3.367 millióval és 0.55-ös demóval, míg a dobogó alsó fokán az ABC-s General Hospital 2.4 millióval, 0.55-ös demóval. Az NBC a sereghajtó személyében 2.216 millióval és 0.50-es demómutatóval.
  • A Sundance TV kitűzte a premierjét több érkező produkciónak. A The Name of the Rose, amit a Netflix is már kínálatába tűzött, és Umberto Eco regényét veszi alapul, május 23-án startolhat el. Június 20 kapjuk meg Tasmanian McGregor és Celia Pacquola főszereplésével a Rosehaven-t. A Close Up with the Hollywood Reporter június 23-án mutatkozik be, míg július 31-én a No One Saw a Thing kerül képernyőre.
  • Április 14-én startol az American Dad! 14, évadja a TBS-en 22 órás kezdéssel.
  • Az AMC elkaszálta a Preacher-t, melynek értelmében a már korábban berendelt 4. évadja lesz a sorozatzáró. Ezt a tervek szerint augusztus 4-én kapjuk meg. A legutóbbi, 3. etapjával a széria 854 ezres átlagnézettséget rakott le az asztalra, ami 27%-kal maradt el a korábbi eredményeitől. A fiatalok körében: 0.25-ös demót tudhatott magáénak, ami 38%-kal alacsonyabb. – Jelenleg már csak a Loaded, a Humans és az A Discovery of Witches kapcsán nincs jövőbéli döntés.
  • Raven-Symoné és Laila Ali vendégszereplője lesz a Courtney Lilly által írt black-ish 5×20-as részének, ahol Laila önmagát fogja alakítani.
  • Wendie Malick visszatérőként, míg Gregory Harrison és Payton Meyer vendégszereplőként van emlegetve az American Housewife 3×19-es részénél.
  • A Hulu berendelte a Future Man 3. évadját – illetve ezzel egyidejűleg el is kaszálta, így a következő lesz a sorozatzárója. A készítőknek legalább lesz ideje felkészülni a normális befejezésre. 8 epizóddal számoljatok, de egyelőre nincs meg, hogy mikor lesz a visszatérése.
  • A The Crown-nak megvan az első főszereplője, aki Emma Corrin lesz. Ő fogja alakítani Lady Diana hercegnő karakterét a Netflix-re érkező sorozatba, amit Peter Morgan készítésével kapunk meg. Ez amúgy a 4. szériája lesz.
  • A Jeopardy! című szindikátusú sugárzásban futó kvízműsorban kedd este a James Holzhauer becsesnévre hallgató 34 éves profi sportjátékos újabb rekordot állított be a single-day cash winnings kategóriájában, ugyanis 110.915 dollárt nyert. Utoljára 2010-ben volt megközelítőleg se magas nyeremény, ami Roger Craig-hez kapcsolható, aki 77 ezer dollár becses tulajdonosa lett. A műsor egyébként 2023-ig berendelésre került, így sokáig találkozni fogunk vele.
  • David Paluck, Mandy June Turpin és Jeffrey Cole vendégszereplőként tűnik fel a MacGyver 3×20-ban.
  • Június 12-én tér vissza a Younger a 6. évadjával a TVLand kínálatába, amihez itt egy beharangozó előzetes.
  • Molly C.Quinn és Derek Fisher vendégként tűnik fel a The Fix 1×06-os részében.
  • Június 9-én tér vissza a Pose a 2. évadjával, ami 10 részes lesz az 1990-es évekbe kalauzol majd minket.
  • Joanna Kuling főszereplőként csatlakozott a The Eddy címre hallgató Netflix-es ötletbe.
  • Május 10-én debütál a Sneaky Pete 3. évadja az Amazon Prime kínálatában.

Kommentáld!

Hírmorzsák – hazai kiadás

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 11, 17:00-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Dirk Gerkens-szel, a Tv2 vezérigazgatójával készített interjút az index.hu.
  • Március 13-án elstartol a Holnap Tali 2. évadja a PetőfiTV-n. A teaser jellegű előzetesét itt lehet megtekinteni.
  • Március 19-én debütál a Discovery Channel-en A kerék (The Wheel) című reality, ami egy túlélő reality lesz, benne 6 átlagos ember, akiket egyedül, eszközök nélkül kitesznek a vadonban, hogy szélsőséges körülmények között bizonyítsák túlélési készségüket.
  • Április 9-én mutatkozik be a Discovery Channel műsorán a Légimenők az Everesten c. dokusorozat. Tartalmát másolnám: „A Mount Everest nagy magasságba merészkedő mentőhelikoptereinek pilótái a világ egyik legveszélyesebb terepén, az életüket is kockára téve mentik a beteg és sérült hegymászókat.”
  • A DunaTV berendelte a Csak színház és más semmi! 3. évadját.
  • Március 12-én az ATV-n debütál Sváby András új műsora, a Heti Napló Sváby Andrással, ami 19 órára került.
  • Szombatonként 17 órától új részekkel jelentkezik a Gasztróangyal a DunaTV-n. (Előzetes.)
  • Megkezdődött A Nagy Duett 5. évadjának beharangozása. Az már biztos, hogy a versenyzők között helyet kap Oláh Gergő, Judy, Peller Károly, Völgyesi Gabi, Vincze Lilla, Jolly, Janicsák Veca, Csipa, Vastag Csaba, Tolvai Reni, Emilió és Fábián Juli.
  • Tóth Gabi Facebook oldalán jelentette be, hogy kiszáll az X-Faktorból.
  • Március 27-én immáron a 19. évaddal folytatódik a Showder Klub az RTL II műsorán. Az etap egyik különlegessége az lesz, hogy 3 különkiadással is jelentkezik majd. A tavaszi fellépő újoncok sorában: Ráskó Eszter, Musimbe Dávid Dennis, Al Gharati Magyedé, Elek Péter és Szabó Balázs Máté.
  • Július 17-én debütál – az amerikai premierrel egyidőben – Game of Thrones 7. évadja magyar felirattal az HBO Go és az HBO műsorán.
  • Március 12-én újabb nemzetközi megmérettetésen vesz részt az HBO nagysikerű sorozata, az Aranyélet. Az SXSW (South by Southwest) fesztiválon a „legjobb főcím” (EXCELLENCE IN TITLE DESIGN) kategóriában olyan alkotásokkal versenyez majd, mint a Westworld, a Stranger Things, Into the Badlands vagy épp a The Crown. Sok sikert neki.
  • A mi kis falunk 1×05-ös epizódja 885 ezret (26.1% SHR) hozott a teljes lakosság körében, míg a 18-49 éveseknél 357 ezret (26,9% SHR).
  • Ma, 21 órakor a Discovery Channel műsorán Idris Elba, a harcos (Idris Elba: Fighter) című sorozat kerül terítékre.
  • Március 13-án debütál a Discovery Channel-en a Bear Grylls: Sztárok a vadonban (Running Wild with Bear Grylls) 3. évadja.
  • Március 13-án folytatódik a Story4 műsorán Az utolsó zsaru (Der letzte Bulle) 4. etapja 19 órás kezdéssel.
  • Március 18-án startol a Mámor tábor (Camp) a Humor+ műsorán 22 órás kezdéssel.
  • Március 27-én a Viasat3 belekezd A pokol konyhája (Hell’s Kitchen) 15. évadjába.
  • A Tv2 jövő héten se indítja útjára a Ripost címre hallgató bulvárműsorát. Eredetileg március 13-ra csúszott a start, azonban maradt minden a megszokott menetrendben, azaz a Tényeket 16:50-től a Fatmagül vezeti fel.
  • Nem túlzottan vált be a Tv2 esti műsorstruktúrája. A Született szobalányok (Devious Maids) 1×01-es epizódja 359 ezerrel startolt a teljes lakosságnál, illetve 107 ezerrel a 18-49 évesek körében; míg a Detektív Bt. 268 ezerrel, valamint 81 ezerrel. Egyedül a Vigyázz, gyerekkel vagyok! sorozatpremierje tekinthető korrektnek, hiszen 721 ezerrel a teljes lakosság 21%-át kaparintotta meg, ugyanez a mutató a célközönségnél 15% volt.
  • Március 14-én folytatódik a soron következő évadjával az Amerikai fater (American Dad) a Humor+-on, ahogy nézem a 11-dikkel.
  • Március 20-án útjára indítja az újabb tavaszi ötletét a Tv2, az Annyit ésszel, mint erővel című produkciót 19:25-ös kezdéssel. Új napi vetélkedővel számoljatok személyében.
A héten kapott plakátok:

comedy_central_projekt_clp_170223_print comedy_central_projekt_clp_170223_print2
comedy_central_projekt_bb_170223_print_showcomedy_central_projekt_bb_170223_print_show2

A tovább mögött pedig találhatok pár hazai ajánlót!

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Amerikai fater 10. évad | Vigyázat, gyerekkel vagyok!

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 1, 19:30-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 20:30-tól a Humor+ műsorán: American Dad – 11×01-02.
Ma. 21:00-tól a Tv2 műsorán: Vigyázat, gyerekkel vagyok! – 1×01.

A TV2Csoport újdonságairól szól a tavasz első naptári napja.

A Humor+-ra érkezik az American Dad 11. évadja, amit megállás nélkül szállítanak, BÁR tippre megint csavar van a gépezetben, mert nincs tudomásom, hogy a 10. lement volna – legalábbis torrent oldalakon a 9. szériát rippelgették. Van egy sandagyanúm, hogy a Family Guy példájára egy etapnyi csúszás van számügyileg. Mindegy, Magyarországon még nem látott epizódok jönnek!

21 órától a Tv2 egy új kvíz-show-t hoz a nézőknek, amit hetiben fog adni kedd esténként. A műsorvezetője: Ördög Nóra. Lényege, hogy sztárok gyerekeik társaságában fognak kérdésekre válaszolni – nyilván azok egymásra lesznek szabva. A sorozatpremierben: Rubint Réka, Majoros Hajnalka és Tóth Frank tűnik fel, illetve azok lurkói.

Kommentáld!

Túlélő státuszban az American Dad

 
Beküldte: Kanyecc 2014 November 19, 10:46-kor a(z) Berendelés témába.

10 évvel a startot követően a Fox átadta a TBS-nek az American Dad-et, hogy ott érvényesülhessen. Rá lehetne fogni, hogy az alacsonyabb mutatói miatt költöztették át máshova. Ez is benne volt a pakliban, ahogy azt is, hogy a csatorna próbálja megreformálni a vasárnapi időszakát. Remélem ez nem a teljes animációs blokk felszámolásához fog vezetni, hiszen most szitkomokkal próbálkozik teret nyerni, csak hát az emberek tudatában még mindig az van, hogy ilyenkor ilyen műfajjal akarnak nézőt hódítani.

10454962_10152379088496610_2457778614486060847_o

Számozás tekintetében eléggé szar a helyzet. Májusban fejeződött be a 9. évadja, amiből visszatartottak 3 epizódot. Ezt szeptember 14-én és 21-én leadták, majd jött egy hónapos szünet, mely után belekezdett a TBS a folytatásba, amit mér a 11. etapként tartanak számon az epizódot követő oldalak.

Azt lehetett sejteni, hogy csökkenni fog a nézőszám, hiszen a TBS kábeles szférában se arat úgy, mint a Showtime. Laza 60%-os nézővesztéssel startol az előző mutatóihoz képest, de mivel 1 milliót azért sikerült hoznia, így bizakodhattunk. Jelenleg így szerepel:

11×01 – 1.094M; 18-49-ben: 0.67
11×02 – 1.145M; 18-49-ben: 0.61
11×03 – 1.218M; 18-49-ben: 0.60
11×04 – 1.161M; 18-49-ben: 0.57
11×05 – 1.308M; 18-49-ben: 0.63

1402885_10152385567486610_2937386967632120319_o

100%-ban biztos vagyok abban, hogy az American Dad túléléséhez közrejátszott a Family Guy: The Quest for Stuff nevű alkalmazás (játékbemutatója!), ahol a legutóbbi frissítés óta megjelent a Smith család mindegyik tagja, azaz majdnem mindegyik, mert jelenleg: Stan, Hayley és Steve elérhető, de már quest formájában – ha jól dereng: 3 napos időlimittel megszerezhető – Roger is. Ezen kívül a készítők beadagolták azt is, ha megnézzük a legújabb előzetesét a sorozatnak, akkor kapunk játékon belüli aranyat, amit nem túlságosan osztogatnak, így minden lehetőségét meg kell ragadni és becsülni.

(És mindezeket honnan tudom? Na, tippelhettek. Szerintetek megálltam az 5-6. szintnél? Francokat, jelenleg a 22. szinten vagyok, eléggé addiktív jellegű a cucc, csak óvatosan töltsétek.)

Na, és akkor ennyi szájtépés után jöjjön a hír, miszerint a TBS +22 epizódot berendelt a sorozathoz, azaz jöhet a 12. évad is. A csatorna sajtóanyagából az is kiderül, hogy az Adult Swim-es ismétlés is nagyban közrejátszott a pozitív kimenetelű sorsához. Ezen kívül a TOP3-ban szerepel a kábeles éra hétfő 21 órási blokkjának 18-34 éves nézői körében, illetve TOP5-ben a 24-48 éveseknél – mindez a szórakoztató szekcióban tessék értelmezni. Lényeg, hogy nem is annyira szarok a mutatók, hiába csökkent akkorát.

“TBS has been a spectacular home for this terrific series, and its continued success is a testament to the brilliance of the show, as well as the passion of the network, (… )We join the loyal fans of American Dad in hoping this is the first of many renewals because Seth, Brian and Matt have many more stories to tell.”

Jonnie Davis, Twentieth Century Fox Television elnöke

Kommentáld!

Nézettség 09/14 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2014 September 19, 13:45-kor a(z) Nézettség témába.

Valami kezdődik – ezt érezteti a vasárnap. A Fox belekezdett az American Dad 10. évadjába. Egyből két részt kaptunk, amelyek elmaradtak a tavalyi mutatóktól. A 9×01-es rész úgy, hogy a 8×01-hez képest 20%-ot csökkent 5.23 millióval futott. Most a 3 milliót sem sikerült teljesítenie. Nem akarok felelőtlen kijelentést tenni, de ha tippelnem kellene, akkor összehozta all-time-ban a legnézetlenebb epizódját, ugyanis a 9×21-es zárást is 3.881 millióan követték nyomon, míg a 18-49 évesek körében 2.0-ás demó született. Az Unforgettable a tavalyi évadzáróhoz képest megint csak alul teljesített, hiszen akkor 7.262 milliót produkált.

A kábeles éránál a The Strain még mindig közönségkedvenc. Tartja magát stabilan 2 millió felett, így nem is volt kérdéses a sorsa. A Manhattan megroggyant némileg, de a WGN America-hoz képest kimagaslóak a mutatók.

A briteknél most nem volt az X Factor-nak ellenfele, így tudott is érvényesülni és nyerte is a napot úgy, ahogy annak lennie kellett. A The Village beállt 3-4 millió közé. Ez a BBC One-t nézve átlagon aluli teljesítmény. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák + Upfronts-hírek

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 13, 14:54-kor a(z) 2014/15 sorozatai,Hírek témába.

  • Május 25-én lesz az utolsó idei Heti Hetes epizód. Nyári szünetét ismételten ismétlésekkel fogják kitölteni.
  • Elkezdte a THR.com oldala az Emmy köré orientáló kerekasztal beszélgetéseit. Az első részben Nic Pizzolatto (True Detective), Vince Gilligan, Matthew Weiner, Carlton Cuse (Bates Motel) és Ann Biderman (Ray Donovan) van górcső alatt. Mindenképpen érdemes belekukkantani.
  • Megjött az új előzetese a The Walking Dead: Game második részének.
  • Van néhány címünk: Nancy Wood / Rat on a CheetoNurse Jackie 6×06-07; A Fox, A Rabbit & A CabbageFargo 1×09; MizumonoHannibal 2×13;
  • Jane Krakowski (30 Rock) csatlakozott az Unbreakable Kimmy Schmidt című újoncba, mint főszereplő.
  • A The CW nem akar semmit se a véletlenre bízni, ezért az Arrow évadzárója alatt le fog adni egy előzetest a The Flash-hez. Ez azért nagy dolog, mert csak csütörtökön lesz az Upfronts rájuk eső fele, azaz legkorábban egy nap csúszással láthatnánk azt az ajánlót.
  • Robert Sean Leonard (House) vendégszerepelni fog a Falling Skies 4. évadjába.
  • Egykettőhárom interjú Andrew Marlowe-val a Castle 6. etapjának zárásáról.
  • David Tennant, Olivia Colman és Arthur Darvill vissza fog térni a Broadchurch 2. évadjába, illetve Jodie Whittaker és Andrew Buchan csatlakozott a folytatáshoz.
  • Andrianne Palicki beugrik az About a Boy 1×13-as részébe.
  • A Gotham előzetesét már több mint 6 millióan nézték meg, ezzel szerintem a Fox meg is kapta a visszaigazolást, hogy jól döntött akkor, amikor berendelte a sorozatnak. Mi se vélekedünk másképp a döntésről.
  • 48 órával a Blue Mountain State: The Movie gyűjtőkampánya túlpörgött a másfél millió dollárnyi adományon, így 100%-kra lehet venni az érkezését. Jelenleg 1,645 millió dolláron áll a mutató, ergo, ebből még akár 1.8 millió is lehet a végkifejletben.
  • Kétrészes The Blacklist epizód fog kerülni a Super Bowl mögé, mellyel talán meg sikerül dönteni a korábbi nézettségi mutatókat.
  • Allegiance megy majd a Parenthood helyére, amint lepörög a Parenthood 13 epizódja.
  • Vasárnapi timeslotba kerül az Odyssey.
  • Az NBC azt mert mondani az A.D.: After the Bible-re, hogy olyan lesz, mint ha a Game of Thrones-t mixelnék össze a The Borgias-szal. Szerintem ez a lehető legnagyobb túlzás, ami elhagyhatta a szájukat. Húsvétkor fog képernyőre kerülni, vasárnapot kapta meg.
  • A következő idényben lehet számolni Chicago Fire  – Law & Order: SVUChicago PD crossover epizódra.
  • Szeptemberben kapni fog a The Simpsons és a Family Guy egy crossover epizódot.
  • A Fox vezetője azt mondta, hogy a Gracepoint egy „carbon copy”-ja lesz a Broadchurch-nek, csak éppen amerikanizáltan.
  • Szintén Reilly mondta, hogy a Gracepoint és a Wayward Pines 10 epizódos története az utolsó részre lezárásra kerül – nem fogják elhúzni 5 évadon keresztül.
  • Reilly azt merte állítani, hogy a Mulaney lesz a Seinfeld következő generációja.
  • Fel fogják tenni a The Simpons mind az 552 epizódját az netre a Fox-nál, had élvezze a közönség visszanézve a poénjaikat.
  • Egy érdekes részlet az a FOX Upfronts sajtótájékoztatójának egyik ppt-jéből: „Fox is… America’s Next Generation Network. 1) Delivering a young audience. 2) Redefining the network experience.” – Mit gondoltok róla?
  • Az American Dad csak 2015 midseasonjában kerül a Fox képernyőjére.
  • Az American Idol tüzetesen át fog alakulni. Jelentősen lerövidül a műsor évadhossza, ugyanis a tavalyi 60 óra helyett most csak 37-et kapunk. Lesznek hetek, amikor dupláznak, de többnyire heti egyel számoljunk.
  • Az Empire az American Idol mögé fog kerülni.

Kommentáld!

Upfronts 2014 – FOX

 
Beküldte: tess 2014 May 12, 18:40-kor a(z) 2014/15 sorozatai témába.

A mai nap hivatalosan is kezdetét vette a 2014-es upfronts, ami az NBC és a FOX részvételével zajlik. Az NBC ugyan szokás szerint szembement a trenddel és a hivatalos sajtótájékoztató előtt már tegnap prezentálta a 2014-15-ös szezonra vonatkozó terveit. Ugye mindenkinek megvolt a műsorrend és a bekért sorozatok? Így a mai nap ásza egyértelműen a Kevin Reilly vezette FOX lesz, ami sok meglepetést nem igen tartogatott. Ennek pedig roppant prózai az oka, tavaly ugyanis Reilly neves egyszerűséggel kijelentette, hogy felhagynak a pilot szezonnal. Ez annyit tesz, hogy évad közben már berendelnek sorozatokat, sőt többségüket látatlanba, azaz pilot nélkül. Emellett rövidítenek az évadok hosszán, ilyes folytán próbálva folyamatosan friss tartalommal ellátni a nézőket. Plusz ne feledkezzünk meg a nyári intervallumról sem, ami elméletileg mostantól nem a klasszikus értelemben vett uborkaszezon lesz. Hmmm… meglátjuk!

Mindenesetre az biztos, hogy a csatornának derekasan gatyába kell szednie magát, ugyanis elég rendesen lemaradt a nézettség versenyben. Oké, a Sleepy Hollow és a 24: Live Another Day igazi nézettségbomba, valamint a Brooklyn Nine-Nine már az 1. évadjában kritikus/közönség kedvenc komédia lett, de ezzel ennyi is volt a jóból. Az egykoron oly sikeres produkciók, mint a Glee, a New Girl vagy az American Idol nézettség szempontjából a béka segge alatt vannak. A Bones az utolsókat rúgja és még sincs megfelelő utódja, mint ahogy a House örökösét sem sikerült máig megtalálni. És akkor a randa fiaskókat már nem is említeném. Ugye mindenkinek megvolt a The X Factor kaszája vagy a csúfos Super Bowl-os levezetés?

Egyértelműen látszik tehát, hogy a FOX-nak megint változtatni kell, ami mint ismeretes cseppet sem áll messze Reilly habitusától. Ennek egyik első áldozata az American Idol soron következő 14. évadja lesz, ami állítólag totálisan megváltozik. Kezdésnek csökkentik az évad hosszát, ami az eddigi 60 óráról olyan 37 órára lőnek be. Vélhetően a metódus is változik, de Reilly szerint erre mind azért van szükség, hogy az énekes tehetségkutató még évekig képernyőn maradhasson. Kvázi a FOX továbbra is hosszútávra tervez az Idol-lal.

Ugyanez igaz a Sleepy Hollow-ra is, ami a jelenlegi szezon egyik legjobb nézettséget szállító újonca volt. Az évad átlagnézettsége 7,46M volt, amivel konkrétan a csatorna legnézettebb scriptelt sorozata lett. Cseppet sem véletlen tehát, hogy a folytatás már nem 13 részes lesz, hanem 18. De persze, ami az egyik oldalon pozitívum, a másik oldalon megszorítás. A 3. évaddal visszatérő The Mindy Project példának okáért csak 15 epizóddal tér vissza. Mondjuk, a rajongók inkább örüljenek annak, hogy nem kasza lett belőle, holott a nála jobban teljesítő (és vélhetően olcsóbb) Dads megkapta a kötelező ukázt.

Meglepetésre a záró akkordjára készülő Glee nincs benne a hivatalos őszi menetrendben, holott 22 részes berendeléssel bír, ami igen érdekesnek tűnik. Egyfelől vagy kitolják a búcsút a nyári uborka idényre, vagy neves egyszerűséggel visszább vesznek az epizódszámból. Gondolom ez a napokban úgyis eldől.

Újoncok: Újoncok tekintetében abszolút a papírformát hozta a csatorna, habár ez evidens is volt, mivel a sorozatok többségét, pilot nélkül azonnal sorozatnak rendelte Reilly. A bizakodó tendencia mindenesetre itt is megfigyelhető, a tavalyi berendeléshez képest, amikor 4 dráma és 6 komédia kapott lehetőséget.

  • Drámák: Blackstrom, Empire, Gotham, Gracepoint, Hieroglyph, Red Band Society
  • Sitcomok: Mulaney, The Last Man on Earth, Weird Loners
  • Animációs: Bordertown,
  • Reality: Utopia

Visszatérők: American Idol, Bob’s Burger, Bones, Brooklyn Nine-Nine, Family Guy, The Following, Glee, MasterChef Junior, The Mindy Project, New Girl, The Simpsons, Sleepy Hollow.

Még nem mutatták be: Gang Related, I Wanna Marry „Harry”, Murder Police, Riot, Wayward Pines, Us & Them + plusz nem döntöttek 24: Live Another Day, a Kitchen Nightmares, a Hotel Hell,

Kaszálták: Almost Human, American Dad, Dads, Enlisted, Raising Hope, Rake, Surviving Jack, The X Factor US.

Műsorrend: Ahogy látható a csatorna legerősebb napja megint csak a hétfő lesz, de jelen állás szerint minden adott a sikerre is. A Gotham-Sleepy Hollow páros igazi fanfavorit blokknak tűnik, ráadásul a két sorozat epizódszáma is hasonló, szóval nem nagyon kell aggódni. A keddi sitcom blokk maradt, habár elnézve az egyre gyatrább nézettséget kérdés meddig. Na, de majd ősszel az Utopia szépen feltornázza majd a számokat. Vagy nem! Ez vonatkozik Red Band Society-re is, ami kötve hiszem, hogy a Hell’s Kitchen mellett fog majd beérni. A pénteki Bones-Gracepoint páros megint csak ígéretesnek tűnik, habár a Gracepoint továbbra is event sorozatként van számon tartva. Kvázi megint ellőnek egy remek felvezetést a semmiért. A péntek totálisan érdektelen, erre ki sem térnék.

A vasárnap ezzel szemben forradalminak nevezhető. Reilly ugyanis visszatér a gyökerekhez és élőszereplős sorozatokkal bontja meg a vasárnapi animációs blokkot. Erre utoljára Married with Children, a Malcolm in the Middle és a The ’70 Show kapcsán volt precedens, szóval nem mostanság.

HÉTFŐ
20:00-21:00 – GOTHAM
21:00-22:00 – Sleepy Hollow

KEDD
20:00-21:00 – UTOPIA
21:00-21:30 – New Girl
21:30-22:00 – The Mindy Project

SZERDA
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen
21:00-22:00 – RED BAND SOCIETY

CSÜTÖRTÖK
20:00-21:00 – Bones
21:00-22:00 – GRACEPOINT

PÉNTEK
20:00-21:00 – Masterchef Junior
21:00-22:00 – UTOPIA

VASÁRNAP
19:00-19:30 – NFL Game
19:30-20:00 – Bob’s Burger
20:00-20:30 – The Simpsons
20:30-21:00 – Brooklyn Nine-Nine
21:00-21:30 – Family Guy
21:30-22:00 – MULANEY

Kommentáld!

Nézettség 04/13 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2014 April 21, 22:51-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC csapatja az ipart. Mind a Believe, mind a Crisis kasza közelben, de ha valamelyiket meg akarnák menteni, akkor tuti a kicsivel jobb befutó lesz a nyertes, ami nem más, mint a Crisis jelenleg. Kevesebbel múlja alul a tavaly ilyenkor futott Celebrity Apprentice mutatóit. A Cosmos: A Spacetime Osyssey arra volt jó, hogy rádöbbenjen minden országos adó: nincs kereslet az ilyen műfajra. Bármelyik napra rakták volna, hasonlóan elvérzett volna.

Kábeles fonton a Game of Thrones uralkodik. Teljesen felesleges boncolgatni, miként teljesít, mert rohadt erős, mely ellen semmi se szállhat harcba. Ott a Movie Awards 2014, ami csúnyán alul is múlta magát. A Mad Men se remekel, sőt a Turn is csökkent előző hetéhez képest. Mindebből ki más, mint az HBO profitálhat a legjobban, azon belül is a Veep és a Sillicon Valley.

Végezetül egy foghíjas brit lista jönne. A The Crimson Field 700 ezret vesztett a premiert követően. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats