Beküldte: Kanyecc 2013 April 23, 1:50-kor a(z) Pilottervek: 2013/14 témába.
Napközben kitettük az értelmesebb Amazon pilotötletek előzeteseit, de akik lemaradtak róla, azoknak külön linkeltük is őket. Ezeket az egyes pilot nevekre kattintva lehet megcsekkolni. Nos, mielőtt érkezne bármelyikről kritika vegyük át, mikhez van szerencsénk. Mellesleg aloldalaikat – mivel az Amazon közzétette őket – a futoncritic összegezte.
14 pilotról kell szót említenünk. Vannak a külön gyermekeknek szántak és a teljes értékű szitkomok. Jah igen, csak olyanokat kapunk. Drámákkal ők sem operáltak. Előbbi kategória 6db-bal (Annebots, Creative Galaxy, Positively Ozitively, Sara Solves It, Teeny Tiny Dogs és Tumbleaf), míg utóbbi a maradék 8db ötlettel büszkélkedik, melyek között megtalálható az a Zomblieland is, amit eredetileg sorozatnak szántak, de filmvászonra születhetett csak meg, mivel egyik csatornának se kellett. A sors különös iróniája.
Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előbb:
(CRTR) = író/készítő
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv szolgált alapul, és annak az írója.
- Alpha House
Történet: politikai komédia pilotról beszélhetünk személyében, melyben négy republikánus szenátor életébe nyerhetünk bepillantást, akik együtt laknak egy bérelt házban – elő kerül a munkahelyi dolgok megvitatása is.
Készítők: Garry Trudeau (CRTR/EP).
Szereplők: Alicia Sable, Clark Johnson, John Goodman, Kobi Libii, Mark Consuelos, Matt Malloy, Yara Martinez.
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: egykamerás szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Betas
Történet: a középpontjában négy geek áll, akik elhivatottjai annak, hogy feltörjenek egy majdnem lehetetlen kódsort.
Készítők: Alan Freedland (EP), Alan R. Cohen (EP), Evan Endicott (CRTR/EP), Josh Stoddard (CRTR/EP), Michael Lehman (PROD/DIR – Pilot), Michael London (EP).
Szereplők: Charlie Saxton, Ed Begley Jr., Joe Dinicol, Jon Daly, Karan Soni, Margo Harshman.
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: egykamerás szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Browsers
Történet: zenés komédiára tessék készülni, melynek középpontjában: négy Manhattan-i fiatal áll, akik megkapják életük első munkáját egy webes hírportálnál.
Készítők: David Javerbaum (CRTR/EP), David Miner (EP), Don Scardino (EP/DIR – Pilot).
Szereplők: Bebe Neuwirth, Bridgette Davidovici, Chris Wood, Constance Wu, Dustin Ingram, Marque Richardson.
Stúdió(k): 3 Arts Entertainment · Amazon Studios.
Műfaj: egykamerás szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Creative Galaxy
Történet: egy animált interaktív művész-kaland sorozatról van szó, amelynek célja, hogy inspirálja a gyerek nézőket a kreatív gondolkodásra, kézművességre, stb.
Készítők: Angela Santomero (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Dark Minions
Történet: egy intergalaktikus hadihajón játszódik, ahol két semmirekellő trógert ismerhetünk meg – mindezt amolyan munkahelyi formába átültetve.
Készítők: John Ross Bowie (CRTR/EP), Kevin Sussman (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Onion News Empire
Történet: az Onion híroldal újságíróinak magán- és munkahelyi életébe nyerhetünk bepillantást.
Készítők: Dan Mirk (CRTR/EP), Todd Strauss-Schulson (DIR – Pilot), Will Graham (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: egykamerás szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Positively Ozitively
Történet: Az Óz, a csodák csodájának története újabb feldolgozás formában – méghozzá animálva.
Készítők: L. Frank Baum (BOOK).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Sara Solves It
Történet: két barát rejtélyeket old meg – szintén piciknek.
Készítők: Angela C. Santomero (CRTR/EP), Carol Greenwald (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Out of the Blue Enterprises · WGBH.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Supernatural
Történet: két pletyizős sokat beszélő csajt ismerhetünk meg, akik az emberiség utolsó védvonalát jelentik a természetfeletti erők ellen – mindezt úgy, hogy közben a plázában dolgoznak.
Készítők: Jason Micallef (EP), Kristen Schaal (EP), Lily Sparks (CRTR/EP), Price Peterson (CRTR/EP), Ryan Sandoval (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Teeny Tiny Dogs
Történet: /érdektelen sztori, nincs értelme foglalkozni vele, mert gyerekeknek szánják/.
Készítők: Howard Baker (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios · Jim Henson Company.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Those Who Can’t
Történet: három tanár áll a középpontjában, akik komolytalanabbak, mint azok a diákok, akiket éppen tanítanak az óráikon.
Készítők: Adam Cayton-Holland (CRTR/EP), Andrew Orvedahl (CRTR/EP), Benjamin Roy (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: egykamerás szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Tumbleaf
Történet: ismét egy gyermekeknek szóló sorozat, melyben egy kis kék róka segíti megismertetni a dolgokat a prontyokkal.
Készítők: Drew Hodges (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios · Bix Pix Studios.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Annebots
Történet: egy fiatal tudós áll a középpontjában, aki három robotot segítségével apja roncstelepének hátsó szekciójában végezi tudományos kísérleteit. (Mellesleg a csávó csinálta a három robotját is.)
Készítők: J.J. Johnson (CRTR/EP).
Szereplők: N/a
Stúdió(k): Amazon Studios.
Műfaj: animációs szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
- Zombieland
Történet: túlzottan nem részletezném, hiszen a mozifilmnek a sorozatváltozatáról beszélünk. – A slusszpoén maximum az, hogy először sorozatnak szánták, de mivel nem kellett egy csatornának se, így mozivászonra vitték a történetét a készítők.
Készítők: Eli Craig (DIR – Pilot), Gavin Polone (EP), Paul Wernick (CRTR/EP), Rhett Reese (CRTR/EP).
Szereplők: Izabela Vidovic, Kirk Ward, Maiara Walsh, Tyler Ross.
Stúdió(k): Amazon Studios · Sony Pictures Television.
Műfaj: egykamerás szitkom.
Forgatási helyszín: N/a.
Kommentáld!