A fiatal színészek szerint 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 12, 16:17-kor a(z) díjátadók témába.

33. alkalommal került megrendezésre idén a Young Artist Awards, melynek jelölt listáját még tavasszal, a díjait pedig májusban osztották ki. Elfeledkeztünk róla, de ez a két hónapos csúszás ilyen esetben elenyésző. Amondó vagyok, hogy muszáj odafigyelni a tinikre, hiszen egy-két jó alakítást kaptunk az évad során. Bár most ha agyonüttök se tudnék kimagaslót felidézni, viszont rémlik, hogy a közelmúltban írtam az egyik kritikában arról… jah, megvan, a Bunheads-ben arról, mennyire eltalálták a készítők a castingot, szóval létezik ilyen is, méghozzá a jelenben.

Tavalyi végeredmény itt olvasható vissza. Idén is szép számmal alakult ki holtverseny. Tisztára, mint a nagyoknál. Csak néhány sorozatot had emeljek ki a győztesek közül: díjat vitt haza: a Criminal Minds, a The Glades, a Harry’s Law, a Revenge; az ismertebbek közül: a House és a Once Upon a Time. A komplett lista a tovább mögé „hányva” – ezúton is bocsi, de most nincs idegzetem a beszerkesztéséhez. A csillagos kiemeltek a kategória győztesek.


(A képen Haley Pullos, aki a House-ban nyújtott alakításáért kapott díjat.)

Tovább…

Kommentáld!

Bag of Bones – Ennyi volt a mini-sorozat

 
Beküldte: tess 2012 July 8, 18:20-kor a(z) Bag of Bones témába.

Az utóbbi pár évtizedben egyre inkább megkerülhetetlen tendenciává avanzsálódott, hogy a rettegés nagymesterének Stephen King-nek valamelyik irományát képernyőre kell adaptálni. Tisztelet a kivételnek a legtöbb ’90-es évekbeli próbálkozás megragadt a kétes megítélésű B-filmeknél, melyeket King is rendszeresen górcső alá szokott venni. Aztán az ezredfordulót követően jöttek a mini-sorozatos kikacsintások, így a mester ’98-as irománya a Bag of Bones (idehaza Tóparti kísértetek címen jelent meg) sem kerülhette el sorsát.

Azonban a Bag of Bones esetében még volt okunk némi reményre, elvégre a produkció felett az a Mick Garris bábáskodott, aki anno B-filmek folytatásaival alapozta meg a Masters of Horror és a Fear Itself című antológiákat, amik ugye az utóbbi évtized hiánypótló alkotásaivá avanzsálódtak. Mindemellett nem elhanyagolható tény továbbá az sem, hogy a mini az A&E műsorán került képernyőre, ahol meglepően korrektül teljesített anno a The Andromeda Strain mini is. No meg persze ott volt még a remek casting is, szóval minden adott volt a sikerhez.

A sorozat Mike Noonan (Brosnan) íróról szól, aki pont a legújabb könyve dedikálása alatt veszíti el a feleségét, akiről kiderül, hogy terhes volt. Noonan a belső vívódásai elől a munkába menekül és leutazik a Dark Score Lake melletti vidéki házába, ahol aztán meglepő dolgokkal találkozik. A házban egykori felesége kísért, miközben egy több évtizedes átok árnyai is szép lassan kezdenek felderengeni, amik érzékenyen érintik Noonan családját is…

Meglepően biztató kezdés ellenére a mini hatalmas csalódás lett, ezt egyszerűen kár is firtatni. Mint ahogy azt is, hogy ez nagyban az eddig másodvonalbeli horror folytatásokat jegyző Matt Venne érdeme. A script ugyanis hihetetlenül koncepciótlan és csapongó. A történet lassú és vontatott, nélkülözve mindennemű logikai építkezést. Az a kevés spiritusz is, ami benne van csak meglepően izzadtságszagú erőlködések árán szabadítható fel. Arról nem is beszélve, hogy Venne írói repertoárja igen gyorsan kiapad, így a folytatást illetően sajnos keserűen kell szembesülnünk a nyers tényekkel, hogy a cselekmény gyakran ismétli önmagát.

És sajnos ezen Garris rendezése sem tud sokat javítani, nem mintha itt minden rendben lenne. Garris nem egy vizuális zseni, de ezt már az előző munkái alapján is sejteni véltük, ellenben mégis remekül megbirkózott egy viszonylag feszült légkör megteremtésével. Ellenben a rémisztgetés résszel akadtak problémák elég rendesen. Itt főleg a ’90-es évek elejére jellemző hullamaszkos megoldásokra gondolok, amik borzasztóan idejétmúltnak számítanak már. Ellenben a rendezés még így is mérföldekkel jobb volt, mint maga a script.

Ezután cseppet sem meglepő, hogy a minit egy az egyben a színészi játék vitte el a hátán. Pierce Brosnan igaz hozta a kötelezőt, de látszott a játékán a rutin és a motiválatlanság. Akárhogy is vesszük a színész habitusa nagyon messze áll ettől az írói szerepkörtől, így akármennyire is nagy név nem neki kellett volna Noonan karakterét megszemélyesítenie. És itt kristályosodott ki a legjobb a casting hibája, elvégre a karakterizáció sokkal jobban szólt Brosnan előző alteregóiról, mint sem King karakteréről. Ellenben Mellisa George (Alias) tökéletes választásnak bizonyult, ráadásul a chemistry is remekül működött közte és Brosnan között. Így aztán cseppet sem véletlen, hogy az egész sorozat feszültség faktorát majdhogynem George játéka adta.

A finálé utolsó 20 perce aztán valamelyest javított a csorbán, de összességében a Bag of Bones egy hatalmas kihagyott ziccernek bizonyult. Sokkal inkább lett egy ’90-es évekre hajazó elnyújtott B-mozi sallangos megvalósításokkal és felejthető karakterekkel, mintsem egy meghatározó mini, ami akár műfajt is teremthet. Persze instant rémisztgetésnek elmegy, de gondolom, a King könyvek szerelmesei simán megköveznék a készítőket. Ha ők nem, akkor King minden bizonnyal, elvégre ez piszok messze áll az ideális adaptációtól.

This entry has a rating of 2.5

1 Hozzászólás

Déli előzetes (3): Bag of Bones

 
Beküldte: tess 2011 November 30, 12:42-kor a(z) videó témába.

Stephen King feldolgozás. Pierce Brosnan. December 11. Azt hiszem minden elmondtunk az A&E-re érkező 2 részes miniről, ami tutira ütni fog, mert ütnie kell. Ha anno a The Andromeda Strain betalált, akkor ennek tarolnia kell!


Tovább…

Kommentáld!

Esti előzetes (1): Bag of Bones

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 15, 22:46-kor a(z) videó témába.

Az A&E-nek egyetlen értelmes sorozata van, a The Glades. Őt néztük, a többi doku-reality műsorát nem. Decemberben viszont újabb produkciójára kell odafigyelnünk, a Bag of Bones-ra, amiről esett már szó berkeinkben. Röviden és tömören annyit kell tudni róla, hogy egy minisorozat, amelynek az írója Stephen Kings. Szerintem ez már jót sejtet. Nézzük az újabb előzetesét.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 10, 9:06-kor a(z) Hírek témába.

  • Az origó interjút készített Király L. Norbert-tel.
  • Ryan Johnson csatlakozott a Fairly Legal második évadjához, ami majdcsak 2012 tavaszán fog visszatérni az USA Network műsorára. A forgatás már elkezdődött Vancouverben. Kate Reed most vajon jobb lesz?
  • Az A&E összedobott a Bag of Bones-nak egy nagyon pofás aloldalt.
  • Jen Garner vendégszereplője lesz a Chuck-nak.
  • Kevin Alejandro a 2012-ben visszatérő Breakout Kings-nek lesz a vendégszereplője.
  • Torrey DeVitto visszatérő szereplő státuszban fog jelen lenni a The Vampire Daries-ben. Áprilisban már láthattuk, nem lőném el, hogy melyik részben fog újra visszatérni. Ezen kívül Persia White fogja alakítani Beonnie édesanyját.
  • Stephen Amell is visszatérő szereplője lesz a Private Practice-nak.
  • Jay Karnes és Dina Meyer ugrik be a Criminal Minds 150. epizódjába, ami 2012 első felében kerül képernyőre.
  • Marla Gibbs a Southland brigádját fogja erősíteni.
  • Van néhány címünk: Till Death Do Us PartCastle 4×11;
  • Sean Astin aláírt egy vendégszerepre a Franklin & Bash-be, ahol már Jane Seymour és Peter Weller is ott van.
  • A november 15-i New Girl-be benne lesz Justin Long. Ez lesz a Hálaadásos rész.
  • Lee Majors és Shirley Jones pedig a Raising Hope-ot fogja erősíteni, ugyanezen a napon.
  • Nem nyitott rosszul a Gold Rush: Alaska második évadja se Kanadában. Teljes lakosság körében 496 ezren nézték a Discovery Channel-en. Ebből 272 ezer volt a 25 és 54 év között, míg 237 ezer a 18 és 49 év közötti néző.
  • A Deadliest Catch egyik szereplőjét kórházba szállították november 7-én mentőhelikopterrel. Nem árulták el, hogy ki volt a legénységből. Azóta már jobban van, mivel infúziót kapott.
  • Sara Foster vissza fog térni a 90210-be.
  • David Anders vendégszereplője lesz a House-nak, ahol pácienst kell játszania.
  • November 10-én jelenik meg a vágatlan Underbelly Razor című évad.
  • Piers Morgan otthagyja az America’s Got Talent-et. Itt nézhető meg a bejelentő videó. Nélküle már tényleg nem lesz sok értelme nézni. Mellesleg szeretne egyszer az Oscar gálának a műsorvezetője lenni.
  • Berendelték az Anderson második évadját.
  • Frankie Cocozza nevű The X Factor UK játékost kirúgták a reality-ből, mivel megunták a készítők a sok szarságát. Az egyik adás után több mint száz bejelentés érkezett a brit NMHH-hoz, míg egy másik adás előtti fellépésen azzal hencegett a fiatal sztárjelölt palánta, hogy mennyire bekokózott előző este. Ez utóbbi volt olaj a tűzre.
  • Nick Jonas beugrik a Last Man Standing-be.
  • Nem kell sajnáltatni Matthew Fox-ot. Pár hetet, talán már hónapja is, írtunk arról, hogy beperelte egy buszsofőrnő, akit mellen és seggen ütött. Ezt persze cáfolja a színész, és vissza is perelte a nőt.
  • Forgatási képek a Southland negyedik évadja kapcsán.
  • November 27-én tér vissza az After Lately a második évadjával. Benne lesz: Jennifer Aniston, Reese Witherspoon, Jay Leno, Jenny McCarthy, Sharon Osbourne, Dave Grohl, Jane Fonda és James Van Der Beek.
  • A Disney Channel berendelte a Phineas & Ferb negyedik évadját is. Nagyon jó nézettségi adatokkal rendelkezik.
  • November 13-án Karine Vanasse várja a Pam Am rajongóit Live twitter chat-re.
  • Kedd este évadrekordot produkált az NCIS
  • November 18-án David Letterman-hoz látogat a Rebublikánus elnökjelölt, Herman Cain. A showban továbbá jelen lesz a következő héten Regis Philbin, Jerry Seinfeld, Jason Segel és Jamie Oliver többek között.
  • November 14-én ott lesz The Rock is a WWE Raw-ban.
  • Egy kis összesítő lista, hogy az elmúlt 7 hétben hogyan teljesítettek a csatornák (az előző idényhez képest). A CBS átlagban hozza a 13.06 milliós nézőszámot (18-49-ben: 3.5-ös demó), az ABC 9.66 milliót (2.8), az NBC 7.31 milliót (2.6), és a The CW 2.12 milliót (1.0).
  • November 10-én, azaz ma érkezik a The Fast Show az angolokhoz. Ajánló hozzá.
  • Michael Rispoli csatlakozott a The Manzanis szereplői közé.
  • A History Channel december 7-én és 8-án bemutatja a Pearl Harbor: 24 Hour After című két órás különkiadásos produkcióját.
  • November 20-án érkezik a Celebrity Rehab with Dr. Drew Revisited.
  • Mégsem Eddie Murphy lesz az Oscar-gála műsorvezetője.
  • December 10-én American Giving Awards az NBC-n Bob Costas műsorvezetésével.
  • Január 6-án tér vissza az IFC-re a Portlandia második évadja, melynek vendégszereplő között lesz: Musicians Isaac Brock, Steve Jones, Johnny Marr, Joanna Newsom, Eddie Vedder, és Annie Clark/St. Vincent.

4 Hozzászólás

Plakátba zárva: Bag of Bones

 
Beküldte: tess 2011 October 30, 12:40-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Ez év decemberében komoly mini-sorozat áradat várható, amire nem mostanság volt precedens. Egyrészről ugye ott van a SyFy és a BBC közös kollaborációja a Neverland, másrészről meg érkezik az új Stephen King mini a Bag of Bones. A mester azonos című ’98-as regényét a jobbára középszerrel operáló A&E adaptálta egy 4 részes mini keretében. Aggodalomra viszont semmi ok, elvégre a csatorna mini-sorozat téren eddig egészen jól teljesített, elég csak a remek 2008-as The Andromeda Strain remakere gondolni. Mellesleg a produkciót is csupa, a szakmában jártas nagyágyú jegyzi, a rendezői széket Mick Garris (Masters of Horror) kapta, míg az írói babérokra Matt Venne (Masters of Horror, Fear Itself) tört. A szereplők közt pedig az egykori James Bond-ot Pierce Brosnan-t kell kiemelnem, de feltűnik mellette továbbá még Jason Priestley, William Schallert és Annabeth Gish is.

Kommentáld!

Délutáni előzetes (2) Bag of Bones

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 21, 12:43-kor a(z) videó témába.

Újabb horrorsorozat érkezik, de csak minisorozat formájában. Az A&E ad otthont a Bag of Bones című Stephen King regény adoptációnak, ami idehaza Tóparti kísértetek címen jelent meg. A casting minőségi lett, hiszen Pierce Bornan, Annabeth Gist és Kelly Rowland tűnik fel benne, mint főszereplő. Az eredetileg mozifilmnek szánt projekt középpontjában: egy író áll, aki 4 évvel ezelőtt elveszti a feleségét és még máig nem találta meg a lelki békéjét. Visszautazik a tragédia helyszínére, ahol szellemeket lát, köztük a volt nejét is, akinek van egy utolsó üzenete számára.


Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: tess 2011 August 31, 21:05-kor a(z) Hírek témába.

  • Toks Olagundoye az NCIS 9×05-ben lesz vendégszereplő.
  • Anthony Tyler Quinn Ron szerepében lesz visszatérő arc a Pretty Little Liars-ben, míg Alexander Nifong vendégszereplő.
  • Helena Mattsson visszatérő szereplő lett a Nikita 2. évadában.
  • Stephen King és Steven Spielberg újra együtt dolgoznak. A páros most King 2009-es regényét az Under the Dome-ot akarja a Showtime-ra adoptálni. A projekt mögött természetesen a DreamWorks Television bábáskodik.
  • Úgy tűnik a Supernatural éra nem tudja nélkülözni a computer zsonglőröket, így Ash karaktere után újabb okos tojást castingoltak Kevin McNally személyében, aki mellesleg Bobby régi cimboráját alakítja majd. A készítők egyelőre egy részben gondolkoznak, de a közönség reakciójától függően módosíthatják ezt akár visszatérőre is.
  • Danny Pudi vendégeskedni fog majd a Chuck-ban.
  • Úgy tűnik a Spike TV befejezte egy időre a klasszikus értelemben vett sorozatok gyártását.
  • Kreatív nézeteltérésekre hivatkozva lelépett a The Transporter showrunner párosa, vagyis Osvárt Andreának mostantól nem a Joseph Mallozzi – Paul Mullie páros dirigál majd.
  • Titanic: Blood and Steel címen 12 részes brit-kanadai sorozat készül a méltán híres hajó történetéről. A büdzsé 28M dollár a végeredményt pedig állítólag a mid-seasonben már láthatjuk is.
  • Ed O’Neil is megkapta a méltán áhított csillagát a hírességek sétányát. A hajdani Al Bundy stílusosan egy cipő bolt előtt kapott helyet 2446.-ként. Gratulálunk neki.
  • Állítólag következő hónapban érkezik az E4 online felületére egy Misfits film. A tervek szerint Robert Sheehan egy webisodeban búcsúzott volna el a nagyközönségből, ami a jelek szerint film nagyságúra duzzadt. Ettől függetlenül a 3. évad tutira nem lesz az igazi nélküle.
  • A ’70-es évek klasszikusa a Blues Brothers visszatérne, legalábbis a tervek szerint a tv képernyőre sorozat formátumban. És a legszebb, hogy Belushi neve is felmerült a készítők közt.
  • Némi bulvár: Matthew Fox-ot letartoztatták, mert miután összeverekedett egy buszsofőrrel.
  • Az AMC azzal a beteg koncepcióval állt elő, hogy talkshowt indítana a sorozatai után. A sort természetesen a The Walking Dead nyitná és ha sikeres, akkor jöhet a Mad Men és a Breaking Bad után is. A host a szóbeszéd szerint Chris Hardwick lenne majd.  Hááttt…
  • A jelek szerint a Cinemax passzolta a The Sector-t, ami ugye igen csak ígéretes pilotnak bizonyult még anno. Éppen ezért állítólag az aprócska SCIENCE hajlandó lenne átvenni. Meglátjuk.
  • A FEARnet első sajátgyártású sorozata a Holliston valami beteges keveréke lenne a The Big Bang Theory-nak és az Evil Dead szériának. Ennek örömére a cseppet sem hétköznapi Dee Snider (Twisted Sister) is tiszteletét teszi majd benne.
  • Cee Lo Green akit sorozatos fronton a The Voice-ból ismerhetünk a Parenthood 3. évadjában fog vendégeskedni.
  • Jason Priestly lesz az egyik főszereplője az A&E-re készül új Stephen King adaptációnak a Bag of Bones-nak.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 23, 10:42-kor a(z) Hírek témába.

  • Megan Mullally csatlakozott a Happy Endings szereplőgárdájához.
  • Ellen Hollman szerepet kapott a Spartacus: Vengeance című sorozatban, ahol egy harcos amazont fog alakítani.
  • Lily Tomlin fogja alakítani McGee nagyanyját az NCIS-ben.
  • Októberben lesz a How To Make It in America második évadjának debütje. Rohadt messze van!
  • Dan Harmon-nal (Community) interjút készített a TvGuide.
  • Hugh Laurie újabb L’oréal Paris reklámban szerepelt.
  • Interjú készült a Comic-Con panelnél Robert Kirkman-nal, melynek részleteit itt tessék elolvasni.
  • Az A&E zöld utat adott a Stephen King-féle Bag of Bones című minisorozatnak az elkészítésére. Két estés lesz, ami 4 óra futamidőt takar. A szereplők között: Pierce Brosnan és Annabeth Gish. És hát mivel bestseller novella, így muszáj lesz megnézni.
  • Augusztusra meghallgatásokat írtak ki a The Good Wife harmadik évadjára.
  • Van néhány címünk: The Memories in the Shallow Grave / The Hot Dog in the CompetitionBones 7×01-02; Biology 101Community 3×01; Free Falling Grey’s Anatomy 8×01; The Girl Next Door / Defending Your LifeSupernatural 7×03-04; KnightfallNikita 2×03; A Horse of a Different Color / The Angel of Death Dexter 6×04-05; The Next DayThe Good Wife 3×01; Out / Booster / Dorylus / Una Venta / BrickSons of Anarchy 4×01-05; Proof Criminal Minds 7×02;
  • Interjú Jenna Fischerrel. (Elég sokat készítenek vele mostanság)
  • 140 darab kép a Comic Con első napjáról.
  • John Terry vendégszereplője lesz a Charlie’s Angels-nek.
  • Az idei Comic Con-on a következő sorozatok nem szerepeltetik magukat: Burn Notice, Californication, Camelot, Hawaii Five-0, In Plain Sight, The Mentalist, Royal Pains, Weeds és White Collar.
  • A Grey’s Anatomy évadnyitó részét Tony Phelan és Joan Rater fogja írni, míg Rob Corn rendezni.
  • Ebben az interjúban beszél Sarah Shahi a Fairly Legal második évadjáról.
  • Robert Barturst csatlakozott a Wild at Heart szereplői közé.
  • A BBC America műsorán a Top Gear 17. évadja augusztus 22-én startol el.
  • Elkezdődött a forgatása a TVLand legújabb szitkomjának, a The Exes-nek, ami a Hot in Cleveland után mutatkozhat be november 30-án. A szereplők között: Donald Faison, Wayne Knight, David Alan Basche, Kelly Stables és Kristen Johnston.
  • 6 dolog a Dexter hatodik évadjáról. És ha már Dex, akkor promóképek az évadnyitó részből.
  • Az Eureka-ból kapni fogunk idén egy animált karácsonyi epizódot.
  • Überkirály Dexter póló.
  • Rhys Coiro csatlakozott a CBS-es A Gifted Man című sorozatba, ahol egy dokit fog alakítani.
  • Itt egy hosszabb interjú a Fururama-s David X. Cohen-nel.
  • A Portal Awards 2011 jelöltjei.
  • A július 28-i Rookie Blue vendégszereplője: Camille Sullivan, Lauren Holly (NCIS) és Samantha Munro.
  • Paul Amos, aki Vex-et alakítja a Lost Girl-ben visszatér a második évadjába, méghozzá a 2×06-os részbe.
  • Cle Bennett (Lost Girl) beugrik a Flashpoint negyedik évadjába.
  • Július 11-én elkezdődött a World Without End forgatása, melynek Ausztria, Szlovákia, és Magyarország ad helyet.
  • A Bravo berendelt Shahs of Sunset címen Ryan Seacrest-től egy doku-reality-t, melyben fiatal perzsa-amerikaiak életét követhetjük nyomon. Roppant módon érdekes lehet.
  • Mel Brooks & Dick Cavertt Together Again címmel egyórás különkiadással jelentkezik az HBO szeptember 9-én.
  • Szeptember 11-én, a 9/11-et megcélozva érkezik a The Love We Make című doku a Showtime műsorára.
  • Augusztus 24-én startol a Top Chef: Just Desserts új évadja.

Kommentáld!

free web stats