Banshee – 4×05 – Talpra kéne állni!

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 30, 15:46-kor a(z) Banshee témába.

Nah, ez már megint mi volt?!

Újabb hét telt el, túlvagyunk a Banshee zárásának felén. Már csak (egy, kettő) három részt kapunk, és örökbúcsúra vonul a sorozat. A negyedik etapról sok minden elmondható, csak éppen az nem, hogy felülmúlná a harmadikat. Már sose lesz olyan, mint volt hajdanán. A megfáradtságot véltem felfedezni az írógárdánál, akiknek akad sok apró jó húzása, viszont összességében maguk se tudják, miként akarják kitölteni az átívelő történet melletti űrt. A legjobb jelző a vajúdás. Nagyjából így tudnám körbeírni a 4×05-ös epizódot, ahol kaptunk több jó pillanatot, de ezek elenyésző számban vetülnek ki.

wpid-wp-1462023881552.png

A rész nézése alatt végig azon gondolkodtam, hogy vajon mi rontja el ennyire a Banshee-t? Miért nem képesek hozni azt, amit az előző évadokban? Ráfoghatnánk mindezt a költségvetés csökkentésére, hiszen a látványos akciójelenetekből vajnyi keveset kapunk, viszont mást emelnék ki: a kreatívválságot. Az írók belenyugodtak a zárásban, nem akarják összecsapni az utolsó részeit, ezért jóval kevesebb infót sűrítenek beléjük, amitől a sztori egy híg katymaty. Teljesen jogosan háborodik fel a sorozat nézője, hiszen nincs ehhez hozzászokva. Nagyon nincs. Míg az előző héten úgy éreztem elindulhat valami, megint az egyhelyben toporgás a jellemző.

Mire vártok?! Mi ez a töketlenség? – kedvem lenne számon kérni őket. Alapvetően meg is értem őket, mert aki eljutott ideáig az úgy is befejezi. Hiába a hitvány minőség, a lagymatag sztori, ilyen élményekkel könnyebb lesz végleg elengedni. Nincs igazam?

wpid-wp-1462023868266.png

Nos, ne is húzzuk tovább a szőrszálhasogatást és az elégedetlenséget. Aki látta a 4×05-öt, azt várom a tovább mögé egy spoileres átnézésre. Maguk a képek is azok lehetnek, így mindenki saját felelősségre kattintson!

Tovább…

This entry has a rating of 1.5

Kommentáld!

Banshee – 4×04 – Carrie bepöccen

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 24, 18:20-kor a(z) Banshee témába.

Múlt héthez képest mennyire jó részt kaptunk?! Nem volt nehéz dolga Chad Feehan-nek túlteljesíteni Liz Sagal-t, aki megkapta a legnehezebb melót az évad során – azaz tegyen végre pontot a 3. évad cliffhangerének végére. Így utólag visszagondolva, számomra a 4×03 totálisan egy töltelék epizód lett, amivel el akarták a figyelmet tereltetni a fő átívelő szálról, a sorozatgyilkosunkról, akinek oly mindegy ki lesz a következő női áldozata. Mellesleg, továbbra is jelen van az a jelenség, miszerint egyes karakterek sokkal jobban teljesítenek halálukat követően, mint haláluk előtt. Ez lesz az új trend. Simán visszahozhatnak bármilyen szereplőt egy-egy pofás flashback-kel, főleg ha ilyen zseniálisan csinálják, mint azt a Banshee-nél prezentálják.

Banshee.S04E04.720p.HDTV.x264-AVS[eztv].mkv_20160424_181808.946

Számtalan meglepetést tartogatott magában a 4×04-es rész. Végre azt érzem, hogy újra visszakerült a sorozat a régi ősvényre. Nyilván ehhez kellett az is, hogy három új szereplőt behozzanak az epizódban, akik megfelelő lekötési faktorral rendelkeznek. Simán lelőhetem a(z egyik) poént, amiről már hírmorzsákban egyszer megemlékeztünk. Eliza Dushku-ról volna szó. Ő formálja meg a Veronica Dawson különleges ügynököt. De még hogyan! Az első pillanattól működött a kémia közte és köztem. Baromira eltalálták a karakterét, amivel megint ráerősített a Banshee arra a tényre, hogy csak ők képesek kemény nőket felsorakoztatni egy drámában. Energikus, kellően vicces, komolyan veszi a munkáját és ad az élvezeteknek is. Tényleg telitalálatos castingról beszélhetek. Jött, néztem és beleszerettem! Nincs mese, ehhez is érteni kell.

Nem is csoda, hogy már a feledés homályába került a 4×03-as epizód, amivel Liz Sagal megbotránkoztatta a Banshee-rajongói táborok mindegyikét. Az évad felére kaptunk egy újabb fejezetet. Most érzem isten igazán, hogy beindult az etap. Adott két intenzív átívelő szál, melyek közül az egyiket Hood magánnyomozása alapozza meg azon bizonyos esetre fókuszálva, amiről spoilermentesen nehéz írni; a másikat pedig Carrie magán akciói, aminek biztosan lesz következménye a jövőre nézve.

Banshee.S04E04.720p.HDTV.x264-AVS[eztv].mkv_20160424_181853.096

Nem is szaporítanám tovább a spoilermentes szavakat, aki látta a részt az jöjjön velem a tovább mögé, és rágjuk át a látottakat. Van miről beszélni! Tehát innentől jönnek a spoilerek, még a képekkel is!

Tovább…

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Banshee – 4×03 – Az összecsapott meló

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 16, 12:43-kor a(z) Banshee témába.

Nem semmi cliffhanger-rel ért véget az előző rész. Eléggé fel is húztak, mondatták velem: „ide a folytatást, azon nyomban!”. A Banshee 4. évadja nagyon hullámzik. Míg az évadnyitót kevésbé élveztem, addig a 4×02 azt a színvonalat szállította, amit a 3. szezonban megszokhattunk. Kellett a brutalitás is, amit felsorakoztatott. Nyilván a Cinemax próbál kitűni az HBO árnyékából. Az akció most ismét háttérbe került, helyette számtalan flashback-kel világítottak rá arra, hogy mi történt az elmúlt két esztendőben főhőseinkkel. Ezekből kellene annyi információt összekaparnunk, amellyel fenntartják az érdeklődésünket.

Banshee.S04E03.HDTV.x264-FUM[ettv].mp4_20160416_124034.930

Jelenpillanatban két átívelő szál ostromolja a nézőket. Az egyik Job-é. Rég hallottunk hackerünkről. Nem tudjuk, hogy él-e vagy már halott, bár azt sejthetjük, hogy ilyen fontos személy élve többet ér, mint holtan. A másikat a városban történt gyilkosságok sorozata zárja közre, minek keretében egy fontosabb mellékszereplőtől váltunk meg a 4×01-ben. Pluszként megemlíthető a Testvériség is, ahol lázadás ütheti fel fejét a közeljövőben, ha a vezető testvér megelégeli a Proctorékkal kötött megállapodást.

Így állunk. A karakterek többségén a megviseltség, az „oly mindegy” jellem mutatkozik. Pszichotikusság, magukba fordultság, elkeseredettség a legmeghatározóbb életükre. Nem tudom hogyan sikerült elérniük az íróknak, de amikor Hood-ra nézek mindig a lehangoltság kap el. Nagyon jól hatnak a lelkivilágunkra, pedig a nézőken mindegy mi zajlik Banshee-ben. Ennyit előjáró gyanánt, mert ritka nehéz spoilermentesen írni!

Banshee.S04E03.HDTV.x264-FUM[ettv].mp4_20160416_124126.665

Szóval, aki látta a 4×03-at az mindenképpen klikkeljen és beszéljünk róla a kommentek között, mert ez se volt egy könnyed epizód.

Tovább…

This entry has a rating of 1

Kommentáld!

Végre gondolnak az utazó sorozatfüggőkre!

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 13, 1:12-kor a(z) Magyar hírek témába.

Éjszakai üzemmódra kapcsoltam, mert sose érem be magam meló mellett. Lassan már annyi sajtóanyag érkezik, hogy az kijelölésüket az „olvasottra” állítás követi. Ergo, bele se olvasok, mert a tárgyak eléggé lényegre törők. A napokban viszont ráakadtam a Telenor MyTV közleményére – amire a mai napig fogalmam sincs, miként iratkoztam fel, de most valahogy örülök a sajtós jelenlétemre berkükben is! –, ami olyat kínál, ami számomra abszolút megnyerő és berántós. Simán elgondolkodtam az előfizetésen

Mielőtt beleolvasnátok a lényegi részbe, had mondjam el, hogy az HBO Go egy baromi jó dolog. Míg az ember nem kezdi el használ, addig nehezen látja be jelentőségét. A Banshee-t speciel ezen keresztül nézem szombatonként, mert mobilon sorozatozom utazás közben és az külön pacsi, hogy van felirat, nem foglalja a telefon belső tárhelyét. Valamiért Netflix-re még nem sikerül rászánnom maga, tartogatom az egy hónapos előfizetői accountot. Szerencsére az HBO azért ad a sajtósoknak ajándék előfizetést, mellyel élünk és melyet használunk sűrűn.

Ennyit fontosnak véltem megemlíteni, és akkor jöjjön a sajtóanyag:

A Telenornál nem kell kábeltévé az HBO-hoz

A Telenor az első olyan magyar távközlési cég, amelynél lineáris előfizetés nélkül igénybe vehető az HBO GO, amely tartalmaz 750 fimet, 100 sorozatot és 250 dokumentumfilmet. Minden tartalom szinkronizált vagy feliratos formában érhető el. A vállalatnál bárki – akár más mobilcégek ügyfele is – előfizethet az HBO GO-ra 2490 forintos havidíjért, ráadásul ehhez a Telenor most a MyTV közszolgálati csomagját is ajándékba adja az előfizetőknek.

Ebben a csomagban az M1, M2, Duna és Duna World csatornák mellett az M4 Sport műsora is elérhető. Azok a felhasználók, akik a Telenor Hipernet hálózatán nézik a MyTV-t és az HBO GO-t, 2016. augusztus 31-ig adatforgalmi díj nélkül élvezhetik a Balaton partján vagy a villamoson ülve nem csak az olimpiai közvetítéseket, hanem kedvenc sorozataikat is anélkül, hogy a költségek miatt kellene aggódniuk.

A MyTV megújulása nyomán a Telenor 5990 forintos akciós áron kínálja egyben az HBO GO és a MyTV 50 tévécsatornás családi csomagját. A vállalat mobiltelefon előfizetéssel rendelkező ügyfelei számára két év hűséggel ennél olcsóbban, 4990 forintért is elérhető a két műsorcsomag.”

Használtam már MyTV-t, használtam már HBO Go-t. Tetszik az is, hogy nem kell előfizetőnek lenni, ha egy hónap múlva úgy vélem, hogy kidobott pénz, akkor lemondható. Nah és az se rossz húzás, hogy adatdíjmentesen nézhetek bármit nyár végéig. Ezek azok a pontok, amik megfogtak.

A Telenornak jár ezért a piros pont, illetve általunk az ingyen reklám.

Kommentáld!

Banshee – 4×02 – The Burden of Beauty

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 11, 18:07-kor a(z) Banshee témába.

Gőzerővel tömi belénk a tartalmat a Banshee írógárdája. Ők is érezték, hogy az, amit eddig adtak az évadnyitónál alapozásnak is gyenge. Pontosan erre nehezteltem az elmúlt résznél, mert a 3. évad átlagától messze volt a minőség, viszont jó úton vannak. Az irány tökéletes, a nézőnek csak ki kell várnia az események lefolyását. Nehéz hetibe nézni a sorozatot, mert kéretteti magát. Simán folytattam volna a cliffhangert követően a 4×03-mal, mert végre kezd beindulni az évad. Utolsóként pedig azt várom el tőle, hogy úgy pörögjön, mint még soha.

Banshee.S04E02.REPACK.720p.HDTV.x264-AVS[eztv].mkv_20160411_180458.101

Mostanra már két tényező kikörvonalazódhatott: az egyik, hogy Rebecca kapta meg az átívelő történeti szálak egyikét. Karaktere nagyon jól működik, sőt jobban működik, mint az előző évadban. Végre olyan hatalmat kapott, amire a kezdetektől álmodott. Az már csak egy másik dolog, hogy milyen ára van ennek. A másik, hogy a történet szeret a múltba kalandozni. Az évadnyitóval ugrunk két évet előre az időben, viszont ez idő alatt nagyon sok minden változott, amit ilyen módon tárnak a szemünk elé. Lényegében segítségével áll össze a kirakós a fejünkbe. Nyilván Hood-ra és Rebecca-ra helyeződik ismét a hangsúly ezekben.

Banshee.S04E02.REPACK.720p.HDTV.x264-AVS[eztv].mkv_20160411_180616.320

A 4×02 végre összeszedettebbre sikerült. Jár is neki a plusz pont, de még így is azt érzem, hogy többet lehet kihozni belőle. Tuti lesz olyan, hogy 5/5-ös rész, viszont ettől még távolabb állunk. Innen folytatnám spoilerekkel.

Tovább…

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Banshee – Kezdett a 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 3, 13:19-kor a(z) Banshee témába.

Húsvétkor szintre hoztam a Banshee-t, mégis csak az utolsó évadja érkezik tavasszal a Cinemax műsorára. Nem semmi 3. évadot búcsúztattunk. Izgalomból, történésekből szépen futotta. Nála éreztem azt hosszú idő óta, hogy a 10 epizódot úgy használták ki, ahogy azt mindenhol kellene. Kedvelték a csendes akciót, ha hangost; kaptunk új karaktereket, akik baromi gyorsan és jól beilleszkedtek a sorozat mikrovilágába, illetve még arra is tellett, hogy mini átívelő történetet vigyenek a hosszú mellé. Banshee egy kis korcsváros, ami arra vár, hogy végre valaki megreformálja, rendet rakjon.

Banshee.S04E01.720p.HDTV.x264-AVS[eztv].mkv_20160403_131827.314

Innen támadt az első gondolatom, miszerint a 3. évadnál sokszor láthattuk azt, hogy a történések zajlanak, a város lakok pedig csak töltelékei (az éttermet és a bárt leszámítva fel se tűnnek), sőt még azok se, mert úgy történtek az események, hogy nekik fingjuk se volt róla. Cseppet se zavart a kizárásuk, ezt csak érdekességképp említettem meg.

Előjáróban annyit érdemes megemlíteni a 4. etapról, hogy a megszokott 10 rész helyett csak 8-cal fog operálni. Május 20-án lesz az évadzáró, ami a Requiem címet hordozza. Innentől spoileresen folytatom a tovább mögött.

Tovább…

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Plakátba zárva: Banshee – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 26, 17:51-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Szó sincs április 1-jei tréfáról. Tényleg a Banshee utolsó évadját várjuk, ami a hónap első napján startol el. 8 epizódot kapunk mindössze. viszont ami különösen jó hír, hogy a történet rendes lezárást kap. Nincs szó elkaszálásról, a csatorna a befejező szériát rendelte be tavaly.

Banshee-FinaleSeason-Poster

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 December 18, 19:30-kor a(z) Hírek témába.

  • Tóth Kriszta és Sixx együtt kocsikázott, melyből egy teljesen jó interjú lett. Ajánlom figyelmetekbe. Egyébként D. Tóth indított egy websorozatot a Youtube-on, ahol az adott hírességeket/celebeket elviszi magával.
  • Az USA felpakolta a netre a Colony pilot epizódját. Némi instrukciót itt találtok hozzá.
  • Mark Ghanimé vendégszerepelni fog a Reign 3×08-as részében.
  • Van néhány címünk: Company Woman – Heroes: Reborn 1×12; The Assassination of Eddie MorraLimitless 1×12; Core ValuesNCIS: Los Angeles 7×12; Estrategia de Entrada Queen of the South 1×03; Blowback – Suits 5×11; The Last ChimeraTeen Wolf 5×11; The Empathy OptimazationThe Big Bang Theory 9×13; ShanzhaiThe Last Ship 3×03; Young & ParentsYoung & Hungary 3×04; Like a Boss / The Jade CrusadeYounger 2×03-04;
  • Február 18-án debütál a Vikings 4. évadja. A premier dátummal érkezett egy hír is hozzá, miszerint megtoldották plusz 4 résszel az etapot, így 20 epizódos lesz a folytatás, amit két részletben fognak leadni.
  • Itt olvasható egy interjú a Haven sorozatzárójával kapcsolatban.
  • Marc Guggenheim felrakott twitterre egy képet a DC’s Legends of Tomorrow forgatókönyv-borítójáról.
  • Az ABC felrakta a netre az American Crime 2. évadjának nyitórészét.
  • Albert Torres írásával a Fox berendelt egy pilotötletet, ami az Apparition címet hordozza. Paranormális drámára készüljünk, ha bekérik, melynek középpontjában egy sikeres new orleans-i orvos áll, aki felfedezi, hogy kapcsolatba tud lépni a túlvilággal, így próbál segíteni a bajba jutott életeken, lelkeken.
  • Bradley Cooper megy vendégszereplőnek a Limitless 1×12-es részébe.
  • Helen Hunt rendezésével kapjuk meg a Life in Pieces 1×12-es epizódját, melyben feltűnik Marshall Faulk és Brenda Song.
  • Treat Williams és Joe Tapper beugrik a Blue Bloods 6×11-be.
  • Emmitt Smith önmagát alakíthatja a CSI: Cyber 2×11-ben.
  • Az Amazon berendelte a 2. évadját a The Man in the High Castle-nek. A döntésen azért se csodálkozunk, mert olyan kampányt rittyentettek mögé, amire még nem volt példa egyik sorozatuknál sem. Az epizódszám marad az első évadéhoz hasonlóan.
  • Maya Rudolph több epizód erejére feltűnik a The Grinder-ben.
  • Április 1-jén startol a Banshee 4. évadja.
  • Reggie Rock Bythewood és Gina Prince-Bythewood készítésével, valamint Sanaa Lathan főszereplésével berendelte a Fox sorozatnak a Shots Fired című ötletet. A sztori középpontjában: egy nyomozó és egy ügyész áll, akik egy olyan ügyet vizsgálnak ki, melyben egy fekete rendőr megöl egy szintén fekete tinit Tennessee államában.
  • Január 5-én és 6-án érkezik az NCIS és az NCIS: New Orleans közös crossover epizódja.
  • Február 5-én startol a Vice 5. évadja az HBO-n.
  • Január 7-én debütál a Deve & Ethan: Lovemakers címre hallgató szkeccs és randizós sorozat a SeeSo műsorán. A közleményt róla és egy kedvcsináló előzetest az alábbi linken érhettek el.
  • Január 31-én az NBC előrukkol egy különkiadással az American Ninja Warrior kapcsán, mely az USA vs The World címet hordozza.
  • Csúszik a Grimm visszatérése. Eredetileg január 22-én kaptuk volna meg az NBC jóvoltából a folytatást, azonban a jelenlegi felállás szerint csak 29-én.
  • Regina Hall visszatérő szereplőként tűnik fel a Grandfathered-ben.

Kommentáld!

Déli előzetes (1): Banshee – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 26, 12:32-kor a(z) videó témába.

Nem csak a The Knick létezik a Cinemax műsorán, hanem még számolnunk kell egy utolsó Banshee évaddal is. Noha csak 2016 januárjában kapjuk meg a sorozat zárását, a csatorna már most megkezdte a reklámozását. Az előzetes a „The End is Near” nevet kapta, ami talán azért se találó, mert rohadt messze van 2016. A most következő teaserben nincs új jelenet, inkább csak a régiekből vágtak össze egy montázs jelleget, ami alá bedobtak egy borongós hangulatú zenét. Nyilván aki imádja a sorozatot, annak ez egy felüdítés lesz, hogy eszébe jusson a brutáljó 3. évados jelenet, amikor vágás nélkül verekszik két karakter úgy, ahogy még tévében nem igazán láthatta az ember. Na, ez különbözteti meg a kábeles adót az országostól – példaképp.


Kommentáld!

Cinemax nem kér több Banshee-t

 
Beküldte: Kanyecc 2015 July 29, 18:35-kor a(z) Hírek témába.

image

Nyugalom, ne essünk pánikba, a tavasszal berendelt negyedik évadot megkapjuk, viszont egy lehetséges 5. évad elől elzarkózott a Cinemax – tudta meg a TVLine oldala. Ez azért is meglepő húzás, mivel a csatorna egyik jólmenő veteránjává nőtte ki magát a produkció. A kritikusi körökben csak pozítivumot kapott, az írók is odatették magukat a legutóbbi szezonjánál. Talán mindenki találkozott – még az is, aki nem nézője – azzal a jelenettel, amikor vadul összecsapott főhősünk az egyik rosszfiúval.

A 3. évad nyitánya 547 ezer nézőt ültetett le, míg a 18-49 évesek körében: 0.2-es demót produkált (amit a CBS egyes sorozatai szívesen elirigyelnének). A zárásra mindezt 692 ezerre küzdötte fel, valamint 0.29-es demóra. Ezért is állunk meglepődve a döntés előtt.

Az utolsó adagban 8 epizódot kapunk mindössze. Az írók elvileg lezárják a történetet, ami arra ad következtetni, hogy nem lesz kikacsintgatás második otthon keresésére.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats