CBC Upfronts-ot tartott?

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 19, 23:59-kor a(z) Kanadai régió témába.

A CBC bejelentést tartott a minap. A tévécsatorna berendelte az Arctic Air és a Mr. D második évadját. Mindkettőjük remekül teljesített, így valahol evidens döntés született. Előbbit átlagban 872 ezren nézték, míg utóbbi 860 ezren. Ezen kívül a veterán produkciók sorából: a Heartland érkezik a hatodik -, míg a Republic Doyle harmadik etapjával. 2013-ban vissza fog térni a Murdoch Mysteries is, amit a CityTV-től vett át.

Kaszákból se volt hiány. Ez részben az alacsonyabb nézőszámnak, részben a költségvetési megszorítások miatt történtek. Az InSecurity-ből nem kapunk többet, illetve a Michael: Tuesdays & Thursdays-ből se. Szintén nem tér vissza a Being Erica és a Little Mosque. Ergo, aki bizakodott előbbiben, azt sajnos el kell szomorítanom, mert az Universal Channel-en futó 4. etapja ténylegesen is az utolsó lesz.

Update: Sőt, törölték még a Battle of the Blades-et, a Cover Me Canada-t és a The Debaters-t.

Update 2.: Az alábbi sorozatnak a folytatását berendelte a csatorna: a Doc Zone-nak, a Dragon’s Den-nek, a George Stroumboulopoulos Tonight-nak, a Marketplace-nek, a The Big Decision-nek, a The Fifth Estate-nek, a The Nature of Things-nek és a The Ron James Show-nak.

Kommentáld!

Emlékeztető: Erika világa 4. évad + Kemény motorosok

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 15, 12:03-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 19:00-tól a Universal Channel-n: Being Erica – 4×01.
Ma. 23:00-tól a  Cool-on: Sons of Anarchy – 1×01.

Koran erkezik az emlekezteto, mivel most jutottam net kozelbe. Elobbit nem hinnem, hogy be kell mutatni, mivel mar veterannak számithato.

Utobbirol mar lehetne, hiszen regota varjuk a magyar premierjet. Odakinn, a jenkiknel az FX-en megy. Nagy sikerrel. Ez a jo sztorinak, es az elvetemult keszitojenek tudhato be. Tess irt mar rola. Archivumunkat ajanlanam figyelmetekbe.

Kommentáld!

Mik érkeznek a Universal Channel-re?

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 11, 23:07-kor a(z) Magyar hírek témába.

A Psych premierjére felbuzdulva végig pásztáztam a Universal Channel műsorrendjét. Azért az nem semmi, hogy napi szinten fogja hozni a részeket. Egy biztos „utónézőt” szereztek maguknak. Jogosan tehetjük fel a kérdés: Mikkel fog még előrukkolni?

Április 15-én, vasárnap 19:00-ás kezdéssel érkezik az Erica világa (Being Erica) 4. évadja. Jelenleg annyit lehet tudni a sorozat jövőjéről, hogy semmit. Elképzelhető az ötödik etap, nincs semmi kizárva, bár nagyon arról beszéltek, hogy ez lesz az utolsó. Nem tudom. Lehet lemaradtam valahol. Próbáltam visszanézni az archívumban, de valahogy nem találtam azt az írást, amelyben kitértem rá. A lényeg, hogy 11 részt kapunk a 13 helyett. Úgy nézzétek, mint ha az utolsó felvonását látnátok, és akkor nem ér benneteket meglepetés.

Májusban két nagyon gyors debütre hívnám fel a figyelmet. Azt is mondhatnám, hogy AXN-t megszégyenítő sebességgel érkezik a Békét bíró (Fairly Legal) második etapja, hiszen május 4-én 21:20-as kezdéssel már terítéken lesz. Ugye a premierje nem régen volt a jenkiknél, ezért is mondtam azt, amit! Másrészről jön a Scandal is, ami tegnap startol az ABC műsorán. (Pilot-kritikáját a hétvégére tervezem, abban részletesebben lesz róla szó.) A hazai címe: Botrány lett. Ő pedig május 8-án 21:20-ra kapott helyet.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 1, 10:49-kor a(z) Hírek témába.

  • Január 1-jétől Duna World néven sugároz a Duna 2-t. A csatorna célcsoportja az országon kívül élő magyarok lesznek. Tervek szerint: tájékoztató, szórakoztató és identitást építő tartalmakat adnak.
  • VV Vera a tegnapi kihíváson nem VV Veronika nevét mondta, inkább megfutamodott és VV Annamáriát viszi ki, ami érthető, hiszen ellene azért van esélye, míg Alekosz ex-csaja lehet kifogott volna rajta.
  • Alice Eve csatlakozott a Star Trek 2 mozifilmhez, ami majd 2013 májusában érkezik.
  • Ha már mozifilmek, és sorozathoz kötődök, akkor íme a Sherlock Holmes: A Game of Shadows legújabb plakátja.
  • A heti Sons of Anarchy epizód lenyomta a Terra Nova-t. Ez azért nagy szám egy részt, mert kábeles sorozat előbbi, míg utóbbi országos. Másrészről, a Fox-nak most főhet a feje, hogy berendeli-e a második évadot, vagy hagyja veszni. Ha előbbit választja, akkor kb. a hajdani V esélyeivel indul, ergo, 2. évad végén így is, úgy is kasza.
  • Zachary Levi (Chuck) fogja műsorvezetni a SpikeTV-s Video Game Awards-öt.
  • Az Lifetime okosan és megfontoltan berendelt az Army Wives 13 részes hatodik évadjához plusz 10 részt, így 23 epizódos lesz az etap, s így kiszkippelte, hogy béremelést követelhessenek a sorozat szereplői.
  • A kanadai YTV berendelte 13 részre a Dark Horse című tini drámáját. A sorozat showrunnere Shelley Scarrow és James Hurst (Degrassi: The Next Generation) lesz. A történet egy farmer lányról szól, aki összefonódik egy kívülállóval, akinek van egy olyan képessége, hogy vad lóvá át tud változni.
  • Ismételten elmaradtunk a kanadai nézettséggel, így a főbb számokat ide írnám. Az adatok november 14 és 20 közötti napokra vonatkoznak. Az InSecurity 258 ezret hozott, míg a Being Erica 367 ezret. Finálézott Battle of the Blades 897 ezerrel. A Terra Nova a Citytv-n 909 ezerrel futott. A Flashpoint 1.191 millióval futott. A Lost Girl szombaton a Showcase-en 285 ezret, míg a Todd & the Book of Pure Evil 35 ezret produkált a Space-en.
  • Sara Canning (The Vampire Diaries) vendégszerepelni fog a Supernatural-ban.
  • Emie Hudson a Hart of Dixie szereplőgárdájában tűnik fel, mint vendég.
  • Gloria Estefan a Glee-ben fog szerepelni, ahol Santana anyját fogja alakítani.
  • Ryan McPartlin (Chuck) a Hot in Cleveland-be fog beugrani.
  • A Netflix megvásárolta a The Hour című sorozatnak a vetítési jogát, így várható lesz az adása.
  • A DCI Banks megkapta a második évados berendelését.
  • Vissza fog térni a The South Bank Show a Sky Arts műsorára.
  • Jack Whitehall főszereplésével a BBC Three berendelt egy komédiát Bad Education címmel. Jack egy tanárt fogja játszani, aki a brit oktatási rendszer szényenének feleltethető meg. Emellett még néhány tizenéves lány kerül a középpontban. Mindez egy belvárosi iskolában, Londonban.
  • A BBC Three emellett berendelte a Him & Her harmadik évadját is, ami 6 részes lesz. Illetve az új sorozatának, a Pramface-nek a második évadját.
  • Right Said Fred a december 1-jei Life’s too Short vendégszereplője lesz.
  • Ne feledkezzünk el arról a ReelzChannel-ről, ami „berendelte” (=megvette) a The Kennedys-t, ugyanis nem akar eltűnni az éterben. Berendelte első rendes sorozatát, melynek főszereplője Steven Seagal lesz, aki egy Seattle-i fedett csapatnak az egyik rendőre lesz, akik a kábítószeresek, a bandák és egyéb bűnözők ellen mennek, hogy tisztítsák az utcát. A produkció 2012 márciusában érkezik. A készítők sorában, Seagal mellett még ott lesz: Nicolas Chartier és Phillip B. Goldfine.
  • Barry Bostwick és Julie Hagerty csatlakozott a TBS-ees BFF című félórás komédia pilotba, melynek írója: Ben Wexler, exec. producere: Conan O’Brien, míg showrunner-e: Ross Novie és Jay Rondot. A történet középpontjában egy családapa, aki munkahelyén felmond és haza költőzik szülővárosába.
  • Andrea Martin pedig a Douglas NcGrath-féle szitkomban lesz benne, ahol Nathan Lane is szerepet kapott, illetve Ken Jenkins.

Kommentáld!

41. heti kanadai nézettség (10.10-10.16)

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 27, 13:23-kor a(z) kanadai nézettség témába.

Szemezgessünk még egy kicsit a kanadai nézettségek között. A The Big Bang Theory továbbra is a legjobban nézett sorozat az országban. Bő 1 millióval veri a The Amazing Race-t. Nem rossz. Van tehát piaca és nézője az Agymenőkre. Tényleg csak azon fog múlni a léte, hogy a CBS mennyit hajlandó részenként fizetni a színészeknek, illetve ők mikor sokkalnak be a sok kocka poéntól. A TOP10-ben egyetlen újonc se kap most helyet.

Apropó, ha már újoncokat emelgetem, akkor az Unforgettable nemcsak a jenkiknél a legnézettebb drámasorozat. Ami külön meglepett, hogy a Whitney ilyen jól szerepel náluk. A Pan Am bukott 500 ezer nézőt, ami sok.

A kanadai produkciók legjobbja a Flashpoint, ami tartja magát a TOP25-ben. Előző héthez képest -100 ezerrel zárt. Egyébként volt ennél sokkal nézettebb. Az InSecurity borította a papírformát. A megjósolt csökkenés helyett visszazökkent a régi kerékvágásba, hiszen annyian nézték, mint kb. az előző etapjának fináléját. Mint ha a nézők megfeledkeztek volna a premierjéről. A Being Erica stagnált. A Battle of the Blades erősödött hétfőn is, és vasárnap is. (A TOP25 után a tovább mögött megtekinthetőek a napi lebontásos nézettségi adatok.)

01. The Big Bang Theory (CTV) – 3.678 millió
02. The Amazing Race (CTV) – 2.564 millió
03. Grey’s Anatomy (CTV) – 2.218 millió
04. Survivor (GlobalTV) – 2.199 millió
05. CSI (CTV) – 2.135 millió
06. The Mentalist (CTV) – 2.108 millió
07. NCIS: Los Angeles (GlobalTV) – 2.053 millió
08. House (GlobalTV) – 2.039 millió
09. Hawaii Five-0 (GlobalTV) – 2.016 millió
10. NCIS (GlobalTV) – 2.000 millió Tovább…

Kommentáld!

40. heti kanadai nézettség (10.03-10.09)

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 25, 17:00-kor a(z) kanadai nézettség témába.

Ritkán köszönünk be kanadai nézettséggel, de próbálom majd rendszeresíteni, hogy ne csak a britekkel és jenkikkel foglalkozzunk. Múlt héten posztoltam azt a listát, amelyből kiderül: az amerikaiaknál melyik újonc fut a legjobban. A szomszédos országban másképp van minden, hiszen náluk a Pan Am volt a legnézettebb újonc a 40. héten, míg az Unforgettable csak a 17. helyen zárt, míg a 2 Broke Girls fel se fért a listára.

Összességében úgy állunk, hogy a legnagyobb odafigyelést a The Big Bang Theory kapja, majd a House és a Survivor. Hoppá. Utóbbin csodálkozhatunk kicsit, mert mégis csak a The X-Factor U.S.-t maga mögé tudta utasítani.

De a kanadaiaknak vannak sorozataik is. A Flashpoint épp hogy befért a TOP25-be 1.309 milliójával, amivel egyébként alacsonyabban zárt, mint az előző – 39. – hetében. Az InSecurity 237 ezerrel tér vissza, ami jóval kevesebb, mint a tavalyi évadzárása, amikor 340 ezerrel búcsúzott. A Being Erica 351 ezerrel kezdte meg a 4. évadját, amiből 21 ezer nézőt a „második hetében” el is vesztett. A reality-jei közül a Battle of the Blades-t kell kiemelnem, ami 1 millió felett zárt szintén. (A TOP25-ös lista után, a tovább mögött olvashatóak napi felosztásban a számok.)

01. The Big Bang Theory (CTV) – 3.283 millió
02. House (GlobalTV) – 2.807 millió
03. Survivor (GlobalTV) – 2.180 millió
04. The Mentalist (CTV) – 2.064 millió
05. The X-Factor (CTV) – 2.003 millió
06. The Amazing Race (CTV) – 1.930 millió
07. Hawaii Five-0 (GlobalTV) – 1.913 millió
08. Pan Am (CTV) – 1.9 millió
09. NCIS: Los Angeles (GlobalTV) – 1.888 millió
10. NCIS (GlobalTV) – 1.840 millió Tovább…

Kommentáld!

Promóképek a Being Erica 4. évadjához

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 22, 12:32-kor a(z) Promo témába.

Utolsó évadja pörög a Being Erica-nak. Volt arról szó, hogy lesz belőle remake, de a projekt nagyon elcsendesedett. Talán majd a finálé után felkapottabb lesz a téma. A sorozat jelenpillanatban stabilan hozza a 330 ezres nézőszámot, legalábbis az előző két hétben ilyen eredményeket büszkélkedhetett a CBC vele, ami a Lost Girl szintjére tehető, de az meg a Showcase sorozata. (InSecurity második etapja olyan 230-250 ezerrel fut.) Tisztelgésünk eredményeképp összeszedtük a negyedik felvonás hivatalos promóképeit. Úgy is eléggé elhanyagolt viszonylatban van idehaza, pedig a Universal Channel leadta az első három etapját. A negyedik is sanszos, hogy január folyamán – de legkésőbb tavaszig – műsorukra kerül. Tehát jöjjön pár kép!

Mellesleg kommentekbe jöhetnek a vélemények a sorozatról, illetve a záró felvonásról. Próbálkoztam vele, de 1×05-nél leragadtam. A pilot után hatalmas visszaesést produkált, szerintem, így kaszáltam.

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): Being Erica – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 23, 15:12-kor a(z) Kanadai régió,videó témába.

Ha már az előző bejegyzésben felemlegettük a Being Erica negyedik évadját, akkor megmutatnánk a legfrissebb ajánlóját is, hiszen szeptember 26-án startol el a folytatás. Elvileg az utolsó etapja, kivitelileg még nem biztos, mivel Erin Karpluk lát esélyt arra, hogy ne az idei legyen a záró felvonása. Meglátjuk.


Kommentáld!

A kanadaiak egyik gyöngyszeme?

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 23, 14:04-kor a(z) DVD témába.

Három nap múlva startolt el a kanadaiaknál a Being Erica negyedik évadja, ami elvileg a sorozat utolsója lesz, ha valamilyen csoda nem történik. (Mellesleg pont minap írtuk, hogy az amerikai remake változat a jelek szerint halott.) Az eOne Entertainment október 18-ára tűzte ki az előző etapjának a DVD megjelenését. Extralistáról nem tudunk, de biztosan raknak rá valamit. Helyette viszont a borítómintáját mutatnánk.

Kommentáld!

Kanadaiak díjaztak 2011-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 9, 11:18-kor a(z) díjátadók,Kanadai régió témába.

A kanadaiak 26. alkalommal rendezték meg a Gemini Awards-öt. A díjátadóról röviden és tömören annyit kell tudni, hogy a különböző „hazai” produkciókat (amik vagy náluk mentek, vagy náluk forgattak) díjazzák. Tehát a jenkik jelen esetbe labdába se rúghatnak.

A nyertesek listája ugye a tovább mögött! – Amit azért is ajánlanék a figyelmetekbe, mert ha netán nem vagytok képben az ország kínálatával, akkor remek kiindulási pontot ad ahhoz, hogy hol is kellene elkezdeni a pótlást. Vannak nagyon egyértelmű kategóriák, mint pl.: a vígjáték, ahol a legtöbb díjat a Call Me Fitz szerezte meg. A drámában már nagyobb a szórás, hiszen a Lost Girl, a Flashpoint és a Blackstone mellett díjat kapott a Shattered is, amire leginkább nem számítottunk volna. Felkapott volt a minik között a The Kennedys, illetve a Pillars of the Earth. Lényeg a lényeg, hogy kanadai részleg díjazott.

A kép alatt, a tovább mögött a győztesek listája. Ha netán valahol hülyeséget írtam volna, nézzétek el, portugálul nem igazán megy!

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats