A 2019-es őszi premiernaptár: CBS

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 24, 7:21-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Az őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Kicsit meg volnék csúszva az őszi premieridőpontok közlésével, azonban változtatok a helyzeten napvégéig. A 2019-es idény a megszokott módon startol el a CBS részéről, ami annyit jelentene, hogy fogják szeptember utolsó teljes hetét, és amit hozni akarnak, azt szinte akkor el is rajtoltatják. Azt azért futólagosan megemlíteném, hogy az előző évekkel ellentétben most a sort nem az NBC nyitotta meg, ami, azóta már közzétette szintúgy a startját, hanem a CBS, ezért is kezdem kronológiailag a sort velük.

Szeptember 23-án a komplett hétfő elindul, ahogy 24-én a komplett kedd. Másnap van egy kis csavar, mert nem lehet beszélni teljes szerdáról abból kifolyólag, hogy a Survivor másfél órás kezdéssel rajzol, illetve a Big Brothers ugyanilyen hosszúságú évadfináléval búcsúztatja a nyarat. Szeptember 26-án a csütörtök, 27-én pedig a péntek érik teljessé az ősz szempontjából. A vasárnapnál szintén lesz némi csúszás, ami miatt a Madam Secretary csak egy héttel később mutatkozhat be. Tehát októberben kompletizálódik a szerdai és a vasárnapi műsorrendje az országos tévének.

A sort a The Neighborhood nyitja meg, ami után egyből két újonc érkezik a Bob ❤ Abishola és az All Rise személyében; míg a Madam Secretary zárja. Mutatnám a menetrendet napi és timeslot leosztásban.

A CBS őszi naptárja az alábbi:

Szeptember 23. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Neighborhood (2. évad)
20:30-21:00 – Bob ❤ Abishola (1. évad)
21:00-22:00 – All Rise (1. évad)
22:00-23:00 – Bull (4. évad)

Szeptember 24. (Kedd):
20:00-21:00 – NCIS (17. évad)
21:00-22:00 – FBI (2. évad)
22:00-23:00 – NCIS: New Orleans (6. évad)

Szeptember 25. (Szerda):
20:00-21:30 – Survivor (39. évad, másfél órás)
21:30-23:00 – Big Brother (Élő évadfinálé)

Szeptember 26. (Csütörtök):
20:00-20:30 – Young Sheldon (3. évad)
20:30-21:00 – The Unicorn (1. évad)
21:00-21:30 – Mom (7. évad)
21:30-22:00 – Carol’s Second Act (1. évad)
22:00-23:00 – Evil (1. évad)

Szeptember 27. (Péntek):
20:00-21:00 – Hawaii Five-0 (10. évad)
21:00-22:00 – Magnum P.I. (2. évad)
22:00-23:00 – Blue Bloods (10. évad)

Szeptember 28. (Szombat):
20:00-22:00 – Crimetime Saturday
22:00-23:00 – 48 Hours (32. évad)

Szeptember 29. (Vasárnap):
19:30-20:30 – 60 Minutes (52. évad)
20:30-21:30 – God Friended Me (2. évad)
21:30-22:30 – NCIS: Los Angeles (11. évad)

Október 2. (Szerda):
20:00-21:00 – Survivor (rendes timeslot)
21:00-22:00 – Seal Team (3. évad)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (3. évad)

Október 6. (Vasárnap):
19:00-20:00 – 60 Minutes (rendes timeslot)
20:00-21:00 – God Friended Me (rendes timeslot)
21:00-22:00 – NCIS: Los Angeles (rendes timeslot)
22:00-23:00 – Madam Secretary (6. évad)

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 19, 13:01-kor a(z) Hírek témába.

  • A Netflix ősszel műsorára tűz egy érdekes koncepciót, amit a Criminal címre hallgat. A sorozat 12 egyedi bűnügyi esetet fog megvizsgálni, a helyszínül pedig a kihallgató termek szolgálnak majd. Az ügyeknél világszerte válogattak némettől kezdve spanyolon át a franciákig. A beharangozó előzetesét itt lehet csekkolni.
  • Karolina Wydra, Maximilian Osinski és Brooke Williams vendégszereplőként tűnik fel az Agents’s of SHIELD 6×08-as részében – amit Kristin Windell rendezésével kapunk meg.
  • Az FX berendelte a Pose 3. évadját. – A döntésnek az adhatott támpontot, hogy a premier epizódja 672 ezerrel rajtolt, amivel alig esett tavalyhoz képest 2%-nyit. A 18-49 évesek körében viszont javított, 0.26-os demóval zárta az estét, ami 8%-os növekedés. Kérdés, hogy a folytatásban, mire lesz képes, hiszen még hátra van 9 hét.
  • 117 sorozatnál jár eddig a 2018/19-es idényben elvérzett/befejezett sorozatok listája.
  • Ashton Kutcher, a Punk’d egykori műsorvezetője tweet formában megírta, hogy nincs egyelőre semmi köze a Quibi-n újjászülető sorozathoz.
  • Július 16-án kerül műsorra a The CW jóvoltából a Pandora című nyári sorozat, ami a kedd esti 20 órás blokkban próbálhat érvényesülni. A szereplők sorában: Priscilla Quintana, Oliuver Dench, Raechelle Banno, John Harlan Kim és Ben Radcliffe. Eredetileg már július 9-én rajtolhatott volna, azonban a csatorna elhetelteti.
  • Van néhány címünk: From the Ashes­ – Marvel’s Agents of SHIELD 6×11; The End of Everything Fear the Walking Dead 5×05; Common Room WakeBaskets 4×06; The More You MakeSnowfall 3×02; Flush with LoveYounger 6×02; Queen, InterruptedAmerican Princess 1×06; CurveballGrand Hotel 1×03; Mom SauceAmerican Dad 15×13; What Would Candy Do? Pose 2×05; Strictly 4 My…Grown-ish 2×17; The Shadow of Project AthenaBlood & Treasure 1×09;
  • Július 13-án érkezik az Injustice with Nancy Grace címre hallgató doku-sorozat, melyben Nancy Grace megy utána a dolgoknak, hogy igazságot szolgáltasson. Az OXYGEN kínálatában talált otthonra a projekt, melyhez amolyan kedvcsináló féleséget mutatnák ide klikkelve.
  • Melissa Rosenberg, a Marvel’s Jessica Jones egyik készítője a Deadline.com-nak adott interjút, melyben beszél a sorozat zárásáról.
  • Július 19-én érkezik a Netflix kínálatába a Comedians in Cars Getting Coffee 11. évadja. Természetesen az összes epizódot megkapjuk a premiernapon. A vendégek között kap helyet: Eddie Murphy, Seth Rogen, Ricky Gervais, Matthew Broderick, Jamie Foxx, Sebastian Maniscalco, Martin Short, Mario Joyner, Melissa Villaseñor, Bridget Everett és Barry Marder.
  • Június 25-én startol a Big Brothers 21. évadja – amibe újabb 16 versenyző próbálja majd magálnak tudni a főnyereményt. 94 HD minőségű kamera, 113 mikrofon és még számtalan jóság gondoskodik majd a nézők képernyőhöz tapasztásáról. A legfiatalabb versenyzők 22 évesek, míg a legidősebb 31. A most megnyerhető fődíj 500 ezer dollár.
  • A truTV berendelte a Tacoma FD 2. évadját, ami szintén 13 epizóddal fogja majd leültetni a nézőit. Az első évad már magunk mögött van. Átlagban 359 ezer nézőt mozgatott meg, illetve 0.19-es demót generált a 18-49 évesek körében. Egyébként a pilotja volt a legnézettebb, amit 491 ezren láttak, 0.2-es demóértékkel a fiatalok körében.
  • Szintén zöld utat adott a truTV az I’m Sorry 3. évadjának, amit 2020-ban kapunk meg. Belőle csak 10 résszel számoljatok.
  • Dick Wolf el akarja a határok tűntetni, hogy költőien fogalmazzak. Arról lenne szó, hogy az FBI, ami ugye CBS-es sorozat, és a Law & Order: SVU, ami pedig NBC-s duójánál egy crossover epizódot készítene a jövőben. Terv már megvan, csak a kivitelezés hiányzik.
  • Július 19-én debütál a Queer Eye 4. évadja a Netflix-en, azonban a streaming szolgáltató már most berendelte az 5. etapját, amit 2020-ban kapunk meg.
  • Eva Longoria Baston vendégszereplőként tűnik fel a Grand Hotel 1×03-ban – amit ő maga rendezett, míg Bob Daily írt.
  • Vlasta Vrana, Davide Chiazzese, Melanie Beauchamp és Woody Jeffreys vendégként lesz jelen a Blood & Treasure 1×09-ben.
  • A Netflix elkaszálta a Chambers című sorozatát az első évadot követően.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 3, 8:36-kor a(z) Hírek témába.

  • A Netflix-re érkezik egy többkamerás komédia ötlet Mario Lopez és Seth Kurland felügyelete alatt. A szereplők között: Paula Chavez és Jencarlos Canela. A 16 részre bekért projektből.
  • Van néhány címünk: Fake LoveGrown-ish 2×12; Ride the Ram / Kinda SortaA.P. Bio 2×12-13; Why’ve you brought that?Gentleman Jack 1×07; Ghost in the FireKrypton 2×01; The Hurt That Will HappenFear the Walking Dead 5×02; Rosie’s Band / The Fish Abby’s 1×08-09; Butterfly/CocoonPose 2×03; Wild Women DoAmerican Dad 15×10; HomamakersBaskets 4×03; TankAnimal Kingdom 4×04;
  • Október 18-án hozza el a Hulu a Looking for Alaska című sorozatát. A 8 részes elképzelés John Green regényére alapszik, ami itthon Alaska nyomában címmel jelent meg. A történetről itt olvashattok bővebben. A szereplők sorában: Charlie Plummer, Denny Love, Henry Zaga, Jay Lee, Jordan Connor, Kristine Froseth, Landry Bender, Rachel Matthews, Ron Cephas Jones, Sofia Vassilieva, Timothy Simons és Uriah Shelton. A készítők között. Josh Schwartz és Lis Rowinski, valamint exec. producerként: Isaac Klausner, Jessica Tuchinsky, John Green, Mark Waters, Marty Bown és Stephanie Savage. A pilotját: Sarah Adina rendezésével kapjuk meg.
  • Mary Pat Gleason vendégszereplője lesz a Life in Pieces 4×11-es részének, ahol még feltűnik Vivaan Bisoi is.
  • Chuck Shamata és Ali Hassan beugrik a Blood and Treasure 1×05-ös epizódjába.
  • Hoppácska, a CBS átveszi a streaming szolgáltatásának egyik üdvöskéjét. A The Good Fight kap országos premiert, amit június 16-án dupla résszel startoltat el 21 órás kezdéssel. Rákövetkező héten kapjuk meg a 1×03-04-et, hogy aztán június 30-tól beálljon a nyári vasárnapjuk az alábbi képpen: 20 órától Big Brother, 21 órától Instinct S2, és 22 órától The Good Fight.
  • A Netflix berendelte a Dark 3. évadját, ami egyben a befejező is lesz.
  • A kanadai CityTV is zöld utat adott a Hudson & Rex 2. évadjának.
  • Az NBC elkaszálta a The Village-et, a The Enemy Within-t és az Abby’s című újoncait. Egyik sem térhet vissza 2. évaddal – illetve arról sincs szó egyiknél sem, hogy a készítők/stúdiók megpróbálkoznának a jogok eladásával.
  • A Starz berendelte a Vida 3. évadját. Tonya Saracho marad a folytatásban is a showrunner-je a sorozatnak.
  • Dagad a Rebecca című produkciói szereplőgárdája, ahova Keeley Hawes, Ann Dowd, Sam Riley és Ben Crompton csatlakozott Kristin Scott Thomas, Lily James és Armie Hammer mellé. A sorozat rendezéséért: Ben Wheatley felel, míg a készítők között még: Eric Fellner, Tim Bevan és Nira Park. A szkriptet Jane Goldman, Joe Shrapnel és Anna Waterhouse írja, akik Daphne Du Maurier könyvét veszik alapul. A középpontjában: Rebecca áll, egy frissen házasodott asszony, akinek meg kell küzdenie a hely sivárságával és férjének első halott feleségének rejtélyével, aki még most is kísért a házban.
  • Ramy Youssef: Feelings címmel kapunk egy HBO különkiadást június 29-én. Ez lesz a komikus/színész első HBO-s fellépése, aminek a Chicago Cultural Central ad helyet.
  • Elstartolt a 2. évadja az HBO-n az Axios-nak.
  • Az HBO elkaszálta a Silicon Valley-t a 6. évadjával.
  • Rob Bartlett, Nick Rehberger és Maddie Joe Landers vendégszereplőként tűnik fel az Elementary 7×05-ös epizódjában.
  • A Freeform berendelte a Siren 3. évadját.
  • Augusztus 9-én folytatódik a GLOW a 3. évadjával a Netflix-en.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 22, 10:50-kor a(z) Hírek témába.

  • Alfonso DiLuca vendégszereplője lesz a Jane the Virgin 5×11-es részének, amit Leo Zisman rendezésével kapunk meg június 5-én.
  • Van néhány címünk: Light-Years from HomeKrypton 2×01; Fine Push / Breaking Through the Noise The Bold Type 3×09-10; Percussions / Torn / – Good Trouble 2×01-02; Fake Love / You Decide / Can’t Knock the Hustle / TweakinGrown-ish 2×12-15; No North Star / All in / Mixed Signals / SerenitySiren 2×09-12; Handcuffed / Spectacle – A.P. Bio 2×10-11; Backup – Abby’s 1×07; Made of StoneThe InBetween 1×02; Worth ItPose 2×02; Baby ChipBaskets 4×02; The ScratchmakeriZombie 5×06;
  • Június 27-én dupla résszel érkezik a Siren 2. évadja.
  • Az a mozifilmes hír megvolt, hogy a Tom és Jerry is megkapja az élőszereplős feldolgozását. A főszereplők sorában: Grace Moretz és Michael Pena. A történet egy Park Hotel nevű elegáns szállodában játszódik majd, melynek középpontjában: egy Kayla (Grace) nevű lány áll, aki miután feltűnik Jerry az állását kezdi el félteni a rágcsáló miatt. A premier: 2021. április 16-ra van kiírva.
  • Július 10-én debütál a Hulu kínálatában a Harlots 3. évadja.
  • A Disney+-ra érkezik a távolabbi jövőben a True Lies tévés feldolgozása. Az ötlet idehaza Két tűz között címen vált népszerűvé, melynek készítésére McG-t bízták meg, aki azt se tartja kizártnak, hogy Arnold Schwarzenegger is feltűnjön valamilyen formában a reboot-ban.
  • Augusztus 30-án hozza el a Netflix a The Dark Crystal: Age of Resistance premierjét, mármint a komplett első évadját.
  • Közelebbi a Black Mirror 5. évadjának rajtja, mint amire számítottatok, ugyanis már június 5-én elhozza a streaming szolgáltató, azaz a Netflix a folytatását. Az etapban feltűnik, mint vendégszereplő: Miley Cyrus, Anthony Mackie, Topher Grace, Yahya Abdul-Mateen II, Andrew Scott, Nicole Beharie és Ludi Lin.
  • A Cartoon Network berendelte a Summer Camp Island 2. évadját.
  • A Cartoon Network folytatja az Apple & Onion című sorozatát, ugyanis zöld utat adott a komplett évados berendelésének.
  • Június 18-án folytatódik a Comedy Central-on a Drunk History a 6. évad a második felvonással. Természetesen most se hiányozhatnak belőle a hírességek, akik között feltűnik: Colin Hanks, Vanessa Bayer, Paget Brewster, Sophia Bush, Adam Campbell, Josh Charles, Camille Chen, Emily Deschanel, Calvin Dutton, Niles Fitch, Dave Foley és Elijah Wood. Van hozzá ajánlók is, amit ide klikkelve lehet csekkolni.
  • Nyári uborkaszezon egyik mosolygatós realityje, a BattleBots is visszatér a 4. évadjával. A Discovery Channel június 7-én, míg a Science Channel 12-én kezd bele az új etapban. Ugye az első két évadjának az ABC szolgált otthonul.
  • Anno országoson rajtolt az Are You Smarter Than a 5th Grader?, azonban most a felélesztett gameshow a Nickelodeon műsorában térhet vissza. Június 10-én a 19 órás sávot kapja meg. John Cena lesz a házigazdája.
  • Nemrég volt az Angel, azaz a Buffy spinoffjának búcsújának 15. évfordulója, így a The Warp felkereste David Boreanaz-t, a sorozat egyik főszereplőjét, és készített vele interjút a sorozatzárást illetően. Itt olvasható el.
  • Július 14-én tér vissza a Sweetbitter 2. évadja a Starz műsorára.
  • Az AMC elkaszálta a Humans című sorozatát, a 3. évadjával ért véget a történet. Természetesen a Channel 4 részéről sincs más döntés, így a búcsú eldőlt.
  • Június 24-én kerül az HBO műsorára a Years and Years című sorozat, amit idehaza az HBO GO kínálatában talán már nézhetünk is?!
  • A Bravo nevű tévécsatorna berendelt egy sorozatot Indian-ish címmel. Premieridőpontról még nem tudunk nyilatkozni, viszont arról igen, hogy egy Indiából származó többgenerációs családot követ figyelemmel Amerikában, Miamiban. A stílus doku-reality jellegű, tehát ne számítsatok plusz nézni valóra annyira.
  • Június 25-én rajtol a Big Brother 21. évadja a CBS műsorán. A folytatás 26-án kapjuk meg, majd 30-án. Mindegyik napon 20 órakor jön a rész. Június 10-től áll be a rendes ütemterv, amikoris szerdán és csütörtökön 21 órától kapjuk a rajtot, míg vasárnap 20 órától.

Kommentáld!

A CBS téli menetrendje 2019-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2019 February 1, 17:32-kor a(z) 2018/19 sorozatai,Hírek,Heti adag témába.

Amerikai tévés körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Adós vagyok a CBS midseason menetrendjével, ami ennyi idő elteltével is aktuális, ugyanis a csatorna januárban kevés újdonságot szállított. Az egyik ilyenje a Fam volt, ahol Nina Dovrev csillogtathatta meg tudását egykamerás szitkom műfajában. Számára ez azért kihívás, mert korábban csak drámákban tűnt fel. Egy másik koncepció a Big Brother celebekre szabott kiadása, amit nem hinném, hogy sokan csekkoltatok.

Vasárnap lesz a Super Bowl, aminek a tévés sugárzása a CBS-nél landolt. A fociesemény mögé ismételten egy reality-t pakol, a The World’s Best-et. Nem újkeletű a megmozdulás, ugyanis korábban már csinált hasonlót, amikor az Undercover Boss élvezhette a gigászi felvezetést. Rákövetkező nap debütál a felfrissített hétfői komédiablokkja.

Szombatról se marad el a vérfrissítés, jön a hónap közepén a Ransom.

Áprilisban két újoncra kell odafigyelnünk. Az egyik a The Code, amit Craig Turk és Sweeny készítésével hoznak el, illetve Marc Webb rendezésével. Külföldi blogokon JAG 2.0-nak becézgeti, talán azért, mert nagyon közel áll a története hozzá. A sztorijában: a katonai igazságszolgáltatás áll a középpontban. Szereplőgárdában: Anna Wood, Ato Essandoh, Dana Delany, Luke Mitchell, Pillipa Soo és Raffi Barsaumian. (Korábban Dave Annable és Mira Sorvino is jelen volt, de előbbit Luke, utóbbit Dana váltotta.) A másik a The Red Line, ahol három chicago-i család élete fonódik össze, amikor egy fehér rendőr tévedésből lelő egy fekete orvost. 8 epizódos berendelést látok egyelőre hozzá. A szereplőgárdájában helyet foglal: Aliyah Royale, Elizabeth Laidlaw, Emayatzy Corinealdi, Howard Charles, Michael Patrick Thornton, Noah Wyle, Noel Fisher és Vinny Chhibber.

Számomra tehát az április az, ami hoz igazi újdonságot, és nektek?

A CBS midseason menetrendje:

Január 10. (Csütörtök):
20:00-20:30 – The Big Bang Theory (S12, midseason premier)
20:30-21:00 – Young Sheldon (S2, midseason premier)
21:00-21:30 – Mom (S6, midseason premier)
21:30-22:00 – Fam (1. évad premier)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (S2, midseason premier)

Január 21. (Hétfő):
20:00-21:00 – Big Brother: Celebrity Edition (2. évad premier)

Február 3. (Vasárnap):
22:00-tól – The World’s Best (Super Bowl után, 1. évados premier)

Február 4. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Neighborhood (S2, midseason premier)
20:30-21:00 – Man With a Plan (3. évad premier)

Február 6. (Szerda):
20:00-21:00 – The World’s Best (S1, rendes timeslot)

Február 16. (Szombat):
20:00-21:00 – Ransom (3. évad premier)

Február 20. (Szerda):
20:00-21:00 – Survivor (38. évad premier)

Március 13. (Szerda):
22:00-23:00 – SEAL Team (S2, midseason premier, új timeslot)

Március 27. (Szerda):
21:00-22:00 – Million Dollar Mile (1. évad premier)

Április 9. (Kedd):
21:00-22:00 – The Code (1. évad premier)

Április 28. (Vasárnap):
20:00-21:00 – The Red Line (1. évad premier)

Május 22. (Szerda):
20:00-21:00 – The Amazing Race (31. évad premier)

Kommentáld!

2018-as őszi menetrend: CBS

 
Beküldte: Kanyecc 2018 July 16, 8:42-kor a(z) 2018/19 sorozatai,Hírek témába.

God Friended Me (CBS) Trailer HD - Brandon Micheal Hall, Violett[Full HD,1920x1080].mp4_000354604

Cikksorozat láncszemei: ABC | CBS | FoxNBC | The CW

Utolsóelőtti csatornaként a CBS is megmutatta, hogy miként tervezi elindítani a 2018/19-es idényét ősszel. Nincs sok meglepetés, hiszen, ha vetünk egy pillantást a tavalyi stratégiájukra, akkor felfedezhetjük, hogy 2018-ban is hasonlóképp járnak majd el. Mit jelent ez? – Egyszeri időpontban indítanak útjára két jólmenő komédiát, hogy azzal megtámogassanak egy újoncot. Tavaly a My, Myself & I című újoncuk kapta a megtámogatást, valamint a Young Sheldon, míg most a Magnum P.I.-nál érzik azt, hogy nem árt, ha a kezdésénél kicsit odatesznek neki. A többi nap nagyjából adja magát, szeptember végén részükről 6 újoncot kapunk.

Ott tartottam, hogy szeptember 24., hétfő. A The Big Bang Theory és a Young Sheldon különleges timeslot premierrel érkezik, hogy a Magnum P.I.-t megtámogassa, illetve megágyazzon a jó nézettségének a helyükre érkező két komédiaújoncnak, a The Neighborhood­-nak és a Happy Together-nek. Utóbbi kettőt egy héttel később kapjuk. Másnap se maradunk elsőévados nélkül, mivel az FBI-t is útnak indítják az NCIS-család között. Szerdánál lesz egy csavar, mivel megszokott módon másfél órás Survivor-t kapunk, amit egy másfél órás Big Brother évadzárás követ. Ennek okán a nap csak október 3-án startol teljes erejével. Szintén október első vasárnapján áll be a rendes menetrend a vasárnapnál is.

A pénteknél és a szombatnál semmi meglepetésről nem tudok beszámolni. Hozza mindkét nap a kötelező ütemtervet. Vélhetően ez a kettő az, aminél a legkevesebb agyalás történt. A csütörtöknél megtartották a komédiablokkot, ahol a legerősebb blokknak a 20 órási tűnik.

A CBS őszi menetrendje:

Szeptember 24. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Big Bang Theory (12. évad)
20:30-21:00 – Young Sheldon (2. évad)
21:00-22:00 – Magnum P.I. (1. évad)
22:00-23:00 – Bull (3. évad)

Szeptember 25. (Kedd):
20:00-21:00 – NCIS (16. évad)
21:00-22:00 – FBI (1. évad)
22:00-23:00 – NCIS: New Orleans (5. évad)

Szeptember 26. (Szerda):
20:00-21:30 – Survivor (37. évad, 90 perces)
21:30-23:00 – Big Brother (Évadfinálé, 90 perces)

Szeptember 27. (Csütörtök):
20:00-20:30 – The Big Bang Theory (12. évad, állandó timeslot)
20:30-21:00 – Young Sheldon (2. évad, állandó timeslot)
21:00-21:30 – Mom (6. évad)
21:30-22:00 – MURPHY BROWN (1. évad)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (2. évad)

Szeptember 28. (Péntek):
20:00-21:00 – MacGyver (3. évad)
21:00-22:00 – Hawaii Five-0 (9. évad)
22:00-23:00 – Blue Bloods (9. évad)

Szeptember 29. (Szombat):
20:00-21:00 – Crimetime Saturday
21:00-23:00 – 48 Hours (32. évad, dupla)

Szeptember 30. (Vasárnap):
19:30-20:30 – 60 Minutes (51. évad)
20:30-21:30 – GOD FRIENDED ME (1. évad)
21:30-22:30 – NCIS: Los Angeles (10. évad)

Október 1. (Hétfő):
20:00-20:30 – THE NEIGHBORHOOD (1. évad)
20:30-21:00 – HAPPY TOGETHER (1. évad)

Október 3. (Szerda):
20:00-21:00 – Survivor (37. évad, állandó timeslot)
21:00-22:00 – Seal Team (2. évad)
22:00-23:00 – Criminal Minds (14. évad)

Október 6. (Szombat):
21:00-22:00 – Crimetime Saturday
22:00-23:00 – 48 Hours (32. évad, állandó timeslot)

Október 7. (Vasárnap):
19:00-20:00 – 60 Minutes (51. évad, állandó timeslot)
20:00-21:00 – God Friended Me (1. évad, állandó timeslot)
21:00-22:00 – NCIS: Los Angeles (10. évad, állandó timeslot)
22:00-23:00 – Madam Secretary (5. évad)

Kommentáld!

2016-os őszi menetrend: CBS

 
Beküldte: Kanyecc 2016 July 4, 15:46-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Őszi premier időpontok: ABC | CBSFox | NBC | The CW

Upfronts 2016: CBS ­– Upfronts-összegző | Műsorrend | Szavazás | Adatlapok | Előzetesek

Utolsóelőtti csatornához érkeztem. A CBS szeret biztosra menni. Direkt előkerestem a 2015-ös őszi menetrendjét a tévéadónak, hogy összehasonlítsam a premier hosszidőtartamot. Nos, nincs sok változás. Míg tavaly november 5-én, addig idén október 27-én zárják le a premierhullámot, azaz ismételten kitolják, amíg lehet – hozzá kell tennem, hogy ennek oka a Thursday Night Football, ami több hétnyi premieridőt elvesz tőlük.

A CBS az idényt a sport után a legelső true crime doku-antilógiájával nyitja meg, a Case Closed-del. A 6-részes produkció JonBenet Ramsey gyilkosságával fog foglalkozni, melyben az eredeti ügy nyomait összevetik azokkal az újakkal, amiket új szakértőkkel vizsgáltak ki. Tom Forman a felelőse a készítésért.

Szeptember 19-ével pedig belekezdenek az 2016/17-es szezonba. Azon a héten három újoncot dobnak be a mélyvízbe, nevükön említve: a Kevin Can Wait-et, a Bull-t és a MacGyver-t. Akadnak majd dupla premierek, mint pl.: a Two Broke Girls 6. évadjánál, vagy a Scorpion 3. etapjánál. A legkésőbbi újoncot, október 27-én 22 órakor kapjuk meg a jelenlegi felállás alapján, ami a Pure Genius lesz. Így állunk, kíváncsi leszek, hogy mikor fog változtatni mindezen, hiszen egy kieső újonc simán boríthatja a menetrendjüket.

Őszi premier időpontok:

Szeptember 15. (Csötörtök)
19:30-20:25 – Thursday Night Football Pre-Game Show
20:25-23:00 – Thursday Night Football (Denver @ Kansas City)

Szeptember 18. (Vasárnap)
20:30-21:30 – CASE CLOSED (JonBenet Ramsay, Part 1)

Szeptember 19. (Hétfő)
20:00-21:00 – The Big Bang Theory (10. évad)
20:30-21:00 – KEVIN CAN WAIT
21:00-22:00 – Case Closed (JonBenet Ramsay, Part 2)

Szeptember 20. (Kedd)
20:00-21:00 – NCIS (14. évad)
21:00-22:00 – BULL
22:00-23:00 – NCIS: New Orleans (3. évad)

Szeptember 21. (Szerda)
20:00-21:00 – Survivor (33. évad)
21:30-23:00 – Big Brother (18. évad) (finálé)

Szeptember 23. (Péntek)
20:00-21:00 – MACGYVER
21:00-22:00 – Hawaii Five-0 (7. évad)
22:00-23:00 – Blue Bloods (7. évad)

Szeptember 24. (Szombat)
22:00-23:00 – 48 Hours (29. évad)

Szeptember 25. (Vasárnap)
19:00-20:00 – 60 Minutes (49. évad)
21:00-22:00 – Case Closed (JonBenet Ramsay, Part 3)

Szeptember 26. (Hétfő)
21:00-22:00 – Presidential Debat

Szeptember 28. (Szerda)
21:00-22:00 – Criminal Minds (12. évad)
22:00-23:00 – Code Black (2. évad)

Október 2. (Vasárnap)
20:00-21:00 – NCIS: Los Angeles (8. évad)
21:00-22:00 – Madam Secretary (3. évad)
22:00-23:00 – Elementary (5. évad)

Október 3. (Hétfő)
21:00-23:00 – Scorpion (3. évad) (dupla)

Október 10. (Hétfő)
21:00-22:00 – Two Broke Girls (6. évad) (dupla)

Október 17. (Hétfő)
21:30-22:00 – The Odd Couple (3. évad)

Október 24. (Hétfő)
20:00-20:30 – KEVIN CAN WAIT (új timeslot)
20:30-21:00 – MAN WITH A PLAN
21:00-21:30 – 2 Broke Girls (új timeslot)
22:00-23:00 – Scorpion (új timeslot)

Október 27. (Csütörtök)
20:00-20:30 – The Big Bang Theory (új timeslot)
20:30-21:00 – THE GREAT INDOORS
21:00-21:30 – Mom (4. évad)
21:30-22:00 – Life in Pieces (2. évad)
22:00-23:00 – PURE GENIUS

Kommentáld!

Nézettség 09/23 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 27, 10:24-kor a(z) Nézettség témába.

Az előző napokhoz hasonlóan kezdjük a sort az újoncokkal. A Rosewood nem volt könnyű helyzetben, hiszen az Empire-t kellett megtámogatnia. Sikerült! Noha nézettsége nem kimagasló, azért a 7.5 milliós startját rossznak se nevezhetjük. Természetesen az ABC és a CBS kínálata lenyomta, de ne legyünk elégedetlenek.

Ha pedig már felemlegettem az Empire-t akkor mindenképp muszáj kiemelnem a 6.7-es demóját a 18-49 évesek köréből, ami magyarra fordítva annyit jelentene shared értékben, hogy a tévénézők 21%-át ültette le a célközönségből; míg a 18-34 évesek 25%-ot, azaz minden negyedik amerikai tévéző a Fox-ot nézte a sávban. 16 millió felett nyitott, már csak az a kérdés, hogy a 2. évadban túlnyúlik-e a 20 millión, vagy megáll ilyen tájt. Egyébként, ha lecsökkenne 12 millióra, még akkor is elégedett lenne a csatornavezetősége. Baromi erős. Nyilván a Modern Family neki köszönheti a 3.2-es demóértékét, ami eléggé csekély. A Fox tavalyhoz képest túlteljesített, mert az akkor 20 órási Hell’s Kitchen-nél 84%-kal volt nézettebb az újonc, mint a Red Band Society-nél 550%-kal a visszatérő sorozata.

Érdekes megfigyelni, mi a helyzet a Survivor: Cambodia-val. Noha 11%-kal elmaradt az egy évvel ezelőtti mutatóktól, semmi féleképp se nevezhetjük gyengének a teljesítményét. Főleg úgy nem, hogy a 25-54 évesek körében a 2. helyen zárt. (A Modern Family beelőzte.) A Nashville döcög a 22 órási blokkban, holott nincs nívósabb konkurenciája.

A kábeles fronton az estét a 18-49 évesek körében a South Park nyerte. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/16 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 19, 11:50-kor a(z) Nézettség témába.

2 órás évadzáróval búcsúztatta az America’s Got Talent a jelenlegi évadját. Érdekesség, hogy a keddi adásokkal 4%-os nézettségi növekedést produkált, viszont a szerdaiakkal 10%-os csökkenést. Utóbbiak átlaga 9.07 millió lett, valamint 1.73-as demó a 18-49 évesek körében. A május végi 11.093 milliós starttól jelentősen elmaradt a záróepizód teljesítménye, ellenben az NBC nem lázadhat, mert a szerdai napon a legjobb mutatókat diktálták vele augusztusban és szeptemberben (nyilván 16-ig bezárólag). A CBS belekezdett az NFL: Undrafted-be, bár ne tette volna, hiszen tavaly ilyenkor az Extant részével 54%-kal nézettebbé tudta tenni a timeslotot.

Az America’s Next Top Model kiöregedett a The CW kínálatából. Már csak bukdácsolgat. Előző hetéhez képest 16%-os csökkent, ahogy tavalyhoz képest is, amikor Penn & Teller: Fool Us-zal töltötték ki a timeslotját. A MasterChef is csökkent.

Ha bevonjuk a kábeles frontot a versenybe, akkor a CNN vitte a pálmát a Reagan Gop Debate Finale-lel, ami 23 millió embert fogott meg 20 óra után. Nyitott a South Park átlagos számokkal, amiből sokat vesztett a MoonBeam City, amit az Archer Comedy spinoffjának becézgetnek. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/15 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 19, 11:39-kor a(z) Nézettség témába.

Megérkezett az idény első újonca, ami akár még műfajteremtő is lehet. A Best Time Ever with Neil Patrick Harris nem nyitott rosszul – de jól se. Ha a 18-49 éves szekciót vesszük alapul, akkor minimális csökkenést mutatott felvezetőjéhez képest. Nyilván még nincs konkurenciája, jövő héten egy nagyobb zuhanást jósolnék neki. A tavalyi számokhoz képest viszont jelentősen elmarad. Akkor 24%-kal hozott jobban az America’s Got Talent. A Big Brother is meggyengült.

A CBS-nél finálézott a Zoo. Fura, de az évadzáróra egy sorozatminimumot tudott letenni csak az asztalra. A kezdés során 8.175 millióval rajtolt. A csatorna örülhetett, hiszen ez roppant erősnek tekinthető, aztán hetibe szépen csökkent. (Az első mélypontja 1×08-as résznél volt, amikor 5.849 millióra csökkent.) A végelszámoláskor már csak 4.8 millión állt. Átlagban: 6.40 millióval zárta az idényt, valamint 0.9-es demóval, ami a pilothoz képest 25%-os csökkenést takarna. A The Flash ismétlést a CW-nek van értelme erőltetni, mert ez az egyetlen olyan produkciója, ami 1.3 millió felett is tud hozni.

Kábeles fronton bemutatkozott a Bastard Executioner, ami 2 millió felett rajtolt el úgy, hogy az Iron Man 3 felvezetését élvezhette. A SpikeTV szép számokat hoz a két Ink Master-rel, van kellő néző a tetováló műsoruknak. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats