A “kanadai TV-s Oscar” jelöltjei 2016-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2016 January 22, 15:31-kor a(z) díjátadók,Kanadai régió témába.

csa2016logo

2016-os évi szakszervezeti listák: amerikai színész jelöltek | kanadai színész jelöltek

Nézzük át Amerika szomszédságába, hiszen amikor egy adott szakszervezetet felemlegetünk, akkor mindig az amerikai részlegre célzunk, holott vannak bizonyos céheknek más országban is képviselői. Ilyen a kanadai színészek vagy operatőrök szakszervezete, amik hasonlóképpen a jenkihez, évente elismerést adnak át azoknak a szakmabeli kollégáknak, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak. A Canadian Screen Awards tulajdonképpen a kanadai színészek szakszervezetének díjátadója. Akadnak nemzetközi produkciók is a listán, amiket náluk forgatnak, de java részt tényleg csak az kerülhet fel a listára, aki vérbeli kanadai.

A jelöltek listáját a napokban hirdették ki, míg a győztesek kilétére március 13-ig kell várnunk, amit a CBC egy élőgála formájában fog levezényelni.

Miért jó számon tartani másik országok awards-ét? – Nagyon egyszerűen meg lehet válaszolni a kérdést, hiszen az, aki nem tartja számon a kanadaiak kínálatát is képbe kerülhet, hogy melyek azok a kategórián belüli sorozatok, amikre lehet figyelmet kellene fordítani. A drámáknál ilyen 19-2 és a Strange Empire, a komédiáknál a Mr. D és a Schitt’s Creek. Akadnak ismerősen csengő nevek is, mint az X Company, a Saving Hope vagy a Motive, amikről cikkeztünk eleget az elmúlt években, valamint utóbbi kettőnek már a hazai premierjén is túlvagyunk.

Mutatnám a hivatalos közleményt, melyben fellelhető pár olyan infó is, amit a tovább mögött nem találtok – de amúgy a lényeget odadugtam.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 22, 20:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Eliza Coupe visszatérő szereplője lesz a The Millers-nek.
  • Meta Golding (Hunger Games) szintén visszatérő státuszban tűnik fel a The Tomorrow People-ben.
  • Nocsak, a Mad Men rajongói lehet örülhetnek, mert Kevin Rahm arról számolt be a napokban, hogy készülőben a sorozat spinoff-ja, és Vincent Kartheiser-rel nem adják fel a menetet. Ő alakítja Pete-t amúgy az anyasorozatban.
  • Shaun Sipos visszatérő szerepkörben lesz jelen a The Vampire Diaries 5. szériájában.
  • Bre Blair (Legit) a We Are Men csapatához írt alá, ott lesz visszatérő.
  • Az E! újabb utazásos sorozatot rendelt be, a Party On-t. A 8 részes sorozat félórás epizódokat szállít és különféle üdülő és strand térségekbe viszi el a nézőket. A műsorvezetője Jacqueline M. Wood (Bold & the Beautiful) lesz.
  • Az eOne tévésorozatot akar csinálni a Rambo-ból. Az ötlet egyelőre még csak terv alatti, ha lesz belőle bármi, akkor könyvelni lehet egy komplett évadnyi történetet. A készítők próbálják leszerződtetni Sylvester Stallone-t, hát ha valamilyen szerepkörre vagy stábtagságra vevő lenne. Azért durva lenne, ha ez így megvalósulna, nem?
  • Wes Ramsey (CSI: Miami) visszatérő-vendégszereplője lesz a Pretty Little Liars 4. évadjának.
  • Omari Hardwick főszereplője lesz a Power című Starz drámának, amelynek Courtney Kemp Agboh egyszemélyes mindene (showrunner, exec. producer, írója).
  • Egy forgatásos promókép a Nashville 2. szériához.
  • Keith Carradine visszatérő szereplője lesz a The Following 2. etapnak.
  • Navid Negahban ott lesz az Arrow 2. szezonjában, ahol Al-Owal karakterét kapja meg. Legalább 5 epizódjában feltűnik.
  • Megváltoztatták a címét a Castle 6×02-nek, ami előzőleg „Better Half” volt, most „Dreamworld”. – Nem tudom, ez valakinek számít-e valamit?
  • Every Other Saturday címmel egykamerás pilotötletet kért be az ABC Jon Pollack-tól. A történet lényegében egy apa-fia sztori lenne, melybe besegít még Neil Forsyth is.
  • Október 7-én folytatódik a Call Me Fitz 4. szériája a kanadai Movie Central és Movie Network műsorán.
  • Ha már Kanada, akkor megvolna a Blackstone 3. szezonjának startidőpontja is, ami szeptember 25-ére eseik. A sajtóanyagában azt írják, hogy ők lesznek az új arcok: John Cassini (Arrow, Intelligence), Tinsel Korey (Sanctuary), Cheri Maracle, Jaren Brandt Bartlett (The Twilight Zone), Wayne Charles Baker és Dakota House.
  • Berendelték a Love It or List It Vancouver 2. évadját – a Kanadaiak. A W Network adja.
  • Október 22-én fog visszatérni az Awkward. 3. évadjának második fele. Sőt, visszatér Anthony Michael Hall is a folytatásban.
  • Wendy Williams, az egyik daytime műsorvezető beugrik a The Neighbors 2×04-es epizódjába, mint vendég.
  • Dog and Beth: On Hunt augusztus 24-től új epizóddal jelentkezik a CMT-n.
  • Szeptember 16-án debütál Elizabeth Hasselbeck, Steve Doocy és Brian Kilmeade új műsora, a Fox & Frends.
  • Kevin McKidd adott interjút a Grey’s Anatomy 10. évadja kapcsán.
  • Két videót csekkolhatnak a Da Vinci’s Demons rajongói, amik rajta lesznek a DVD-jén.
  • Átkerül hétfő 21 órára a Mistresses az ABC műsorán.
  • Tatiana Maslany vendégszereplője lesz a Parks & Recreation-nek.

Kommentáld!

Backstrom forgatási képek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 16, 21:45-kor a(z) 2013/14 sorozatai,Kulisszák mögött témába.

Rainn Wilson legújabb sorozata lehet a Backstrom, aminek különlegessége, hogy svéd könyv alapon nyugszik. Hm. Első hallásra megvettek ezzel, hiszen a regényfeldolgozások általában befutnak. Gondoljunk a Castle-re (ami igaz rossz példa, de jobb nem jutott eszembe.) Mark Mylod lesz a pilot rendezője, míg Hart Hanson az írója. A forgatás Vancouverben történik. További szereplők között: Mamie Gummer (Emily Owens), Dennis Haysbert, Kristoffer Polaha, Page Kennedy, Beatrice Rosen, Thomas Dekker (vendég) és Camryn Manheim (vendég).

(A tovább mögött még két kép!)

Tovább…

Kommentáld!

Leo Awards 2012 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 4, 23:18-kor a(z) díjátadók,Kanadai régió témába.

Májusban (vagy még áprilisban?) kihirdették a 2012-es Leo Awards jelöltek listáit, amit elfelejtettünk leközölni, azonban ha az alábbi linkre kattintatok, akkor tudjátok pótolni az elmaradást. Viszonylag friss díjátadóról beszélünk, hiszen ’99-ben alapult, hogy a kanadaiak is tisztelegjenek a honfitársaik előtt. Tavaly találkoztunk vele, azóta tartjuk számon. A lényeg, hogy a True Justice, mint újonc is díjazva lett a „legjobb kaszkadőr” kategóriában, valamint a Stargate Universe is vitt haza díjat, mint törölt sorozat. A többieket pedig a tovább mögött találjátok.

Tovább…

Kommentáld!

2012-es kanadai premierdátumok

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 2, 16:18-kor a(z) Kanadai régió témába.

A teljesség kedvéért egy újabb részleg kínálatát vázolnánk fel. Ha megvolt már az amerikai és a brit premierdátumos bejegyzésünk, akkor vessetek egy pillantást a kanadaiéra is, ahol azért akar néhány ismerős arc. Mint pl.: a King, ami január 8-án startol el a GlobalTV-n. Ugye a Showcase sorozatáról beszélünk. Mindebből utóbbinak az a haszna, hogy a 2. évad startjára elvileg lemegy a legtöbb része, így akár úgy nézőkre is szert tehet, már ha addigra előfizetnek műsorára azok, akik egyelőre nincsenek. Ott a Blackstone, amivel noha kevesebbet foglalkoztunk, még is született hozzá jó pár bejegyzés. Vagy pl.: a Lost Girl, ami január 22-én tér vissza új részekkel. No, de ott a lista lentebb, tessék átvizslatni.

(Itt jegyezném meg, hogy a kanadai sorozatokhoz kapcsolódó cikkeket egy kategórián belül találjátok, ha mondjuk ide klikkeltek.)

Január 4. (Szerda)
Bomb Girls (minisorozat) – GlobalTV

Január 8. (Vasárnap)
Heartland (5×10-től) – CBC
King (1. évad) – GlobalTV
The Firm (1×01-02) – GlobalTV

Január 9. (Hétfő)
Mr. D (1. évad) – CBC
Little Mosque on the Prairie (6.5 évad) – CBC
Canadian Pickers (?. évad) – History Channel
Redemption Inc – CBC

Janár 10. (Kedd)
Arctic Air (1. évad) – CBC
22 Minutes (?.??) – CBC
Rick Mercer Report – CBC
Dragons’ Den (6×11-től) – CBC

Január 11. (Szerda)
Blackstone (2. évad) – APTN
Republic of Doyle (3. évad) – CBC

Január 12. (Csütörtök)
The Firm (1. évad) – GlobalTV

Január 15. (Vasárnap)
Less Than Kind (3. évad) – HBO Canada

Január 18. (Szerda)
Gastown Gamble – OWN Canada

Január 22. (Vasárnap)
Lost Girl (2.5. évad, 2×14-es résztől) – Showcase
Million Dollar Neighbourhood – OWN Canada

Február 28. (Kedd)
King (2. évad) – Showcase

Március 8. (Csütörtök)
Murdoch Mysteries – (5.5 évad) – Citytv

Kommentáld!

Kanadaiak díjaztak 2011-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 9, 11:18-kor a(z) díjátadók,Kanadai régió témába.

A kanadaiak 26. alkalommal rendezték meg a Gemini Awards-öt. A díjátadóról röviden és tömören annyit kell tudni, hogy a különböző „hazai” produkciókat (amik vagy náluk mentek, vagy náluk forgattak) díjazzák. Tehát a jenkik jelen esetbe labdába se rúghatnak.

A nyertesek listája ugye a tovább mögött! – Amit azért is ajánlanék a figyelmetekbe, mert ha netán nem vagytok képben az ország kínálatával, akkor remek kiindulási pontot ad ahhoz, hogy hol is kellene elkezdeni a pótlást. Vannak nagyon egyértelmű kategóriák, mint pl.: a vígjáték, ahol a legtöbb díjat a Call Me Fitz szerezte meg. A drámában már nagyobb a szórás, hiszen a Lost Girl, a Flashpoint és a Blackstone mellett díjat kapott a Shattered is, amire leginkább nem számítottunk volna. Felkapott volt a minik között a The Kennedys, illetve a Pillars of the Earth. Lényeg a lényeg, hogy kanadai részleg díjazott.

A kép alatt, a tovább mögött a győztesek listája. Ha netán valahol hülyeséget írtam volna, nézzétek el, portugálul nem igazán megy!

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 18, 9:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Első kép Lucy Lawless-ből a Spartacus: Vengeance-ből.
  • Július 18-án elkezdődik a második évadjának forgatása a Blackstone-nak. Nem tudom, nézte valaki az elsőt? Kanadai sorozat.
  • Egyes pletykák szerint Cee Lo Green esélyes az angol The Voice zsűritag posztjára is.
  • Emmanuelle Vaugier (The Morrigan), Katie Boland (Bianca) és Paul Amos (Vex) vendégszerepelni fog a Lost Girl 2×06-ban.
  • Dillion Casey csatlakozott a Nikita második évadjába.
  • A Cinemax berendelte a Femme Fatale második évadját, melynek vendégszereplői között: Vivica A. Fox (Kill Bill: Vol. 1), Antonio Sabato, Jr. (General Hospital), Casper Van Dien (Starship Troopers), Jeff Fahey (Lost) és Robert Picardo (Star Trek: Voyager).
  • Rick Malambri vendégszerepelni fog a The Lying Game-ben.
  • Forgatási képek a 90210 negyedik évadjából.
  • A Comedy Central-nak sikerült Charlie Sheen „megszereznie” a következő roast-jára, amit fifikásan a Two and a Half Men premiernapjára, szeptember 19-ére időzített, méghozzá 22 órára. Sanszos, hogy lesz bőven nézettsége.
  • Augusztus 15-én startol el az OXYGEN műsorán a Hair Battle Spectacular második évadja.
  • Elsiklottunk a hír felett, de az USA Network berendelte a Common Law-ot sorozatnak. A 90 perces nyitás mellé +11 epizódot kért be. Sarah Jane Morris vendége lesz a pilotnak
  • Cirka 3 millió dollárba került az America’s Next Great Restaurante győztese éttermeinek elindítása.
  • Az HBO egy könyvnek, a Susanna Moore-féle The Big Girls-nek a sorozat feldolgozását rendelte be, melyet Adam Mazer írna, míg Joel Schumacher rendezne. A sztori középpontjában: egy női fegyházban dolgozó fiatal pszichiáter fog állni, aki mellesleg magával is vívódik.
  • A heti Louie epizódban Joan Rivers cameozott.
  • Forog a Shameless második évadja is. Képek Emmy Rossum-ról.
  • Rob Lowe a Lifetime egyik tévéfilmjének lesz a szereplője, amelyben Kaley Cuoco is játszani fog. Napi 9 órán át sminkelik. Rob egy sorozatgyilkost fog alakítani, ahol Kaley lesz az egyik csaja. Várjuk az első előzetesét.
  • Marc Blucas helyére James Tupper érkezett a Revenge-be.
  • Van néhány címünk: Scarlet RibbonsThe Mentalist 4×01;
  • 10 dolog, amit tudnod kell a Curb Your Enthusiasm nyolcadik évadjáról.
  • Itt és itt olvashattok egy ’review’-t a Ringer-ről.
  • Mik derülnek ki, így utólag. Emma Stone elárulta, hogy Hayden Panettiere ellen elvesztette egy meccset, ugyanis ő is harcba szállt anno a Heroes pompon lánya szerepért.
  • Nem tudom, hogy írtuk-e, de a Little in Common pilotjának újraforgatását hetekkel ezelőtt elrendelték, melyben már nem lesz benne Paula Marshall és Lombardo Boyar.
  • A Fox ezen kívül törölte a Smothered és az Exit Strategy című pilotokat.
  • New Yorkban megkezdődött a Broadwalk Empire 2. évadjának forgatása.
  • Mark Moses beugrik egy epizód erejére a Criminal Minds-ba, hogy a profilozókat kicsit megtornásztassa. (Agyilag.)

Kommentáld!

Kanadai Upfronts-morzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 June 1, 10:01-kor a(z) Hírek,Kanadai régió témába.

  • (Napi hírmorzsákkal szintén fogunk jelentkezni.)
  • A napokban zajlik Kanadában az Upfronts. Jönnek részükről is a jó és a rossz hírek. Egy két sorozat esetében még nincs konkrétum, viszont bizakodunk.
  • Berendelték a Blackstone második évadját.
  • Még nem született döntés az XIII-et illetően, de mivel nem teljesít korrektül, ezért sanszos, hogy kaszálni fogják.
  • Szeptember 4-én tér vissza a Showcase műsorára a Lost Girl.
  • Hoppá. A megkapta a King második évadjára szóló berendelését. Az elsője 8 epizódos volt, a második 13 lesz, szóval elégedettek a csatornánál.
  • A GlobalTV berendelte sorozatnak a Bomb Girls című pilotot, ami 6 egyórás epizódból fog játszódni. Tudjátok, ez fog szólni a bombagyártó nőkről a második világháború alatt, azaz 1940-es években. Az írók között: Michael MacLennan (Queer as Folk, Godiva’s), valamint további készítők: Adrienne Mitchell (Durham County, Bliss), Janis Lundman (Durham County, Bliss), és Michael Prupas (The Kennedys, The Pillars of the Earth). 2012 telére várható a premierje.
  • Szintén 2012 tavaszán jön a Titanic is, amit ugye Magyarországon forgatnak. A forgatókönyvet Julian Fellowes fogja írni.
  • A Showcase berendelte a World Without End címre hallgató sorozatot is, amit szintén Magyarországon fognak leforgatni Michael Caton-Jones rendezésével júliusban. A kanadai-német koprodukció 8 epizódos lesz és 43 millióba kerül. A Pillars of the Earth spinoffjaként, folytatásaként tartják számon.
  • Jó hír az NCIS, a The Office és a Kitchen Nightmares nézőinek, mivel Kanadában előbb lesznek műsoron a részek, mint Amerikában.
  • Ha valakit érdekel, akkor itt a GlobalTv műsorrendje.
  • A Shattered-ről egyelőre nincs semmi infó. Aggódjunk?
  • A Showcase egyébként a Haven második évadját is leadja, hiába a gyenge nézettség.
  • Dátum is van egy két premierjükhöz: Royal Pains S2 (aug. 31), Covert Affairs S2 (szept. 4), Warehouse 13 S3 (szept. 1)
  • A GlobalTv-re pedig érkezik a Bomb Girls mellett a The Firm is, mint újonc. És persze a Combat Hospital, valamint a Rookie Blue második évadja.
  • Itt nézhető meg a CityTV következő idényének műsorrendje.

3 Hozzászólás

Leo Awards 2011 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 12, 13:05-kor a(z) díjátadók témába.

Kihirdették a 2011-es Leo Awards jelöltek listáját. A díjátadót évente rendezik meg és általában májusban hirdetnek jelölteket, júniusban győzteseket, ahol a Brit Columbia legjobb filmjeit, tévésorozatait és egyéb produkcióit díjazzák.

Viszonylag frissnek tekinthető a Leo-díjátadó, hiszen 1999-ben alapította a Motion Picture Arts and Sciences Foundation of British Columbia abból a célból, hogy – egyrészről – tisztelegjenek kiemelkedő alapítások, produkciók előtt, illetve – másrészről – felhívják rájuk a figyelmet a nagyvilág számára. 17 sorozathoz kapcsolódó kategória van, ami bennünket igazán érint, és ahol a Sanctuary a legesélyesebb befutó, mivel 17 jelöléssel zsákolt be. A Smallville követő 8-cal, majd 7-tel a Blackstone és a Shattered. Javarészt olyan produkciók rúghatnak ugye labdába, amelyeket kanadaiak “készítettek” és/vagy Kanadában forgattak. A részletes lista a tovább mögött. Íme egy kép a tavalyi győztesekről. Az idei győztesek kiléte pedig június 11-én derül ki.

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Blackstone

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 19, 16:40-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Minimalista lett a Blackstone plakátja. Csak jelzés értékűen szólnék, hogy a sorozat elstartolt. A blogon találhattok róla anyagot bőszen! Segítségképpen annyit, hogy a kanadaiak legújabb próbálkozása a nézők megfogására, ami egy rezervátum életére fókuszálódik.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats