Lake Bell @ Esquire

 
Beküldte: tess 2014 April 17, 23:17-kor a(z) cukorfalat témába.

Te jó ég, most látom csak, hogy a How to Make It in America már több mint 4 éves sorozat! Bizony, mindenidők egyik legjobb feelgood alapvetéséről van szó, amit persze hogy az HBO prezentált és persze hogy idő előtt véget ért. Olyannyira mérges voltam az egészre, hogy a 2. évadot azóta sem láttam, egyszerűen nem akarom elrontani az 1. évad adta zseniális élményt, ami a sokadik újranézés után is még megvan. Pedig a 2. évadra még Lake Bell is villantott egy határozottat.

Apropó Lake Bell, itt kell megjegyeznem, hogy áldom az HBO-t és a castingot, amiért beválogatták a sorozatba. Nélküle egy eyecandy üdvöskével lennénk szegényebbek! Anno a szerkesztőség nagy kedvence volt (nálam még most is), kb. olyan szinten születtek róla postok, mint mostanság Lili Simmons-ról. Íme, az eddigi mérleg: itt, itt és itt.

Bell kisasszony amúgy a sorozat után a Children’s Hospital-hoz igazolt pár évre, szóval maradt a sorozatos businessben. Plusz idén jön egy ígéretes filmes kikacsintása is Jon Hamm, Alan Arkin és Bill Paxton oldalán a Million Dollar Arm-ban.

lake-bell-esquire-1

Tovább…

Kommentáld!

Lake Bell @ New York

 
Beküldte: tess 2013 August 13, 22:49-kor a(z) cukorfalat témába.

Huhh, kissé szégyellem magam, amiért így elfeledkeztünk Lake Bell-ről, pedig hatalmas cutie kedvenc volt egy időben itt a blogon. Elég csak megnézni a vele kapcsolatos postokat itt, itt és itt. Persze a nyilvánvalón kívül nekem mindig is a jócsaj lesz a How to Make It in America-ból, aminek a folytatását még mindig nem néztem meg. Meg szerintem nem is fogom. Az 1. évad könnyed zsenialitását kizárt, hogy überelni tudják, egy esetleges visszaesés meg csak rontana az emléken, ami időközben nálam hivatkozási alappá is avanzsálódott.

Azonban azt már kevesen tudják, hogy a Bell kisasszony remek színésznő. A Surface ugyan nem volt egy acélos sorozat, de a szerethető alakítása miatt mégis élmény volt nézni. Amit pedig a Boston Legal 1. évadjában művelt simán megérne egy misét. Igazából nem is értettem, miért tűnt el úgy a süllyesztőben évekre. Jelenleg a rajongók a Children Hospital-ban láthatják, amiből igaz egy részt sem láttam, de ezután már tényleg nincs menekvés.

No és persze a post apropóját a színésznőről nemrégiben megjelent New York magazinos editorial szolgáltatja teljesen nyilvánvaló okokból. Akit esetleg érdekel, a testfesték a férj keze munkáját dicséri.

Tovább…

Kommentáld!

6. heti magyar nézettség (02.04-02.10)

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 11, 22:15-kor a(z) magyar nézettség témába.

Fordult a kocka. Először A zöld íjásszal akartam kezdeni a cikket, aztán megpillantottam a Tv2 krimihétfőjét… Ismétlem: “fordult a kocka“. Az NCIS és az NCIS: Los Angeles hosszú idő elteltével ismételten lenyomta az RTL Klub hétfő estéjét. Mennyire lesz tartós? Vajon a konkurencia meddig nézi a Csont nélkül hanyatlását, hiszen jelentős nézettséget vesztett el a Barátok köztből. Ha a teljes lakosságot vesszük alapul, akkor 1 milliót – már ha lehet hinni a tovább mögötti táblázatnak, amit az RTL Klub adott ki.

Ez viszont a tényen mit sem változtat, hogy az Arrow-val bejött nekik az élet. Műsorváltozással megduplázták a 2. hetében is a részek számát és a nézők kitartottak mellett. Oké, kicsit esett, de ha tartja magát, akkor bőven olyan elégedett lehet, mint a The CW, ami épp most rendelte vissza a 2013/14-es idényre. Ismételten a Cobra 11 előtt végzett a 18-49 évesek körében. Az m1-en startolt Boston Legal – Jogi játszma 170 ezer körül átlaggal araszolt. Szombaton A dal vonzotta a nézőket. Talán pont azért, mert megkapta a maga bulvár támogatását. A SuperTv2-s Nagy Duettel bejött az élete a Tv2 kis csatornájának, hiszen csatornarekordot állított be. (Részletek – valamint a Nagy Duett hivatalos sajtóanyaga a tovább mögött tekinthető meg.)

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Boston Legal – Jogi játszmák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 5, 15:35-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 16:05-től az m1 műsorán: Boston Legal – 1×01.

Napi sorozatot csinál belőle az m1, de kérdem én: Ki bánja ezt?! A Heartland remekül bejáratta a timeslot-ját, így bizakodhatunk. Tippemre a csatorna legalább a 3. szériáig le fogja adni, de az sincs kizárva, hogy kompletten az egész sorozatot – végtére is, már régen túl kellene lennünk a magyarországi premierjét.

Az ABC jogi drámája 2004 és 2008 között futott. 5 évadot élt, összesen 101 epizódot szállított belőle. James Spader és William Shatner alakítása többek szerint zseniális. A kezdésben számolnunk kell: Rhona Mitra-val és Monica Potter-rel, akik az 1. szériában tűnnek csak fel a visszatérők sorában. 53 díjra jelölés szerzett, míg 13 kategóriát sikerült megnyernie. Köztük egy Golden Globe-bal is büszkélkedhetnek, amit William Shater szerzett meg 2005-ben a legjobb mellékszereplőként; de az Emmy-díjairól se feledkezzünk el. Akad pár darab.

Nincs kérdés: tapadjatok az m1 képernyője elé vagy ha netán dolgoztok, akkor este keressétek fel házi orvosotok kedvenc torrent oldalatok, és töltsétek le!

Kommentáld!

Délutáni előzetes (3): Boston Legal – Jogi játszmák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 29, 15:25-kor a(z) Magyar hírek,videó témába.

Február 2-tól az m1 megint a sorozatfüggőknek kedvez, ugyanis egy újabb – nevezzük nyugodtan – kultsorozatot hoz el Magyarországra elsőként, a Boston Legal-t, aminek szépsége annyi lesz, hogy hétköznapiban fogja adni 16:50-es kezdéssel, azaz a Heartland 5. évadjának búcsúzásával a kanadai sorozattól hosszabb időre búcsút kell vennünk. Jogi koncepció lesz James Spader, William Shatner, Mark Valley, Rene Auberjonois és Candice Bergen főszereplésével. A forgatókönyvek David E. Kelley-hez kapcsolódnak. Nézzük a beharangozóját.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2010 February 3, 14:51-kor a(z) Hírek témába.

  • Néhány casting call a 24 8. évad utolsó epizódjaiból.
  • Ebből háború lesz. Lee Zlotoff, az eredeti MacGyver készítője tervezne egy mozifilmet a klasszikusból, s ennek értelmében most mindent megtesz annak érdekében, hogy a MacGruber elkészüljön és a mozikba kerüljön.
  • És hogy ne legyen senki élete se könnyű… Randy Jackson-t perelik, mivel állítólag ötletet lopott – az America’s Best Dance Crew kapcsán – egy bizonyos International Breakerz League reality-ből.
  • A How I Met Your Mother rajongói fellélegezhetnek, mivel a következőt nyilatkozta Neil Patrick Harris twitterjén: „I’m never leaving HIMYM!” – Hatodik évadja berendelve. Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy ki Ted felesége?
  • Ellen Pompeo első gyereke megszületett. (Kép róla.)
  • A Lost készítői feltűntek a Jimmy Kimmel-ben. Elárulták, hogy május 23-án kerül sor az sorozatzárásra, ami azért különös, mivel 23-a nem keddre, hanem vasárnapra esik. (Részletet itt és itt nézhetitek meg.) További Lost-tal kapcsolatos cikkeket itt olvashattok.
  • Joe Jonas szerepelni fog a Brothers & Sisters-ben.
  • Virgina Madsen csatlakozott a Scandrels-be.
  • Jennifer Lopez ugyebár február 27-én megy a Saturday Night Live-ba, míg Zach Galifianakis március 6-án tűnik fel.
  • Ricky Gervais szeretne írni egy Dexter szerű drámát valamelyik amerikai tévécsatornának.
  • Justin Mentell (Boston Legal) 27 éves korában egy autóbalesetben elhunyt.
  • Criminal Minds-os forgatásos képek.
  • Julie Benz vendégszerepelni fog a Desperate Housewives 6×15-ös epizódjában.
  • Az a hír járja, hogy Jane Badler feltűnhet a V-ben. Jane Diana-t alakított a V: The Original-ban.
  • Tessék megnézni a következő Survivor-ös videót, melyben Russel Hantz és Richard Hatch találkozik egymással.
  • Az ABC úgy határozott, hogy a Dancing with the Stars következő évadjának szereplőit a The Bachelor évadfináléjában fogja elmondani, ezáltal is le akarja ültetni azokat a DwtS nézőket, akik eddig nem nézték a Nagy Ő-t.
  • Itt egy cikk a Chopped-ről és a Food Network-ről.
  • Ausiello megint spoilerezget a The Office kapcsán: „Michael is going to meet someone
  • 49,343$-át keres havonta James Van Der Beek. Nem rossz.
  • Március 29-én tér vissza a Saving Grace az utolsó 9 epizóddal.
  • A Louie április 1-jén debütál az F/X műsorán.

Kommentáld!

2009-es ACE Eddie Awards – Jelöltek és győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 March 13, 14:06-kor a(z) díjátadók témába.

Avagy hosszabb nevén American Cinema Editors’ Eddie Awards, ami a szerkesztők munkáját díjazza. Gondoltátok volna, hogy ilyen is létezik? Én igen, mivel akkor most nem került volna ki. A jelöltek listája felettébb érdekes, hiszen olyan sorozatok kaptak helyet, amikről kevesebbszer esek szó nálunk. Ilyen a True Blood, ami elvitte a legjobb kábelsorozatnak járó díjat. Ellenfelei között megtalálható a The Wire és a Crash. A jelöltek- és győztesek listáját a tovább mögött találjátok, aláhúzással jelölve utóbbiakat.

Tovább…

Kommentáld!

Külföldi DVD-morzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 21, 13:33-kor a(z) DVD témába.

Jönnek valamikor, egyelőre nincs dátum:

  • Tom Cavanagh sokunk kedvence lett az ED-ből. Hazánkban is lement mind a négy évadja, azonban DVD-megjelenéséről semmi infó nem kerül napvilágba egészen máig, hiszen dupla hírrel folytatnánk. Hamarosan érkezik az ED és a Love Monkey DVD-n. Sajnos dátumunk nincs róluk, viszont annál jobban várjuk.
  • Júniusra ígérik a Fringe első évadjának megjelenését mindkét verzióban, azaz jön Blu-ray formában is. Kell ennél jobb?
  • Hiába teljesít annyira szarul a Terminator: The Sarah Connor Chronicles második évadja, augusztusra tessék a tartalékokat elraktározni, mert érkezik mindkét formában. (Már csak a harmadik évad berendelése a kérdéses.)
  • Hamarosan elstartol a Torchwood: Children of Earth, azaz a következő rövidebb évad, viszont mi már most tudjuk, hogy július tájt érkezik belőle az archívum mindkét formátumban. Király hír, nem de?

Van pontos dátum:

  • Április 28-án kerül a boltokban a Best of Star Trek: The Original Series és a Star Trek: The Original Series első évadja. Borítómintáját lásd lejjebb.
  • Jó hírrel kedveskedhetek a Dexter rajongóinak is, mert a harmadik évadot már elő lehet rendelni, mind sima DVD-verizóban, mind Blu-ray-ben. Előbbit 27.99$-ért, utóbbit 41.99$-ért. Megjelenése május 5-én lesz aktuális.
  • Május 5-én kerül kiadásra a FOX Home Entertainment jóvoltából a Boston Legal utolsó évadja. A 13-epizód 4 lemezen kap helyet. Kíváncsi leszek mikor fogják kiadni komplett sorozatpakkját.
  • Mint már említettük, május 12-én jön a CSI: Crime Scene Investigation Blu-ray formában. Borítómintáját lásd lejjebb.
  • Június 30-án érkezik a legkirályabb sorozat a világon, a Parker Lewis Can’t Lose, avagy hazai címén Parker Lewis sohasem veszít első évadja DVD-n, rajta 26 epizóddal. Már most félre tettem rá a 34.99$-árt, azaz erős túlzással 9 ezer forintot. 4-lemezen kerül majd a boltok polcaira. Várjuk a borítómintáját, amit eddig nem mutattak meg.


Kommentáld!

2009 Producers Guild Awards – Jelöltek és a győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 January 31, 23:36-kor a(z) díjátadók témába.

Hupsz. Kicsit kifutottunk az időből. Na mindegy. Január 5-én hirdették ki a producerek díjátadóját, amelynek kiosztója január 24-én volt aktuális. Ma ugyebár 31-dike van, de ez senkit se zavarjon. Jobb később, mint soha alapon a tovább mögött megtalálhatjátok a jelöltek listáját és persze a győzteseket (>>-lel jelölve). (Klikk a tovább mögé.)

Tovább…

Kommentáld!

15. SAG Adwards – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2008 December 20, 10:45-kor a(z) díjátadók témába.

Az írók mellett a színészek is megszavaztatták, melyik sorozatban alkottak maradandót. Hasonlóan a WGA-hoz, itt is a kategóriák között csak filmek és sorozatok kerültek. (Lényegében más műfaj nagyon szóba se jöhetett. A filmes részleggel majd Moziguru-n fog tess foglalkozni.) A kábeles sorozatok, megint főlényben vannak az országosok ellen, de nézzük részletesebben a listát, amelyet a tovább mögött találhattok.

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats