Plakátba zárva: Catherine the Great

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 30, 15:57-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Tessék megfigyelni a premieridőpontját a Nagy Katalin hazai című limitált sorozatnak. Akkor mostantól olyan, hogy minisorozat már nem létező fogalom?! Csak azért, mert míg Amerikában október 21-én hozza az ottani HBO, addig a magyar nézők már rég képernyőn tudhatják, hiszen október 4-től heti rendszerességgel érkezik szinkronnal az HBO műsorára 20 órás kezdéssel; ha pedig ez nem lenne elég, akkor azt se feledjük el, hogy az HBO GO-ba egyből felkerül mind a négy része, szóval, aki darálnál, az megteheti!

Az HBO és a Sky koprodukciójáról beszélhetek, amit Philip Martin rendezésével tálalnak. A csatornák azt ígérik, hogy a Csernobil után egy újabb remek történelmi feldolgozást kapunk. Történetének középpontjában: „Katalin uralkodásának utolsó időszakát mutatja be, amikor szenvedélyes viszonyt folytatott Grigorij Patyomkinnal. Botrányok, intrikák és súlyos konfliktusok közepette különleges és odaadó viszony alakul ki köztük; együtt legyőzik ellenfeleiket és liberalizációs reformok segítségével lerakják a modern Oroszország alapjait.”

A szereplőgárdában: Joseph Quinn, Gina McKee, Rory Kinnear, Richard Roxburgh, Sam Palladio és Kevin R. McNally foglal helyet. Mutatnám a nemrég netre dobott külföldi plakátját – ha lesz magyar változat, akkor azt se titkoljuk el, megmutatjuk!

Take what you desire.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 30, 9:46-kor a(z) Hírek témába.

  • A Netflix elkaszálta a Frontier című sorozatát – a 3. évad az utolsó. Igaz, a streaming szolgáltató még nem erősítette meg a tényt, csak Jessica Mattentől érkezett a kanadai Talking Sh*t nevű podcastban rá utalás, de ez könyvelhető tény így már.
  • Szeptember 9-én visszatér a szindikátusi sugárzásba a Jeopardy! a 36. évaddal. Alex Trebek beharangozó videóját itt nézhető meg.
  • Október 21-én debütál a Catherine the Great az HBO műsorán. A nyitányt Philip Martin rendezésével, valamint Nigel Williams írásával kapjuk. További készítők sorában: elen Mirren, Philip Martin, Nigel Williams, David Thompson, Charlie Pattinson és Christine Healy. A britekkel koprodukcióban készülő elképzelés kosztümös dráma a 18. századba kalauzol bennünk, ahol fókuszban: Nagy Katalin orosz cárnő áll majd, akit a történelem legerősebb uralkodónőjének is tartanak. A sztori uralkodásának végső felében játszódik, és felölei majd Grigorij Potyemkinnel való viszonyát is. Szereplők között: Helen Mirren és Jason Clarke.
  • Natalie Gumede visszatérőként tűnik fel a Titans 2. évadjában, ahol Mercy Graves karakterét formálja meg, aki egy kegyetlen testőr és egyben a megalomániás Lex Luthor jobbkeze.
  • A Lifetime nem rendelte vissza a 2. évadjára az American Princess-t. Az okok adják magukat, mivel gyengén kezdett és ahhoz képest is lejjebb adta magát. A végére mindössze 205 ezres átlag nézőszámot tudott letenni az asztalra.
  • Az év elején startolt Donny Deutsch által műsorvezetett Saturday Night Politics with Donny Deutsch című talkshow-t nem hosszabbítja meg az MSNBC. A Deadline.com információi szerint nagyon alacsony mutatókat szállított, ami átlagosan 101 ezer nézőnyit jelentene. Donny-t a folytatásban ettől függetlenül a Morning Joe-ban és a többi MSNBC TV sorozatban ugyanúgy látni fogja az, aki arra kapcsol. Itt a logója.
  • Október 23-án folytatódik a Castle Rock a 2. évaddal a Hulu műsorán. A főszereplők között ott lesz: Annie Wilkes, Robin Weigert, Greg Grunberg, Sarah Gadon és Alison Wright.
  • Steven Ogg visszatérő szereplőként tűnik fel a Snowpiercer 1. évadjában.
  • Rick Glassman, Sue Ann Pien, Albert Rutecki, Sosie Bacon és Chris Pang csatlakozott az Amazon által készülő On the Spectrum című pilot elképzelésbe, ami egy coming-of-age félórás dramady lesz. Középpontjában: három 20-as éveiben járó lakótárs az autizmus spektrumán, akik ugyanarra vágynak, mint a normális emberek. A készítéséért: Jason Katims felel. Az alapjait egy izraeli sorozat adja.
  • Idén ősszel hozza a GSN a legújabb gameshowját, az America Says, ami a Sony Pictures Televison gyártásával kerül terítékre.
  • Rob Huebel és Cathy Shim csatlakozott a Comedy Central által berendelt Chasers című elképzelésbe, ami egy komédia lesz. Középpontjában: egy csapatnyi Los Angeles-i hírvadász, akik függetlenségükből adódóan azt célozzák meg, hogy elhozzák akár a legsokkolóbb felvételeket is. A készítői között: Robert Ben Garant, Kevin Healey, Howard Owens és Ben Silverman. Egyelőre csak pilot státuszban van bekérve.
  • A Quibi által berendelt How They Made Her mostantól Don’t Look Deeper címen van emlegetve. A szereplői között feltűnik: Don Cheadle, Emily Mortimer és Helena Howard. A sci-fi sorozat középpontjában: egy középiskolás áll, aki rádöbben, hogy valójában ő nem ember. Ezzel pedig egy sornyi olyan eseményt indít be, amellyel élete veszélybe kerül. További szereplők sorában: Amy Anderson, Belissa Escobedo, Bevin Bru, Brandon Win, Cameron Roberts, Dana Gourrier, Ema Horvath, Erin Pineda, Hartlyn Hilsman, Harvey Guillen, Harvey Zielinski, Holly Long, Jan Luis Castellanos, Kaiwi Lyman, Kate Crash, Kayleigh Gilbert, Makenzie Lee-Foster, Raquel McPeek Rodriguez és Tyler Ghyzel. A forgatókönyvért Jeffrey Lieber és Charlie McDonnell felel, míg a rendezői székben: Catherine Hardwicke ülhet. További készítői: Doug Liman, Jed Weintrob, Julina Tatlock, Kathleen Grace és Laura Schwartz.
  • A Starz 2020. február 16-án hozza vissza az Outlander-t az 5. évadjával.
  • Az USA Network berendelte a Queen of the South 5. évadját.
  • Szeptember 20-án visszatér a Hot Date a 2. évaddal a PopTV műsorára. Az etap vendégei között kap helyet: Randall Park, Margaret Cho és Thomas Lennon. Ismét 10 résszel számolhatunk.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 13, 14:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Az ABC elkaszálta a Whiskey Cavalier-t az 1. évadot követően. Igaz még van 2 epizód belőle, azonban a 3.379 milliós átlag nézőszáma, és a 0.57-es demója nagyon gyatra teljesítmény.
  • A Fox zöld utat adott a 9-1-1 spinofg tervezetének, ami a 9-1-1: Lone Star címet hordozza. A főszerepben: Rob Lowe. A tervek szerint 2019/20-ban kapjuk meg, azaz plusz egy ötletből lett sorozatberendelést a csatornához.
  • Az NBC összegző cikknél nem tettem arról említést, hogy a Who Do You Think You Are? is visszatér a 2019/20-as idényben; valamint érkezik még a Small Fortune, a Bring the Funny, a Songland és a That’s My Jam is – amikhez szintén leadtak kedvcsinálót az eseményen.
  • Érdekesség, hogy a közleményükben a The Titan Games-t a még kérdőjeles projektek körében emlegetik, míg egyes források szerint már megkapta a 2. évados berendelését. Amondó vagyok, hogy mi is tároljuk át fejben az előbbiek mellé, ahol az Abby’s, a The Enemy Within, a The InBetween és a The Village kap még helyet.
  • A Law & Order: Hate Crimes esetébeb nagy a hallgatás. Ugye 13 részes berendelést kapott még márciusban, azonban egyes források ismét visszasorolták a pilotszkript fázisba. Valószínűleg a Law & Order: SVU rekorder évadjában lesz valami crossoverbe rejtett backdoor pilot, ha az NBC ténylegesen akar valamit kezdeni vele, de hogy a látatlan berendelését szkippelték, az is biztos a jelenlegi felállás alapján.
  • Csak jelezném, mert engem speciel meglepett, hogy a korábban az NBC-nél emlegetett The Gilded Age című projekt már az HBO-nál van. Ők hozzák a 2019/20-as idényben a 10 részes 1. évadját.
  • A Vulture.com oldala összegyűjtött 15 nagy kérdést a heti Game of Thrones kapcsán. Csak az olvasson bele, aki látta az évadzáró felvezetését, más különben spoilerbe botolhat.
  • A Game of Thrones 8×05-ös részének a címe: The Bells volt.
  • Kenya Barris és Rashida Jones csatlakozott a Netflix-es Black Excellence című sorozat készítőgárdájába. A történetet Barris élete inspirált, egy családi komédiat kapunk, egy roppant becsületes családról.
  • Az ABC zöld utat adott a The Baker and the Beauty címre hallgató pilotjának, amiből biztosan sorozat lesz a 2019/20-as idényben. A forgatás helyszínéül: Miami szolgált.
  • Biztosan megkapjuk a Fox pilot elképzelései közül a Filthy Rich címre hallgató Kim Cattrall főszereplésével futó ötletét sorozatként.
  • A CBS részéről még nem dőlt el a sorsa a The Code-nak, a The Red Line-nak és a Ransom-nak.
  • Van néhány címünk: While I Breath, I Trust The CrossKnightfall 2×08; Penultimate PatrolDoom Patrol 1×14; JanineAnimal Kingdom 4×01; Deal or no DealIn the Dark 1×09; Death Moves Pretty FastiZombie 5×05; Gospel of JosephineThe 100 6×05;
  • Június 17-én tér vissza a Raven’s Home a 3. évaddal a Disney Channel-re. Az etapban feltűnik Jaleen White, akit a közleményben fontosnak véltek feltüntetni.
  • A CBS passzolza a pilot projektjei közül: az Alive-ot, a The Republic of Sarah-t és az Under the Bridge-et.
  • A Fox biztosan nem rendeli be sorozatnak a Patty’s Auto és a Richard Lovely címre hallgató pilotötletét.
  • A The CW elhalt pilot projektjei között szerepel: a Glamorous.
  • Humberly Gonzalez (Orphan Black) vendégszereplője lesz az In The Dark 1×09-es részének – amit Steve Tsuchida rendezésével kapunk meg május 30-án.
  • Az ABC passzolt pilot projektjei között kap helyet: a Triangel, a Hypnotist’s Love és a Happy Accident. Ezen kívül, a NYPD Blue című projektjüknél újragondolást kérelmeztek, azaz most biztosan nem lesz semmi belőle, majd midseasonben visszatérnek rá.
  • Rosario Dawson vendégként tűnik fel a Jane the Virgin 5×10-es részében – amit Gina Lamar rendezésével, illetve Joni Lefkowitz írásával kapunk meg.
  • Ivana Milicevic beugrik vendégként a The 100 6×05-be – amit Ian Samoil rendezhetett.
  • Szintén passzolta az ABC a New York Undercover címre hallgató Dick Wolf projektet, azaz nem lesz náluk sorozat belőle. A Universal Studios viszont nem érzi annyira rossznak az egészet, ezért szabadrablással megpróbálja másnak értékesíteni.
  • Nem említettem, majd most, hogy Chris Carmack, Jakd Borelli és Greg Germann főszereplővé lett kiemelve a Grey’s Anatomy folytatásánál.
  • Őszi premierrel érkezhet a brit Sky Atlantic és egyéb streaming felületekre Nigel Williams írásával és Philip Martin rendezésével a Catherine the Great című produkció.
  • A TNT berendelte a Snowpiercer 2. évadját.

Kommentáld!

free web stats