Vannak sorozatok, amik a semmiből képesek meglepetést okozni, noha zéró elvárások mellett is tisztában van vele az ember, hogy soha nem lesznek minőségi produktumok. Valamilyen szinten ilyen a Hallmark első sajátgyártású sorozata a Cedar Cove is, elvégre minden benne van, amiért megvetem a csatornát. Oké, abszolút nem én vagyok a demo, de ez nem jelent semmit, elég csak a pont ezt a sorozatot alapul venni.
Az egészből úgy árad a megfáradt ’90-es évek adta családi dráma, amit jókora romantikus karakterjegyekkel sikerült az éppen elfogadható ízléshatárig idealizálni. Már önmagában a plot is nevetségesen egyszerű, mi több egyenesen fantáziátlanul olcsó. Adott egy békés tengerparti kisváros, ahol minden szép és persze unalmas egy kívülálló szemével, míg ugyanez a helyiek szemszögéből igazi érték. Ezt aztán szépen megkavarjuk két elsőre akaratosnak és karrieristának tűnő középkorú szolid romantikájával és tádám, láttuk is a pilot-ot.
A másik oldalról viszont a bosszantóan közhelyes és klisés script dacára is a készítőknek sikerült megalapozniuk egy meglepően kellemes, olykor belsőséges légkört, amivel az ember gyorsan képes szimpatizálni. Ehhez vegyük rögvest hozzá a jobbára papírmasé karaktereket, akik minden hibájuk ellenére is szerethetőek. Olyannyira, hogy Bruce Graham irománya hirtelen már a pilot alatt ellőtte az összes kapcsolati klisét. Akad itt válófélben lévő fiatal házaspár, egy kibontakozó szerelmi háromszög és persze a korosodó szerelem mindennapi viszontagságai. A vicc az egészben, hogy máskor ezt cirka 20 perc után kinyomom, de itt mégsem ez történt. Valami meghatározhatatlan oknál fogva ebből a sablonos katyvaszból árad valami karakteres érték, valami olyan plusz, ami miatt egyszerűen kíváncsi vagyok a folytatásra, holott nagyon jól tudom, mi lesz az egész vége.
Amúgy ha valamit igazán ki szeretnék emelni az abszolút pozitív oldalról akkor az mindenképp a pazar képi világ lenne. Állítom, nélküle a kisvárosi légkör sem működött volna olyan jól, noha a díszletesek is rendesen kitettek magukért. Casting téren Andie MacDowell hozta a kötelezőt, míg Dylan Neal jobbára a modernkori Treat Williams szerepkörében tetszelgett. Ezzel sem volt igazán semmi gond, de a fajsúlyosabb vonalat mégsem a „nagy öregek”, hanem a fiatalabb generáció szállította. Sarah Smyth példának okáért nem egy színészistennő, de erre a karaktere mintha született volna. Katharine Isabelle meg már itt olyan karizmatikusan játszott, hogy élmény volt nézni.
Mindent összevetve a Cedar Cove nem tűnik egy jó sorozatnak, sőt igazán eredeti vállalkozásnak sem. Inkább amolyan adult feelgood próbálkozás, ami erősen épít a belsőséges, élet közeli karakterekre és a szerethető kisvárosi légkörre. Kis túlzással olyan, mint a Gilmore Girls csak itt mindenki idősebb és kevésbé trendibb.
