Upfronts 2019 – NBC: az őszi műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 13, 0:11-kor a(z) 2019/20 sorozatai témába.

Cikksorozat: Összegző írás | Őszi műsorrend | Újoncainak adatlapjai | Bekéretlen pilotok | Előzetesek | Szavazás

Az NBC igazi biztonsági játékra törekvő. Nyilván muszáj nekik, ha zsinórban a 6 évet is magukénak akarják tudni a 18-49 évesek körében. Már pedig nagyon úgy fest, hogy magukénak akarják, és ezért nem engednek a csábításnak, azaz a variállásnak. Ha rápillanttatok az őszi műsorrendre, akkor nem sok változást vehettek észre. De mondanám a fix tényeket.

Amin nem akartak változtatni: (1) az az, hogy a hét elején marad a The Voice; (2) a szerdai nap egyértelműen a Chicago-franchise-é; (3) csütörtökön boldogulhatnak a szitkomok; (4) a pénteket megtartják lightos napnak, hogy ha el is úszik a nézőszám, az ne többnél mutatkozzon; (5) illetve vasárnap a meccseké – legalábbis ősszel, majd pedig télen újdonságokkal töltik fel, hogy mindenkinek meglegyen az örömre. Mellesleg az megvan, hogy a keddhez és a szerdához egyáltalán nem nyúlt hozzá? Minden maradt tavaly őszhöz mérten, nehogy már fejben tartsák a nézők a változásokat… Logikus minden!

A változásokról had beszéljek! Azáltal, hogy a Manifest megy midseason-re a helyét feltöltik a Bluff City Law­-val, hátha megint ismétlik a történelmet, és olyan nézettséget generálnak, amit jó nézni. Csütörtöknél van egy kis csúsztatás még. A The Good Place 20:30-ról 21 órára vándorol (ahol a Will & Grace bújt meg), hogy a Perfect Harmony-nak adja át egykori helyét. Az elkaszált I Feel Bad által bitorlót 21:30-as timeslotot pedig a Sunnyside kapta meg. Pénteken dupla Dateline NBC-vel készüljön az, aki bírja a hírmagazint.

A téli menetrendnél lesz változás, hiszen a vasárnap teljesen átalakul. Ezen kívül a Manifest visszakapja timeslotját, hogy bizonyítsa: az nem egy fecske volt… Szintén ekkor kapjuk meg, mármint midseasonben, a  Council of Dads-t, a The Kenan Show-t, a Lincoln-t és az Indebted-et az újoncok sorából, de egyelőre hozzájuk nincs nap/timeslot társítva.

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice (17. évad)
22:00-23:00 – BLUFF CITY LAW (2. évad) – tavaly: Manifest S1

Kedd:
20:00-21:00 – The Voice (17. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (4. évad)
22:00-23:00 – New Amsterdam (2. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – Chicago Med (5. évad)
21:00-22:00 – Chicago Fire (8. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (7. évad)

Csütörtök:
20:00-20:30 – Superstore (5. évad)
20:30-21:00 – PERFECT HARMONY (1. évad) – tavaly: The Good Place S3
21:00-21:30 – The Good Place (4. évad) – tavaly: Will & Grace S10
21:30-22:00 – SUNNYSIDE (1. évad) – tavaly: I Feel Bad S1
22:00-23:00 – Law & Order: Special Victims Unit (21. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – The Blacklist (7. évad) – tavaly: Blindspot S4
21:00-22:00 – Dateline NBC (28. évad) – tavaly: Midnight Texas S2
22:00-23:00 – Dateline NBC (28. évad)

Szombat:
20:00-22:00 – Dateline Saturday Night Mystery
22:00-23:00 – Saturday Night Live (ismétlés)

Vasárnap:
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-23:00 – NBC Sunday Night Football

Téli műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice (17. évad)
22:00-23:00 – Manifest (2. évad)

Vasárnap:
20:00-21:00 – Big Little Shots (4. évad)
21:00-22:00 – ZOEY’S EXTRAORDINARY PLAYLIST (1. évad)
22:00-23:00 – The Good Girls (3. évad)

Képes műsorrend:

Kommentáld!

Upfronts 2019 – NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 12, 22:34-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek,Upfront 2019: NBC témába.

Upfronts 2019: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Az ‘NBC’ cikksorozata: Összegző írás | Őszi műsorrend | Újoncainak adatlapjai | Bekéretlen pilotok | Előzetesek | Szavazás

Az őrület elkezdődött. Az NBC bejelentette a 2019/20-as idényre szánt stratégiájának publikus felét. A csatorna vezetősége büszke arra, hogy ötödik alkalommal sikerül a 18-49 évesek körében nyernie az idényt, melynek egyik különlegessége, hogy hat egymás követő évben tette mindezt le az asztalra. Nem volt nehéz helyzetben, hiszen a Manifest és a New Amsterdam a két legnézettebb újonc a szkriptelt dráma műfajban; a Saturday Night Football mindkét korosztályt egyaránt leülteti a főműsoridőben, míg az alternatív sorozatok közül az America’s Got Talent: The Champions-ra kell felhívni a köznép figyelmét, ami megint csak olyan számokat hozott, ami példaértékű. Nem is véletlen mindegyik visszarendelése a 2019/20-as idényre.

A csatorna hozott olyan döntéseket is, amik olykor nem adták magukat. Ilyen az, hogy a This is Us (ami a jelenkor legjobban teljesítő sorozata a 18-49 éveseknél) egyből háromévados berendelést kapott, amivel 2021/22-es idényig biztosan a képernyőn marad. Az persze nem került leszögezésre, hogy a 6. évadjával ér-e a véget a történet, de a készítők valószínűleg ennyi sztorit látnak még benne, nem akarják a végtelenségig húzni. Aztán ott van a Blindspot 5. és egyben utolsó évadjának bekérése, ami azért lehet meglepő döntés, mert lekerült az aktuális szezonjának utolsó részei a májusi sweeps időszak műsorkínálatából, hogy várhatóan nyáron nagyobb közönségnek adhassák át az élményeket.

A 2020-as év olyan szempontból is fontos lesz az NBC-nek, hogy ők adnak helyet a nyári olimpiai játékok sugárzásának. Apropó, ha már szóba került a nyár, természetesen nem hiányozhat az American Ninja Warrior, a The Wall és az America’s Got Talent a programingből.

A csatorna a következőkben is nagy figyelmet szentel a különkiadásokra. Már most beharangozták, hogy lehet számolni a Making It folytatásával (bár ezt eddig is tudtuk, mert még tavaly nyáron rendelték be a 2. évadját), ami ugye Amy Poehler és Nick Offerman műsorvezetésével érkezik. Ezen kívül Ellen DeGreneres-szel is akarnak nézettséget generálni, akinek érkezik az Ellen’s Greatest Night of Giveaways című különkiadása. Természetesen a szombatokról nem hiányozhat a Saturday Night Live sem, és ha már ilyen jól muzsikált a Football berkeikben, akkor a folytatásban is részükről élvezhetjük.

Az NBC nem tett említést az Upfronts alatt a Law & Order: SVU berendeléséről, holott mérföldkő a tévés történelemben a létezése. Ugye a 21. szezonját kérték vissza április elejei bejelentéssel, ami azért hangzatos és WÁÓ-faktoros, mert eddig a főműsoridős heti sorozatból a rekorder a Law & Order és a Gunsmoke 20 évaddal (epizódszámban azért akad különbség), tehát mindez megdöntésre kerül általuk – és valószínűleg a Grey’s Anatomy-hoz is ezért ragaszkodik ennyire az ABC, amiből percekkel ezelőtt rendeltek be még 2 évadot.

Arról se feledkeztek el, hogy kihangsúlyozzák: a Little Big Shots nem halott projekt, hiszen hamarosan visszahozzák Melissa McCarthy műsorvezetésével a 4. évadját. A legvégére pedig hoznék egy értékelő beszédet George Cheeks és Paul Telegdy, az NBC Entertainment két fejesétől:

„We came into this season from the vantage point of extreme stability, but without any complacency. Our 52-week schedule takes into account the seismic shift in viewing habits, balancing short-term wins with long-term potential. Comedy is at the heart of the NBC brand, and we’ve picked up four new comedies that we think viewers will love for generations to come. Our new dramas will compel audiences to tune in week after week to our network while also delivering binge-worthy storylines, and our unparalleled alternative programs continue to delight audiences of all ages, providing enviable launch pads for many of our new shows.”

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a Law & Order: Special Victims Unit 21. évadját,
– a Will & Grace 11. évadját,
– a Chicago Fire 8. évadját,
– a The Blacklist 7. évadját,
– a Brooklyn Nine-Nine 7. évadját,
– a Chicago P.D. 7. évadját,
– a Chicago Med 5. évadját,
– a Blindspot 5. és egyben utolsó évadját,
– a Superstore 5. évadját,
– a The Good Place 4. évadját,
– a This is Us 4-6. évadját,
– a Good Girls 3. évadját,
– és a New Amsterdam 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szegmensből igényt tart:

– a Dateline NBC 28. évadjára,
– a The Voice 17. évadjára,
– a Little Big Shots 4. évadját,
– a World of Dance 4. évadját,
– az Ellen’s Game of Games 3. évadjára,
– az America’s Got Talent: The Champions 2. évadját
– és a Titan Games 2. évadjára.

Szóval a fentebbi listákban nem szereplő sorozatok kaptak elkaszálást, íme hogy mik:

– a Last Call with Carson Daly a 18. évadja,
– és a Midnight, Texas a 2. évadja után.

Döntésre várunk:

­– a Hollywood Game Night 6. évadja,
– az A.P. Bio 2. évadja,
– a The InBetween 1. évadja,
– az Abby’s 1. évadja,
– a The Village 1. évadja,
– és a The Enemy Within 1. évadja esetében.

Ha valami lemaradt a listából, akkor kérlek jelezzétek és pótlásra kerül.

Nézettségi mutatók a 2018/19-es idényből:

Csak a tisztán látás mivoltából, illetve abból, hogy az elmúlt hónapokban a nézettségi adatok közlése elmaradt, megmutatnám, hogy miként hoztak az NBC sorozatai az idénystarttól mérve. Nyilván ezek még nem végleges számok, hiszen az évadfinálék csak most következnek, de alapvetően egy jó támpontot adnak abban, hogy miért is születhetett az a döntés, amit meghoztak az elmúlt hetekben, hónapokban. Az előző évekhez hasonlóan megint szétszedtem szkriptelt és nem-szkriptelt műfajra, hiszen egy reality néha könnyebben hoz jobb mutatókat egy kiemelt timeslotban, mint egy komédia. Nézzük csak!

Szkriptelt sorozatok tabellája:

01. This Is Us – 8.317 millió; 18-49-ben: 2.01
02. Chicago Med – 8.283 millió; 18-49-ben: 1.21
03. Chicago Fire – 8.139 millió; 18-49-ben: 1.22
04. Chicago PD – 7.141 millió; 18-49-ben: 1.11
05. Manifest – 6.482 millió; 18-49-ben: 1.25
06. New Amsterdam – 5.940 millió; 18-49-ben: 1.08
07. The Enemy Within – 4.479 millió; 18-49-ben: 0.76
08. Law & Order: SVU – 4.201 millió; 18-49-ben: 0.85
09. The Village – 4.149 millió; 18-49-ben: 0.67
10. The Blacklist – 3.978 millió; 18-49-ben: 0.57
11. Superstore – 3.145 millió; 18-49-ben: 0.85
12. Will & Grace – 3.018 millió; 18-49-ben: 0.74
13. Blindspot – 2.835 millió; 18-49-ben: 0.48
14. The Good Place – 2.746 millió; 18-49-ben: 0.85
15. I Feel Bad – 2.514 millió; 18-49-ben: 0.56
16. Good Girls – 2.355 millió; 18-49-ben: 0.58
17. Brooklyn Nine-Nine – 2.324 millió; 18-49-ben: 0.72
18. Midnight, Texas – 2.117 millió; 18-49-ben: 0.4
19. AP Bio – 1.956 millió; 18-49-ben: 0.51
20. Abby’s – 1.739 millió; 18-49-ben: 0.42

Nocsak, jön a visszaigazolás egyből. A This is Us a jelenlegi legerősebb sorozata az NBC-nek. Nem csak hogy veri magasan a 18-49 éveseknél a mezőnyt, de még arra is képes, hogy a Chicago-franchise-t maga mögé utasítsa a teljes lakosságban. Így már tényleg adja magát az, hogy nincs helye egyévados berendelésnek, addig kell a szereplőket és a készítőket magukhoz kötni, amíg azt anyagilag bírja a csatorna. TOP5-ben egyébként a Manifest, ami nagyot futott az újoncok körében. És a már felemlegetett New Amsterdam-ról se feledkezzük el, ami azon sorozatai közé tartozik, ami képes átlagban legalább 5 milliónyi amerikait stabilan hétről hétre a képernyők elé vonzani.

A Law & Order: SVU már nem erősíti ezt a mezőnyt, de nem is ebből a szempontból rendelték vissza 2019/20-ra, hanem abból, mert rekordokat akarnak vele döntögetni. A komédiák idén kevésbé jól muzsikáltak. Az Abby’s, ami midseason második felében startolt a jelenlegi sereghajtó, és aki azt hiszi, hogy ilyen mutatókkal meg fogja – akár egy nyári timeslotra – kapni a berendelését, azt ki kell röhögnöm, mert esély sincs rá. Aztán ott az I Feel Bad, ami sokkal erősebb hozzá képest, mégis elkaszálták úgy, ahogy azt illik.

A 18-49 éveseknél a Manifest annyira jól hozott, hogy a Chicago-franchise-t simán maga mögé utasított. Nyilván a This is Us-szel szembe erre már nem volt képes, de akkor is No.1 drámaújonca lett a 2018/19-es idénynek. Számomra a legnagyobb kérdőjelet a The Enemy Within szállítja, ami középmezőnyben lapul meg, kb. ugyanannyit hoz a fiataloknál, mint a The Good Place és a csatorna ott tartja az előszobában. Mellesleg, ha már kérdőjeles döntésekről beszélek, akkor ne feledkezzek el a Brooklyn Nine-Nine presztízs alapú bekéréséről se.

Nem-szkriptelt sorozatok tabellája:

01. America’s Got Talent: The Champions – 10.134 millió; 18-49-ben: 1.7
02. The Voice (S15, hétfő) – 9.251 millió; 18-49-ben: 1.72
03. The Voice (S15, kedd) – 9.111 millió; 18-49-ben: 1.66
04. The Voice (S16, hétfő) – 8.821 millió; 18-49-ben: 1.56
05. The Voice (S16, kedd) – 8.379 millió; 18-49-ben: 1.27
06. Ellen’s Game of Games – 6.184 millió; 18-49-ben: 1.41
07. Titan Games – 5.017 millió; 18-49-ben: 1.29
08. World of Dance – 3.690 millió; 18-49-ben: 0.84
09. Dateline NBC (Péntek) – 3.329 millió; 18-49-ben: 0.56
10. Dateline NBC (Vasárnap) – 3.271 millió; 18-49-ben: 0.55
11. Hollywood Game Night – 2.831 millió; 18-49-ben: 0.55

Manapság nincs baj az NBC-nél a nem-szkriptelt kategóriában. Trónfosztás történt az America’s Got Talent: The Champions érkezésével, ugyanis az első évadjával 10 millió felett hoz átlagban, amire a The Voice őszi idénye sem volt képes, ami ugye 9.2 millióval zárt. Mellesleg a tehetségkutató kb. annyi fiatalt fog meg, mint a This is Us. Jó, ebben azért fejlődhet, mert az őszi hétfői The Voice adások egy hangyafasznyival erősebbet hoztak, de! Egyedül a Hollywood Game Night-ot marasztalnám el a teljes lakosság körében, mert nagyon erőtlen ez így.

A jövő hírnökei:

Zárásképpen beszéljünk az újoncokról. A 2018/19-es idényben 5 drámával és 2 komédiával indultak neki májusi bejelentésekkor. A jelenlegi állás szerint ebből 2 dráma (Manifest + New Amsterdam) kapott bekérést a második évadjára, illetve egy szitkomot (I feel Bad) elkaszáltak – a többiek esetében várjuk a döntést. Igazat megvallva, már ítélkezhettek volna, de valamiért ragaszkodnak az időkérés jogához.

A 2019/20-as idényben: 5 drámáról és 4 szitkomról kell megemlékezni, felsorolás jelleggel mondanám cím szerint melyek is azok:

A dráma pilotok közül sorozatberendelést kapott:

– a Bluff City Law,
– a Council of Dads,
– a Law & Order: Hates Crimes
– a Lincoln,
– és a Zoey’s Extraordinary Playlist.

A komédia pilotok közül sorozatberendelést kapott:

– az Indebted,
– a Perfect Harmony,
– a The Kenan Show,
– és a Sunnyside.

Mindegyikről külön adatlap formájában értekezek a folytatásban…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 February 27, 8:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Noah Centineo vendégszereplőként tűnik fel a Good Trouble 1×08-as részében.
  • Baj van a Wynonna Earp háza táján, ugyanis a sorozat 4. évadjának forgatása egyelőre még nem kezdődött el. Ez részben amiatt van, hogy az IDW Entertainment anyagi nehézségekkel küszködik. Az biztos, hogy valamilyen formában érkezni fog tartalom hozzá, de koránt se biztos, hogy évad formájában, lehet lezárófilmként. Meglátjuk.
  • Ben McKenzie nevéhez fűződik a Gotham 5×12-es részének forgatókönyve.
  • Az HBO berendelte az Axios 2. évadját, ami 8 részes lesz.
  • Zac Efron és Anna Kendrick csatlakozott főszereplőként a Human Discoveries című Facebook Watch-ra készülő elképzelésbe. Csak hangokról beszélhetünk szerepeik alatt, mert animációs sorozatról van szó, mely az emberi civilizáció hajnalán játszódik, akkor, mikor felfedezzük a tüzet vagy éppen a kereket. Célkereszt alatt az emberiség legjobb és legrosszabb innovációi. A premierjére még ebben az évben sor kerül.
  • Matt Miller, a Lethal Weapon showrunner-je egy interjúban elárulta, hogy már tudják, milyen történetszállal akarják folytatni a lehetséges 4. évadját a sorozatnak.
  • Az NBC berendelte a Chicago Med 5. évadját, azaz biztosan találkozni fogunk vele a 2019/20-as idényben. Várhatóan már az őszi műsorrendben helyet foglal, illetve az is könyvelhető, hogy crossover sem marad el a testvérsorozatokkal. A 4. etapjában járó lassan veterán 8.363 milliós összátlaggal bír 15 rész elteltével, ami 26%-os erősödés az előző évadhoz mérve; míg 3%-ot hozott pluszban a 18-49 évesek körében, ahol 1.26-os demóátlagot tesz le az asztalra.
  • Szintén folytatódni fog a Chicago Fire is, melynek 8. etapjára bólintott rá az NBC. Megint csak arról kell írnom, hogy erős mutatókat szállít, ugyanis a 7. szezonjának 15 része alatt 8.144 milliót tett le az asztalra a teljes lakosságban, ami az előzőhöz képest 36%-os növekedés. A fiatalok körében is megtáltosodott, ugyanis 1.26-os demóátlaga 16%-kal erősebb, mint amit a 2017/18-as idényben szállított.
  • A csapat utolsó láncszeme se maradhatott ki a buliból, azaz a Chicago PD is visszarendelést kapott a 7. évadra, tehát a 2019/20-as portfólióját a csatornának szintén erősíteni fogja. Nála a 6. évad eddig lement 15 része során 7.160 milliónyi nézőt könyvelt el átlagban a Nielsen, ami 11%-os növekedésnek tekinthető 2017/18-os képest. A fiatalok körében ellenben gyengült, csak 1.14-es demó átlagot generált. Külön kiemelném a múlt heti 6×15-ös részt, ami évadrekordot hozott, ugyanis 8.910 milliót hozott, illetve 1.4-es demót, ami kiemelkedő.
  • Június 16-án debütál a City on a Hill a Showtime kínálatában, ahova legutóbb Gloria Reub és James Remar csatlakozott Aldis Hodge, Kevin Bacon, Jonathan Tucker, Mark O’Brien, Sarah Shahi, Jill Hennessy, Lauren E. Banks és Amanda Clayton mellé.
  • Tegnap évadfinálézott a The Gifted a Fox-on, így meg is kezdődött a találgatás, hogy vajon a csatorna visszarendeli-e a 2019/20-as idényre. Nézettség szempontjából indokolatlan lenne, de ugyanígy véli Matt Nix is, mert az egyik interjújában azt írta, hogy ha lesz folytatás, ő leginkább streaming platformra tudná elképzelni. Kihangsúlyozta, hogy ezen a platformon jól teljesítenek és a nem túl nagy rajongói táborukat az legalább sziklaszilárd.
  • Az USA Network berendelte a Temptation Island 2. évadját, ami 12 részes lesz.
  • Rose Gilmore, Keon Alexander és Jess Salgueiro trióval bővült az Amazon-on folytatódó The Expanse 4. évadjának szereplőgárdája. Egyelőre még nincs premierdátum a folytatáshoz, de várhatóan ez évben megkapjuk.
  • Nicollette Sheridan elhagyja a Dynasty szereplőgárdáját. További érdekesség, hogy tavaly Nathalie Kelley és James Mackay tett hasonlóképpen.
  • Markie Post és Kennedy Lea Slocum vendégszereplőként tűnik fel a The Kids Are Alright 1×15-ben.
  • Gigi Zumbado, Jessika Van és Davi Santos főszereplőnek írt alá a Besties munkacímen bekért Freeform komédiába. A szkriptért Kenya Barris és Ranada Shepard a felelős. A történetben két jóbarát kap helyet, akik egymást segítik át az élet nagy megpróbáltatásain, illetve közben keresik, hogy valójában kik is ők maguk.
  • Jennifer Irwin, Mindy Sterling és Joey Slotnick erősíti az este érkező The Goldbergs 6×17-es részének vendéglistáját.
  • Stephen Tobolowsky és Lennon Parham vendégeskedni fog a Schooled 1×08-ban.
  • Dan Byrd (Cougar Town), Ashleigh LaThrop (The Kominsky Method, Sirens), Desmin Borges (You’re the Worst), Farrah Mackenzie (Dolly Parton’s Coat of Many Colors, Logan Lucky), Christopher Denham (One Dollar, Billions, Manhattan) és Cory Michael Smith (Gotham) csatlakozott az Utopia című Gillian Flynn-féle Amazon sorozat szereplőgárdájába.
  • Emmanuel Kabongo, Maddalena Crippa, Isabella Nefar és Csányi Dávid szerepelni fog a Ransom 3×04-es epizódjában. Utóbbi biztonsági őrt formál meg.
  • Blake Lee vendégszereplője lesz a Fam 1×10-11-es részének.
  • Camille Hyde (American Vandal) és Lucien Laviscount (Snatch, Scream Queens) csatlakozott a The CW-re készülő Riverdale spinoff elképzelésbe.

Kommentáld!

2018/19-es őszi műsorrend: szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2018 August 20, 11:47-kor a(z) 2018/19 sorozatai témába.

Körkép: Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Júniusban belekezdtem egy cikksorozatba, ami félbemaradt, azonban most leporolnám a folytatást – hiszen a váz már régen meg lett írva, csak a körítés hiányzik mindegyikhez. Az őszi műsorrendről van szó, melynél a hétfőt és a keddet (lásd fentebb a linkekre kattintva) már kiveséztük. Akadtak csatornák, amik jobban belenyúltak a műsorukba, akadtak olyanok, amik inkább a biztos bevált módszereikre hagyatkoztak. A következő napokban megnézzük a hét többi napját, illetve, hogy melyik döntés tűnik a legjobbnak a májusban születettek közül.

_video.mp4_000006373

Folytatnám a sort a szerdával, amiről azt kell tudni, hogy az ABC 10 évvel ezelőtt ide alapozott meg egy olyan komédiablokkot, ami a mai napig él és termeli a nézettséget. Igaz, már régen nem fénykorát éli, azonban a 18-49 évesek körében még így is képes jó mutatókat az asztalra rakni. A CBS-nél másabb a helyzet, hiszen ők vegyes felhozatallal, általában Survivor alapozással próbálják megteremteni a nézőszámot. A Fox úgy véli, hogy a hétközepének a zenéről kell szólni, míg a The CW úgy, hogy a szuperhőseinek adhat egy napnyi pihenőt. Az NBC pedig most mindent a feje tetejére állít, mert az egyik sorozatfranchise-a megköveteli.

Ha 20 órás blokk, akkor mindenképpen The Goldbergs felvezetés az ABC jóvoltából. Tavaly se volt másképp, idén sem lesz, hiszen retrozásra nyitott az amerikai társadalom. Mögé a Speechless helyett az American Housewife kerül, ami egy évvel ezelőtt a 21:30-as blokkban, a Modern Family mögött próbált érvényesülni. Meglátjuk, hogy lesz-e értelme a cserének. A CBS és a Fox nem nyúlt a tutijához, azaz előbbinél a Survivor-t, utóbbinál az Empire­-t várjuk. Hasonló cipőben a The CW is, hiszen a Riverdale-t nem akarja vegyíteni szuperhősös koncepcióval, illetve jó felvezetőnek tartja, hogy mögé pakoljon akár egy újoncot. Az NBC a The Blacklist helyére hozza a Chicago Medet, hogy a Chicago-napját megalapozza vele.

21 órába lépve észlelhetjük, hogy a Fox a legbiztonságtörekvőbb csatorna, hiszen a Star kapjuk ugyanúgy a timeslotban, mint 2017/18 őszén. Ergo, nem változtatott semmit a napon. Úgy hagyta, ahogy volt. Az ABC folytatja a komédiák sorát. Konstans tagként kapjuk a Modern Family-t, ami mögé egy újoncot, a Single Parents-et rakják – ugye az American Housewife helyére. A Law & Order: SVU is távozott az NBC szerdájáról, helyére pedig jött a Chicago Fire, a család legidősebb tagja. A CBS se vitte túlzásba a gondolkodást, a SEAL Team maradt a seggén. A Dynasty kihullásával a The CW ismét elsőévadossal próbálkozik, most az All American-nel, hátha…

A főműsoridő utolsó órájába lépve már összeállhat a kép, hogy a CBS és a Fox kezet fogott, mert másolták az előző őszt. Ergo, kapjuk a Criminal Minds-ot 22 órás kezdéssel. Az NBC is itt tartja a Chicago P.D.-t, mert tudja, hogy a kriminológusokat verik vele. Az ABC ezzel szemben feltölti az eltávozott Designated Survivor helyét egy újonccal, az A Million Little Things-szel.

Összességében azt látom, hogy az NBC a legokosabb műsorszerkesztője a napnak, hiszen egy franchise-t szerepeltet. Egész estére le tudja a rajongókat kötni. Tetejében nyitott a móka a crossoverezésre. A CBS és a Fox a nyugalom mellett voksolt, talán pontosan azért maradt minden úgy, mint 2017/18 őszén. A többieknél sincs sok változás, hiszen a The CW és az ABC kiesőt pótolt – leszámítva utóbbinál egy timeslot blokkot.

Mutatnám a szerdai leosztást:

20:00-tól:
The Goldbergs (ABC) – 6. évad
Survivor (CBS) – 37. évad
Chicago Med (NBC) – 4. évad
Empire (Fox) – 5. évad
Riverdale (The CW) – 3. évad

20:30-tól:
American Housewife (ABC) – 3. évad

21:00-tól:
Modern Family (ABC) – 10. évad
Seal Team (CBS) – 2. évad
Chicago Fire (NBC) – 7. évad
Star (Fox) – 2. évad
ALL AMERICAN (The CW)

21:30-tól:
SINGLE PARENTS (ABC)

22:00-tól:
A MILLION LITTLE THINGS (ABC)
Criminal Minds (CBS) – 14. évad
Chicago PD (NBC) – 6. évad

Nézettségi mutatók a 2017/18-as idényből:

The Goldbergs (ABC – S5) – 5.587M; 18-49-ben: 1.45
Survivor (CBS – S35) – 8.103M; 18-49-ben: 1.56
Chicago Med (NBC – S3) – 6.615M; 18-49-ben: 1.22
Empire (Fox – S4) – 5.656M; 18-49-ben: 1.84
Riverdale (The CW – S2) – 1.371M; 18-49-ben: 0.49

American Housewife (ABC) – 4.584M; 18-49-ben: 1.22

Modern Family (ABC – S9) – 5.692M; 18-49-ben: 1.59
Seal Team (CBS – S1) – 6.660M; 18-49-ben: 1.01
Chicago Fire (NBC – S2) – 5.979M; 18-49-ben: 1.08
Star (Fox – S2) – 4.120M; 18-49-ben: 1.32

Criminal Minds (CBS – S13) – 5.730M; 18-49-ben: 0.99
Chicago PD (NBC – S5) – 6.396M; 18-49-ben: 1.20

Kommentáld!

2018-as őszi menetrend: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2018 June 20, 7:27-kor a(z) Hírek témába.

ifeelbad-nbc

Cikksorozat láncszemei: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Pörög a nyári uborkaszezon, amit inkább csak az országos tévék kínálatán lehet érzékelni. Az NBC nem csak Upfronts-kor szeret az elsők között híresztelni, hanem úgy egészében mindig, így meg se lepjen senkit sem, hogy első fecskeként a májusi bejelentés hullám után 1 hónappal már közzéteszik a menetrendjüket. Régen hangzatos volt a lentebbi lista, ma már azért nincs sok hírértéke, mert, aki 12 éve benne van a témában, az nagyjából ki tudja következtetni, hogy szeptember 25-dike felére eső héten kezd bele mindenki az idénynyitásba – a műsorrend pedig adott előző hónap óta, szóval max. 1-2 hetet lehet félrelőni, de azt se náluk.

Most szeptember utolsó hete teljes lesz, így mindenki 24-ével fogja elstartoltatni az őszi műsorrendjét.

Az NBC esetében mindez azt jelenti, hogy nyit a The Voice a 15. évaddal hétfőn és kedden, hiszen két este adják. Előbbi napra mögé pakolják a MANIFEST címre hallgató újoncot, melynek adatlapjával még adós vagyok, (igazából az összesével!) de ez lesz az az ötlet, amelyben egy repülőgép tűnik el utasaival együtt, majd 5 évvel később előkerül. Kicsit olyan, mint ha a Lost és a The Crossing keveredne, meglátjuk, mit hoznak ki belőle. Utóbbi napra érkezik a This is Us, valamint a New Amsterdam, ami egy kórházas sorozat utánpótlásként könyvelhető el, ami Eric Manheimer dokukönyvét veszi alapul.

Szerda teljes egészében a Chicago-franchise jegyében zajlik. Csütörtököt két részletben indítják el, pénteket pedig háromban, hogy az ember még inkább össze legyen zavarva. Bár azt hozzátenném, hogy a Midnight, Texas olyan késői startra került, hogy kétszer se biztos az őszi premierje. Vasárnap továbbra is üres a csatorna részéről.

Az NBC őszi menetrendje az alábbi:

Szeptember 24. (Hétfő):
20:00-21:00 – The Voice (15. évad)
22:00-23:00 – MANIFEST

Szeptember 25. (Kedd):
20:00-21:00 – The Voice (15. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (3. évad)
22:00-23:00 – NEW AMSTERDAM

Szeptember 26. (Szerda):
20:00-21:00 – Chicago Med (4. évad)
21:00-22:00 – Chicago Fire (7. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (6. évad)

Szeptember 27. (Csütörtök):
20:00-21:00 – The Good Place (2. évad, dupla)
21:00-22:00 – Law & Order: Special Victims Unit (20. évad, dupla)

Szeptember 28. (Péntek):
22:00-23:00 – Dateline NBC (28. évad)

Október 4. (Csütörtök):
20:00-21:00 – Superstore (4. évad)
20:30-21:00 – The Good Place (2. évad)
21:00-21:30 – Will & Grace (10. évad)
21:30-22:00 – I FEEL BAD
22:00-23:00 – Law & Order: Special Victims Unit (20. évad)

Október 12. (Péntek):
20:00-21:00 – Blindspot (4. évad)

Október 26. (Péntek):
21:00-22:00 – Midnight, Texas (2. évad)

Kommentáld!

2017-es őszi premierdátumok: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 June 21, 17:58-kor a(z) 2017/18 sorozatai,Hírek témába.

Őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Upfronts bejelentések: ABC | CBS | FoxNBC | The CW

Folytassuk a sort. A napokban az NBC is bejelentette, hogy melyik sorozata, mikor kezdi meg a 2017/18-as idényt. Elsőre, ami szemet szúrhat majd, az nem más, mint a The Voice, ami egymást követő 3 nap fog képernyőn lenni: hétfőtől szerdáig. Korábban csak a hétfő és a kedd szolgáltatott otthont számára, azonban a csatorna kíváncsi, hogy milyen nézettséget sikerül a Survivor ellen hoznia, mégis csak az lesz az első számú ellenfele.

Tessék megnyugodni, mert csak az ördögöt festem a falra. Az NBC olyan csavaros, hogy a szeptember 25-i héten fog 4 órányi The Voice-szal elénk állni, majd rákövetkező héttől átadja a bizonyítási lehetőséget a The Blacklist-nek a szerdánként. Tehát nincs módosulás a korábban leközölt műsorrendhez viszonyítva, csak a 2017/18-as nyitó időszak lesz másabb az előző évekhez képest.

Legkorábban a The Voice startol, míg legkésőbb – jelen állás szerint – a Blindspot. Utóbbira október 27-ig várni kell. Egy másik megszokott érdekesség, hogy november 9. és december 14. között a csütörtök estéké a Thusrday Night Football sporteseményé lesz.

Őszi premier időpontok az NBC-nél:

Szeptember 25. (Hétfő):
20:00-22:00 – The Voice (13. évad)
22:00-23:00 – THE BRAVE

Szeptember 26. (Kedd):
20:00-21:00 – The Voice (13. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (2. évad)
22:00-23:00 – LAW & ORDER TRUE CRIME: THE MENENDEZ MURDERS

Szeptember 27. (Szerda):
20:00-21:00 – The Voice (13. évad)
21:00-22:00 – Law & Order: SVU (19. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (5. évad)

Szeptember 28. (Csütörtök):
20:00-20:30 – Superstore (3. évad)
20:30-21:00 – The Good Place (2. évad)
21:00-21:30 – WILL & GRACE
21:30-22:00 – Great News (2. évad)
22:00-23:00 – Chicago Fire (2. évad)

Szeptember 29. (Péntek):
21:00-22:00 – Dateline NBC

Október 4. (Szerda):
20:00-21:00 – The Blacklist (5. évad)

Október 27. (Péntek):
20:00-21:00 – Blindspot (3. évad)

November 9. (Csütörtök):
20:00-23:00 – Thursday Night Football (december 14-ig)

Kommentáld!

Upfronts 2017 – NBC: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 15, 8:11-kor a(z) Hírek témába.

Cikksorozat: Összesítő | Menetrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek

Az NBC túlvan egy újabb stabilnak tekinthető esztendőn. A 18-49 évesek körében ismét nyerte az idényt, és ha már nem így lenne, akkor komolyan el kellene gondolkodniuk, hogy mit csináltak másképp az előzőekhez képest. Ilyenről azonban szó sincs, így bátran nekikezdtek a kísérletezgetésnek, hiszen csak úgy lehet még előrébb haladni. Tavalyhoz képest felkavarják az állóvizet, de ebben nincs semmi meglepetést – hiszen megtehetik ilyen mutatók mellett. Mutatnám, mik lesznek tavaly őszhöz képest az eltérések.

Hétfőn a 20 órás blokkban maradt a The Voice, mert biztos számokat hozó tehetségkutatót nem szabad új időpontba rakni. Őt a The Brave című újonc fogja követni, azaz másolják a tendert, miszerint első évados sorozatot pakolnak mögé, hogy kellőképpen meglegyen támogatva nézettséggel. Ha netán nem válik be, akkor mehet a levesbe. Kedd is a The Voice-é, azonban 21 órától visszahozzák a szitkomblokkot, amit olykor eltűntetnek helyszűkében. Ide a Superstore és a The Good Place kerül, ahol korábban a This is Us foglalt helyet. 23 órától a Chicago Fire érkezik, de ebben nem történt módosítás.

Szerda is részlegesen átalakult, hiszen a Blindspot helyére a The Blacklist került, amit csütörtök 22 óráról egy jóval előnyösebb timeslotba pakoltak. 22 és 23 órás blokkhoz nem nyúltak. Csütörtökkel már teljesen más a helyzet, hiszen teljesen megváltozott. 20 órára érkezik a Will & Grace, míg 20:30-ra a Great News. 21 órától a This is Us próbálkozik a nézőszám gyűjtéssel. Itt az érdekesség, hogy a timeslotot megtartott a csatorna, csak a keddet változtatta meg. Végezetül pedig a Law & Order: True Crime érvényesülhet 22 óra után a The Blacklist egykori helyén.

Péntek is a totális átalakulás jegyében zajlik. Idekerült szerdáról a Blindspot, aminél szintén timeslot-ot tartottak, valamint a Taken, ami midseason a 22 órás blokkban volt hétfőnként.

Az őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – THE BRAVE

Kedd:
20:00-21:00 – The Voice
21:00-21:30 – Superstore
21:30-22:00 – The Good Place
22:00-23:00 – Chicago Fire

Szerda:
20:00-21:00 – The Blacklist
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Chicago P.D.

Csütörtök:
20:00-20:30 – WILL & GRACE
20:30-21:00 – Great News
21:00-22:00 – This Is Us
22:00-23:00 – LAW & ORDER TRUE CRIME: THE MENENDEZ MURDERS

Péntek:
20:00-21:00 – Blindspot
21:00-22:00 – Taken
22:00-23:00 – Dateline NBC

Szombat:
20:00-22:00 – Dateline Saturday Night Mystery
22:00-23:00 – Saturday Night Live (ism.)

Vasárnap:
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-23:00 – NBC Sunday Night Football

Kommentáld!

Upfronts 2017 – NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 14, 23:17-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Cikksorzat: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfront 2017: NBCÖsszefoglaló | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Az NBC a stabilitás évét tudhatja maga mögött. Rajta kívül egyik tévécsatorna se mondhatja el a 2016/17-es idényben, hogy sikerre vitt egy újoncot, és ezalatt a This is Us­-re kell gondolni. (A Fox-nak 3 évvel ezelőtt jött össze a mutatvány az Empirerel.) Nem kérdéses, hogy vele és Dick Wolf-sorozataival próbálja meg a nézőket megnyerni – de ha a lentebbi nézettségi kimutatásra egy pillantást vettek, akkor láthatjátok, hogy a papírforma az bizony igazolt.

A csatorna több éven keresztül nyeri a 18-49 évesek kategóriáját, sőt rámentek arra is, hogy 25-54 évesek köréből is minél nagyobb szeletet ragadjanak ki – itt főként a Chicago-franchise az, amivel megszedik magukat. Visszakanyarodva…Ez a harmadik olyan szezon 4 év alatt, amikor 18-49 évesek körében a demó mutatókkal elverték a mezőnyt. Sőt, először az elmúlt 5 esztendő alatt sikerült nekik Super Bowl nélkül is minden hetet magukénak tudni. Nem semmi teljesítmény.

„Coming off another stabilizing year, which included the launch of one of the great new dramas in a decade, our upcoming fall schedule is both limited in the number of new series and aggressive in rebooting Thursday night”

– mondta Robert Greenblatt, az NBC Entertainment elnőke, aki célzást tett arra, hogy a csütörtökkel a 2017/18-as esztendőben nagy terveik vannak.

Akadnak még házon belül érdekességek, hiszen a Timeless jócskán gyengén teljesített, mindenki elkaszáltnak tekintette, mert az is volt, azonban pár napja jött a megdöbbentő hír, miszerint mégis felélesztik, és berendelik a 2. évadját. Nyilván limitáltabb epizódszámmal, ami számszerűsítve 10 darabot takarna, illetve midseason premierrel – amire ha tippelnem kellene, akkor nyári ütemezést mondanék. A történetben is lesznek változások, hiszen családiasabbá akarják tenni, s azt se feledjük el, hogy a Sony-nál kiemelt körökben mozog. Lényegében nekik köszönhetjük a folytatását.

Nah, de miként is zárt az NBC? Az év újoncát rakta az asztalra a This is Us­-szel. (A CBS két üdvöskéje: a The Case of: J. Ramsey és a Kevin Can Wait próbálkozott a megfogásával.) Az év tehetségkutatóját a The Voice-szal.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a Law & Order: Special Victims Unit 19. évadját,
– a Chicago Fire 6. évadját,
– a Chicago PD 5. évadját,
– a The Blacklist 5. évadját,
– a Blindspot 3. évadját,
– a Chichago Med 3. évadját,
– a Superstore 3. évadját,
– a Shades of Blue 3. évadját,
– a Taken 2. évadját,
– a Great News 2. évadját,
– a The Good Place 2. évadját,
– a Timeless 2. évadját,
– és a This is Us 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szemgensből igényt tart:

– a The Voice 13-14. évadjára,
– a The Wall 2. évadjára,
– a Thursday Night Football-ra, Sunday Night Football-ra és a Football Night in America-ra,

Végezetül pedig azok a sorozatok következnének, amik nem kerültek visszakérésre a 2017/18-as idényre, így kaszát kapott:

– az Aquarius-t az 2. évadot követően,
– a Powerless-t az 1. évadot követően,
– a The Blacklist: Redemption-t az 1. évadot követően,
– és az Emerald City-t az 1. évadot követően.

Éés… nem született döntés:

– a Chicago Justice 2. évadját,
– a Trial & Error 2. évadját,
– az The New Celebrity Apprentice 9. évadját,
– és a Caught on Camera with Nick Cannon 4. évadját illetően.

Nézettségi mutatók a 2016/17-es idényre nézve:

A teljesség kedvéért elhoznám nektek az NBC házon belüli tabelláját, hogy lássátok, miként muzsáltak a sorozataik. A lista további különlegessége, hogy feltűntettem a visszatérők esetében a változásokat az előző szezonhoz képest. Nézzük először a szkriptelt produkcióikat, majd lentebb a nem-szkripelteket:

SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. This is Us – 9.843M; 18-49-ben: 2.68
02. Chicago Fire – 7.084M (-11.55%); 18-49-ben: 1.53 (-12.49%).
03. Chicago Med – 6.663M (-16.25%); 18-49-ben: 1.23 (-28.24%).
04. Chicago PD – 6.538M (-4.99%); 18-49-ben: 1.38 (-11.14%)
05. Chicago Justice – 6.127M; 18-49-ben: 1.12.
06. Law & Orver: SVU – 5.807M (-15.77%); 18-49-ben: 1.35 (-15.56%).
07. The Blacklist – 5.319M (-22.10%); 18-49-ben: 1.00 (-29.75%).
08. Taken – 5.132M; 18-49-ben: 1.00
09. Blindspot – 4.925M (-28.85%); 18-49-ben: 1.04 (-43.22%)
10. The Good Place – 4.720M; 18-49-ben: 1.35
11. Timeless – 4.624M; 18-49-ben: 1.10
12. Shades of Blue – 4.342M (-24.94%); 18-49-ben: 0.76 (-34.79%)
13. Grimm – 4.147M (+5.18%); 18-49-ben: 0.82 (-8.31%)
14. The Blacklist: Redemption – 4.042M; 18-49-ben: 0.75
15. Superstore – 3.946M (-22.25%); 18-49-ben: 1.13 (-22.90%)
16. Trial & Error – 3.863M; 18-49-ben: 0.92
17. Great News – 3.554M; 18-49-ben: 0.85
18. Emerald City – 3.023M; 18-49-ben: 0.72
19. Powerless – 2.291M; 18-49-ben: 0.71

Az NBC-nek sikerült az, ami 3 évvel ezelőtt a Fox-nak az Empire-rel, miszerint egy olyan újoncot rendeltek be, ami közönségsiker lett. A This is Us-ről van szó, ami majdnem 10 milliós átlagnézettséggel zárta az idényt. Ez roppant erős, főleg ha azt is alapul vesszük, hogy 2.68-os demóátlaggal rendelkezik. Mellékesen jegyezném meg, hogy a The Voice se volt képes ilyen mutatót szállítani a 18-49 évesek körében.

A TOP5-ben a Chicago-franchise foglal helyet, ha a teljes lakosságra tesszük a fókuszt. Továbbra is a Chicago Fire diktálja a tempót, még úgy is, hogy tavalyhoz képest 12%-ot bukott. Őt a Chicago Med, majd a Chicago PD követi, és ha nem lenne This is Us, akkor a Chicago Justice is felfért volna az ötösök sorába.

Születtek érdekes berendelések is, erre a legélőbb példa a Great News léte. Mindössze 3.554 milliós teljes évados átlaggal rendelkezik, ami a lista végére elegendő. Ha a bekérésének híridőpontját vesszük alapul, akkor pedig végképp értetlenül nézek a döntés elé, mivel 3.467 milliót és 2.600 milliót szállított az 1×05-06-os része a héten. Folyamatos a csökkenés. A másik végletet a Timeless szállítja, hiszen bőven alulmúlta magát a premierjéhez képest.

A legnagyobb visszaesést a Blindspot produkálta. Összességében elmondható, hogy szinte mindegyik NBC-s sorozat csökkent tavalyhoz képest.

NEM-SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. The Voice (Ősz, hétfő) – 10.751M (-10.56%); 18-49-ben: 2.53 (-18.81%)
02. The Voice (Ősz, kedd) – 10.738M (-4.32%); 18-49-ben: 2.41 (-10.67%).
03. The Voice (Tavasz, hétfő) –10.528M (-3.48%); 18-49-ben: 2.29 (-8.73%).
04. The Voice (Tavasz, kedd) – 10.184M (-2.45%); 18-49-ben: 2.12 (-5.06%)
05. Little Big Shots – 9.322M (-19.04%); 18-49-ben: 1.50 (-28.12%).
06. The Wall – 6.057M; 18-49-ben: 1.49
07. Dateline NBC – 4.555M (-2.70%); 18-49-ben: 0.91 (-8.59%).
08. The New Celebrity Apprentice – 3.966M (-36.55%); 18-49-ben: 1.05 (-43.93%)
09. First Dates – 3.420M; 18-49-ben: 0.71
10. Caught on Camera with Nick Cannon – 3.091M (-10.73%); 18-49-ben: 0.65 (-8.45%)

Aki azt hinné, hogy van meglepetés az NBC nem-szkriptelt szegmensében, az téved. Nincs semmi látni való. Esetleg: a The Wall-t lehetne kiemelni a tömegből, hiszen újoncként korrekt mutatókat szállított, az összes többi produkció papírforma szerint szerepelt. Továbbra is a The Voice a sztár, amit a Little Big Shots követ.

A jövő hírnökei:

Beszéljünk a lényegről. Tavaly négy újonc élte túl Upfront-ig tartó időszakot, míg idén 5. Ezt is behúzhatjuk a stagnáló szöveg mellé. Név szerint a Taken-ről, a Great News-ről, a The Good Place-ről, a Timeless-ről és a This is Us­-ről beszélünk. Szépen szétszóródnak a házon belüli tabellán, de ez adja is magát, hiszen mindegyik más napon próbált szerencsét.

Most pedig miből élünk? Nos, jön egy olyan elit osztag, akik ennek a komplex világnak az egyensúlyát akarják fenntartani (The Brave). Felélesztik a Született feleségek ízét a Good Girls keretében, valamint hoznak egy újabb spin-off-ot a Law & Order: True Crime-mal. Ha ezek mind uncsik, akkor jön a drámatagozat a középsuliban a Rise személyben. A Riverie-ben pedig ismét jelenlegi civil segítségét kérik rendőr ügyekben. Szitkom téren felélesztenek egy régi komédiát a Will & Grace személyében. A Champions-szal jó eséllyel ismét korrekt munkahelyi egykamerást kaphatunk, viszont az A.P. Bio-ről se feledkezzünk el, melyben egy biológiai tanár áll bosszút tanítványain korábbi sérelmei miatt.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

­– a The Brave-et,
– a Good Girls-t,
– a Law & Order: True Crime: The Menendez Murders-t,
– a Rise-ot,
– és a Revirie-t.

Szitkom pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a Will & Grace-rebootot,
– az A.P. Bio-ot,
– és a Champions-ot.

Nem-szkriptelt szegmensből pedig:

– a The Awesome Show-t,
– az Ellen’s Game of Gamest,
– a Genius Junior-t,
– és a The Handmade Project-et.

Kommentáld!

Elő Upfront 2017 – NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 13, 11:25-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Upfront előtt egy nappal járunk. Nemrég beszámoltunk arról, hogy mi lesz a menetrend. Holnap az NBC várhatóan késő délután belekezd a hivatalos bekéréseknek, aminek valójában hétfőn kellene lezajlania, azonban ez biztos felejthető. (Egyik esztendőben se várta meg a vásár napját az elmúlt 10 évben.) Most összeszedném nektek azokat az infókat, amik már biztosan könyvelhetők, mert megszületett a végleges ítélet.

Elsők között vegyük át, melyek azok a sorozatok, amik megkapták a zöld utat a 2016/17-es idényből a következőre:

BERENDELTÉK:

­– a Law & Order: Special Victims Unit 19. évadját,
– a Chicago Fire 6. évadját,
– a Chicago PD 5. évadját,
– a The Blacklist 5. évadját,
– a Blindspot 3. évadját,
– a Chichago Med 3. évadját,
– a Superstore 3. évadját,
– a Shades of Blue 3. évadját,
– a Taken 2. évadját,
– a Great News 2. évadját,
– a The Good Place 2. évadját,
– és a This is Us 2. évadját.

ELKASZÁLTÁK:

– a Powerless-t az 1. évadot követően,
– a The Blacklist: Redemption-t az 1. évadot követően,
– a Timeless-t az 1. évadot követően,
– és az Emerald City-t az 1. évadot követően.

Az is már tiszta sor, hogy a Gimm-től búcsúzunk az idény végén, hiszen tavaly a záróetapját kérték be. Egyelőre nagy kérdőjelek között tartjuk számon a Chicago Justice-t, ami nézettségileg (6.127 milliós összátlag, valamint 1.12-es demóátlag) jól szerepel, viszont a Chicago-franchice leggyengébb tagja még így is. A Trial & Error is vár a döntésére, ami inkább a kasza felé hajlik már 3.863 milliós átlagával.

Ha átvánszorgunk a pilot bekérések mezejére, akkor feltűnhet az is, hogy már 6 újonccal számolhatunk a 2017/18-as idényben. A komédiák sorában: az A.P. Bio és a Will & Grace-reboot kapta meg a maga zöld útját, míg a drámák közül: a Rise (korábban: Drama High), a Reverie, a Good Girls és a The Brave (korábban: For God & Country). Akadnak azonban már visszadobott pilotok, amikből biztos nem lesz sorozat, nézzük csak a listát, mik ezek: a Shelter (korábban: Salvation) Warren Leight-től, a Spaced Out Adam Sztykiel-től, a Where I’m From Kourtney Kang-től és a What About Barb? Joe Port-tól.

Kommentáld!

Emlékeztető: 19-2 2. évad | Lángoló Chicago 4.5 évad

 
Beküldte: Kanyecc 2016 December 10, 18:44-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 21:00-tól a FilmBox műsorán: 19-2 – 2×01.
Ma. 04:25-től
a TV2 műsorán: Chicago Fire – 4×12.

Október közepe után kisebb pihenőt fújt a Chicago Fire-rel a Tv2, azonban most megkapjuk a folytatást. Szombat és vasárnap éjjel fogják adni az új részeket 4 óra után. Azaz vasárnap és hétfő hajnalban. Egyébként érdemes ránézni a késő éjszakai blokkra, mivel a Psych 8. évadja is épp terítéken van, amiről totálisan megfeledkeztünk. Mondjuk ki az, aki kedden és pénteken éjjel fenn marad?

Ezen kívül folytatódik a kanadai 19-2, amit mi itt a blogon csak a Rookie Blue utódjaként tartjuk számon, hiszen ugyanolyan járőrös koncepció, mint elődje.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats