Nézettség 07/05 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 11, 1:32-kor a(z) Nézettség témába.

Csütörtök továbbra is a legsűrűbb napok egyike. Kaptunk új Rookie Blue-t, amit beelőzött 18-49-ben a The Choice című Fox-os reality. A Saving Hope nagyon megzuhant. Lehet temetni ezt a kórházas próbálkozást is. Holnap majd rápillantok, hogy a CTV műsorán miként teljesít, mert az NBC részéről szerződéshosszabbításra nincs egy fikarcnyi esély se. A Breaking Pointe elbúcsúzott az 1. évadjával. Ebből se lett semmi.

Lehet, hogy köze van a július 4-e utáni láznak, de az Anger Management 38%-os esést produkált, ami azért jelentős. A kérdés, hogy az évad felénél mennyi mínuszba fognak állni. Tippemre, az FX ki várja a 8-9. részt, sőt lehet a 10.-et is, mert ugye 90 epizódos plusz berendelést kaphat csak, amit két évad formájában tálalnának. A Men at Work érthető, miért kapott 2. évados bekérést. Az Awkward. nézettebb a Teen Wolf-nál, így remény részére adottabb.

A briteknél folytatódott a Dynamo a Watch műsorán. Szép számokkal nyitott. Az ITV-nél elstartolt a Let’s Get Gold, ami nem váltotta meg a világot. A When I Get Older-ből is kaptunk új részt, ami az előző naphoz képest növekedett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/13 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 18, 13:52-kor a(z) Nézettség témába.

Mi a szösz. Szerda mintájára csütörtökön se krimi zárt az élen. A The Big Bang Theory lett minden tekintetben a nap legnézettebbje. Mellesleg, a friss epizód után ismétlést adtak belőle, amivel a 3. helyet is megkaparintotta. Ennek köszönhetően a Person of Interest 8%-kal javította előző heti számait, s közelebb került egy esetleges évadberendeléshez. A TBBT hatás a The Mentalist-nél nem jelentkezett, mivel 7.41%-kal alacsonyabban zárt, amit betudunk a The X Factor jelenlétének, hiszen csúszott az adás egy napnyit. A Prime Suspect harmatgyenge, ahogy a Charlie’s Angels is az 1.3-as demójával. A The Vampire Diaries maga mögött is tudta őket.

A Jersey Shore kábelen beállt, mint a gerely. 6.5 millióról aligha mozdul el, max. 7 millióra felkúszik és akkor már elérte a csúcsot kb. A Project Runway ám pozitív viszonylatba tartja magát. Az A&E-n elstartolt a Bordertown: Laredo című doku. A The League immáron 1 milliót alulról szagolja. Nem lesz ez így jó, mivel az Adult Swim-en az NTSF:SD:SUV:: éjfél után 1.2 milliót produkál.

A briteknél folytatódott a Hidden, ami esett a premiert követően. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/29 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 4, 2:10-kor a(z) Nézettség témába.

A The Big Bang Theory jött, és elfoglalta csütörtök este a második hetében is a trón a 18-49-es kategóriában. A The Mentalist ellenben olyan alacsony számokat produkált ugyanebben, amilyent talán még soha. A How to Be a Gentleman gyenge mutatókkal érkezett, valószínűleg ki fog hullni a sorból, aminek legjobb a Rules of Engagement nézői örülnének – véleményem szerint. A The Sercet Circle megállt a zuhanó repülésében. Az előző héthez képest a Charlie’s Angels bukta a legtöbbet, ugyanis 28.57%-kal kevesebben választották, míg a Whitney-t 21.88%-kal. Az újonc nézettségzuhanásból a The X Factor se maradhatott ki.

Kábeles fronton a Jersey Shore a legerősebb 7 milliójával, melynek nyomába se ér egyik konkurencia sem. A College Football-t 2.8 millióan látták. Az Archer stabil. Az It’s Always Sunny in Philadelphia erősödött. A NTSF:SD:SUV remekel. Meglepődnék, ha ebből nem lenne évadbekérés, hiszen a Childrens’ Hospital csak +200 ezerrel hoz jobban.

A briteknél a Glee 150 ezerrel rosszabbul zárt, mint egy héttel ezelőtt. A The X Factor U.S.-ért se rajonganak annyira az angolok. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/22 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 4, 1:49-kor a(z) Nézettség témába.

Szeptember 22-én startolt el a 2011/12-es időszámításban a csütörtök. Eléggé sokszínűre sikerült a kezdés néhány újoncnál. Tudni lehetett, hogy a Charlie’s Angels maximum az öregebbeket fogja leültetni, nem pedig a fiatalságot. (Persze lehet mondani, hogy a tavalyi My Generation-t simán elveri.) A Person of Interest meglepően jól nyitott, bár 18-49-ben szintén elmaradt a remekelés. A nap két szégyene a Whitney és a Prime Suspect volt nézettségileg. A The X Factor nézőszáma nem volt kérdéses. A nap legnézettebbje még se krimi lett, hanem az egyik szitkom, a The Big Bang Theory évadnyitása. Aggasztó lehet a The Secret Circle visszaesése, mivel 30%-ot esett, míg a The Vampire Daries 15%-ot.

A kábeles részlegen az Archer tartja magát. Az It’s Always Sunny in Philadelphia lendülete nem akar elfogyni. A NTSF:SD:SUV továbbra is tudja verni az Archer-t, még ha másik szlotban és másik csatornán is van.

A briteknél is megvolt a The X Factor USA premierje az ITV2-n, ahol elmaradt a robbanás. A Glee se remekelt. Újoncként a Channel4-os Educating Essex mindkettőt elverte. A Big Brother U.K. csak marad 1.3 millió tájékán. A Young Soldiers visszaesett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/15 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 20, 10:36-kor a(z) Nézettség témába.

Vegyes eredmények születettek csütörtökön. Az estét a The Big Bang Theory nyerte a dupla ismétlésével. Jól zárt még a Wipout is, hiszen bezsákolta a 2. helyet célközönségben. Szintén nincs panasz a The CW-es nyitányokra. Ott a The Secret Circle, ami beváltotta a várakozást. Noha a Vampire Diaries előtt zárt teljesben, utóbbi meg 18-49-ben körözte le előbbit. 3 milliót hozni tudták, így a csatorna elégedett lehet. Az Up All Night-ismétlés csak 3 millióval futott, ami a 11 milliót kezdéshez képest eléggé kevéske.

A Jersey Shore kiégett a 4. évadjának végére? Csak azért mondom, mert 7 milliót termel, ami messze a rekorddöntögetéstől. 3.8-as demója viszont veszett magas. Az Always Sunnyi n Philadelphia so-so! Az Archer se rossz, de nekem még mindig kevés az az 1.1 millió. A NTSF:SD:SUV is nézettebb nála az Adult Swim-en éjfél után.

A Trollied bejött a Sky One vezetőségének, illetve a nézőknek, így olvashattátok a napokban, hogy mennyi plusz részt rendelt be neki. Young Soldiers címen a BBC Three elindított egy sorozatot, ami persze verte előbbit. A Big Brother kicsit megzuhant, de 1 millió felett, szóval annyira nincs gáz. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/24 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 28, 15:15-kor a(z) Nézettség témába.

Szarul teljesítenek az ABC-s sorozatok. Kár szépíteni a tényeket. Oké, előző héthez képest növekvés állt be, de Desperate Housewives 22%-kal múlta alul magát, míg a Brothers & Sisters 26%-kal az előző évad átlagnézettségéhez képest a mostani epizódjával. Ez az arány a 18-49 évesek körében még rosszabb, mivel előbbi 30%-kal, utóbbi 34%-kal hozott kevesebbet. Szerintem a B&S sorsa egyre csak kezd megpecsételődni. A Fox ismétlést adott. A The Apprentice pedig lenyomta a feleségeket célközönségben, azaz produkálta ugyanazt a demót.

A The Killing 300 ezerrel kevesebbel zárta a hetet, de bőven az elfogadható határon belül tartózkodik. Meglesz a második évad bekérése. A Breakout King visszaültette az elvesztett nézőit. A Game of Thrones másolta a premierjét. A Treme a tavalyi 1.1 millióját 605 ezerre csökkentette évadpremierjekor. A The Borgias kétesélyes.

A britek leadták a Britain’s Royal Weddings doku második részét. 400 ezer mínusz. A The Hotel hozta a papírforma szerinti csökkenést. A The Cube is visszaesett. Újoncként bemutatkozott az United, ami a BBC Two-n korrektül teljesített. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/17 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 24, 23:14-kor a(z) Nézettség témába.

Nyögve nyelősen teljesít az ABC vasárnapi blokkja. A Desperate Housewives hosszú szünet után visszatért, azonban nem olyan számokkal, amire büszke lehetne. A Brothers & Sisters egyre közelebb jár a kasza felé. Az America’s Next Great Restaurant borzasztóan gyenge, de az NBC műsoron tartja. A helyébe átadnám a Chase utolsó részeinek a helyet, hátha többet hozna össze. Mégis csak krimisorozat. Az Undercover Boss lehet mindenki példaképe, mert a CSI: Miami-t remekül felvezeti, ami pedig nyeri a 22 órás blokkot.

A The Killing tartja a nézőit. Nem követi a Rubicon példátlanságát. A Breakout Kings se hoz annyira rosszul, bár messze egy The Glades-től. Szerintem meglesz neki a berendelése. A Game of Thrones gyengén nyitott, viszont azóta bekérték a második etapját. Az Army Wives megerősödött. Az Audrina hidegen hagyta a nézőket.

A briteknél leadták a Britain’s Royal Weddings dokujának első részét. A The Cube tartja magát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/10 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 22, 1:23-kor a(z) Nézettség témába.

Évadot zárt a Secret Millionaires. Egész széria alatt megtartotta a nézők, így jó esélyekkel indul a harmadik évad berendeléséért. Már csak abból kiindulva, hogy 6-7 epizódnyi helyet bármikor, bárminek fel lehet szabadítani egy szünettel. A Brothers & Sisters gyengécske, legalábbis vasárnapi viszonylatban. Kétesélyes nagyon. Az America’s Next Great Restaurnt bukott. Az NBC legnézetlenebb realityje. Az Undercover Boss részéről számolhatunk a folytatással.

Fura, de a The Killing-nek sikerült megtartania a nézőit. Nem ezt jósoltam volna neki, így jobb helyzetben van, mint a Rubicon. A The Comedy Awards nem igazán érdekelte az embereket. A Human Planet nézettebb a Man vs. Wild új évadjánál. A Mildred Pierce minisorozat gyengécske, míg az Ax Men piszok erős. A The Borgias nagyot zuhant.

Az angoloknál folytatódott a The Cube című gameshow, ami lekötötte a nézőket. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/13 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 March 22, 22:15-kor a(z) Nézettség témába.

A CSI: Miami befoglalta a trónt vasárnapra este. Ez mekkora? Mindenki a CSI-franchise legifjabb tagjainak jövőjével van elfoglalva, aztán a héten remekelt mindkettő. Az Undercovers Boss lett a nap legjobbja a célközönségben, míg a Secret Millionaire szorosan a sarkában. Az America’s Next Great Restaurant elvérzett. A bukás egyelőre nem hivatalos, de hetek kérdése. A Bob’s Burgers egyetlen mentsége az, hogy a Fringe-nél erősebb 18-49 évesek körében.

Hozta a várt csökkentést a Breakout Kings. Érvényesült a papírforma, viszont nagy kérdés, hogy mikor fog stagnálni. Az Ax Men nagyon erős. Kíváncsi lennék rá, hogy az American Loggers a History Channel-en, a felvezetésével mennyire teljesítene jobban, mint péntek este a DC-n. Az Army Wives megverte a Fairly Legal-t, s ezáltal kihúzhatja magát. Másrészről erős a 25-54 éves nők körében. A Shameless a Showtime következő aranybányája?

A BBC-n jól nyitott a Walking Dead U.K. 9. évadja. (Ez nem az a TWD, ami megy az AMC-n.) A nap legnézettebbje mégsem ő lett, hanem a Dancing on Ice. A Top Gear ismételten best of kiadással untatta a nézőket. Az Outcasts búcsúzott, kaszája teljesen adja magát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/06 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 March 9, 13:24-kor a(z) Nézettség témába.

Vasárnap este a reality-k jegyében telt el. Bemutatkozott America’s Next Great Restaurant, ami el is hullott egy ízben. Az NBC éttermes sorozata mindkét demo-ban a lista hátsó felében végzett, mint sereghajtó. A Celebrity Apprentice jobban teljesített, de a Secret Millionaire-t semmi se verhette. Teljes lakosságban maga mögé utasította a Desperate Housewives-ot. Ez rossz hír a Brothers & Sisters nézőinek, mert így már koránt sem biztos a 6. évadja. A 60 Minutes a nyuggerekkel nyerte a napot. Ha az American Dad-et vesszük alapul, akkor a Bob’s Burgers-nek van esélye.

Nyitott a Breakout Kings, ami összehozta az A&E-nek a rekordnyitást. Megdöntötte a tavaly nyári The Glades számait főlényesen. Az Army Wives szintén visszatért új évaddal, 4.2 milliójára nem panaszkodhatunk. Ebből a Coming Home 2.6-ot tudott megtartani. A Shameless tartja magát stabilan 1 millió felett.

Az angoloknál búcsúzott a South Riding című minisorozat. A napot nyerte a Dancing on Ice, ami átlagban ismételten 7.5 milliót hozott az ITV-nek. A csatornát egyébként csak a reality-k éltetik, mert a sorozataik bukdácsolnak. Az Outcasts gondoskodott a jövőjéről. Ilyen nézőszám mellett esélytelen bármilyen kibővítés, vagy hasonló. A Being Human 1 millió alatt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats