A borzasztó kezdés után újra elővettem a Crisis-t. A kíváncsiság hajtott, hiszen a pilotját nagyon lehúztam. Azóta már az 5. rész is lement, de úgy döntöttem, hogy azzal visszakerül a polcra. Ez jó hír, mert direkt azért őt spéciztem ki, hogy a 3. epizód után suhanhasson a kasza lelkiismeret-furdalás nélkül. Nem így történt. Thomas Gibson-nak volt egy ötlete erre is a füzetében, mint oly sok mindenre. Most azon agyalok, hogy mi lett a sorozat vonzereje. Elsőre arra tippeltem, hogy amennyire rossz, annyira jó már, de ez nem teljesen igaz. Megszerettem az összeszedettségét. Talán a végére megkedveltetik az emberrablós koncepciókat.

A legnagyobb előnye a Hostagess-zel szemben, hogy használják az írók a fejüket. Nem arra mentek rá, hogy 10 részen át tartsanak mindenkit (a kulcsszó itt van!) fogva. Táplálják a reménytelenséget a nézőkbe, hogyha meg is menekül mindenki, akkor se biztos, hogy mi azt látni akarjuk. Nem! Helyette okosan használják a lapokat, akarom írni a szülőket. Egy-egy részben maximum két családfőt vesznek elő, akiknek adott dolgot teljesíteniük kell. Ha ezt megteszik, akkor a gyermekük újra szabad. Természetesen vannak extra esetek is, amikor ennél több kell a szülő öröméhez.
Külön ki kell emelnem a két ügynököt, akik cseppet sem unalmas karakterek. Köréjük építenek számtalan akciót. Kicsit már-már a 24-re emlékeztet az, amit rájuk szabnak, hiszen futnak „bűnözők” után, lövöldöznek és csavartan gondolkodnak. Rachael Taylor mellé nagyon kellett a színesbőrű Michael Beach. Olyan, mint észak és dél. Remekül kiegyenlítik egymást. Jó a kémia a két karakter között, ez is egy érv, hogy folytassa minden hitetlen.
A történet is szépen halad előre. Az a fura, hogy annyira nem vagyok kíváncsi, mit akarnak összehozni a végén. Mire megy ki ez az egész, helyette jobban érdekelnek a morzsák, amikből összeáll a végeredmény. Mindenre van valami megoldása Thomas-unknak. Még arra is gondol, hogy a füzetét le kell másoltatni az egyik taggal, hogyha elkapják és egy kézíráselemzőt ráküldenek, akkor simán bevarrják, ő pedig megússza. Ennyire precíz, már-már profi a csapat. Fel is merült többször a kérdés bennem, hogy mikor fognak beleköpni a levesükbe, hiszen mindig nem jöhetnek a „jó lapok” nekik. Néha a jónak is kell drukkolni. Apropó drukkolás, az első túszejtős sorozat, ahol a rosszfiúk felé húz a szív, de nem azért, mert idegesítőek a fogvatartottak, inkább csak tetszik az elszántságuk. Remekül kezelték a gyermek helyzetet, hiszen a pilotnál tartottam attól, hogyan tartanak ennyit kordában, majd sírnak-rínak össze-vissza.

Ha már a sztorit emlegetem. Érdekes szemügyre venni, hogy mennyire összeszedett Thomas bandája, és mennyire nem az FBI és a Különleges osztag. Lehet túl sok emberrablós ötletet láttam, de nem az lenne a reális, ha azon kiszabadult gyerekeket is kifaggatnák, akik Anton után kerültek vissza a szüleikhez? Sehol, semmikor se volt egy olyan jelenet, amelyben arról faggatnák őket, hogy milyen házban voltak fogva tartva; mit láttak, amikor kinéztek az ablakon; mit vettek észre a fogva tartókon; esetleg valami extra infó? – Lehet fel kéne csapnom kihallgatónak, mert ezek a kérdések jobban érdekelnek, mint az, mi lesz a végjáték.
Eltelt 4 rész. Végre kezd összeállni a lényeg. Ott a Hostagess, ahol csak vergődtek, nyomatták az áldrámát, amitől a falra lehet mászni. Ezúton muszáj megdicsérnem tényleg az írógárdát, mert komolyan megkedveltették velem azt az alműfajt, amitől szabályosan herótom volt. Mellesleg 2005 óta értelmest nem is kaptunk. Mostanáig!
Nem is kérdéses, hogy maradok. Kitartok a zárásig, csak begyűjtök újabb 3-4 epizódot, mert heti egyszerűen lehetetlen lenne nézni. Nincsenek nagy cliffhangerek a végén, amikkel lekötnének, helyette mással dolgoznak, valami sokkal jobbal, ami nem más, mint a precizitás. Tudják mikor kell és milyen információval értelmet adni annak, amit a néző nem ért. Ha nyújták is a történetet, azt csak azért teszik, hogy minél több mellékszereplőt ki tudjanak ragadni egy-egy részre. Természetesen a felállás kb. heti ügy, hiszen a szülőknek van egy-egy missziójuk, amit ha teljesítenek, akkor kívánják őket a forgatásból. Egy szónak is száz a vége, a lényeg, hogy hatalmasat fejlődött, érdemes a folytatás elé leülni.