Emlékeztető: Így neveled a faterod!

 
Beküldte: Kanyecc 2014 June 8, 18:46-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 19:30-tól a Comedy Central műsorán: Dads – 1×01-02.

A Dads tipikusan az a kategória, mint a The Millers: annyira rossz, hogy már tetszik. A pilotnál kiakadtam a minőségén, de aztán adtam neki egy esélyt és végülis az első – és egyetlen – szériájából 6 epizódot lenyomtam. Talán ez is sok, de utólag belegondolva az angoltudásomat fejlesztette. Tehát, aki egy kicsit jobban szeretné érteni és beszélni a nyelvet, azoknak ajánlom az eredeti szinkronos változatát. – Oké, ezzel a CC ellen beszélek, viszont nem is fizetnek azért, hogy most az emlékeztetőben mindenkit meggyőzzek arról, hogy fél 8-kor hagyja maga mögött mindazt, amit eddig csinált.

A történt rém egyszerű. Adott két szoftvereket fejlesztő srác, akiknek az életét megnehezítik az ősök, jobban mondva az apák, akik kicsit flúgosak.

Dads-FOX

Kommentáld!

Upfronts 2014 – FOX

 
Beküldte: tess 2014 May 12, 18:40-kor a(z) 2014/15 sorozatai témába.

A mai nap hivatalosan is kezdetét vette a 2014-es upfronts, ami az NBC és a FOX részvételével zajlik. Az NBC ugyan szokás szerint szembement a trenddel és a hivatalos sajtótájékoztató előtt már tegnap prezentálta a 2014-15-ös szezonra vonatkozó terveit. Ugye mindenkinek megvolt a műsorrend és a bekért sorozatok? Így a mai nap ásza egyértelműen a Kevin Reilly vezette FOX lesz, ami sok meglepetést nem igen tartogatott. Ennek pedig roppant prózai az oka, tavaly ugyanis Reilly neves egyszerűséggel kijelentette, hogy felhagynak a pilot szezonnal. Ez annyit tesz, hogy évad közben már berendelnek sorozatokat, sőt többségüket látatlanba, azaz pilot nélkül. Emellett rövidítenek az évadok hosszán, ilyes folytán próbálva folyamatosan friss tartalommal ellátni a nézőket. Plusz ne feledkezzünk meg a nyári intervallumról sem, ami elméletileg mostantól nem a klasszikus értelemben vett uborkaszezon lesz. Hmmm… meglátjuk!

Mindenesetre az biztos, hogy a csatornának derekasan gatyába kell szednie magát, ugyanis elég rendesen lemaradt a nézettség versenyben. Oké, a Sleepy Hollow és a 24: Live Another Day igazi nézettségbomba, valamint a Brooklyn Nine-Nine már az 1. évadjában kritikus/közönség kedvenc komédia lett, de ezzel ennyi is volt a jóból. Az egykoron oly sikeres produkciók, mint a Glee, a New Girl vagy az American Idol nézettség szempontjából a béka segge alatt vannak. A Bones az utolsókat rúgja és még sincs megfelelő utódja, mint ahogy a House örökösét sem sikerült máig megtalálni. És akkor a randa fiaskókat már nem is említeném. Ugye mindenkinek megvolt a The X Factor kaszája vagy a csúfos Super Bowl-os levezetés?

Egyértelműen látszik tehát, hogy a FOX-nak megint változtatni kell, ami mint ismeretes cseppet sem áll messze Reilly habitusától. Ennek egyik első áldozata az American Idol soron következő 14. évadja lesz, ami állítólag totálisan megváltozik. Kezdésnek csökkentik az évad hosszát, ami az eddigi 60 óráról olyan 37 órára lőnek be. Vélhetően a metódus is változik, de Reilly szerint erre mind azért van szükség, hogy az énekes tehetségkutató még évekig képernyőn maradhasson. Kvázi a FOX továbbra is hosszútávra tervez az Idol-lal.

Ugyanez igaz a Sleepy Hollow-ra is, ami a jelenlegi szezon egyik legjobb nézettséget szállító újonca volt. Az évad átlagnézettsége 7,46M volt, amivel konkrétan a csatorna legnézettebb scriptelt sorozata lett. Cseppet sem véletlen tehát, hogy a folytatás már nem 13 részes lesz, hanem 18. De persze, ami az egyik oldalon pozitívum, a másik oldalon megszorítás. A 3. évaddal visszatérő The Mindy Project példának okáért csak 15 epizóddal tér vissza. Mondjuk, a rajongók inkább örüljenek annak, hogy nem kasza lett belőle, holott a nála jobban teljesítő (és vélhetően olcsóbb) Dads megkapta a kötelező ukázt.

Meglepetésre a záró akkordjára készülő Glee nincs benne a hivatalos őszi menetrendben, holott 22 részes berendeléssel bír, ami igen érdekesnek tűnik. Egyfelől vagy kitolják a búcsút a nyári uborka idényre, vagy neves egyszerűséggel visszább vesznek az epizódszámból. Gondolom ez a napokban úgyis eldől.

Újoncok: Újoncok tekintetében abszolút a papírformát hozta a csatorna, habár ez evidens is volt, mivel a sorozatok többségét, pilot nélkül azonnal sorozatnak rendelte Reilly. A bizakodó tendencia mindenesetre itt is megfigyelhető, a tavalyi berendeléshez képest, amikor 4 dráma és 6 komédia kapott lehetőséget.

  • Drámák: Blackstrom, Empire, Gotham, Gracepoint, Hieroglyph, Red Band Society
  • Sitcomok: Mulaney, The Last Man on Earth, Weird Loners
  • Animációs: Bordertown,
  • Reality: Utopia

Visszatérők: American Idol, Bob’s Burger, Bones, Brooklyn Nine-Nine, Family Guy, The Following, Glee, MasterChef Junior, The Mindy Project, New Girl, The Simpsons, Sleepy Hollow.

Még nem mutatták be: Gang Related, I Wanna Marry „Harry”, Murder Police, Riot, Wayward Pines, Us & Them + plusz nem döntöttek 24: Live Another Day, a Kitchen Nightmares, a Hotel Hell,

Kaszálták: Almost Human, American Dad, Dads, Enlisted, Raising Hope, Rake, Surviving Jack, The X Factor US.

Műsorrend: Ahogy látható a csatorna legerősebb napja megint csak a hétfő lesz, de jelen állás szerint minden adott a sikerre is. A Gotham-Sleepy Hollow páros igazi fanfavorit blokknak tűnik, ráadásul a két sorozat epizódszáma is hasonló, szóval nem nagyon kell aggódni. A keddi sitcom blokk maradt, habár elnézve az egyre gyatrább nézettséget kérdés meddig. Na, de majd ősszel az Utopia szépen feltornázza majd a számokat. Vagy nem! Ez vonatkozik Red Band Society-re is, ami kötve hiszem, hogy a Hell’s Kitchen mellett fog majd beérni. A pénteki Bones-Gracepoint páros megint csak ígéretesnek tűnik, habár a Gracepoint továbbra is event sorozatként van számon tartva. Kvázi megint ellőnek egy remek felvezetést a semmiért. A péntek totálisan érdektelen, erre ki sem térnék.

A vasárnap ezzel szemben forradalminak nevezhető. Reilly ugyanis visszatér a gyökerekhez és élőszereplős sorozatokkal bontja meg a vasárnapi animációs blokkot. Erre utoljára Married with Children, a Malcolm in the Middle és a The ’70 Show kapcsán volt precedens, szóval nem mostanság.

HÉTFŐ
20:00-21:00 – GOTHAM
21:00-22:00 – Sleepy Hollow

KEDD
20:00-21:00 – UTOPIA
21:00-21:30 – New Girl
21:30-22:00 – The Mindy Project

SZERDA
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen
21:00-22:00 – RED BAND SOCIETY

CSÜTÖRTÖK
20:00-21:00 – Bones
21:00-22:00 – GRACEPOINT

PÉNTEK
20:00-21:00 – Masterchef Junior
21:00-22:00 – UTOPIA

VASÁRNAP
19:00-19:30 – NFL Game
19:30-20:00 – Bob’s Burger
20:00-20:30 – The Simpsons
20:30-21:00 – Brooklyn Nine-Nine
21:00-21:30 – Family Guy
21:30-22:00 – MULANEY

Kommentáld!

Upfronts előtti döntések

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 8, 10:17-kor a(z) 2014/15 sorozatai,Hírek témába.

Az éjszaka és az elmúlt napok történéseiből jöjjön egy összegző cikk, hiszen Upfronts előtt vagyunk, szinte minden naposak lesznek a döntéshozatalok. Tehát nézzük, mik éltek túl, mik kerültek kaszálásra.

BERENDELTÉK:

  • American Idol (Fox – 14. évad) – Ha már elkaszálták a The X Factor-t, akkor mással kell kitölteni az étert. Be is rendelték a folytatást, ami már 13 szériája átmenekítette őket.
  • Law & Order: SVU (NBC – 16. évad) – Amíg nem lesz újabb spinoff-ja a L&O szériának, addig szerintem meghagyja az NBC az élők sorában. A TOP5 legnézettebb házon belüli sorozatai között foglal még mindig helyet.

ELKASZÁLTÁK:

  • Dads (Fox) – A sorozat, amit az elején szívből gyűlöltem, aztán megszerettem, mert hozzájárult az angol tudásom fejlődéséhez. Tipikusan az a kategória, amit már csak azért nézünk, hogy szenvedjünk, mert az szórakoztat minket. Nézettségileg a legerősebb idei törölt újoncról van szó eddig, ez számokban 1.39-es demót és 3.50 milliós évadátlagot jelent. Előbbiben a Bob’s Burgers megverte, ami azért fájhatott a Fox-nak.
  • Enlisted (Fox) – „Well guys, we fought as hard as we could – all of us – but #Enlisted isn’t going forward at Fox. Thank you from all of us for your (…)” – írta Kevin Biegel tweet formájában, ami azóta lekerül a folyamáról. Hát sajnálom, de istenigazából a döntés adta magát, mégis csak a 0.68-as demója eléggé alacsonynak tekinthető, illetve 2.08 milliós teljes lakosságos átlaga is. Hogy átvennék-e? – erről nincs infó egyelőre.
  • Rake (Fox) – A Fox legnézetlenebb drámaújonca volt. Nem is volt kérdéses, hogy ki fog hullni. Az elmúlt részeivel 3.26 milliót hozott össze, valamint 0.76-os demót. Alacsony, nagyon alacsony, így érthető, hogy kiadták az útját.
  • Surviving Jack (Fox) – Az 1×02-es része tetszett, a többi csak „elment” kategóriába sorolandó. Érdekes, hogy sokkal erősebb volt, mint a The Mindy Project – legalábbis teljes lakosságban: 4.35M vs 2.55M –, mégis elkaszálták.

PILOTBÓL SOROZAT LETT:

  • Cabot College (Fox) – Nocsak, egy többkamerás szitkom már biztosan képviselni fogja magát a tévében, ugyanis a női főiskolába feltűnő férfiakról készülő ötletből sorozat lesz. A készítők között: Matt Hubbard (w, ep), Tina Fey (ep), Robert Carlock (ep), Pam Fryman (d, ep), David Miner (ep); a szereplők között: Bonnie Dennison, Jack Cutmore-Scott, Brandon Jones, Fortune Feimster, Margaret Cho, Ely Henry, Asif Ali.
  • Proof (TNT) – Még egy kórházas sorozatot kapunk, ugyanis a TNT berendelte a természetfeletti kórházas ötletét sorozatnak. A készítők között: Kyra Sedhwick (ep), Rob Bragin (w, ep), Jill Littman (ep), Tom Jacobson (ep), Alex Graves (d); a szereplők sorában: Jennifer Beals, Edi Gathegi, Caroline Rose Kaplan, Callum Blue és Annie Thurman.
  • Public Morals (TNT) – A Mob City nem jött át a nézőknek, mint azt szerette volna a csatorna. Ezért is leszek kíváncsi arra, hogy az 1967-ben játszódó Larry Golin és Phyllis Karas készítésével érkező rendőrös sorozat, mennyire fogja megváltoztatni a helyzetüket. A szereplők között: Jennifer Beals, Edi Gathegi, Caroline Rose Kaplan, Callum Blue és Annie Thurman.

PASSZOLT PILOTÖTLETEK:

  • Babylon Fields (NBC) – New York szolgált volna forgatási helyéül a Babylon Fields-nek, amely középpontjában Babylon városa állt volna, ahol a holtak visszatérnek, ezáltal egyesek életét gyökeresen felforgatják. Ők kereshetnek új melót: Meagan Good, Kyle Schmid, Virginia Madsen, Skeet Ulrich, S. Epatha Merkerson
  • Dead Boss (Fox) – Ez egy feldolgozás lett volna, mely brit alapokon nyugszik. Célkereszt alatt egy testvérpár, akik közül ez egyik el akarják ítélni főnöke meggyilkolásának vádjával. (Részletek.)
  • Fatrick (Fox) – Nem lesz sorozat arról a férfi főhősről sem, aki harmincas éveiben döbben rá, hogy elkurta életét, és nem úgy csinálta, ahogy kellett volna. (Részletek.)
  • Guilt by Association (TNT) – Nelson McCormick (d, ep), Marcia Clark (ep) és Dee Johnson Clark (ep) készítésével érkezett volna a pilot, viszont a csatorna lemondott róla. A szereplőgárdában ők lettek volna: Julia Stiles, Rose Rollins, Neve Campbell, Elisabeth Rohm, Tom Everett Scott és Niall Matter.
  • Mason Twins (NBC) – Két testvérpár áll itt is a történet középpontjában. (Részletek.) Ők lettek volna a szereplők sorában: Erinn Hayes, June Diane Raphael, Windell Middlebrooks, Todd Grinnell, Bret Ernst, Jinhee Joung és June Diane Raphael; ők pedig a készítőkében: Casey Wilson (w, ep), June Raphael (w, ep) és Stacy Traub (ep).
  • No Place Like Home (Fox) – Passzolták az újraházasodó szingli anyuka ötletét, aki 20 év után szedett volna össze egy pasit, akinek már van 3 gyereke. Többkamerás lett volna ez is. (Részletek.)

Kommentáld!

Nézettség 02/04 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2014 February 10, 11:50-kor a(z) Nézettség témába.

A kedd legnézettebb szitkomja a The Goldbergs. Nem mondhatnám azt, hogy remekel, de az, amit a komédiák körében művel az elég a napi No.1 címéhez. A Brooklyn Nine-Nine és a New Girl semmit se érzékelt a vasárnapi Super Bowl felvezetésből. Hozták ugyanazokat a szürke számokat, sőt, még kevesebbet is. Előbbi 26%-kal, utóbbi 11%-kal teljesített rosszabbul, mint január 21-én, amikor a rendes timeslotjában volt. Ezzel szemben a Person of Interest megerősödött. 5%-nyit, a szünet jót tett neki. Konstans állapotban a Killer Women és a Trophy Wife volt, bár mindkettő a tavalyi The Bachelor epizódhoz viszonyítva legalább 60%-kal rombolta az adott timeslotot; míg a Supernatural az egykori Emily Owenst 175%-kal múlta felül.

A Pretty Little Liars stabilan 2 millió felett, s ezzel az ABC Family egyik legnézettebb prodikciója. A Cougar Town már a másfél milliót közelíti. Nem leszünk így jóban.

A briteknél a Death in Paradise azt hozza, amit kell. Ilyen számokkal könyvelhető a 4. évadjának berendelése. Nagyon stabil, nagyon korrekt. Majdnem minden 3. brit ezt nézte. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/28 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2014 February 4, 1:04-kor a(z) Nézettség témába.

Múlt kedden megtartotta az elnök az évértékelőjét, melynek hatására alig kaptunk új részeket. Csak a The CW és a 20 órás blokk futott változatlanul. Némileg ki is hatott a mutatókra mindez, de abszolút negatív értelemben.

A Justified-et kevesebben nézik, mint a Pretty Little Liars-t. Utóbbi lett az ABC Family zászlóshajója. A Cougar Town egyre mélyebbre süllyed. Már 1.5 millió alatt a teljes lakosság körében. Közeleg a kasza. A Being Mary Jane csak a 18-49 évesek körében mondható erősnek.

A briteknél a Death in Paradise vitte a napot. Minden negyedik szigetországban élő a BBC One-t nézte. A House of Fools eközben gyengélkedik. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Az elmaradt amerikai országos nézettségi adatok (01.12-01.26)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 30, 19:27-kor a(z) Nézettség témába.

Póóótlás üzemmód: ON! Nézzük mi történt az elmúlt két hétben, amiről beszélnem kell.  A Golden Globe nagyszerű számokat produkált. 5 éves mutatókat döntött meg visszamenőleg. Finálézott a Betrayal, ami valószínűleg be is fejeződött örökre. Meglepődnék, ha az ABC visszarendelné ilyen számokkal. A Grammy díjátadó agyon vert mindenkit múlt vasárnap. Hétfőn a Sleepy Hollow mozgatta meg a közönséget egy finálé erejére. Sorsa eldőlt, de azért közepesen erős mutatókat szállított úgy, hogy felvezetése nem volt. A Killer Women halva született ötlet. A The Goldbergs veri a New Girl-t és a Dads-et 18-49-ben. Az ABC biztosan továbbjutatja. A Chicago PD elstartolt. A második részénél jókorát zuhant, viszont a harmadikkal megerősödött. Ha tartja magát, akkor szinte biztos a berendelése. A Sean Saves the World bebizonyította, hogy elvérzett. Hasonló helyzetben a The Micheal J. Fox Show, ami alig hoz 2 millió nézőt már. Nyitott a Rake US, közepesen erősen. Az a baj, hogy ha az American Idol felvezetését kivennénk mellőle, akkor ennyire se futna. A Reign kicsit megzuhant, de bízom benne. A Draculat is elbúcsúztatta a nép, hogy túlélhet-e az az NBC-n múlik. Nehéz megjósolni.

A tovább mögött a részletes lista. Hamarosan jövök a kábeles és a brit elmaradással. Kis türelmeteket kérném!

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/07 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 12, 22:47-kor a(z) Nézettség témába.

Gratulálni lehet a Killer Women-nek. Az ABC leggyatrább sorozatnyitását produkálta az idényben. Célközönségben az utolsóelőtti helyen zárt az aktuális listán, ahol a The Assets-et előzte meg házon belül. Még a Betrayal is több fiatalt ültetett le az elmúlt részek átlagával. Azt se feledjük el, hogy a teljes lakosságnál se emelkedett ki. Ez bizony hamar kasza lesz. A CBS az Intelligence-szal állt elő. Az idény legjobb nyitását hozta az újoncok körében. Kellett hozzá egy remek felvezetés is, hiszen az NCIS megdöntötte az évadrekordját – de csak a komplett nézőkörben. Előbbi se remekelhet, ha szembesítjük a fiatalokkal. Még egy The Millers is megelőzi.

A BET műsorán a Being Mary Jane remekelt. Maga mögött hagyta a Pretty Little Liars-t és a Justified-ot. Utóbbi az előző zárásához viszonyítva visszaesett.

A briteknél a The 7.39 olyant vitt véghez, ami ritka számba megy: növelte a premiert követően a nézettségét. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

2013-as év őszi mutatói: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2013 December 26, 21:25-kor a(z) Nézettség témába.

Cikksorozat következik. Az elmúlt egy hónapban kevés időm jutott a nézettségi adatok közlésére, ezért a két ünnep közötti semmittevés alatt végig futhattok velem az egyes országos tévéadók eddig teljesítményein. Higgyétek el, jobb így látni, mint napi leosztásba, mert teljesen új nézőpontból láthatjuk azt, hogy melyek a csatorna befutott produkciói; melyek azok, amik csak vannak a vízben; illetve melyek azok, amik veszélybe kerültek.

Az alábbi mutatók 2013. december 24-ig tartalmazzák a Fox őszi (és tél eleji) idényében adott sorozatainak átlagát, illetve a százalékos összehasonlítást az előző (teljes) idény átlagához viszonyítva tessék majd értelmezni.

A Fox-nak bejött az élet ősszel, hiszen a Sleepy Hollow-val nemcsak a legnézettebb újonca lett a 2013 év utolsó harmadának, hanem a legnézettebb sorozata is egyben, ugyanis mind a teljes lakosság, mind a célközönség körében kimagaslik a mezőnyből. Ha a tavalyi komplett idényes mutatókat vesszük alapul, akkor is kimagaslik, hiszen a 2.7-es demóját akkor a Family Guy tudta mindössze hozni. Teljes nézőkörben a The Following egyedül az, ami megelőzi, hiszen 7.96 milliós évadátlagot generált, amelyet a Bones 7.75 milliója követett – de azt azért hozzátenném, hogy 24 epizód alatt nehezebb jobbat hozni, mint 15 alatt. (Éés még van egy rakat más befolyásoló tényező.) Konklúzió: még se annyira lerágott csont Álmos-völgy legendája.

Az Almost Human, mint későn indult újonc a középmezőny első felében. A Family Guy készítőit pedig nem értem, mert a mutatói szerint nincs is annyira problémás helyzetben a sorozat, mint amilyennek beállították azután a részt után, amikor az egyik főszereplőt eltették láb alól.

(Elsőként a demót olvashatjátok le, majd zárójelben a teljes lakosságban összehozott átlagnézettséget, illetve a hozzákapcsolódó rangsort.)

01. Sleepy Hollow – 2.70 (HH: 7.66M, #1)
02. The Simpsons – 2.69 (HH: 6.08M, #4)
03. Family Guy – 2.47 (HH: 5.03M, #5)
04. Almost Human – 2.07 (HH: 6.55M, #3)
05. New Girl – 2.00 (HH: 3.86M, #9)
06. American Dad – 1.98 (HH: 4.10M, #8)
07. Bones – 1.92 (HH: 6.92M, #2)
07. Bob’s Burgers – 1.92 (HH: 4.16M, #7)
09. Brooklyn Nine-Nine – 1.63 (HH: 3.82M, #10)
10. Glee – 1.62 (HH: 4.46M, #6)
11. Dads – 1.42 (HH: 3.59M, #11)
12. The Mindy Project – 1.42 (HH: 2.81M, #12)
13. Raising Hope – 0.71 (HH: 2.14M, #13)

Az összesítésből az is szépen kikörvonalazódik, hogy a legnagyobb bajban a The Mindy Project (10%-os csökkenés), a Raising Hope (55%-os visszaesés) és a Dads van. Előbbi kettő átlagon alul teljesít, minden szekcióban, bár ezt a borzasztó timeslotjaikkal lehet legkönnyebben magyarázni. A Dads-nél már koránt se ennyire egyszerű a helyzet, hiszen jó napon fut, még se kimagaslóan. Talán pontosan ezért vett vissza az epizódberendeléséből a Fox, ugyanis csak +6-tal egészült ki a 13 epizód alapszériája. Lényeg a lényeg, hogy a Glee (26%-kal teljesít rosszabbul) mellett (aminek már mindegy!) a Brooklyn Nine-Nine-nak kell még felkötnie a gatyáját, ha tovább akar jutni.

A reality részlegre felesleges szót pazarolni. Azt se értem, hogyan kaphatta meg a berendelését a The X Factor USA. Szerintem ez olyan, mint a Tv2-nél a Megasztár: kaszálni nem lehet, inkább elküldik pihenőre – de odakinn még azt se csinálják. A szerdai adások 32%-kal, míg a csütörtökiek 37%-kal hoztak gyengébb mutatókat, mint előző esztendőben.

01. The X Factor (Szerda) – 1.79 (HH: 5.91M, #1)
02. The X Factor (Csütörtök) – 1.63 (HH: 5.63M, #2)
03. MasterChef Junior – 1.40 (HH: 4.02M, #3)

Azért a MasterChef Junior a pénteki halálnapon megállta a helyét. Ezért is megérdemelten kapta meg a 2. évados visszarendelését. Vajon nyáron jobban teljesítene?

KONKLÚZIÓ:

Van értelme elengedni a fantáziát. A Sleepy Hollow lett a Fringe utódja. Kellő misztikummal rendelkezik, jó a főszereplők közti kémia, és számok is mellette állnak. A 2013/14-es őszi idény egyik befutottja – főleg ha a DRV mutatókat is alapul vesszük. A csatorna komédia részlege haldoklóban, ahogy a reality, bár utóbbi már a föld alatt. A vasárnapi animációs blokk jól teljesít, kár lenne száműzni. Már bevésődött az emberek agyába, hogy mi a menetrendje, talán pontosan ezért él mindmáig a Bob’s Burgers.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 December 13, 21:39-kor a(z) Hírek témába.

  • Adam Sandler vendégeskedni fog a Brooklyn Nine-Nine Super Bowl felvezetését élvező februári epizódban.
  • Claire Winters beugrik a The Mentalist 6. évadjába.
  • Azoknak, akik kicsit kíváncsiak a How I Met Your Mother 9. szériájának zárásának készülődésére, itt egy hozzákapcsolódó videó.
  • Scott Cohen szerepelni fog a The Carrie Diaries 2×09-ben.
  • Melissa James Gibson fogja írni a The Americans 2×06-os epizódját. Itt a hozzákapcsolódó forgatókönyv-borító.
  • Garrett Clayton vendégeskedni fog a The Fosters 1×13-as részében.
  • A Cinemax kiadott egy közleményt a Banshee 2. évadját illetően, hogy kik is lesznek a folytatás új vendégszereplői. A listán: Zeljko Ivanek (Damages), Tatanka Means és Julian Sands (The Girl with the Dragon Tattoo, 24) kap helyet.
  • December 14-én startol az Outrageous 911 a TLC műsorán. A 2. részt valamikor januárban kapjuk meg. Egyébként a 911-et hívó eseményekről szól. Amolyan doku-reality.
  • Január 2-án debütál a Crackle-n a Comedians in Cars Getting Coffee 3. etapja.
  • Január 16-án átkerül csütörtök estére a Here Comes Honey Boo Boo folytatása.
  • Van néhány címünk: PromisesParenthood 5×11; Like a Diamond / Depending on You / The Trip to Pirate’s Cove / Hard on Me Cougar Town 5×02-05;
  • Into thin Air címmel berendelt egy új ötletet az ABC Family. Egyelőre nincs infó a történetről, csak annyi, hogy valami high-concept családi dráma lesz thriller elemekkel fűszerezve. Paul Stupin és Lizzy Weiss fogja elkészíteni.
  • Skylar Astin vendégeskedni fog a Glee 5. etapjában.
  • Több visszatérő vendégszereplője lesz a The Looking című HBO-s újoncnak, ami január 19-én debütál, mint pl.: Scott Bakula (Behind the Candelabra; Quantum Leap), Russell Tovey (The History Boys), Lauren Weedman (Date Night), O-T Fagbenle (Breaking and Entering), Andrew Law és Raúl Castillo.
  • Itt elolvasható a Sherlock 3×03-as részének szinopszisa.
  • Rob Corddry főszereplője lesz a Ballers című HBO-s drámapilotnak, amit Peter Berg fog rendezni. A további készítők között: Mark Wahlberg, Steven Levinson és Evan Reilly. Utóbbi showrunner-i pozícióban.
  • A Prince vendégeskedni fog a New Girl 3. évadjának Super Bowl utána adott epizódjában.
  • December 23 és január 3 között szünetel a Grey’s Anatomy forgatása, bár ez nem nagy hír, szerintem.
  • 27 perces Under the Dome beszélgetés a Londoni Comic Con-ról.
  • Jesse Williams adott interjút a THR.com-nak, a Grey’s Anatomy kapcsán.
  • Jamie-Lynn Siegler beugrik a Dads-be.
  • A CBS berendelte a Survivor 29-30. évadját.
  • Az ABC bekért még 4 részt a Shark Tank 4. szériájához, így 28 epizódos szezon elé nézünk. Nagyon rápörögtek.
  • A Showtime passzolta The Vatican című pilotötletet, amelybek Anna Friel, Bruno Ganz, Ewen Bremner, Kyle Chandler, Matthew Goode és Sebastian Koch lett volna a főszereplője. A kezdőrészt Ridley Scott rendezte, míg Paul Attanasio írta.
  • Tim Goodman szerint a 11 legjobb dráma sorozat – az amerikai országos adókon futók között.

Kommentáld!

Nézettség 11/19 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 23, 1:08-kor a(z) Nézettség témába.

Na, most mi a szituáció a Marvel’s Agents of SHIELD-del, hiszen megindult ismételten felfelé a nézettsége, de ezt akár a Thor-crossover is betudhatjuk. Az elmúlt hetekben elég sok promót kapott, mérvadóbb lesz a jövő hét. Jó látni, hogy a Supernatural mennyire sikeres a The CW-n, hiszen a tavaly ilyenkor futó Emily Owens, MD-nél 125%-kal nézettebb, ami brutálisan sok. Alapvetően a David Blaine: Real or Magic? se nyitott rosszul, legalábbis előző évhez viszonyítva.

A kábeles szekcióban a Sons of Anarchy aratott. Örülök neki!

A briteknél a Last Tango in Halifax nyitott az új évaddal, ami rosszabbul teljesített, mint tavaly. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats