Az Operatőrök jelöltjei 2014-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 27, 14:21-kor a(z) díjátadók témába.

A föld alól kapartam elő az operatőrök szakszervezetének (eredeti nevén: American Society of Cinematographers, rövidebben: ASC) 2013-as évre vonatkozó jelöltek listáját. Kezdjük ott az egészet, hogy már novemberben bejelentették, hogy kik szállnak harca 26. alkalommal az elismerésekért. Ez az a csapat, ami legkiszámíthatatlanabb, de azért van egyfajta kiszámíthatósági faktorja mégis. Mint pl.: itt a Trónok harcának a legnagyobb a nyerési esélye, míg a többi részlegnél (producerek, színészek, stb.) elenyésző. Tavaly sikerült is Kramer Morgenthau-nak megszereznie a legjobb drámának járó díjat holtversenyben Bolygó Balázzsal.

Sajnos a mezőnyben 2014-ben nincs magyar név, akire felfigyelhetünk, helyette viszont kapunk egy olyan jelöltet, amire senki se számítana, és mindezt az Amazon-tól. Tetőzni is tudom mindezt, hiszen a legjobb drámák között helyet kap a Dracula, a Sleepy Hollow és a [dobpergés] Beauty & the Beast. Utóbbitól hátast dobtam, mert hát ilyen jelölést begyűjteni… hát nem semmi. Kiélezett egy részleg, annyi szent.

A jelöltek listája a tovább mögött tekinthető meg. A kiosztóra február 1-jén kerül sor. Az előző évek listáját pedig itt és itt lehet visszakövetni.

Tovább…

Kommentáld!

Golden Globe 2014 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 13, 16:25-kor a(z) díjátadók témába.

Lezajlott a 71. Golden Globe Awards az éj leple alatt. Fél 3-ig nyomon követtem a díjkiosztó-gálát, aztán elvonultam pihenőre, mivel túlságosan unalmasnak véltem. Nem is értem, hogyan tudnak az emberek az életükből 3 órát erre szentelni. Tina Fey és Amy Poehler hozta a formáját. Ismét egy jó műsorvezető(nő) párosra találtak a készítők, de hát tavaly már bemutatkoztak. Megannyi nagyszerű összevágott GIF került fel a netre pár óra alatt, ahogy pl.: falja a szendvicset. Ennyi, nem kell akkora feneket keríteni az év leggiccsesebb filmes- és tévésorozatot díjátadójának.

Időközben megérkeztek a nézettségi adatok is hozzá. A Nielsen előzetes adatai szerint 7 évre visszamenőleg teljesített jobban, azaz 2007 óta nem volt ennyire nézett az Aranyglóbusz, mint 2014-ben. Ez kb. 14.1-es ratinget jelent. 21%-os közönségaránnyal futott. Korrekt, talán majd az összevágott release-t letöltőm.

A jelöltek listáját még a hónap elején tettük közzé. Mindenki mérlegelhet, hogy mennyire volt papírforma szerinti vagy éppen mennyire nem! Amondó vagyok, hogy születtek meglepő ítéletek, de azért a többsége adta magát. Adta magát a Breaking Bad díjazása, legalább egyet odaadtam volna neki, mégis csak egy búcsúzó sorozatról beszélünk. Szintén adta magát a House of Cards sikere. A Netlfix annak idején cseppet se lőtt bakot azzal, hogy felüllicitált mindenkit és egyből 2 évadra kérte be a nagyszerű produkciót (ami egyébként az AXN Now műsortárába fog feltűnni valamikor tavasszal Kártyavár címmel).

Meglepetésekből is akadt bőven, hiszen a legjobb komédia kategóriában újoncot avattak. Ergo a Modern Family és a Girls hirtelen padlót fogott, legalábbis azok szerint, akik alakították a végelszámolás mutatóit. Örültem továbbá Elisabeth Moss sikerének, hiszen a Top of the Lake ismét bebizonyította, hogy a Sundance Channel sincs leáldozóban. Bárki belefoghat a sorozatgyártásba, ha van mögötte értelmes tartalom.

No, de nem akarom az össze győztest ellőni. Szóval a tovább mögött ott az a bizonyos lista. Inkább azt kérdezném még meg a vége előtt, hogy ki volt olyannyira függő, hogy az utolsó percekig kitartott, azaz cirka hajnali 5 óráig?

Tovább…

Kommentáld!

71. Golden Globe-díjátadó – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 3, 0:56-kor a(z) díjátadók témába.

Hupsz. Bocsi, több ilyen nem lesz. „Megkésve bár…”, de mutatjuk a Golden Globe-díjátadó 2014-es részlegének jelöltek listáját. Számomra ez az a díjátadó, amit kicsit túl van hype-olva. Túlságosan nagy feneket kerítenek az eseménynek, holott cseppet se az. Mindezt annak tudnám be, hogy nem csak a sorozatokra építenek nála, hanem a filmekre is. Igen, ez az a mixelt díjátadó, mert az Emmy a másik „népszerű”, de ott csak „mi”, sorozatfüggők játszunk nagyon szerepkörben. Lényeg a lényeg, hogy nem lehet elmenni szó nélkül, mégis csak egy rangos, immáron 71. alkalommal megrendezésre kerülő eventről van szó. Ez már azért valami.

Lassan már mi is össze tudnánk rakni egy saját GG-díjátadó jelölt listasort. A legjobb drámák közé befért a House of Cards és a Masters of Sex – utóbbiért nagy pacsi, még se lett annyira felkapva, mint azt először gondoltam. A Netflix pedig adja magát a listán a HoC-vel. Külön érdekesség a The Good Wife jelenléte is, még is csak a megbecsületlen kategóriába lehet emlegetni a kritikusok kedvenc network sorozatát. További kellemes meglepetés a Tatiana Maslany, akit az Orphan Black-ből ismerhetünk, valamint Taylor Schilling, akit pedig az Orange is the New Black-ből. Erős a gárda.

A drámánál már csak a szitkom érdekesebb, hiszen a Brooklyn Nine-Nine bekerült a legjobbak közé, míg a Veep sehol sincs – bár már előre látom, hogy Modern Family befutó lesz ebből. Kiszámíthatatlanok között a tévéfilm/minisorozat szekció is helyet kap a AHS:C-vel, aminek sokan odaadnák az elismerést, de ott az HBO nagydurranása, a bizonyított Behind the Candelabra, ami simán megszorongathatja. És hogy a White Queen mit keres a listán? De ugyanezt a Hayden Panettierre-ről (Nashville) vagy Kerry Washington-ről (Scandal) szintén megkérdezhető!

A jelöltek kiléte a tovább mögött – a győztesekről majd január 12-e után fogunk beszámolni, amikor is leadásra kerül a nagy kihirdetés egy laza 4 órás futamidejű élő show keretében. Vajon idén tudnak nagyon alkotni?

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/25 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 3, 12:41-kor a(z) Nézettség témába.

Nem is baj, hogy elcsúsztunk ismét a heti nézettség közléssel, ugyanis a 90210 szereplése szánalmas. Vagy még annál is rosszabb. 0.3-as demó és félmilliónál kicsit több néző? Hát nem rosszmájuságból, de jogosan osztott ki a The CW egy kaszát neki. A The Following tartja magát 18-49-ben. Aggodalomra semmi ok. A kategóriát egyébként ismét a 2 Broke Girls és a How I Met Your Mother duó nyerte. A The Carrie Diaries tippemre sorozatminimumon – és így is van, előző héten erősebb volt.

A kábeles fronton a Dallas tartja magát 2.5 millión. A History Channel-nek bejött az élet a Pawn Stars szériával. Búcsúzott a Bunheads az ABC Family-ről, ami eléggé kétesélyes. Tény, hogy keveset hoz a teljes lakosság körében, de lehet visszarendelném nyárra, mégis csak egyszerűbb a sora akkor. A Continuum és a Being Human USA fej-fej mellett, illetve 1 millió alatt.

A Sky One folytatja az Arrow adását. Mindössze 600 ezerre fut, holott a kezdetekben 1 milliót is érintette. A Black Mirror ismételten csökkent. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/04 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 7, 20:16-kor a(z) Nézettség témába.

Már kikörvonalazódott, hogy a CBS hétfő estéről mely sorozatokat akarja a következő idényre. A 2 Broke Girls és a Mike & Molly a teljes lakosságban dobogós helyen zárt. Mindkettő közel az évadrekordjához. A How I Met Your Mother 4.0-ás demón áll. Remek. Nincs más szó, hiszen az elmúlt 3 résznél – 3.4-3.9-3.7 – jelentős ingadozás volt jellemző, azonban sikerült összehoznia az szezonrekordját. A Rules of Engagement se startolt rosszul. A The Following csökkent, de nem sokat esett a célközönségben. A The Carrie Diaries nézőszáma beállni látszik.

A Dallas ismételten sorozatminimumon. -25%-ot esett az évadpremierjéhez képest. Nyitott a Monday Mornings, ami ugyanúgy halvaszületett, mint a Do No Harm az NBC-nél. Lehet megérjük, hogy a TNT sorozatot vegyen le a műsorról?

A briteknél debütál a Dancing on the Edge. BBC Two színvonalban átlagos startnak mondható. A Mrs. Brown’s Boys fináléja kevesebb embert mozgatott, mint annak felvezetése. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Délelőtti előzetes (1): Dancing on the Edge

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 28, 10:37-kor a(z) Brit régió,videó témába.

Még a nyári/őszi mezőnyben emlegettük a Dancing on the Edge-et, ehhez képest csak jövőre kapjuk meg a jelenállásból kiindulva. A britektől egy újabb kosztümös sorozatot kapunk, ugyanis az 1930-as évekbe megyünk vissza, ahol egy fekete jazzbanda szerencsét próbálást nézhetjük végig London szívében. Aki bírja az ilyen hangvételű produkciókat, annak be kell próbálni a BBC Two legújabb drámáját, melyet Stephen Poliakoff írt és rendezett. Nézzük az ajánlóját.


Kommentáld!

A BBC Two közelgő kínálatából

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 25, 0:16-kor a(z) Brit régió,videó témába.

Az britek mindig tudják, hogyan kell kedvet csinálni a sorozataikhoz. Pláne, ha éppen újoncokról van szó. A BBC Two adott ki egy csatornapromót, melyben láthatunk némi ízelítőt a nyár végéből, valamint az ősz kezdéséből. Nyam-nyam.

A visszatérő produkciók között csak a The Hour 2. szériáját tartjuk számon, ami már 1957-ben fog játszódni. Abi Morgan írja majd az 2×01-02,05-06-os részeket, míg Nicole Taylor a 2×03-04-et. A rendezők körében a következő a felállás: 2×01-02 – Sara Goldbacher, 2×03-04 – Catherine Morshead, míg 2×05-06 Jamie Payne. Az új szereplő sorában: Peter Capaldi (The Thick Of It, The Nativity), Hannah Tointon (The Inbetweeners) és Tom Burke (State of Play).

Az újoncokról se feledkezzünk el. Jön a régóta várt The Fall, ami Allan Cubitt-hez (The Runaway, Murphy’s Law, Prime Suspect) kötődik. Közeljövőben debütál a Parade’s End, ami a másik legvártabb újonc Benedict Cumberbatch (Sherlock, War Horse, Tinker Tailor Soldier Spy) és Rebecca Hall miatt. Ne feledjük el a The Girl-t, a Top of the Lake-et és a Dancing on the Edge-et se.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 8, 10:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Michael C. Hall és Jennifer Carpenter hivatalosan is elválltak. Két boldog évet voltak együtt. Ugye a Dexter két szereplőjéről beszélek.
  • Kedd este a Teen Mom 2 a Teen Mom-franchise történelmének legnézettebb évadpremierjét produkálta az MTV-n, ami számokban kifejezve 4.2 milliót takar.
  • Az Yo Gabba Gabba! A Very Awesome Chritmas-ben ott lesz: Tori Spelling, Tony Hawk ésMark Mothersbaugh.
  • A Fox december 17-én hozza az America’s Most Wanted: U.S. Marshals Special Edition című különkiadás epizódját. az AMW-nek.
  • Újabb 6 részes sorozat indul az OWN-en, melynek címe: America’s Money Class with Suze Orman.
  • A január 14-én megrendezésre kerülő 2012 Miss America Pageant-on feltűnik: Mark Ballas, Raúl de Molina, Mike Fleiss, Kris Jenner, Teri Polo, Chris Powell és Lara Spencer.
  • Lesz második évadja a Geordie Shore-nek, noha még nem írtuk. A brit MTV-s brit Jersey Shore klón január 31-én fog visszatérni. A szereplőgárdában továbbra is: Jay Gardner, Gaz Beadle, James Tindale, Vicky Pattison, Holly Hagan, Sophie Kasaei és Charlotte-Letitia Crosby lesz ott, viszont két új karakterrel is tessék számolni.
  • Hannah Tointon és Tom Burke csatlakozott a The Hour második évadjába. Rajtuk kívül még Peter Capaldi is benne lesz.
  • A BBC Two újabb sorozatot forgat, mely a Dancing on the Edge címet viseli. A történet a ’30-as évek körül fog játszódni, amikor a fekete jazz zenészek egyre felkapottabbá váltak. Az 5 részes produkció szereplői között: Jacqueline Bisset (Bullitt, The Deep), Janet Montgomery (Black Swan, HBO’s Entourage), Joanna Vanderham (The Runaway, Young Herriot), Tom Hughes (Cemetery Junction, Nick Slade in Silk), Angel Coulby (Guinevere in BBC’s Merlin), és Wunmi Mosaku (I Am Slave, The Body Farm). A készítők sorában: Stephen Poliakoff, Phillipa Lowthorpe, Nicky Kentish Barnes, Alison Owen és Faye Ward. A forgatás 16 héten keresztül fog tartani, a jeleneteket Londonban és Birmingham-ben fogják felvenni.
  • A Terra Nova rajongói is érzik azért, hogy nincs a sorozatuk a helyzet magaslatán, ezért belekezdtek minden népszerűbb platformon a Save Terra Nova kampányba, amit teljesen megértünk, hiszen minden sorozatnak jár még egy évad. (De neki nem!)
  • A BBC America január műsorrendjében ott lesz: a Jamie’s American Road Trip (01.03); az Absolutely Fabulous 20th Anniversary Special (01.08); a The Fades (01.14); a The Nerdist (01.14); a Mistresses S3 (01.18) és még lesz egy valagnyi maraton is.
  • Nem packáznak a Strictly Come Dancing producerei. Elkönyvelték azt, hogy a finálét 3D-ben is végig nézheti a néző, persze nem otthon, hanem az arra kijelölt mozihelyeken. Ügyes és rafinált.
  • A kanadai History Television berendelte a Pawnathon Canada második évadját.
  • Ellen Barkin visszatérő szereplője lesz a Modern Family-nek.
  • Elhunyt Harry Morgan, a M*A*S*H egyik nagyja.
  • Tegnap elfelejtettük jelezni, hogy a Skins hatodik évadja 10 epizódos lesz. Bravo
  • Greg Daniels (The Office, Parks & Recration) összedugta a fejét Mindy Kaling-gel és Alan Yang-gal, akik az NBC-nek fognak egy újabb animációs sorozatot forgatni. A történet középpontjában egy csapatnyi középiskolás, akik röplabda csapatban vannak.
  • Hivatalos az infó, miszerint Simon Cowell vissza fog térni a Britain’s Got Talent-be.
  • Íme a The X Factor UK 20 legjobb pillanatából 5 darab.
  • Tyger Drew-Honey azt nyilatkozta, hogy az Outnumbered lehet, hogy nem fog teljes évadra visszatérni.
  • Kurt Sutter egyik interjújában megjegyezte, hogy a Sons of Anarchy-ból 7 évadot tervez mindenképpen. Ezt ne úgy tessék értelmezni, hogy csak ennyire látja előre a jövőt, hanem úgy, hogy gondol az ezt követő béremelésekre is, amik rombolhatják az összképet, és azt meg nem akarja. És megértjük.
  • Marg Helgenberger 260 epizód után távozott a CSI-ből.
  • A Slate.com cikket írt a The Closer-ről.
  • A Downton Abbey harmadik évados epizódjai 15 perccel rövidebbek lesznek. Ez persze reklámidős számban tessék érteni.
  • Mark Pellegrino aláírt a Castle noir-os epizódjába.

Kommentáld!

free web stats