Death Valley – Az 1. évadról és a sorozatról

 
Beküldte: tess 2012 October 8, 21:15-kor a(z) Death Valley témába.

Isten irgalmazzon, ha egy egyszer „szebb napokat” is látott zenész arra adja a fejét, hogy horror scriptel kezd el házalni. Már Rob Zombie filmes öröksége is igen csak a megkérdőjelezhető kategóriát súrolja, de a ’00-es évek közepesen slampos nu-metal bandájának a Powerman 5000-nek az énekese Spider One még ezen is túltett. Sőt, kreativitás szempontjából az MTV a Death Valley-vel egyenesen szembe is köpte magát, annyira elvetemült koncepciónak bizonyult.

A történet szerint vámpírok, zombik és vérfarkasok lepik el egyik napról a másikra a California-i San Fernando –völgyet. A rémült lakosság egyetlen mentsvára a helyi akciócsoport, akiknek a feladata levadászni az éjszaka szülötteit. És ha ez még nem lenne elég, akkor a csapatról pont mostanság készítenek dokumentumfilmet, szóval megkérdőjelezhető járőrszolgálatukhoz egy csapat operatőr is betársult…

Önmagában a sorozatot már pilot szinten sem lehetett komolyan venni, amit az évad egész úgy istenesen be is bizonyított. A szezon első felét jobbára a koncepciótlan b-mozis scrit jellemezte tipikus B-húzásokkal, morbid poénokkal és hevenyészett nárcizmussal. Teljes mértékben inkorrekt minden téren, éppen ezért lehetett komolyan is venni. Ezért nem is értettem a szezon 2. felét, amikor is a készítők egy hajszálnál is vékonyabb átívelést hoztak be a képbe a vámpírokkal. Szemlátomást kínosan igyekeztek valami értelmet kanyarítani az egésznek, de valljuk be, nem sok sikerrel. Az írók folyamatosan csűrték-csavarták a szálakat, szállították a felnőtt kontentot, de az egységes nyelvezet és atmoszféra csak nem akart kialakulni.  Végig olyan érzésem volt, mintha főiskolás ötletezgetéseket ömlesztettek volna zanzásítva a képernyőre minimális fekete komédiával megtűzdelve.

Ráadásul az egésznek nem egyszer rajzfilmes dramaturgiát sikerült kölcsönözni, ami csak tovább növelte a szánalmas próbálkozás következményeit. Látványosan nem sikerült mit kezdeni a kézi kamerás betétekkel sem, amihez jobbára ad hoc jelleggel sikerült csak nyúlni. És akkor az elvetemült iróniakezelésről már ne is beszéljünk! Ugyanolyan öncélú, hatásvadász megoldásként használták, mint a zsigeri vérfürdőzést vagy a szexista megnyilvánulásokat.

A borzalmas kivitelezésen és scripten túl a sorozat hasonló színvonaltalan castinggal lett megáldva. A karakterek egytől-egyig elcsépeltek és felületesnek is csak a legnagyobb jóindulattal nevezhetőek.  A többségűk éppen ezért hosszútávon roppant irritáló, a 20 perces részenkénti játékidő nemegyszer csigalassúsággal ért csak véget. Talán még John John és Carla volt, akiket értékelni tudta, igaz itt is csak a karaktereket és nem a színészi teljesítményt.

Összegezve tehát az MTV-nek sikerült belenyúlnia egy teljesen műfajidegen, jobbára koncepciótlan próbálkozásba, ami annak rendje és módja szerint mind kritikailag, mind pedig nézettségileg hatalmas zakónak bizonyult. Lássuk be, ennél a Celebrity Deathmatch mérföldekkel jobb volt, de ha még a minőségét meg is ütné a Death Valley, akkor sem lenne jelenleg semminemű létjogosultsága a csatornán. Éppen ezért csak saját felelősségre tessék fogyasztani nagyon ráérős időben, aki pedig a ’00-es évek zenetévéjén szocializálódott egyenesen kerülje.

This entry has a rating of 1

Kommentáld!

Death Valley: kaszát kapott

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 9, 0:40-kor a(z) Canceled/Ended: 2011/12 témába.

Újabb MTV-s sorozat kapott kaszát az első évad után. Michael David Cummings, a sorozat készítője twitteren jelentette be, hogy a csatorna nem rendelte be a Death Valley második évadját:There will be no season 2 of #DEATHVALLEY for MTV… BUT that is NOT the end! Looking for other possibilities!!Az okokról pedig a következőt nyilatkozta: „Why no season 2 of Death Valley? You’d have to ask MTV.” Talán azért is meglepő az ítélet, mivel a 12 részes felvonás átlagban 1.86 milliónyi embert ültetett le, míg a célközönségben mérve 0,9%-nyit tett ki a teljesítménye. Ha ezt a Teen Wolf 2. évadpremierjéhez hasonlítjuk, akkor utóbbi rajongói félhetnek, legalábbis ha a nézettség volt a fő ok. Bár nem hiszem!

A csatorna egyelőre nem erősítette meg az információt, de ezt akár a hétvégének is betudhatjuk. A sorozat egyébként a hazai MTV Hungary-n is leadásra került, sőt a weboldalukon elérthetőek magyarul is a részek, regisztráció és régiókód mentességgel. Aki nem látta, annak nyárra egy tökéletes darálás lesz. Sokat röhögtem rajta, némelyik epizódban pedig az írókat a fellegekbe magasztaltam a sok hülyeség miatt.

Részemről fájó a kaszája, de hát ez van. Michael-ék megpróbálják eladni másnak a 2. évadot, amelynek sikerére 0,000001%-nyi esélyt látok. Sajnos ez a műfaj nagyon egyik konkurenciájuknál se állná meg a helyét.

Kommentáld!

Death Valley: január 29-től az MTV-n

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 20, 12:09-kor a(z) sajtóközlemény témába.

Újabb saját gyártású produkciót tűz műsorára az MTV Hungary. Az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozata, a Death Valley című horror-komédia január 29-től Magyarországon is látható.  Íme a sajtóanyag:

_

Támadnak az élőhalottak! Vámpírok, vérfarkasok és zombik lepik el hamarosan az utcákat, senkinek nincs menekvés, a vérontás és a röhögés garantált. Az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozata, az MTV saját gyártású Death Valley című horror-komédiája végre Magyarországon.


Vámpírok, zombik és vérfarkasok szállták meg a kaliforniai San Fernando völgyét, akikre egy speciális rendőri különítmény vadászik. Ezzel az alapfelállással indít az utóbbi idők egyik legszokatlanabb felfogásban készített sorozata, amelyben az egyenruhások minden mozdulatát egy reality-stáb rögzíti.

A Lostból ismert Tania Raymonde és a Mad Menben is feltűnt Caity Lotz kemény rendőrcsajokat alakítanak, akik az élőhalottak mészárlásában is az élen járnak. A hasonló filmekkel együtt járó belezés és vér annyira túlzó, mintha csak egy horror képregény lapjai keltek volna életre, de ez természetesen csak egy része a mókának, hiszen az osztag tagjai két láncfűrészes lefejezés között sem veszítik el humorérzéküket, folyamatosan debil beszólásokkal oldják a hangulatot. A Death Valley helyszíne a világ pornófővárosától, Los Angelestől nem messzi település, ahol egy zombi-vámpír-vérfarkas invázió – a rendőrosztag szempontjából – pontosan olyan hétköznapi esemény, mint egy tűzvész, földrengés, egy droglabor, vagy akár a prostitúció.

 

1 Hozzászólás

Elmaradt hétfői nézettségek: 09/19, 09/26, 10/03, 10/10

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 13, 22:34-kor a(z) Nézettség témába.

(Kicsit ronda formában, de pótoljuk az elmaradt nézettségi adatokat. A britek most kimaradnak a palettából, viszont próbálunk a régi formációhoz visszatérni, mégis csak azzal futottunk 5 éven keresztül. 4 hétnyi hétfői nézettségi adatot találhattok a tovább mögött. Nem szándékozom az előzőeket kommentárni, mert már azóta történt egy s más, szóval csak a legutóbbival foglalkoznék. )

A teljes lakosságban továbbra is a legerősebb sorozat a Dancing With The Stars, ami viszont célközönségben nem annyira erős, mint egy Two and a Half Men. A 2 Broke Girls teljesen megérdemelten kapta meg az évadberendelését, hiszen 4.2-es demójával a héten másodikként zárta a hetet. A CBS szitkomjai egyébként remek felvezetést nyújtanak a Hawaii Five-0-nak. Bizakodhatunk, hogy lesz harmadik etapja is. A House nagyon ragymatag számokat produkál. 5.85 milliójával nem hiszem, hogy ennyire nézetlen lett-e az elmúlt években. A Hart of Dixie 0.6-os demóra is megkapta a back nine berendelést, így arra tudok következtetni, hogy el vannak veszve a csatornánál.

A Terra Nova a harmadik hetében megzuhant. Persze összefügghet a House-nak a csökkenése vele, mert 6.87 milliójával eléggé gázos a helyzet berkeikben. A Prime Suspect U.S. ismétlése semmit se veszélyeztet, maximum a The CW-seket.

Kábeles fronton a Monday Night Football vert mindenkit. Visszatért a héten a Bored to Death, illetve társaságában nyitott az Enlightened, viszont egyiknek se jött jól a hétfői időpont, mert átlagban 225 ezer körül nyitottak, ami nagyon kevésnek bizonyul minden szempontból. Nem beszélve a 0.1-es demójukról, ami szintén.

(Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 13, 13:27-kor a(z) Hírek témába.

  • Nem azért, de nagyon nem áll jól az NBC szénája. Az újoncai 1.2-1.5-ös demón mozognak, ami nagyon alacsonynak tekinthető. Még a végén megérjük, hogy a The CW-vel helyet fog cserélni a nézettségi ranglétrán.
  • Az NBC 6 forgatókönyvet kért be a Prime Suspect-nek.
  • A Starz napokkal ezelőtt felpakolt a Youtube Channeljére egy 12 perces inside look the cast, crew & making videót a Boss-nak, amihez sajnos kell IP-trükközés, de szóltunk a jenki kollégáknak, hogy orvosolják a témát.
  • Ha valakit érdekelne, hogy az új-zélandiak milyen produkciókat rendeltek be 2012-re, akkor klikkeljenek ide. 8 millió dollárt fektettek a projektbe összesen.
  • Október 17-től változások lesznek az MTV hétfő esti műsorában. Ez annyit takar, hogy 22 órától a Ridiculousness, 22:30-tól a Cuff’d, míg 23 órától a Death Valley kerül adásba.
  • A tegnapi The X Factor epizód elmaradt, mivel esőszünet volt a baseball meccsben. Ma este kerül műsorra a pótlása, míg a mai epizódot vasárnap adják le – persze, ha lesz 7. meccs, akkor megint csak változás állhat be.
  • Tricia Helfer benne lesz a Scent of the Missing című TNT-s pilotban, ahol Gerald McRaney is ott van. Az írók között ugye: Carol Mendelshon-t emlegetjük. Az alapsztorija pedig egy adrenalinfüggő nőről szól, aki egy kutyás mentőcsapat vezetője. Az alapot amúgy Susannag Charleson könyve adta, ha valaki el akarná olvasni.
  • Október 20-án folytatódik a Gigolos a Showtime műsorán.
  • Ők is díjat fognak átadni a 45. CMA Awards-ön: Jason Aldean, The Band Perry, Faith Hill, Lady Antebellum, Miranda Lambert, Blake Shelton, Taylor Swift és Keith Urban.
  • John Stahl is benne lesz a Game of Thrones-ban.
  • Brandy Norwood és Chris L. McKenna vendégszerepelni fog a 90210 4×07-es részében.
  • Noah Bean beugrik a Nikita 2×07-be.
  • Claire Holt a The Vampire Dairies 3×08-ban fog szerepelni.
  • A Cougar Town gárdája, ha már annyira ráérnek, egy érdekes ötlettel álltak elő. A sorozat szereplői fel fognak tűnni több sorozatban is. Van, ahol szerepet is kapnak, de lesz olyan is, ahol csak statisztaként lesznek jelen. Jelenpillanatban 13 produkcióról van szó. Az ABC-sek közül: a Body of Proof-ban, a Castle-ben, a Dancing With the Stars-ban, a Man Up!-ban és a The Middle-ben; valamint a CBS-es How I Met Your Mother-ben és a Nick Jr-es Yo Gabba Gabba!-ban. Ezen kívül még szeretnének a Parenthood-ban és a 2 Broke Girls-ben. A héten egyébként Ian Gomez a Grey’s Anatomy-ban lesz jelen. A készítők remélik, hogy 20 különböző sorozatban sikerül ez a fajta promóciójuk.
  • Van néhány címünk: Long GoneCSI: Miami 10×10; AithusaMerlin 4×034;
  • Joey Lawrence és Melissa Joan Hart is fog rendezni a Melissa & Joey-ban epizódot. Előbbi cím szerint a Wherefore Art Thou Lennox-ot, amelynek munkálatai október 24-én kezdődnek.
  • 2012. május 6-án debütál a Sherlock 2. évadja, legalábbis a PBS Masterpiece-en.
  • 2012-ben visszatérhet a Case Histories a második etapjával.
  • Forgatási képek a Gossip Girl ötödik etapja kapcsán.
  • Az ABC megvásárolta az Under Construction címre hallgató több kamerás szitkom ötletet, amelynek egyik készítője Warren Little Field lesz, míg a másik Ashley Tisdale, aki mellesleg a sorozat egyik főszereplője is. Az alapsztori arról szólna, hogy a fiatal főhősnőnk visszaköltözik apjához, aki éppen lakásfelújításba kezdett. A projekt írója: David Holden lett.
  • Egy másik szitkomötletet is bekért a csatorna, ami a Mother Teresa címre hallgat és az alapokat Teresa Strasser-féle Exploiting My Baby: Because It’s Exploiting Me című könyv adja. Középpontjában egy dolgozó anyuka, akinek van egy babája is.
  • 2012 januárjára van kiírva a Skins UK folytatásának érkezése. Egyelőre pontos dátumot még nem fixálták le. Ezen kívül azt is lehet már most tudni, hogy nagy sokkal startol az idény.
  • Amelia Lily benne lesz a heti The X Factor U.K.-ben.
  • Új kvízműsor indul a Sky Atlantic műsorán, melynek Cleverdicks lesz a címe, és melynek műsorvezetője: Ann Widdecombe lett.
  • A Downton Abbey készítői remélik, hogy a sorozat megéri a 3. évadot is.
  • Richard E. Grant, James Purefoy és Ralph Fiennes aláírt a Rev című brit sorozatva, ahol vendégszereplőkként tűnnek majd fel.

2 Hozzászólás

Nézettség 09/12 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 17, 23:46-kor a(z) Nézettség témába.

Ideje, hogy hosszú szünet után felélesszük a rovatot. Kezdjünk is bele. Hétfőn a The Bachelor Pad búcsúzott az ABC műsoráról, ami teljes lakosság körében mindenkit elvarázsolt, de 18-49-ben kitartottak a nézők a Hell’s Kitchen mellett. A CBS teniszt közvetített, míg a The CW leadta a szokásos évadkezdés előtti Fall Preview félórás műsorát.

Az ESPN kiemelkedő nézettséget produkált a hétfő esti focimeccsel. A The Closer és a Rizzoli & Isles visszaesett a legutóbbi közölt adatokhoz képest, viszont még így sem problémás. A Lying Game megérdemelten kapott a héten berendelést? – ezen lehetne vitatkozni, mert az az 1.3 milliós nézőszám nagyon kevés, sőt a Greek anno ilyenért kapott kaszát. Az Alphas az Eureka és a Warehouse 13 árnyékában. A Death Valley 1 milliót hozott az MTV-nek a harmadik hetében. Nem rossz.

Az angoloknál durva számokkal nyitott a Doc Martin című krimisorozat a nyolcadik évadjával. A The Queen’s Palaces újonc a BBC One-on mutatkozott be, míg a Little England az ITV-n. A Channel 5-on futó Big Brother 1.4 milliót nézőt kötött le. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Death Valley – Pilot

 
Beküldte: tess 2011 September 13, 22:09-kor a(z) Death Valley,Pilot témába.

Köztudott tény, hogy MTV fanboy vagyok, a csatornán nőttem fel, a csatorna formálta popkultúra csörgedezik az ereimben, ebből adódóan roppant lojális és elnéző vagyok a sajátgyártású sorozataikkal. Azonban amit a Death Valley kapcsán műveltek hát minden szinten kimeríti a kritikán aluli mezsgye fogalmát. Pedig olyan szépen működött a dolog tv spot szinten.

A történet, már ha ez valakinek annak számít egyszerű, mint egy olcsó lsd trip. Egy éve a kaliforniai San Fernando völgyet ellepik a zombik, a vámpírok és a vérfarkasok. A lakosság persze a klasszikus sztereotip amerikai felsőbbrendű gondolkodástól szenved és ahelyett, hogy lelépnének a probléma megoldását a rendőrökre hagyják. Vagyis azok egy csoportjára, de teljesen lényegtelen is.

Egyértelműen látszik, hogy a készítők alapkoncepciója itt a kötetlen szórakoztatás volt korhatáros jelenetekkel megspékelve. Hiánypótló egy alkotás annyi szent, de semmi több. A pilot első perceit már belengi a ZS-kategóriás hatás, amin a furcsa formátum egy cseppet sem segít. Merthogy valaki okos tojás kitalálta, hogy bizony dokumentarista stílusban kell forgatni, így a kamera folyamatosa rángatózik is. Greengrass szerintem ilyenkor veri a fejét a falba, de ez most mellékes. Még lenyelném ezt is, de sajna olyan lapos a script, hogy még ezt a ficsőrt sem tudják kiaknázni, sőt saját magukat rúgják tökön.

A script, mint olyan egyszerűen totyog a klisében. A poénok javarészt erőltetettek és súlytalanok, egyszerűen nem találnak be. Látszik, hogy hiányzik az a fajta tálalás, ami fogyaszthatóvá tette az elődöket. Persze a korhatáros jelenetek ütősek a maguk módján, sőt amíg nincs a The Walking Dead a képernyőn még akár el is mennek. A gond csak annyi, hogy az egész koncepció ezekre van felfűzve.

A casting terén sem kényeztettek el minket túlságosan. A karakterek tipikus papírmasék, a színészek meg a noname szegmens hírnökei. Remélem azok is maradnak, elvégre tehetség az nagyon nem szorult beléjük.

Persze tudom én, hogy ez instant hiánypótló szórakoztatás akarna lenne, amit nem szabad komolyan venni, de még mindezek tükrében is kurva alacsonyan van a színvonal. Az MTV megint nagyot akart szakítani, de most két szék közül a pad alá került, tegyük hozzá teljesen jogosan. El nem tudom képzelni a folytatást, szóval lehet, bevárom inkább ezzel a hazai MTV-t és max mosogatás közben elböfögök rajta, elvégre a pilot alapján másra használhatatlan a sorozat.

This entry has a rating of 1

1 Hozzászólás

Plakátba zárva: Death Valley

 
Beküldte: tess 2011 September 1, 12:00-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Az MTV egyre jobban nyomatja a scripted sorozatait, amik közül a legújabb próbálkozás a Death Valley című zombis horror-komédia lenne. Nekem totál a ’80-as éveket juttatja az eszembe, akárcsak a Teen Wolf, szóval miért is ne. Meg amúgy is lehet szidni a zene csatornát, sőt manapság divatból már kell is, ellenben az az érdemük elévülhetetlen, hogy folyamatosan nagyon komoly kreatív kollektívával veszi magát körül.

Kommentáld!

Komolyan vegyük őket?

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 29, 19:34-kor a(z) Promo témába.

Ma. Az MTV olyant mutat, amitől letesszük a hajunkat az asztalra. Érkezik a Death Valley című újoncuk, mely megéri a pénzét. Olyan lesz-e, mint egy Walking Dead csak komédiával fűszerezve? – Jah, de majd kiderül. Inkább mutatok 3 promó képet, amitől a fejemet fogtam. Állati sorozat. Abszolút nézős. Muszáj benevezni rá. Tehát a fotók, némi kommentárral.

A csapat, akik mészárolni fognak!

Abból is az egyik tag, akit már imádok.

És a nap képe. Egyszerűen nem tudom hova tenni. Nem bírom ki mosolygás, röhögés, fejfogás nélkül. Ezt nevezik headshot-nak, aszem.

Kommentáld!

TCA Tour 2011 (nyár) – MTV

 
Beküldte: tess 2011 July 30, 23:27-kor a(z) Hírek témába.

Javában dübörög a TCA Tour, ahol pénteken az MTV panelje is sorra került. A csatornát David Janollari programigazgató képviselte, aki meglehetősen szokatlan irányvonalat vázol fel a zenecsatorna jövőjét illetően. Eszerint tovább folytatódik a scripted sorozatok térhódítása, valamint felélesztik az egykoron roppant népszerű vagy éppen hírhedt animációs blokkot. No de menjünk csak sorjában.

Az gondolom senkinek sem okozott meglepetést, hogy Janollari bejelentette a csatorna két népszerű reality programjának a folytatását. Vagyis a Randy Jackson nevével jegyzett America’s Best Dance Crew jövőre visszatér a 7. évaddal. Ezen nagyon nincs is mit csodálkozni, elvégre a sorozat kábeles szinten No.1 a 12-34 éves korosztály körében, ahol átlag 2,1M nézőt vonz hetente. Valamint bekérték a Rob Dyrdek Fantasy Factory-jának az 5. évadját is, ami ugyancsak a topon van, lévén a 4. évad 1,2M-s nézettsége 20%-kal jobb volt, mint a 3. évadé.

A nagy bejelentés viszont kétségtelenül az animációs blokk felélesztése volt, aminek keretében a Beavis & Butt-Head valamint a Daria is kap egy restartot. A bejelentés egyébiránt Mike Jude klasszikusára korlátozódott leginkább, ami a csatorna ikonikus sorozata volt ’93 és ’98 között. Az újragondolt és modernizált változat a tervek szerint hű marad az eredetijéhez, annyi változtatással, hogy a két degenerált tv függő nem klipeket cikiz majd, hanem realityket. Nincs mese, Judge a jelek szerint újra feltalálja a spanyolviaszt és Van Toffer elnököt idézve bebizonyítja, hogy miért is ő még mindig a legigénytelenebb producer a show biznisz történelmében. Start október 21-én óvatosnak mondható 12 részes berendeléssel.

Beavis & Butt-Head mellett eltörpült a másik animációs berendelés a Daria is, ami ezúttal az MTV2-re érkezik majd. Az animációs sorozat azon kevés olyan MTV produktum közé tartozik, amit nem ismerek, holott ’98-ban a csatorna egyik legnézettebb programja volt.  Mellesleg Judge klasszikusával egyetemben a ’90-es évek ikonikus párosát alkották, ellenben a kritikai megítélése bőven túlszárnyalta a tahó párosét.

És ha már restart, akkor érdemes megemlíteni a ’90-es évek egyik leginkább elismert alternatív műsorát a 120 Minutes-t, ami ’86 és ’03 között volt folyamatosan képernyőn. Volt is belőle felháborodás 2003-ban, amikor lekerült a képernyőről.

Hey, man, is that alternative rock? Well, turn it up, dude!

A heti zenei műsor hagyományosan az alternatív érára korlátozódott, ami sokáig egyedüli platformot biztosított az új műfajok és előadók bemutatkozásának. Emellett fontos szerepet kaptak a műsorvezetők is, akik közül is kitűnt a ’95 és ’99 közt ténykedő Matt Pinfield. A Pitfield éra olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a ma induló restart állandó műsorvezetője is ő lett. A debütáló részben többek közt olyan nagy bandák tűnnek majd fel, mint a Kings of Leon, PJ Harvey vagy a Danger Mouse. Ja és a lényeg, ezt is az MTV2-n tessék keresni!

A nagy restartok mellett szóba kerültek továbbá az újoncok is, így a csatorna új sitcom sorozata az I Just Want My Pants Back is. A sorozat egy huszonéves fiatalról Jason-ről szól, aki a szerelem-szex-barátok hármasában küszködik Brooklyn-ban. Jason egy notórius lógó, aki inkább a bárokban dekkol és folyamatosan csajozik, mígnem egy éjszaka el nem lopják a gatyáját és szívét is. A produkció mögött David J. Rosen azonos című sikerkönyve áll, nem mellesleg i jegyzi a scriptet is, míg a rendezői teendőket Doug Liman (!) látja el. A szereplők közt szokás szerint a feltörekvő eyecandy éra kapott helyet, akik közt ott feszít Peter Vack, Kim Shaw, Elisabeth Hower, Sunkrish Bala és Chris Parnell is. A 12 részes 1. évad várhatóan 2012 elején kerül majd képernyőre.


A csatorna másik új berendelése egy animációs komédia sorozat a Good Vibes. Itt két fiatal hormonoktól hajtott életébe nyerhetünk betekintés, ami a hatalmas tengerparti bulik, a középsuli megpróbáltatásai és persze a csajok körül forog majd a Kalifornia tengerparti közösségben. A sorozat eredetileg a FOX-ra készült, de ők mégsem kértek belőle, holott nem gyenge all-star válogatott áll mögötte. A scriptet a Pineapple Express-szel befutó David Gordon Green jegyzi, míg a producerek közt Tom Hardy (The Simpsons), Tom Werner (The Cosby Show, The 70’s Show) és Brad Ableson (The Simpsons) található. Szinkronhangok közt többek közt Adam Brody, Mila Kunis, Debi Mazar, Alan Tudyk, Josh Gad és Jake Busey neve csenghet ismerősen. Start október 27-én ugyancsak 12 egyenként fél órás résszel.

És végül de nem utolsó sorban nem szabad megfeledkeznünk a hamarosan startoló Death Valley-ról és a pilotnak berendelt Dumb Girl-ről sem. Valamint ott van még a nemrégiben debütált Awkaward, amiről lassan pilot kritika is érik a részünkről, lévén egész korrekt kritikákat kapott eddig. Mellesleg az MTV most tényleg ráállt erre a scripted vonalra, elvégre ott van visszatérőnek még a Teen Wolf és a The Hard Times of RJ Berger is. Az egyedüli zakó eddig a Skins US, ami szépen be is tette a kaput a The Inbetweeners remake előtt.  Ígéretes jövőkép, a végén megérjük, hogy a Jersey Shore és a Teen Mom is kidől a sorból, igaz ezek előzetesét is a TCA-n prezentálták sokak nagy örömére.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats