Julia Garner @ Net-A-Porter, 2020 márciusi száma

 
Beküldte: Kanyecc 2020 March 30, 18:38-kor a(z) cukorfalat témába.

Megviseli a magazinok életét a kialakult járványhelyzet, azonban megragadnám a lehetőséget, és népszerűsítenék néhány nyomtatott sajtót, hiszen nem állnak le, illetve olyan tartalmakkal kedveskednek olvasóiknak, mintha mi sem történt volna. Itt van pl.: a Net-a-porter, ami márciusi számában Julia Garnert ragadta ki a tömegből, nem véletlenül, hiszen a színésznő a Netflixre ekkor tért vissza az Ozark című sorozattal, melynek főszereplője. A szőke, kék szemű szépséget korábban a Bravo által adott Dirty John-ban vagy az FX-es The Americans-ben is láthatták a nézők, még sem ezekben szerette meg magának az első Emmy-díját, hanem a streaming szolgáltató produkciójában, ugyanis a legjobb mellékszereplőjének választották a 2019-es évben a dráma műfajában.

A Net-a-porter természetesen online is elérhetővé tette a vele készített cikkét, így nem szükséges a magazint megvásárolni. Ezt az alábbi linkre klikkelve olvashatjátok el, mi azonban fogtuk a kreált fotóikat és csokorba gyűjtöttük. Fogyasszátok egészséggel!

(A ‘tovább mögött’ megtekinthető a teljes galéria. Akik kíváncsiak, azok ne fogják vissza magukat.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 October 24, 7:26-kor a(z) Hírek témába.

  • Tasso Feldman, Denitra Isler és Corbin Bernsen vendégszereplője lesz a The Resident 3×07-nek.
  • Raymond Lee, Molly Griggs, Michael Lee és Matt Servitto beugrik a Prodigal Son 1×08-as epizódjába.
  • Ronda Rousey és Declan Pratt vendégként lesz jelen a 911 3×08-as epizódjában.
  • Lela Loren visszatérőként csatlakozott az American Gods 3. évadjához.
  • Melanie Lynskey a Showtime által berendelt Yellowjackets című pilotba írt alá. Az elképzelés középpontjában: egy középiskolai lány focicsapat áll, akik történelmet írnak azzal, hogy bekerülnek a bajnoki tornába, azonban nem léphetnek pályára. 1975-ban veszi fel a fonalat az egyik szál, melyben a csapat repülőgépe lezuhan az ontaro-i vadon felett, ahol hirtelen meg kell tapasztalniuk, hogy a barátságosság annyira nem is jellemző a csapattagokra. A másik 25 évvel később, ami arra ad következtetni, hogy még a happy end messze van. Karyn Kusama lesz a felelős a rendezésért, a forgatókönyvet: Ashley Lyle és Bart Nickerson rakja össze.
  • Missi Pyle és Holley Fain visszatérő szereplője lesz az USA Network-ös Dirty John 2. évadjának, melynek premierjét még nem tűzte ki a csatorna.
  • November 17-én folytatja a Mr. Pickles 4. évadját az Adult Swim.
  • Jamie Gray Hyder, Zuleikha Robinson, Nelson Lee és Margaret Cho vendégszerepelni fog a Law & Order: SVU 21×07-ben.
  • Van néhány címünk: Nurses’ Day / Woman DownThe Resident 3×06-07; Family FriendProdigal Son 1×08; Malfunction911 3×08; American Epidemic Bluff City Law 1×07; Counselor, It’s Chinatown Law & Order: SVU 21×07; Halle-Boo-YahSuperstore 5×06; We Few, We Happy Few, We Band of GallaghersShameless 10×01; Welcome to Hell, Sickos!Single Parents 2×06; Pig Trouble in Little GreenpointBless This Mess 2×06; The Hawkening: Look Who’s Hawking NowBob’s Burgers 10×07; InformantChicago PD 7×07;
  • Jama Williamson és Sarah Yarkin vendégeskedni fog a Single Parents 2×06-ban.
  • A BBC 4-részes sorozatot rendelt be, aminek forgatása Edinburgh-ben fog zajlott. A Guilt címen futó projekt készítője Neil Forsyth lesz. Az író azt ígérte, hogy tele lesz csavarokkal a sorozat, illetve fekete humorral, amelynek középpontjában: két testvér áll, akik bűntudatukkal küzdenek, miután egy öregembernek a halálát okozzák és akarva-akaratlanul otthagyják meghalni. A BBC Two műsorára október 30-án kerül. A szereplők között: Mark Bonnar és Jamie Sives.
  • Újabb szereplővel bővül a Crisis on Infinite Earths szereplőgárdája, ahova most Stephen Lobo (Supernatural, Continuum) írt alá, aki Jim Corrigan karakterének bőrébe bújik. Egyelőre még nincs semmi konkrét infó a hírrel kapcsolatban.
  • Derek Cecil és Max Beesley visszatérőként csatlakozott az HBO által berendelt Stephen King-féle The Outsider-be.
  • A Bless This Mess 1×06-os részének vendégszereplői között hallható lesz: Gary Anthony Williams, Fortune Feimster, Emily Spivey, Oscar Montoya és Dave Herman.
  • David Alan Grier (The Cool Kids) beugrik vendégszereplőnek a The Resident 3×06-os epizódjába – ahol még kiszúrhatjuk Lana Young-ot, Radek Lord-ot és Tasso Feldman-t is.
  • Jenny Slate, Laura Silverman és Sarah Silverman vendéghangként tűnik fel a Bob’s Burgers 10×07-es epizódban.
  • A Fox zöld utat adott a Bless This Harts 2. évadjának. 2020/21-es idényben lehet vele számolni. Külön kiemelném azt a tényt, hogy nem epizód bővítést kapott az animációs sorozat, hanem visszarendelés. Úgy fest, hogy mostanság ez a módi.
  • Odessa A’zion, Maliq Johnson, Amalia Yoo, Amir Bageria és Odley Jean biztosan ott lesz a Grand Army címre hallgató Netflix-es sorozat szereplői között. A streaming szolgáltató 2020-ra tervezi a debütjét az elképzelésnek, amelynek középpontjában: öt tanuló áll, akik Brooklyn-ban járnak suliba; eközben harcolna a szexuális, a faji és a gazdasági politikával, valamint küzdenek a sikerért, illetve hogy kiszabaduljanak a közegből.
  • A The CW berendelte Good Christian Bitches rebootját. A forgatás természetesen a Christian középiskolában zajlik majd. Kim Gaitlin könyve szolgáltat majd alapokat.
  • A The Hollywood Reporternek adott interjújából sokan arra következtettek, hogy Will Smith nem tartja annyira elképzelhetetlenek, hogy visszatérjen a ’90-es évek egyik legfelkapottabb szitkomja, a Fresh Prince of Bel-Air spinoff formájában.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 10, 13:49-kor a(z) Hírek témába.

  • Az ITV2 felpakolta a netre a Plebs legújabb évadjának ajánlóját – amit geobannolt, hogy ne nézhessen csak úgy bárki…
  • Nemcsak az évadnyitó részében tűnik fel Cote de Pablo az NCIS 17. évadjánál, hanem a 17×02-esben is ott a vendégek sorában, ahol még helyet kapott: Mouzam Makkar, William O’Leary, Darri Ingolfsson és Paul Gregory.
  • Drew Tarver, Fortune Feimster és Anthony Williams vendéghangként tűnik fel a Bless the Harts 1×01-es részében.
  • A brit ITV is becsatlakozik a The Masked Singer sikerébe, ugyanis a brit csatorna berendelte a 2019/20-as idény midseason-jára a saját változatukat, ami 2020-ban kerülhet képernyőre. Joel Dommett műsorvezetésével kapjuk meg. A készítői sorában: Claire Horton, Derek McLean és Daniel Nettleton. A zsűritagok sorában: Ken Joeng, Davina McCall, Rita Ora és Jonathan Ross.
  • Szintén a brit ITV berendelt egy pszichológiai thrillert Too Close címmel, melynek egyik főszereplője Emily Watson lesz. A forgatókönyvet Clara Salaman készíti, aki alapul veszi az azonos című Natalie Daniels-féle regényt. Középpontjában: egy igazságügyi pszichiáter, aki egy erőszakos bűncselekménnyel vádolt nőt pártol, aki azt állítja, hogy nem emlékszik semmire.
  • Az ITV berendelte a Bradley Walsh & Sin: Breaking Dad 2. évadját, amit jövőre kapunk meg.
  • Drea de Matteo, Donna Benedicto és Alanna Ubach vendégszereplője lesz az A Million Little Things 2. évadjának – amit Nina Lopez-Corrado rendezésével, illetve DJ Nash írásával kapunk meg.
  • Van néhány címünk: Into the LightNCIS 17×02; DisasterThe Good Doctor 3×01; ExileLodge 49 2×07; Hug N’ BugsBless the Harts 1×01; Animal for SaleRoom 104 3×02;
  • Hailee Steinfeld alakíthatja Kate Bishop karakterét a Disney+-ra érkező Hawkeye című limitált sorozatban. A streaming szolgáltató 2021 őszére tervezi a premierjét, amelynek készítője Jonathan Igla (Mad Men) lesz. A Variety-nek és a Hollywood Reportnek is adott a színésznő interjút.
  • Tamlyn Tomita és Karin Konoval vendégszereplője lesz a The Good Doctor 3×01-nek – amit Mike Listo rendezésével kapunk meg, valamint David Shore írásával.
  • Amanda Peet és Christian Slater csatlakozott a Dirty John 2. évadjának gárdájába. Az USA Network antológia sorozatának címe: Dirty John: The Betty Broderick Story lesz. Az írók sorában: Alexandra Cunningham mellett helyet kap: Jessica Rhoades és Connie Britton is. A rendezésért Maggie Kiley (Riverdale) felel, de segít neki: Kat Candler, Meera Menon és Shannon Kohli. A történet: 1960-ban veszi fel a vonalat és 1980-ig tart majd, melyre Oprah úgy tekintett, mint „Amerika legszenvedélyesebb válására”. Természetesen igaztörténeten alapszik.
  • Az HBO berendelte a The Righteous Gemstones 2. évadját – Az eddig leadott 3 epizódja 572 ezres átlagot tett le az asztalra, ami nem sok, ahogy a 0.19-es demó értéke sem. A teljes lakosságban nála nem sokkal erősebb a Succession S2, ami 600 ezret generált, vagy gyengébb a Ballers S5, ami 565 ezres átlagnál tart.
  • Katey Sagal, Estelle Parsons, James Pickens Jr. és Jay R. vendégszereplőként tűnik fel a The Conners 2. évadjában.
  • A Comedy Central címet adott az Awkwafina-féle sorozatának, amit mostantól Awkwafina is Nora from Queens címen emlegessünk. Premierje 2020 januárjában lesz. A szereplők sorában helyet kap: BD Wong, Bowen Yang és Lori Tan Chinn. Természetesen ez lesz az a komédia, ami alapul veszi történetében Awkwafina életét. A forgatása New York-ban fog zajlani. 10 részre kapott zöld utat.
  • Október 9-én debütál a The Oval című sorozat a BET kínálatában, melynek középpontjában: egy családra összpontosít, pontosabban az új amerikai elnökre és családjára, akik a Fehér Házba költöznek. Látszólag életük tökéletes, ám a háttérben megbújik a szokásos problémaáradat. Készítője: Terry Perry. A szereplőgárdában: Ed Quinn, Kron Moore, Javon Johnson, Ptosha Storey, Vaughn Hebron és Teesha Renee. 21 órára kapott időpontot.
  • Szintén október 9-én startol a BET-en a Sistas 22 órás kezdéssel, melynek szereplői között ott van: KJ Smith, Mignon Von, Ebony Obsidian, Novi Brown, DeVale Ellis, Chido Nwokocha, Anthony Dalton, Brian Jordan Jr. és Kevin Walton. A történet középpontjában: egy csoportnyi fekete egyedül nő, akik szerelmi életüket, karrierjüket és barátságukat irányítják a mai modern világban.
  • Gillian Anderson visszatérőként tűnik fel a The Crown 4. évadjában.
  • A CBS-re érkező Survivor 39. évadjának alcíme: az Island of the Idols lesz. A szereplőgárdáról itt olvashattok. Egy betekintő videó is van a cikkben.
  • Október 7-én debütál a Repunzel’s Tangled Adventure 3. évadja a Disney Channel.

Kommentáld!

free web stats