Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 June 30, 12:17-kor a(z) Hírek témába.

  • Nagyon úgy tűnik, hogy elkaszálták a Brotherhood-ot. A hír még nem hivatalos, viszont a DVD-borítására a „Brotherhood – The Final Season.” kiírás lett rányomtatva. Nem hinnénk, hogy csak véletlen egybe esés. szeptember 22-én fog megjelenni.
  • Elkezdődött a Gossip Girl harmadik évadjának forgatása New York-ban. Már az első napon rengeteg kép készült, melyet egy nagy csokorba szedtünk nektek, mert én se szeretek sokfelé járkálni. Ha már GG, akkor itt pedig csekkolható a 3×02 casting callja.
  • Chris Kattan csatlakozott az ABC-s The Middle című újoncba, mint főszereplő.
  • A jelek szerint a House of Payne spinoff sorozatot fog kapni.
  • Mariska Hargitay és Christopher Meloni vissza fog térni a Law & Order: SVU 11. évadjába. Lehet örülni, bár miért ne tették volna, hiszen 385.000 dollárt kapnak részenként, ami durván sok és még ezt alkudták feljebb 400.000 dollárra.
  • He de cseles ez a CBS. Tegnap este arra lettem figyelmes, hogy a twitterjén bepromozta egyik új sorozatát, realityjét, aztán négy órával később már el is árulta a címén, ami a There Goes the Neighborhood lesz. Premierje augusztus 9-én lesz.
  • Szintén cselesen twitt-jén tette közzé azon linket, ahol megtekinthető a Big Brother ház, az új! 11. évadban tehát itt fognak lakni az emberkék.
  • 8.5 millióan ültek le péntek este a Disney Channel-féle Princess Protection Program elé. (2008-ban a Camp Rock kicsivel többet, 8.86 milliót; 2007-ben a High School Musical 2 pedig 17.2 milliós nézettséget hozott a csatornának.)
  • Forog a Fringe, még mindig.
  • Itt olvasható el az Eastwick című újoncból néhány karakterleírás.
  • A NYPost információi szerint: a közel jövőben, a So You Think You Can Dance egyik adásával szeretnének Michael Jackson előtt tisztelegni a készítők.
  • A THESUN hozta le a ledöbbentő hírt, miszerint Susan Boyle lehet, hogy szerepelni fog az Ugly Betty negyedik évadjába. (Nesze neked. Van egy jó hangod 50-60 éves létére és már egyből sorozatszerepet kap. Ne vicceljenek már.)
  • Hát lehet, hogy nem így képzelte el Jon & Kate a válását. A TLC nyilatkozta, hogy a házaspárnak nagyon nehéz időszaka ez most. Kit érdekel?
  • Drea de Matteo csatlakozott a Desperate Housewives szereplői közé, ahol egy olasz családfőt fog alakítani.
  • Hoppácska. Állítólag Michael Jackon halála előtt még leforgatott egy videóklipet, amit még senki se láthatott, mivel az utómunkák nem fejeződtek be, de amint ez esedékes, mindenkinek meg fogják mutatni. (Részletek.)
  • Mint később, boncolást követően kiderül, Billy Mays szívelégtelenségben halt meg.
  • Len Goodman-t, az egyik Dancing with the Stars-os bírát rákkal műtik.
  • Terrel Owens mégis csak ott lesz az eheti The Superstars-ban.
  • A Hupikék törpikékből – vagy mi a frász volt a magyar címe – 2010. decemberben láthatunk egy 3D-s mozifilmet.
  • Oké, most már hivatalos az a hír, miszerint a Lost újdonsült évadja dupla epizóddal nyit és majd zárul is. Nem mintha Matthew Fox nem ezt mondta volna a budapesti sajtótájékoztatón. Ezáltal már az is tutira biztos, hogy 18 epizódot fogunk kapni.
  • A nap hír, miszerint a Utah állambeli emberkék szabadidejüket azzal üti el, hogy céllövöldét csinálnak a régi tévéikből. (Részletek.)
  • T.J. Ramini csatlakozott a 24 8. évadjába, mint visszatérő szereplő.
  • Elisabeth Röhm ott lesz a 90210 folytatásában.
  • Az a hír járja, hogy a Smallville készítői egy mozifilmmel akarják megfűszerezni a sorozatot zárását követően.

Kommentáld!

Hírmorzsák – karácsony utánra

 
Beküldte: Kanyecc 2008 December 27, 10:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Szerencsére Kavalkád feldobta az ünnepeket, mivel majdnem minden nap talált valami hírességről olyan képet, amik felett mi elsiklottunk. (Nem mintha kerestük volna őket.) A soron a 90210-remakeből AnnaLynne McCord lenne, akit valamikor decemberben kaptak le kivillanó fél mellével. (Képeket itt találhattok róla. Köszönjük a jelzést.)
  • A Gossip Girl a 2×16-os epizódjáben vendégszerepelni fog Laura Breckenridge és Desmond Harrington.
  • Egy-egy promo képet találhattok ezen a linken a House-ból főszereplőiről.
  • December 30-án lesz látható az USA Network-ön egy újabb original tévéfilm, a To Love & Die. Főszereplők között: Tim Matheson (The West Wing, Animal House), Frances Fisher (Titanic, Laws of Attraction) és Ivan Sergei (Crossing Jordan, The Break Up). (Akit jobban érdekelnek a részletek látogasson el erre az oldalra.)
  • Január 5-én érkezik a Eric the Trainer címre hallgató első (??) THEWB.com-os reality az oldalra. Januárban három epizódot láthatunk majd belőle. Mindig hétfőnként fog jelentkezni. A célkeresztben Eric Fleishman fog állni, egy edző, akihez járnak hírességek és egyszeri emberek, hogy az egészséges életmódnak adhassák életüket.
  • Január 6-án érkezik meg az Animal Planet műsorára a Jockeys című 12-epizódos doku-dráma újoncsorozat, ami természetesen lóversenyzésről szól.
  • Január 9-én lesz premieren a Comedy Central Present 13. évadja.
  • Jó hír, de csak leves: Van mozgolódás az Arrested Development-film körül. (Hamarosan jövünk a részletekkel.)
  • Mindenidők legrosszabb 16 karácsonyi különkiadás epizódja.
  • A TOP10 legszánalmasabb Spider-Man akcióbábuk, amelyeket kiadtak valaha.
  • A FOX megvette a The Closer első négy évadjának vetítési jogát, melyet az egyik helyi adóján akar majd futatni hétvégente.
  • Január 29-én érkezik a The Hills-spinoff, a The City, melyre már nagyon kíváncsiak vagyunk. Ugyanúgy csajok állnak a középpontban. Neveik: Olivia Palermo, Whitney Port és Erin Lucas (Egy csoportképet: itt nézhettek meg róluk. A képen látható sorrendben soroltam fel őket.)
  • Warner Bros. Television beperelte 49 millió dollárra a CBS-t, mivel a Two and a Half Men kapcsán szerződést szegett. (Részletek…)
  • Itt az évvége, folynak az összesítések. Az USA Network-öt az elmúlt esztendőben 2.8 millióan nézték átlagosan főműsoridőben, míg a Disney Channel-t 463 ezren. (Nincs viszonyítási alapunk, sorry.)

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 December 18, 12:05-kor a(z) casting,Hírek témába.

  • Mindenki olimpiát akar rendezni. Az ABC-nél és az ESPN-nél vannak a következő éviek – értsd: 2014-es téli és 2016-os nyári – jogai, viszont most a CBS sem akarna kimaradni a jóból ezért a pletykák szerint beszáll a milliárdos harcba. (Bazz, ne már! …inkább hozzanak újabb sorozatokat.)
  • Tegnap időt szakítottam egy külön bejegyzés erejére a február 1-jén folytatódó The Office-ra, ahol több híresség is helyett kapott, mint vendégszereplő. (Elhamarkodottak voltunk, már megint, mert…) Jessica Alba és Jack Black mellett szerepet kapott Cloris Leachman, valamint a jövőben érkezni fog Brooke Shields, Julia Roberts és Jean-Claude Van Damme.
  • Nem lesz következő évadja a Canadian Idol-nak. Tehát jövőre nem fog visszatérni a kanadai Megasztár. Az ok nagyon egyszerű: gazdasági válság.
  • Az a hír járja, hogy Sarah Silverman-t visszanéz a Monk-ba, mert kell a fanatikus rajongó.
  • John de Lancie vendégszerepelni fog a Breaking Bad-ben.
  • Mike Fleiss nem veti meg a pénzt. Miután annyira bejött neki a reality világa a Warner-rel kötötte egy szerződést, melyben milliós nagyságrendekről esett szó. „Backuphatja”
  • Cynthia Wang visszatér a 90210 január 6-i epizódjában.
  • Jövőre érkezik a Torchwood folytatása. Akit érdekel némi infó a sorozatról, az mindenképpen látogasson el erre az oldalra.
  • Most már tuti biztos, hogy Tom Fontana visszatér a The Philanthropist-be.
  • Az NBC a Hulu.com mellett tette le a voksát, viszont a CBS-tsem kell félteni, mivel ők pedig a tv.com mellett. Tehát új esztendőre várható az átalakulás, legalábbis videó feltöltögetésben mindenképpen.
  • Jennifer Beals elégedetlen a The L Word szerepével. (Részletekről itt olvashattok.)
  • Tiffani Thiessen terhes. (Folyt.)
  • Az American Idol a vezeti a neisen rating által mért éves nézettségi mutatót. (Ha lesz kedvünk, akkor leközöljük a teljes listát. Már pedig lesz, mert nézettségről imádunk írni.)
  • Will Smith csatlakozott a Seven Pounds-be.
  • Speidi-éknél zajlik az élet.
  • Megérkezett a Flight of Conchords második évadja a FunnyOr Die oldalán már lehet csekkolni. IP-trükközés kötelező, mert csak amerikaiaknak tették nyilvánossá, viszont majd hamarosan írni fogunk egy-két trükköt, mert végre sikerült rátalálnunk a perfekt megoldásra.
  • „I am now a citizen of Sierra Leone” – mondta Isaiah Washington.
  • Ha már beszólások, akkor jöjjön egy The Biggest Loser háza tájáról: „It’s funny, but I feel at peace” – mondta a győztes hölgy.
  • Hamarosan kezdődik a Damages második évadja. Ezen a linken benézhettek a színfalak mögé.
  • Az oroszokhoz megy a Disney Channel, legalábbis csatornaajánlójuk között hamarosan fellelhető lesz. Kell a kutyának!
  • Kelly Rutherford már megint terhes. Második gyermekét nyárra várja.
  • Tom Cavanagh szerepelni fog a Scrubs-ban.

Kommentáld!

Kábelnézettség + Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 12, 15:10-kor a(z) casting,Hírek,Nézettség témába.

Kábelnézettség:

  • Erősen kezdett a Spooks: Code 9 című spinoff sorozat. Majdnem egymilliós néző számot sikerült összehozni. Mindez 930 ezer nézőt jelent pontosan. A második epizód azonban csak 703 ezret hozott, ami szintén nem rossz teljesítmény tőle.
  • Nehéz szülés volt. Végre találtam nézettségi adatot a The Cleaner premierjéről. A pilot részre 2.580 millióan voltak kíváncsiak, ami 1.8/3 rataing mellett mutatkozott össznézőszámban, míg a célközönségnél mindez 1.0/3-at takar. A folytatásról számairól sem mondtam le, amint lesz, azon nyomban megírom.
  • Az Eureka-ról múltkor hibás adatokat közöltem, most helyesbítenénk. A harmadik évad premierjére 2.808 millióan voltak kíváncsiak, ez 1.8/3 ratinget takar, míg célközönség körében 1.0/3-at. Az első évad premierjénél nem teljesített jobbat, viszont a többinél igen.

Hírmorzsák:

  • Már olvasható az Entourage első 4 részének szinopszisa.
  • Emlékszem, mennyire felkapott volt egy rajongói oldalnak, ha kikerült kedvenc sorozatának még nem hallott címei. Nos, mi most ezekre az olvasóinkra gondolnánk, hiszen a Terminator: TSCC első hét címét itt, valamint a Californication első öt részének itt, a Stargate Atlantis 5×07-09-ét itt, a Pushing Daisies-ét 2×07-10 itt.
  • Volna néhány forgatókönyvünk: Boston Legal – 5×05, Boston Legal – 5×06, DollHouse – 1×01 (az újra forgatott pilot-é), Dexter – 3×07, Pushing Daisies – 2×06, Terminator: TSCC – 2×07, Bones – script, Chuck – 2×08, Gossip Girl – 2×06, Ugly Betty – 3×06, Private Practice – 2×07.
  • Szivárognak az információk az egyes sorozatokról. Itt van az év legvártabb sorozata, a Fringe, amiről pár újdonság derült ki. Elsőként: Ugye jönni fog belőle képregény. Az első háromnak a megjelenési dátuma a következő: augusztus 27., szeptember 17. és október 29. Ezen kívül a Sky ONE és a svéd Kanal 5 televízió megvette a sorozat vetítései jogait. Mikor lesz nálunk ilyen kérem szépen?
  • Szombaton elstartolt a Primeval harmadik első évadja a BBC Amerika-n. Ha érdekel valakit, akkor némi információt itt olvashat róla.
  • Britney Spears-ről olvashatunk egy cikket, hiszen már megkezdődött az MTV VMA díjátadójára történő klippforgatás.
  • A Mad Men-ről olvashatunk egy szintén érdekes cikket ezen a linken.
  • Léteznek még beteg ötletek. Néha elgondolkodom, miért csinálnak oly reality-ket, amik halálra vannak ítélve. Ilyen volt a Kid Nation, az angol Harry Potteres valóság szó, vagy éppen a HSM-reality. Most a Channel4 beújít, de nem akárhogyan. Elhozza nekünk a 13 epizódos Make Me a Christian című reality-t, melyben a vállalkozó szellemű egyének istent fogadhatják be lelkükbe. (Részletek.)
  • Azta kurva élet. A két Lost főszereplőnek megéri egy-egy epizódban ott lennie. Matthew Fox és Evengelina Lilly 150.000$-t kap részenként, míg a többiek kb. 80.000-90.000$-ral kell beérniük, ami szintén teljesen korrekt összeg.
  • Kicsiny kis viszonyítási alap. Tori Spelling visszamondta a Beverly Hills 90210-es remake-ben való szereplés, mert orbitálisan alacsony árat ajánlott neki a CW. Ez kb. részenként 10-20.000$ takar, míg a két főszereplőnek – Jennie Garth-nek és Shannen Doherty-nek – max. 50.000 dollárt.
  • Várható volt. Isaac Hayes-t nem engedik el a televíziók olyan könnyedén, hiszen egy remek embertől váltunk meg hétvégén. Jönni fog róla emlékezős műsor, ha jól tudom „The Return of Chief” címen. Még egyszer: Nyugodjék békében.
  • A BBC-t nem kell félteni. Újabb produkciót rendelt be Desperate Romatics címen, melynek középpontjában olyan haverok, barátok, pacsi pajtások lesznek, akik a sikert, a pénzt a fényűzést keresik. – Az egészet, amolyan Entourage-stílusban tessék elképzelni. Írója: Peter Bowker lesz, jövőre várható, továbbá 6 rész lett berendelve első évadjából.
  • Megy a kavarás a Disney és Hannah Montana között. (Read me.)
  • Seth Green a Robot Chicken alkotója csatlakozott a Heroes gárdához. Némi részlett itt.
  • A CBS sem maradhat ki a remake*-ek sorából. Ők azt vették a fejükbe, hogy a Hawaii Five-O című sorozatról készítenek egyet. (Nem részletezném most, majd még lesz róla szó, tutira.)

2 Hozzászólás

Éjszakai hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 11, 22:58-kor a(z) Hírek témába.

  • Érdekes hírrel kezdeném meg az esti hírmorzsáinkat. A Saturday Night Live-ból jön át Mike Shoemaker a Jimmy Fallon-féle Late Night Show-ba, ahol Mike főnöke lesz. Ha valakit érdekelnének a további részletek, akkor ajánlom figyelmébe a Variety cikkét.
  • A The Shield alkotója nem pazarolja felesleges idejét, inkább munkába lát. 3 új sorozattervben tűnik fel a neve: Az egyik címnélkül FX-s produkció, ahol Ted Griffin-nel dolgozik össze, melynek középpontjában egy magánnyomozó lesz. A másik produkció az A&E-re megy, mely a The Lead Sheet címet hordozza. Itt James Ellroy-jal fog összedolgozni többek között, középpontjában: egy hírhedt ’70-es évekbeli L.A.-i fojtogató elkapása. Végezetül az utolsó egy szitkom lesz a FOX-ra, Millionaires Club címen.
  • Lisa Kudrow állítólag még mindig tejel ex-managerénk, Scott Howard. (Részletek…)
  • Nem ragadnám ki külön kábelnézettség részlegbe, de Tori & Dean: Home Sweet Hollywood című „show” rekordot döntött az OXYGEN-en, ahol összességébe 1.4 millióan, míg ebből a célközönség 967 ezer néző volt.
  • Két The Wire-es dolgozik a Treme című HBO-s pilotban, hiszen David Simon mellé hozzá csapódik még: Wendell Pierce és Clarke Peters, valamint Khandi Alexander. (Egyke frissebb posztunk róla.)
  • Az AMC megint durván jó sorozat pilotra bólintott rá. A címnélküli produkció egyik készítője Jason Horwitch volna, aki egy politikai thrillerbe kezd bele, melynek középpontjában: egy titkos társaság, amely az egész világ politikáját igazgatja, irányítják. Na őket akarják leleplezni. Előre várom már.
  • Februárra tervezi bevetni a Disney Channel a nagyágyú ötletét, melyben kalandsorozatok és szitkomok mellett, sport, film és animációs produkciók kerülnének műsorra, megcélozva a 6-14 év közötti korosztály ezzel. Ez a projekt: Disney XD néven fut. (Részletek.)
  • A MyNetwork a Shaken Not Stirred című produkciójukban több hírességet fog szerepeltetni, mint például: Al Sharpton, Ice T, Pam Anderson és Bobby Brown, vagy éppen D.L. Hughley, Paul Rodriguez, Anthony Anderson és John Salley. (További részletek.)
  • Az HBO egy Conversations With a Fat Girl című könyvből készít sorozatot.
  • Az NBC már elkezdte a Deal or no Deal (Áll az alku) őszi szezonjának promozását, melyben elviszik a főnyereményét. (Részletek.)
  • Egy cikk a The Hills-ről.
  • Képzeljétek, Mr. T-ről (Szupercsapat behemót állatáról) lehet mostanság hallani, persze nem jót, mivel nagy „embergyűlölő” hírnévvel rendelkezik, ami annyit takar magában, hogy megveti a homoszexuálisokat nem is akárhogyan. Szerintem, rendjén van.
  • A The Sopranos szerepgárdája ott volt az FBI 100. születésnapján. (Részletek…)
  • Meghalt Bernie Mac 50 éves korában. Ha mi nem is emlékezünk meg, de vannak, akik igen. Klikk ide.
  • Egy érdekes cikk arról, hogy miért nem kaphatta meg a The Middleman a 13. epizódját.

Kommentáld!

Heti adag + Kábelnézettség + Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 6, 9:24-kor a(z) casting,Hírek,Heti adag,Nézettség témába.

Heti adag:

  • Vasárnap: Búcsúzott a Spike TV-ről a The Factory első-, a HGTV-ről a HGTV Design Star harmadik- és a History Channel-ről a Tougher in Alaska első évadja. Frissítés gyanánt érkezett: az E!-re Pam: Girl on the Loose második- és a WE-re Wedding Central második évad.
  • Hétfő: Búcsúzott az American Gladiators második évadja, ami borzalmas számokat produkált előre hozott premierjével. A Discovery Channel műsoráról a Veminators első-, az NBC-ről a Nashvile Star hatodik-, míg a ShowTime-ról a Secret Diary of a Call Girl első évadja távozott. Premierek főként csak a VH1-en voltak: Az egyik az I Want to work for Diddy, míg a másik a Luke’s Parental Advisory volt.
  • Kedd: Befejeződött az I Survived a Japanese Game Show című ABC vetélkedő első évadja. A nézettségéből kiindulva eléggé esélytelen a második évadra szóló berendelése, de aztán meglátjuk. Ezen kívül a Flipping out második évadja a BRAVO-ról távozott. Felfrissülésként jött: Smash Lab második évad a Discovery-re, valamint Million Dollar Listing második évad a Bravo-ra.

Kábelnézettség:

  • Drasztikus csökkenés állt fel a Mad Men második részénél, de ez várható volt. Míg a premier alakalmával 1.95 milliós nézettséget szedett össze, addig a második epizóddal mindössze 1.33 milliót, ami szerintem még eléggé szép szám, nem kell megijedni, nem ő lesz az első sorozat, akinél az átlag inkább csak az 1 milliót veregeti.
  • Vasárnap volt Pamela Anderson újdonsül reality sorozatának, a Pam: Girl on the Loose premierje. A legborzasztóbb az egészben, maga a nézettsége, hiszen 1.1 millióan voltak rá kíváncsiak. Na nem annyira jó szám ez, mint hiszitek, de azért leseik az ember álla, hogy egy Generation Kill-nél nézettebb – vagy akörüli értéket hoz. Ebből a célközönség 27%, azaz kb. 297 ezer néző volt.
  • Még mindig megdöbbentő hírként sokkol engemet, hogy a The Secret Life of the American Teenager átlagba hozza a 3.6 milliós nézettsége. Íme egy összefoglaló cikk róla. Remegve merem kijelenteni, de az idei év legnézettebb tini kedvence egy terhes 15 éves lett? – hát hogy van ez?

Hírmorzsák:

  • Peter Brady lesz a Trivial Pursuit műsorvezetője. (Részletek róla itt.)
  • McCain & Obame vendégként feltűnik a Last Comic Standing-ben. (Részletek itt.)
  • Ez, de kemény. A Hulu-n – mókás neve van – idén elérhető lesz a Heroes, a The Office, 30 Rock és a 24 HD-minőségben, azaz jön a 720p hi-def videóanyag belőlük tök ingyen. Egyébként, már a Dr. Horrible’s Sing-Along Blog is elérhető náluk, amit nem olyan régen közültünk.
  • Ugye Kelly Taylor visszatér a Beverly Hills 90210-be. Na mármost az Acces Hollywood készített vele egy riportot, melyet itt nézhettek meg.
  • A Disney Channel tátott szájjal nézhette végig az HBO-s Flight of the Conchords-ot, mivel a két új-zélandi csóka tetszett nekik. Sőt annyira, hogy honosítani szeretnének egy hasonló koncepciót náluk is és Camp Rock-os Jonas Bothers zenekarral az élen. (További részletek róla itt.)
  • Hoppácska, a CSI-sek már megtalálták volna William Petersen pótügynökét? Nagyon úgy tűnik, hiszen a 47 éves Laurence Fishburne csatlakozott a sorozat következő évadjához. Nem is fokoznám további, akit érdekelnek a részletek: olvashatja tovább.
  • Stephen Root csatlakozott a Pushing Daisies-hez, ahol négy epizód erejéig lesz látható.
  • Rich Sommet (Mad Men) vendégszerepelni fog a The Office-ban.
  • Grant Show (Swingtown) vendégeskedni fog a Private Practice második évadjában.
  • A NBC Primetime Preview hosztesze egy kis ideit a Chuck-os Zachary Levi lesz, hogy pontosabb legyek augusztus 30 és szeptember 28 között.
  • Nagyon jó hírrel szolgálhatok a Stargate Atlantis rajongóinak, hiszen nem lesz kibaszott hosszú szünet, mármint ősztől még nem válunk meg tőle egészen januárig, hanem tart kéthetes szünetet, aztán jön a folytatás, de hogy meddig az passz. Kb. október végéig, november elejéig.
  • My Own Worst Enemy körül zajlik az élet, hiszen új showrunnerje lesz a sorozatnak, mivel Christian Slater nem minősült a legjobban. Ennyit a zökkenőmentességről.

Kommentáld!

WTF! High School Musical-magazin hazánkban?

 
Beküldte: Kanyecc 2008 July 31, 2:30-kor a(z) Fun,sajtóközlemény,videó témába.

Valamiről lemaradtam volna? Ti tudtátok, hogy van a High School Misical-nek hazánkban magazinja?! (Persze kicsit hülyén hangzik, viszont magyar nyelvű és az a nem mindegy.) Most akadtam rá egy véletlen folytán. Sőt már a második évadtól számítva kell vele számolnunk. Az Egmount Hungary forgalmazza egyébként, sok más Disney sorozat mellett. Az idei év harmadik száma augusztusban jelenik meg, már ha valaki nem akar róla lekésni, akkor még az előzőt is beszerezheti az újságárusoknál. (Képre kattintva látható nagyban.)

Másrészről arra szerettem volna felhívni a figyelmeteket, hogy elkészült a hazai előzetese a folytatásnak, ami októberben lesz. Nagy meglepetésemre a Jetix csatornáról vette fel az egyik leleményes rajongója a filmnek, melyet velünk is megosztani kívánt. Ezt a videót találjátok a tovább mögött! …nem teljesen magyarul, hiszen a számokat nem fogják lefordítani, ahogy az előzőekben sem tették azt!

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 May 21, 11:10-kor a(z) Hírek témába.

  • Steven Moffat-ot viszont láthatjuk a Doctor Who negyedik évadjában. Ez azért érdekes, mert több résznél ott a neve, azonban most megmutatja magát a sorozaton belül is. Ez előtt a 3×10-es részben láthattuk, most a 4×08-09-ben fogjuk.
  • Újabb veszélyek elé nézünk. Bő 100 napon át tartott az írók és a stúdiók sztrájk, viszont most újabb fenyegetés elé nézünk, mivel az AFTRA szervezet szerződése június 6-án fog lejárni. Kérdéses, hogy siker addigra a megállapodás, hiszen alig két hét van hátra, ami szinte semmire sem elég. (Alapul véve az előzőt.)
  • A Disney Channel berendelte a Welcome to Mollywood című új sorozatát, melynek főszerepében Demi Lovato.
  • LoL. Zajlik az élet a Lifetime és a Bravo háza táján, hiszen előbbinek sikerült megszereznie a Project Runaway címre hallgató divattervezős reality show-t, amelynek elmúlt évadjai „utóbbi” műsorán ment. Azonban az NBC Universal nem hagyja magát és össze akar hozni egy All Star kivitelezést, amiben lényegében a az elmúlt évadok sztárjai szerepelnének. A probléma csak ott van, hogy ők húzzák a fogukat, mert kevés zsét kapnának érte.
  • Jack Bauer-nek bő egy éves kimaradás után – imádjuk az írók sztrájkját – újra visszatér a munkába. A 7. évad premierje csúszott, kárpótlásképpen kaptunk egy tévéfilmet, melynek kitűzték az időpontját őszre. Na mármost a pontos dátum sem titok többé előttünk, ami november 23-án lesz.
  • Vége az Upfrontnak, megjött a kicsit kevés pótlások berendelése, viszont a régieket nem lehet olyan gyorsan elfelejteni. Több petíciós oldal indult az egyes törölt sorozatok részére, hogy összehozzák mind azt, ami tavaly a Jerichonak sikerült. Már csak az a kérdés, melyik rajongóbrigád a legleleményesebb.
  • Állnak a munkák a The Simpsons háza táján, mivel még nincs megállapodás a szerepgárda és a FOX között.

Kommentáld!

High School Musical 3.-kampány

 
Beküldte: Kanyecc 2008 May 3, 13:27-kor a(z) Fun témába.

A csatorna elkezdte a HSM 3. részének a promozását, ami október 24-én fog jönni. Kissé késő dátum. Pár hete egy érdekes hír kapott szárnyi, miszerint a sorozatból készül az ABC jóvoltából egy tehetségkutató reality. Kíváncsi leszek rá, mi lesz a pletykából.

2 Hozzászólás

free web stats