Nézettség 11/17 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 24, 22:43-kor a(z) Nézettség témába.

A The Big Bang Theory múlt héten ismételten kikapott a Modern Family-től, pedig megvolt rá az esély, hogy most bekeményít. A Person of Interest továbbra is erős a teljes lakosság körében, s ezáltal No.1 drámasorozat, viszont a célközönség mutatói gyengék. A dupla Private Practice rész nem hozott az ABC-nek fellendülést, de tény, a Charlie’s Angels-t remekül helyettesített a 20/20 hírműsor. A Community rajongói félhetnek, ahogy a Parks & Recreation-é is, mert kasza felé hajlanak a produkciók. Ezzel szemben a Prime Suspect erősebb nála, így még koránt se temetném, még ha 1.1-es demót is hozott.

Kábeles fronton érdekes, hogy a Burn Notice a Covert Affairs és a Psych között zárt heti viszonylatban. Utóbbinak ez persze kedvez. A Beavis & Butt-Head korrekt, de a Good Vibes halott. Lassan lekerül a műsorukról. A The League is mélyzuhanásba kezdett.

A briteknél az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here! nem állt meg a csökkenésben. 7.71 milliónál jár jelenleg, ami még mindig teljesen elfogadható. A Life’s too Short iszonyat sokat vesztett. Bő 1 millióval zárt kevesebbel, mint előzőleg. A Rev szintén zuhant, de legalább felvezetője előtt zárt. A The Slap-ra se lehet jót mondani. A five-on startolt a Fairground Attractions 1 millióval. – Tudjuk be a celebeknek a zuhanásokat?!

Az ausztráloknál a Beauty & the Geek Australia 1.20 millióval fut, amivel a nap második legnézettebb műsora lett. A The Slap, mert hogy ausztrál produkció volna, az ABC One-on 832 ezret hozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/15 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 24, 2:23-kor a(z) Ausztrál régió,Nézettség témába.

Az Unforgettable tartja magát, bár a célközönségben igazán növekedhetne, hiszen a Last Man Standing simán elfenekeli. A Glee csökken. Tavalyhoz képest 46%-kal alacsonyabbak a 18-49-ben produkált mutató, ami nagyon nagy zuhanórepülésnek mondható. A Man Up! most az egyszer stagnált, de ez nem származik előnyére. A New Girl hasonló cipőben. A Body of Proof meg tud lepni, de legalább aláírom a plusz epizódos berendelését.

A kábeles részlegen a Storage Wars vette el a Sons of Anarchy első helyét. A Tosh.0 búcsúzott a legutóbbi évadjával. A Covert Affairs úgy fest, hogy nem állt meg a csökkenésben. Betudhatjuk az őszi-téli hajtásnak, melynek egyik áldozata, s melyet inkább az országos tévécsatornák diktálnak, mint sem a kábelesek.

A britek a Svédország-Anglia meccset nézték. Bár ennél még egy Merlin is nézettebb volt. A Death in Paradise megerősödött, bár ennek így is kellett lennie. A Him & Her szintúgy.

Az ausztráloknál az Australia’s Got Amazing Talent 930 ezret hozott, ami a 8. helyre volt elegendő. A Network 7 tehetségkutatójáról annyit kell tudni, hogy az Australia’s Got Talent 5. évadjának legjobb és legrosszabb versenyzőit gyűjtötték össze, s nekik adott egy új, spinoff showt. Ezen kívül a MasterChef AUS 708 ezerrel ment. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/10 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 17, 2:36-kor a(z) Nézettség témába.

Hát valahogy az ág is húzza a The X Factor USA-t. A CBS két szitkomja elpicsázta. Sőt, a téli szünetre vonuló Grey’s Anatomy se lógott ki a sorból. – Mindkét kategóriában alul maradt ellenük. A The Big Bang Theory 5.2-es demójával erős. A Bones túl sokat esett a remek startjához képest. (Ez viszont az ABC-s Body of Proof kedvelőknek jó.) A Charlie’s Angels vergődik, mint hal a kevés vízben. 5 milliót közelíti elég rendesen. A szlotjában már csak az NBC-s szitkomok a leggyengébbek. Mellesleg se a Community, se a Park & Recreation nem éri el a 4 milliót. A The CW sorozatok is távoztak szünetükre. Tartották magukat az előző hetek teljesítményéhez. Külön kiemelném, hogy a TVD 2.1-et, míg a TSC 1.2-et hozott a 18 és 34 éves nők körében, ami eléggé nagy különbség. A Whitney az NBC részéről középmezőnyben 18 és 49 évesek körében.

Kábeles adókon a csütörtök esti meccset nézték a legtöbben. Ráfoghatjuk, hogy miatta esett vissza a Burn Notice. A Good Vibes egy hét múlva 1 millió alá fog zuhanni. Az F/X-es sorozatok közül a The League is maga alatt, de szerintem csak a sport miatt.

Nyitott a briteknél a Life’s too Short. A BBC Two viszonylatában nem rosszak a számai, persze lehetnének erősebbek is. A Rev is visszatért, ami felvezetőjéből minimálist vesztett. A pilotjához (2.19 millióhoz) és az előző évad fináléjához (1.69 millióhoz) képest jobban nyitott, így sorozatrekordot könyvelhetett el. A The Jury javított a negyedik napján. Az ausztrál The Slap továbbra se erős a BBC Four-on. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/08 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 16, 16:56-kor a(z) Nézettség témába.

Visszatért a New Girl új epizóddal a Fox műsorára. Még mindig nagyon jól teljesít. Meglepődnék, ha a 2012/13-es idényből kimaradna valamilyen úton-módon. Már csak azért, mert a Glee sem erősebb, sőt lenyomta – nem is kevéssel! Az NCIS a kedd verhetetlen produkciója. Nemcsak a teljes lakosság körében húzta fel magát, de 18-49-ben is nyerte a napot. Az Unforgettable nagy előnye, hogy nyeri a 22 órás blokkot, illetve átlagban 12 millió körül hoz.

A kábeles részlegben nem történt sok minden. A Sons of Anarchy-é a trón. A Covert Affairs alul teljesítését meglepődve nézem. A Psych-nek nincs félnivalója. Pláne ezek után. A Workaholics is magára szedett néhány nézőt. Meglepően jól folytatódott a Vietnam in HD.

A Him & Her esik, a The Jury szintén. A Death in Paradise is volt már erősebb. Pláne, hogy 6 millió körül kezdett. A The Food Hospital ellenben kiemelném. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/01 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 6, 10:25-kor a(z) Nézettség témába.

Kisebb szünet után újra kaptak a nézők 90210-et, illetve Ringer-t. A poén, hogy hiába a két hetes leállás, nézettség szempontból semmit se változott az eredményük. A Man Up! ismételten csökkent, ahogy a Last Man Standing. A Body of Proof 10 milliójával erős, bár 18-49-ben nem annyira erős. Teljes lakosságban majdnem sikerült megfognia az Unforgettable-t. A The Biggest Loser végre valahára növekedett.

A Sons of Anarchy az F/X egyik mintapéldája. A nézők megszerették a negyedik évadjára. A Convert Affairs is visszatért, méghozzá évadminimumot közelítő értékkel. (Vissza kéne nézni, hogy az volt-e.) Ez persze a Psych rajongóinak jó, mert ő jobban nyitotta az évadját.

A Death in Paradise visszaesett a második hetében. 400 ezer néző mínusszal folytatódott, de a BBC-s átlaghoz képest így se rossz. A Him & Her is visszatért a második évaddal. Kevesebbel nyitott, mint a pilotjakor. A Top Boy se írta felül a papírformát. A Channel4-on ellenben feltűnt a The Food Hospital című főzős műsor, amit imádott a nép. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/25 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 3, 1:55-kor a(z) Nézettség témába.

Kezdhetjük temetni a Man Up!-ot, mert ilyen számokkal biztosan kaszát fog kapni. A célközönség jóvoltából a pilothoz képest 20%-ot esett vissza. A Last Man Standing se állt be, mivel 7%-kal zárt gyengébben, mint előző héten. Az Unforgettable, a Body of Proof és a The Biggest Loser viszont stagnált. A The X Factor nyerte a napot 18-49-ben, viszont a Dancing with the Stars teljesben erősebb, aminél még erősebb az NCIS-franchise.

A Workaholics TOP3-as a kábeles napi célközönségben. A Sons of Anarchy-ra érdemes lesz odafigyelni, mert eléggé felkapott lett. A Tosh.0 is fénykorát éli. Conan az este 874 ezerrel futott, míg a Colbert Report 1.315 millióval.

A briteknél nyitott a Death in Paradise. Jónak mondható a kezdése. A kérdés a következő héten lesz, hogy az 5.75 milliós rajtból mennyit veszít. Tippemre minimum 5-600 ezret. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/13 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 September 18, 1:14-kor a(z) Nézettség témába.

Elkezdődött a 2011/12-es idény. Megérkeztek az első országos visszatérők, illetve egy újonc. Utóbbi a Ringer volna, ami remekül nyitott. 2.74 milliójával verte a tavalyi OTH (2.18M) és a LUX (1.74M) évadnyitását. Mellesleg felvezetőjét is jól maga mögött hagyta, ami a 90210 volt. Az America’s Got Talent felvezetésével a Parenthood alacsony számokat produkált. A CBS ismételte az NCIS-franchise tagjait.

A Sons of Anarchy nagyot zuhant. Az évadkezdéshez képest 20%-kal zárt kevesebbel, ami jelentős, de még így is verni tudott mindenki a kábeles részlegen. Mellesleg a Teen Mom se volt ellenfél a célközönség kategóriájában. Az Awkward. 2.28 milliót hozott az MTV-nek 23:30-kor, ami nagyon korrekt. A Discovery Channel-es Carfellas előbb-utóbb elkaszálásra kerül, mert 750 ezres átlagnézettségével rontja a csatorna színvonalát.

Nemcsak a jenkiknél startolt el az évad, hanem a briteknél is, ugyanis sornyi újonc mutatkozott be kedd este. Az ITV-n a Mayday Mayday és a Missing Millions; a BBC One-on a The Bomb Squad és a The Body Farm; míg a BBC Two-n a Hairy Bikers’ Meals on Wheels. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/28 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 12, 11:27-kor a(z) Nézettség témába.

Hoppá. Az American Idol csütörtöki részét majdnem elkapta a keddi The Voice. A CSI gyengécske. Így, 11 évad után kezdene kiégni a sorozat? A Nikita lehetne erősebb, de ha a Supernatural berendeléséből indulunk ki, akkor meglesz a 2. évadja. A The Vampire Diaries a legerősebb (?!) sorozata a csatornának. A The Big Bang Theory a Glee demóját hozta célközönségben. A The Office viszont nagyon erős lett ugyanennél a korosztálynál.

A Swamp People szépen teljesít a History Channel-en. Az America’s Best Dance Crew tartja magát. Lesz ebből berendelés. A The Secret Diary of a Call Girl mindössze 75 ezer embert mozgat meg? És még a Showtime műsoron hagyja? Az F/X a Running Wilde-del nem járt jól.

Az angoloknál a Long Lost Family hozta a várt visszaesést. A Three in a Bed magára szedett +20 ezer nézőt. A Peter Andre: The Next Chapter 655 ezerrel nyitotta a 4. évadját. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 08/24 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 28, 11:37-kor a(z) Nézettség témába.

Egy átlagos keddel nézhettünk szembe, hiszen az America’s Got Talent mindkét kategóriában nyert. A Wipeout most csak a második hely jutott a célközönség körében. Az NBC-s koncepciók szárnyaltak, hiszen +15%-os előző heti AGT mellett a Minute to Win it is hozott 5%-nyit. Az ABC látta ennek kárát, mivel a Shaq Vs. átlagba 14%-nyi nézőt veszett, míg a Wipeout 10%-nyit.

Egyelőre jól teljesít a Melissa & Joey. Mindössze 200 ezer nézőtől búcsúzott. Erős a 18 és 34 év közötti nők körében is, viszont gyenge a célközönségnél és a tiniknél. A Make It or Break It ez utóbbiban pl.: kenterbe veri. A Big Lake egy átlagos sorozat nézőszámot tud produkálni a Comedy Central-nak. A Covert Affairs megint bankot robbantott, mert a White Collar mellett nem méltó felvezetőnek. Még a végén az USA Network heti legjobbja lesz. A Memphis Beat tartja a szintet. A Warehouse 13 szintén okés.

A The Deep hétről hétre egyre alacsonyabb számokat produkál. A Big Brother évadzárását 4 millióan követték nyomon. A Who Wants To Be A Millionaire-t sikerült vernie. Az Ideal évadpremierjét követően visszaesett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
« Előző oldal

free web stats