2016-os őszi műsorrend: péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2016 August 12, 9:28-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Bejelentett műsorrend: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Napi leosztás: hétfő | kedd | szerda | csütörtök | péntek | vasárnap

Péntek ≠ halálnap. Bátran kijelenthetjük, hogy átértékelődött a nap? Szerintem igen, mert egyre inkább azt látom, hogyha jó műsorokkal közelítik meg a legkisebb reklámköltséget generáló napot, akkor simán befuthatnak az ott futók. Gondoljunk csak a Last Man Standing-re, amit vétek lenne áttenni máshova, annyira jól bejáratta a 20 órás blokkját. A CBS se túlzottan nyúl bele a műsorrendbe, mert tudja, hogy ilyenkor az idősebb korosztálynak a krimijeit kell adni. Nagyjából minden tévécsatorna ráérzett, mivel élheti túl. Tippre, azóta már az elvárásokat is csökkentette az idekerülők esetében. Kezdem úgy érezni, mint ha a vasárnap vette volna át a szerepét.

Az ABC a legviccesebb a csapatból, ugyanis ők úgy döntöttek, hogy egy az egyben másolják a 2015-ös őszi menetrendet. Nincs változás. Nincs timeslot csere. Minden marad úgy, ahogy volt, amiből simán arra lehet következtetni, hogy elégedettek a mutatókkal.

A 20 órás blokkba a CBS bepróbálkozik egy újonccal, a MacGyver-rel, ami azért illik bele az összképbe, mert a Hawaii Five-0 fogja követni, ami szintén remake és nagyobb népszerűségnek örvend. Az ABC megtartotta a két komédiáját, a veteránnal vezeti majd fel a fiatalabbat. A Fox hozza a közkedvelt főzős reality-jét, a Hell’s Kitchen-t, amiből a 2015/16-os idényben csak egyetlen évadot szállítottak. Szintén maradt a seggén. Változás viszont, hogy a kihullott NBC-s komédiablokk (Undateable és People Are Talking) helyére a Caught on Camera with Nick Cannon-t dobják. A The CW a Reign egykori helyére a The Vampire Diaries-t rakja, csakhogy a vámpírok ne legyenek egy helyen.

21 órai timeslotnál is fellelhető két módosítás. Egyrészről a The CW által elkaszált America’s Next Top Model helyére a Crazy Ex-Girlfriend érkezik, másrészt, a World’s Funniest-ére a The Exorcist. Minden más marad a helyén. Talán a legrizikósabb „ott hagyás” a Grimm-é, ami évadok óta folyamatosan csökken, de nehéz számára megfelelőbb helyet rakni. A timeslot legstabilabbja a Shark Tank.

A 22 órás blokkban nincs változás. Minden maradt tavaly őszhöz képest.

Pénteken 14 produkció kap helyet. Egyedül az ABC döntött úgy, hogy nem változtat a tavalyi felálláshoz képest. A The CW teljesen átszervezte a napot. 5 változás, ami nem tekinthető mérvadónak.

Őszi műsorrendje a csütörtök estéknek:
*A dőlttel jelölt sorozatok és az újoncok új napon és/vagy új timeslotban!

20:00-tól:
Last Man Standing – 6. évad (ABC)
Hell’s Kitchen – 16. évad (Fox)
MACGYVER – 1. évad (CBS)
Caught on Camera with Nick Cannon – 2. évad (NBC)
The Vampire Diaries – 8. évad (The CW)

20:30-tól:
Dr. Ken ­– 2. évad (ABC)

21:00-tól:
Shark Tank – 8. évad (ABC)
THE EXORCIST ­– 1. évad (Fox)
Hawaii Five-0 – 7. évad (CBS)
Grimm – 6. évad (NBC)
Crazy Ex-Girlfriend – 2. évad (The CW)

22:00-tól:
20/20 ­(ABC)
Blue Bloods – 7. évad (CBS)
Dateline NBC (NBC)

A tavalyi évadtálagok:

Érdekesség kedvéért összegyűjtöttem, hogy miként hoztak a 2015/16-os szezonban a péntekre került visszatérők. Akadnak olyanok, amik másik napról jöttek át, ezt tartsátok szem előtt.

Hell’s Kitchen (Fox – S15) – 4.121M; 18-49-ben: 1.12

The Vampire Diaries (The CW – S7) – 1.144M; 18-49-ben: 0.46
Crazy Ex-Girlfriend (The CW – S1) – 870e; 18-49-ben: 0.30

Last Man Standing (ABC ­– S5) – 6.743M; 18-49-ben: 1.21
Dr. Ken ­(ABC – S1) – 5.265M; 18-49-ben: 1.10
Shark Tank (ABC – S7) – 5.878M; 18-49-ben: 1.43
20/20 ­(ABC) – 5.037M; 18-49-ben: 1.10

Hawaii Five-0 (CBS – S6) – 8.712M; 18-49-ben: 1.14
Blue Bloods (CBS – S6) – 10.504M; 18-49-ben: 1.24

Grimm (NBC – S5) – 3.943M; 18-49-ben: 0.89
Dateline NBC
(NBC) – 4.681M; 18-49-ben: 0.99
Caught on Camera with Nick Cannon (NBC – S1) – 3.876M; 18-49-ben: 0.71

Kommentáld!

2016-os őszi menetrend: ABC

 
Beküldte: Kanyecc 2016 June 29, 10:14-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Őszi premier időpontok: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Upfronts 2016: ABC ­– Upfronts-összegző | Műsorrend | Szavazás | Adatlapok | Előzetesek

Ilyen se volt még, hogy az összes országos csatorna a premier időpontját júliusra közölte volna! Megtörtént, immáron mind az ötnek hivatalos az őszi start mezőnye. Mi picit elcsúsztunk a közlésével, de nyaralás ideje alatt ígérem: pótolni fogom, addig hozom úgy, mint ha mi sem történt volna…

Folytassuk a sort az ABC menetrendjével. A sort ők zárják, hiszem mire ez a cikk elkészült az összes többi tévécsatorna publikálta a premier időpontjait. (Tehát kivártak, hogy okosabban tudjanak variálgatni.) Felhívnám a figyelmet a hétfő estéjére, ugyanis megtörik a napot. Szeptember 12-én startol a Dancing with the Stars, azonban csak október 3-án kapja meg a társát a Conviction személyében. Ezzel arra adnak következtetni, hogy ők se bíznak annyira a pilotban, hogy bedobják a kezdő hétre (azaz a szeptember 19-ével kezdődőre).

Ha mindezt alapul vesszük, akkor „A héten” (szept. 19-szept. 25) hétfő kivételével mindegyik napjuk elstartol. Azaz majdnem. Lesz egy másik csavar a gépezetben, amit a Dancing with the Stars: Results Show szolgáltat, ugyanis október 11-re eltűnik keddről, melynek helyét az újonnan kigondolt komédiablokk veszi át.

Mutatnám napi leosztásban: mit-mikor kapunk meg. Amit már most le lehet szögezni, hogy a keddjük, teljes mértékben átalakult, szóval lehet izgulni az odakerült sorozatokért, mert ez valljuk be: merész húzásnak tűnik.

Őszi premier időpontok:

Szeptember 12. (Hétfő)
20:00-21:00 – Dancing with the Stars (23. évad)

Szeptember 18. (Vasárnap)
20:00-23:00 – 68th Primetime Emmy Awards

Szeptember 20. (Kedd)
20:00-21:00 – Dancing With the Stars: Results show
22:00-23:00 – Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. (4. évad)

Szeptember 21. (Szerda)
20:00-20:30 – The Goldbergs (4. évad)
20:30-21:00 – SPEECHLESS
21:00-21:30 – Modern Family (8. évad)
21:30-22:00 – black-ish (3. évad)
22:00-23:00 – DESIGNATED SURVIVOR

Szeptember 22. (Csütörtök)
20:00-21:00 – Grey’s Anatomy (13. évad)
21:00-22:00 – NOTORIOUS
22:00-23:00 – How to Get Away with Murder (3. évad)

Szeptember 23. (Péntek)
20:00-20:30 – Last Man Standing (6. évad)
20:30-21:00 – Dr. Ken (2. évad)
21:00-22:00 – Shark Tank (8. évad)

Szeptember 25. (Vasárnap)
20:00-21:00 – Once Upon a Time (6. évad)
21:00-22:00 – Secrets and Lies (2. évad)
22:00-23:00 – Quantico (2. évad)

Október 2. (Vasárnap)
19:00-20:00 – America’s Funniest Home Videos (27. évad)

Október 3. (Hétfő)
22:00-23:00 – CONVICTION

Október 11. (Kedd)
20:00-20:30 – The Middle (8. évad)
20:30-21:00 – AMERICAN HOUSEWIFE
21:00-21:30 – Fresh Off the Boat (3. évad)
21:30-22:00 – The Real O’Neals (2. évad)

Kommentáld!

Upfronts 2016 – ABC: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 25, 17:51-kor a(z) 2016/17 sorozatai témába.

Cikksorozat: Upfronts 2016: ABC | Menetrend | Újonc adatlapok | Bekéretlen pilotok

Az ABC nem a változás nagymestere. Mi sem más, mint a veteránjainak berendelése erre a legjobb példa. Inkább biztos játékos, a bevált szokásokat megtartja. Teljesen logikusan gondolkodik, hiszen egy jól bejáratott timeslotnak – ahova a nézők heti rendszerességgel azért kapcsolnak vissza, mert tudják: mi fogadja őket – megnövelt értéke van. A Castle távozásával a hétfő esti 10 órás blokk ára valószínűleg változni fog. Negatív értelemben, mivel túl sokáig tartották egy helyen kedvenc nyomozójukat, akitől megváltak májusban. A nagy kérdés: mi kerül a helyére, aminek értéke még így sem rossz?!

Mondanám is egyből, nem húznám az időt. A Conviction kapja meg a Dancing with the Stars felvezetését. Ennyi változás lesz a hétfőben. A jól menő reality-jüket megtartják, semmit se változtatnak vele kapcsolatban, maximum annyi, hogy keddenként nem lesz levezető adás egyórás időtartamban – legalábbis a kiadott műsorrend alapján. Lesznek fix napok, amikhez nem nyúl az ABC. Ilyen a péntek, ahol marad a két komédia, illetve reality blokk. Nincs módosítás a vasárnapokban sem, mert szerintük ez így jó. Csütörtöknél a két Shonda-mű mellé betesznek egy harmadikat. Az igazi újdonság, hogy keddre egy kétórás komédia blokkot teremtenek, amikkel a SHIELD-et szeretnék megalapozni, bár ezt eléggé elvetélt ötletnek vélem, de ők tudják. Szerdában is csak annyi lesz a vérfrissítés, amit a kiesett újoncai eredményeztek.

Összességében csak a hétfő 22 óra volt a legkérdésesebb. Ősszel 5 újoncot fog elénk tárni az ABC, a maradék négyet midseason-re tartogatja. Arány tekintetében 3 dráma és 2 komédia a mérce, ami teljesen korrekt. Át is vette ezzel a vezetést, mert a többi adó a berendelések mértékéhez képest jelentősen óvatosabb.

Mutatnám emlékeztetőül, hogy milyen változásokat hozott az új idényre az ABC. A cikk később frissülhet, érdemes visszanézni!

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – Dancing with the Stars (23. évad)
22:00-23:00 – Conviction

Kedd:
20:00-20:30 – The Middle (8. évad)
20:30-21:00 – American Housewife
21:00-21:30 – Fresh Off the Boat (2. évad)
21:30-22:00 – The Real O’Neals (2. évad)
22:00-23:00 – Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. (4. évad)

Szerda:
20:00-20:30 – The Goldbergs (4. évad)
20:30-21:00 – Speechless
21:00-21:30 – Modern Family (8. évad)
21:30-22:00 – black-ish (3. évad)
22:00-23:00 – Designated Survivor

Csütörtök:
20:00-21:00 – Grey’s Anatomy (13. évad)
21:00-22:00 – Notorious
22:00-23:00 – How to Get Away with Murder (3. évad)

Péntek:
20:00-20:30 – Last Man Standing (6. évad)
20:30-21:00 – Dr. Ken (2. évad)
21:00-22:00 – Shark Tank (8. évad)
22:00-23:00 – 20/20

Szombat:
20:00-23:00 – Saturday Night Football

Vasárnap:
19:00-20:00 – America’s Funniest Home Videos (27. évad)
20:00-21:00 – Once Upon a Time (6. évad)
21:00-22:00 – Secrets and Lies (2. évad)
22:00-23:00 – Quantico (2. évad)

Kommentáld!

Upfronts 2016 – ABC

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 25, 16:45-kor a(z) 2016/17 sorozatai témába.

Upfronts 2016: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Az előző csatornákhoz képest az ABC se kapcsolt vissza, már ami a berendelés mennyiséget illeti. A Castle távozásával egyfajta űr keletkezik majd a kínálatukban, hiszen meghatározó egysége volt az elmúlt idényeknek. 2016/17-ben viszont nélküle kell boldogulniuk. Szép életpályát futott, erre a csatornavezetősége fel is hívta a figyelmet. A 2015/16-os idényben hat drámát és négy komédiát kértekbe, idén csak eggyel bővítették az utóbbi sort.

Az újoncok sorából a három dráma, egy komédia élt túl. Igaz még az Uncle Buck nem került képernyőre, de van egy sandagyanúm, hogy nem véletlenül. Az American Crime 10 Emmy-jelöléssel olyat mutatott, amire talán még a kezdetekben se számítottak. A Quanctico lett az évadjuk leghype-oltabb drámája, így nem volt kérdéses a sorsa. Egyetlen kérdőjel a The Catch számomra, amit inkább kísérletszerű berendelésnek éltem meg, mint sem tudatosnak. A csatorna szeret a biztosra építkezni. Mindössze 2 veterántól, és két 2. évados sorozattól vált meg, az összes többi többévadosát átengedte a 2016/17-es idényre. Ezzel nagyon telítetté téve azt. Külön kihangsúlyoznám azt is, hogy egyelőre nincs náluk kilátásban semmi nagy nemszkriptelt durranás, amivel helyettesíthetnék a kiégőben lévő Dancing with the Stars-ot vagy a The Bachelor-t.

Tudom, nekem is némileg nehézkesen menne azon sorozatoknak a felsorolása, hogy melyeket jutatott tovább, illetve melyektől vált meg, ezért mutatnám a hozzákapcsolódó listákat. Akadnak olyanok is, főleg nemszkriptelt szegmensben, amiknek a döntésére még várunk.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a Grey’s Anatomy 13. évadját,
– a The Middle 8. évadját,
– a Modern Family 8. évadját,
– a Scandal 6. évadját,
– a Once Upon a Time 6. évadját,
– a Last Man Standing 6. évadját,
– a Marvel’s Agents of SHIELD 4. évadját,
– a The Goldbergs 4. évadját,
– a blackish 3. évadját,
– a Fresh off the Boat 3. évadját,
– a How to Get Away with Murder 3. évadját,
– a The Real O’Neals 2. évadját,
– az American Crime 2. évadját,
– a The Catch 2. évadját,
– a Dr. Ken 2. évadját,
– és a Quantico 2. évadját.

Illetve nemszkriptelt szegmensből igényt tart:

– az America’s Funniest Home Videos 27. évadjára,
– a Dancing with the Stars 23-24. évadjára,
– a The Bachelor 21. évadjára,
– a The Bachelorette ?. évadjára (nem kérték be, de adott!),
– és a Shark Tank 8. évadjára…
– illetve a 20/20 folytatására.

Szóval a fentebbi listákon nem szereplő sorozatokat elkaszálták, mutatnám a listát:

– a Castle-t a 8. évad után,
– a Nashville-t a 4. évad után,
– a Galavant-et a 2. évad után,
– a Marvel’s Agent Carter-t a 2. évad után,
– a Blood & Oil-t az 1. évad után,
– a The Muppets-et az 1. évad után,
– a The Family-t az 1. évad után,
– az Of Kings & Prophets-et az 1. évad után,
– és a Wicked City-t az 1. évad után.

Döntésre várva:

My Diet is Better Than Yours 1. évad utáni sorsa,
Secrets & Lies 2. évadja nyáron jön,
– nem került még műsorra az Uncle Buck,
What Would You Do?
Beyond the Tank
Bachelor Live
The Great Holiday Baking Show
Great Christmas Light Fight

Ha valami kimaradt volt a listából, az pusztán a figyelmetlenség és a nyári szegmensen való átsiklás műve.

Nézettségi mutatós rálátás és némi elemzés:

Okés. Helyre raktam a berendeléseket, a kaszákat, a kérdőjeles produkciókat. Hogyan jutottunk el idáig? – mármint odáig, hogy a kedvencünket elkaszálták? Nos, segítek benne, mert általában a nézettségi mutatók remek példaként szolgálnak. Főleg az ABC-nél ahol a legjobban kötik az ebet a karóhoz, azaz a mutatókat a sorozatokhoz.

SZKIPTELT SOROZATOK TABELLÁJA:

01. Grey’s Anatomy – 8.041M; 18-49-ben: 2.22
02. Modern Family – 7.918M; 18-49-ben: 2.56
03. The Middle – 7.328M; 18-49-ben: 1.89
04. Scandal – 7.177M; 18-49-ben: 2.05
05. Last Man Standing – 6.743M; 18-49-ben: 1.21
06. The Goldbergs – 6.602M; 18-49-ben: 2.02
07. How to Get Away with Murder – 6.249M; 18-49-ben: 1.87
08. Castle – 6.198M; 18-49-ben: 1.08
09. Black-ish – 5.848M; 18-49-ben: 1.78
10. Dr. Ken – 5.265M; 18-49-ben: 1.10
11. The Catch – 4.641M; 18-49-ben: 0.97
12. Fresh Off the Boat – 4.421M; 18-49-ben: 1.33
13. Once Upon a Time – 4.397M; 18-49-ben: 1.37
14. Quantico – 4.344M; 18-49-ben: 1.24
15. Nashville – 4.191M; 18-49-ben: 0.96
16. The Muppets – 4.016M; 18-49-ben: 1.26
17. The Real O’Neals – 3.916M; 18-49-ben: 1.12
18. Blood & Oil – 3.903M; 18-49-ben: 0.94
19. American Crime – 3.719M; 18-49-ben: 0.94
20. Marvel’s Agents of SHIELD – 3.434M; 18-49-ben: 1.18
21. The Family – 3.278M; 18-49-ben: 0.83
22. Of Kings and Prophets – 2.875M; 18-49-ben: 0.66
23. Marvel’s Agent Carter – 2.681M; 18-49-ben: 0.79
24. Wicked City – 2.464M; 18-49-ben: 0.67
25. Galavant – 2.436M; 18-49-ben: 0.63

Nem hittem volna, hogy az ABC-nek a legveteránabb sorozata lesz a legnézettebbje is a teljes lakosság körében. Egyedül a Grey’s Anatomy képes arra, hogy egy szezon alatt 8 millió embert leültessen a képernyők elé. Ezzel be is bizonyította, „miért kapott jegyet” a következő idényre. Igaz, már lassan ott jár, mint a kaszált Castle – mármint drágák a színészek, nincs akkora profit, mint amennyire igény lenne. A TOP5-be egy másik Shonda-mű is jelen van, a Scandal. Ha a 18-49 éveseket vesszük alapul, akkor egyértelműen a komédiák viszik a prímet, köztük a Modern Family, ami 3-4 éves átlagához képest megrogyott, de mégis életképes. Érdemes megfigyelni a már emlegetett Castle jelenlétét a listán, hiszen csak a fiatal körében szállt el, máshol teljesen korrektül hozott. Vagy ott van az American Crime, ami a sok Emmy-jelölésének köszönhet mindent. Vagy a SHIELD, ami a Marvel-univerzumos mivoltának.

A legnézettebb dráma sorozat tehát a Grey’s Anatomy, míg komédia: a Modern Family lett házon belül. Ha újoncokra szűrűn, akkor a Dr. Ken lett egymagában az év újonca az ABC-nek, valamint komédiája is, míg a The Catch a drámája. 18-49-ben: a Modern Family – GA – Scandal trió osztozik az első három helyen, míg a kaszált The Muppets majdnem átvette a berendelt Fresh Off the Boat első helyét újonc szegmensben.

Nem túlzottan tudok minden döntést ráhúzni a nézettségre, hiszen főleg a TOP10-20-ban akadnak olyan ítéletek, amik indokolatlanok.

NEMSZKIPTELT SOROZATOK TABELLÁJA:

01. Dancing with the Stars (tavasz) – 11.847M; 18-49-ben: 1.78
02. Dancing with the Stars (ősz) – 11.623M; 18-49-ben: 1.82
03. The Bachelor – 8.020M; 18-49-ben: 2.36
04. Shark Tank – 5.878M; 18-49-ben: 1.43
05. America’s Funnies Home Videos – 5.254M; 18-49-ben: 1.03
06. 20/20 – 5.037M; 18-49-ben: 1.10
07. Great Christmas Light Fight – 4.878M; 18-49-ben: 1.16
08. The Great Holiday Baking Show – 3.973M; 18-49-ben: 1.03
09. Bachelor Live – 3.957M; 18-49-ben: 0.98
10. Beyond the Tank – 3.050M; 18-49-ben: 0.73
11. 20/20 Saturday – 2.784M; 18-49-ben: 0.63
12. What Would You Do? – 2.325M; 18-49-ben: 0.64
13. My Diet Is Better Than Yours – 2.208M; 18-49-ben: 0.65

Érdekes látni, hogy az ABC csak a reality-kkel képes 10 millió fölé rugaszkodni nézőszámokban. Emlékszem, nagyjából 4 évvel ezelőtt még a DwtS olyan 16-20 milliós átlagot hozott, ahhoz képest jócskán megzuhant a mostani 11-12 milliós átlagával. A Shark Tank jelenleg a feltörekvő veteránjuk, amibe érdemes időt és pénzt ölni, mert kifizetődik – főleg a 18-49 évesek körében. A többi megmozdulásuk elenyésző.

A jövő hírnőkei:

Nincs egyetlen reality ötlet se az újak között. Helyette viszont kapunk néhány ötletesnek tűnő megmozdulást, mint a Time After Time-ot, ami egy időutazó-gép feltalálására és bonyodalmára épül, mindezt összemosva Hasfelmetsző Jack sztorijával. Vagy ott lesz a Still Star-Crossed, amit a Romeo & Julia utóéleteként próbálnak az írók eladni, míg a csatorna Shonda Rhimes nevével – ugyanis ott lesz az exec. producerek között. Jah, és mindezt kosztümös kivitelezésben. A Fox mellett az ABC-nek is lesz hibrid komédiája, azaz az élőszereplős világot összemossák az animálttal az Imaginary Mary személyében. Kapunk továbbá websorozatra épülő adoptációt, molett családi anyát, gondozásra szoruló gyereket és kábszerbirtokláson kapott befolyásos szülőtől származó palántát. Nem túl erős a felhozatal, inkább csak színes.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a Conviction-t,
– a Designated Survivor-t,
– a Notorious-t,
– a Still Star-Crossed-et,
– és a Time After Time-ot.
– illetve a When We Rise-ot, mint „limited series event”-nek.

Komédia pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– az American Housewife-ot,
– a Downward Dog-ot,
– az Imaginary Mary-t,
– és a Speechless-t.

Kommentáld!

Az elmúlt hetek amerikai országos nézettségei (2015.10.26-11.18)

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 20, 1:02-kor a(z) Nézettség témába.

Az elmúlt időszakban a szabadidő hiányában a napi nézettségi posztok eltűntek a blogról, viszont lassan 10 éve foglalkozom már a mutatók bújásával, így ha utólagosan is, de kikerülnek ezek a blogra, mert fontosnak tartom a sorozatok életpályájának lekövetésénél. Ezúton is elnézést kérnék mindenkitől, hogy ilyen összecsapott módon „tálalom” elétek, viszont nézzük a másik oldalát: legalább itt van és a jövő nemzedéke visszakeresheti a kért infót!

Dióhéjban átvenném a napokat, mire kell fókuszálni:

  • Hétfő:
    A The CW-nek nagyon nem megy. Kevés alkalommal tudja hozni az 1 milliós nézőszámot. Hiába nyert díjat a Jane the Virgin csak a vergődést vélem felfedezni. A Fox se erős. A Gotham szabályosan szétszedi a timeslotját, amit az NBC könnyedén kihasznál. A Supergirl remekül startol, a jelenleg futó képregényes tévé adoptációk legnézettebbje – talán nem véletlenül. A Blindspot lett az NBC trónfoglalója. Kiemelkedik. Immáron stabilan hozza a 7-8 milliós nézőszámot, illetve a 2.0 feletti demót a 18-49 évesek körében.
  • Kedd:
    Ugyanaz a helyzet, mint pár évvel ezelőtt: az NCIS-franchise tartja markában a TOP-listát. Az NBC-féle Best Time Ever with Neil Patrick Harris meglepően jó mutatókat szállít. Vétek lenne 8 epizód után lelőni, mert ha nem is kiemelkedő, de házon belül kitűnik. Nyilván a The Voice is rásegít a sikerére, de egy ilyen műfajnak főműsoridőben nincs könnyű élete. A Scream Queens megbukott. 2.5 millió körül hoz, de van nála lejjebb, még hozzá az ABC-s Wicked City, ami még ennyit se tud összekaparni. A The Flash pedig uralja a The CW háza táját. Volt alkalom, amikor 3.6 millióra kúszott fel a teljes lakosság mutatója. Korrekt. Hasonló a helyzet a Chicago Med-nél, ami teljesen szépen, összeszedetten startolt a héten.
  • Szerda:
    Ha van Empire, akkor uralja a napot, ha nincs, akkor a Survivor veszi át a helyét. Egyébként mi történt az ABC komédiáival? Mindegyik megzuhant. A Modern Family botrányos 18-49 éves mutatókat szállít. Ezelőtt 2-3 évaddal szárnyalt, most pedig padlót fogott, ahonnan nehézkesen akar felállni. A The CW-nél a szerda középszerű. Nem túl erős, se nem túl gyenge. A Code Black nem váltotta meg a kórházas iparágat.
  • Csütörtök:
    A késői premierek napja. Novemberbe lépve startolt csak el a Mom, az Elementary és a 2 Broke Girls is. Mindegyik sikeréhez hozzáköthető a The Big Bang Theory jelenléte, ami a jelenlegi szitkom király. Igaz mostanság a 3.8-as demó a plafon, amit el tud érni. Mikor lesz újra 5.0 felett? A The Originals-nak könnyen lehet, hogy az utolsó évadját nézik a rajongók, mert stabilan 1 millióra beállt. Nem jött össze a kínálat választás erre a napra. A Fox-nál és az NBC-nél se. Előbbinél a Sleepy Hollow a leggyengébb láncszem, utóbbinál a Heroes: Reborn – The Player páros.
  • Péntek:
    És hogy mennyire nem megy a The CW-nek? …azt a péntek mutatja, ahol a Reign ugyanannyit hoz, mint előző nap a The Originals. Hoppá. A Grimm is vártnál kevesebbet hozta. A Truth be Told megbukott, míg a CBS krimijei hozzák a kötelezőt. Érdekes viszont az, hogy a The Amazing Race mostanság veszti a nézőit.
  • Vasárnap:
    Ha a Madam Secretary-hez és a The Good Wife-hoz hasonlítom a CSI: Cyber-t, akkor szarul áll, viszont ha az összes többi konkurens produkcióhoz, akkor már nem. Az viszont vicces, hogy az America’s Funniest Home Videos a legnézettebb műsora az ABC-nek vasárnap este.

Részletek a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Az elmúlt napok ameriai országos nézettségei (2015.10.04-10.25)

 
Beküldte: Kanyecc 2015 October 30, 19:43-kor a(z) Nézettség témába.

Kommentár nélkül közölném az elmaradt nézettségi mutatókat. A tovább mögött találjátok napi leosztásban. A héttől már minden visszaáll a régi kerékvágásba. És bocsi, de munka mellett elég nehéz az életem mostanság!

Tovább…

Kommentáld!

Két újabb berendelés

 
Beküldte: Kanyecc 2015 October 20, 23:03-kor a(z) 2015/16 sorozatai,Hírek témába.

Haladunk szépen sorjában. Az első teljes évados berendelést a Blindspot, a másodikat a Quantico kapta. Októberbe lépve már a legtöbb újoncból kiadásra került a legfrissebb epizód, így lassan kezd összeállni, hogy melyekkel lehet még számítani. Szerencsénkre azért a csatornák se húzzák túlzottan el a döntéshozatalt.

Az elmúlt egy hét alatt született két másik ítélet – előbbi már egy ideje publikus, míg utóbbi pár órája. Nézzük csak!

Az NBC és az ABC után a Fox-on volt a sor, ami hozott egy eléggé evidens ítéletet. Bekért plusz 9 részt a Rosewood-hoz. Adta magát, ugye?! Talán azért sem kell megdöbbenni, mert az Empire előszélben kap helyet, azaz egy napon van mindkettő, de nem a csatorna nagyágyúja vezeti fel, hanem ő vezeti fel azt. Minden esetre az utolsó félórában azért tud szerezni új nézőket, mert senki se akar a fekete énekes iparág intrikáiról lemaradni.

Nézettségileg így teljesített eddig:

1×01 – 7.544M; 18-49-ben: 2.44
1×02 – 6.236M (-17%); 18-49-ben: 1.99 (-18%)
1×03 – 5.751M (-7%); 18-49-ben: 1.76 (-11%)
1×04 – 5.029M (-12%); 18-49-ben: 1.42 (-19%)

Mint az a listából leolvasható a nézettsége folyamatosan romlik és nem is úgy látszik, mint ami éppen stagnálni akarna. Ettől függetlenül a csatorna második legnézettebb sorozata a teljes lakosság és a célközönség körében. Jelenlegi átlaga alapján: 6.140 milliót hozott, valamint 1.9-es demót. Nyilván a premierje felhúzza a mutatóit. Előbbi részlegen a Bones előzheti be, utóbbiban pedig a The Simpsons, ha tovább csökken.

Ugorjunk! Nem rég az ABC újabb döntést hozott, ami azért is meglepő, mert olyan újoncnak adott teljes évados berendelést, aminél van jobban teljesítő. A Dr. Ken-ről van szó, ami kiemelkedett a pénteki halálnapból. Igazából szó sincs ilyenről, csak a Last Man Standing-gel remek párost alkot, aminek végkimenetelét szeretnék jobban lemonitorozni, ezért adtak neki még 9 résznyi berendelést, azaz 22-val számoljunk.

Így teljesített eddig:

1×01 – 6.714M; 18-49-ben: 1.48
1×02 – 5.716M (-14%); 18-49-ben: 1.31 (-10%)
1×03 – 5.759M (-0.75%); 18-49-ben: 1.27 (-3.20%)

Ha házon belül rászűrünk az ABC 2015/16-os idényére, és kivesszük a reality szekciót, akkor láthatjuk, hogy tényleg a Last Man Standing átlagja (1.24 v. 1.35) előtt zár a Dr. Ken. A komédiáknál főleg a 18-49 évesek számítanak, így a teljes lakosságra nem fókuszálnék. Másrészről, ha már ennyire jól áll a Dr. Ken, akkor igazán bekérhetnék a The Muppets-et is, ami a kategóriának a legnézettebb újonca. Lehet, hogy vele kell számolnunk a folytatásban. Meglátjuk.

Kommentáld!

Nézettség 10/02 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2015 October 13, 7:50-kor a(z) Nézettség témába.

Hupsz, kicsit elfeledkeztem a nézettségről, de ezt a következő napokban egy túlhajszolt kirakási módban pótolni fogom. Utólag is bocsi azoktól, akik várták!

Bemutatkozott a Dr. Ken az ABC pénteki szitkom napján, amire cseppet se lehet panaszkodni, hiszen korrekt kezdést rakott le az asztalra. Egyrészről verte a Last Man Standing-et, másrészről a tavalyi LMS epizódhoz képest 16%-kal jobb mutatókat szállított a 18-49 évesek körében. A CBS-féle The Amazing Race megállt a lejtőn. Most jelenpillanatban stagnál és próbálja a nézőket megtartani. A Fox és az NBC a péntekét inkább nézőszerzőnek tekinti, ugyanis előbbi a Scream Queens-t, utóbbi a The Player legutóbbi részét dobta műsorra.

Kábeles fronton a Disney szállította a legjobb célközönség mutatót. TOP3-ban viszont az Adult Swim jóvoltából a Black Jesus is befért a dobogó aljára. A Z Nation meggyengül. Messze az 1 milliótól, manapság ha a 900 ezret érint, akkor már lehet örülni. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Dr. Ken

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 20, 23:05-kor a(z) 2015/16 sorozatai,Vizuális egyveleg témába.

Az ABC bedobja a mélyvízbe a Dr. Ken-t. Mélyvíz ide vagy oda, azért azt se feledjük el, hogy a Last Man Standing fogja felvezetni, amiből az 5. évadot várjuk. Szerintem hamar kihullik a sorból, elsőre másra nem igazán tudok gondolni, de ne legyen igazam, mert ilyen fajta komédiára nagyon is szüksége van az amerikai tévé piacnak.

dr_ken_xlg

Kommentáld!

2015-ös őszi műsorrend – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2015 August 15, 22:55-kor a(z) 2015/16 sorozatai,Heti adag témába.

Őszi műsorrend: hétfő | kedd | szerda | csütörtök | péntek | vasárnap

Van egy félbemaradt misszióm. Folytatnám. Az elmúlt hetekben átbeszéltük csütörtökig, hogy miként fog alakulni a 2015-ös őszi menetrend. Ezt lehet amolyan lélekfelkészítőnek is elkönyvelni, mert mint kiderül, lesz bőven mit nézni – sajnos, ismét elmaradunk, mint a borravaló. Pénteket a halálnapnak szoktuk becézgetni, mert nagyon kevés újonc marad életbe, viszont aminél ez megtörténik, az tuti biztosan zöld utat kap a következő évekre is. A legnagyobb kísérletezési faktorral megilletett nap, ahol a CBS-nek sikerül a krimijeivel túlélnie. Illetve ott az ABC-nek a Last Man Standing, ami szintén csodák csodájára életképes szitkom létére.

Akadnak itt is változások szép számmal, hiszen a Reign helyén a Whose Line is it Anyway? futott. A kihullott Cristela timeslotját a Dr. Ken tölti be. Az NBC átpakolta a Dateline NBC-t, hogy az ABC szitkomjai ellen mehessen kettővel. A Fox az Utopia egykori helyét a World’s Funniest Fails című reality-vel tölti fel.

PÉNTEK

Szóval ott tartottam, hogy a 20 és 21 órás blokkban a legnagyobb versenyzés a The Amazing Race és Last Man Standing között alakulhat ki. Nem látok más lehetőséget. Arra se, hogy a Hawaii Five-0 miért ne verné meg a Shark Tank-et a teljes lakosságban, illetve fordítva a 18-49 évesek körében. A 22 óra utáni blokk egyértelmű befutója pedig a Blue Bloods lesz. Nincs mese, ez a papírforma, majd meglássátok, hogy igazam lesz.

Ti miként látjátok?! Fog csoda történni és valamelyik új timeslot-ra érkező sorozat olyat produkálni, amivel rég találkoztunk?

Íme a felosztás:

Dőlttel jelöltük a változásokat a 2014-es őszi műsorkínálathoz képest.

20:00 és 21:00 között:
Last Man Standing (ABC, S5) / Dr. Ken (ABC, S1)
The Amazing Race (CBS, S27)
Undateable (NBC, S3) / Truth be Told (NBC, S1)
MasterChef Junior (Fox, S4)
Reign (The CW, S3)

21:00 és 22:00 között:
Shark Tank (ABC, S7)
Hawaii Five-0 (CBS, S6)
Grimm (NBC, S5)
World’s Funniest Fails (Fox, S2)
America’s Next Top Model (The CW, S22)

22:00 és 23:00 között:
20/20 (ABC, S38)
Blue Bloods (CBS, S7)
Dateline NBC (NBC, S25)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats