Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 October 5, 10:38-kor a(z) Hírek témába.

  • Megtáltosodott a On Becoming a God in Central Florida. Történt ugyanis az, hogy a pilotját 173 ezren látták, míg a 18-49 éveseknél 0.02-es demót pakolt az asztalra. Ezzel szemben, 7 hét elteltével már 214 ezres nézőszámmal büszkélkedhet, valamint 0.03-as demóval, ami nem sokkal több, de mégis elkönyvelhető növekedésként.
  • A National Geographic berendelte a Genius 3. évadját, ami Aretha Franklin életére fog összpontosítani.
  • November 29-én startol a Harley Quinn a DC Universe műsorán. Az animációs sorozat egyik különlegessége, hogy Kaley Cuoco adja majd a főhősnőnek a hangot, de mellette még jelen lesz: Alan Tudyk, Chris Meloni, Diedrich Bader, Giancarlo Esposito, J.B. Smoove, Jason Alexander, Jim Rash, Lake Bell, Natalie Morales, Ron Funches, Tony Hale és Wanda Sykes
  • Megkapta a Marvel’s Runaways 3. évadja a marketing szövegét, ami a „Dark Days Ahead”-re hallgat. A Hulu december 13-án hozza mind a 10 részét.
  • November 1-jén debütál a CMT’s Nashville Squares című klasszikus beállítású gameshow, melynek házigazdája: Bob Saget lesz. Az etap celeb vendégei között feltűnik: Adam Richman, Catherine Bach, Cheslie Kryst, Curtis Rempel & Brad Rempel, Dusty Slay, Hayley Orrantia, High Valley, Jon Reep, Josef Newgarden, Keifer Thompson & Shawna Thompson, Leah Turner, Lindsay Czarniak, Loni Love, Presley Tucker, Sara Tiana, Tom Wopat és Mickie James.
  • Samantha Marie Ware, Quinn Shephard és Chris Conroy beugrik a God Friended Me 2×05-be, amit Marcos Siega rendezhetett.
  • Október 18-án mutatkozik be az Unnatural Selection címre hallgató doku-sorozata a Netflix-nek, ami kapott egy kedvcsinálót. A középpontjában: a génmanipuláció tudománya, amelyen belül olyan fejleményeket vizsgál, amik szembe mennek az evolúcióval; valamint felteszi a kérdést, hogy mindezt, hogyan vonják be a valóéletbe, ahol erkölcsi, társadalmi és környezeti hatásokat generálhat.
  • A Netflix berendelte az Elite 3. évadját. 2020-ban érkezhet legkorábban. Leïti Sène és Sergio Mom ott lesz a folytatásában.
  • A PopTV berendelte a Florida Girls 2. évadját. – Nézettség szempontjából eléggé tragikusak a számai, bár a PopTV-nek nincs akkora bázisa, az is igaz. Átlagban a 1. évadja 69 ezer nézőt ültetett le, illetve 0.03-as demóval futott a fiatalok körében.
  • Van néhány címünk: Everthing is FineThe Purge 2×02; This is not For TearsSuccession 2×10; You Only Get OneThe Deuce 3×05; The Price You PayBlue Bloods 10×05; The Greater GoodGod Friended Me 2×05; ProvenanceNCIS: Los Angeles 11×05; A Pineapple and the Bosom of Male FriendshipYoung Sheldon 3×05; Island AdventureFamily Guy 18×05; The Kwon ConspiracyTreadstone 1×02
  • Egy újabb visszatérő szereplővel bővült a Little Fires Everywhere című sorozatötletnek, amit a Hulu rendelt be Celeste Ng bestsellere alapján. Most Jesse Williams írt alá a szereplőgárdába, ahol már korábban leigazolt: Alona Tal, Andy Favreau, AnnaSophia Robb, Byron Mann, Gavin Lewis, Geoff Stults, Huang Lu, Jade Pettyjohn, Jaime Ray Newman, Jordan Elsass, Joshua Jackson, Kerry Washington, Lexi Underwood, Matthew Barnes, Megan Stott, Obba Babatundé, Paul Yen, Reese Witherspoon, Rosemarie DeWitt és Tiffany Boone. A történet középpontjában: két család áll, akik egymást gyermekeik révén ismerkednek össze. Időben a ’90-es években járunk, helyszín pedig Ohio állama.
  • A Netflix elhozott egy sorozatelőzetest a Human Resources-hez, ami egy munkahelyi komédia lenne animációs megvalósításban a Big Mouth világához hasonlóban.
  • A CBS berendelt egy verseny-reality-t Phil Keoghan műsorvezetésével Tough as Nails címmel.
  • Shahadi Wright Joseph, Alison Pill, Ryan Kwanten, Melody Hurd, Javier Botet, és Percy Hynes White főszereplőként tűnik fel a Them: Covenant című sorozatban, ahova Derek Phillips visszatérőként igazolt.
  • Nick Palazzo és Lily Brown vendégszereplőként tűnik fel a Blue Bloods 10×05-ben – amit John Behring rendezésével kapunk meg.
  • Moon Bloodgood, Joanna Sotomura és Miki Ishikawa vendégeskedni fog az NCIS: Los Angeles 11×05-ben.
  • Ed Ackerman ott lesz a Young Sheldon 3×05 visszatérő szereplői között.
  • Bernadette Peters csatlakozott a Katy Keene szereplőgárdájához.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 9, 12:05-kor a(z) Hírek témába.

  • Megan Mullaly (Will & Grace), Brooke Dillman és Jillian Bell (Bless the Harts) vendéghangként tűnik fel a Bob’s Burgers 10×01-es részében.
  • Scott Foxx, Rudy Dobrev, Nikola Kojo és Zinaida Dedakin vendégszereplőként tűnik fel a S.W.A.T. 3×01-es részében, míg Naima Perry és Trent Sawyer visszatérőként – amit Christopher Chulack rendezésével szállítanak.
  • Az A Discovery of Witches 2. évadjába érkezik újként: Steven Cree (Outlander), Sheila Hancock (Doctor Who), James Purefoy (The Following) és Paul Rhys (Vincent and Theo).
  • Van néhány címünk: The Ring (But not Scary)Bob’s Burgers 10×01; This is not a TestThe Purge 2×01; Kids Today9-1-1 3×01; Coming HomeA Million Little Things 2×01; The MinivanAmerican Houswife 4×01; Pops the QuestionBlack-ish 6×01; Help Unwanted?Fresh off the Boat 6×01; 459 – Bless This Mess 2×01; Say GoodbyeHow to Get Away with Murder 6×01; Becoming BowMixed-ish 1×01; Dangerous MindsSchooled 2×01; Summer of FreedomSingle Parents 2×01; Forget It Dex, It’s StumptownStumptown 1×01; VacationThe Goldbergs 7×01; DisasterThe Good Doctor 3×01; ImpactThe Rookie 2×01; XquicMayans, M.C. 2×05; What is LoveEmpire 6×01;
  • Julianna Guill, Tasso Feldman és Ann Marie Gideon vendégszereplője lesz a The Resident 3×01-es részében.
  • Amanda Detmer, Kiandra Richardson és Tai David benne lesz vendégként az Empire 6×01-ben.
  • A Warner Bros. TV Group nem maradhat ki az idei New York-i Comic Con-ról, ami ugye október 4-6 között kerül megrendezésre. A stúdió jelen lesz: a Castle Rock-kal, a Watchmen-nel, a Batwoman-nel, a The Residents-szel, a Riverdale-lel, a Roswell, New Mexico-val, a Prodigal Son-nal, a Titans-szal és még más egyébbel.
  • Nemcsak Wentworth Miller érkezik visszatérő szereplőnek a Madam Secretary 6. évadjába, hanem Michael Patrick Thornton (Private Practice) is – előbbi egyébként a Magnum, P.I. évadnyitójában szintén jelen lesz.
  • Megkezdődött az Endeavour 7. évadjának forgatása, illetve ne tessék elfelejteni, hogy a 8. szezon berendelésre került korábban, így 2021-ben is lehet számolni vele.
  • Október 12-én érkezik a Lifetime műsorára a The College Admissions Scandal címre hallgató tévéfilm, amit egyes oldalon minisorozatként státuszban emlegetnek. A Stephen Tolkin által írt, míg Adam Salky rendezett elképzelés középpontjában: két sikeres anya, egy belsőépítész és egy pénzügyi cég tulajdonosa áll, akiknek célja, hogy gyermekeiket a lehető legjobb egyetemre juttassak be. Csak éppen, amikor egy felvételiző tanácsadó kiskaput ajánl nekik, amivel élnek; illetve ugyanez a személy az FBI-jal kerül kapcsolatba, akkor veszélybe kerül kergetett álmuk. A szereplőgárdában: Mia Kirshner, Michael Shanks és Penelope Ann Miller. Az exec. producerek sorában: Gail Katz. Itt csekkolható az ajánlója.
  • Szeptember 20-án érkezik a The Family Man címre hallgató első indiai produkciója az Amazon Prime-nak, amelynek középpontjában: egy középosztálybeli férfi áll, aki a Nemzeti Nyomozóügynökségnél dolgozik. Miközben próbálja megvédeni az országát a terroristáktól, addig meg kell otthon is vívnia harcát a családi titkokkal, nagy nyomással és az alacsony fizetéssel. A főszerepben: Srikant Tiwari.
  • Van még néhány címünk: A Sonnet for CarolineChesapeake Shore 4×03; Estrella y MarLodge 49 2×05;
  • A Netflix zöld utat adott Mike Epps és Wanda Sykes főszereplésével a The Upshaws-ot. Regina Hicks lesz a showrunner-je, míg a készítők között: Mike Epps, Dan Spilo, Page Hurwitz és Niles Kirchner. A komédia középpontjában: egy afro-amerikai munkásosztály béli család áll, akik Indában küzdenek azért, hogy megéljenek és túljussanak minden kihíváson.
  • Lunda Gase helyére Sarah Goldfinger érkezik a Trinkets 2. évadjának showrunneri pozíciójába.
  • A Netflix berendelte az Elite 3. évadját.
  • Szeptember 29-én hozza vissza az Adult Swim a Robot Chicken-t a 10. évadjával, ami szokásosan éjfél utáni premierrel büszkélkedhet.
  • Kevin James a Netflix-hez írt alá, ahol egyszerre lesz a The Crew című szitkom projektben főszereplő és exec. producer. A középpontjában: egy férfi, aki egy NASCAR garázs főnöke lesz.
  • Az Apple TV dobta a Bastards címre hallgató Richard Gere-féle ötletét. Tudjátok, ennek a története fókuszált két idős vietnámi veteránra és egyben legjobb barátra, akiknek a monotonitásból az élete akkor zökken ki, amikor megtudják, hogy, azt a nőt, akiért ment kettőjük között a harc már 50 éve autóbalesetben elvesztették. Howard Gordon lett volna a producerek egyike.

Kommentáld!

A Netflix szeptemberi premierjei

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 6, 9:08-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Netflix körkép: Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember

Teljes körkép: Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember

Úgy gondoltam, hogy az aktuális havi Netflix premierekre fókuszáló kalendáriumos bejegyzéseknél átveszem mindig, hogy milyen újdonságok érkeztek szinkronnal a streaming szolgáltatóhoz az előző hónapban. Eddig csak beszéltem az érzéseimről, az adott sorozatoknál, most azonban felhívom a figyelmet inkább arra, hogy miért is jó előfizetni rájuk.

Augusztusnak a számomra legvárósabb produkciója a Hyperdrive lett, ami megkapta a premiernapján a magyar szinkronját. Nincs más helyzetben a The Dark Crystal: Age of Resistance sem. A magyar hangok listáját erősíti: a The A-List, a Narcos S1-S3, a Wu Assassins, az Another Life, a Happy Jail, valamint beaktiválták: a Mindhunter 1. évadjához, a The Hauning of Hill House S1-hez, a Daredevil S1-S3-hoz és a The Family S1-hez is. A mesék közül a Spirit Riding Free: Pony Tales S1 – és ami elkerülte a figyelmem.

 

Gyorsan mutatnám, így hat nap elteltével, hogy milyen újdonságokkal számoljatok.

Kétségtelen, hogy a szeptembernek két újonc húzócíme lesz. Az egyik a semmiből jött The I-Land, amit még valamikor tavaly ősz tájt rendeltek be az October Faction és a Warrior Nun társaságában. A sci-fi műfaját akarja erősíteni. A történetében 10 túlélőre helyeződik a hangsúly, akik egy rejtélyes szigeten ébrednek tudtuk nélkül. Azonban olyan az egész szitu, mint ha megfigyelnék őket, legalábbis a kiadott előzetese ezt mondatja. Misztikus, rejtély és egy kevés Lost-feeling hatja át, mármint én ilyet látok bele. Aztán ugorva, ott az Unbelievable, ami megint csak egy olyan témát pedzeget, amibe senki se akarna kerülni, miszerint adott egy tinédzser, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolásával kapcsolatban nem valós tényeket közölt és az eset valójában meg sem történt. Ergo, meghazudtolják. Kétségtelenül kemény téma.

Ha a visszatérőkre tesszük a fókuszt, akkor az egyik minapi premierre hívnám fel a figyelmet, hiszen már lehet nézni az Elite 2. évadját. Kétségtelen, hogy hétvégi darának sokaknál ott lesz a listán, mert eléggé erősre sikerült már az első felvonása is. A fentebbi limitált sorozatok mellett a The Spy-ról se feledkezzünk el, ami már kapott magyar szinkronos előzetest is. Ergo, ha jól alakul minden, akkor biztosan beélesítésre került a debüt idején valamikor. Nálam még a Marianne is egy olyan üdvöske, amire biztos kerítek időt. Róla is beszéltem már.

Meseblokkot érintve csak egyről emlékeznék meg a The Last Kids on Earth-ről, amiben egy 13 éves srác csapatja haverjaival a túlélést egy apokaliptikus környezetben – már adott a szinkronjához a magyarhang, így biztosan vele is számolhattok.

Biztosra veszem, hogy a hónap felére még bővül a lista, de erre majd napi híreink között felhívom a figyelmet.

A Netflix szeptemberi menetrendje:

Szeptember 6. (Péntek):
Elite 2. évad
Jack Whitehall: Travels with my Father3. évad
The Spy1. évad
Hip-Hop Evolution 3. évad (doku-reality)
Archibald’s Next Big Thing1. évad (kids)

Szeptember 8. (Vasárnap):
The Bletchly Circle: San Francisco1. évad

Szeptember 10. (Kedd):
Bill Burr: Paper TigerKomédia kiadás
Terrance House: Tokyo 2019-20

Szeptember 12. (Csütörtök):
Betty en NY1. évad
The I-Land1. évad
The Mind, Explained1. évad (doku-reality)

Szeptember 13. (Péntek):
The Ranch 4A. évad
Unbelievable1. évad
Hello, Privilege. It’s Me, ChelseaDoku
The Chef ShowVol II. (doku-reality)
I’m Sorry2. évad
Marianne1. évad
Monarca1. évad
The Boy1. évad
Kabaneri of the Iron Fortress: The Battle of Unato1. évad
Black Lagoon1. évad

Szeptember 15. (Vasárnap):
Surviving R. Kelly 1. évad

Szeptember 17. (Kedd):
The Last Kids on Eath1. évad (Kids)

Szeptember 18-án (Szerda):
When the Camellia Blooms 1. évad

Szeptember 20. (Péntek):
Criminal1. évad
DisenchantmentPart II.
Fastest Car 2. évad
Inside Bill’s Brain: Decoding Bill Gates1. évad (doku-reality)
The Hockey Girls1. évad
Between To Ferns: The Movie
Vagabond1. évad

Szeptember 23. (Hétfő):
Team Kayle1. évad (Kids)

Szeptember 24. (Kedd):
Jeff Dunham: Beside HimselfKomédia kiadás

Szeptember 25. (Szerda):
Glitch3. évad
Birders1. évad
Abstract: The Art of Design2. évad (doku-reality)
Locked Up4. évad

Szeptember 26. (Csütörtök):
Explained2. évad (doku-reality)

Szeptember 27. (Péntek):
The Politician1. évad
Locked Up4. évad
Skylines 1. évad
Bard of Blood1. évad
Dragons: Rescue Riders1. évad
El Marginal 3. évad
Sturgil Simpson Presents Sound & Fury1. évad
Vis a Vis4. évad

Szeptember 29. (Vasárnap):
Tiny House Nation – Vol II.

Szeptember 30. (Hétfő):
Mo Gilligan: MomentumKomédia kiadás

+ valamikor érkezik a Vagabond 1. évadja.

(A ‘tovább mögött’ kap helyet a megszokott módon a képes naptár jellegű anyag, ahol még a filmeket és más egyéb premiert is feltűntettem, amikre lehet nem esik szó a cikkben.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 7, 12:15-kor a(z) Hírek témába.

  • Az FX berendelte az Atlanta 4. évadját – 2020-ban térhet vissza a folytatása legkorábban.
  • Adrian Pasdar és Katey Sagal vendégszereplőként tűnik fel a Grand Hotel 1×10-es részében, amit John Terlesky rendezésével, valamint Danny Fernandez írásával kapunk meg.
  • Marcia Gay Harden beugrik vendégként a Reef Break 1×09-es részébe – amit Kieran Darcy-Smith rendezésével tálalnak.
  • Szeptember 6-án hozza a Netflix az Elite 2. évadját.
  • Alicia Silverstone és Mark Feuerstein csatlakozott az élőszerepős The Baby-Sisters Club tévés adaptációjába, aminek a felvétele Vancouverben veszi kezdetét. A történet alapjául Ann M. Martin best-seller könyve szolgál, melyben öt legjobb barát gyermekmegőrzős kalandozásait követhetjük nyomon Stoneybrookban. A pilotot Rachel Shukert írásával kapjuk, míg a rendezést Lucia Aniello vette a kezébe. További készítők: Naia Cucukov és Michael De Luca. 10 résszel számolhattok valamikor 2019/20-ban.
  • Az HBO elindított egy mozgalmat Recommended by Humans néven, illetve #HumanReco hashtaggel, melynek lényege abban merülne ki, hogy kínálatukból 50+-nyi tartalmat összeszedett, amik kimagasló minőséget képviselnek, és ajánlanák az emberek egymásnak. A lista itt tekinthető meg, a weboldal humanreco.com címen fut, de mondjuk valószínűleg kell hozzá IP-cím trükközés, hogy ne fussunk hibára.
  • Courtney Lilly lett az új showrunner-je a black-ish-nek.
  • Natash Lyonne epizódot rendez a Comedy Central által berendelt Címnélküli Awkwafina-projektben. A 10 részes berendeléssel bíró elképzelés Nora Lum, Karey Dornetto és Teresa Hsiao készítésével érkezne. A középpontjában: a húszas éveiben járó címszereplő, Awkwafina nevű rapper állnak, aki Queens-ben szeretne befutni úgy, közben szüleivel él. Szereplők sorában: B.D. Wong, Bowen Yang, Chrissie Fit, Jonathan Park, Lori Tan Chinn és Nora Lum.
  • Bash Doran lett a showrunner-je a Demimonde címre hallgató HBO-s sorozatnak, ami egy sci-fi fantasy drámának ígérkezik. A készítők között: J.J. Abrams, valamint Ben Stepgenson. Annyit lehet a történetről tudni, hogy az epikus és intim jellemekkel megspékelt sztori, egy szörnyű, elnyomó erő elleni világcsatára fókuszál.
  • Van néhány címünk: Suits Little LiesGrand Hotel 1×10; The Hohenzollern CollectionReef Break 1×09; XbalanqueMayans, M.C. 2×01; OverturePreacher 4×09; My Perfect WorldThe Terror 2×07;
  • Rosamund Pike, Adam Pally, Chelsea Kane, Jordan Fisher és Kari Wahlgren csatlakozott Tony Hale mellé, mint szinkronhangok, akik immáron a Netflix-nek készülő Archubald’s Next Big Thing című ötletben ténykednek. Az elképzelés Tony Biaggne, Tony Hale és Victor Huckabee könyvét veszi alapul, amiben egy rendkívül fiatal csirkét követhetünk figyelemmel, aki a pillanatnak él, mindezt „Igen, és…?!”-stílusban téve. És igen, ez egy animációs projekt, ha nem esett volna le úgy hirtelenjében, egyből!
  • A Netflix megköszönte a Designated Survivor készítőinek, hogy ilyen „lenyűgöző és kielégítő záróévadot készítettek” a nézőiknek, illetve, külön hálás Kiefer Sutherland-nek, aki nemcsak főszereplőként, hanem exec. producerként is jelen volt a projektben. Íme a komplett köszönő, ha valaki a részleteikbe is belemerülne.
  • Luis Moncada visszatérőként tűnik fel a Get Shorty (Epix) 3. évadjában.
  • A Hulu berendelt Carlton Cuse és Jason Fuchs duótól egy átdolgozás, egyelőre még csak szkript jelleggel, ami The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy címen van számon tartva. Douglas Adam regényét veszi alapul a történet, ami intergalaktikus kalandozásra invitál minket egy karakteren keresztül, miután a Földet Vogonok pusztították el.
  • Az HBO berendelte a Los Espookys 2. évadját.
  • Naima Ramos-Chapman csatlakozott Casallina „Cathy” Kisakye mellé a How to Make Love to a Black Woman címre hallgató Showtime pilotba, mint rendező. További készítők: Lena Waithe és Rishi Rajani. Az egykamerás elképzelésben egy karaktergyűjtemény bontakozik ki, egy hiteles világban, és történeteket mesél el kapcsolatokról, elutasításokról, illetve feltárja a leginkább bántó és félelmetesen komikus szexuális titkaikat.
  • Az FX berendelte a Showfall 4. évadját.
  • Sarah Paulson, Beanie Feldstein és Annaleigh Ashford főszereplőként csatlakozott az American Crime Story 3. évadjához.
  • Marc Webb 3 évre, nyolcszámjegyű összegére szóló szerződést írt alá az ABC Studios-zal, ami annyit jelentene, hogy a CBS Television Studios-t elhagyja, és így vélhetően kiszáll a Why Women Kill című CBS All Access által berendelt projektből.
  • Augusztus 15-én; új estén folytatódik az Ex on the Beach 3. évadja, ugyanis eredetileg a kedd 20 órás blokkot szánták neki, azonban visszapakolják csütörtökre.
  • Szeptember 12-én tér vissza a Mr. Inbetween 2. évadja.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 28, 11:38-kor a(z) Hírek témába.

  • Megkezdődött a Dark 3. évadjának forgatása. Íme a bizonyíték.
  • Szeptemberben érkezik az Elite 2. évadja a Netflix-re. Pontos premierdátumról még nincs hír, csak nagyságrendiről. De az is már valami, nem?!
  • A PopTV berendelte a One Day at a Time 4. évadját, amit 2020-ban kapunk meg. Az etap 13 részből fog állni. Ugye a Netflix a 3. etapot követően kaszálta el.
  • Lena Headey (Game of Thrones) főszereplőként csatlakozott a Showtime által berendelt Rita címre hallgató dramedy pilotba. Az exec. producerjei között: Christian Torpe, Katie O’Connel Mars és Elisa Ellis foglal helyet. A történetének középpontjában: a címben szereplő karakter áll, aki egy erős, nem éppen hagyományos tanár és egyedülálló anyukat egyben.
  • Michael Chabon lesz a Star Trek: Picard showrunnerje.
  • Az HBO a San Diego-i Comic Con-on a His Dark Materials, a Game of Thrones és a Westworld triójával képviselteti magát. Ők kapnak mindenképpen panelt. Nem valami sok!
  • Van néhány címünk: Where the Shadows Fall / Kiss Them For MeThe InBetween 1×03-04; What Have They Done?Big Little Lies 2×01; Humbug’s GulchFear the Walking Dead 5×03;  Big DayYounger 6×01; AffirmationsBaskets 4×04; ToldjaMarvel’s Agents of SHIELD 6×07; A Girl From Arizona – Part 1-2 / Chillaxing / Tinker, Tailor, Demon, Spy / Employee Of The Bearimy / A Chip Driver Mystery / Help Is Other People / The Funeral To End All FuneralsThe Good Place 4×01-08; Shook One Pt. IIEuphoria 1×04; The Old Man and the Anomaly / What You Take With You / Matryoshka / Ashes to Ashes / Adjustment Protocol / The Blood of SanctumThe 100 6×08-13; Kill Me Big Little Lies 2×05;
  • Augusztus 15-én kapjuk meg a CBS All Access jóvoltából a Why Women Kill címre hallgató sorozatot – amiből heti rendszerességgel szállítják majd a friss részeket. Ez lesz az a sötét komédia, amit Marc Cherry (Desperate Housewives) készítésével kapunk. 10 epizódot kértek belőle. A főszereplői között: Lucy Liu, Ginnifer Goodwin és Kirby Howell-Baptiste; valamint Jack Davenport, Sam Jaeger, Reid Scott, Alexandra Daddario, Sadie Calvano, Leo Howard, Alicia Coppola és Katie Finneran.
  • Csak érdekességképp jegyezném meg, hogy a közeljövőben érkezik a CBS All Access kínálatába az Interrogation és a limitált berendelést kapott The Stand.
  • Az Amazon elkaszálta a Sneaky Pete című sorozatát – még a hónap elején, de csak most értem el ideig.
  • Augusztus 25-én debütál a Showtime kínálatában a The Affair az 5. és egyben utolsó évadjával, melyben vendégszereplőként feltűnik: Jennifer Jason Leigh (PATRICK MELROSE), Claes Bang (The Square) és Lyric Bent (She’s Gotta Have It); illetve, amibe visszatér Russell Hornsby (Fences).
  • Gavin Leatherwood és Lachlan Watson főszereplővé lett előléptetve a Chilling Adventures of Sabrina folytatásába.
  • Matthew Aldrich lesz a felelőse azért, hogy a The Chronicles of Narnia körül minden rendben legyen. Amolyan kreatív felügyelője, aki igazából a Narnia-univerzumért fog felelni.
  • A Hulu berendelte az Into the Dark 2. évadját.
  • Az USA Network berendelte pilotnak a Masters of Doom munkacímen futó forgatókönyvet, amit Tom Bissell neve alatt jegyeznek. Mellette besegít az ötletbe Ellen Goldsmith-Vein, Eric Robinson és Jeremy Bell. A történet a ’90-es évekbe visz minket vissza, megtörtént alapokon nyugszik a sztorija, melyben két legjobb barátra helyeződik a hangsúly, akik átformálták a videójáték piacot és popkultúrát teremtettek azáltal, hogy létrehozták a DOOM-ot. Mindez könyv formában is létezik: David Kushner által, ami Masters of Doom: How Two Guys Created an Empire and Transformed Pop Culture címen került kiadásra.
  • Előszereplős sorozat formában szeretnék képernyőre hozni a Final Fantasy-t – legalábbis a Sony Pictures TV és Hivemind megkezdte a közös együttműködést.
  • Danny Binstock, Liz Carey és Carlos Gómez vendégként tűnik fel az Elementary 7×09-es részében – amit Christine More rendezésével kapunk meg.
  • Ian Pala vendégszereplője lesz a The 100 6×10-es részének.

Kommentáld!

free web stats