Hírmorzsák a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 30, 13:32-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Nem tudom, írtam-e anno, de Netflix adott magyar címet a fináléja előtt álló Orange is the New Black-nek, ami a Túlélni a női börtönt lett végülis.
  • Augusztus 20-án elérhetővé válik az HBO GO kínálatában a Könnyű, mint a pehely (Light As A Feather) 2. évadja. Egyelőre nincs információ arról, hogy a tévés premierjére mikor kerül sor, így magyar felirattal várjátok.
  • Augusztus 1-jén debütál az Isten bárányai (Lambs of God) című minisorozat, ami 4 részből áll. A szereplők között: Ann Dowd, Essie Davis, Jessica Barden, Sam Reid és Daniel Henshall. A történetében: három katolikus apáca – rendjük utolsó tagjai – áll, akik elszigetelt élik életüket, ám mindezt felkavarja egy nemkívánatos látogató. Az HBO ad majd otthont a tévés premierjének szeptember 3-tól, addig az HBO GO kínálatában keressétek.
  • Augusztus 5-én érkezik az HBO GO kínálatába a Pico da Neblina címre hallgató HBO Latin America által legyártatott sorozat. A készítők azzal a gondolattal játszanak el a történetében, hogy nem is annyira a távoli jövőben legalizálják Braziliában a marihuánát. Középpontjában: egy fiatal drogdíler, aki utcán szerzett tapasztalatát/kapcsolatait felhasználja törvényes kiadású üzletéhez. A tévés premierjéről egyelőre nincs infó, 8 résszel számoljunk.
  • Augusztus 12-én lesz az HBO GO és az HBO műsorán az Utódlás (Succession) 2. évados premierje. A friss részeket heti rendszerességgel szállítja a csatorna.
  • Augusztus 13-ra tűzte ki az HBO GO-s premierjét A mi fiaink (Out Boys) című minisorozatnak a streaming szolgáltató. A története: az Izrael és a Hamasz közötti háború kitöréséhez vezető eseményeken alapszik. A tévés premierje: szeptember 5-én lesz az HBO3 műsorán. 10 részt kapunk. Az HBO GO dupla premier utána szimplázva hozza a hetiben a részeket.
  • Augusztus 19-én debütál az HBO GO és az HBO műsorán: Az erényes Gemstonék (The Rigthteous Gemstones) 1. évadja, amit hetiben hoznak természetesen.
  • Augusztus 21-én rajtol az HBO GO kínálatában az Időbevándorlók (Beforeigners) 1. évadja, ami egy 6 részes sci-fi dráma lesz a norvégoktól. A sorozatban: különös jelenségekre figyelnek fel szerte a világon. Fényvillanásokat látnak az óceán fölött, majd ezt követően emberek tűnnek fel a múltból. A rejtélyes elődök három történelmi korból érkeznek: a kőkorszakból, a vikingek korából és a XIX. század végéről. Senki sem érti, hogyan lehetséges ez, és az utazók sem emlékeznek arra, mi történt. Néhány évvel később a viking korból származó nő a rendőrtiszt társával egy titokzatos gyilkossági ügyet próbál felderíteni Oslóban.
  • Augusztus 26-án lesz az HBO műsorán a téves premierje a Nagypályások (Ballers) 5. évadjának – amit az előzőekhez hasonlóan az HBO GO-n is lehet csekkolni ugyanezen naptól.
  • Szintén augusztus 26-án kapjuk meg, de csak az HBO GO által A viszony (The Affairs) 5. etapját felirattal. A tévés premierje későbbre tehető. A 12 részét heti rendszerességgel, felirattal szállítják majd.
  • Augusztus 13-án lesz a tévés premierje az HBO jóvoltából A legharsányabb hang (The Loudest Voice) című minisorozatnak, ami történetében: a Fox News hírtévé alapítója, Roger Ailes felemelkedését és bukását meséli el. Július 1-jétől hetiben, magyar felirattal már nézhető az HBO GO kínálatában.
  • Augusztus 3-án folytatódik a Siren a 2. évadjának második felével az HBO műsorán. Aki nem tud várni, az már július 27-től magyar felirattal csekkolhatja az HBO GO-ban. A szinkronért muszáj 1 hetet várnotok.
  • Szeptember 6-ra tűzte ki a tévés premierjét a Fehér hónak (Snowfall) az HBO, amit talán egy kicsit későinek lehet vélni, de legalább hozzák. – Egyébként július 11-e óta hozza a reszeit hetiben, felirattal az HBO GO.
  • Érdekességképp említenem meg, hogy az HBO GO hozza augusztus 1-jén a Viszkis című magyar filmet, aminek igaz megvolt a tévés premierje, de streaming szolgáltatásban talán még nem láthattuk – náluk legalábbis!
  • Az HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság a 16. CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be a hazai közönségnek! A filmet rendezte Bársony Katalin, executive producerek Hanka Kastelicová és Závorszky Anna. A dokumentumfilm producerei: Kabán Benedek, Bársony Katalin, Szepesi Dávid és Sánta Elemér. Vágó: Tomas Ernst. Operatőr: Szepesi Dávid és Lovasi András.
  • Augusztus 3-án debütál a Csók a családnak (The Kids are Alright) 1. évadja a Comedy Central műsorán 8:55-ös kezdéssel, duplázva szombatonként és vasárnaponként. Eléggé elmeroggyant időpont, baszki!
  • A 24.hu meginterjúvolta Rév Marcellt, aki legutóbb az Euphoria című sorozatban ténykedett, mint operátőr.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 15, 9:21-kor a(z) Hírek témába.

  • David Fincher a KCRW-nek adott podcastjában elkotyogta, hogy a Mindhunter 2. évadja augusztus 16-án tér vissza a Netflix-re.
  • Úgy fest, hogy a Disney által felvásárolt 21st Century Fox (és FX) által az FX Plus előfizetőinél egy korszak fog lezárulni 2019. augusztus 21-én, ugyanis a weboldalra az van kiírva, hogy befejezi pályafutását a streaminszogáltatás.
  • Olyan hírek keltek szárnya, miszerint Aya Cash (Fosse/Verdon) csatlakozott a The Boys 2. évadjához – ugye még az 1. etap nem került terítékre az Amazon részéről, de már vannak arról pletykák, hogy berendelték a következőt is.
  • Szeptember 9-én debütál a The Deuce 3. és egyben utolsó évadja az HBO-n. A 21 órás sávot kapta meg.
  • Még nem kaptuk meg a The Mandalorian címre hallgató Star Wars-sorozatot, azonban a napokban egy interjúból kiderült az, hogy Jon Favreau már dolgozik a 2. évadjának történetén.
  • Colin Donnell és Josh Segarra visszatér az Arrow 8. és egyben utolsó évadjába.
  • Tisztázás történt, azáltal, hogy Alana de la Garza csatlakozott az FBI 2. évadjához, mint főszereplő, így az FBI: Most Wanted-ben, mint visszatérő szereplőként találkozhatnak vele a nézők. – Ezek szerint ő lesz az egyik összekötő crossover arca a franchise-nak?
  • A Legacies 2. évadja kapcsán néhány spoileres infót megosztott a TVGuide.com, ami itt olvasható el.
  • Van néhány címünk: Stiff CompetitionYounger 6×05; Brilliant DisguiseSwamp Things 1×07; Vienen Por TiQueen of the South 4×13; Masters of WarPandora 1×03; Adjustment Protocol – The 100 6×12
  • Katherine Heigl csatlakozott a Netflix által berendelt Kristin Hannah által írt best-seller könyv tévés adoptációjába, a Firefly Lane-be. A forgatókönyvét Maggie Friedman készíti, meg besegít neki: Stephanie Germain és Katherine Heigl is. A történet középpontjában: két nő áll, akik a kötelék mostanra elválaszthatatlanná érett, hiszen több évtizede tart a jóbarátság. Azonban egy elképzelhetetlen árulás megtöri mindezt, a kérdés, hogy miután mindegyik saját útját kezdi el járni, újra egymásra találnak-e?!
  • Alexa Mansour, Nicolas Cantu és Hal Cumpston főszereplőnek csatlakozott a The Walking Dead második spinoff-jába, aminek egyelőre még nincs címe. Az viszont tisztázott, hogy a történetének középpontjában: két fiatal lány áll, akik közül az egyiket Alexa Mansour alakítja, aki egy jólelkű, ám „élj a mának” nézettel rendelkezik.
  • Malcolm Spellman (Empire) készíti a Marvel’s Falcon & Winter Soldier tévésorozat forgatókönyvét, akinek besegít Derek Kolstad is. A rendezésért Kari Skogland felel, de ezt már tudjuk egy ideje.
  • Lauren Cohan a The Walking Dead 9×05-ös részében volt utoljára látható, ugyanis a berendelt Whiskey Cavalier miatt kiszállt a sorozatból – ám azzal nem számolt se ő, se a készítők, hogy rövidéletű lesz az újonc. Az Entertainment Weekly vele készített nemrég egy interjút, melyben a stáb rá is kérdett, hogy van-e esély arra, hogy visszatérjen, melyre nem érkezett egyhangú ’nem’ válasz, így nincs kizárva a visszatérése.
  • Zajlik a The Flash legújabb évadjának felvétele, melyről itt, itt és itt lehet kulisszás képeket megtekinteni.
  • Noha még nincs hivatalos megerősítés, de a Production Weekly oldalán az olvasható, hogy nemsokára indul a 13 Reasons Why 4. évadjának felvétele, ahova új karakterek is érkeznek a történetbe.
  • Az ABC bejelentette, hogy a How to Get Away with Murder 6. évadja lesz az utolsó.
  • Katherine McNamara állandó szereplője lesz az Arrow 8. évadjának – azaz az utolsó 10 rész mindegyikében látható lesz. Mellesleg a forgatás már elkezdődött, íme egy fotó hozzá.
  • Olivia Swann állandó szereplőnek lett előléptetve a Legends of Tomorrow 5. évadjánál.
  • Az HBO berendelte az Euphoria 2. évadját.
  • Chuku Modu vendégszereplője lesz a The 100 6×12-es részének – amit Antonio Negret rendezésével kapunk meg.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 23, 19:05-kor a(z) Hírek témába.

  • Jonathan McDaniel vendégszereplője lesz a Raven’s Home 3×04-es részének.
  • James Marsden, Amber Heard, Woopi Goldberg, Greg Kinnear, Odessa Young és Henry Zaga biztosan ott lesz a CBS All Access-re készülő The Stand címre hallgató limitált sorozatba, ami anno a Showtime-nál járt. Természetesen Stephen King regénye szolgáltatja az alapokat, ami itthon Végítélet címen jelent meg.
  • Mark-Paul Gosselaar csatlakozott az ABC által berendelt Mixed-ish címre hallgató Black-ish előzmény spinoff-ba.
  • A Paramount Network berendelte a 3. évadját a Yellowstone-nak, ahova Josh Holloway csatlakozott kiemelt visszatérő szereplőnek.
  • Van néhány címünk: Twister, Sister / Dressed go Express – Raven’s Home 3×04-05; Danger CloseKrypton 2×04; In MemoriamRiverdale 4×01; Made You LookEuphoria 1×03; DestinyThe Spanish Princess 1×08;
  • Sam Levinson írásával és rendezésével kapjuk meg a Euphoria 1×03-as részét.
  • Nikolaj Coster-Waldau, John Magaro, Lola Kirke, Ben Schnetzer, Jonathan Pryce és Judd Hirsch főszerepet vállalt az FX által berendelt Gone Hollywood című projektbe, amit Ted Griffin irányításával érhet sorozattá. A története az 1980-as években játszódik, középpontjában: pedig tehetségkutatók egy csoportja állna, akinek célja, hogy megreformálják a filmes ipart, mint feltörekvők, akik nem kívánnak veteránjaik árnyékában megbújni.
  • Kylie Bunbury (When They See Us, Pitch, Twisted), Hannah John-Kamen (Killjoys, Ant-Man and the Wasp, Black Mirror), Sen Mitsuji (Origin), Joseph Morgan (The Originals, The Vampire Diaries) és Nina Sosanya (Killing Eve, Good Omens, Strike Back) főszereplőként lesz jelen a Brave New World című sorozatban, ahova korábban csatlakozott: Alden Ehrenreich, Jessica Brown Findlay és Harry Lloyd.
  • Julie Andrews lesz az egyik főhősnek, Lady Whistledownnak a hangja a Netflix-re készülő, egyelőre Címnélküli Bridgerton-drámába, amit legkorábban 2020-ban kapunk meg. 8 részes berendeléssel bír Chris Van Dusen műve, ami a Netflix és a Shondaland első gyermeke lesz. A történetének alapjául Julie Quinn könyvsorozata szolgál.
  • Rosamund Pike formálhatja meg Moiraine karakterét a The Wheel of Time-ban.
  • Michelle Forbes (Berlin Station, The Killing, True Blood), Patrick Fugit (Outcast, Almost Famous), Michael Gaston (The Man in the High Castle, The Leftovers, Strange Angel), Tess Haubrich és Shruti Haasan főszereplőként csatlakozott a Treadstone címre keresztelt Jason Bourne-univerzumú sorozatba, amit az USA Network rendelt be. A projektről érdemes tudni, hogy Magyarországon, pontosabban Budapesten forgatják; illetve, hogy Tim Kring és Ramin Bahrani neve alatt jegyezzük. A nemzetközi jogai az Amazonnal vannak. A történet középpontjában: a CIA Black Ops. programja, az Operation Treadstone, melynek lényegét mutatja be. Olyan alvóügynökökre megy a fókusz, akiket világszerte ébresztenek fel, hogy elvégezzék feladatukat.
  • A Marvel’s Daredevil 3. évadja nem indulhat a kaszkadőr Emmy-ért azzal a jelenetével, amiben egy snittben vették fel egy eléggé komplex jelenetet, ami 11 perc hosszúságú volt. Az ok, hogy maximum 3 perces klippel lehet jelentkezni. Eléggé vicc.
  • A SpoilerTV készített egy interjút a Better Call Saul egyik írójával, Gennifer Hutchison-nal.
  • Az oroszok eléggé vádaskódónak vették a Chernobyl című sorozatot, amiben nem éppen nézőbarátnak tűntetik fel az országot az intézkedései miatt. Ebből fakadóan most arra a következtetésre jutottak, hogy majd csinálnak ők is egy esemény feldolgozó minisorozatot, amiben helyre teszik azon dolgokat, amik nem állják meg helyüket az ő történelemkönyveikben.
  • Július 7-én érkezik az FX jóvoltából a Peabody Presents: Stories of the Year című különkiadás, melynek moderátora Hasan Minhaj lesz. További részletek róla.
  • Augusztus 4-én kerül adásba a Serengeti a Discovery Channel jóvoltából. A 6 részes doku-sorozat elviszi a nézőket a tanzániai Serengetibe, ahol lélegzetelállító képsorokat láthatunk Simon Fuller és John Downer által, akik odatették magukat a rendezésben. A narrációt Lupita Nyong’o által kapjuk.
  • A History Channel zöld utat adott a The Secret of Skinwalker Ranch című projektnek, ami egy nem-fiktív sorozat elképzelés lesz Kevin Burns által. A történetében megvizsgálják az ’50-es években nagy port kavart Skinwalker ranch körüli történetet és megpróbálnak magyarázatot adni arra, hogy most mi is történ(hetet)t ott valójában. Természetesen az UFO és a paranormális téma jelen van a történetében.

Kommentáld!

Hírmorzsák a hazai frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 18, 9:22-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Megkezdődött a Viasat3 által berendelt A 200 első randi 2. évadjának forgatása, ami legkorábban ősszel kerülhet képernyőre. A készítők azt ígérték, hogy az évad végére kiderül, mi lesz Luca (Gáspár Kata) és édesanyja (Pápai Erika) fogadásának sorsa. 58 részt kapunk, melynek egyenként hossza egyórás lesz.
  • A ProVideo jóvoltából nem kapunk sorozatos DVD-t júliusban.
  • Hasonló helyzetben a BontonFilm-mel, ahol szintén nem tudok miről megemlékezni.
  • Június 15-én felkerült az HBO GO streaming szolgáltatásába a Los Espookys címre hallgató sorozat, amit magyar felirattal lehet csekkolni. A történet középpontjában: egy baráti társaságról szól, akik a horror iránti rajongásukat sajátos vállalkozásban kamatoztatják: horrorisztikus élményeket szolgáltatnak azoknak, akiknek szükségük van erre hazájukban, az álomszerű latin-amerikai országban, ahol a bizarr és hátborzongató események a hétköznapok részei. A szereplők sorában: Julio Torres, Ana Fabrega és Fred Armisen. Itt csekkolható a hazai ajánlója. 6 részt kapunk.
  • Június 19-én 20:30-as kezdéssel érkezik szerdánként a Sony Max műsorára a Younger 5. évadja, azaz szünet nélkül hozza a csatorna a folytatást. A megszokott módon, hétköznaponként kapjuk a friss részeit.
  • Július 1-jén eléggé korai időpontban, 19 órás kezdéssel barátkozhatnak meg a magyar nézők a New Amersterdam-mal a Viasat3 műsorán. Cserébe a jó hír, hogy hétköznap esténként mindig kapunk friss epizódot belőle.
  • Szintén július 1-jén startol napiban 20 órás kezdéssel a Viasat3-on az Éjszakai műszak (The Night Shift) 1. évadja. A hétköznapi premierjének köszönhetően már 11-én megkapjuk a 2. évadot, majd pedig 31-én a 3. évadja rajtolhat el, ami nem rossz tempóban.
  • Július 15-én a Sony Max hétköznaponként, 22:00-ás kezdéssel műsorára tűzi a Supergirl 4. évadját, ami azért jó hír, mert vélhetően az őszi amerikai premierre szintre hoz minket.
  • Június 15-én kezdett bele a Sony Max 23 órás kezdéssel a Gázos páros (You’re the Worst) 4. évadjába, amit duplázva hoz el a nézőinek. Mivel hétvégi premierről van szó, ezért kicsit lassabb a lefolyása, ettől függetlenül szünet nélkül érkezik az 5. évadja is a sorozatnak, július 6-től, hogy pontos legyek.
  • Jelzés értékűen írnám, hogy június 17-től az HBO-n és az HBO GO-n is megvolt az Eufória (Euphoria) premierje, igaz, egyelőre még csak magyar felirattal lehet csekkolni a 8 részes produkciót, amit hetiben tálal a csatorna és annak stream szolgáltatása. A szinkronos premierjét az HBO3 szállítja június 30-án.
  • Június 5-tól magyar felirattal csekkolható a Doom Patrol az HBO GO kínálatában, aminek a tévés premierje nyáron lesz, mármint ilyenkor a szinkronosra gondolok, aminek az HBO szolgáltat majd helyet.
  • Június 21-én felkerül az HBO GO-ba a Rejtjelek (Blindspot) 3. évadjának 22 epizódja. A csavar, hogy mindegyik részt szinkronnal is meg lehet tekinteni a magyar felirat mellett. Tévés premierről nincs információ, azaz ne igazán várjatok ilyesmit.
  • Június 29-én kerül fel az Agymenők (The Big Bang Theory) 12. évadja feliratos és szinkronos formában az HBO GO kínálatába. Részükről nem lesz tévés premier, mivel a Comedy Central-nal vannak jelenleg a jogok.
  • Június 6-tól csekkolható az HBO GO-n A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) 3. évadja. Az amerikai sugárzást követő napon már nézhető magyar felirattal, a szinkronos premierről még nincs információ, de várhatóan nyáron sor kerül rá.
  • Június 15-től nézhető az HBO GO-n a JETT első évadja. Nyilván hetiben hozzák a részeit. A tévés premierje várhatóan a Cinemax-on lesz, egyelőre felirattal csekkolható.
  • Június 17-től az HBO GO-n debütál és az hozza heti rendszerességgel a Város a hegyen (City on a Hill) 1. évadját – tévés premierje későbbre tehető. A története az alábbi: Az 1990-es évek elején tombol az erőszak Bostonban, míg a hatóságok a korrupció és a rasszizmus mocsarában vergődnek. Egy afroamerikai kerületi ügyész háborút hirdet a bűnözők ellen. Valószerűtlen szövetségest talál a korrupt ügynökben.
  • Július 2-án lesz az HBO-n az Évek alatt (Years and Years) 1. évadjának szinkronos bemutatója, ami már május 22-dike óta elérhető a csatorna streaming szolgáltatásában. A 6 részről beszélünk személyében.
  • Június 18-án hozza az HBO A spanyol hercegnő (Spanish Princess) 1. évadját, ami már május 6 óta elérhető az HBO GO-ban, igaz ott csak feliratosan. Most viszont a szinkronról sem kell lemondani.
  • Június 30-án kerül sor az HBO részéről a 22-es csapdája (Catch 22) című minisorozat szinkronos tévés premierjére. A streaming szolgáltatásában május 18-án került fel a kezdés.
  • Július 2-án kapjuk meg az HBO jóvoltából a Válás (Divorce) 3. évadját.
  • Június 18-án érkezik a Tv4 jóvoltából a Kisvárosi doktor (Familie Dr. Kleist) címre hallgató németsorozat 6. évadja a 18:55-ös blokkba.
  • Jelzés értékűen említeném, hogy a Tv4 hétfőn belekezdett a Doyle és Doyle – Ketten bevetésen (Republic of Doyle) 1. évadjába 20 órás kezdéssel – ma lesz a folytatása. Anno már a Universal Channel részéről megkaptuk, de hátha valaki szívesen darálná újra.

Kommentáld!

Zendaya Coleman @ Vogue magazin, 2019. júniusi száma

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 3, 12:34-kor a(z) cukorfalat témába.

A 22 éves színésznő, énekes és táncos nő mondhatni pályája elején jár még. Karrierje az Indul a rizsa! című tinisorozattal vette kezdetét, majd mindezt folytatta a K.C., a tinikémmel. Filmes fronton a Pókember: Hazatérésben kapott komolyabb szerepet, amivel fel is hívta magára a figyelmet. Kevesen tudják, de a Dancing with the Stars 16. etapjában is ott volt, ahol Val Chmerkovskiy párjaként bezsákolták a dobogó második fokát; illetve még egy olyan érdekesség, hogy a 16. évadig nem volt hozzá képest fiatalabb a produkcióban.

Nemsokára az HBO-n debütáló Euphoria című drámában láthatjuk, ami izraeli alapokon nyugszik. Odakinn csak a Skins utánpótlásaként emlegetik, amiben lehet igazság, hiszen a tinédzser életre teszi kőkeményen a hangsúlyt, az abban lévő szépségekre és brutális dolgokra. Az alapfelvetés annyi, hogy egy tinédzsert megölnék egy klub előtt, ahova sok középiskolás jár – s az odajárók mindezt miként élik meg és dolgozzák fel. Igazi vérprofi alakítással lehet számolni, nem véletlen, hogy Zendaya részéről jött anno az instan az első teaser hozzá. Most, hogy nyakunkon a premier, megmutatnám a Vogue magazin fotósorozatát.

(A tovább mögött folytatódik a galéria! Akit lázba hozott, az klikkeljen és megosztani se felejtsen el!)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 20, 8:40-kor a(z) Hírek témába.

  • A Hudson & Rex az 1×06-os epizódját követően április 29-cel elvonult kisebb szünetre. Június 13-án tér vissza az 1×07-tel. 13 részes berendelést kapott, tehát az etap fele még hátra van.
  • Csatornát vált a Manhunt 2. évadja, amit korábban a Discovery Channel adott, azonban a folytatásban a Spetkrum Originals hozza el az Unabomber alcímre hallgató folytatását, ahova nemrég csatlakozott Jack Huston és Cameron Britton.
  • Hiába a gyengébb nézettség, a Freeform berendelte a The Bold Type 4. évadját. A 3. etap eddig leadott 5 része 212 ezret hozott átlagban, illetve 0.09-es demót, mely értékekkel 30%-kal múlta alul a 2. szezon teljesítményét.
  • Az ABC berendelte a 20/20 42. évadját – csak az etapszámozás miatt éreztem fontosnak megemlíteni hír szinten.
  • Az ABC elkaszálta a Speechless című visszatérőjét – így a múlt hónapban kifutott 3. évadja egyben a sorozatzáró is lett összességében.
  • A Whiskey Cavalier kaszája kapcsán az ABC úgy nyilatkozott, hogy számukra “egy kemény döntés” volt, illetve az egyik utolsó is, amit a végére hagytak. Tavaszat vele erősen akarták volna indítani, de nagyon sok nézőt vesztettek. Keresni akartak számára másik timeslotot, azonban nem találtak. Egy másik érdekesség a részek sugárzásának sorrendje nála, ami az alábbi volt 1 – 3 – 2 – 5 – 6 – 7 – 8 – 9 – 4 – 10 – 12 – 11 – 13.
  • Az ABC berendelte a Jimmy Kimmel Live!-nak a 18-19-20. évadját, azaz a 2021/22-es szezonig a showman műsora biztonságban van.
  • A Freeform ítelmezett a Siren jövője kapcsán, amiből berendelték a 3. etapot. A 2. széria éppen szünetét tölti, július 11-én térhet vissza. Az eddig lement 8 része 505 ezres átlagot, valamint 0.17-es demóértéket tesz le az asztalra, ami az 1. komplett évadhoz képest 24%-os csökkenés egyébként.
  • A Fox a Last Man Standing-et csak midseasonben hozza vissza a képernyőre.
  • A Production Weekly információi szerint a Starz berendelte a The Spanish Princess 2. évadját, melynek gyártása szeptemberben kezdődhet meg. A csatorna egyelőre nem erősítette meg a hírt, azonban már többször beigazolódott más sorozatnál az, amit leközöltek.
  • Van néhány címünk: The Price of AdmissionElementary 7×03; Ezekiel PatrolDoom Patrol 1×15; X Boksz Glipse SpotlightLife in Pieces 4×08; Pilot / Stuntin’ Like My Daddy / Made You Look / Sook One Pt. I / ’03 Bonnie & Clyde / The Next Episode – Euphoria 1×01-06; A Call From the Past When Calls the Heart 6×08;
  • A Variety.com információja szerint a Dirty John csatornát vált a 2. évadjával. Az antológiai alapokra építkező elképzelésnek az 1. etapját a Bravo-n láthatták a nézők, azonban a folytatást az USA Network szállítja 2020-ban.
  • John Sharian és Gabriel Ebert vendégszereplőként tűnik fel az Elemenary 7×03-as részében – amit Thomas Carter rendezésével kapunk.
  • Vivaan Bisoi beugrik vendégszereplőnek a Life in Pieces 4×08-ba, amit Nadiya Chettiar írt, míg Natalia Anderson rendezett.
  • Újabb szereplőkkel bővült a Vagrant Queens címre hallgató Syfy sorozat elképzelés. Most Adriyan Rae (Light as a Feather), Tim Rozon (Wynonna Earp) és Paul du Toit (Maze Runner) csatlakozott a produkcióhoz, amit Jem Garrard neve alatt jegyzünk. Ő lesz a showrunner-je a Vault Comic élőszereplős adaptációjának, melynek középpontjában egy lány áll, aki árvaként nő fel, azonban megtudja, hogy egyik régi barátnőjétől, hogy anyja még életben van, akkor a megmentésére siet. Űroperának van betitulálva leírás alapján.
  • Sam Levinson írásával és rendezésével kapjuk meg az Euphoria első 4 részét – bár a pilotra ez nem teljesen igaz, mert csak íróként emlegethető, mivel a rendezői székben Augustine Frizzell foglal helyet.
  • Az Amazon a 2. évadját követően elkaszálta a The Tick-et. Nem kérnek több epizódot belőle.
  • Május 20-án megismétli a The Big Bang Theory dupla sorozatzáró epizódját a 20 órás timeslotban.
  • A Fox úgy döntött, hogy a Paradise Hotel esetében csökkenti az adagolás. Ugye a sorozatot a hét több napján is adni kezdte, azonban ezen mostantól változtat, mivel csak csütörtökönként hoz részeket, akkor is duplát, azaz a tripla adagból is vesztünk. Mellesleg írtam azt, hogy Kristin Cavallari a műsorvezetője? – korábban Amanda Byram volt.
  • Május 22-én startol a Gordom Ramsay’s 24 Hours to Hell & Back 2. évadja, amiből ismét 10 epizódot kapunk szerdánként, 21 órás kezdéssel.
  • Elkaszálták a Who Wants to Be Millionaire-t. 17 évnyi szindikátusi sugárzást követően döntöttek úgy, hogy búcsúztatják a napi kvízműsort, ami több mint 3000 epizódot élt meg. Itthon a Legyen Ön is milliomos címet hordozza a magyar változat.
  • A CBS nyárra berendelte a Whistleblower 2. évadját, amit május 24-én startol a 20 órás blokkba.
  • Szintén zöld utat adott egy doku-reality-nek, ami az NCIS: The Cases They Can’t Forget címet hordozza, de korábban a 48 Hours: NCIS-ként emlegettük. A valódi NCIS-re megy majd a fókusz, premierje május 29-én lesz.
  • Az ősszel startoló Survivor 39. évadja az Island of the Idols alcímet hordozza.

Kommentáld!

free web stats