Az utóbbi évek javuló tendenciáját látva sokan az MTV-t már a következő generációs The CW-ként aposztrofálták, elvégre az egykori zenecsatorna lassan, de annál biztosabban a könnyed guilty pleasure és feelgood sorozatok inkubátorává érett. Csakhogy egyszer minden direkt műfaji csúcsra járatás elhasal valamelyik ismert összetevőn, ami jelen esetben a házon belüli munka volt. Bizony, Christian Taylor lehet, hogy a Teen Wolf írószobájában az ottani kompániával egyetemben volt valaki kreatív fronton, de egymagában sajnos szart sem. Még akkor sem, ha egy bizonyos R.L. Stine nevű, amúgy „horror specialista” faszi egyik agyszüleményét akarná adaptálni. A végeredmény persze botrányos, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a pilot-ot már újra is forgatták, ráadásul a szereplőgárda oszlopos részét lecserélték. A jelek szerint ez sem volt elégséges az MTV kollektív vezetőségére gyakorolt apátiához, elvégre hosszas kotlás után ránk szabadították eme kreatív fertőt.
A plot már annyira trendi és hétköznapi akar lenni, hogy napjaink lüktető IT világában egyszerűen köznevetség tárgyává válik. Adott egy szexi modell alkatú kozmopolita IT polihisztor, aki miután elrabolják a húgát önjelölt atyaúristen lesz a nyomozó szakmában. A köszönet ezért mindösszesen egy bokaperec, ami a trendi feszülős nacin elég szarul mutat, de legalább egy szexi ex-pasi-rendőr még időben eltávolítja. Azonban a közhelyes softcore helyett jön a barátnő és valami randi app, ahol majd összeszedik álmaik pasiját. A mutatvány részben össze is jön, csak kissé kontrasztosan, ugyanis egy sorozatgyilkosra sikerült rábukkanni.
Hell yeah, a Scream 4 után ugye szabadon lehet modernizálni a klasszikus slasher szabályokat, csakhogy amit itt végeztek az sokkal inkább kasztrálás volt. A script neves egyszerűségével majdhogynem totálisan értékelhetetlen, annyira közhelyes és olcsó. Elfuserált stílusidegen próbálkozás, melyben egy kiherélt Stalker alapfelállást akarnának házasítani egy költséghatékony The Following utózöngével. Mindezt persze úgy, hogy nyomokban megpróbáltak tisztelegni a Williamson-i sokkoló realizmus előtt. Ráadásul a műfaj, mint olyan alapból megkövetelne valamiféle feszültséggenerálást, de sajnos erre sem az írók, sem a rendező erejéből nem futott. Helyette a döbbenetesen szájbarágós alapozás alatt unottan és vontatottan traktálnak valami olyanról, ami finoman szólva is egy késsel baszkodja az agyam értelmesebb görbéit. Ezek után, persze hogy frusztrált és feszült leszek, ki nem lenne az.
The Internet… God’s gift to psychopaths.
Sőt, pillanatok alatt azonosulni tudok az öncélúan és értelmetlenül narráló sorozatgyilkossal, aki amúgy csak a tökéletességre pályázik. Arra a tökélyre, amit egy negyed vonalbeli Victoria Justice hivatott prezentálni a képernyőn. A harmatgyenge színészi kvalitások még így sem tudják meghaladni a karakter ingerküszöbét, hogy a közhelyesen csöpögős, avagy méltatlanul ostoba dialógusait már ne is említsem. Ezek után remélem mindenkinek leesett a tantusz, a casting maradékhányada minősíthetetlen. És basszus ezután ütött szöget a fejembe, hogy akkor mégis milyen minőségi mércét üthetett meg az unaired pilot. Elvégre a mellékszereplőket, mint már írtam lecserélték, ráadásul a rendezői széket az indie gyöngyszemeken (Thirteen, Lords of Dogtown) edződött Catherine Hardwicke foglalta el. Azt hiszem, ha nyugodt éjszakára pályázunk, akkor erre a kérdésre ne keressük a választ.
