Forged in Fire – Ez volt a 2. évad
Beküldte: Kanyecc 2017 June 28, 12:08-kor a(z) kritika témába.
Mióta kevesebb időm jut úgy összességében mindenre, egyre többet tévézem. A természet- és dokumentumfilm csatornák célcsoportjába tartozom, így az elmúlt hetekben a History Channel-en futó Forged in Fire jelentette a napi betevő adagom. Tudni kell rólam még azt, hogy imádom az ilyen műfajt, mostanság jobban elvarázsolnak, mint a rendes drámák és komédiák, így mindenképpen erőt vettem magamon, hogy kisebb beszámoló keretében meséljek a legkülönlegesebb verseny-reality-ről, amivel az elmúlt 5 évben találkoztam. Előjáróban még annyit, hogy Amerikában a 4. évadja van éppen terítéken, mivel tavaszi premierről beszélhetünk az esetében – viszont most a 2. etapról emlékeznék meg, amitől nemrég búcsúztam el.
A Forged in Fire egy verseny-reality, mint azt már említettem. A részek különállóan is fogyaszthatók, ugyanis minden epizód végén megszületik a bajnok, azaz nincs egybefüggőség. (Nah jó, ez csak részben igaz, mert akad, de az elengedhető.) Wil Willis műsorvezetésével csapunk bele az összecsapásokba, ahol 4 fegyverkovács bizonyíthatja be, hogy a mesterség egyik – hanem a – legjobbja. Három körre osztható fel a játékmenet. Az elsőben a kovácsoknak a megadott paraméterek alapján egy saját tervezésű pengét (általában kést) kell megedzeniük 3 vagy 4 óra leforgása alatt, attól függően, hogy milyen kezdeti nehezítést kaptak. Ezt követően a zsűritagok szemügyre veszik a félkész darabokat és kiválasztják azon egyet, ami nem üti meg a többség mércéjét. Ekkor esik ki az első játékos.
A második körben a kovácsmesterek kijavíthatják a fennálló hibákat, tökéletesíthetik a pengéjük élességét, illetve kell hozzá egy markolatot is csinálniuk. Erre általában két órát adnak, ami roppant gyorsan el tud illanni. Az idő lejártával jön a tesztelés, amit a már emlegetett zsűritagok egyike fog elvégezni. Tegyünk is egy gyors kitérőt, kik is ők: J. Neilson mesterkovács, az amerikai mesterkovácsok szövetségének tagja; David Baker történelmi fegyverszakértő és Doug Marcaida szúró- és vágófegyver specialista. Általában két, de néha három tesztet végeznek el, ami a fegyvererősségére és élességére összpontosul. Miután ezek lezajlanak, jön a végső döntés, amikor is megint kiesik egy játékos.
A harmadik forduló már másabb formában zajlik. A két döntősnek 5 napja van arra, hogy elkészítsenek otthoni közegben egy ikonikus fegyvert, ami a történelemben kiemelt helyen szerepelt. Itt már nem a versenyzők, hanem a zsűri határozza meg, hogy miről is legyen szó. Szintén fix paramétereket adnak, amiknek meg kell felelnie méretileg az ölőszerszámnak. 5 nap leteltével ismét egy sornyi teszt következik, a nyertes pedig a „Tűzben edzett bajnoka” és 10.000 dollár boldog tulajdonosa lesz.
Mitől érdekes ez a műsor? Miben nyújt többet, mint egy hasonló? – Mindenképpen ki kell emelnem, hogy ilyennel nem találkozol még eggyel a tévében, míg a tehetségkutatók létszámából Nagyfalat lehetne építeni. Másrészt egy olyan szakmát ismertet meg, amiről azt hiszik sokan, hogy valójában nem is létezik. (Ismeretségemben történt meg az, hogy beszéltem a Forged in Fire-ről, mire a haverom ilyet szól: a kovácsmesterség nem a középkorban volt?) Harmadrészt, hatalmas arcok tűnnek fel a részekben, akik mesélnek magukról, mi pedig ámulunk, hogy egy cukrásznak is lehet hobbi munkája a mesterség. Nem semmi. Jó látni a sokszínűségét, kellő izgalmat is tud okozni azzal, ha az egyik kiszemelt kedvencnél nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ő szeretne. Miközben a versenyzők edzik az acélt, aközben a zsűri megfigyel és kommentálja a látottakat. Olykor olyan témákat is felvet, amikre nincs rálátásunk, mint pl.: az egyik részben a versenyző latin zenét hallgatva dolgozta meg az alapanyagot, közben pedig táncikált rá.
Számomra a zsűri az egyik legnagyobb húzóegysége a shownak. Doug mérhetetlen tisztessége mindenki felé annyira megható és megindító, hogy már miatta megéri belekezdeni a sorozatba. Nincs rossz szava a versenyzők felé, csak a jó tényezőket emeli ki még akkor is, ha szemlátomást gyengélkedik valamiben a(z adott) penge. J. Neilson a szükséges nyers kritikus, aki megmondja a frankót, olyan dolgokra figyel fel, amik szaktudásának helyben létére hagynak következtetni.
A verseny-reality egyik fő lényege, hogy a versenyzők legyenek kreatívak és talpra esettek. Az első kör megkezdésénél akadnak a legjobb csavarok és/vagy kritériumok, amik izgalmassá teszik a játék menetét. Pl.: az egyik részben egy roncs autóból kell kinyerni az alapanyagot, amit megedznek; egy másikban pedig fűnyíróból; egy harmadikban – ami szerintem az egyik legkegyetlenebb szivatás – pedig az előző részekben kiesett játékosoknak az első körös félkész pengéjével kell dolgozniuk, amivel ki tudja mi volt a baj. Néha nem az alapanyaggal, hanem a kritériummal okoznak meglepetéseket a fegyverkovácsoknak, ugyanis előfordult olyan, hogy ujjgyűrűt kellett beleépíteni a vázba, és olyan is, amikor a pengének recésnek kellett adott hosszon lennie. Tudom, ezek apróságok, de olyan jó látni, hogy mennyi ilyennel lehet megszínesíteni az alapjátékot.
Az döntősök fegyverénél is akadtak olyan meglepetések, amikkel még én se számoltam. Pl.: adott részben nem fegyvert, hanem egy pajzsot kellett kikovácsolniuk, amin szúrótüskének és kézvédőnek is kellett lennie. Jah, és azt se feledjük el, hogy tanít minket a sorozat. Eddig korábban fingom se volt arról, hogy a felhevült pengét miért mártják olajba a kovácsok, illetve arról se, hogy mit eredményez az, ha az olaj helyett a vizes módszert választjuk. Damaszkuszi stílusú penge megvan nektek? – Nah ugye, és ez csak két olyan dolog, ami tök alapvető a szakmájukban, mint a valóéletben az 1×1. Tudom, mire használnám mindezen tudást a valóéletben, ha nem ezzel foglalkozom, de akkor is jó olyan dolgokat tudni, amik olykor lényegtelenek.
Az évadról sok szó nem esett végül, szóval inkább egyfajta kedvcsinálónak fogjátok fel. Külön kiemelném, hogy volt női kovács is, aki igaz hamar kihullott a sorból, de azért megvédne a gyengébbik nemet. Akadt bőven dráma is, pl.: amikor egy hűtés vagy előteszt során a penge megrepedt vagy eltört; illetve, amikor balesett vagy fáradság miatt a versenyző nehezített pályára került.
Összességében a Tűzben edzett teljes kikapcsolódást tud nyújtani. Hamar elreppent a 2. évad tíz epizódja és biztosan folytatni is fogom, mert hozza azt a lekötési faktort, amit másoknak egy Arrow vagy egy Marvel-film. Már várom azt az epizódot, amikor az adott részek bajnokai csapnak egymással össze, illetve azt is, amikor visszainvitálják a korábbi részek kiesettjeit egy második esélyre. Simán benne a pakliban ez a fajta menet, és remélem élni is fognak az ötlettel, mert annyira jó arcokat castingoltak össze, hogy mindig megszínesítették az alapfelállást.