2018-as téli műsorrend: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2017 December 10, 11:51-kor a(z) Hírek témába.

TheFour-banner

Kapcsolódó cikkek: ABCCBS | Fox | NBC | The CW

Folytassuk a sort az utolsóelőtti országos tévécsatorna midseason menetrendjével, a Fox-éval. Mindössze 6 újoncot rendeltek be májusban, melynek a felét ősszel, a másik felét január folyamán kapjuk meg. Ergo, nem akar trükközni, a jelek szerint egyik bekértjét se szeretné a nyári időszakra száműzni, helyette inkább majd útközben tölti fel azt az időszakot. Nézzük meg, mik lesznek az újdonságok januártól a képernyőjükön.

Kezdjük a nagyhírrel, miszerint január 3-án folytatódik a The X-Files a 11. évaddal. Nem is cifráznám túl az egészet. Jöjjön, nézni fogom!

Mielőtt azonban megkapnánk Mulder-ék nyomozását, érkezik Ryan Murphy pilotnélkül berendelt elképzelése, ami a Harmadik műszakra emlékeztet legfőképpen. A 9-1-1-ről van szó, melyben azoknak az embereknek a munkáját követhetjük figyelemmel, akikhez elsőként fut be a vész-/segélyhívás. Január 21-én lesz terítéken a The Resident, a csatorna legújabb kórházas elképzelése, ami megpróbálkozik a House nyomdokába lépni. Vetélytársra az ABC-s The Good Doctor lesz a szezonon belül, ami ősszel kitaposta magának az elismerést. Kicsit később, márciusban jön az utolsó drámaújonca, a Rise, ami a dráma tagozatos diákokra teszi a hangsúlyt – amiben simán egy Glee-pótlékot látok.

Újdonságok sorában meg kell említenem a The Four: Battle for Stardom-ot, ami egy éneklős versenyreality lesz. Az American Idol-t kiűzve, a Fox megpróbálkozik az izraelieknél Finale Four címen futott formátum amerikai kiadásával, ahol már bizonyított énekeseknek kell párbajoznia – s megvédenie helyét a jelentkezőkkel szemben. A műsorvezető: Fergie lesz, míg a zsűritagok sorában: Charlie Walk, DJ Khaled, Meghan Trainor és Sean „Diddy” Combs.

A FOX midseason menetrendje:

Január 2. (Kedd):
20:00-21:00 – Lethal Weapon (2.5 évad premier)
21:00-21:30 – LA TO VEGAS (SOROZATPREMIER)
21:30-22:00 – The Mick (2.5 évad premier)

Január 3. (Szerda):
20:00-21:00 – The X-Files (11. évad premier)
21:00-22:00 – 9-1-1 (SOROZATPREMIER)

Január 4. (Csütörtök):
20:00-21:00 – THE FOUR: BATTLE FOR STARDOM (SOROZATPREMIER)

Január 7. (Vasárnap):
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (8.5 évad premier)
20:00-20:30 – The Simpsons (29.5 évad premier)
20:30-21:00 – Ghosted (1.5 évad premier)
21:00-21:30 – Family Guy (15.5 évad premier)
21:30-22:00 – The Last Man on Eath (4.5 évad premier)

Január 21. (Vasárnap):
22:00-23:00 – THE RESIDENT (SOROZATPREMIER)

Január 22. (Hétfő):
21:00-22:00 – THE RESIDENT (timeslot premier)

Március 13. (Kedd):
22:00-23:00 – RISE (SOROZATPREMIER)

Kommentáld!

Pénteki premierek: Simpsons család 29. évad | Ghosted – Parás Páros | Scorpion – Agymenők akcióban 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2017 November 10, 17:20-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 19:35-től a Fox műsorán: The Simpsons – 29×01.
Ma. 20:05-től a Fox műsorán: Ghosted – 1×01.
Ma. 21:00-tól az AXN műsorán: Scorpion – 3×01.

A Fox beindítja a péntek estéit. 6 héttel az amerikai premierje után műsorra tűzi a The Simpsons 29. évadját. Ismétlem, a 2017/18-as idényben futó szériát hozzák, azaz az aktuálist. Jó nekünk, hogy ilyen gyorsak, bár a mai világban ennek kellene a megszokottnak lennie.

Ha pedig túléltük Bart-ékat, akkor se kapcsoljunk el, mert érkezik egy újabb 2017/18-as újonc a magyar tévés kínálatba a Ghosted személyében. A Fox ad számára otthont, ahol közepesen jól muzsikál. Abszolút a középmezőnyben mozog. A történet: két botcsinálta főhősre helyezi a hangsúlyt, akiket egy titkos kormányügynökség vesz szárnya alá, mivel nézeteik szerint segíthetnek megtalálni az egyik eltűnt ügynöküket. A természetfeletti komédia főszereplői sorában: Craig Robinson és Adam Scott, valamint Ally Walker, Adeel Akhtar és Amber Stevens West. Ők öten gondoskodnak arról, hogy mosolygás nélkül fel ne keljünk az ágyból.

Végezetül pedig az AXN előveszi a Scorpion-t, hiszen ősz van, és ilyenkor szokta mindig műsorra tűzni az aktuális folytatását. Odakinn a 4. etap van terítéken.

ParasParos ParasParos-002
scorpion

Kommentáld!

2017/18-as újonc nézettségi lista – 7. hétig bezárólag*

 
Beküldte: Kanyecc 2017 November 8, 20:50-kor a(z) heti nézettség témába.

Napi rendszerességgel már nincs lehetőségem nézettségi posztok írására (pedig nem a forrás hiánya jelenti a problémát), viszont abból nem engedek, hogy havi rendszerességgel ne vizsgáljuk meg: mi változott az országos tévéknél. Nagyjából egy hónappal ezelőtt foglaltam össze, hogy az újoncok miként teljesítettek a 3. hétig bezárólag.

Számottevő változásokról nem tudok beszámolni, de mielőtt elemzésbe kezdenék, írnám a fix tényeket. 2018/19-es berendeléssel rendelkezik már a Will & Grace és a The Orville, míg elkaszálták: a Me, Myself & I-t és a Ten Days in the Valley-t.

A teljes lakosságban:

Csatornája válogatja, hogy éppen melyik korosztály besorolást preferálja a legjobban, viszont, ami egységes mindegyiknél, hogy a teljes lakossággal számolni kell, mégis csak úgy mutatkozik meg, melyik tévé, mekkora össz bázissal rendelkezik. A TOP5-ben csak helycsere történt, ugyanis a Wisdom of the Crowd kisebb csökkentést generált 6 hét elteltével, mint a Will & Grace.

Jó látni, hogy két csatorna is profitált a 2017/18-as szezonból, hiszen a CBS a Young Sheldon-nal talált rá az aranytojást tojó tyúkjára, míg az ABC a The Good Doctor-ral. Utóbbi talán azért érdekesebb, mert rég volt ennyire sikeres egy kórházas újonckoncepció. 6 részét átlagolva 10 millió felett hoz, ami példaértékű. Szintén ki kell emelni a sorból a SEAL Team-et a maga 8 milliójával. Ha elkalandozik a tekintetetek a lista végére, akkor szembesülhettek a ténnyel, miszerint a The CW ötletei a leggyengébbek, ami adja magát, viszont ha tisztába vagytok a csatorna átlagával, akkor az is szembe tűnhet, hogy nekik nem jött össze az újoncrendelés, mert átlag alatt hoznak.

Egy másik érdekességet az ABC háza tájáról hoznám. A Ten Days in the Valley mutatói egy kicsit erősebbek, mint a Marvel’s Inhumans-nek, mégis előbbit vették le a műsorról. Meglepő. A The Mayor se váltotta meg a világot – holott amerikai kiruccanásom során a legtöbb ABC által reklámozott ötlet volt.

A végére még egy érdekes tény: ha vesszük mind a 19 újonc nézettségét, akkor átlagban 5.387 milliót hoztak.

01. Young Sheldon (CBS – 1×01-02) – 14.933 millió
02. The Good Doctor (ABC – 1×01-06) – 10.735 millió
03. SEAL Team (CBS – 1×01-05) – 8.064 millió
04. Wisdom of the Crowd (CBS – 1×01-06) – 7.839 millió
05. Will & Grace (NBC – 9×01-06) – 7.210 millió
06. 9JKL (CBS – 1×01-06) – 6.827 millió
07. SWAT (CBS – 1×01) – 6.741 millió
08. The Brave (NBC – 1×01-05) – 5.162 millió
09. Me, Myself & I (CBS – 1×01-06) – 4.962 millió
10. The Orville (Fox – 1×01-08) – 4.719 millió
11. Law & Order True Crime (NBC – 1×01-06) – 4.684 millió
12. The Gifted (Fox – 1×01-05) – 3.787 millió
13. Kevin (Probably) Saves the World (ABC – 1×01-05) – 3.324 millió
14. The Mayor (ABC – 1×01-05) – 3.163 millió
15. Ghosted (Fox – 1×01-05) – 2.923 millió
16. Ten Days in the Valley (ABC – 1×01-04) – 2.714 millió
17. Marvel’s Inhumans (ABC – 1×01-07) – 2.653 millió
18. Valor (The CW – 1×01-04) – 1.005 millió
19. Dynasty (The CW – 1×01-04) – 0.910 millió

A 18-49 évesek körében:

A TOP5-ben sincs sok változás, szintén csak helycserékről tudok beszámolni. A The Good Doctor kisebb csökkenést generált, mint a Will & Grace; illetve a The Orville és a 9JKL esetére is ugyanezt rá tudom húzni.

Ha tippelnem kellene, akkor jövő héten már nem lesz olyan újonc, ami 3-as demóátlaggal rendelkezik, viszont várhatóan kettő igen, ami 2-es felettivel. Bár mind a kettő a nyugalom és béke tengerében lubickol, annyira stabilak a számai. Ha átlagolom a 19 újonc eddig teljesítményét, akkor értékben: 1.15-ös demóátlagot kapunk. Ez nagyon alacsony. Efelett teljesít a Ghosted, a The Gifted és a SEAL Team is, viszont az elsőévadosok többsége inkább alatta. Akadnak olyanok is, amik csúnyán alulmúlják a csatorna átlagát, mint pl.: a Ten Days in the Valley.

Mutatnám a TOP-listát a fiatalok körében:

01. Young Sheldon (CBS – 1×01-02) – 3.01
02. The Good Doctor (ABC – 1×01-06) – 2.03
03. Will & Grace (NBC – 9×01-06) – 1.98
04. The Orville (Fox – 1×01-08) – 1.39
05. 9JKL (CBS – 1×01-06) – 1.27
06. SEAL Team (CBS – 1×01-05) – 1.20
07. The Gifted (Fox – 1×01-05) – 1.17
08. Ghosted (Fox – 1×01-05) – 1.17
09. SWAT (CBS – 1×01) – 1.10
10. Law & Order: True Crime (NBC – 1×01-06) – 1.09
11. The Brave (NBC – 1×01-05) – 1.06
12. Wisdom of the Crowd (CBS – 1×01-06) – 1.05
13. Me, Myself & I (CBS – 1×01-06) – 1.01
14. The Mayor (ABC – 1×01-05) – 0.89
15. Kevin (Probably) Saves the World (ABC – 1×01-05) – 0.78
16. Marvel’s Inhumans (ABC – 1×01-07) – 0.64
17. Ten Days in the Valley (ABC – 1×01-04) – 0.44
18. Dynasty (The CW – 1×01-04) – 0.25
19. Valor (The CW – 1×01-04) – 0.23

*(2017. november 5-én zárult a 7. hét a tévés szezonban!)

Kommentáld!

Plakátot a magyar népnek: Ghosted

 
Beküldte: Kanyecc 2017 November 1, 21:31-kor a(z) hazai marketing témába.

November 10-én a Fox műsorára egy újabb 2017/18-as újonc érkezik, a Ghosted. A magyar nézők elégedettek lehetnek, hiszen ez immáron a negyedik lesz, amire nem kell éveket várnunk. (Emlékeztetőül: a Marvel’s Inhumans és a The Gifted műsoron van már, illetve nemsokára jön a Long Road Home.) Idehaza a Parás Páros alcímet kapja, ugyanis a The Gifted (vagy a The Exorcist) példájára a csatorna itt is megtartja az eredeti címet. Mutatnám a beharangozó plakátját.

Kommentáld!

Így nyitottak az újoncok az elmúlt hetekben

 
Beküldte: Kanyecc 2017 October 9, 17:41-kor a(z) Nézettség témába.

Javában zajlik a 2017/18-as szezon, de még mindig nem sikerült egyetlen üdvöskéjükkel sem találkoznom. A következő napokban változtatni fogok a helyzeten, viszont, addig megmutatnám egy összesítést, melyből kiderül, miként teljesítettek a premierjüktől. A teljesség kedvéért csatornákra bontanám és külön elemezném ki, melyik újoncok teljesítettek a várton felül, a betervezetthez megfelelően vagy éppen buktak el már az első epizódjaikkal.

Mielőtt belevágnék, mutatnék két TOP10-es listát arra fókuszálva, hogy mik a plafonok az elmúlt 2 hét mutatóira alapozva.

A teljes lakossággal kezdeném a sort:

#1 The Big Bang Theory (CBS) – 17.653M
#2 Young Sheldon (CBS) – 17.209M
#3 60 Minutes (CBS) – 13.642M
#4 NCIS (CBS) – 13.288M
#5 The Good Doctor (ABC) – 11.216M
#6 The Voice (NBC – Kedd) – 10.934M
#7 The Voice (NBC – Hétfő) – 10.570M
#8 Kevin Can Wait (CBS) – 10.193M
#9 Will & Grace (NBC) – 10.193M
#10 Bull (CBS) – 10.0587M

A 18-49 évesekkel fejezném be:

#1 The Big Bang Theory (CBS) – 4.10
#2 This is Us (NBC) – 3.90
#3 Young Sheldon (CBS) – 3.80
#4 Will & Grace (NBC) – 3.00
#5 The Voice (NBC – Kedd) – 2.70
#6 The Voice (NBC – Hétfő) – 2.60
#7 60 Minutes (CBS) – 2.40
#7 Empire (Fox) – 2.40
#9 Kevin Can Wait (CBS) – 2.30
#9 Grey’s Anatomy (ABC) – 2.30

Jól látható a listán, hogy a veteránok mellett előfordulnak újoncok is. Többek közül a Young Sheldon-t kell kiemelnem, ami különleges premier formájában megszedhette magát egy szeptemberi napon, holott a folytatása csak novemberben érkezik. Ott a listán a Will & Grace, ami meglepően erősen nyitott, talán senki se hitte, hogy egy felélesztett ötlet ennyi embert mozgat meg.

Számomra egyelőre meglepetés a 2017/18-as szezon, hiszen, ha vettek egy pillantást a teljes lakosságos mutatókra, akkor leszűrhetitek, hogy 10 millió felett hoz az összes TOP10-es. Nyilván az újdonság és az új évad ereje szükséges mindehhez, várhatóan lesz csökkenés 3-4 hét lefolyását követően, viszont a csúcs jelenleg 17.6 millió. A 18-49 éveseknél ugyanez a szám az országos berkekben 4.1-es demó, ami kimagasló. Egyébként a 12. helyig, a Modern Family-vel bezárólag feleződik meg ez az érték és csökken le 2.0 alá. (A sors iróniája, hogy 5-6 évvel ezelőtt ugyanez a paraméter 5.0 felett járt.)

Nah, és mikor is érjük el mindennek az alját? Mutatnék egy kimutatást a sereghajtókról is, már csak a miheztartás végett.

A teljes lakosságban értük kell izgulni:

#54 Bob’s Burgers (Fox) – 2.930M
#55 Family Guy (Fox) – 2.796M
#56 The Mick (Fox) – 2.666M
#57 The Last Man on Earth (Fox) – 2.281M
#58 The Toy Box (ABC) – 2.179M
#59 Brooklyn Nine-Nine (Fox) – 1.996M
#60 The Exorcist (Fox) – 1.581M

A 18-49 évesek körében pedig értük kell szorítani:

#54 MacGyver (CBS) – 0.80
#55 Brooklyn Nine-Nine (Fox) – 0.70
#56 20/20 (ABC) – 0.60
#57 48 Hours (CBS) – 0.50
#57 Ten Days in the Valley (ABC) – 0.50
#57 The Exorcist (Fox) – 0.50
#60 The Toy Box (ABC) – 0.40

A Brooklyn Nine-Nine sereghajtós jelenléte mondat egy s mást. Először is azt, hogy ha a teljes lakosságot vesszük alapul, akkor újra kell értelmezni a „halálnap” jelzőt, mert akadnak olyan ötletek, amik meghazudtolják a péntekhez való társítását. Pl.: a Fox visszatérője, ami 3 milliónyi nézőt se képes leültetni a hét utolsó napján. Totális veszélyben a Ten Days in the Valley és a The Exorcist szerepel. Utóbbi a leggyengébb. 2 milliót se képes hozni, ami azért szomorú, mert alapvetően imádtam az első szériáját, és hasonló folytatást hozott. Várhatóan ez lesz a búcsúszezonja; már csak az a kérdés, hogy a Fox meddig tűri meg a kínálatában…

Lépjünk!

A folytatásban csatornákra bontva történne az elemzés. Ha valamit rosszul látnék, nyugodtan javítsatok ki. Régen foglalkoztam nézettséggel, előfordulhat, hogy az akkori gondolkodás móddal írom szavaim, ami 2017. őszére már nem húzható rá. Bár ezt kétlem!

ABC háza táján:

Létezik olyan, hogy egy újonc legyen a legnézettebb sorozat egy csatornánál. Létezik! A The Good Place az élőpélda minderre, ugyanis magamögé utasítja a Grey’s Anatomy-t és a Modern Family-t is a teljes lakosság körében. 11 milliójához képest előbbi csak 8 milliót, utóbbi 6.68 milliót tud letenni az asztalra, így bátran írhatom, hogy a csatorna rálelt egy aranytojásra. Biztosra vehető a back nine. Ami az Empire volt annak idején a Foxnak, az most a The Good Place az ABC-nek.

Az a baj, hogy az ABC csak ennyit tud felmutatni. A többi újonca bukdácsol. A Marvel’s Inhumans-be rengeteg időt és pénzt öltek – még IMAX premiert is tartottak neki –, viszont várton alul teljesített. Egy erősebben hozó The CW-s DC-s utánpótlás képes hasonlót az asztalra tenni. A The Mayor-ral hiába volt New York szétplakátolva, legalább 6 millió feletti számokat jósoltam volna neki. A Ten Days in the Valley-nál a vasárnapi erőtlenséget vélem felfedezni, ami korábban a péntekeket jellemezte.

Ha reálisan szeretnénk látni, akkor simán kijelenthető, hogy 1.2-es demó alatt minden halott az ABC-nál – a többieknek még lehet esélye.

Végére a konkrét lista, hogyan hoztak az újoncai:

The Good Place (ABC – 1×01) – 11.216M; 18-49-ben: 2.19
The Good Place (ABC – 1×02) – 10.925M (-2.59%); 18-49-ben: 2.2 (+0.46%)

The Mayor (ABC – 1×01) – 4.084M; 18-49-ben: 1.20

Kevin (Probably) Saves the World (ABC – 1×01) – 4.165M; 18-49-ben: 1.00

Marvel’s Inhumans (ABC – 1×01-02) – 3.752M; 18-49-ben: 0.85
Marvel’s Inhumans (ABC – 1×03) – 2.773M (-26.09%); 18-49-ben: 0.70 (-17.65%)

Ten Days in the Valley (ABC – 1×01) – 3.443M; 18-49-ben: 0.54
Ten Days in the Valley (ABC – 1×02) – 2.616M (-24.02%); 18-49-ben: 0.40 (-25.93%)

NBC háza táján:

Nem csak az ABC-nél akad olyan újonc, ami kimagasló teljesítményt tesz le az asztalra. A Will & Grace sokunkat meglepett 8 millió feletti startjával – amivel simán a Chicago-család elé került a házon belüli tabellájukon. Nála már csak a This is Us 2. évadjának nyitánya tett le jobb számokat az asztalra, ami 11.999 milliót jelent, valamint 3.5-es demót. Csütörtökről beszélünk, amikor jobbára a CBS-es komédiák érvényesülnek, de a jelek szerint, akad olyan koncepció, ami fel tudja venni a harcot a konkurenciával.

A Law & Order: True Crime hozza a testvérsorozat számait. Egyszázadnyi demóval marad el a Law & Order: SVU-tól, pár százezerrel pedig ha teljes lakosságot vesszük figyelembe a 18-49 helyett.

A The Brave-vel kell zárnom a kört, ami papírformát hozott. Tudtuk, hogy a 18-49 éveseknél alacsonyabban kezd, illetve azt is, hogy a várhatóan csak a középmezőnyben tud érvényesülni a high-concept jellegéből adódóan. Ez így is lett. Alapvetően nem rosszak a mutatói, de a jótól is kétszer olyan messze van.

Külön kiemelném, hogy jelenleg 4.5 millió alatt nincs NBC-s ötlet.

Íme, az NBC újoncainak eddig teljesítménye:

Will & Grace (NBC – 9×01) – 10.193M; 18-49-ben: 3.00
Will & Grace (NBC – 9×02) – 7.137M (-29.98%); 18-49-ben: 2.00 (-33.33%)

Law & Order: True Crime (NBC – 1×01) – 6.061M; 18-49-ben: 1.64
Law & Order: True Crime (NBC – 1×02) – 4.821M (-20.46%); 18-49-ben: 1.10 (-32.93%)

The Brave (NBC – 1×01) – 5.958M; 18-49-ben: 1.33
The Brave (NBC – 1×02) – 5.168M (-13.26%); 18-49-ben: 1.10 (-17.29%)

Fox háza táján:

4 évvel ezelőtt a Fox nagyot robbantott az Empire-rel. Az irigység már-már mérhető volt a konkurenciák részéről a sikerét látván. Azóta történt egy s más, ők pedig próbálják megtalálni azt az új ötletet, amivel hasonló babérokra törhetnek. A The Orville lehetett volna ez a próbálkozás, hiszen műfajában egyedit szállít, illetve a szereplő- és készítőgárdája felett se lehet szó nélkül elmenni. A nyitánya példát tudott statuálni házon belül, viszont a folytatásánál elfogyott a lendület – ugyanis 5 rész elteltével a nézőinek több mint a felét elvesztette, ami eléggé számottevő. A célközönségnél ez magasabbra rúg, ott 60%-os zuhanásról beszélhetünk.

Fel is merül a kérdés, hogy egy stabil középkezdés-e a jobb választás, amit a The Gifted produkált. Szó sincs kimagasló mutatókról, ellenben ha képes tartani mindezt, akkor simán behúzhatja a teljes évados kiegészítést.

A Ghosted-ról már kevesebb jót tudnék írni. Noha a Lucifer szintjén muzsikál, mégis azt érzem, hogy 2-3 hét elteltével meg fog fáradni és simán becsúszik a The Mick alá, ami jelenleg az egyik házon belüli sereghajtó 2.5 milliós összátlaggal, illetve 0.9.es demóval.

Mutatnám a Fox újoncainak eddig mutatóit:

The Orville (Fox – 1×01) – 8.588M; 18-49-ben: 2.71
The Orville (Fox – 1×02) – 6.631M (-22.52%); 18-49-ben: 2.17 (-19.93%)
The Orville (Fox – 1×03) – 4.053M (-38.88%); 18-49-ben: 1.10 (-49.31%)
The Orville (Fox – 1×04) – 3.698M (-8.76%); 18-49-ben: 1.05 (-4.55%)
The Orville (Fox – 1×05) – 3.431M (-7.22%); 18-49-ben: 0.90 (-14.29%)

The Gifted (Fox – 1×01) – 4.899M; 18-49-ben: 1.50

Ghosted (Fox – 1×01) – 3.581M; 18-49-ben: 1.36
Ghosted (Fox – 1×02) – 3.605M (+0.37%); 18-49-ben: 1.40 (+1.40%)

CBS háza táján:

Befejezésül a CBS-t ragadnám ki a sorból, ami a Young Sheldon-nal durrantott egy jókorát. A folytatása csak novemberben érkezik, viszont remekül megalapozták az évadmutatóit a különleges premierjével. Nincs ­– jelenleg – jobban teljesítő újonc a képernyőn, sőt, ha a visszatérőkkel is számolunk, akkor csak az anyasorozat kacérkodik elé.

A CBS-nél a teljes lakosság monitorozása a mérvadóbb, így amondó vagyok, hogy ne vonjunk le tanulságot a 18-49 évesek között elért demóértékekről. Ha ezt vesszük alapul, akkor két részlegre osztható az újonclistájuk. A problémások közé a 9JKL és a Me, Myself & I tartozik, míg a Wisdom of the Crowd féltávon muzsikált az elfogadhatók sorában. A Seal Team viszont beleillik a jelenlegi összképükbe, így biztosra vehető a teljes idényes berendelése.

Már csak a SWAT-tal adósak, amit november 2-án kapunk meg.

Mutatnám, miként teljesítettek az újoncaik:

Young Sheldon (CBS – 1×01) – 17.209M; 18-49-ben: 3.82

9JKL (CBS – 1×01) – 8.208M; 18-49-ben: 1.60

Seal Team (CBS – 1×01) – 9.873M; 18-49-ben: 1.52
Seal Team (CBS – 1×02) – 8.389M (-15.036%); 18-49-ben: 1.20 (-21.05%)

Wisdom of the Crowd (CBS – 1×01) – 8.828M; 18-49-ben: 1.34
Wisdom of the Crowd (CBS – 1×02) – 4.946M (-9.99%); 18-49-ben: 1.00 (-25.37%)

Me, Myself & I (CBS – 1×01) – 7.455M; 18-49-ben: 1.63
Me, Myself & I (CBS – 1×02) – 5.153M (-30.88%); 18-49-ben: 1.00 (-38.65%)

Kommentáld!

Plakátba zárva: Ghosted

 
Beküldte: Kanyecc 2017 August 13, 16:36-kor a(z) 2017/18 sorozatai,Vizuális egyveleg témába.

Vasárnapra ütemezte a Fox a Ghosted érkezését, ahol a The Simpsons és a Family Guy fogja körbezárni. Bátran kijelenthető, hogy az őrültebb komédiák közé akarja csoportosítani. A csatorna marketing osztálya is mindent megtesz, hogy eladja Reaper-pótléknak az ötletet – legalábbis ez a poszter nekem a The CW egykori üdvöskéjét juttatja az eszembe, aztán lehet, hogy nálam mentek el otthonról, de valamiért mégis arra asszociálok. Ha már a Fox-t emlegetjük, akkor ne feledjük el az The X Files-ot se, amihez lesz némi köze, végtére is a megmagyarázhatatlan jelenségek adják az egyik alappillérét. Amúgy kicsit hajaz erre a jelenetre a plakátja.

Ghosted-Poster-CC

Kommentáld!

2017-es őszi premierdátumok: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2017 July 5, 17:26-kor a(z) 2017/18 sorozatai,Hírek témába.

Őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Upfronts bejelentések: ABC | CBS | FoxNBC | The CW

Megérkezett a Fox őszi premier időpontos sajtóanyaga. Korábban már beszámoltunk a konkurensek ütemezéséről, amiket a fentebbi linkeken érhettek el. Most vessünk egy kószapillantásra, hogy ők miként gondolkodtak 2017 őszére nézve.

Nincs sok meglepetés. Egyedül a The Orville-t tudnám kiemelni a sorból, ami „különleges premiert” kap. Magyarra fordítva, mindez annyit jelentene, hogy két vasárnap kiemelt timeslotban startolhat el a nyitóepizódja, majd a folytatását már a Gotham mögött, csütörtök esténként izgulhatják végig a nézők. A Fox is ugyanúgy gondolkodott, mint a többség, azaz a szeptember 25-i héten startol el az idény teljes értékűen – leszámítva a hétfőt, ugyanis az egy hét csúszással, október 2-án rajtolhat csak el. Legkorábban a The Orville, legkésőbb a The Gifted érkezik.

Fura módon október 2-dika után nincs kilátásban sorozat- és évadpremier sem, de valószínűleg ez változni fog, csak az elő programrend született meg. Mutatnám a dátumokat.

A Fox őszi premier időpontjai:

Szeptember 10. (Vasárnap)
20:00-21:00 – THE ORVILLE (Különleges premier, Part I.)

Szeptember 17. (Vasárnap)
20:00-21:00 – THE ORVILLE (Különleges premier, Part II.)

Szeptember 26. (Kedd)
20:00-21:00 – Lethal Weapon (2. évad)
21:00-21:30 – The Mick (2. évad)
21:30-22:00 – Brooklyn Nine-Nine (5. évad)

Szeptember 27. (Szerda)
20:00-21:00 – Empire (4. évad)
21:00-22:00 – Star (2. évad)

Szeptember 28. (Csütörtök)
20:00-21:00 – Gotham (4. évad)
21:00-22:00 – THE ORVILLE (fix timeslot)

Szeptember 29. (Péntek)
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (17. évad)
21:00-22:00 – The Exorcist (2. évad)

Október 1. (Vasárnap)
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (8. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (29. évad)
20:30-21:00 – GHOSTED (1. évad)
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man on Earth (4. évad)

Október 2. (Hétfő)
20:00-21:00 – Lucifer (3. évad)
21:00-22:00 – THE GIFTED (1. évad)

Kommentáld!

Melyek a Fox legvárósabb újoncai?

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 28, 12:21-kor a(z) 2017/18 sorozatai,Szavazás témába.

Szavazási körkép: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfronts 2017 – Fox: Összegző | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Gyereknaphoz érkeztünk. Sajnos a héten csak a Fox Upfronts napját tudtuk feldolgozni, azonban a jó munkához idő kell. A cikksorozat utolsó láncszemével folytatnám, a közvélemény-kutatás gyűjtésével. Megkérdezzük ismét, hogy melyik a Fox legvárósabb újoncai? részetekről. A kérdés egyszerűnek tűnhet, ám választás szempontból csak egy voksotok van kategóriánként.

A drámáknál olyan ötletekről kell megemlékezünk, mint a Marvel legújabb dráma elképzelése, a The Gifted, melyben egy család veszi menekülőre az életet, miután kiderülnek a gyerekekről, hogy mutáns képességgel rendelkeznek és a kormány egy titkos szerve be akarja őket gyűjteni. Ott a 9-1-1, melyről előzetest – noha – nem láttunk, viszont elsőre a Third Watch az, amire emlékeztet a szinopszis alapján, amit kifejezetten kedveltem. Ha valaki a sci-fi-t részesíti előnyben, illetve nyitott Seth McFarlane különös stílusára, akkor a The Orville-re klikkeljen. Végezetül pedig ott a The Resident, amivel a Fox megpróbálkozik újra a kórház fronton érvényesülni – bár nem érzem az erőt a koncepcióban…

A komédiáknál egy fokkal nehezebb a választás. Kettőt kapunk, mindkettőre abszolút nyitott leszek. Az LA to Vegas egy könnyedebb hangvételű munkahelyi reality, ahol egy repülőgép legénységét és utazóközönségét ismerhetjük meg, akik heti rendszerességgel megteszik a Los Angeles – Vegas távolságot. A Ghosted-ban egy X-akták komédiát látok, avagy Reaper újragondolást.

Nem egyszerű a választás, de ha kettőt kellene írnom, akkor a 9-1-1 és az LA to Vegas lenne a választottam. Nektek melyik az a két újonc, ami abszolút várós a listából? Szavazzatok!

[poll id=”87″]

[poll id=”88″]

Kommentáld!

Fox – Upfronts-előzetes (2): Ghosted

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 24, 15:33-kor a(z) 2017/18 sorozatai,videó témába.

Az első megröhögtető újonckomédia előzetest szeretném megmutatni a Ghosted személyében. Adam Scott és Craig Robinson biztosan odateszi magát, hogy minél többször fogjuk meg a rekeszizmainkat a fájdalomtól. Amolyan munkahelyi szitkomot képzeljetek el, amit vegyítenek némi X-akták érzéssel. Nekem a Reaper jutott az eszembe. A geekbarát kombóval biztosan gyilkolni tudják az agysejteket, nem látom azt, hogy mivel lehetne vele félremenni. Beépítik a vasárnap estébe, ahol alapvetően az animációé a főszerep, viszont a gagyibb hatású CGI miatt simán beleillik az összképbe. Másrészről, ilyen nincs a tévében jelenleg, pontosan ezért lesznek nyitottabbak a nézők rá, mert adott az újdonság ereje.


Kommentáld!

Upfronts 2017 – Fox: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 23, 14:25-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Őszi műsorrend: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Cikksorozat: Összegző | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

„A Fox egy állat.” – az első reakcióm ez volt, amikor megpillantottam az őszi műsorstruktúrájukat. Az NBC-nél és a The CW-nél is megfigyelhető a biztonságra való játékmód, azonban ők úgy gondolták, hogy nincs vesztenivalójuk. Hétköznapok közül csak a pénteket hagyták meg konstansnak, minden más változott 2017. szeptemberéhez képest.

Kezdjük a hétfővel. A Lucifer 1 órával korábban, 20 órakor kezdhet, míg a Gotham helyére egy újoncot, a The Gifted-et pakolják. Utóbbitól sokat várnak, ezért a kiemeltebb timeslot, csak éppen mire lesz képes egy The Voice ellen… Kedden a szitkomblokk szintén előrébb került. A csatorna szerint nagyobb nézőtáborra tehetnek szert, ha a 21 órási blokkban próbálkoznak velük. Ennek értelmében a The Mick társaságát élvezheti a Brooklyn Nine-Nine, ami másfél órával később folytathatja pályafutását – egy reality-mentesebb zónában. Szerdára egy dedikált napot dobtak össze, ahol az Empire és a Star foglalhat helyet. Ezzel veszi kezdetét a spin-off erősítése.

Csütörtökre érkezik a Gotham, ami előzőekben hétfőként érvényesült. A The Orville felvezetője lesz, amit beépítettek őszre. Versenytársat akarnak csinálni a Star Trek: Discovery-nek. Pénteket nem bántották, a Hell’s Kitchen alapozhatja meg a The Exorcist folytatását. Vasárnapnál sincs változás, hiszen a kihullott 20:30-as timeslotban lévő Son of Zorn időpontjára egy újoncot, a Ghosted-et pakolták.

Midseasonben érkezik a The X-Files (várhatóan hétfőre), a 9-1-1, a The Resident, az L.A. to Vegas és a New Girl záró etapja (várhatóan keddre).

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – Lucifer
21:00-22:00 – THE GIFTED

Kedd:
20:00-21:00 – Lethal Weapon
21:00-21:30 – The Mick
21:30-22:00 – Brooklyn Nine-Nine

Szerda:
20:00-21:00 – Empire
21:00-22:00 – Star

Csütörtök:
20:00-21:00 – Gotham
21:00-22:00 – THE ORVILLE

Péntek:
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen
21:00-22:00 – The Exorcist

Szombat:
19:00-22:30 – Fox Sports Saturday: Fox College Football

Vasárnap:
19:00-19:30 – NFL On Fox
19:30-20:00 – The Ot / Bob’s Burgers
20:00-20:30 – The Simpsons
20:30-21:00 – GHOSTED
21:00-21:30 – Family Guy
21:30-22:00 – The Last Man On Earth

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats