A fiatal színészek szerint 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 12, 16:17-kor a(z) díjátadók témába.

33. alkalommal került megrendezésre idén a Young Artist Awards, melynek jelölt listáját még tavasszal, a díjait pedig májusban osztották ki. Elfeledkeztünk róla, de ez a két hónapos csúszás ilyen esetben elenyésző. Amondó vagyok, hogy muszáj odafigyelni a tinikre, hiszen egy-két jó alakítást kaptunk az évad során. Bár most ha agyonüttök se tudnék kimagaslót felidézni, viszont rémlik, hogy a közelmúltban írtam az egyik kritikában arról… jah, megvan, a Bunheads-ben arról, mennyire eltalálták a készítők a castingot, szóval létezik ilyen is, méghozzá a jelenben.

Tavalyi végeredmény itt olvasható vissza. Idén is szép számmal alakult ki holtverseny. Tisztára, mint a nagyoknál. Csak néhány sorozatot had emeljek ki a győztesek közül: díjat vitt haza: a Criminal Minds, a The Glades, a Harry’s Law, a Revenge; az ismertebbek közül: a House és a Once Upon a Time. A komplett lista a tovább mögé „hányva” – ezúton is bocsi, de most nincs idegzetem a beszerkesztéséhez. A csillagos kiemeltek a kategória győztesek.


(A képen Haley Pullos, aki a House-ban nyújtott alakításáért kapott díjat.)

Tovább…

Kommentáld!

Upfronts 2012 – NBC

 
Beküldte: tess 2012 May 13, 21:01-kor a(z) 2012/13 sorozatai,Hírek,Upfront 2012: NBC témába.

Robert Greenblatt a jelek szerint kínkeservesen erőlködik az NBC élén, melynek következtében sorra hozza a megkérdőjelezhető döntéseket. Kezdve mindjárt a The Voice kizsigerelésével, ami jövőre 2 évaddal is jelentkezni fog. Remélem, mind tudjuk, mik lesznek ennek a döntésnek a hosszú távú következményei. Az egyetlen, nézettség tekintetében is ütőképes műsort fogják cefet gyorsan leírni ezzel.

Továbbá nem tudom mire vélni ezt az elfajzott sitcom szórást sem. Ahelyett, hogy a várakozásnak megfelelően egy újabb sitcom blokkot hoztak volna létre az állandó csütörtöki mellé inkább szétdarabolták a kínálatot. Ennek következtében számszerűsítve 4(!) nap látható a műfaj a képernyőn.

És ha már meglepő döntések, akkor érdemes megemlíteni a Smash mid-seasonre száműzését, holott úgy volt 22 részes évaddal számolhatunk, ezzel szemben egy 15-18 részes csonka évaddal kell beérnünk. A sorozat így kikerül The Voice árnyékából, ami ősztől a J.J. Abrams és Eric Kripke közös sorozatát a Revolution vezeti fel. Nagy teher van a készítőkön, látszólag a csatorna nagy bizalmat szavazott a post-apokaliptikus high-concept-nek. Nem úgy a Community-nek, ami a jelek szerint utolsó évadját kezdi meg. Erre utalhat a 13 részes berendelés és a pénteki napra való száműzés. Sőt Greenblatt azt is megpendítette, hogy a 4. évadot már nem Dan Harmon creator viszi tovább, mint showrunner. A háttérben valószínűleg a Chavy Chase-zel közös háború lehet a kiváltó ok. Meredek mi?!

Akárcsak a Rock Center csütörtökre kerülése, amivel látszólag a csatorna feladta a 22 órás slotot

Újonc sorozatok:

5 dráma sorozat: Chicago Fire, Do No Harm, Infamous, Revolution, Hannibal
7 sitcom: Animal Practice, Go On, Guys with Kids, The New Normal, Next Caller, Save Me, 1600 Penn

Visszatérő sorozatok:
Community, Fashion Star, Grimm, Law & Order: SVU, Parenthood, Parks and Recreation, Smash, 30 Rock, Up All Night, Whitney

Kaszált sorozatok:
Are You There, Chelsea? – Papírforma volt  (6.43, 4.27, 3.90, 4.08, 3.68, 3.49, 3.40, 3.54, 3.67, 2.90, 3.49, 3.14)

Awake – A csökkenő nézettség már igen korán megpecsélte Kyle Killen sorozatának sorsát (6.25, 4.25, 5.05, 4.65, 3.13, 2.54, 2.65, 2.74, 2.19, 2.14, 2.50)

Bent – A kései premier és a csökkentett epizódszám adta (2.82, 2.42, 2.63, 2.36, 2.44, 2.03)

Best Friends Forever – Mid-season sitcom, alap kasza, no komment (3.89, 2.94, 3.15, 2.72)

Chuck – Az utolsó évad volt, tisztességesen le is zárták.

Free Agents – A szezon egyik első kaszája volt, az ok teljesen nyilvánvaló. (6.34, 3.86, 3.11, 3.28)

Harry’s Law – Az NBC legnézettebb sorozata, de a demot nagyon nem hozta, meg is lett az eredménye. (7.30, 7.44, 8.22, 7.64, 8.18, 7.09, 7.05, 7.11, 9.91, 7.04, 8.65, 6.41, 8.87, 7.92, 8.03, 7.58, 8.11, 8.53, 7.36, 7.52)

The Playboy Club – A szezon 1. kaszája volt mindössze 3 rész után. (5.28, 4.05, 3.39)

Prime Suspect – Az évad 2/3-ánál sejteni lehetett, a nézettség nagyon nem a vártnak megfelelően alakult. (6.00, 5.55, 4.93, 4.50, 4.06, 4.47, 4.81, 4.39, 4.63, 3.62, 4.42, 4.26, 3.64)

The Firm – A botrányos nézettség miatt gyorsan száműzték a műsoridőről, de a 22 rész fix maradt. (6.78, 5.79, 4.24, 3.41, 3.77, 2.98)

Az NBC várható műsorrendje:

Mérget persze ne vegyünk rá, általában az Upfronts-ot követő napokban rendre módosítani szoktak rajta a konkurencia lépéseit figyelembe véve. 

HÉTFŐ
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – REVOLUTION

KEDD
20:00-21:00 – The Voice
21:00-21:30 – GO ON
21:30-22:00 – THE NEW NORMAL
22:00-23:00 – Parenthood

SZERDA
20:00-20:30 – ANIMAL PRACTICE
20:30-21:00 – GUYS WITH KIDS
21:00-22:00 – Law & Order: Special Victims Unit
22:00-23:00 – CHICAGO FIRE

CSÜTÖRTÖK
20:00-20:30 – 30 Rock
20:30-21:00 – Up All Night
21:00-21:30 – The Office
21:30-22:00 – Parks and Recreation
22:00-23:00 – Rock Center with Brian Williams

PÉNTEK
20:00-20:30 – Whitney
20:30-21:00 – Community
21:00-22:00 – Grimm
22:00-23:00 – Dateline NBC

VASÁRNAP
19:00-20:15 – Football Night in America
20:15- NBC Sunday Night Football

mid-season (2013)
19:00-20:00 – Dateline NBC
20:00-21:00 – Fashion Star
21:00-22:00 – The Celebrity Apprentice
22:00-23:00 – DO NO HARM

Kommentáld!

Folytatódik az elő Upfronts

 
Beküldte: tess 2012 May 12, 2:07-kor a(z) 2012/13 sorozatai,Berendelés,Canceled/Ended: 2011/12 témába.

Nem bírnak, ismétlem: nem bírnak magukkal az országos tévék. Hétfőn lesz az Upfronts a network tévéknél, azonban folyamatosan ítélkeznek a visszatérő sorozataikkal kapcsolatban. Olykor, persze be-becsúszik egy-egy pilot berendelés is.

(Zárójelesen ajánlanám figyelmetekbe a tegnap éjszaka történet morzsa rengetegünk, ahol az ABC volt a legodaadóbb a rajongókhoz. Több újoncnak kérte be a következő évadját, ami arra ad sejtetni, hogy amelyek nem kapták meg, azok mennek a süllyesztőbe. A lényeg viszont a következő: a vihar előtt mindig nagy a csend, azonban mostanság a csendet jobban preferáljuk, végtére megkönnyítik az életünket, és majd jövő héten azért tetszeni fog, hogy nem kell mindent egy időben csinálnunk, miközben épp zéházunk.)

  • Az NBC berendelte 22 részre a Parks & Recreation ötödik évadját. A döntés nem meglepő, hiszen a The Office spinoff attól függetlenül, hogy alacsony számokat generál, mégis nagyon felkapott a kritikusok körében. Egyszerűen élvezhető az, amit a városfejlesztők művelnek. A hírnek abszolút örülünk.
  • Az se volt kérdéses, hogy a The Office 9. évadjának is jönnie kell. Kételkedett valaki? (Ha esetleg kaszálnák, akkor is kapnak egy rövidített évados lezáró etapot, mint a 30 Rock. – Legalábbis az NBC-ből kinézzük.)
  • Újoncok közül az Up All Night kapott 2. évados berendelést. A döntés maga hidegzuhanyként ért, hiszen hiába kezdett 11.91 millióval a második részre megcsökkent 7 millióra, míg előző héten mindössze 2.64 millióval ment. Kemény!
  • A Whitney 2. évados berendelését már jobban preferáltam, hiszen a nézettsége nem annyira rossz, mint előbbinek. 6.71 millióval start, míg legutóbb 4.16 millióval futott. Nincs nagy differencia, mellesleg javult is a végére. Kezdem megszeretni.
  • A The CW hozott egy egyértelmű döntést akkor, amikor a Ringer-t elkaszálta. Sarah Michelle Geller-nek nem jött össze a mutatvány. 2.72 millióval mutatkozott be, amit tekinthetünk ígéretes kezdésnek, végtére a TVD is ilyen számokat hoz átlagban, azonban az évad második felében volt olyan hét is, amikor alig jutott túl az 1 milliós össznézettségen. Legutóbb 1.16 millióan nézték. Sirassam? Nem fogom!
  • A The Secret Circle-t viszont fogom, mert szerettem. Meg kellett volna kapni a folytatást, csak hogy bizonyíthasson, mert a TVD-vel akkor is jó párosítás lett volna. 3.05 milliós startját 2.05 milliós folytatás követte. Bár tény, a végére tényleg megfáradt. 1.24 millióval búcsúzott.
  • Az ABC a Scandal ügyében ítélkezett. Stabilan tartotta magát, így nem csodálkozom, hogy megkapta a 2. évados berendelését. 7.45 millióval kezdett, majd ugyanennyivel folytatott, jelenleg pedig 6.48 millión áll.
  • Uncsi berendelések között: a Shark Tank 4., az America’s Funniest Home Videos 23. és a Wife Swamp 8. évadja.
  • Folytatva a The CW-vel, berendelte a Nikita 3. évadját. Ergo, akarja, hogy a nézők nézzék egyetlen akciósorozatát. Ugyan olyan szinten mozgott, mint a TSC, viszont pénteken. Ez volt a nagy előnye, mivel az eleve egy halálnap, amit mindenki tud. Előző részét 1.24 millióan látták, ez tulajdonképp évadminimum volt.
  • 11 résszel kapott a Gossip Girl egy 6. évados berendelést. Kérdés, hogy utolsó lesz-e. Nagyon megfáradtak, hiába a szappanos dráma jelleg. Többször is, kétszer hozott 1 milliós nézőszámot, pedig nem pénteken megy. Frissítve: sorozatzáró évadot kapunk.
  • A Hart of Dixie 1.54 milliós átlaggal kiérdemelte a második etapos berendelését. Fura, hogy a TSC 1.93 millión állt, mégis elkaszálták. Kicsit a HoD a Life Unexpected-et juttatja az eszembe, vagy csak félrebeszélek?
  • Az ABC berendelte továbbá a Happy Endings-et jövőre, azaz érkezik a 3. évad. Durva. Kicsit a ’Til Death-re emlékeztet, bár lehet azért, mert ehhez se, és ahhoz se sok közöm volt.
  • Nem volt azonban megelégedve a GCB teljesítményével a csatorna. Elkaszálta a Született feleségek-klónnak emlegetett vasárnapi újoncot, ami 7.6 millióval startolt, míg 5.6 millióval zárta az évadot. Igazuk van olyan szinten, hogy kilógott a napból, bár adtam volna egy újabb esélyt azért neki.
  • Egyértelmű kaszát hirdetett az NBC a Bent-tel, a Best Friends Forever-rel és az Are You There Chelsea?-vel. Mindhárom midseason-ös szitkom, mindhárom rémes nyitás: 2.82 millió, 3.89 millió, illetve 6.42 millió, amit lerontott 3 millióra.
  • Az Awake se maradt az élők között. Nézettsége az NBC vezetőségét igazolja. 6.25 millióval startolt, legutóbb pedig 2.5 millióval zárta az estét, viszont évadminimumban 2.19 millión is állt már, aminél el kell gondolkodni tényleg. Újabb hight-concept produkció ment a süllyesztőbe. Épp jegelésben részemről is a sorozat, de mindenképpen benevezek, mert a pilot bejött.
  • A Harry’s Law se úszta meg. Na ez azért ledöbbentő hír. Hülye az NBC. Mit akar? 7.30 millióval startolt, legutóbb pedig 8.1 millión állt. Az egyik legnézettebb sorozata, és elkaszálja? Nem értem. Valaki segítsen!!!!!!!!!!

5 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 28, 21:37-kor a(z) Hírek témába.

  • Az E! berendelte a  Chelsea Handler-féle After Lately harmadik évadját.
  • Az NBC május 17-én 3 részt fog leadni a Community-ből, ergo 90 perces fináléra lehet számolni. 20 órakor lesz a 3×20, 21:00-tól pedig a 3×21-22. Közte fogják leadni a 30 Rock évadzárását. Hol ebben a logika?
  • Tocábbi Community hír, hogy Rob Corddry és John Goodman ott lesz a fináléban, ahogy Giancarlo Esposito is.
  • Az NBC levette a képernyőről a Best Friends Forever című sorozatát, melyből volt még hátra pár epizód. A helyére a Betty White-féle Off Their Rockers került.
  • Június 3-án tér vissza a The Glades harmadik évadja, illetve debütál a Longmire című A&E-s újonc, melynek szereplői között: Robert Tailor, Katee Sackhoof, Lou Diamond Phillips, Bailey Chase, Cassidy Freeman és Adam Bartley.
  • Az HBO Canada berendelte a Call Me Fitz negyedik évadját. A jenkinél a DirecTV adta.
  • Amy Sedaris több epizód erejére fel fog tűnni a Necessary Roughess 2. évadjában.
  • Tudtátok, hogy előzőleg Have Faith volt a címe a The Soul Man-nek, melyben Cedric The Entertainer a főszereplő, illetve: Donald Faison (Scrubs), Wayne Knight (Seinfeld), David Alan Basche (The Starter Wife), Kelly Stables (Two and a Half Men) és Kristen Johnston (3rd Rock From The Sun).
  • 6 új sorozatot rendelt be az Oprah Winfrey Network az Upfronts-kor. Az alábbiak a címeik: Are You Normal, America?, Lives On Fire, Lovetown, USA, Million Dollar Neighborhood, Real Life: The Musical és Super Saver Showdown. Részleteket pedig itt olvashatjátok el róluk-
  • Május 14 és 18 között Late Late Show átalakul kicsit, mivel az íreknél fogják felvenni a műsort. Készült is hozzá egy remek ajánló.
  • Jon Bernthal (The Walking Dead) vendégszerepelni fog a Harry’s Law május 13-i részében.
  • David Eigenberg és Patrick Fischler beugrik a Law & Order: SVU május 16-i epizódjába, ahol még Constantine Maroulis is szerepelni fog.
  • Kevin Weisman (Alias) és Laura Innes (The Event) vendégeskedni fog az Awake május 17-i részében.
  • Elizabeth Mastrantonio is ott lesz a Bree Turner-féle évadfináléban. Grimm.
  • A The Firm 1×18-as részébe szerepelni fog David Canrad (Ghost Whisperer).
  • Van néhány címünk: Juliet Takes a LuwahPsych 7×03;
  • Az a hír járja a Deadline.com szerint, hogy a The CW 6 új sorozat fog berendelni Upfrons-kor. Azaz, sorozat lehet mindegyikből, amit bekért pilotnak. Emlékeztetőül: az Arrow-ról, a Carrie Diaries-ről, a Cult-ről, a The Selection-ről, a Beauty and The Beast-ről és a First Cut-ról van szó.
  • Június 20-án tér vissza a The Exes is az új részeivel.

Kommentáld!

Nézettség 04/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 26, 2:09-kor a(z) Nézettség témába.

Új epizóddal tért vissza a Once Upon a Time, ami az előzőhöz képest 7%-os növekedést produkált. Mellesleg 18-49-ben nyerte az estét 2.9-es demójával. A The Amazing Race hasonlóan jól szerepelt ilyen téren. A NYC 22 papírforma szerint csökkent, ebből kasza is lehet. A Harry’s Law se remekelt. Ha a tavalyi America’s Next Great Restaurant-ot vesszük alapul, akkor pláne, mivel hozzá képest 25%-os mínuszban. A Fox 19 órától leadta ismételten a The Simpsons és a Married… with Children pilotját, ha már a 25 éves évfordulójukat ünnepelték egy 2 órás műsorral, ami tulajdonképp 1.8-as demóval futott, mint mondjuk a nézettebb The Good Wife.

Kábeles fronton zajlott az élet, hiszen volt Game of Thrones, ami egyértelműen nyerte a részleget. Ismételten esett egy kicsit, de bőven az elfogadható felett jár. A The Client List kezd stagnálni. A The Killing beállni látszik 1.5 millióra. Nyitott a Veep az HBO-nál, ami überelte a Girls számait. (Holnap majd benevezünk rá.) A Showtime produkciók 4-500 ezren.

A briteknél volt vasárnap is The Voice UK, ami főlényesen nyerte az estét. A Silent Witness látta ennek előnyét, ami felkúszott 6 millióra. A Vera 2. évadja elstartolt, persze elmaradt az előző évadtól, melynek premierjét: 6.75 millióan, míg fináléját: 6.51 millióan nézték. Ehhez képest most 4.48 millióval sorozatminimumon. A Channel 4 műsoráról búcsúzott a Homeland, ami összehozta a sorozatrekordját a briteknél 1.91 millióval.

Az ausztráloknál a The Voice AUS döntött egyéni rekordot 2.691 milliójával. Mellesleg náluk a Touch jobb számokkal fut, mint egy Castle. Érdekes. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

15. heti amerikai nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 19, 2:13-kor a(z) Nézettség témába.

04/09 – Hétfő: A The Voice felkötheti a gatyáját, mivel egyre csak csökken a nézettsége. Immáron már 10.52 milliót hozott csak az NBC-nek, míg a Dancing with the Stars korrekt módon 16.39 millióval elfoglalta az első helyet. Fura, de a Two and a Half Men sose látott mélységben araszol, hiszen csak 10.4 milliót hozott a CBS-nek, míg a Hawaii Five-0 10.3 milliót. A Bones-t próbára tették a 20 órási timeslotban, ahol 7.56 milliójával alázta az amúgy is alacsonyan teljesít House-t (6.01M). A Gossip Girl 980 ezerrel zárt, ergo 1 millió alatt. Ejha. Kábeles részlegen a Make It or Break It 1.103 millióval zárta az estét, míg a The Secret Life of The American Teenager 1.61 millióval. A Lost Girl (1.29M) és a Being Human (1.38M) teljesen korrekt.

04/10 – Kedd: Hosszú szünetről tért vissza a Glee elég alacsony számokkal (6.76M). A Raising Hope 3.81 millióval fináléja előtt meglepőtt. De jó látni, hogy a Cougar Town azért nézettebb nála, a maga 4.81 milliójával. A Last Man Standing felkapott lett (6.84M), a Body of Proof-ot pedig ha nem folytatják, akkor hülyék az ABC-nél, mivel 10.05 millióval nyerte a 22 órási blokkot. Kábelen búcsúzott a Justified 2.66 millióval, illetve 1.1-es demóval. Jah, és ha már a BET berendelte a The Game-et és a Let’s Stay Together-t, akkor megmutatom a számaikat: előbbi 2.255 milliót, utóbbi 1.722 milliót produkált.

04/11 – Szerda: Szerda este bemutatkozott a Don’t Trust the B­–- in Apartment 23, ami 21:30-as blokkban 6.91 millióval rukkolt elő. A Suburgatory ehhez képest csak 6.04 milliót produkált 20:30-kor, míg a Modern Family kettőjük között 10.35 millióval megmutatta, hogyan kell a CSI-t lenyomni (9.94M). A napot az American Idol nyerte (16.81M-val), ami célközönségben 5.0-ás demóval esélyes a hét legnézettebb sorozatának címére. Az America’s Next Top Model megverte a hétfői Gossip Girl-t 1.08 milliójával. A kábeles fronton a South Park esett (2.237M), a Psych minimálist emlekedett (2.709M), míg a Ninjago kintűnt (3.340M). A Hot in Cleveland (1.463M-val) és a Happily Divorced (1.053M) másolta az előző hetet.

04/12 – Csütörtök: A Scandal új része nem sokat esett. 7.28 millióval zárta az estét. A Missing-re se lehet panasz, hiszen 7.91 milliót produkált. A Touch látszólag megállt az esésben, 8.17 millión stagnált. Az Awake a harmatgyenge se ideális szó, hiszen 2.68 millión áll. A Rules of Engagement (8.46M) a jó felvezetésének hála majdnem megfogta a Person of Interest ismétlést (8.58M). A The Office hanyatlik (4.39M). Kábeles részlegen a Punk’d 1.816 milliót produkált, míg a The Pauly D Project 1.674 milliót.

04/13 – Péntek: Országos részlegen inkább csak a hanyatlás volt a jellemző. A Fox sorozatai, azaz a Fringe (2.84M) és a The Finder (3.45M) sorozatminimumokat döntögettek. A Shark Tank ellenben nagyon jól (5.49M) hozott. A Grimm védett, de 4.96 milliója elfogadható. Kábeles részlegen az utolsó évadjában lévő In Plain Sight mutatta meg (3.588M), hogyan is kellene az USA Network produkcióinak teljesíteni, hiszen a Fairly Legal (2.830M) inkább a Psych mutatóira hajaz. A Magic City folytatása erősödést hozott (370e), amit a ReelzChannel-en a True Justice majdnem megfogott (357e).

04/14 – Szombat: Az ABC a Titanic előtt tisztelgett, akarom mondani leadta az ITV-s minisorozatot, amit 4.29M-4.32M-3.72M ember nézett. Az NBC folytatta az Escape Routes-t (1.20M) és a The Firm-öt (1.99M). A Satuday Night Live műsorvezetője: Josh Brolin volt, míg a zenei kísérője: Gotye. A műsor 4.6/11-es mutatókat eredményezett.

04/15 – Vasárnap: Országos csatornán nyított a NYC 22, ami 8.85 milliójával (1.5-ös demójával) a Harry’s Law előtt (8.27M) végzett. A TAR tartja magát (9.12M). A GCB nagyot esett (4.43M), a Bob’s Burgers verte a pénteki sorozatokat (3.90M). Kábeles részlegen a meglepetést a Game of Thrones-t hozta 3.766 milliójával (18-49-ben: 1.8), hiszen alig veszett a pilothoz képest. Az Army Wives erős (2.913M), a Mad Men messze TWD-től (2.691M), a The Killing hozza a szokásost (1.650M). A The Client List borította a papírformát (2.852M). A Girls startolt 872 ezerrel, míg folytatódott a Nurse Jackie (579e), a The Borgias (534e), a The Big C (465e), a Life’s Too Shirt (518e) és az Eastbound & Down (1.145M). A Breakout Kings pedig jó eséllyel pályázhat a folytatásra (1.39M).

Kommentáld!

Nézettség 03/25 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 3, 8:57-kor a(z) Nézettség témába.

Elnézve a listát, tulajdonképpen másolták az előző hetet. Továbbra is a kosárlabda meccsek a legnézettebbek, illetve az Once Upon a Time ismét megverte a Desperate Housewives-ot. Aki nézi örülhet, lesz 2. évad. A The Amazing Race-t a GCB majdnem megfogta, ami 10%-ot javított. A Harry’s Law nem sokkal maradt el előbbi kettőtől. A Bob’s Burgers létét nem értem, ahogy a Fox-ot se, hogy milyen elvárásai vannak 19:30-as blokktól.

Visszatért a Mad Men is, méghozzá dupla résszel. 3.5 milliójával sorozat rekordot döntött, ellenben csatornát nem! Valahol többet is vártam tőle. Az Ax Men viszont jól megy. Célközönségben verte az AMC sorozatát. A Frozen Planet-ot a Discovery adja 3. hete, nagy sikerrel. Ami még érdekesség, hogy a MythBusters a 10. etapjába kezdett bele.

A briteknél elstartolt a Titanic minisorozat. Az ITV-n jól felvezette a Dancing on Ice-t. Az Upstairs Downstairs a stagnált 4 millió tájt. A Homeland viszont 2 milliójával a Channel 4-t olyan magasságokba repítette, amelyben ritkán van. A Being Human évadzárása 748 ezret hozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/18 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 22, 2:17-kor a(z) Nézettség témába.

13%-ot esett előző héthez képest a GCB. Sok. Főleg, hogy a Desperate Housewives azon sorozatok között szerepelt, amelyek nézettségileg emelkedtek. Egyébként a Detroit 1-8-7 tavaly ilyenkori teljesítményét 81%-kal múlta felül, de csak azért, mert utóbbi gyenge volt. A CSI: Miami nyerte a timeslotját, ahogy a The Good Wife is. A Once Upon a Time-ot a TAR már veri. Hol a hajdani 13 millió, amire felfigyelt a világ?

A kábeles részleg egyértelműen a The Walking Dead-ről szólt. Cefetül erős zárást produkált, pláne ha rápillantunk a 4.7-es célközönség demójára. Hány országos produkció irigyelhette el ezt tőle? Mind a 18-49 évesek körében, mind a 25-54 éveseknél az egyik legfelkapottabb vasárnap esti kikapcsolódás lett. Sőt, verte a Once Upon a Time/NCAA Overrun duót, melyek mindössze 2.9-es demóval futottak. A Talking Dead is szépen szerepelt. Az este másik felkapottja a szindikátusi sugárzásba adott Frozen Planet, amit 7 csatorna kezdette el adni. Ezen kívül a House of Lies lenyomta a Californication-t, először az életében.

A briteknél a Homeland felülmúlta magát. Évadpremierjét 2 millióan látták, ehhez képest már 2.11 millión van. A Channel 4 jól vásárolt. A napot a Dancing on Ice nyerte, ami nem meglepő. Az Upstairs Downstairs se teljesített rosszul. A Being Human messze a fénykorától, viszont az 5. évad így zsebben is lehet.

Az ausztráloknál a New Girl nézettebb a Castle-nél. Ezen kívül a Formula 1 lett a nap 2. legnézettebb műsora, az 1. továbbra is a My Kitchen Rules. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/17 – Szombat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 21, 8:55-kor a(z) Nézettség témába.

Szombat se maradhatott ki az NCAA meccsek tekintetében. A CBS nyerte vele a napot. A Fox folytatta a Q’Viva! The Chosen-t, ami egy kaszált sorozatnak a nézettségi adatainál se tudott jobbal előállni. Megnyugodhattok, mert meglepődnék, ha a vezetőség ilyen eredményekkel hosszú távra tervezne vele. A Saturday Night Live-ból se kaptunk új adást, mivel a Charles Barkley-félét ismételték, ami 3.4-es célközönség demót produkált.

A briteknél új részt kaptunk a Let’s Dance for Sport Relief-ből, ami nem találja helyét. Akár a duplájával is futhatna, de nem… A Take Me Out tartja az évadátlagot. Az ausztráloknál ment az An Idiot Abroad: The Bucket List, viszont alig nézték. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 11, 16:46-kor a(z) Hírek témába.

  • Minősíthetetlen buvárszenny következne: VV Kinga a Playboy címlapján lehetne áprilisban, csak meg kell szabadulni 5 hét leforgása alatt 16kg-tól. Amikor beköltözött, akkor 54kg-ot nyomott, mikor kiesett 70kg-ot.
  • Eva Longoria, a Született feleségek színésznője ismételten facér. Még sem volt annyira meggyőző csávó ez az Eduardo Cruzzal?
  • Még egy kis napi bulvár: Stohl András tavaly májusban elütött egy polgárt, aki már 12 millió forintos kártérítést akar, illetve maradandó fogyatékosságának megállapítását. – Komolyan, egyszer kerülők egy bulvárszenny oldalra és ilyenektől agyfaszt kapok.
  • Március 21-én tér vissza a BBC One-ra a The Apprentice brit évadja. Nick Hewer és Karren Brady is ott lesz. Egyébként Tom Pellereau nyerte meg az előző évadot.
  • Alesha Dixon zsűri lesz a Britain’s Got Talent legújabb évadjában.
  • Ki az, akit érdekel a Titanic minisorozatnak a karakterlistája? Az kattintson bátran ide.
  • Mia Maestro csatlakozott a White Collar negyedik évadjában.
  • Joanna Cassidy és Jamie Bamber vendégszerepelni fog a Body of Proof 2×17-es részében, melyet Michael Grossman fog rendezni.
  • Craig Horner főszereplője lett a Joey Dakota című The CW-s időutazós pilotnak.
  • Angela Bassett és Julian McMahon ott lesz a Fox-os címnélküli Karyn Usher című drámapilotban, melyben Saxon Sharbino is ott van.
  • Van néhány címünk: Island of DreamsGrimm 1×15; Satisfaction / Start Me UpFairly Legal 2×01-02; A Little Kiss (2 órás) / Tea Leaves / Mystery Date / Signal 30Mad Men 5×01-05;
  • Július közepén kezdődik el az American Horror Story második évadjának forgatása.
  • Friss forgatásos képek a Doctor Who új évadjához.
  • Március 24-én érkezik a The Voice UK a BBC One-ra, ahol Jessie J, will.i.am, Sir Tom Jones és Danny O’Donoghue lesz a coach.
  • David Walliams is csatlakozott a 4 részes The Sun című Sky One-os produkcióba.
  • Ant & Dec nyerte ismételten a National Television Awards-ön az „Legjobb műsorvezetőknek” járó díjat, amit már régóta nem sikerült másnak megszereznie előlük. Ha jól olvasom, akkor 11 esztendőről beszélünk. Ők olyanok, mint pl.: Balázs és Jani.
  • Stephen Hawking ismételten fel fog tűnni a The Big Bang Theory-ban, méghozzá az április 5-i részben.
  • Nick Zano (2 Broke Girls, Cougar Town) csatlakozott a Prairie Dogs című ABC-s szitkompilotba.
  • Itt csekkolható a The Vampire Dairies panelja a PaleyFest-ről.
  • Ben Galcone benne lesz a Happy Endings 2×20-as részében.
  • Joshua Jackson és Blair Brown csatlakozott a Fringe-hez, és erősítik a csapatot a WonderCon-on következő héten.
  • The Bates Motel-nek Carlton Cuse lesz a showrunner-e.
  • Dermot Mulroney és Kali Hawk vendégszerepelni fog a New Girl 1×18-ban.
  • A kanadaiak be fogják előzni a jenkiket a Harry’s Law premierjével, ugyanis két nappal előbb adja a Global TV, mint az NBC a jenkiknél.
  • Wendi McLendon-Covey vendégeskedni fog a március 27-i I Hate My Teenage Dauther-ben

1 Hozzászólás
Következő oldal »

free web stats