Nézettség 09/24 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 27, 10:49-kor a(z) Nézettség témába.

Először is szeretnék egy különös dologra rávilágítani. Mindössze 10 produkció foglal helyet a tovább mögötti TOP-listán. Ez nem valami sok, sőt mondhatni eléggé kevéske. Ebből a Fox megismételte a Scream Queens-t, hogy jobb mutatókat hozhasson következő héten; a The CW előmelegíti a DC-s sorozatainak a timeslotot; míg a CBS csak a focira esküszik, hiszen azzal lehet 4.3-ad demót összehozni, ha már egyetlen produkciója se képest ezt a kihívást teljesíteni.

Az NBC két nehéz tényt kellett lekezelnie a Heroes: Reborn premierje során. Az egyik a nézői lázadás, hiszen minek élesztenek fel egy olyan sorozatot, amiből sokan kiábrándultak a 4. évadra. A másik, hogy fel tudja-e majd frissíteni a csütörtöki timeslot-ot, amire a The Biggest Loser se volt túlzottan képes. Nos, a válasz első ránézésre pozitívnak tűnik, mert 46%-kal hozott jobb mutatókat a 18-49 évesek körében, mint a reality; viszont ezzel is csak erősen a középmezőnybe tudott érvényesülni. Shondaland lenyomta. A The Player pedig megérezte az ABC erejét, mert mindössze 1.2-es demóval tudott bemutatkozni, ami vajnyi kevés.

Az ABC a Shondaland napjával tarolt a 18-49 évesek körében – ha a focit most figyelmen kívül hagyjuk. A Scandal és a Grey’s Anatomy 2.8 felett hozott. Előbbi 12%-kal, utóbbi 17%-kal startolt erősebben, mint a tavalyi évadátlag. A How to Get Away with Murder-re viszont nem lehet már jó szavunk, mert 13%-kal maradt el.

A kábeles részlegen szintén a foci került a „kör középpontjába”. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Semmiből felkapott komplett pakk

 
Beküldte: Kanyecc 2015 July 24, 13:51-kor a(z) DVD témába.

Meg kell lovagolni a lehetőséget. A Heroes új évaddal tér vissza ősszel az NBC műsorára. A négy évadot élt sorozat annak idején hatalmas sikert ért el, hiszen valamilyen szinten formabontó ötlettel állt elő. Az első etapjáért sokan oda voltunk, mert itt éreztük azt, hogy az évtized Hősei megszülettek. (Van igény tévés szuperhősökre!) Így is történt, csak aztán a készítők a siker ízét megérezve már nem tudták ugyanazt a minőséget szállítani, mint amit 2006-ban kaptunk. Ez rá is nyomta a bélyegét – az NBC elkaszálta. Most, 5 évvel a finálét követően viszont újra felélesztik. Hiába, a reboot időszakát éljük. Új ötletek helyett inkább leveszik a régi nagyobb sikereket, amikben látnak potenciált. Nincs egy másképp a Reborn-nél se, ami a Comic Con-on kapott egy elég jól bekalibráltat.

Sokakban felkeltették – azzal a bizonyos ajánlóval – a vágyat egy lehetséges nyári újranézésre. Bennem is! A sorozat kiadója pedig kapcsolt, mert október 13-án új köntösbe kiadják az első 4 évadját. Miért olyan későn? – Talán ez lenne az első kérdésem, hiszen utólag ki akarná nézni?! Mindegy, mutatnám a borításaikat.

Heroes_Complete_DVD_2015

(A Blu-ray borítás a tovább mögött érhető el.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 July 14, 9:05-kor a(z) Hírek témába.

  • Július 14-én Toronto-ban nekikezdtek a 12 Monkeys 2. évadjának forgatásának. A Syfy 13 részt rendelt be belőle, melyet 2016-ban fog műsorára tűzni.
  • Van néhány címünk: GraceUnderground 1×08; WindmillsThe Expanse 1×07; The Troll FarmerThe Blacklist 3×01; 74 EpiphaniesRookie Blue 6×11; Stop the Bleeding NCIS 13×01; The Ghost in YouChasing Life 2×08;
  • Változik az NBC nyári műsorrendje. A Hannibal és az Aquarius megy szombat estére, míg a helyére Dateline NBC kerül, azaz egy hírműsor. Ennek értelmében az évadzárók augusztus 8-ára fognak esni mindkettő esetében.
  • A heti Hannibal részben Joe Anderson és Katharine Isabelle lesz a vendégszereplő, míg a július 25-iben Nina Arianda és Raul Esparza.
  • A The View szeptemberben induló 19. évadjában Michelle Collins társ-műsorvezetőként tűnik fel.
  • Augusztus 21-én startol a Kendra on Top 4. etapja.
  • Comic Con alatt sem pihen a Nielsen népszerűség mérője. Kimutatások alapján sorozatok terén a Once Upon a Time, az Arrow, a Supernatural, a Teen Wolf és a The Vampire Diaries kapta a legtöbb tweetet. A népszerű színészek között: Jennifer Lawrence, Jared Padalecki, Jensen Ackles, Misha Collins és Dylan Sprayberry kapott helyet.
  • Augusztus 25-én startol a TNT legújabb rendőrös sorozata, a Public Morals, mely az 1960-as években játszódik. Akkor, amikor még egy zsarunak s nehéz becsületes úton maradni. A helyszín: New York lesz. A szereplők sorában: Austin Stowell, Brian Wiles, Ed Burns, Elizabeth Masucci, Katrina Bowden, Keith Nobbs, Lyndon Smith, Michael Rapaport, Patrick Murney, Ruben Santiago-Hudson és Wass M. Stevens. 10 részt rendeltek belőle.
  • Jelen állás szerint Clifton Collins, Jr. (Pacific Rim), Eion Bailey (Fight Club), Jimmi Simpson (House of Cards) és Sidse Babbett Knudsen (Almost Perfect) erősíti a Westworld szereplőgárdáját.
  • Kevin Durand vissza fog térni a Vikings 4. évadjába. Utoljára a 3×04-ben láthattuk.
  • And Then There Were None címmel 3 részes minisorozatot rendelt be a BBC, melyet koprodukcióval a Lifetime-mal fog közösen elkészíteni Sarah Phelps írásával. A szereplők sorában:Douglas Booth (Great Expectations), Charles Dance (Game of Thrones), Maeve Dermody, Burn Gorman (Torchwood), Anna Maxwell Martin (The Bletchley Circle), Sam Neill (Peaky Blinders), Miranda Richardson (Parade’s End), Toby Stephens (Black Sails), Noah Taylor (Peaky Blinders, Game of Thrones) és Aidan Turner (Poldark, The Hobbit Trilogy).
  • Az ausztrál ABC One felrakta a netre a Glitch 6 részét, illetve a Sundance Channel is a Rectify 3×02-t.
  • Az HBO berendelte a Ballers 2. évadját-
  • A Heroes: Reborn tényleg tekinthetjük kvázi folytatásának a Heroes-nak, ugyanis a 4. évad történései után fog játszódni. Más. Az NBC közzétett egy applikációt, melyet IOS-re és Androidra lehet letölteni, neve ugyanaz, mint a sorozatnak. Célja vele, hogy a Heroes világának történetét átvegye, azaz az 5 évnyi elfelejtett apróságokat felidéztesse.
  • A CityTV bekérte a Between 2. évadját.
  • A The Strain 2. évadjában lesz annyi változás, Max Charles fogja alakítani Zach karakterét, nem pedig Ben Hyland.

Kommentáld!

NBC újoncok (14): Heroes: Reborn

 
Beküldte: tess 2015 May 11, 19:20-kor a(z) Upfronts 2015: NBC témába.

wpid-wp-1431350607937.jpg

Műfaj: Dráma

Stúdió: Universal Television

Forgatási helyszín: n/a

Író: Tim Kring (Heroes,Touch, Crossing Jordan )

Rendező: Greg Beeman (Falling Skies, Perception, Smallville, Heroes)

Producerek: Peter Elkoff (Mercy, Deception), James Middleton (Terminator: The Sarah Conor Chronicles), Tim Kring (Heroes,Touch, Crossing Jordan )

Szereplők:  Jack Coleman (Scandal, Kingdom Hospital), Zachary Levi (Chuck, Less Than Perfect), Masi Oka (Hawaii Five-0), Judith Shekoni, Robbie Kay (Once Upon a Time), Henry Zebrowski (A to Z), Kiki Sukezane, Ryan Guzman (Pretty Little Liars), Danika Yarosh (Shameless), Toru Uchikado, Eve Harlow, Gatlin Green

Történet: Sok konkrétum nem ismert, sőt leginkább semmi sem. De komolyan, még azt sem tudni, hogy az anyasorozat történéseivel egyidőben vagy azok után játszódik.

Berendelve: Fix 13 részre

Várható premier: 2015 ősze, csütörtök esténként a 20 órás slot-ban.

tess szerint: Tavaly az év híre volt kb. a reboot, ráadásul hogy a készítői kollektíva oszlopos tagja visszatért. A nyárra tervezett premier természetesen elmaradt, így kb. majdnem ott vagyunk mint egy éve. Jah bocs nem, ismerjük a casting-ot és nagy meglepetésemre egész sokan visszatértek az eredeti szereplőgárdából is. Jóslatokba nem bocsátkoznék, mivel 100% hogy végig képernyőn marad, de a 24-hoz hasonlóan ez sem fog akkorát durranni, mint azt szeretnék. És persze sokkal inkább az esetleges folytatás lesz itt is kétséges.

Kanyecc szerint: Örülök a halasztásának, hiszen ősszel sokkal több értelme van. Esélye, mint a tavalyelotti 24-nek.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 April 2, 8:49-kor a(z) Hírek témába.

  • Idehaza forog Göd-Fót-Dunakeszi környékén a Tyrant 2. évadja, aki ki akar menni nézelődni, az legyen résen, mert bármikor beléjük futhat.
  • Hisham Tawfiq állandó szereplővé vált a The Blacklist 3. évadjánál.
  • Masi Oka visszatéréséről már írtunk a Heroes: Reborn-be, viszont akkor az még nem volt tiszta sor, hogy állandóként vagy visszatérőként tűnik fel. Nos, már az, a jelenlegi felállás szerint visszatérő-vendégszereplőként tartják számon.
  • Van néhány címünk: Emma Wilson’s Father / The Well of Souls / Trust No One / Sisters of Dunah / JehoshaphatDig 1×05-09; LimboHalt & Catch Fire 2×08;The End in the End Bones 10×22; Rock-a-Bye-Baby / You’ll DoNCIS: New Orleans 1×20-21; New Business / The Forecast / Time & Life Mad Men 7×09-11; Sorry I Missed You Major Crimes 4×02; The End The Good Wife 6×20; Darkest Fears The Whispters 1×10;
  • Charlotte Ross-szal készítettek interjút az Arrow kapcsán.
  • Április 13-án a debütál a Science Channel műsorán a Chaos Caught on Camera, ami egy olyan doku-reality lesz, ami a tudományt és a sokkot próbálja ütköztetni. Fókuszban valamiféle katasztrófa és az emberi kreativitás fog állni, mint pl.: egy elsüllyedt hajón hogy éljünk túl.
  • Steve Guttenberg vendégszereplője lesz a The Mysteries of Laura-nak.
  • Az IFC berendelte sorozatnak a Benders című ötletét, ami egy baráti társaságra helyezi a fókuszt, akik imádnak hokizni – de nem azt a gyorsmenetűt űzik, hanem a lassút, az építkezős fajtát. A készítők sorában: Jim Serpico és Tom Sellitti. A premiert az év második felére ígérik, míg a forgatás még tavasszal el fog startolni.
  • The Boys of ’67 címmel az A&E Networks bekért egy  olyan sorozatot, ami a vietnami háború idejére helyezné a hangsúlyt. Jeb Stuart nevét jegyzik az írók sorában, akinek besegít: Jim Head és Michael Prupas. A sztori középpontjában: Charlie század 9. gyalogos hadosztály fog állni, illetve az, ami a valóságban is történt velük – mivel valósághűségre fókuszálnak.
  • Megvan a Marvel’s Luke Cage showrunner-je, aki nem más lesz, mint Cheo Hodari Coker. Ez lesz a Netflix harmadik Marvel-es sorozata.
  • Anna George megy vendégszereplőnek a New Girls-be, ahol Cece anyját alakítja.
  • Április 11-én 19:45-kor tér vissza az Atlantis a 2. évadjának második felével. – Ami szintén könyvelhető, hogy nem lesz 3. etap, szóval az utolsó részekkel számolhatunk.
  • Április 15-én startol a The Delivery Man az ITV-n. Az újoncról annyit érdemes tudni, hogy Robert Harley, James Henry és Victoria Pile gondoskodik arról, hogy a történet jól működjön. A szereplők sorában: Darren Boyd, Llewella Gideon, Aisling Bea, Jennie Jacques, Fay Ripley, Alex Macqueen, és Paddy McGuinness. A sztori pedig egy rendőrből lett bábáról szól. 6 részes lesz.
  • Szintén április 15-én érkezik a Newzoids című műsor az ITV-re, de egy bábukkal elmutogatott szkeccs show lesz. A részletek a weboldalán. A készítőgárdában: Pete Sinclair, Sarah Morgan, Madeleine Brettingham, Gabby Hutchinson Crouch, Colin Swash, Annabel Port, Dan Gaster, Carey Marx, Tom Neenan, Jason Hazeley és Joel Morris.
  • Április 12-én mutatkozik be a Tatau a BBC Three-n 22 órás kezdéssel.
  • Május 4-én startol a truTV legújabb sorozata, a The Hustlers, ami a pool játékosok világára fókuszál majd – éjjen a billiárd.
  • Szintén május 4-én folytatódik a Stalker 1. évadja.
  • Újabb infók derültek ki a The X-Files-ról, amelynek limitált folytatásába visszatér William B. Davis (a cigarettás ember) és Mitch Pileggi (Skinner). – Előbbinél biztosan lesz fordulat, hiszen országos adón már nem díjazzák a cigizést, emlékezzünk csak a Constantine-ra, ahol külön pluszt kapott ez a megnyilvánulás.
  • Trevor Noah lett a The Daily Show műsorvezetője.
  • Június 1-jén folytatódik a Devious Maids 3. évadja, illetve az Unreal is.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 22, 14:48-kor a(z) Hírek témába.

  • Az index.hu a Kossuthkifliről készít egy cikksorozatot, melynek első állomása a forgatási helyszínekre fókuszál. Itt azon mennek végig, hogy miként varázsolták régiessé a meglévő újat a készítők. Érdemes egy pillantást vetni, mert Rudolf Péter nagyon tud.
  • A Jane the Virgin évadfináléjá egy kórházban veszik fel.
  • Bella Thorne főszerepet vállalt a Famous in Love című ABC Family-s pilotszkriptben. I. Marlene King készítésével a csatorna bekérte Rebeca Serle romantikus regényének feldolgozását, melyben egy főiskolás lány befut Hollywood világában egy film főszereplőjeként – ám a hírnévre még cseppet sincs felkészülve.
  • Van néhány címünk: AsylumPerson of Interest 4×21; Rogue Air The Flash 1×22; Thoughts of a Free Man / Hard Boiled / False Flag / Men of BloodTurn 2×01-04; HibernaculumGrimm 4×17;
  • Scott Wolf és James McDaniel vendégszereplője lesz a The Night Shift április 6-i részének, ahol Duke Davis Roberts (Justified) is feltűnik.
  • Warren Christie és Randy Flagler beugrik a Chicago Fire április 7-i epizódjába.
  • Hayden Tweedie a Law & Order: SVU 16×19-es részében vállalt vendégszerepet. Apropó, most látom, hogy a 16×20 lesz az idei második crossover rész, amint megint a Chicago-franchise-zal fognak kivitelezni.
  • Kelvin Han Yee a 2×19-es Chicago PD-ben tűnik fel.
  • Ashley Walters (Truckers), Amanda Abbington (Sherlock), Shaun Dooley (The Game) Peter Sullivan (The Borgias), Paul Ready (Ripper Street), Eleanor Matsuura (Vexed), Alex Carter (Hollyoaks) és Jacob Ifan csatlakozott a BBC One-ra készülő Cuffs című újoncba. A történet gyorsleírása alapján: gyorstempójú, adrenalin-dús zsaru sorozatot ígértet. 2015-ben érkezhet, 8 részre bólintottak rá, melyet hétköznapi premierrel adnak le.
  • A Variety beszélgetett Adam Horowitz-szel és Eddy Kitsis-szel a Once Upon a Time folytatásáról.
  • Kiki Sukazane is aláírt a Heroes: Reborn című folytatásba. (A karakter leírását egyelőre nem tette nyilvánosságra a csatorna, viszont biztosan lesz köze a japán harcművészethez, kardokhoz, szóval izgalmasnak ígérkezik.)
  • Tavaly őszhöz képest nem sok előrehaladás történt a Twin Peaks kapcsán, így az Indiewire.com fogta magát, és kicsit körmére járt, hogyan állnak a munkálatok.
  • A Fox szembe megy az árral. Berendelte sorozatnak a Houdini & Doyle című pilotötletét. A 10 részt David Titcher, David Shore (House) és David Heselton készítésével kapjuk meg. Természetfeletti témájú ötletet ígérnek, melyben Sir Artuher Conan Doyle és Harry Houdini közös nyomozásait izgulhatjuk végig, valamint a minőség másik felét kettőjük kapcsolata fogja adni.
  • Október 6-án jelenik meg a következő The Walking Dead könyv, mely az Invasion címet kapta. A főhőse Lilly karaktere lesz.
  • Holnap lesz a vörösszönyeges Game of Thrones 5. évados premierelőtti vetítése.
  • Aasif Mandvin vendégszereplője lesz a Person of Interest 4×19-es epizódjának.
  • Jason Ralph és Chuck Cooper beugrik a Madam Secretary 1×19-be.
  • Az ITV2 berendelte a Plebs 3. évadját.
  • A Channel 5 pedig zöld utat adott 3 évre a Big Brother-nek, azaz 2018 évvégéig a britek biztosan élvezhetik a műfajt. Két Celebrity Big Brother etapot, míg egy rendest fogunk kapni ez idő alatt.
  • Elhunyt Shaw Taylor.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 21, 19:59-kor a(z) Hírek témába.

  • Márciusban ismételten pangás lesz a sorozat DVD piacán.
  • Április 5-én 18:55-ös kezdéssel startol Az ének iskolája 3. évadja. Lesznek változások az előző szériához képest. Friderikusz Sándor helyére Ördög Nóra került – tehát ő lesz a műsorvezető. A zsűri tagok között: Szulák Andrea, Szandi, Hajós András és Caramel érkezett – innen pedig Király Viktor tűnt el.
  • A „The Promise” címet kapta a Justified 6×13-as epizódja, amit Graham Yost és Fred Golan fog közösen írni, míg Adam Arkin rendezni. Ez lesz a sorozatzáró.
  • Henry Simmons , Luke Mitchell és Stoney Westmoreland vendégszerepelni fog az Agents of SHIELD 2×16-os részében. Plusz, az első jelenete Luke Mitchell-nek a 2. évadban.
  • Egyre inkább valószínű, hogy a The X-Files fel fogja éleszteni a Fox. Újabb apró mérföldkőhöz érkezett a tárgyalás, amelynél már az is kikörvonalazódott, hogy nagyjából 10 epizóddal fog visszatérni – már ha berendelik ténylegesen. A csatorna nagyban tárgyal, egyeztet a 20th Century Fox TV-vel, azaz a gyártóval.
  • Megkezdődött a The Bastard Executioner forgatása, íme egy videó az első napról. Az FX-nek készül, és a videó régióbannos.
  • Van néhány címünk: ReduxUnder the Dome 3×03; X Marks the Spot / The Hollow Man / Broken ChildThe Whispers 1×01,08-09; Fallen LightThe Strain – 2×12; The Fortifucation ImplementationThe Big Bang Theory 8×20; I’m Just a BillScandal 4×19; Vanessa Fixes Up Eve / Daddy DearestLast Man Standing 4×21-22; One Flight DownGrey’s Anatomy 11×20; JOLOFamily Guy 13×15; Village Mode  – Cristela  1×20; MelindaAgents of SHIELD 2×17;
  • Nocsak, berendelte az HBO limitált sorozatnak a Codes of Conduct című pilotot. A készítők sorában: Steve McQueen és Matthew Michael Carnaham, míg a főszereplők között: Devon Terrell, Paul Dano, Helena Bonham Carter és Rebecca Hall. 2013 októbere óta létezik a projekt, de csak most kaphatott zöld utat. 2015-re tervezik a premierjét, amúgy New Yorkban forgatják. A sztorija: egy afroamerikai fiatalról szól, aki bekerül a New York-i felső körökbe – mindezt provokatív módon tálva.
  • Szintén sorozatberendelést kapott a Dice a Showtime részéről. Az egykamerás szitkom 6 epizóddal kezdhet, amit Scot Armstrong készítésével, és Andrew Dice Clay főszereplésével kapunk meg. A középpontjában: a humorista áll, aki Las Vegasba próbálja feléleszteni „egykori sikeres pályáját”, illetve az őt körülölelő családra, barátokra is fókuszál. Dice élete is alapul szolgál, amolyan féligaz történetet akarnak szállítani.
  • Ryan Guzman és Gatlin Green is aláírt a Heroes: Reborn folytatásába. 13 epizódos event sorozat jelleget szintén lehet könyvelni.
  • Tim Guinee elő lett léptetve állandószereplőnek a Hell on Wheels-nél.
  • Több forrás beszámolt arról, hogy a Downton Abbey 6. évadja lesz/lehet az utolsó szériája a sorozanak. Ekkor jár le több szereplőnek is a szerződése, akik közül a többség a továbblépést tervezi, nem pedig a meghosszabbítást.
  • Április 10-én a Lifetime-ra érkezik egy doku-sorozat, ami a Jump! címet hordozza. A cím árulkodó, fókuszában az ugráló-kötelezés fog állni, abból is a nívósabb csapatban való megmozdulás félék. Érdemes lesz belepillantani.

Kommentáld!

Super Bowl-előzetes (2): Heroes: Reborn

 
Beküldte: Kanyecc 2015 February 2, 9:23-kor a(z) 2014/15 sorozatai,videó témába.

Kétségtelenül a legnagyobb visszatérések között emlegethető a Heroes: Reborn, ami 2010 februárjában búcsúzott el az élők sorából a 4. évadjával. Annak idején igazi kultsorozattá nőtte ki magát, hiszen a 2006/07-es idényben mindenki ráfeszült a pompon lány sztorijára. 2015-ben pedig folytatódik a sztori. Az már biztos, hogy Zachary Quinto és Ali Larter nem tér vissza a folytatásba, ami a 4. szériát követő „új” világban fog játszódni, főleg új karakterekkel. Az se titok már, hogy Jack Coleman viszont jelen lesz, sőt az egyik új szereplők között emlegethetjük a Chuck hírességét, Zachary Levi-t.

Este, a nagy meccs alatt leadták az első teaser ajánlóját. Ez tekinthető meg a folytatásban. Visszatérésének dátuma egyelőre ködös.


Kommentáld!

NBC újoncok (13): Heroes: Reborn

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 12, 0:59-kor a(z) Upfronts 2014: NBC témába.

Heroes-reborn-banner

Műfaj: Event jellegű minisorozat / dráma

Stúdió: Tailwind Productions · Universal Television

Történet: Feléleszti a Heroes című 2006-os NBC-s sorozatot. Ugyanazt képzeljük magunk elé, mint a 24: Live Another Day esetében. A történet valamiféle folytatást fog kapni. Nincs egyelőre semmi fix tény, pontosan ezért maradt le az összegző részből a készítő- és szereplőgárda. Csak jövőre érkezik, így lesz bőven idejük mindenre.

Berendelve: 13 epizód.

Várható premier: 2015. midseason

Kanyecc szerint: Ha azt vesszük alapul, hogy a 24-et feltámasztották és látszólag volt értelme, akkor a Heroes-nál se lesz másképp. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az eredeti szereplőgárdából kik fognak visszatérni. Milyen történettel fognak tovább haladni. Potenciál van benne. Az első évadját imádtam, aztán egyre inkább fogyatkozott a lelkesedésem iránta. Ennyi év szünet után viszont van értelme visszahozni. (Kb. ugyanaz a szitu, mint az RTL Klub és a Való Világ esetében.) Túlélési esély: 70%.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 April 27, 11:55-kor a(z) Hírek témába.

  • Az RTL Klub berendelte a Celeb vagyok, ments ki innen! 3. évadját. 6 év után újra a képernyőre kerül, ősszel jöhet leghamarabb, elvileg napiban.
  • Július 8-án startol a Finding Carter című családi dráma az MTV műsorán. Ez lesz az a sorozat, melynek a középpontjában egy tinilány áll, aki rájön, hogy valójában édesanyja nem is az, aki megszülte, mert gyermekkorában elrabolta.
  • Most látom, hogy a Louie 4×04-05-06-os részei összefüggenek, legalábbis ha a címet vesszük alapul, mert mindegyik az „Elevator”-re hallgat.
  • Helena Mattson megy a Mistresses 2. évadjába, mint visszatérő szereplő.
  • A Warner Bros. stúdió felkészült arra, hogyha a CBS nem rendelné be a The Mentalist folytatását, ugyanis nyitott átadni a jogokat más csatornának, mint pl.: a TNT-nek, mint legesélyesebbnek, mégis csak náluk vannak a szindikátusi utósugárzási jogok.
  • Megan Boone-nal készítettek interjút a The Blacklist 1×20-as részét illetően.
  • Raquel Pomplun megy a Friends with Better Lives 1×05-ös epizódjába.
  • Van néhány címünk: Waning MinutesContinuum 3×07; The MonolithMad Men 7×04; Tome-WanHannibal 2×12; Memorial DayRevolution 2×21; Welcome to GitmoThe Last Ship 1×02; The Optimist / Office Hours / Heck on a Hard BodyThe Middle 5×20-22; The Line / Connects / Tinker BellGraceland 2×01-03; Not Exactly How We Planned / Whoever He Is / This is RealPower 1×01-03; Abandoned / Nobody Lives Forever / A Bullett for JoeyMotive 2×09-11; Smoke & Mirrors / Uncle Hank / A Bridge Not Quite Far EnoughRoyal Pains 6×01-03;
  • Brett Gelman vendégszereplője lesz a Bad Teacher 1×03-nak.
  • Ali Larter nem úgy tűnik, hogy vissza fog térni a Heroes: Reborn című folytatásba.
  • A Disney Channel berendelte az Austin & Ally negyedik évadját. Adta magát, hiszen a második legnézettebb sorozat a 2-11, illetve a 6-11 évesek körében.
  • A Black Box nem nyitott annyira rosszul, mint amilyennek tűnt először. A 6.6 milliós összenézettsége kevés, viszont a 18-49 évesek körében szinte hozta az Elementary mutatóit (1.5/4 vs 1.6/5). Sőt, 2012 októbere óta nem nyitott ilyen jól még ABC-s sorozat, azaz a Nashville óta. További érdekesség, hogy nyerte a timeslotját a 18-34, a 18-49 és a 25-54 éves nők körében.
  • A Salem pilot nézettsége Live+3-ban felkúszott 3.1 millió fölé. (A kezdés a WGN házán belül a teljes lakosság körében 2001. decemberig, míg a 18-49 éveseknél 2003 decemberéig döntött meg minden nézettségi rekordot.)
  • Berendelte a Great American Country a Farm Kings 4. évadját.
  • Marad a House of Cards csapata Maryland-ben, ugyanis megkapták az adókedvezményt, mely elengedhetetlen a folytatás finanszírozásához. Eredetileg 15 millió dollárt szerettek volna, viszont csak 11,5 milliót kaptak – ez se rossz, jegyezném meg.
  • Június 29-én debütál a The Leftovers az HBO műsorán.
  • Bill Paxton és Jean Louisa vendégszereplője lesz az Agents of SHIELD 1×22-es részének.
  • Ashley Tisdale beugrik a Young & Hungry 1. évadjába.
  • Joel Johnstone csatlakozott az Astronaut Wives Club főszereplőihez.
  • Larenz Tate állandó szereplőként csatlakozott a Rush című USA sorozatba, ami július 17-én fog elstartolni.
  • Mimi Kennedy a Mom 2. évadjába állandó szereplő lesz.
  • John Stephens csatlakozott a Gotham exec. producerei és írói közé.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats