Nézettség 10/24 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 3, 1:31-kor a(z) Nézettség témába.

A Dancing with the Stars megemberelte magát, hiszen 17 millióval futott múlt hétfőn. Noha meggyengítette a baseball ötödik meccse, mégis azt kell mondanom, hogy az ABC most az egyszer magára talált. Mellesleg, amit mindenképp meg kell említenem az a 20:00 és 20:30 közötti nézőtömeg, ugyanis közel 45 millió nézőt ültetett le az 5 országos tévécsatorna a kínálatával. Ejha. A Two and a Half Men messze a 20 milliós álomnézettségtől, de így se nevezném gyengének, pláne úgy, hogy nyerte az estét toronymagasan, s ezzel a 2 Broke Girls is jól járt. Azért egyszer kíváncsi lennék, mennyit hozna egy másik napon. A Hart of Dixie lehet az a sorozat, ami lecseréli a haldokló Gossip Girl-t?

Kábeles fronton is zajlott az élet. A Monday Night Football tarolva nyert. Célközönségben hasonlót produkált, mint a Hawaii Five-0. Az Enlightened és a Bored to Death továbbra is nagyon gyenge. Ebből lesz-e folytatást, azt meg nem merném jósolni továbbra se. Túlságosan erős a mezőny hétfőn nekik.

A briteknél elstartolt a Junior Apprentice 2. évadja, ami a 4 milliós kezdésével kevéskének mondható. Pláne, ha a drámákat vesszük alapul. A Doc Martin növekedett, míg a Brave New World with Stephen Hawking jókorát zuhant. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 08/08 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 22, 8:41-kor a(z) Nézettség témába.

Talán az elmúlt hetekben nem is volt olyan, hogy hétfő este a TOP3-ban 3 reality kapjon helyet. A Hell’s Kitchen célközönségben verte a Bachelor Pad évadnyitó részét, amiben elvileg láthattunk volt némi szexjelenet, persze kitart formációban. A lényeg, hogy ezzel se sikerült No.2-nak lennie, mivel a MasterChef U.S. lenyomta.

Továbbra is verhetetlen a The Closer kábeles szinten a teljes lakosság körében. Illetve, továbbra se ellenfél a Rizzoli & Isles-nek, ami 18-49-ben ismételten lehagyta. A Pawn Stars-t persze nem, ami produkálta a MasterChef demóját. A Switched at Birth erősödött egy kicsit összlakosságban, valamint hozta azt a demót, amit a R&I. A Syfy terén semmi változás. Az Alphas 2 millión áll, ezzel meg is kaphatná akár a második évadra szóló berendelését. A talkshow-k közül Conan zárt a leggyengébben.

A briteknél nyitott a Hugh’s Fish Fight második évadja, ami elmaradt az első számaitól. A Wonderstuff a harmadik hetében se erősödött. A Shooting Stars 8. etapja is elstartolt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 08/01 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 21, 0:26-kor a(z) Nézettség témába.

Búcsúztatta a nyárt a The Bachelorette. 10 millió alatt zárt, ami átlagon aluli teljesítmény. Ilyenkor legalábbis feljebb szokott kúszni. A MasterChef berendelésére mennyit kell várnunk? A Fox elégedett lehet vele. Pár ezer nézővel maradt el a Hell’s Kitchen-től. Remekül tartja felvezetőjének nézőit.

Kábeles fronton továbbra is verhetetlen a The Closer. De csak teljes lakosságban. Eleve volt már nézettebb. A Rizzoli & Isles és közte a differencia igencsak elenyésző. A Pawn Stars lett a nap célközönség kedvelje ezen szektorban. A Switched at Birth továbbra se csökkent. Tartja magát, s így a The Secret Life… házon belül nem ellenfele. A Syfy háza táján mit sem változott a helyzet. Az Alphas 2 millió felett. Egyébként az Eureka 11 órási ismétlését cirka 1 millióan nézték, így ha összeadjuk, akkor 3 milliót hozott idézőjelesen!

A briteknél nyitott a The Secret Life of Buildings a Channel 4 műsorán. Folytatódott a Sirens, ami rontott az előző hetéhez képest. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/25 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 15, 0:12-kor a(z) Nézettség témába.

Az elnökúr ismételten a néphez szólt, amit az öt nagyadóból négy közvetített. Ez kicsit bezavart a műsorrendbe, de alapjába véve minden produkció másolta az előző hetét, csak éppen kevesebb nézővel. A The Bachelorette dupla résszel jelentkezett. A Masterchef jócskán meggyengült. A Extreme Makeover: Weight Loss Edition timeslot győztes lett.

Kábeles fronton a The Closer-Rizzoli&Isles duó egyszerűen verhetetlen. Teljes lakosságban! Célközönségben más a felállás, ugyanis abban a Pawn Stars a No.1. A Switched at Birth remekül teljesít. Eleve nézettebb, mint a The Secret Life of the American Teenager, ami mostanság nagyon ugrálgat 2-3 millió között. Vajon lesz benne erő egy ötödik évadra? A Warehouse 13 ismét lenyomta az Eureka-t, de az Alphas is. A Teen Wolf-ot közel annyian nézték, mint az Adult Swim-en a Robot Chicken-t.

A briteknél a Show Me The Funny a második hetében 200 ezer mínuszt könyvelt el. A Wonderstuff alacsony számokkal nyitott. A The Life of Muhammad nem állt meg a visszaesésben. A Sirens -10 ezerrel zárt kevesebbel, mint előző hetében. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/18 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 13, 23:44-kor a(z) Nézettség témába.

Visszatért a Hell’s Kitchen a kilencedik évadjával, bár vesztett a nézettségéből. Noha célközönségben nyerte az estét, nem sokon múlt, hogy ezt is elvegyék tőle ezt is, mivel a The Bachelorette se gyenge. A Law & Order: Criminal Intent az NBC ismétléseihez képest korrekten teljesít. Nem rossz ötlet volt „áttelepíteni”.

Kábeles fronton a Pawn Stars lenyomta a The Closer-t. A legek összecsapása volt. Még sem ez a legdurvább, hanem a célközönség demójának különbsége. Látszik, hogy utóbbit csak az öregek nézik jobbára. A Rizzoli & Isles tartja magát. A Single Ladies berendelésén cseppet se lepődök meg, hiszen 2 millió felett. Az Alphas a második hetében korrekt. Az Eureka-t is lenyomta, bár a Warehouse 13-t nem.

A briteknél a Show Me the Funny bemutatkozott az ITV-n. 2.64 milliót hozott. A Sirens alacsonyabb számokkal folytatódott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/11 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 22, 10:32-kor a(z) Nézettség témába.

A Law & Order: L.A. búcsúzott az élők sorából. Évadminimumon, ahogy olvasom. Nincs meglepődés az arcomon. A The Bachelorette nyerte a napot – mindkét kategóriában. A Two and a Half Men ismétlése, noha csökkent a májusihoz képest, de még mindig ott van a legjobbak között. A Masterchef meg valahogyan megcsinálta a nézőszám emelkedést. Az Extreme Makeover: Weight Loss Edition akár még folytatódhatna is.

Visszatért a The Closer és a Rizzoli & Isles a TNT műsorára, ahol nagyjából a tavalyi számokat másolták. Az egészben a pláne, hogy a Pawn Stars ellen semmit se tudnak kezdeni. A The Secret Life of American Teenager kifulladni látszik? A Switched at Birth-höz képest mindképp. A Man vs. Wild hiába kapott vendég-túlélőt, 1 milliós nyitása kevés! A Teen Wolf a júl. 4-i csökkenést korrigálta. A The Big C egy Treme szintjén.

Small Teen, Bigger World címen a briteknél minisorozat startolt a BBC Three-n. A Sirens volt már erősebb is. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/04 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 17, 21:44-kor a(z) Nézettség témába.

Július 4-e a jenkiknél nemzeti ünnep, így mindent ismételtek. Tényleg mindent, még az NBC a 20 órakor leadott Macy’s Fourth of July Fireworks Spectacular-t is lenyomta ismételten 22 órakor. Beteg, ugye?!

A hétfő továbbra is aWWE Raw-é. Nem hiszem, hogy lesz olyan sorozat, ami le tudja nyomni. Azaz lesz, pár héttel később. A Switched at Birth verte a The Secret Life of the American Teenager-t? Ez számomra újdonság. Hogy sikerült mindezt összehoznia? A Weeds és a The Big C nézettségét egy HBO-s Treme-hez tudnám hasonlítani. A Teen Wolf is csökkent, de hát ünnep volt.

Az angoloknál ellenben nem! Újoncként nyitott a Embarrassing Teen Bodies, míg új évaddal: a Antiques Master és a University Challenge. A Sirens tartja magát 1 millió felett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 05/30, 06/06, 06/13, 06/20, 06/27 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 3, 23:50-kor a(z) Nézettség témába.

Elmaradtunk a vizsgáink miatt a nézettségi adatok közlésével, így a következő hetekben kicsit nosztalgiázni fogunk ilyen téren, mert szeretnénk, ha az archívumból minél kevesebb infó hiányozna a jövő nemzedékének. Most a hétfő nézettségeket nézhetitek vissza. Május 30-tól július 27-ig. Öt hétnyi adat a tovább mögött.

Elemezni nem igazán szeretnék hosszasan. Országos tévécsatornák körében elstartolt az Extreme Makeover: Weight Loss Edition, ami közepes teljesítményt produkál. A Masterchef második évadja, a Fox jóvoltából, ami jóval gyengébbet. A Law & Order: LA ezzel szemben megtáltosodott az uborkaszezonban.

Kábeles csatornák körében a Pawn Stars várhetetlen. A Swithed at Birth 2.5-3 millió között teljesít. A Sanctuary 1.2 millióval búcsúztatta az évadját. A Teen Wolf erősödött a premierjéhez képest. Múlt héten visszatér a Weeds és a The Big C.

Az angoloknál újoncokat emelném ki, azaz a Sirens-et, a Babies Behind Bars-t, a Made in Britain-t és a James May’s Things You Need to Know-t. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Kábeles nézettség 01/10 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 20, 1:30-kor a(z) Nézettség témába.

Várható volt, hogy a Pretty Little Liars beadja a derekát és egy jókorát zuhan a nézettsége, de még így sem panaszkodhatunk. Az előző epizódhoz képest 1 millióval teljes rosszabbul. A Greek mindössze 200 ezer nézőt bukott. A Men of a Certain Age-nek nem volt felvezetése, így 2 millió alá zuhant a nézettsége. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Kábeles nézettség 01/03 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 19, 23:45-kor a(z) Nézettség témába.

Teljes hétfő, teles tele sorozatokkal. A Pretty Little Liars visszatért új epizóddal, amivel rekordot döntött. Sorozatrekordot. A Greek-nek persze nem élt a lehetőséggel, hogy megtartsa a nézőket. A 4.22 millióból csak 1.20 milliót tudott megtartani, ami nagyon kevés. Elgondolkodnék a kaszáján, hiába jár a negyedik évadnál. A Gold Rush: Alaska nem nézettebb a Discovery Channel műsorán, mint egy Man vs. Wild. Az ESPN-en büntetett a Orange Bowl. A The Closer szintén új résszel jelentkezett, ami 6.62 milliót hozott, szintén említésre méltó, míg a Men of a Certain Age tartja magát 2 millió felett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
« Előző oldalKövetkező oldal »

free web stats