A Közönség szerint 2015-ben
Beküldte: Kanyecc 2015 January 8, 13:19-kor a(z) díjátadók témába.
Kezdjünk bele! Januárban rengeteg melónk lesz – már ami a díjátadós részleget illeti, hiszen jönnek azon céhek és szakszervezetek jelölései, amik még nem kerültek bejelentésre, valamint amiknél már megtörtént, azoknak az eredményhirdetői. Az év első díjátadói között tartjuk számon a People’s Choice Awards-öt, melynek végső jelöltjei két forduló keretében tevődtek össze. Mindkettőről – egyik és másik – külön cikk formájában emlékeztünk meg, de aki nyitott a történelemre, azoknak itt a közös címkéje.
Szóval Choice Awards. A minőségről vagy a szimpátiáról szól-e valójában? Nehéz belőni, mert sok a befolyásoló tény. Pl.: az egyik, hogy ha nem láttad az adott sorozatnak egyetlen részét sem, akkor nem szavazol rá. Vagy, ha szerepel éppenséggel a kedvenc színészed/színésznőd benne, akkor ráteszed a voksod, révén, mert kedvenc. Én azt vallom, hogy ezeknél nem a minőség dönt, inkább az, hogy kinek mi tetszik. Ez abból a szempontból jó dolog (már ha ezt így le lehet írni), hogy vannak esélyei azon produkcióknak, amik alapvetően esélytelenül kerülnek be a végső körbe. Pl.: a Game of Thrones is ilyen, amit hiába éltetnek a kritikusok, hiába akkor a hype-ja, mint a Csendes óceán nem tud rendesen kibontakozni a díjszezonban.
Egy évben kétszer beszélünk Kedvencről szóló díjátadóról. Nyáron a Teen Choice Awards hódít a Fox által, télen pedig a CBS-en a People’s Choice Awards. Mindkettő brutális szavazat leadási számot gyűjt be. Apropó, idén 41. alkalommal került megrendezésre. No, de félre a mellébeszéddel, nézzük a tényeket.
Számos érdekes végkimenetelű kategória született. Számomra talán a legmeglepőbb, hogy a már-már (rajong által is) túl hype-olt sorozatok egyáltalán nem tudtak érvényesülni, még a kisebb kategóriákban sem. Gondolok ezalatt a felemlegetett Game of Thrones-ra, ami se a „kedvenc tévésorozat”, se a „kedvenc kábeles sci-fi/fantasy” kategóriában nem gyűjtött be elismerést. Hasonló cipőben jár a The Walking Dead is, ami ismét üres kézzel távozott. – Személy szerint mindkettő kudarcának valamelyest örülök, még ha a rosszmájúság is beszél belőlem. Ráhúzható az is, hogy „nem minden arany, ami fénylik”. Most ez bebizonyosodott.
Összegezzünk! A legtöbb díjat a Grey’s Anatomy zsebelte be, szám szerint 4-et. Őt holtversenyben a Castle és a The Big Bang Theory követte 3-3-mal, majd pedig kettővel a Beauty & the Beast 2-vel. Az ABC gyűjtötte a legtöbb elismerést, számszerűsítve 8-at, majd a The CW követte őt 6-tal, végül pedig a FOX–NBC–CBS trió 3-mal.
Meglepetésekből se volt hiány, ugyanis kábeles sorozatok (komédia és dráma) terén az ABC Family vitte haza a főkategóriák díjait, míg országoson a The CW. A legjobb országos dráma a The Flash, míg vígjáték a Jane the Virgin lett.
A többi részlet a tovább mögött rejlik! Klikk akit érdekel!