Beküldte: Kanyecc 2011 May 12, 13:05-kor a(z) díjátadók témába.
Kihirdették a 2011-es Leo Awards jelöltek listáját. A díjátadót évente rendezik meg és általában májusban hirdetnek jelölteket, júniusban győzteseket, ahol a Brit Columbia legjobb filmjeit, tévésorozatait és egyéb produkcióit díjazzák.
Viszonylag frissnek tekinthető a Leo-díjátadó, hiszen 1999-ben alapította a Motion Picture Arts and Sciences Foundation of British Columbia abból a célból, hogy – egyrészről – tisztelegjenek kiemelkedő alapítások, produkciók előtt, illetve – másrészről – felhívják rájuk a figyelmet a nagyvilág számára. 17 sorozathoz kapcsolódó kategória van, ami bennünket igazán érint, és ahol a Sanctuary a legesélyesebb befutó, mivel 17 jelöléssel zsákolt be. A Smallville követő 8-cal, majd 7-tel a Blackstone és a Shattered. Javarészt olyan produkciók rúghatnak ugye labdába, amelyeket kanadaiak “készítettek” és/vagy Kanadában forgattak. A részletes lista a tovább mögött. Íme egy kép a tavalyi győztesekről. Az idei győztesek kiléte pedig június 11-én derül ki.
Beküldte: Kanyecc 2011 April 28, 15:15-kor a(z) Nézettség témába.
Szarul teljesítenek az ABC-s sorozatok. Kár szépíteni a tényeket. Oké, előző héthez képest növekvés állt be, de Desperate Housewives 22%-kal múlta alul magát, míg a Brothers & Sisters 26%-kal az előző évad átlagnézettségéhez képest a mostani epizódjával. Ez az arány a 18-49 évesek körében még rosszabb, mivel előbbi 30%-kal, utóbbi 34%-kal hozott kevesebbet. Szerintem a B&S sorsa egyre csak kezd megpecsételődni. A Fox ismétlést adott. A The Apprentice pedig lenyomta a feleségeket célközönségben, azaz produkálta ugyanazt a demót.
A The Killing 300 ezerrel kevesebbel zárta a hetet, de bőven az elfogadható határon belül tartózkodik. Meglesz a második évad bekérése. A Breakout King visszaültette az elvesztett nézőit. A Game of Thrones másolta a premierjét. A Treme a tavalyi 1.1 millióját 605 ezerre csökkentette évadpremierjekor. A The Borgias kétesélyes.
A britek leadták a Britain’s Royal Weddings doku második részét. 400 ezer mínusz. A The Hotel hozta a papírforma szerinti csökkenést. A The Cube is visszaesett. Újoncként bemutatkozott az United, ami a BBC Two-n korrektül teljesített. (Részletek a tovább mögött.)
A lengyeleknél február 23-án startolt a Body of Proof a FoxLife műsorán Wbrew wszkystkiemu címen. Mellesleg az oroszoknál is elkezdődött a promózása, mármint ott már megy is, mert fenn a neten az 1×02-03-as rész ajánlója.
Van néhány címünk: Shattered Bass – Gossip Girl 4×21; Out with a Bang / Home Sweet Home – Entourage 8×01-02; Stage Two / Placebo Effect – Archer 2×08-09; Intro to Political Science – Community 2×17;
Felkerült a netre a Castle 3×16-os részének első 10 perce.
Héten ért véget a Human Target második évadja, a rajongók már elkezdtek kampányolni, hogy legyen harmadik évadja kedvencükre.
Lil Romeo és Elliot Gould vendégszerepelni fog a The Cape 1×09-ben.
A Discovery Channel berendelte a Gold Rush Alaska és a Flying Wild Alaska-nak a második évadját. Nézettek, így nincs min csodálkozni.
Elkezdődött a Pair of Kings második évadjának forgatása.
Március 31-én kerül műsorba a címnélküli Jamkie Foxx/Affion Crockett projekt, ami az American Idol mögött mutatkozhat be. Mellesleg szkeccsshow lesz.
Phil Keoghan interjút adott a The Amazing Race 18. évadja kapcsán.
Március 6-án a Science Channel műsorán debütál a Firefly.
Április 24-én a Fox le fogja adni a The Simpsons Movie-t. Ezen kívül bizalmat szavazott az American Dad-nek a Fox ugyanis március 17-én 21:30-kor, míg április 17-én 20:30-kor lesz látható az új epizódja a megszokott 19:30 helyett.
Megdöntötte Elvis rekordják a Glee, ugyanis legutóbbi dalaival immáron 113 számával jutott be a leghallgatottabb számok közé, míg Elvis Bresley csak 108-cal. – tudósított a Billboard.
Március 6-ánComing Home címen új reality mutatkozik be, amelyben katonacsaládok kapnak szerepet.
Tom Amandes (Everwood) és Jason Ritter (The Event) vendégszereplője lesz a Parenthood 2×18-as részének.
A jelek szerint Lily Cole benne lesz a Doctor Who új évadjában.
A kanadaiak is már erősen agyalnak azon, hogy kellene nekik a The X Factor Canada.
Február 22-én nem lesz Detroit 1-8-7, viszont következő héten, március 1-jén már igen!
Simon Cowell és Cheryl Cole egyaránt bejelentették, hogy kiszállnak a brit The X Factor-ból, mert zsűrik lesznek az amerikai változatban.
Mégsem Stephen Warbeck lesz a zeneszerzője a Game of Thrones-nak, hanem Ramin Djawadi.
Rima Fakih benne lesz a WWE Tough Enough-ban.
Mondtuk mi is, hogy az Outcasts borzasztóan teljesít. Ezt a BBC One is belátta és áttették vasárnapra a megszokott hétfő-kedd helyett.
Jeff Probst tényleg Survivor függő, ugyanis kijelentette, hogy ha kellő mennyiségű celeb összejönne, akkor simán levezényelne egy celeb-Survivor-t. Mekkora…!
Beküldte: Kanyecc 2011 February 19, 21:01-kor a(z) Nézettség témába.
Szarban a Perfect Couples, bár ezen nem csodálkozom a pilot rész alapján. Nehéz a dolga az NBC-nek. Eleve az is rontja a helyzettét, hogy a 22 órás blokk jobban teljesít. Az American Idol egyébként simán nyerte a napot. A Bones benne a célközönség TOP5-ben úgy, hogy holtversenyben van a The Office-szal. Ez meglep. A The Big Bang Theory csökkent ezen a téren. Glee és a Modern Family veri a héten. A Nikita átlagosan, a The Vampire Diaries jól teljesít.
A Man vs. Wild a Sons of Guns nézettségén. Az Archer 1 millió alatt. A Jersey Shore két hete meg se közelíti a 8 milliót. A Royal Pains és a Fairly Legal másolta az előző hetet.
A csökkent a nézettsége a Mad Dogs-nak. 150 ezer néző döntött más műsor mellett, mint az 1×01 esetében. A Skins–nél azt hihetnénk, hogy nincs tovább csökkenés, de van! A Marchlands ellenben erősödött. A Human Planet hullámvölgyben ismételten. Újoncként nyitott még a The Spice Trail. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: tess 2011 February 3, 9:57-kor a(z) videó témába.
Mostanság igen kevés szó esett a blogon a Human Target-ről, ami ugye napjaink egyik kellemes feel good akció sorozatává vált. Vagy legalábbis jó utón haladt még az 1. évadban. Igazán folytatni kellene már a szériát, elvégre egy olyan műfaj egyedüli képviselője, ami a Fastlane óta elsőként bizonyult életképesnek és mindezt tette a FOX műsorán. Bravó!
Casting Call-ok a The Mentalist 3×16-os része kapcsán.
Február 19-én érkezik a Being Human UK harmadik évadja a Syfy műsorára. Kíváncsi leszek, hogy az angolok le fogják-e adni valaha az amerikai változatot műsorukon. Nem valószínű.
Andrew Marlowe és Will Beallinterjút adott, mindkettő a Castle-ben tevékenykedik.
Dale Dickey és David Ury, azaz két Breaking Bad-es válaszolt a feltett kérdésekre.
Larry Hagman benne lesz a Desperate Housewives 7×14-es részében.
Jake Weber, Steven Brand és Emily Foxler lesz a vendégszereplője a Human Target 2×13-as részének.
Candice Bergen (Boston Legal) és Paula Marshall (Gary Unmarried) vendégszereplője lesz a House 7×11-nek.
Katheryn Winnick és Joel David Moore a Bones 6×13-as részét fogják erősíteni.
Elthon John nagyon szeretne benne lenni a Glee-ben.
Haza érkezik a Jersey Shore. Azaz, tavasszal belevágnak a készítők a negyedik évadjának forgatásában, amit Olaszországban fognak felvenni.
Február 9-én kezdődik el a Warehouse 13 harmadik évadjának forgatása Torontoban.
A Syfy berendelt egy órás reality School Spirits címen Mark Burnett (Survivor, The Apprentice) és Seth Jerrett készítőtől. A produkciót a Jerrett Creative Group fogja elkészíteni, a középpontjában pedig: olyan főiskolákról, középiskolákról szól, ahol volt valamilyen szellemekkel kapcsolatos eset. Természetesen megszólaltatják a szemtanukat benne.
Február 8-án startolt a Three Sheets című sorozat a SpikeTV-n, amelyben Zane Lamprey humorista 52 epizódon keresztül fog minket világkörüli útjával leültetni, ha minden igaz.
Van néhány címünk: Pilot / Green Falls / Lockdown / The Irish Version / Training Camp / Costa Verde / TBA / The Hunting Party / The Bank Job / The Train / The Bunker / The Key / Revelation – XIII 1×01-13; Like a Virgin / Unforgiven / Mannequin 3: The Reckoning / The French / Mistake / …And Then There Were None / Trail of the Dead / Your Time Is Gonna Come – Supernatural 6×12-18; Setup / Countdown – Castle 3×16-17; Farewell Letter – Desperate Housewives 7×15; Birth Pangs / Uneasy Lies the Head – V 2×07-08; No Ordinary Proposal / No Ordinary Love – No Ordinary Family 1×16-17;
Aisha Tyler (24, CSI), Virginie Ledoyen és Caterina Murino lesz a főszerepelője a XIII kanadai-franciai koprodukciónak, amit Gil Grant (NCIS: LA, 24) fog írni, míg a showrunner-je Wanda Chaffey lesz. Torontoban fogják felvenni egyébként és 33 millió dollárba fáj majd a projekt.
Elhalasztották Terry O’Quinn és Michael Emerson közös projektjének, az Odd Jobs-nak a megvalósítását következő idényre.
Michael May vendégszerepelni fog a One Tree Hill 8×14-ben.
Február 1-jén új tévécsatorna indul a briteknél Sky Atlantic néven. Íme a műsorrendjük.
Alfred Molina kapja meg a helyét a Skeet Ulrich-nek.
Beküldte: Kanyecc 2011 January 25, 18:13-kor a(z) Kulisszák mögött témába.
Wynonna_ nevű twitter ismerősöm (nevezhetlek így ugye?) a kanadai Vancouver-ben tanul, okosodik, művelődik. Magát a várost nem hinném, hogy be kell mutatni, mivel itt forgatják többek között: a Fringe-et, a Human Target-et, a Chaos-t és még sok mást. (Íme egy lista a közeljövő újdonságairól.) Több ember biztatására belekezdett a http://wynonna.blogspot.com/ oldalába, ahol az élményeiről számol be, azaz legutóbb egy HT és a Chaos forgatásán látottakról. És miért ajánlom figyelmetekbe? Azért mert rengeteg insider anyagot tartalmaznak, így reméljük, hogy a folytatásban is szállítani fogja a képeket, az írásokat, az élményeket.
Nem mellesleg, ha valaki rajong az érintetlen tájakért, akkor ajánlom figyelmébe a képes blogját is, ahol (a további bts-es képek mellett) gyönyörű tájképeket találhattok.
Beküldte: Kanyecc 2011 January 21, 1:29-kor a(z) Nézettség témába.
A Fox leadta a Human Target szerdán elmaradt dupla epizódját. A rajongók örüljenek a hétközepén lévő blokkjának, mert a halálnapon nem tudja hozni azt a gyenge nézőszámot se. A Supernanny simán lenyomta. A CSI: New York lett a nap legnézettebbje. A Medium csúnyán elmaradt tőle, érthető a kaszája. Immáron nincs helye a rendes krimik között.
Kábeles csatornákon zajlott az élet, hiszen a Gold Rush: Alaska a Discovery Channel egyik aranybányája. 5. részt követően is 3.5 milliót tudott hozni. Sanszos a második évadjának bekérése. A Flying Wild Alaska se teljesített rosszul, bár érzésem szerint, lesz még 2 millió alatt. Nyitott The Ricky Gervais Show is, aminek a Golden Globe remek felvezetőt adott. Nézettebb, persze nem volt. A Say Yes to the Dress premierhez képest erősödött. A VH1 leadta a Critic’s Choice Awards-öt. A Syfy-on elstartolt a Merlin, ami 1.45 milliót hozott.
Az angoloknál a Hustle félre dobta a papírformát és erősödött a nyitáshoz képest. A Children’s Hospital már nem osztotta ezt a nézetet. Újoncként bemutatkozott pénteken: a Can’t Take It With You és a Fast and Loose. Szombaton a Primeval-re kellett odafigyelni, ami megint csak magára szedett pár ezer nézőt. A CSI: New York sokat esett az évadpremierhez képest. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2011 January 21, 0:42-kor a(z) Nézettség témába.
Remekül tartja magát a Wipeout. Nem számítottam részéről jelentős csökkenésre, és nem is hagyott cserben bennünket. Az ABC-nek is van egy elit gameshow-ja, amit imádnak a nézők. A napot a Grey’s Anatomy nyerte, viszont a szerdai Obamás beszédnek hála, ismétlést kapott az Off the Map. Az NBC átismételte az egész napot, ahogy a The CW is. A Fox nyomatja a Million Dollar Money Drop-ot, de hogy minek?
A Jersey Shore megint pofátlanul nézett volt. Nem elég, hogy megdöntötte a premier nézettségét cirka 120 ezerrel, de a 12 és 17 évesek 1/3-át leültette az MTV képernyője elé. Az milyen már? A bitang mindenit.
Az angoloknál bemutatkozott a Human Planet című produkció. Folytatódott a Come Fly with Me, ami közel 6 milliót produkált. Elstartolt a Relocation, Relocation nyolcadik évadja. A Shameless tartja magát 2.6 millión. A Michel Roux’s Service esett. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2011 January 19, 17:18-kor a(z) Hírek témába.
Van néhány epizódcímünk: Immortality – Fringe 3×13; Gallows Pole – Supernaturalb 6×17;
Michael B. Jordan (Friday Night Lights) vendégszereplője lesz a Parenthood 2×14-nek.
Február 1-jén dupla különkiadás érkezik a The Real Housewives of Beverly Hills-ből.
A Disney Channel április 15-én fogja leadni a Lemonade Mouth-t.
Az NBC már megint módosította a műsorrendet. Az America’s Next Great Restaurant átkerült március 6-ára 20 órára, míg a The Marriage Ref második évadja március 16-án debütál 21 órakor. Ezen kívül a Parenthood marad 22 órakor, míg a Law & Order: Los Angeles február 8-án tér vissza új részekkel.
A Lie to Me 3×13-ban vendégszerepelni fog: Alexandra Lydon, Ashton Holmes, Brandon Jones, John Knox, Michael B Jordan, Paul Jame, Monique Curnen és Kate Bond.
Tony Hale (Arrested Development) vendégeskedni fog a Human Target 2×12-ben.
Harry Shum és Darren Criss szerepelni fog a Glee-ben.
Elon Gold (Stacked) vendégje lesz a Bones 6×12-ben.
A Fox berendelte a Tim Kring (Heroes) új pilotötletét, a Touch-ot. A sztori középpontjában egy apa van, aki felfedezi, hogy autista fia meg tudja jósolni a jövő egyes eseményeit. Kring fogja írni és lesz az exec. producere, míg mellette ott lesz: Peter Chernin és Katherine Pope.
Larisa Oleynik visszatérő szerepelője lesz a Hawaii Five–0-nak.
A Parks & Recreation és az Eastbound & Down is jelen lesz a Paley Television Festival-on, ahol még a Freaks & Geeks, a True Blood, a The Walking Dead és a Supernatural is ott lesz.
3.8 millióan nézték a Being Human US-t, ami nagyon korrekt kezdés, pláne, hogy a Syfy midseason-jában startolt semmi felvezetés nélkül.
Larry King Live utolsó részét 2.2 millióan nézték, míg a Piers Morgan Tonight 2.1 millióval jelentkezett. Egyébként Piers mindhárom első vendége 1954-ben született. Oprah-ról, Howard Stern–ről és Condoleezza Rice-ről volna szó.
Derek Hough táncolni fog a Better with You-ban, ugyanis tánctanárt fog alakítani.
Nevadába költözik a Brown család, azaz a Sister Wives sztárcsaládja.
Melora Hardin csatlakozott a TBS-es The Wedding Band-be.
William Frost szintén beugrik a Chase-be.
Santiago Cabreta csatlakozott a Fox dráma pilotjába, az Alcatraz-ba.
Kevin Williamson-nal, a Vampire Dieries kapcsán készült egy interjú, melyet itt olvashatjátok el. Itt pedig egy másik Daniel Gillies-szel.
Include Rachel; Corbin Bernsen és Joshua Leonard lesz a vendégszereplője a Criminal Minds 6×15-ös részének.
Nincs kizárva, hogy előbb kapjuk meg a TheWalking Dead-et. Nem sokkal, de mivel a Mad Men nem tér vissza idény nyáron, így elképzelhető, hogy előbbi fogja pótolni, és így a kezdés nem októberre, hanem júliusra fog esni.
Forgatáson készült képek a Fringe-ből, illetve a Supernatural-ból.
Andrew Rothenberg-gel (The Walking Dead) kérdezz-feleleket játszottak.
Sebastian Roche kitwitelte, hogy hamarosan Vancouverben fog forgatni, már csak az a kérdés, hogy a Supernatural-ba vagy a Fringe-be tér-e vissza. Egyébként Samantha Smith is lehet, hogy vissza fog előbbibe térni.
Tricia Helfer vendégszereplője lesz a No Ordinary Family-nek.