Plakátba zárva: Hunters

 
Beküldte: Kanyecc 2020 January 6, 18:06-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Az Amazon év eleji portfóliójában kap helyet egy eléggé ígéretes elképzelés, ami a Hunters címre hallgat. A címválasztás talán azért se a legszerencsésebb, mert eléggé közkedveltnek tekinthető, hiszen a Syfy-nak is volt egy ilyen kábeles sorozata; valamint a „The” előtaggal a Hallmark Channelnek egy tévéfilmje, amit még 2013-ban adott le Jeffrey Schechter írásával. Oké, ez már a múlt, viszont most koncentráljunk a jelenre.

A történetének középpontjában: olyan (ember)vadászok állnak, akik Amerikába menekült magas rangú náci tisztek levadászására veszik a fejüket, hogy ezzel megakadályozzák a Negyedik Birodalom létrejöttét. Az 1970-es évek második felében járunk, a helyszín pedig New York állama.

A forgatókönyvért: David Weil és Alfonso Gomez-Rejon felel – utóbbi, mint rendező. A szereplők között, csak hogy pár nagyobb nevet mondjak: Al Pacino, Jonah Heidelbaum, Kate Mulvany, Josh Randor és Carol Kane kap helyet. Mellettük persze még ott van: Becky Ann Baker, Caleb Emery, Ebony Obsidian, Greg Austin, Henry Hunter Hall, James Le Gros, Jeannie Berlin, Jerrika Hinton, Julissa Bermudez, Lena Olin és Tiffany Boone. Az exec. producerek között: Jenna Santoianni, Jordan Peele és Nikki Toscano.

Íme az első kedvcsináló plakát hozzá. 10 része már berendelésre került, premierje: február 21-én lesz aktuális.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 November 4, 18:23-kor a(z) Hírek témába.

  • December 5-én érkezik a Netflix-re a V Wars című sorozat, amelyben Ian Somerhalder az egyik főszereplő. Egy másik érdekesség vele kapcsolatban, hogy lesz olyan epizódja, amit ő maga rendezett.
  • December 8-án érkezik a Showtime kínálatába a Work in Progress 1. évadja.
  • A november 12-én elstartoló Disney+ kínálatában feltűnik egy új sorozat Pixar IRL címmel, ami nagyjából arra lenne kihegyezve, hogy a Pixar animációs figuráit átültetik a mindennapi életbe, és megnézik, hogy ahhoz miként viszonyulnának.
  • A Hulu megkezdte a legújabb közel jövőben debütáló sorozatának a marketingjét, a Normal People-nek. Az elképzelésnek könyv alapjául az azonos című Sally Rooney könyv szolgál, ami két fiatalra helyezi a hangsúlyt egy nyugat-ír kisvárosban. Középpontjában: egy népszerű srác és egy magányos lány, akiket a sors úgy hoz össze, hogy utóbbi édesanyja előbbinek munkát ad. A főszereplők sorában: Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal. A készítők között: Lenny Abrahamson, Mark O’Rowe és Alice Birch, valamint Hettie McDonald, Ed Guiney és Anna Ferguson.
  • November 13-án kerül műsorra az 53. CMA Awards, aminek az ABC szolgáltat otthont. A díjátadók között ott lesz: Bobby Bones, Blanco Brown, Hannah Brown, Deana Carter, Kristin Chenoweth, Janie Fricke, Jim Gaffigan, Vince Gill, Kathy Mattea, Martina Mcbride, Midland, Craig Morgan, Jennifer Nettles, Madelaine Petsch, J.B. Smoove, Pam Tillis, Morgan Wallen és Trisha Yearwood. A csatorna a szerdai egész estéjét neki szánja.
  • Vélhetően 2020 januárjában folytatódik a The New Pope, ahova nemrég csatlakozott új arcként: Mark Ivanir, Henry Goodman, Ulrich Thomsen és Massimo Ghini.
  • A Disney+-ra érkező WandaVision című sorozat a legújabb Doctor Strange-filmet, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness-t fogja felvezetni. A mozifilm premierje: 2021. május 6-ra van kiírva, ha nem történik csúszás.
  • Sean Bean (Game of Thrones) csatlakozott a Snowpiercer második évadjába. A sorozat legkorábban 2020-ban kerülhet képernyőre.
  • Kitűzték a The Witcher 1. évadjának startját, ami december 20-ra esik. A Netflix nagyot fog szakítani nézettség szempontjából, hiszen karácsony előtt vélhetően mindenki benevez a fantasy-ra, amiből egyébként a készítők 7 évadnyi történetet látnak. Nyilván tudják sűríteni és hígítani,  hiszen eléggé nagy univerzumról van szól.
  • Legkorábban 2020-ban kaphatjuk meg az Amazon Prime által berendelt Hunters című elképzelést, ami az 1977-es év New York-jába invitál minket. A szereplők között olyan nevek kapnak helyet, mint Al Pacino és Logan Lerman, valamint: Jerrika Hinton, Josh Radnor, Kate Mulvany, Tiffany Boone, Greg Austin, Louis Ozawa Changchien, Carol Kane, Saul Rubinek, Dylan Baker és Lena Olin. A készítők sorában: David Weil, Win Rosenfeld, Tom Lesinski és Nelson McCormick. Korábban a The Hunt címen emlegetett projekt középpontjában: nácivadászok egy csoportja lesz Amerikában.
  • A truTV berendelte a Hot Ones: The Game Show-ból 20 epizódot. A házigazda Sean Evans. Alapjául a népszerű Youtube-sorozat szolgál, amelyben a pop-kultúrára hajazó kvízkérdéseket egyvelegítik a csípős ételekkel.
  • Ron Fitzgerald és Rolin Jones lesz a showrunner-je az HBO által berendelt 1930-as évek Los Angeles-ében játszódó Perry Mason-nek. A csatorna még nem tűzte ki a premier időpontját.
  • Nem sokat variált az ABC a karácsonyi időszak előtt futó holiday versenysorozatán, a The Great Christmas Light Fight-on, ugyanis nem csak kitűzte a 7. évadjának premierjét december 2-re, de még visszarendelte 2020-ra is a 8. etapját. A zsűritagok sorában idén: Carter Oosterhouse és Taniya Nayak foglal helyet. A főnyeremény: 50 ezer dollár lesz.
  • November 8-án startol a Netflix kínálatában a Green Eggs and Ham, ami a streaming szolgáltató legújabb animációs sorozatainak egyike. A hangok sorában ott van: Michael Douglas, Adam DeVine, Eddie Izzard, Diane Keaton, és Keegan-Michael Key.
  • Raphael Bob-Waksberg, a BoJack Horseman készítője a Vulture-nak adott interjút a sorozat záróévadja kapcsán.
  • Az NBC elkaszálta a The InBetween címre hallgató sorozatát az 1. évadját követően.
  • Hasonlóan döntött az USA Network a Pearson kapcsán, ami ugye a Suits-nak lett volna a spinoff sorozata. Hiába vezették fel vele, nem hozta azokat a számokat, amivel egy 2. évadra zöld utat kaphatott volna.
  • A Discovery Channel zöld utat adott a Moonshiners 9. évadjának. November 19-én érkezik is a friss etap.
  • December 4-én mutatkozik be a Discovery Channel legújabb verseny reality-je, a Man vs. Bear. Eléggé elvetemültnek ígérkezik a leírása alapján.
  • November 8-án debütál a Disney Junior műsorán Puppy Dog Pals a 3. évaddal – aminek 4. etapját is bekérte a csatorna. Előbbi vendég-hangjai között lesz: Darius Rucker, Jennifer Nettles, Chi McBride, és Malcolm-Jamal Warner.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 July 10, 12:09-kor a(z) Hírek témába.

  • Alex Kingston csatlakozott a Gilmore Girls folytatásába.
  • Eloise Smyth főszerepet vállalt az ITV-re érkező Harlots című sorozatba – amit a Hulu-val koprodukcióban készítenek el Moira Buffini felügyelete alatt. A sztori a 18. századi gregoriánus Londonában játszódik, ahol a szex, mint árucikk éppen virágzásnak indul. A főhős egy anya, aki egy borbély tulajdonosa. Helyet kell állnia a konkurencia ellen, valamint a lányainál is meg kell felelnie. További szereplők: Samantha Morton és Jess Brown Findlay. A rendezésért: John Cameron Mitchell lesz a felelős.
  • Adrian Martinez főszereplőként csatlakozott a The Blacklist: Redemption című újoncba.
  • A Syfy megvált a Hunters című sorozatától. (A döntés adta magát, ugyanis a jelenlegi leggyengébb újoncuk volt. Az első etapja 315 ezret hozott mindössze, valamint 0.08-as demót. Nem sokkal maradt el a Bitten S3-tól, ami 347 ezerrel zárt.)
  • A DirecTV (vagy másabb nevén az Audience Network) berendelte a Kingdom 3. évadját.
  • A TNT zöld utat adott az Animal Kingdom 2. etapjának. (A csatorna házán belül erősen a középmezőnyben – de inkább annak végén – foglal helyet. Átlagban 1.230 milliót hozott, valamint 0.43-as demót. További érdekesség, hogy az Agent X-et 1.101 milliós átlaggal kaszálták el – bár igaz, hogy 18-49-ben: csak 0.23-as a demóátlaga.)
  • Négy újabb főszereplővel bővül a The Walking Dead szereplőgárdája. Most Jeffrey Dean Morgan, Tom Payne, Austin Amelio és Xander Berkeley írt alá az AMC sorozatába.
  • Ha már The Walking Dead, akkor érdekességből mutatnám, hogy a 7. évadban kik lesznek a tényleges főszereplők: Andrew Lincoln (Rick), Norman Reedus (Daryl), Steven Yeun (Glenn), Lauren Cohan (Maggie), Chandler Riggs (Carl), Danai Gurira (Michonne), Melissa McBride (Carol), Michael Cudlitz (Abraham), Lennie James (Morgan), Sonequa Martin-Green (Sasha), Alanna Masterson (Tara), Christian Serratos (Rosita), Josh McDermitt (Eugene), Seth Gilliam (Gabriel apja), Ross Marquand (Aaron), Austin Nichols (Spencer), Jeffrey Dean Morgan, Tom Payne, Austin Amelio és Xander Berkeley.
  • Angel Parker csatlakozott a BET-féle Rebel című ötletbe.
  • Nazneen Contractor kiszállt az NBC-s Chicago Justice-ból, mivel átigazolt a CBS-féle Ransom című ötletbe, ahol Sarah Greene és Brandon Jay McLaren is jelen lesz. Az ötletet koprodukcióban készíti el a csatorna a TF1 nevű francia tévével. A sztori középpontjában: egy profi túsztárgyaló lesz, aki jobban ismeri a bűnözőket, mint ők önmagukat. A manipulálást már-már professzionális módon űzi, ami konfliktusokat szül a magánéletében. A főszerepet: Luke Roberts kapta.
  • Zachary Quinto aláírt a Biopunk: DIY Scientiests Hack the Software of Life című adoptációba, mint főszereplő.
  • Colin Cunningham a Syfy-féle Blood Drive-ba csatlakozott.
  • Harold Perrineau és Jen Lyon főszerepet vállalt a TNT-féle Claws-be, ahova korábban Niecy Nash is castingot nyert. Eliot Laurence készítésével berendelt pilot egy dramady-nek ígérkezik, ami egy dél-flóriadi körömszalonra fókuszál, ahol 5 manikűrös nő életét követhetjük nyomon, akik belekóstolnak a szervezet bűnözésbe.
  • Liz Sczudlo (The Following) írásával és Chris Grismer rendezésével a Lifetime bekért még májusban egy pilotot Sea Change címmel. Azóta megkezdődött a casting, ahova Emily Rudd, Skyler Maxon (Faking It), Keenan Tracey (Bates Motel) és Maria Dizzia (Orange is the New Black) felvételt nyert. Az ötlet alapjául Aimee Friedman YA-regánye szolgál. Középpontjában: egy fiatal lány, aki apja halála után egy kis szigetre költözik, hogy elhidegült anyjával folytassa az életet, ám ott számos konfliktusba kerül. Mindezt némi természetfeletti pikantériával is megízesítik, ugyanis rejtélyekkel teli szigetet sikerült választania, amelynek legendái lehet, hogy igazak.
  • Matt Lauria főszerepet vállalt a Dimension 404-be.
  • Az ausztrál ABC berendelte a Please Like Me 4. évadját-
  • A BBC One zöld utat adott a Poldark 3. etapjának. 2017-ben térhez vissza legkorábban.
  • Az ITV berendelt Loch Ness címmel egy 6 részes misztikus thriller-t Laura Frasher főszereplésével. Tovább szereplők között: Siobhan Finneran (Happy Valley), John Sessions, Don Gilet (Holby City), Gray O’Brien és William Ash (The Tunnel). A szkriptért: Alan J Wands lesz a felelős, míg a rendezésért: Tim Haines (The Tunnel). A sztori egy kisvárosi krimi lesz, melyben egy nyomozó egy sorozatgyilkost próbál elkapni, aki kihasználja annak legendáját.
  • Az ABC elkaszálta az Uncle Buck című újoncát. (Nézettségileg: 3.829 milliót hozott átlagba, míg 1.12-es demót a 18-49-ben. A csatorna nyári szegmensében középmezőny végében szerepel. A trónt a $100 000 Pyramid tartja, ami 7.336 millión áll, illetve 1.45-ös demón.)
  • A TBS berendelte az Angie Tribeca 3. évadját.
  • A TBS zöld utat adott a Wrecked 2. etapjának.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 5, 19:51-kor a(z) Hírek témába.

  • Májusban veszik fel az Egynyári kaland 2. évadját, ahol szintén jelen lesz Vecsei Miklós, Rubóczki Márkó, Héricz Patrik, Döbrösi Laura, Schmidt Sára és Dobos Evelin, mint ahogy volt az előző szériájában is.
  • Falk Hentschel vendégszerepelni fog a Legends of Tomorrow 1×15-ben.
  • J.D. Pardo és Scott Subiono beugrik a Rush Hour 1×07-es részében, amit Steve Boyum fog rendezni.
  • Sherri Shepherd (The View) és Scott Menville vendégszereplője lesz a Rosewood 1×20-ban.
  • Június 7-én folytatódik a Casual 2. évadja a Hulu kínálatában, míg július 12-én a Difficult People 2. etapja térhet vissza. Ezen felül az évad második felében kapunk még egy dokumentumfilmet The Beastles: Eight Days a Week címmel.
  • A Hulu megtartotta a 2016-os Upfronts-ját, ennek köszönhető a tegnapi berendelés sorozat, valamint a premieridőpont kitűzések. Ott elhangzott más is, mint pl.: hogy 30%-kal növekedett az előfizetőinek a száma a tavalyi évhez képest, ami szép teljesítmény. Főleg, hogy elérték május hónapjában a 12 milliomodik előfizetőjüket. Ez javarészt a saját minőségi tartalmaiknak köszönhető, így folytatják azt, amit elkezdtek pár évvel ezelőtt.
  • Csak 2017-ben fog debütálni a The Handmaid’s Tale című sorozata a Hulu-nak, ami Bruce Miller készítésével érkezhet, illetve Elisabeth Moss főszereplésével. A sztori alapjául Margaret Atwood azonos című regénye szolgál, amit meg is filmesítettek a ’90-es években.
  • Itt tekinthető meg a Top Gear újabb évadjának a BBC America műsorán.
  • Június 15-én érkezik a Skin Wars: Fresh Paint 1. évadja, a Skin Wars ötletének első spinoffja.
  • Ha már fentebb emlegettem a Hulu-nak az előfizetői számát, akkor had emeljem ki a Netflix-ét is, aminek 81 milliós – de mindezt a világ 190 országának előfizetőivel éri el, szóval nem Amerikából származik a teljes. Jelenleg 125 millió órányi tévésorozat és film nézhető meg, azaz egy nap alatt nem végzünk vele.
  • Ha pedig már a Netflix-nél tartunk, akkor ne feledkezzünk el a Marseille premierjéről se, amit így reklámoztak a jenkiknél.
  • Június 17-én startol a Check It Out! with Steve Brule 4. évadja az Adult Swim-en.
  • Nézzük, kik lesznek a műsorvezetői a Saturday Night Live-nak a következő három hétben. Május 7-én Brie Larson-t kapjuk Alicia Keys zenei kíséretével, 14-én Fred Armisen-t a Serve-vel, míg 21-én Fred Armisen-t Courtney Barnett-tel.
  • Az ABC ledarálja az 500 Questions 2. évadját. Május 26-án startol a vetélkedő, ami új műsorvezetőt kapott Dan Harris személyében (az előző: Richard Quest volt). Egyből dupla résszel, majd folytatja pénteken, szombaton, rákövetkező kedden és szerdán – utóbbi kettő is dupla lesz, azaz 8 részt kapunk. A fináléja június 1-jén kerül a képernyőre.
  • Vanessa Williams visszatér a The Librarians 3. évadjába.
  • A Supergirl vetítési jogai komoly költséggel járnak, ugyanis a csatorna 3 millió dollárt kér el részenként, ami az egyik legnagyobb lincencdíjjal jár.
  • Russ Butler és Gabrielle Elyse főszereplőként csatlakozott a Teen Wolf 6. évadjába.
  • Teddy Sears ls Katie Cassidy beugrik a The Flash 2×22-es részének vendégei közé, ahol még John Wesley Shipp-et is megemlíthetjük.
  • Nathaniel Buzolic a The Originals 3×22-es részében lesz vendégszereplő.
  • Sare Rue (Mom) a Bones 11×15-ben lesz látható.
  • Carrie-Anne Moss (The Matrix, Jessica Jones), Sam Palladio (Nashville), Marshall Allman (True Blood), Sonya Cassidy (The Paradise) és Letitia Wright (Cucumber/ Banana) csatlakozott a Hunters 2. évadjának szereplői közé, amit 2017-ben láthatunk. A forgatás e hónapban veszi kezdetét.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 January 16, 17:58-kor a(z) Hírek témába.

  • Matt Cedeño csatlakozott a The Originals 3. évadjának szereplői közé.
  • Hamarosan külön cikkben számolunk be arról, hogy a Screan Queens 2. etapját berendelte a Fox, ahova visszatér Emma Roberts, Jamie Lee Curtis és Lea Michele is.
  • Az USA Network berendelte a Playing House 3. évadját.
  • Szintén zöld utat kapott a Falling Water címre hallgató pilot ötlete az USA-nak. Immáron sorozatként emlegethetjük Black Marters és Gale Anne Hurd közös projektjét. A történet középpontjában: három egymás számára ismeretlen ember áll, akik ugyanazt az álmot álmodják, viszont mindegyikőjük belőle különböző morzsaszeletet. A valóság és a tudatalatti gondolkodás találkozását akarják egy komplex sztori keretében elénk tárni Gale-ék, amit Juan Carlos Fresnadillo rendezésében kapnánk meg. A szereplők között: David Ajala, Lizzie Brocheré és Will Yun Lee. További készítő: Henry Bromell. Premier valamikor nyár felé.
  • Április 11-én startol a Hunters a Syfy műsorán.
  • Április 18-án folytatódik a 12 Monkeys a 2. évaddal a Syfy-on.
  • A TVLine.com megtudta a TCA Press Tour-on, hogy az egyik DC Comics-sorozatban meg lesz említve a Legion of Super-Heroes. Megy is a találgatás, hogy a Supergirl-ben, a DC’s Legends of Tomorrow-ban vagy esetleg egy harmadik nem gondoltban-e?!
  • A Netflix bekért egy komédia ötletet sorozatnak, ami a Haters Back Off címre hallgat. Az 5.7 millió feliratkozóval rendelkező Youtube csatorna szolgáltatja az ötletet, melyben Miranda Sings életére és családjára fog fókuszálni. A lány tehetségtelen, ám kellő magabiztossága miatt a net sztárjává nőtte ki magát. A főszerepet Colleen Ballinger-Evans kapta. Perry Rein és Gigi McCreery (See Dad Run, Wizards of Waverly Place) készítésével kapjuk meg a sorozatot, amiben Christopher Ballinger és Jeff Kwatinetz is közreműködik.
  • Noureen DeWulf és Omid Zader vendégeskedni fog a Life in Pieces 1×14-ben.
  • Kate Burton és Emelyn Daly beugrik a Madam Secretary 2×13-ba.
  • Rosie O’Donnell alakíthatja Bonnie ex-barátnőjét a Mom 3×10-ben.
  • Brett Gelman és Constance Marie vendégeskedni fog az Angel from Hell 1×05-ös epizódjában.
  • Az ABC fel akarja éleszteni a Dirty Dancing-et. A remake-be megszerezték Debra Messing-et. Az alapján a jól ismert film adná, amit Jessica Sharzer készíhet el Wayne Blair rendezésével. További készítők: Adam Anders, Allison Shearmur és Eleanor Bergstein. A casingban még emlegetik: Abigail Breslin-t is.
  • Adam Lambert (American Idol, Glee) főszereplésével a Fox belevág a Rocky Horror Picture Show felélesztésének, ami az 1975-ös évben futott. További szereplők: Laverne Cox, Reeve Carney, Ryan McCarten és Victoria Justice. A szkriptért Jim Sharman és Richard O’Brien lesz a felelős, míg rendezésért: Kenneth Ortega.
  • Zöld utat kapott Dan Fogelman-féle The Pitch. A sorozat középpontjában: egy női baseball játékos lesz, aki korának és nemének legjobb dobója. A főszerepet Kylie Bunbury kapta.
  • Az Amazon Instant Video elérhetővé tette a Mozart in the Jungle első két évadját erre a hétre. Tehát ingyen nézhető.
  • Február 19-én debütál a Cooked című doku sorozata Alex Gibney-nek és Michael Pollan-nak a Netflix-en.
  • Boris Kodjoe visszatérőként csatlakozott a Code Black-be.
  • Március 13-ra tűzték ki az NBC legújabb improv/szkeccs sorozatának, a Little Big Shots-nak premierjét, amit Steve Harvey műsorvezetésével kapunk meg. A készítők sorában: Ellen DeGeneres, Gerald Washington, Jeff Kleeman és Steve Harvey. Középpontjában: olyan gyermekek lesznek, akik a világ legtehetségesebbjei közé tartoznak. 8 héten keresztül lesz műsoron.
  • Január 30-án debütál a Zombie House Flipping az FYI műsorán.
  • A Vikings 4. évadjának első promóciós fotói.
  • Mike „The Miz” Mizanin vendégszerepelni fog a Supernatural 11. évadjában.
  • Március 11-én startol a PaleyFest idei mókája.
  • Angela Bassett visszatér az American Horror Story 6. évadjába.
  • Kristen Bell és Ted Danson főszereplésével várhatjuk, hogy a Good Place pilotberendelése beérjen sorozattá.

Kommentáld!

Plakátba zárva: Hunters

 
Beküldte: Kanyecc 2016 January 9, 14:09-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A Syfy próbálkozik visszatérni a gyökereihez, de ez szerintem olyan, mint mai szemmel az új Star Wars-filmet megnézni: azt a hatást már sose fogja hozni, mint hajdanánk, hiszen benőtt a feje lágyunk, fiatalként teljesen másképp álltunk hozzá. Ez így van jól, de ne vegye mindez kedvüket a próbálkozástól. Egyszer csak össze fog jönni.

Áprilisban érkezik a Hunters című sci-fi sorozatuk, aminek Whitley Strieber-nek az Alien Hunter című könyve szolgál alapjául, amit Natalie Chaidez (12 Monkeys, Heroes) dolgozott át sorozattá. A rendezésért Ernest Dickerson (The Walking Dead, Dexter) lesz a felelős, de közreműködik még Emile Levisett és Gale Anne Hurd is. A történet középpontjában: egy rendőr áll, aki eltűnt feleségét próbálja megtalálni, azonban keresése közepette rábukkan egy titkos kormányszervezetre, ami földön kívüli terroristák elkapásával is foglalkozik. A szereplők sorában: Britne Oldford, Julian McMahon és Nathan Phillips.

Az első plakát befutott hozzá, egyelőre nincs hír a premier dátumáról. Az áprilisi startot mindenképp behúzhatjuk neki, ahogy a 13 részes berendelést.

Hunters-syfy-poster

Kommentáld!

free web stats