Nézettség 04/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 26, 2:09-kor a(z) Nézettség témába.

Új epizóddal tért vissza a Once Upon a Time, ami az előzőhöz képest 7%-os növekedést produkált. Mellesleg 18-49-ben nyerte az estét 2.9-es demójával. A The Amazing Race hasonlóan jól szerepelt ilyen téren. A NYC 22 papírforma szerint csökkent, ebből kasza is lehet. A Harry’s Law se remekelt. Ha a tavalyi America’s Next Great Restaurant-ot vesszük alapul, akkor pláne, mivel hozzá képest 25%-os mínuszban. A Fox 19 órától leadta ismételten a The Simpsons és a Married… with Children pilotját, ha már a 25 éves évfordulójukat ünnepelték egy 2 órás műsorral, ami tulajdonképp 1.8-as demóval futott, mint mondjuk a nézettebb The Good Wife.

Kábeles fronton zajlott az élet, hiszen volt Game of Thrones, ami egyértelműen nyerte a részleget. Ismételten esett egy kicsit, de bőven az elfogadható felett jár. A The Client List kezd stagnálni. A The Killing beállni látszik 1.5 millióra. Nyitott a Veep az HBO-nál, ami überelte a Girls számait. (Holnap majd benevezünk rá.) A Showtime produkciók 4-500 ezren.

A briteknél volt vasárnap is The Voice UK, ami főlényesen nyerte az estét. A Silent Witness látta ennek előnyét, ami felkúszott 6 millióra. A Vera 2. évadja elstartolt, persze elmaradt az előző évadtól, melynek premierjét: 6.75 millióan, míg fináléját: 6.51 millióan nézték. Ehhez képest most 4.48 millióval sorozatminimumon. A Channel 4 műsoráról búcsúzott a Homeland, ami összehozta a sorozatrekordját a briteknél 1.91 millióval.

Az ausztráloknál a The Voice AUS döntött egyéni rekordot 2.691 milliójával. Mellesleg náluk a Touch jobb számokkal fut, mint egy Castle. Érdekes. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 04/01 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 6, 13:14-kor a(z) Nézettség témába.

Ha a CBS nem adott volna ACM Awards-ös, akkor a Desperate Housewives és a Once Upon a Time nyerte volna a főműsoridőt 20 óra után. Mellesleg 18-49-ben utóbbi verte előbbit. A GCB-nek a kaszája nagyon érik, mivel az NBC-s sorozatok szoktak ilyen nézőszámmal előrukkolni. A Bob’s Burgers se áll jobban, bár számomra az is értetlen tény, hogyan kapta meg a 2. évados berendelését. Majd talán idén megtörténik az igazságszolgáltatás.

A The Killing 1.8 millióval startolt, ami teljes lakosság körében 33%-os visszaesés. Ebből 661 ezer volt a 18-49 éves csoport, ami pedig 26%-os csökkenés. A Shameless 1.45 millióval búcsúzott, ami az első évadzáráshoz képest +26%-os növekedés. A House of Lies 775 ezerrel távozott, anno pedig 1.03 millióval debütált. A Californication 768 ezerrel zárta az 5. évadját, ami a 4.-hez képest 40%-os emelkedés. A Game of Thrones, mint azt már írtuk, minden rekordját megdöntötte, de istenigazából ezt is vártuk tőle. A Mad Men esett.

A britek folytatták a Titanic minisorozatnak a premierjét. Hozta a várt visszaesését. Ezen kívül a Once Upon a Time megdöbbentően jó számokkal nyitott a five műsorán. Visszatért még a Silent Witness is a 15. etapjával. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/18 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 22, 2:17-kor a(z) Nézettség témába.

13%-ot esett előző héthez képest a GCB. Sok. Főleg, hogy a Desperate Housewives azon sorozatok között szerepelt, amelyek nézettségileg emelkedtek. Egyébként a Detroit 1-8-7 tavaly ilyenkori teljesítményét 81%-kal múlta felül, de csak azért, mert utóbbi gyenge volt. A CSI: Miami nyerte a timeslotját, ahogy a The Good Wife is. A Once Upon a Time-ot a TAR már veri. Hol a hajdani 13 millió, amire felfigyelt a világ?

A kábeles részleg egyértelműen a The Walking Dead-ről szólt. Cefetül erős zárást produkált, pláne ha rápillantunk a 4.7-es célközönség demójára. Hány országos produkció irigyelhette el ezt tőle? Mind a 18-49 évesek körében, mind a 25-54 éveseknél az egyik legfelkapottabb vasárnap esti kikapcsolódás lett. Sőt, verte a Once Upon a Time/NCAA Overrun duót, melyek mindössze 2.9-es demóval futottak. A Talking Dead is szépen szerepelt. Az este másik felkapottja a szindikátusi sugárzásba adott Frozen Planet, amit 7 csatorna kezdette el adni. Ezen kívül a House of Lies lenyomta a Californication-t, először az életében.

A briteknél a Homeland felülmúlta magát. Évadpremierjét 2 millióan látták, ehhez képest már 2.11 millión van. A Channel 4 jól vásárolt. A napot a Dancing on Ice nyerte, ami nem meglepő. Az Upstairs Downstairs se teljesített rosszul. A Being Human messze a fénykorától, viszont az 5. évad így zsebben is lehet.

Az ausztráloknál a New Girl nézettebb a Castle-nél. Ezen kívül a Formula 1 lett a nap 2. legnézettebb műsora, az 1. továbbra is a My Kitchen Rules. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 08/07 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 21, 10:13-kor a(z) Nézettség témába.

A Fox leadta a Teen Choice Awards-öt. A Big Brother-rel került párba, így esélye se volt jól teljesítenie. A The Marriage Ref duplázott, bár csak epizód szempontból, mert a nézőszám elmaradt. A Same Name nyerte a timeslotját, de sokat köszönhet felvezetőjének. Mellesleg a CSI: Miami ismétlés csak 4 ezer nézőt vesztett belőle.

Kábeles csatornák körében tartolt a Falling Skies. Összehozta a második legnézettebb epizódját. Célközönség mutatója szintén pazarra sikerült. Teljesen megérdemelten kapta meg a második évadjára szóló berendelést – persze ha a számok bűvöletében vagyunk, mert sztori szempontjából több részről panasz érkezett rá. A The Glades tartja magát 2 millió felett. Halkan és csendesen, de araszolgat, ami teljesen jó. A nap meglepetése a True Blood lett, ami 2.9-es demójával a Big Brother-t is lenyomta.

A briteknél zuhant egy nagyobbat a Dragons’ Den a premiert követően. A Sugertown kisebbet a harmadik hetében. A Law & Order: U.K. is hasonló cipőben. (Részeltek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/31 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 15, 8:45-kor a(z) Nézettség témába.

Papírforma szerint visszaesett a Same Name a második hetében. A Big Brother ellenben jócskán megerősödött. Majd 1.5 millióval zárt erősebben. A The Marriage Ref számíthat a kaszájára.

Kábeles fronton a True Blood nyerte a napot minden tekintetben. Célközönségben a 2.8-as demójával mellesleg jó pár országos tévésorozatot is maga mögött tudhatott. A Falling Skies is remekelt 4.3 milliójával a TNT jogosan adta meg második évadra szóló berendelését. A Leverage-t messze felülmúlja nézőszámban. Egyébként elég erős 18-49-es demóval futott a Nascar az ESPN műsorán.

A briteknél debütált a Dragons’ Den kilencedik évadja. A Top Gear összességében 5.5 millió felett zárt, így náluk nyerte a napot. A Sugartown –500 ezerrel, a Holiday Hijack -400 ezerrel zárt kevesebbel a második hetén. A Law & Order: U.K. is csökkent. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/24 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 14, 10:30-kor a(z) Nézettség témába.

Országos tévén bemutatkozott a Same Name. A 21 órás timeslotját nyerte, így a CBS örülhet, végre nem egy olyan realityt rendelt be, aminek nincs élete már az elején. A The Marriage Ref ellenben a 22 órás leggyengébbik tagja. A Body of Proof ismétlés is lenyomja. A Big Brother továbbra is a vasárnap legnézettebbje.

A True Blood tartja a szintjét. 5.261 milliójával nagyon kimagaslik az első etaphoz képest. A Falling Skies kicsit megbicsaklott, de így se esett 4 millió alá. Mellesleg 1.4-es célközönség demójával annyira volt nézett, mint egy Same Name. Az Entourage is debütált a nyolcadik évadjával. A The Glades tényleg számíthat a 3. etapjára, mert tartja magát 2 millió felett. A Breaking Bad a második hetében hozta a visszaesését.

A briteknél a Law & Order: U.K. jókorát zuhant. 1 milliónyi nézőjét vesztett. Újoncként bemutatkozott a Sugartown és a Holiday Hijack. A Top Gear is esett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/17 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 13, 1:38-kor a(z) Nézettség témába.

Országos tévécsatornákon alig van valamicske élet. A The Marriage Ref araszol, de hogy ebből második évadra szóló berendelés nem lesz, az is biztos. A Big Brother stabilan tartja magát a 2. helyen a teljes lakosság körében, míg célközönségben abszolút nyertes.

Kábeles fronton már több mindenre ki lehet térni. Ott van a True Blood, ami 18-49-ben jobb demót produkált, mint bármelyik más sorozat országoson. A Falling Skies is remekel. 4.2 milliójával abszolút elégedett lehet vele a TNT. Pláne úgy, hogy a Leverage-t beelőzte. Az Ice Rood Truckers is számíthat a 6. évados berendelésére. A nap legnézettebbje a Women’s World Cup volt, amit 13.458 millióan néztek az ESPN műsorán. 4.7-es demót hozott célközönségben. Ejha. Rekordot döntögetett. Elstartolt a Breaking Bad is, ami sorozatcsúcsot állított be. A Curb Your E. is remekelt.

A briteknél a Law & Order: U.K. tartja magát. A Top Gear szintén. A Fake or Fortune? kezd beállni. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/10 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 22, 10:05-kor a(z) Nézettség témába.

A Big Brother továbbra is tartja magát a legjobbak között. A 60 Minutes és a Primetime ellen nem tud labdába rúgni. Az NBC Women’s U.S. Open Golf-ot közvetített, amit a kutya se nézett, szóval a The Marriage Ref nem éppen kapott kiváló felvezetést.

Az élet inkább kábelen van, ahol a True Blood összehozott 5 milliós nézettséget, melyhez 2.8-as célközönség demó társult. A Falling Skies minimális csökkenést produkált, de bőven az elfogadhatón belül. A Leverage visszakúszott 3 millió fölé. Érik nagyon a berendelése. A The Glades szintén remekelt az A&E-n. Az Ice Road Truckers-t se unják a nézők. Az In Plain Sight jelenleg az éppen futó USA Network-ösök egyik gyenge pontja. Igazából nem hiányolnám. A Curb Your Enthusiasm meg honnan szedett össze 1.7 milliónyi embert?

Panaszkodtam a napokban a Law & Order: U.K. nézettségére, de nem kellett volna, mert 5.85 milliós évadnyitásával remeknek tekinthető. Ez alapján akár jöhet a hatodik is. Nagy kérdése, hogy mennyit veszít a következő részre. A Family Guy tartja magát 1 millión a briteknél. A Top Gear beállni látszik. A Fake Or Fortune? nagyot csökkent. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Elkezdődött a nyári időszámítás – II. felvonás

 
Beküldte: Kanyecc 2011 June 6, 19:17-kor a(z) Heti adag témába.

Jönnek vissza a nyári sorozatok. No meg érkeznek a premierek, amikről alig írtunk. Múlt héten már páran visszatértek. Köztük az America’s Got Talent, a The Glades, volt premier is, többek között: a Teen Wolf és a Love Bites személyben. Mindről érkezik kritika, kis türelmeteket kérnénk.

A héten se lesz megállás. Az ABC Family hozza az első felvonását, melyben a Switched at Birth debütál a veteránnak számítható The Secret Life of the American Teenager társaságában. Kedden az USA Network terítékén tűnik fel a nyári kínálatuk egyik fele. A hét utolsó napja a Glee rajongóinak fog kedvezni, mert bemutatkozik a nagyérdemű előtt a The Glee Project, azaz a Glee reality változata, ami végül az Oxygen műsorán landolt. Tudjátok, a győztes szerepelni fog a sorozat harmadik évadjában, szóval a tét nem kicsi.

Szám szerint cirka 10 darab premierről beszélünk. Nem rossz.

Június 6. (Hétfő)
Masterchef – 2. évad (Fox)
Switched at Birth – 1. évad (ABC Family)
The Secret Life of The American Teenager – 4. évad (ABC Family)

Június 7. (Kedd)
White Collar – 3. évad (USA Network)
Covert Affairs – 2. évad (USA Network)

Június 9. (Csütörtök)
Ridiculousness – 1. évad (MTV)

Június 12. (Vasárnap)
The Protector – 1. évad (Lifetime)
The Glee Project – 1. évad (Oxygen)
Bridezillas – 8. évad (WE)
Ice Loves Coco – 1. évad (E!)
Keeping Up the Kardashians – 6. évad (E!)

Kommentáld!

free web stats