A Producerek szerint 2015-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 27, 19:21-kor a(z) díjátadók témába.

A lista utolsó tagjához érkeztem – már ami a szakszervezetek díjátadóit jelenti. Már csak a producerekkel voltam adós, azaz a PGA Awards-szel, hosszabb nevén a Producers Guild Awards-szel. Ha rangsorolnom kellene a kiosztók sorában, akkor az írókkal és a rendezőkkel emlegetném egy kaptafa alatt, hiszen hármójuk közötti harmónia elengedhetetlen a sikerhez. (Előjáróban annyit még, hogy a későbbiekben végig tervezek futni a kanadai részlegen is, hiszen náluk külön fellelhető a legtöbb főcéh saját céhe.)

Az HBO indult a legnagyobb eséllyel, hogy begyűjtsék a legtöbb díjat, ehhez képest csak egyet tudott kiváltani. Ez is arra ad következtetni, hogy nincs nagy jelentősége a jelölés számnak. Sőt, fokozni lehet a fokozhatatlant, ugyanis mind a Game of Thrones, mind a True Detective brigádja üres kézzel távozott az eseményről, sőt, még a Veep-pel se tudtak érvényesülni.

Mindezt alapul véve sincs panaszra okom, mert a végeredménnyel egyet kell értenem. Mindegyik kategóriában egy olyan befutott nyert, ami megérdemelte. Persze akad olyan, ahol rásegíthetett a döntésre az „utolsó évad” jelzője, vagy éppen a remek sajtóvisszhang. Ezek a belsős infók úgy se kerülnek napvilágra, így passzolom, de nem lázadok semmiképp. Az viszont külön meglepetés, hogy egy újabb Cosmos: A SpaceTime Odyssey díj született.

Akit érdekelne a jelölések, azok klikkeljenek ide; akik az előző évi történésekre, azok pedig ide; viszont a tovább mögött a 2015-ös befutottak!

Tovább…

Kommentáld!

A Rendezők szerint 2015-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2015 February 11, 10:47-kor a(z) díjátadók témába.

Január arról szólt, hogy összegyűjtsük és megírjunk az összes tévésorozattal (is) foglalkozó szakszervezetnek az éves díjjelöléseit. Februárban már könnyebb dolgom van, mert csak elő kell venni az archívumot, és sorjában végig menni a történéseken. Nem követek kronológiát, ahogy érkezik, úgy fogom közölni a már kikörvonalazódott végeredményeket. A színészekről már olvashattatok, most pedig jöjjön egy másik fontos céh, a rendezőké.

Katey+Sagal+Lisa+Cholodenko+67th+Annual+Directors+zOcRJgV-SJcl
Katey Sagal és Lisa Cholodenko

Avagy hosszabb nevén a Directors Guild of America Awards-ről van szó, amit 2015-ben hatvanhetedik alkalommal rendeztek meg. Természetesen a filmes részleget is díjazták, de ők nem játszanak felénk. A sorozatoknál ismételten akadtak meglepetések, hiszen a drámáknál a legesélyesebbnek tartott True Detective hoppon maradt. (Aki látta az 1×04-es epizódját, melyben cirka 6 percet vezénylet le Cary Joji Fukunaga vágás nélkül, az tudja, hogy ez az HBO-nak elég nagy érvágásnak tekinthető.) A döntés minket is meglepett, de hát ezért imádjuk az ilyen céheket, illetve azért, mert a populáris ötleteket nem hagyják érvényesülni. Ebből már kikövetkeztethető, hogy a Trónok harca se kapott díjat. Akkor mégis ki?! Az a tovább mögött van!

Mielőtt odaklikkelnétek had emlékezzek meg Jill Soloway-ről, aki az Amazon-nak megszerezte az első DGA Awards díjat. Vagy éppen fordítva is nézhetjük, hiszen pont az Amazon produkciója kellett ahhoz, hogy végre kiélhesse rendezői énjét és megkaparíntsa a legjobb komédiának járó rendezői díjat. Lisa Cholodenko szintén hasonló cipőben. Újoncként jelölték a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában, ahol maximum Ryan Murphy lehetett a legnagyobb ellenfele – még hozzá házon belül, hiszen mindkettőjük egy-egy HBO-s produkcióval indult az elismerésért.

462974480
Így örült Jill Soloway és Taraji P. Henson a Transparent-ért kapott díjáért!

Az HBO hiába szerzett 8 jelölést, ebből mindössze egyet tudott érvényesíteni. Ezzel szemben az Amazon Prime sokkal jobban csinálta, hiszen egyetlen jelölését díjra tudta váltani, amivel 100%-os teljesítményt produkált.

A végére pedig még had említsem meg azt, hogy Glenn Weiss 12 jelölése mellett a 7. DGA-díjat tudhatja magáénak. 2010 óta folyamatosan nyeri a Tony Awards rendezésekkel a maga kategóriáját, ami azt jelenti, hogy zsinórban a hatodikat tudhatja magáénak. Nem semmi teljesítmény, vajon jövőre sikerül a trónfosztása? Akit érdekel a győztesek kiléte, az klikkeljen a tovább mögé – de csak miután vetett egy pillantást a jelöltekre!

Tovább…

Kommentáld!

Jimmy Fallon portréfotókon

 
Beküldte: Kanyecc 2014 December 7, 22:34-kor a(z) Promo témába.

Rövid, tömör és egyértelmű leszek: az Entertainment Weekly, azaz az EW jövő héten megjelenő számában lefotózta Jimmy Fallon-t, aki simán az év talkshow mestere nálam. Ezt a fotósorozatot lehet a folytatásban megnézni.

Jimmy-Fallon-Outtake-06

(A tovább mögött folytatódik a galéria!)

Tovább…

Kommentáld!

A Közönség szerint 2012-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 24, 7:42-kor a(z) díjátadók témába.

Kiosztották a People’s Choice Awards díjait immáron 38. alkalommal. Tudjátok, ez az a díjátadó, ahol a közönség dönti el, hogy ki érdemli meg az elismerést. Az idei kategóriák ismételten változtak. Pl.: tavaly nem volt „kedvenc kábeles dráma” és „- komédia” díj, ellenben akkor volt „kedvenc nyomozó”, „- doktor” és hasonlók. Ezen kívül a főkategóriákban még a kiosztó alatt is lehetett voksokat leadni, hogy még izgalmasabb legyen a végkimenetel. Nem rossz ötlet, sőt izgalmas, bár annyira nem értek egyet ezzel a húzással, maximum ha tudnánk, hogy na, műsor alatt a Supernatural Person of Interest azért lett a legjobb/kedvenc újonc dráma, mert megemberelték magukat a rajongók és leadtak +5 vokssal többet. Így nincs sok értelme amondó vagyok.

A tavalyi győzteseket itt, míg a jelölteket itt lehet újra csekkolni. A házigazdája amúgy a The Big Bang Theory-s Kaley Cuoco volt. Két – általam legjobbnak vélt – momentumot itt és itt lehet fotó keretében megtekinteni, míg a tovább mögött a győztesek kilétét.

Tovább…

2 Hozzászólás

Az Írók 2011-es jelöltjei

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 8, 12:39-kor a(z) díjátadók témába.

Napra pontosan tavaly ilyenkor írtuk meg a Writers Guild Awards-nek az évi jelölt listáját. Akkor is elmondtam, és most is felhívom a figyelmeteket arra a tényre, hogy elindult a lavina – már ami a díjátadókat illeti, hiszen decemberben és januárban történik meg a jelöltek listájának bejelentése, míg januártól márciusig a különböző díjkiosztók-gálák keretében a győztesek kihirdetése.

A tavalyi esztendőt egyértelműen a Boardwalk Empire-nek adtuk volna oda, mert az HBO gengszter sorozata olyan minőséget hozott, amire irigykedhetett a konkurencia. Az idei évben is kapott jelölést, de most a Game of Thrones a legesélyesebb, hogy begyűjtse a legtöbb díjat, legalábbis a legjobb dráma és legjobb újonc kategóriában minden bizonnyal is fogja. No persze utóbbit akár még el is vesztheti, mert a New Girl és a Homeland szintén kapott jelölést, így koránt se nevezhetjük egyértelműnek a győztes kilétét, még ha annak is tűnik. A legjobb drámaepizód kategóriában duplázások voltak. Tippünkre a Breaking Bad győz majd ott. (A komplett sorozatokhoz kapcsolódó kategóriák a tovább mögött találhatók.)

Tovább…

Kommentáld!

Comedy Awards 2011 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 February 16, 11:24-kor a(z) díjátadók témába.

Mintha nem lenne elég díjátadó… A Comedy Central és a MTV Networks közösen úgy határozott, hogy 2011-ben elindítja a Comedy Awards-öt (mert ha a briteknek van műfajbéli díjátadója – British Comedy Awards néven –, akkor a jenkiknek miért ne legyen, – gondolom én). Hogy mennyire lesz rangos elismerés (nem lesz az!), azt csak sejteni tudom.

15 kategóriában hirdették ki a héten a jelölteket. Nemcsak a sorozatokat díjazzák, hanem a filmeket is; illetve talkshowkat, szkeccs showkat, stb. Minden területet – színésztől a rendezőkig – érintenek. A díjkiosztóra március 16-án kerül sor, míg a tévében: április 10-én láthatjuk a Comedy Central műsorán. Egyetlen pozitívum, hogy a Glee alig kapott jelölést. Főként a 30 Rock és a Modern Family érvényesült. Szép számmal esélyes az Eastbound & Down is. És akár a Louie is kaphat elismerést, ha megítélik neki a legjobb írógárdáért járó díjat. A tovább mögött a teljes sorozatos lista. A hivatalos honlapon pedig a komplett.

Tovább…

Kommentáld!

Kiosztották a kreatív Emmy-díjakat

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 24, 16:29-kor a(z) díjátadók témába.

Általában a Creative Emmy Awards-öt egy héttel az Emmy díjátadó előtt szokták megrendezni, ugyanis a fő díjátadó hossza így is eléggé terjedelmes. (Általában hajnali kettő körül kezdenek, ami kinyúlik hajnali 5-ig, fél 6-ig is.) Ezért kell egy „felvezető” kiosztót tartani, ahol a kisebb/lényegtelenebb kategóriák győzteseit hirdetik ki. Gondolok itt a vendégszereplőkre, a fodrászokra, a sminkesekre, az operatőrökre, a kaszkadőrősökre és még sok másra. Noha kevésbé népszerűek ezek, azért év elején mindig foglalkozunk saját Guild Awards-jeikkel, hiszen mégis csak elismerésként könyvelődik el ez is a többi rangos mellett.

Lesz pár meglepetés a győztesek sorában, hiszen a legjobb kaszkadőrnek járó díjat a FlashForward gyerte. (Egy díjat bezsebelt ezáltal, így a The Wire készítői jogosan hőzönghetnek.) Természetesen papírforma is szépen adta magát, mert az HBO vitte haza a legtöbb díjat és ahol feltűnt a The Pacific ott általában ő került ki győztesen. Számokban kifejezve a TOP3: The Pacific 7 díjjal, Disney Prep & Landing 4 díjjal, illetve Modern Family és Saturday Night Live 3-3 díjjal.

Legjobb vendégszereplő (vígjáték): Neil Patrick Harris (Glee)
Legjobb vendégszereplőnő (vígjáték): Betty White (Saturday Night Live)
Legjobb vendégszereplő (dráma): John Lithgow (Dexter)
Legjobb vendégszereplőnő (dráma): Ann-Margaret (Law and Order: SVU)

Legjobb reality műsorvezető: Jeff Probst (Survivor)
Legjobb reality: Jamie Oliver’s Food Revolution

Legjobb animációs sorozat (1 óránál hosszabb): Disney Prep and Landing
Legjobb animációs sorozat (1 óránál rövidebb): Robot Chicken
Legjobb szinkronhang: Anne Hathaway (The Simpsons)

Legjobb díszlettervező (vígjáték): The Tudors
Legjobb díszlettervező (variety/különkiadás): 82nd Annual Academy Awards
Legjobb díszlettervező (minisorozat/tévéfilm): The Pacific

Tovább…

Kommentáld!

Déli előzetes: Mad Men-féle Fallon

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 13, 12:37-kor a(z) videó témába.

Hatalmas. Muszáj így kezdenem, mert így biztosra veszem, hogy sokan fogjátok megnézni. Remélem sem az Emmy-t, sem Jimmy Fallon-t nem kell bemutatnom. Jah és a Mad Men-t se, melyet felhasználtak a promó alapjául. Zseniális lett. Noná, hogy kiakadtak az AMC háza táján, mégis hogyan képzelték ezt az NBC-nél.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2010 June 15, 9:50-kor a(z) Hírek témába.

  • A Coldplay engedélyezte, hogy a Glee felhasználhassa a számait. (Ugye Bryan Adams mellett ők nem bólintottak rá erre a felajánlásra, aztán, amikor látták, hogy Madonna és a többiek mit összehoztak vele, hirtelen a tettek mezejére léptek. Adams persze még nem, de mindenesetre ezt elkönyveljük előbbi esetében egy tökön rúgásnak.)
  • Michael Weatherly hivatalosan is marad az NCIS-ben. (Ezért kellett ez a nagy hűhó?)
  • Hogy pénzt takarítson meg a CBS a Criminal Minds-szal, ezért A.J. Cook-ot és Page Brewster-t visszatérő szerelpő stádiumba helyezte át, azaz kevesebb részben fogjuk látni őket.
  • Zach Gilford, Taylor Kitsch és Adrianne Palicki is vissza fog térni a Friday Night Lights ötödik évadjába. Előbbi 4 epizódban tűnik fel, Taylor csak egyben, míg utóbbi szintén négyben.
  • Augusztus 5-én starol a The Real Housewives of D.C. a Bravo műsorán.
  • Itt megtekinthető az első Mad Men-es negyedik évados kép.
  • Képek és videó Conan megérkezéséről a TBS-házánál.
  • A TLC berendelte a Little People, Big World hatodik évadját.
  • Net-re is felkerült a Rubicon pilot epizódja. Biztosra megy az AMC vele, csak hát akkor nem csak a jenkikre kellene gondolni.
  • Az L.A.Times.com ad egy kis tippet a Glee-nek, hogy mégis mi lenne a legjobb irány a folytatásban.
  • Miért volt a legjobb tévésorozat a Justified? – a választ innen tudhatjuk meg.
  • Faran Tahir (Star Trek) csatlakozott a Warehouse 13 brigádjához.
  • Balthazar Getty vendégszereplője lesz a TNT-s Rizzoli & Isles-nek.
  • Matt Czuchry (The Good Wife) csatlakozott a Lifetime-os The 19th Wife-ba.
  • Miért vesztette el az érdeklődést a Treme? – itt a válasz.
  • Némi nézőcsalogatás volt a célja – szerintünk – annak, hogy a Doctor Who-ban a dokit egy szál törölközőben láthatták legutóbb nézők. Egyébként Dokink elárulta, hogy nem volt meztelen. (Mi is sejtettük.)
  • Itt egy cikk arról, hogy a True Blood harmadik évadja kapcsán, mit várjunk, és mit ne.
  • A Bethenny Getting Married? produkálta a Bravo legjobb nyitását. (Részletekkel, amint lesznek rendes mutatók jövünk.)
  • Obama ma este a néphez szól.
  • John Slattery itt mesél arról, hogy a Mad Men új évadja kapcsán mégis mire számítsunk.
  • 25 millió dollárból fog elkészülni a Being Human amerikai változata. A startot jövő év elejére ígérik.
  • Egyre többen kezdik félteni Jimmy Fallon talkshow-ját, ami az elmúlt hetekben csökkent jókorát. Oly mértékben visszaesett a nézettsége, hogy még Jimmy Kimmel és Craig Gerguson is előtte van már.
  • Piers Morgan ősztől Larry King posztját fogja betölteni, ezért a Britain’s Got Talent következő évadjában ne számoljunk vele. Innen pedig kiderül, hogy milyen horribilien magas összeggel inspirálták.

Kommentáld!

Hány évesek néznek late show-kat?

 
Beküldte: Kanyecc 2010 April 12, 14:18-kor a(z) Hírek témába.

Yeah, az ilyen kimutatásoknak mindig örülök. Szerintetek, hány éves nézők néznek late show-kat? Tippemre elsőre 45-50+-osokat mondanék, mert ilyen magasságban a fiatalság, vagy alszik, vagy buliz, vagy buzul a számítógép előtt.

Nem tévedtem nagyot. A NY Times kimutatásából derült ki, hogy Jay Leno nézői a legidősebbek, átlagban: 56 évesek. Őt követi David Letterman 54 -, Mr. Craig Ferguson és Jimmy Kimmel 52 -, Jimmy Fallon az 50 -, Jon Stewart 49 éves korátlaggal, míg a “legfiatalabb” nézői Stephen Colbert-nek van, akit 37 évesek nézik.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats