Plakátba zárva: Line of Duty

 
Beküldte: tess 2012 November 14, 16:03-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Még a nyár folyamán debütált a BBC2 műsorán a Line of Duty, amit egyszerre a kritikusok a brit The Shield-ként kezdtek el emlegetni. Éppen ezért a minőségre sok panaszunk nem lehet, elvégre a brit krimiről lenne szó, valamint Lennie James is jobbára a jutalomjátékairól híres. Cseppet sem véletlen tehát, hogy a csatorna berendelte a folytatást, így lassan már tényleg muszáj lenne írni róla. Persze véleményeket és vendégírást is szívesen fogadunk a témában.

Kommentáld!

Két brit berendelés

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 1, 0:15-kor a(z) Berendelés,Brit régió témába.

Két brit berendelés történet a napokban. Kezdjük a frissebbel. Mindkettő produkció a BBC Two produkciója.

Hosszú húzás után megkapta a Rev a 3. évados berendelését. Azért mondom, hogy hosszú, mivel cirka fél év telt el azóta, hogy a 2. széria lezárult. Ebben a sorozatban kap helyet egy plébános, aki kivonul London külváros részébe, mert fontosnak tartja, hogy mindenkihez eljusson Isten szava. Nem lesz könnyű helyzetben – főleg, mivel az egész a modernkorba lett átültetve. Az anglikán tiszteletes sztorija egyaránt tartalmazza az örömet, a bánatot, egy szóval: adott benne a dráma.

A főszereplői között: Tom Hollander, Olivia Colman, Simon McBurney, Steve Evets és Miles Jupp kapott helyet. A csavar a kései berendelésben, hogy csak 2013 második felében indulhat meg a forgatás, azaz csak 2014-ben kapjuk meg a folytatást. Továbbá az se tiszta, mennyi részt kértek be belőle. Odakinn a BBC Two adta.

A második sorozat a Line of Duty, aminek bejósoltuk volna simán a továbbjutását. Nyomozós koncepció, melyben meglapul a korrupció is. Nem olyan régi, nyáron startolt újoncról van szó, melynek szereplői között: Martin Compston, Adrian Dunbar, Lennie James, Vicky McClure, Gina McKee, Neil Morrissey, és Craig Parkinson kap helyet. Jövőre érkezik a folytatás. Nem tisztázott egyelőre, hogy hány epizóddal, de valószínűleg annyival, amennyivel az előző.

Kommentáld!

Nézettség 07/24 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 29, 21:47-kor a(z) Nézettség témába.

Amindenit. Tripla holtverseny az országos tévén, mivel a MasterChef, a Hell’s Kitchen, és az America’s Got Talent fej-fej mellett zárta a napot. Leginkább előbbi teljesítménye lep meg, mivel nagyon felkapott lett a Mesterszakács. A The LA Complex ismételten a Hart of Dixie-ismétlése mögött zárta a napot teljes lakosság körében.

Ha a TNT fog kaszálni sorozatot, akkor a Franklin & Bash szar helyzetben van, mivel a Leverage alatt zárt ismételten. Másrészről, nagyon sok nézőt veszít a Rizzoli & Isles-ből. A Workaholics stabilan tartja magát. A Jane by Design stagnálni látszik.

A briteknél folytatódott a Superstar, most 2.5 millión áll. A Line of Duty folytatta a csökkenést. Berendelték a 2. évadját, így aggodalomra semmi ok. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/17 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 25, 1:59-kor a(z) Nézettség témába.

Basszus mennyi sorozat. Csütörtök mellett azért a kedd se kutya. Adják rendesen őket, csak hát legfőképpen reality-ket, így aki azt nemigen komálja, annak marad az elmaradás pótlása. A The CW-n elstartolt a The L.A. Complex, csak épp az a probléma vele, hogy 18-49-ben a Hart of Dixie-ismétlés erősebb.

A Rizzoli & Isles méltó utódja lesz a The Closer-nek. 5.8 milliós nézettségével az idény legnézettebb részét hozta össze – ha jól rémlik. A Covert Affairs megzuhant. A Pretty Little Liars az, ami nagyon bestagnált. Se előre, se hátra, tartja magát 2.2-2.3 millión. Se többön.

A briteknél folytatódott a Line of Duty. Ebből második évados berendelés lesz előbb vagy utóbb. A Superstar a hétvége távolodásával egyre csak csökken. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/03 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 11, 1:18-kor a(z) Nézettség témába.

A The CW leadta a The Catalina utolsó epizódját is. Mai napig fogalmam sincs, hogy miről szólt a sorozat, de 0.2-es célközönség mutatóval van egy olyan sanda gyanúm, nem vesztettem vele sokat. A Masterchef és a Hell’s Kitchen esett, ahogy az NBC produkciói, de ezt a július 4-e közeledtének betudjuk.

Kábeles fronton a Rizzoli & Isless tartja magát, a Franklin & Bash pedig élvezi a felvezetését. A Workaholics-csel se lesznek problémák. Szerintem a Comedy Central be fogja rendelni.

A briteknél folytatódott a Line of Duty, ami alig esett 10%-ot. Továbbra is kimagasló a nézettsége. A Channel 4-on Gordon Ramsay legújabb főzős műsora is korrekt teljesítményt nyújt. Az ITV-n nyitott a Bomber Command. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 06/26 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 3, 17:00-kor a(z) Nézettség témába.

Első ránézésből meg nem mondom, hogy mi változott, mert kb. ugyanúgy helyezkednek el a produkciók. Célközönségben egyébként erősödött a Love in the Wild 23%-kal, míg a MasterChef 10%-kal előző részhez képest. Azt is jó látni, hogy a Raising Hope tavalyi ismétlésénél 175%-kal hoz jobbat utóbbi, így Gordonnal elégedett lehet a Fox. A The Catalina ellenben a nézőinek 50%-kát vesztette el. Esélye sincs.

A kábeles fronton a Franklin & Bash sokat esik, ahhoz képest, hogy a Rizzoli & Isles a felvezetője. A Deadliest Catch se éli fénykorát, mint két-három éve, de hát a kor már felette is eljárt. Ezt is csak a pénzért csinálják.

A briteknél nyitott a Line of Duty, ami a 2012-es idény legnézettebb BBC Two-s premierjével rukkolt elő. Sőt, ha tartani tudná, akkor számolhatunk vele, mert a BBC alcsatornájánál ez a kiugró nézőszám olyan, amire oda kell figyelni. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

2012 legvártabb újoncpremierjei – Kanyecc szerint

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 29, 23:36-kor a(z) Listamánia témába.

Listamániázzunk az év utolsó napjaiban. Eredetileg karácsonyra szerettem volna időzíteni a bejegyzést, hogy a mézes puszedli mellett falatozva kikérjem a véleményetek: Ti melyik sorozatokat várjátok a legjobban? – de ez a terv meghiúsult. Puszedlim még akad a spejzben, így aktuálisnak aktuális a felvetés. Az őszi felhozatal – véleményem szerint – vérszegényre sikerült. Azon se lepődtem meg, hogy többen kijelentették: hanyagolták a 2011/12-es őszi újoncokat. Ha kettőt ki kellene emelnem, mint kiemelkedő, akkor a Homeland-en és a Person of Interest-en (utóbbin ne lázadjatok, nekem bejön ez a stílus!) kívül nagyon nincs más. De majd erről is lesz lista holnap-holnapután. Időnk, mint a tenger; világvége pedig elnapolva ismeretlen időre.

Tehát ott tartottam, hogy melyek azok a sorozatok, amiket várok, mint állat, mert elvárásaim már pedig vannak velük kapcsolatban, illetve igényesnek tartom a kezdetleges megmozdulásait. Sorrendet nem szeretnék felállítani, mert a TOP3 után úgy se tudnám eldönteni: hogyan tovább, inkább csak felsorolás jelleggel, illetve némi érvvel, hogy miért ő az, és mik az elvárásaim. Csapjunk a lecsóba.

Alcatraz – Január 16-tól a Fox műsorán

Több oldalról meg lehetne közelíteni, hogy miért várom annyira. Talán a legnagyobb, legkézenfekvőbb érv mellett maga J.J. Abrams-nek a jelenléte az executive producerek sorában, hiszen a Lost-tal és a Fringe-dzsel már bizonyított. A filmes részleg terén pedig a Star Trek legújabb részéről se hallottam leminősítést. A jelenkor egyik kulcsfigurája a szakmának. A minőség mondhatni védjegye, amit elvárnánk több írótól, és készítőtől, de ez majd talán egy másik bejegyzés tartalma lesz.

A történet mindenképpen megfogott. Egy olyan környezetet támaszt fel, ami alapból mozgatja az emberek fantáziáját. Megannyi történet fókuszál az Alcatraz köré. Az, hogy most egy high concept-et kapunk szerint nem sokunkat fog zavarni. Már csak azért, mert J.J. jókat szokott csinálni. Ezért is, no meg a hangulat miatt is tartom kicsit Fringe-szerűen az újoncot. Ezt tessék jó értelembe venni. Az előzeteseivel bizonyított, hogy oda tudja verni a Terra Novát. Az erős készítőgárda mellett (ahol Elizabeth Sarnoff és Bryan Wynbrandt foglal helyet továbbá) a szereplőgárda se kutya. Értelem szerűen: Sam Neill, Jorge Garcia és Parminder Nagra fogja a hátán vinni. Részemről az elvárásaim főként rájuk fognak irányulni.

A kampánnyal nincs problémám. A Fox szerintem teljesen jól készült rá a premierjére. Dupla résszel startol. Valószínűleg a pilot sok embert meg fog fogni. Inkább attól tartok, hogy a későbbiekben hogyan akarják összefogni a történetet. Na és akkor most jön ismét a Fringe. Ott sikerült. Félreteszem a felesleges agyalásokat, inkább ráfókuszálok január 17-ére, mivel születésnapom alkalmából már tölthetem is a 2012-es év legjobban várt sorozatát.

Tovább…

Kommentáld!

free web stats