Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 19, 11:08-kor a(z) Hírek témába.

  • A CBS két rész után levette a képernyőről a The Job című realityját, mivel borzasztóan teljesített. Helyére visszakerül a Downton Abbey.
  • Már rég meg akartuk írni, de nem sikerült, az NBC a Do No Harm-ot kaszálta el, mivel ennyire botrányos nyitást nem mostanság produkáltak feléjük.
  • A Killing Lincoln című Nat Geo-s produkció a csatorna történelmének legjobb nyitását produkálta. 3.4 millióról beszélünk.
  • Tom Ellis is benne lesz a Downton Abbey 4. évadjába.
  • A BBC One egy újabb minisorozatot készít a War & Peace című minisorozatról. 2015 felé kerülhet képernyőre. Akit érdekelnek vele kapcsolatban a részletek, azok klikkeljenek.
  • 6 olyan sorozat, amit streamelve nézni jó.
  • John Perrotta úgy döntött, hogy nem áll le a Luck forgatókönyvek írásával. Noha a leforgatására már nem lesz lehetőség, azonban a netre felpakolja, hogy aki el szeretné olvasni a folytatás történéseit, az megtehesse.
  • Ethan Zohn és Jenna Morasca szakított 10 év után. Mindketten Survivor-ösök.
  • A The Amazing Race-nek se jött össze a jó nyitás, ugyanis 9.5 millióval debütált vasárnap este, ami all-timeban is a legalacsonyabbnak tekinthető. Mellesleg 14%-kal múlta magát alul az előzőhöz képest.
  • Jim Beaver vendégszerepelni fog a The Middle 4. évadjában.
  • Április 22-én tér vissza új részekkel a Warehouse 13 a Syfy-ra.
  • Pilot szereposztások: Thomas Lennon – Címnélküli Sean Hayes-projekt (NBC).
  • Sarah Winter is beugrik a Doctor Who 50. évfordulójára készülő epizódba, ahol Delia Derbyshire-t alakíthatja.
  • Berendelték a második évadját a My Mad Fat Diary-nek.
  • Március 18-án folytatódik az új évaddal a Borgia, a francia változat a Canal+ műsorán.
  • Jessica Hynes a BBC Four legújabb 3 részes szitkomjának egyik készítője lesz, melyben Rebecca Front (The Thick of It), Judy Parfitt és Vicki Pepperdine fog szerepelni. Az 1910-es években játszódik a történet, amikor a női választójogért folynak országszerte a mozgalmak. A címe: Up the Women lesz.
  • Podcast a Zero Hour pilotjához.
  • Joss Whedon nyilatkozott a S.H.I.E.L.D. kapcsán a TVLine.com-nak. Véleménye szerint elég jóra sikerült a pilot epizód.
  • Kaitlyn Black-kel készített interjút a SpoilerTV stábja a Hart of Dixie kapcsán.
  • 2013. május 17-én kerül a mozikba a Star Trek Into Darkness. Itt megleshető a legújabb „motion poster”-jük.
  • A 4×15-ös Glee epizód azért is lesz érdekesebb a többinél, mert ekkor lesz az 500. zenés előadásuk.
  • Kareem Grimes beugrik a Bones 8×18-ös részébe.
  • David Cassidy vendégeskedni fog a CSI 13×16-ban.
  • Judy Greer visszatér a Two and a Half Men 10×17-es részében is, ugye Bridget-ről beszélünk.
  • Aunjanue Ellis (The Mentalist) fogja alakítani Sam feleségét az NCIS: Los Angeles 4×17-es részében.

Kommentáld!

Semmit se bízz a szerencsére

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 5, 9:30-kor a(z) Magyar DVD témába.

A sorozatmottója is lehetne, mert a címben írt szöveg nagyon igaz rá. Semmit se bízz a szerencsére.Sajnos a Luck nem éppen úgy ért véget, ahogy azt várta a közönség. Kompromisszumot kellett kötnie a készítőknek, hiszen miután három ló patkolt el, a PETA pedig rászállt az gyártóra és úgy mindenkire követelve: a produkció befejezését. Ha nem így lett volna, akkor se folytatódhatott volna, mivel David Milch-ék is emberek, azaz a pénz csak egy mellékes dolog. Nem döntögetett nézettségi – és csatorna rekordokat, mégse kaszálta el az HBO. Egy minőségi drámát akartak letenni az asztalra, aminek párja se volt a világban, illetve egy olyan környezetben játszódót, amiről kevesen tudnak. Hát a lóversenyzés és a hozzákapcsolódó fogadás tényleg ide sorolandó.

Na, szóval november 14-én jelent meg. Már lehet vásárolni, mert ez egy tökéletes karácsonyi ajándék, de tényleg. Tess se véletlenül nevezte mesterműnek. Részemről már csak annyi a kérdés, hogy a leforgatott 2. évados epizódokat valaha meg fogjuk-e kapni?

Kommentáld!

ProVideo novemberi jóságai

 
Beküldte: Kanyecc 2012 October 18, 11:43-kor a(z) Magyar DVD témába.

Azt észrevettétek, hogy csak tőlük zeng a hazai DVD-megjelenés rovatunk? Illetve javarészt az HBO által adott sorozatoktól? A többi kiadó mozifilmekkel próbálja fenntartani magát. Lépjünk. November azért lesz jóféle, mert érkezik a Harry Potter 24 lemezes gyűjtői kiadása, valamint A Gyűrűk Ura 4 3 részének bővítettje, illetve a gyűjtői pakkja. Bocs, ez a filmrészleg. Szóval 7-én kiadásra kerül a Versenyben az elnökségért (Game Change) című tévéfilm, ami jó pár díjat bezsebelt az elmúlt idényben. 14-én a Befutó (Luck) jön, amit kikiálthatunk pirosbetűs ünnepnek. Végezetül pedig 21-ét emelném ki, amikor a The Pacific – A hős alakulat (The Pacific) lesz kapható.

3 Hozzászólás

Nincs igazság?!

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 10, 0:16-kor a(z) DVD témába.

Ha valaki a következővel jött volna a Luck indulása előtt: „sorozat megkapja a 2. évados berendelést, de mégis el fogják kaszálni” – biztosan hülyének nézem, hiszen messziről ordított róla az a minőség, amit vártunk tőle. David Milch és Michael Mann összehozta az év újoncát, illetve az év legfájóbb kaszáját, amivel egyetértettünk. A Luck részeinek forgatásán három ló halt meg, így a HBO vezetősége és a készítők közösen úgy határoztak, hogy abbahagyják, mert náluk a pénz egy másodlagos szempont. Ezáltal példát mutattak a nagyok előtt, ahol ezt egy külön és hosszabb procedúra övezett volna.

A DVD és Blu-ray borítása még nem végleges – szerintem –, mivel complete first season szerepel rajtuk, ami részben helytálló, hiszen forgattak két részt a 2. évadhoz, de azt elvileg nem vágták/vágják meg rendesre, így meg se kapjuk. Egyébként november 27-től lehet vásárolni a legendát. Ha valakit eddig a lóversenyzés hidegen hagyott, akkor kóstoljon bele: meg fogja hozni a kedvetek.

Bátran kezdjetek bele, mert tess se tudott rosszat írni róla. Hiába a kaszálás, mégis korrekt és kerek sztorit kapunk, mint ha minisorozatnak szánták volna.

Kommentáld!

Luck – Egy mestermű 9 rész távlatából

 
Beküldte: tess 2012 June 30, 18:47-kor a(z) Luck témába.

Kissé ironikusnak hathat a címválasztás a Luck esetében, hisz az utóbbi évek egyik legmarkánsabb dráma sorozatát kaptuk meg a személyében, amitől sajnálatos szerencsétlenségek egész sorának köszönhetően idő előtt kényszerültünk búcsút venni. Pedig milyen szépen indult mindent, már a pilot után megkapta a 2. évados berendelést, a kritikusok is oda meg vissza voltak az évadtól, így látszólag semmi akadály nem állt David Milch előtt, hogy beteljesíthesse az élete főművének titulált sorozatot. Aztán egyszer csak jött az a fránya szerencsétlenség.

A sorozatot idő előtt már a két készítő David Milch és Michael Mann neve eladta. Ami viszont a tényleges pilot után következett kétségtelenül a non-plus-ultra csúcsát jelentette. Milch egyedi hangvétele és remekül felépített drámai párbeszédeit maximálisan kiegészítette Mann rendkívüli képi világa, ami egy magával ragadó atmoszférát eredményezett. Tették ezt egy olyan sorozattal, aminek kvázi nincs igazi főszereplője, sőt valójában nem is szól semmiről. A Luck sokkal inkább egy életérzésről szól, mint sem egy jól felépített történeti egységről. A fő mozgatórugó itt a lovak és azok szeretette, ami a társadalom minden szegmensében megjelenik. A script szép sorjában végigveszi a lóversenyek világának résztvevőit, meglepően belsőségesen ábrázolva enged betekintést ebbe a zárt, szabályokkal tarkított világba.

Olyan szereplőket hoz már-már intim közelségbe a sorozat, akikkel általánosságban nem is találkoznánk. A tulajdonosok mellett szerepet kapnak az állatorvosok, a zsokék, a bukik, a megrögzött fogadók, a lóversenyek egyszerű szerelmesei és még a maffia is. Ha úgy vesszük akkor a sorozat 4 nagyobb fő szállal operál, amik amolyan laza antológiai kapoccsal csatlakoznak egymáshoz. Érdekesség továbbá, hogy ezekből a fő szálakból egyik sem bizonyul dominánsabbnak, holott mindegyikben ott lakozik a potenciál. Gondoljunk csak frissen szabadult Ace-re és az ő jól megkomponált bosszúhadjáratára a helyi maffiával szemben, vagy ott van a Four Amigo együgyünek titulált, jobbára elesett és lecsúszott kollektívája, ami egyik percről a másikra tapasztalja meg a gazdagságot. És akkor még nem beszéltünk a zsokék mindennapi próblémáiról vagy a kissé zsémbes Escalante-ról, akik a lovak mellett új szerelemre is lel. Alapból mindegyik történeti egység életképes lenne külön külön is, de itt mindjárt négyet kaptunk alsó hangon.

A fajsúlyos drámai vonulat mellett nem szabad megfeledkezni a remek karakterizációról sem, ami nagyban köszönhető a parádés szereplőgárdának is. Ennyi tehetséges és persze nagy nevet ritká látni egy képernyőn, olyat meg mégritkábban, hogy szinte egytől-egyig életük nagy alakítását hozzák. Dustin Hoffman kvázi főszereplőként dominálta végig az évadot a bosszúra szomjas Ace szerepében. A karakterét a precízség, a komor melankólia és a szokatlan ridegség jellemezte, ami hirtelen tovaszált, akárhányszor a lóverseny pálya közelébe került. Ugyanígy Nick Nolte-ról is csak szuperlativuszokban lehet beszélni. Az a hit és erélyes családias szeretet, ami a karakterében kicsúcsosodik maga a mély drámázás csúcsa. Amolyan emblematikus férfias tartást sugároz, ami a finálét követően még jobban érvényesül. Persze ez a pozitív megítélés majdhogynem a teljes színészgárdát megilleti, így nagyon nem is mennék bele a részletekbe.

És ha már ennyiszer szóba került az emblematikus és „legges” jelző, akkor bizony meg kell említenünk Michael Mann nevét is. A rendező zseni és Milch között igaz elég sűrűn volt surlódás a forgatások alatt, de ez szemlátomást cseppet sem érződik a végleges produktumon. Mann ugyanis akármennyire is hihetetlen de totális szintézisben dolgozott az írók keze alá. A Luck egyedi vizualitása önmagában megérne egy misét. A nem hétköznapi képi világ meglepően jól párosult a lóversenyek dinamizmusával, ami nem egyszer mozifilmeket megszégíenítő vizuális élményt eredményezett. A drámaiság és a lüktető feszültség pedig egy kellemes szimbiózist alkotva szabadította fel az emberben nyugvó érzéki lényt, aki a szépség csodálása közepett képes elgondolkodni is a látottakon. Ugyanis hiába tűnhet unalmasnak és lecsupaszítottnak a történet, ha egyszer a felszín alatt meglepően mély mondanivalók szabaduknak fel.

Ezekután ember legyen a talpán, aki nem élteti a Luck-ot, ami a minőség és precízség diadalának is tekinthető ebben a megfáradt, jobbára túlhajszolt műfajban. Sajnos azonban ettől a mesterműtől ideje korán kényszerültünk búcsút venni, ami azért mégis csak egy fájó pont lesz sokak életében. Persze a készítők és az HBO fejeseinek döntése abszolút érthető, elvégre a 3. ló pusztult el a forgatások során, így kissé hiteltelenné is válna a sorozat a továbbiakban. Mert ugyan kérdem én, miként szólhat egy sorozat a lovak iránti mély szeretetről és elkötelezettségről, ha a forgatások közben sorban múlnak ki ezek a lények? Ennek a fájó kaszának persze ára is van, David Milch élete főműve így befejezetlen maradt, de mi még így is egy életreszóló élménnyel, egy igazi mesterművel lettünk gazdagabbak.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Nézettség 03/25 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 3, 8:57-kor a(z) Nézettség témába.

Elnézve a listát, tulajdonképpen másolták az előző hetet. Továbbra is a kosárlabda meccsek a legnézettebbek, illetve az Once Upon a Time ismét megverte a Desperate Housewives-ot. Aki nézi örülhet, lesz 2. évad. A The Amazing Race-t a GCB majdnem megfogta, ami 10%-ot javított. A Harry’s Law nem sokkal maradt el előbbi kettőtől. A Bob’s Burgers létét nem értem, ahogy a Fox-ot se, hogy milyen elvárásai vannak 19:30-as blokktól.

Visszatért a Mad Men is, méghozzá dupla résszel. 3.5 milliójával sorozat rekordot döntött, ellenben csatornát nem! Valahol többet is vártam tőle. Az Ax Men viszont jól megy. Célközönségben verte az AMC sorozatát. A Frozen Planet-ot a Discovery adja 3. hete, nagy sikerrel. Ami még érdekesség, hogy a MythBusters a 10. etapjába kezdett bele.

A briteknél elstartolt a Titanic minisorozat. Az ITV-n jól felvezette a Dancing on Ice-t. Az Upstairs Downstairs a stagnált 4 millió tájt. A Homeland viszont 2 milliójával a Channel 4-t olyan magasságokba repítette, amelyben ritkán van. A Being Human évadzárása 748 ezret hozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/18 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 22, 2:17-kor a(z) Nézettség témába.

13%-ot esett előző héthez képest a GCB. Sok. Főleg, hogy a Desperate Housewives azon sorozatok között szerepelt, amelyek nézettségileg emelkedtek. Egyébként a Detroit 1-8-7 tavaly ilyenkori teljesítményét 81%-kal múlta felül, de csak azért, mert utóbbi gyenge volt. A CSI: Miami nyerte a timeslotját, ahogy a The Good Wife is. A Once Upon a Time-ot a TAR már veri. Hol a hajdani 13 millió, amire felfigyelt a világ?

A kábeles részleg egyértelműen a The Walking Dead-ről szólt. Cefetül erős zárást produkált, pláne ha rápillantunk a 4.7-es célközönség demójára. Hány országos produkció irigyelhette el ezt tőle? Mind a 18-49 évesek körében, mind a 25-54 éveseknél az egyik legfelkapottabb vasárnap esti kikapcsolódás lett. Sőt, verte a Once Upon a Time/NCAA Overrun duót, melyek mindössze 2.9-es demóval futottak. A Talking Dead is szépen szerepelt. Az este másik felkapottja a szindikátusi sugárzásba adott Frozen Planet, amit 7 csatorna kezdette el adni. Ezen kívül a House of Lies lenyomta a Californication-t, először az életében.

A briteknél a Homeland felülmúlta magát. Évadpremierjét 2 millióan látták, ehhez képest már 2.11 millión van. A Channel 4 jól vásárolt. A napot a Dancing on Ice nyerte, ami nem meglepő. Az Upstairs Downstairs se teljesített rosszul. A Being Human messze a fénykorától, viszont az 5. évad így zsebben is lehet.

Az ausztráloknál a New Girl nézettebb a Castle-nél. Ezen kívül a Formula 1 lett a nap 2. legnézettebb műsora, az 1. továbbra is a My Kitchen Rules. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Breaking: Elkaszálta az HBO a Luck-ot

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 15, 1:03-kor a(z) Canceled/Ended: 2007/08 témába.

Ilyen is megtörténhet? Meg bizony. Az HBO nemrég berendelte a sorozat 2. évadját félretéve a nézettségi mutatókat. Fel is emlegettük a Treme-effektust kritikájánál, hiszen a minőséget tartották szem előtt akkor, amikor döntött a sorsáról. És tulajdonképp ez is az HBO-szlogenjét bizonyítja: ő tényleg nem tévé. Reggel olvashattátok a szomorú, letaglózó hír a hírmorzsáinkban, miszerint a sorozat a harmadik lovát vesztette el a forgatásán. Szerencsétlen állat beverte a fejét, mely olyan rosszul érte, hogy az állatorvos az elaltatás mellett döntött. A stáb ekkor ismételten összeroppant, hiszen az előző etapban, az elsőnél is 2-től meg kellett válnia. A PETA innentől kezdve el kezdte támadni a készítőket, a sorozatot, és mindent megtett, hogy több ilyen ne fordulhasson elő. De mivel az HBO-ról és Michael Man-David Milch párosról van szó, ők se olyanok, akik a pénzt, a hasznot tartanák szem előtt.

Egy órája érkezett a hivatalos közlemény, melyet megdöbbenve, ám teljesen mellettük szólva és együtt érezve könyveltem el. Az HBO a készítőkkel együttesen úgy döntött, hogy leállítják a forgatás, s egyben be is fejezik azt. Nem lesz második évad. Ennyi volt. Hiába tartották be a magas biztonsági szabályokat, amivel a forgatás elvileg zökkenő- és balesetmentesen zajlott volna, még sem sikerült. És mivel a jövőben is előfordulhatott volna hasonló eset, így inkább leálltak. „We are immensely proud of this series, the writing, the acting, the filmmaking, the celebration of the culture of horses, and everyone involved in its creation.” – folytatta az egyik készítők.

Michael Mann és David Milch kezdetleges nézeteltérése ellenére azt nyilatkozták: remélik, hogy a jövőben is együtt fognak dolgozni valami projekten, mert működött. Hogy mi lesz a leforgatott részekkel, azt nem tudni. Nincs infó róla. Tippemre befejezik őket, tisztelegve az elhullott állatok előtt. Bár az ellenkezője is elképzelhető, hogy sose látjuk. Az első évad 8 részes, elvileg 2×02-nél járt a forgatás. Nem tudom, ez legyen a legkisebb problémánk, hiszen egy minőségi sorozattól kellett elbúcsúznunk – ismételten! De ezt az indokot megértjük.

RIP Luck

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 14, 9:53-kor a(z) Hírek témába.

  • Április 13-án fog a Say Yes to the Dress: Bridesmaids visszatérni a második évadjával a TLC-re.
  • A Luck forgatásán immáron a harmadik lovat vesztették el. Összesen ennyinél járnak. Az első évad során kettőt, a másodiknál egyelőre egyet. Legutóbbi eset kedden történt, mikor az állat beverte a fejét. Az állatorvos úgy döntött, hogy elaltatják. A PETA alelnöke, Kathy Gillermo már az esetekre reagált is, és elindították a „bosszú hadjáratukat” a sorozat ellen.
  • Gillian Anderson, az X-akták Dana Scully-ja az egyik interjúban azt mondta, hogy szexuális kapcsolatot tart fenn nőkkel. És ez nem is mai dolog, mivel az első ilyen élményét még a főiskolás évei alatt szerezte.
  • Faggatták a Mad Men szereplőit, hogy mi is várható az ötödik évadra.
  • Alison Brie pedig a Community-ról nyilatkozott.
  • Michael Kelly csatlakozott a House of Cards című Neflix-es produkcióba, ahol Corey Stoll, Kate Mara, Kristen Connoly és Robin Wright foglal helyet, s melyből 26 részt kért be a „csatorna”.
  • Újabb HBO-s sorozatra mondták azt a csatorna fejesei, hogy nem kell. Most a Da Brick-ra esett a döntés, melyet John Ridley írt volna, míg Spike Lee rendezett. Ennek a története szólt egy 18 éves férfiről, aki javítóból szabadult és próbál boksztehetségével megélni Newark-ban, ahol elvileg a rasszizmus nincs jelen.
  • Freddie Prinze Junior csatlakozott a címnélküli Hilary Winston-os NBC-s sorozatba, ahogy Joanna Kerns is.
  • A History Channel nem szarral gurigázik. Zöld utat adott az első sajátgyártású szkriptelt sorozatának, a Vikings-nek, amelynek premierje 2013-ban lesz aktuális.
  • Matt Davis a The CW-s Cult-be fog szerepelni.
  • Promóképek a Dallas pilotjához.
  • Van néhány címünk: The Mayan ApocalypseHouse of Lies 1×12; Hell Ain’t a Bad Place to BeCalifornication 5×12;
  • Suleka Mathew és Jaime Ray Newman csatlakozott az ABC-s Penoza című pilotba., ahol már Sterling Beaumon, Jacob Salvati, Lee Tergesen, Luke Goss és Rade Serbedzija is ott van.
  • Louise Lombard, a CSI egyik főszereplője aláírt a Fox-os címnélküli kémpilotba.
  • Forgatási képek a The Client List-hez.
  • Jonathan Walker állandó-, míg Katie Fidlay vendégszereplője lesz a Continuum című időutazós sorozatnak.  + Pár fogatási kép hozzá.
  • Aunjanue Ellis vendégszereplője lesz a Missing 1×03-nak.
  • Samaire Armstrong ismételten fel fog bukkanni a The Mentalist 4×20-as részében.
  • Promóképek a Skins évadzárásához.
  • Csak a tisztánlátás miatt. Ők csatlakoztak a Game of Thrones második évadjába, mint új szereplők: Stephen Dillane (Stannis Baratheon), Gwendoline Christie (Brienne), Carice van Houten (Melisandre), Liam Cunningham (Davos Seaworth), Natalie Dormer (Margaery Tyrell) és Rose Leslie (Ygritte).
  • William Moseley és Andrew Miller csatlakozott a The CW-s drámapilotba, a The Selection-be, amit Elizabeth Craft és Sarah Fain fog írni, míg Mark Piznarski rendezni. Emellett Elise Gatien visszatérő szereplője lesz.
  • Április 2-án tér vissza az Adventure Time a Cartoon Network-re.
  • A CMT új sorozatokat rendelt be Jannie Garth: Little Bit Country és Melissa & Tye címmel. A tévécsatorna nemigen érdekel bennünket, ezért akit érdekelnek a részletek, azok klikkeljenek.
  • Április 2-án érkezik a TLC-re az Undercover Boss: Abroad, míg 4-én a Toddlers & Tiaras folytatása.
  • Március 15-én, a Grey’s Anatomy alatt @iJesseWilliams tessék twitteren bombázni kérdésekkel, mert live tweetelni fog.
  • Május 20-án lesz aktuális, hogy az ABC leadja a 2012-es Billboard Music Awards-öt.
  • A SOAPnet április 7-én kezd bele a Veronica Mars-ba.
  • Március 26-án a SOAPnet maratont tart az ABC Family-s Make It or Break It-ből reggel 9 és este 7 között.

Kommentáld!

Dawson anyja prostinak állt

 
Beküldte: tess 2012 March 4, 21:09-kor a(z) cukorfalat témába.

Bazz, egész nap csak csodálkozom a Luck durva atmoszféráján, a remek képi világon és a cseppet sem hétköznapi scripten és akkor hirtelen jön ez… MILF hármas a képernyőn, ez még alapból nem ok a csodálkozásra, elvégre az HBO és az öncélú szexuális felhang majdhogynem mindig párban járnak. Aztán az egyik “szajha” hirtelen túlontúl is ismerőssé válik, bazz ez Dawson mamája, szól a belső megrökönyödés.

És igen, lecsekkolom és kiderül valóban Mary Margaret Humes az, aki 58 évesen egy tangában csipkedi a mellbimbóját, miközben a kolleginát éppen hátulról akarnák megfarkalni. Eszméletlen egy jelenet és az igazat megvallva nem is tudom hova tenni. Humes 93 részen keresztül játszotta Gail Leery-t, vagyis Dawson megértő édesanyját a méltán kultikus családi drámában a Dawson’s Creek-ben. A 2003-as finálé után aztán jobbára csak évi egy-két vendégszereplésre futotta olyan sorozatokban, mint a Grey’s Anatomy, a Criminal Minds,  a CSI:NY vagy a Saving Grace. Aztán jött a Luck és az öncélú pucérkodás.

Az ilyen eseteknél mindig az jár a fejemben, hogy vajon mi állhat a döntések hátterében. Az anyagi helyzet vagy a kihívás esetleg? Mindenesetre nem akarom elhinni, hogy megélhetési gondok visznek rá egy majdnem 60 éves színésznőt egy kis MILF kéjelgésre egy olyan kultikus sorozat után, mint a Dawson’s Creek. Fene nagy szakmai kihívást sem látok benne, elvégre ez majdhogynem a totális szembevizelése annak az imázsnak, amit az évek során felépített. Aztán persze ember legyen a talpán, aki erre tudja a választ, sőt szerintem sokunknak fel sem tűnt a jelenet, így aztán megy az egész a süllyesztőbe. Én viszont még mindig a látottak hatása alatt állok és merengek, hogy ezt mégis mire fel?

Tovább…

3 Hozzászólás
Következő oldal »

free web stats