Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 November 2, 11:18-kor a(z) Hírek témába.

  • Az Once Upon a Time készítői megválaszoltak néhány égetőkérdést az EW.com jóvoltából, amit itt lehet elolvasni. Minispoilereket tartalmazhat a cikk, hiszen égetőkérdésről van szó. Pl.: kiderül az, hogy Nicole Munoz-t (Lilly) látni fogjuk a későbbiekben. Vagy pl.: hogy már fejben megvan a sorozat végkifejlete.
  • A State of Affairs pilot epizódjának vendéglistája az alábbi: Chris L. McKenna, Ramsey Faragallah és Derek Ray.
  • Betsy Brandt és Coby Ryan McLaughlin vendégeskedni fog a Parenthood 6×09-es részében.
  • Tegnap a briteknél a Strictly Come Dancing 9.79 milliós nézettséget hozott, ami előző héthez képest 270 ezerrel erősebb. A The X Factor ezzel szemben 50 ezret bukott, így végeredményben: 7.45 millión áll jelenleg. Utóbbi 32.7%-át, előbbi pedig 44.1%-át uralta a brit tévénézőknek tegnap este. Ha pedig már nézettségek, akkor a Doctor Who 5.27 millión áll éppen, 240 ezerrel erősödött. A Pointless Celebrities harmadik része is hozta a szép mutatókat, 5.60 millióval zárta az estét, ami 30%-os közönségarányt jelent.
  • Valahogy így nézne ki George R.R. Martin, ha nő lenne, szakálas és a Playboy felkérésre csinálnának róla egy eléggé érdekes fotósorozatot.
  • Emmet Scanlan és Michael James Shaw beugrik a Constantine 1×04-es részébe vendégeskedni.
  • Peggy Carter-t újra látni fogjuk a Marvel’s Agents of SHIELD-ben. A jelenlegi állás szerint a 2×08-as epizódban tűnik fel. Immáron amúgy speciális vendégek között emlegetik a sajtóanyagban. A részt DJ Doyle fogja írni.
  • Nem írtam tegnap, de majd most. Ugye Uma Thurman érkezett a The Slap-be, mint főszereplő Mary-Louise Parker helyére, azonban a szereplőgárdában még helyet kap: Peter Sarsgaard (The Killing) és Zachary Quinto (American Horror Story).
  • Paul Wasley (Stefan) fogja rendezni a The Vampire Diaries 6×11-es részét, ami majd januárban lesz terítéken.
  • Matt Ryan beszél a Constantine-ban lévő karakteréről.
  • Egy érdekes hír látott napvilágot a napokban, miszerint a Magic City-ből mozifilmet fognak készíteni, ahol főszereplőként feltűnik: Bill Murray és Bruce Willis is. Természetesen a sorozatos színészek is visszatérnek, azaz Jeffrey Dean Morgan, Olga Kurylenko, Danny Huston és Kelly Lynch. Az írója és rendezője ugyanúgy Mitch Glazer lesz.
  • A CBS berendelte a Limitless című mozifilm tévésorozat változatának pilotszkriptjét. A készítője: Craig Sweeny lesz.
  • Van néhány címünk: TraitorNCIS: Los Angeles 6×09; Cowboys Suck!The Goldbergs 2×12; Grounded / House RulesNCIS 12×09-10; Let”s Make a DealCSI 15×09; Home Sweet HomeBlue Bloods 5×12; Bit by Bit CSI: Cyber 1×07; So It GoesMadam Secretary 1×09; Watch Orver MeNCIS: New Orleans 1×07; The Septum DeviationThe Big Bang Theory 8×09; High To The Manger ZoneThe Millers 2×10;
  • Elyse Mirto vendégszereplője lesz a The Last Ship 2×02-es részének.
  • Tory Kittles főszerepet vállalt az USA-féle The Colony című pilotban.
  • Diane Chernansky vendégszerepet vállalt a Silicon Valley 2×01-es epizódjában.
  • A TNT berendelt egy újabb pilotötletet, ami a Breed címen fut. Egy természetfeletti drámáról van szó, melyben egy kis térségben különös gyilkosság történik, melynek elkövetője nem egészen emberi. A pilotot John Scott Shepherd írja, míg Scott Winant (True Blood) rendezi. A sztori a nyomozás felgöngyölítésére fókuszál.
  • Dr. Barbara Natterson-Horowitz és Kathryn Bowers közös best-seller műve, a Zoobiquity-nek a pilotötletét rendelte be a Fox, melyet a Bones készítői, Stephen Nathan és Jon Collier fog elkészíteni. Barbara tapasztalata az, hogy az állatok és az emberek sokszor ugyanabban a betegségben szenvednek, ezért meg kellene nézni állatorvosi szemmel a betegségeket.
  • Az AMC újabb pilotokat passzolt. Most a Galyntine és a Knifeman ment a levesbe.
  • Chris Johnen vendégszereplője lesz a Scandal 4×08-as részének.
  • Tuc Watkins beugrik a Major Crimes 3. évadjába.
  • Megjött a második mozifilmes előzetese a SpongeBob Movie 2-nek.

Kommentáld!

Az Operatőrök jelöltjei 2014-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 27, 14:21-kor a(z) díjátadók témába.

A föld alól kapartam elő az operatőrök szakszervezetének (eredeti nevén: American Society of Cinematographers, rövidebben: ASC) 2013-as évre vonatkozó jelöltek listáját. Kezdjük ott az egészet, hogy már novemberben bejelentették, hogy kik szállnak harca 26. alkalommal az elismerésekért. Ez az a csapat, ami legkiszámíthatatlanabb, de azért van egyfajta kiszámíthatósági faktorja mégis. Mint pl.: itt a Trónok harcának a legnagyobb a nyerési esélye, míg a többi részlegnél (producerek, színészek, stb.) elenyésző. Tavaly sikerült is Kramer Morgenthau-nak megszereznie a legjobb drámának járó díjat holtversenyben Bolygó Balázzsal.

Sajnos a mezőnyben 2014-ben nincs magyar név, akire felfigyelhetünk, helyette viszont kapunk egy olyan jelöltet, amire senki se számítana, és mindezt az Amazon-tól. Tetőzni is tudom mindezt, hiszen a legjobb drámák között helyet kap a Dracula, a Sleepy Hollow és a [dobpergés] Beauty & the Beast. Utóbbitól hátast dobtam, mert hát ilyen jelölést begyűjteni… hát nem semmi. Kiélezett egy részleg, annyi szent.

A jelöltek listája a tovább mögött tekinthető meg. A kiosztóra február 1-jén kerül sor. Az előző évek listáját pedig itt és itt lehet visszakövetni.

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Eureka 4. évad | Bűnös Miami 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 15, 19:08-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 20:10-tól a Viasat6 műsorán: Eureka – 4×01.
Ma. 22:00-tól az HBO műsorán: Magic City – 2×01.

Azt hittem a mai napon nem lesz semmi különleges emlékeztető, ám tévedtem. A Viasat6 hozza az Eureka friss évadját. A Tv2 már úgy lemaradt, hogy fene se tudja, bepótlják-e a lemaradást. Az HBO is frissít, hiszen a Starz-féle Magic City utolsó szezonjával próbálja fokozni az izgalmakat.

Kommentáld!

Nézettség 07/19 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 24, 19:58-kor a(z) Nézettség témába.

Kegyetlen, amit letesz az asztalra a Whose Line is It Anyway?. Nem elég, hogy a premier epizódja kimagasló nézettséggel rukkolt elő, de még az ismétlése is irigylésreméltó. Még a The Following-ot is simán lenyomta. Ejha. Az NBC próbál a Camp-nek nézőket szerezni, mindhiába.

A Continuum a Syfy átlagos nézettségét hozni tudja, a Starz-on futó Magic City pedig csak presztízsből lett berendelve.

A Sherlock ismétlés felemásan fut. Igaz 2 millió a BBC One-on nem sok, de ezeket a részeket már leadták. Ezt nem szabad feledni. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/12 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 16, 8:37-kor a(z) Nézettség témába.

Újdonság az országos szférában nem igazán volt. Befejezte a Cult első szériáját a The CW. Az utolsó részeket már csak 0.5 millióan nézték. Ezt ők se igazán így képzelték tavaly májusban. Az NBC megismételte a Camp-et, hátha jövő szerdára tudnak új nézőket szerezni.

Kábeles fronton a Continuum jelentősen elmarad a Defiance mutatóitól. A napot ezen a részlegen a Disney Channel tudhatta magáénak. A Magic City nézettebb volt, mint a Cult sorozatzárója.

A briteknél a BBC belekezdett a Sherlock újraadásába. Ez 2.4 millió nézőt kötött le. Volt Big Brother, a többieket pedig a tovább mögött találjátok.

Tovább…

Kommentáld!

Magic City – Kezdett a 2. évad

 
Beküldte: tess 2013 June 23, 15:14-kor a(z) Magic City témába.

A tavalyi szezonban hatalmasat kockáztatott a Starz, amikor dupla évadra bekérték a ’60-as évek fülledt politikai és gazdasági világában játszódó Magic City-t, ami egy gengszter elemekkel operáló karakterdráma lett. Vagy legalábbis annak szerették volna beállítani, ugyanis a 8 részesre sikerült 1. évados alapozás finoman szólva is megosztotta a közönséget. Az ok roppant prózai, abszolút nem azt kaptuk, mint amire számítani lehetett, de természetesen ez csak az egyik alternatíva.

A másik alternatíva szerint Chris Albrecht megint csak jó lóra tett, amikor szabad utat adott Mitch Glazer fiatalkori fantáziálgatásának. A komótos tempó és a hevenyészett politikai kikacsintás újfent adott volt, viszont a premier mégsem ragadt le az előző évad szintjén. Mintha Glazer megfogadta volna a scriptet ért bírálatokat és végre elkezdett (n)agyban játszani. Az eddig jellemzően felesleges és hatásvadász több szálon futó kikacsintásokat alaposan megkurtította és végre a lényegi dolgokra, vagyis Ike kiszabadítására és a Miramar Playa életben maradására koncentrált.

Eközben finoman megágyazott egy több szinten zajló konspirációnak is, ami végre lehetővé tette egy koherens karakterdráma kibontakozását. A folyamatos alvilági fenyegetőzés közepette egy korrekt mód felvázolt jövőképet szállított végre a script, ami a fülledt, de ugyanakkor végig egyenletesen lüktető feszültségfaktorral gyilkos elegyet alkotott. Végre van célja a történéseknek, végre lehet szurkolni a karaktereknek és mindehhez egy rész kellett!

Glazer a finomkodó szarkeverés helyett a karakterek közti érdekellentét állította a középpontba, amit ráadásul majd minden szinten korrekt mód meg is alapozott az 1. évadban. Végre nem bizonyult tabunak a család sem (Vera-Stevie ellentéte), még ha ehhez némi felületes intrikához is nyúlnia kellett (Ike-Vera-Meg hármas). Ugyanakkor az egyes szálakon elhatalmasodó moralizációt (Judi Silver és Danny dilemmája) nem mindig sikerült kordában tartania. Viszont némileg kárpótolt az itt ért sérelmek miatt a maffia oldalán történt szerveződés. Végre nem csak egy pólusú a sorozat, még ha a szálak feltűnően egy irányba is tartanak.

A remek karakterizáció dacára nagy csalódásomra roppant slampos, néhol egyenesen unott alakításokat kaptunk, amit megint csak a zsigerien korhűn működő atmoszférával tudtak valamelyest feledtetni. Jeffrey Dean Morgan természetesen hozta a kötelezőt, de semmi többet. Pedig a nagy szervezgelődés közepette egy kis badass attitűdöt igazán elbírt volna a játéka. Danny Huston ugyancsak erőtlennek bizonyult, ráadásul szinten teljesen elhagyta a narcisztikus beütését. Ellenben Olga Kurylenko valamelyest villantott, de tudjuk ezt be az ingerszegény környezetnek. A többiek viszont abszolút szürkék és megfásultak voltak egy-egy emlékezetesebb jelenettel.

Hmm… Akárhogy is vesszük Glazer továbbra sem találja a karakterek és a script közti finom egyensúlyt, de legalább ez az új irányvonal bizakodásra adhat okot, még ha a háttérben némi kapkodás is tetten érhető. Természetesen a látványos külcsín, a pazar képi világ és a remek atmoszféra most is gyógymód volt a szorult helyzetekre, kérdés ez meddig lesz így. A remekül felépített párbeszédeket és a fajsúlyos alakításokat már elvesztettük, ellenben kaptunk egy egységes jövőképet, szóval bármi lehetséges még. Mindenesetre én szurkolok, mert a potenciál egyre nagyobb, habár a türelem ugyanekkora mértékben is fogy.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Éjszakai előzetes (3): Magic City – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 June 12, 3:31-kor a(z) videó témába.

A második évad uralkodó színe a türkiz lett. Mi történt az 1. szériában? – kérdésre megkapjátok a választ tess kritikájából. A Starz megerősödött. Mondhatni: kikupálódott a kiélezett kábeles versenyben, amit előnyére tudott váltani. A Da Vince’s Demonds bár nem ezt a réteget erősíti, de azért el lehet a csatornáról mondani, hogy az innováció jelen van. Teljes értékű adóként kezelik a kábeles részlegen. Másrészről, a június 14-én visszatérő Magic City pont egy jó példa arra, miért is kell az országos tévéknek hátat fordítani. Jöjjön egy rakat előzetes hozzá, illetve bónuszként egy színfalak mögött videó.


Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): Magic City – 2. évad

 
Beküldte: tess 2013 May 8, 13:50-kor a(z) videó témába.

I’m the Shark.

Na végre, kezd éleződni a helyzet a Miami maffia és az Evens család között! Bevallom ebből a szempontból az 1. évad kissé csalódásnak bizonyult, de remélhetőleg a folytatásban már kárpótolnak minket a készítők, elvégre a plakáton szereplő “Gangster’s paradise”-ra valahogy rá is kell szolgálni. Bár ahogy elnézem fegyverek és jó nők lesznek dögivel, a badass szekciót meg ugye megtámogatták a kamu gengszter rapperként ténykedő Rick Ross-szal. Tippre, nem gyenge évad elé nézünk június 14-én.


Kommentáld!

Nyáron tér vissza a Magic City

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 5, 17:43-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Gangster’s paradise”

Nyáron, pontosabban június 14-én tér vissza a Starz műsorára a Magic City 2. évadja. A csatorna az elmúlt időben keményen ráfeküdt a dráma koncepciókra. Már-már az HBO-t kezdi ízelgetni kínálatával, ahol előzőleg felbukkant a politikai témájú Boss is. Jó látni, tapasztalni, honnan-hova fejlődött 5 év alatt a csatorna.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 11, 10:25-kor a(z) Hírek témába.

  • Június 19-én tér vissza a Franklin & Bash 3. szériája a TNT-re, 25-én a Rizzoli & Isles 4.és a Perception 2. évadja is.
  • Szeptember 3-án 22 órakor debütál a Cold Justice című új nem szkriptelt sorozata a csatornának, melyben Kelly Siegler és Yolanda McClary lesz a főszereplő.
  • Colin Hanks vendégszereplője lesz az NCIS 10. évadjának, ahol 2 epizódban tűnik majd efl.
  • Május 27-én folytatódik új évaddal a Longmire és a The Glades.
  • Kitűzték a Devious Maids évadpremierjét is, ami június 23-án lesz. A Szereplők sorában: Ana Ortiz, Dania Ramirez, Roselyn Sanchez, Edy Ganem, Judy Reyes, Brett Cullen és Susan Lucci. 13 epizódot kért be belőle a Lifetime.
  • Van néhány címünk: A Boy & his Dog / Underwater / MidnightBates Motel 1×08-10; The Walking Dead / GraduationThe Vampire Diaries 4×22-23; Unquiet MindLongmire 2×01;
  • Forgatási videók a Doctor Who új évadjához: itt, itt és itt.
  • Június 13-án tér vissza a TBS-re a Sullivan & Son 2. évadja.
  • John Barrowman vendégszereplője lesz a Scandal 2. évadjának.
  • Megvannak a Bitten további főszereplői, ahol Greg Bryk (A History Of Violence), Greyston Holt (Alcatraz) és Paul Greene (The Client List) kapott helyet Laura Vandervoort mellett. A premierje 2014 első felére várható.
  • Május 15-i Chicago Fire fináléban mutatkozik be a sorozat spinoff koncepciója, melynek főszereplői között: Tania Raymonde (Lost) és Scott Esatwood, valamint Melissa Sagemiller és Kelly Blatz is.
  • Steven Thompson fogja írni a Sherlock 3×02-es epizódját, ami a The Sign of Three címet hordozza.
  • Harem Shake-keltek a Britain’s Got Talent-esek. Simon hozta a semmitmondó formulát.
  • Az American Idol 15 legrosszabb előadás everjét csekkolhatjátok le itt, all-time-ra kiterjesztve.
  • Az MTV még sem kér több évadot a Buckwild-ből. Nem szabad elmenni amellett a tény mellett, hogy április 1-jén az egyik szereplője meghalt, így valahol az MTV döntése megérthető, míg a készítők anyázása nem épp, akiknek a sorozat a pénzről szól leginkább.
  • Az Oxygen berendelte a The Face 2. évadját.
  • Mégsem áprilisban startol a Ghost Hunters a Syfy-on, hanem június 12-én.
  • Június 14-én folytatódik a Starz-on a Magic City a 2. szériával.
  • Az NBC berendelte a Last Call with Carson Daly 13. etapját, azaz 2013/14-ben se tűnik el a talkshow.
  • Brian Friedman azt nyilatkozta, hogy Sharon Osbourne vissza fog térni a The X Factor-ba.
  • Forgatják az 50. évfordulóra készülő Doctor Who epizódot, íme pár forgatáson lőtt kép, melyen az egyik Doctor éppen lóg.
  • Kris Marshall csatlakozott a Death in Paradise harmadik évadjához, míg Ben Miller elhagyja a sorozatot.
  • Az a hír járja, hogy Heather Morris (Glee) várandós.
  • Scott Parks a The Vampire Diaries szereplőgárdájában.
  • Rovin Givens és Robbie Jones nevét írják a 90210 5×20-as részének vendégei között.
  • Laura Bell Bundy, Kaitlyn Black és Nicholas Podany vendégszereplő lesz a Hart of Dixie 2×21-es részében.
  • Isaiah Mustafa ismét feltűnik a Nikita 3×20-ban.
  • Osric Chau a Supernatural 8×21-es epizódjában lesz látható.
  • Chin Ham az 1×18-as Arrow után az 1×21-be is beugrik.
  • Friss forgatáson lőtt képek a Continuum 2. évadját illetően.
  • Yvonne Strahovski vissza fog térni a Dexter 8. évadjába. A hír immáron hivatalos, illetve többepizódban fog szerepelni.
  • Carmen Corral (Southland) készített a SpoilerTV interjút.
  • Május 19-én kerül adásba az ABC-n a The 2013 Billboard Music Awards.
  • A Sundance Channel adott ki egy közleményt a Rectify első évadját illetően. Aki akarja, belőle el tudja olvasni a 6 epizódnak a szinopszisát.
  • A CSI évadfináléjára sikerült megszereznie a stábnak Black Sabbath nevű zenekart, akiknek újabb albuma a sorozatban debütálhat. A bandában: Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler foglal helyet.
  • Attól függetlenül, hogy a Ready for Love borzasztó nyitást produkált, mégis január 15-e óta 18-49 évesek körében kiemelkedő demóval állt elő.
  • Április 13-án folytatódik a Smash az NBC-n, ez egy szombati nap, utána The Voice ismétlést, majd Saturday Night Live adást ad a csatorna.
  • Május 12-én 1 órás különkiadással tér vissza a Long Island Medium, a TLC egyik népszerű sorozata – legalábbis ezt írják róla, nekem miért nem rémlik mi is ez?
  • Mark Hemill beugrik a Criminal Minds 8. évadjának zárásába.
  • Kate Micucci, azaz Lucy ismét feltűnik a The Big Bang Theory 6×21-es részébe.
  • Matthew Gray Gubler rendezte a Criminal Minds 8×20-as epizódját, amit május 1-jén ad le a CBS.
  • A The Good Wife 4×22-es évadfinálé vendéglista az alábbi: Martha Plimpton, T.R. Knight, Denis O’Hare, Dylan Baker, Ana Gasteyer és Estelle Parsons; míg Michael Bloomberg önmagát fogja alakítani.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats