2019/20 – Az őszi hazai műsorrendek: DunaTV

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 3, 19:26-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Magyar hírek témába.

Hazai körkép: RTL Klub | Tv2 | DunaTV | Viasat3

Aki követi a blog életét, az tudhatja, hogy minden félévben végigmegyek az amerikai csatornák műsorrendjén. Igaz, ott napi leosztásban szoktam cikkezni, azonban a hazai fronton nem látom értelmét, mivel nem különül el ugyanúgy a kínálat, ezért egyszerűbb, ha csatornákra bontom. Szeptember 2-ával elstartol itthon is a 2019/20-as idény, így terveim szerint mind a négy főbb, sorozatos csatornát górcső alá veszem – bár a Viasat3-ban még nem vagyok biztos, de ha időm engedi, akkor az se marad ki a sorból.

Tudom, már elstartolt a DunaTV-n a 2019/20-as idény, de jobb később, mint soha alapon most elhoznám, hogy mi a helyzet a közszolgáltató tévécsatornánál.

Elsőként a hangsúlyt a hétköznapokra helyezném. Ott megfigyelhető, hogy 20:30-as timeslotig hétfőtől péntekig ugyanaz a kínálat annyi. A Ridikül új részekkel jelentkezik, mert ha emlékeim a helyükön vannak (ha nem, akkor majd javíttatok!), akkor nyáron pihenőn volt a műsor. Előtte a Rex Rómában című német-osztrák-olasz produkcióval nyomulnak, utána pedig érkezik a 18 órás Híradó, ahogy az összes többi kereskedelmi tévénél. Nyilván ők is meglovagolják a török lovat, és próbálnak embereket megnyerni a Sorsok útvesztőjével, ami már túl van a 330. epizódján is. (Elvileg tagoltság szempontjából 401-et kapunk! Odakinn másabb vágásban adagolták!) Azt követően pedig a britektől érkezik a Brown atya.

Az estékben már van különbség. Hétfőnként érkezik: az Elvesztettek (The Missing) és az NCIS-ismétlés, keddenként: a McMafia és a Velvet Divatház-ismétlés, szerdánként pedig a Mattoni és Pietro szigete. Csütörtöknél magyar elképzeléssekkel dolgoznak a stratégiájukban, ami abban merülne ki, hogy egyik héten a Fábry-ból kapunk új epizódot, a másikon a Bagi-Nacsa Orfeumából. Utána filmeket helyeznek képernyőre. Pénteknél figyelhető meg még érdekesség, mivel se sorozat, se sajátgyártású elképzelés nem dolgoznak; csak film, de az is olyan, amit éppen kigondolnak. Nem tudtam mögé logikát rakni.

Mutatnám a leosztást timeslot felosztásban, hogy könnyebben összerakja mindenki, mit is álmodtak meg a közszolgálatnál.

Hétköznaponként:
16:05-17:05 – Rex Rómában (Il Commissario Rex) (14. évad)
17:05-18:00 – Ridikül
18:00-18:25 – Híradó
18:25-18:45 – Nemzeti Sporthíradó
18:45-19:35 – Sorsok útvesztője (O Hayat Benim) (339. résztől)
19:35-20:30 – Brown atya (Father Brown) (5. évad)

Hétfő:
20:30-21:30 – Kékfény
21:30-22:25 – Elveszettek (The Missing) (1. évad)
22:25-22:35 – Kenó
22:35-23:25 – NCIS – Tengerészeti helyszínelők (NCIS) (2. évad)
23:25-tő – Hogy volt?! (ism.)

Kedd:
20:30-21:30 – Önök kérték!
21:30-22:20 – McMafia (McMafia) (1. évad)
22:40-23:35 – Velvet Divatház (Velvet) (3. évad)
23:35-től – Magyarország, szeretlek! (ism.)

Szerda:
20:40-21:45 – Mattoni (Ja Mattoni) (1. évad)
21:45-22:25 – Pietro szigete (Lisola di Pietro) (1. évad)
22:35-től – Szabadság tér ’89

Csütörtök:
20:30-21:50 – Fábry / Bagi-Nacsa Orfeuma
21:50-től – Esti filmek

Péntek:
20:30-tól – Esti filmek

A hétvégi stragériáról:

Hétvégéknél semmi különös nem figyelhető meg. Igazából viszik tovább a Gasztroangyalt és a Szerencseszombatot szombatonként, estére pedig filmet pakolnak. Vasárnapnál a hangsúly a Híradó előtt a Bordás Marcsi szakácskönyve műsorra helyeződik, utána pedig a Családi kör és Magyarország, szeretlek! duóra, ami után megint csak mozizással próbálják felvenni a Tv2 és az RTL Klub ellen a harcot, bár ezen kínálat ellen még az ATV-n a #Bochkor és a Heti Napló Sváby Andrással is ütőképesebb.

Nézzük timeslot felosztásban ezt is:

Szombat:
17:00-18:00 – Gasztroangyal
18:00-18:45 – Híradó
18:45-19:45 – Szerencseszombat

Vasárnap:
17:25-18:00 – Bordás Marcsi szakácskönyve
18:00-18:45 – Híradó
18:45-19:40 – Családi kör
19:40-21:10 – Magyarország, szeretlek! (?. évad)
21:10-tól – Esti filmek

Szerintetek ütőképes ez a próbálkozás, vagy inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy jól variálták össze a napokon a sorozatokat? – Nyilván nincs esélye a két fő csatorna ellen, de inkább arra kéne törekedniük, hogy a Film+ és más adó ne előzze be őket.

Kommentáld!

A múlt heti (2019. május 6.-május 12.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 19, 14:58-kor a(z) magyar nézettség témába.

Második hetébe lépett a legújabb tavaszra szánt műsorrendje az országos csatornáknak. Ha majd rápillantatok a számokra, észlelhetitek, hogy A konyhafőnök beállt stabil 600 ezer körüli nézőszámra, amivel próbálkozna magamögé utasítani a Bezár a Bazár!-t, csak éppen nem jön össze a mutatvány, azaz csak részben; mivel amikor A Bank ellen megy harcba, akkor már érvényesülni tud Főzős Zé és csapata. Tehát a hétköznapok gyenge láncszeme a Tv2-nél Stohl András és Kasza Tibor. Előbbi azért még jól hoz, hiszen az 500 ezer körüli nézőszám sem gyenge, de ettől még tarthatna meg több nézőt is. Utóbbit én speciel száműzném a műsorkínálatból.

Alapvetően ennyit kell tudni a hétről, illetve annyit, hogy A mi kis falunk lett a hét legnézettebb produkciója mindkét fontosabb korosztálynál. Az már csak egy másik kérdés, hogy ismét letett az asztalra egy sorozatminimumot, amit csak szőrszál hasogatva nevezhetünk gyengének, mert alapvetően piszokerős.

Mindig meglep, hogy a sportnak mekkora ereje van. A héten volt kézilabdameccs, Forma 1 és Bajnokok ligája meccs is. Mindhárom kimagaslóan szerepelt. Hármójuk közül a Bajnokok ligája összecsapás mozgatta meg legjobban a nézőközönséget, ami 13.6%-os közönségarányt tudott letenni az asztalra, míg a Forma 1 16.4%-ot, azonban 75 ezer nézőkülönbséggel (501e vs 424e) maradt alul. Mellesleg mentségére szóljon, hogy mindezt nem 21 és 23 óra között produkálta, hanem 15 és 17 óra között, amikor azért egyszerűbb. A Sport1-en tehát a Kézilabda nőzi meccse hozta a mutatókat, nem sokkal maradt le a TOP50-ből, egyébként 56-dikként zárta a hetet.

Csütörtökön ismét új Fábry epizódot kaptunk a DunaTV részéről, míg másnap a Kamara Virtuózok próbált volna érvényesülni, de az a poén, hogy fele annyi embert ültetett le a tehetségkutató, mint a veterán showman. Az Egynyári kaland sincs helyzetének magaslatán. 89 ezer főjével nem is baj, hogy búcsúztatja a sorozatot a közmédia, mert nagyon elfáradt minden téren.

Filmes fronton annyi érdekességről szeretnék megemlékezni, hogy az RTL Klub vasárnap Vasember 3-at adott, amire a Tv2-nek a Transformers: Az utolsó lovag volt a válasza. Nos, mindkét főbb korosztálynál alulmaradt a versenyben a Marvel-film, tehát a nézőknek már nem kell ilyesmi. De fantasy vonal se nagyon, mert a Heti napló Sváby Andrással nézőszám tekintetében honi tudott ugyanennyit.

Mutatnám a múlt hét adatait!

 

19. heti magyar nézettség:

Hétfő (május 6.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×06) – 617e (14.2% SHR); 18-49-ben: 214e (14.6% SHR)
Főnök inkognitóban (RTL Klub – 1×02) – 420e (14.5% SHR); 18-49-ben: 130e (11.4% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×10) – 713e (16.8% SHR); 18-49-ben: 212e (15.5% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×10) – 564e (13.5% SHR); 18-49-ben: 173e (11.4% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×42) – 280e (9.7% SHR); 18-49-ben: 95e (8.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV) – 61e (1.4% SHR); 18-49-ben: 3.1e (0.2% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 3×06) – 42e (1.1% SHR); 18-49-ben: 10e (0.7% SHR)
1890 (DunaTV – 1×09) – 23e (1.0% SHR); 18-49-ben: 3.3e (0.4% SHR)

Kedd (május 7.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×07) – 605e (14.5% SHR); 18-49-ben: 216e (15.8% SHR)
Magnum (Magnum, P.I.) (RTL Klub – 1×04) – 242e (8.3% SHR); 18-49-ben: 90e (7.7% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 499. rész) – 210e (11.3% SHR); 18-49-ben: 54e (7.3% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×11) – 695e (17.6% SHR); 18-49-ben: 207e (17.1% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×11) – 506e (12.1% SHR); 18-49-ben: 128e (8.7% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×43) – 265e (9.0% SHR); 18-49-ben: 75e (6.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV) – 70e (1.8% SHR); 18-49-ben: 4.1e (0.3% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 2×03) – 65e (1.6% SHR); 18-49-ben: 14e (1.0% SHR)
Velvet Divatház (Velvet) (DunaTV – 3×10) – 27e (0.9% SHR); 18-49-ben: 6.4e (0.5% SHR)

Bajnokok Ligája (M4Sport) – 501e (13.6% SHR); 18-49-ben: 229e (16.6% SHR)

Szerda (május 8.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×08) – 594e (14.6% SHR); 18-49-ben: 197e (15.0% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×11) – 234e (9.1% SHR); 18-49-ben: 63e (6.1% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×12) – 689e (18.2% SHR); 18-49-ben: 184e (16.0% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×12) – 494e (12.1% SHR); 18-49-ben: 145e (10.1% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×44) – 266e (9.4% SHR); 18-49-ben: 74e (6.6% SHR)

Honfoglaló (DunaTV) – 61e (1.6% SHR); 18-49-ben: 5.4e (0.5% SHR)
A maffia csak nyáron öl (La mafia uccide solo d’estate) (DunaTV – 1×06) – 39e (0.9% SHR); 18-49-ben: 3.7e (0.3% SHR)

Csütörtök (május 9.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×09) – 624e (15.2% SHR); 18-49-ben: 219e (16.7% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×15) – 294e (11.8% SHR); 18-49-ben: 126e (12.3% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×13) – 727e (18.2% SHR); 18-49-ben: 188e (15.5% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×13) – 518e (13.0 % SHR); 18-49-ben: 126e (9.1% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×45) – 268e (9.7% SHR); 18-49-ben: 67e (6.1% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 333. rész) – 47e (1.2% SHR); 18-49-ben: 2.1e (0.2% SHR)
Fábry (DunaTV) – 103e (2.5% SHR); 18-49-ben: 7.4e (0.5% SHR)

Péntek (május 10.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×10) – 570e (14.8% SHR); 18-49-ben: 204e (17.5% SHR)
Doktor Murphy (The Good Doctor) (RTL Klub – 2×14) – 269e (9.7% SHR); 18-49-ben: 98e (8.8% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×14) – 712e (19.7% SHR); 18-49-ben: 190e (18.5% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×14) – 518e (13.4% SHR); 18-49-ben: 141e (10.9% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×46) – 314e (11.0% SHR); 18-49-ben: 107e (9.4% SHR)

Kamara Virtuózok (DunaTV – 5×02) – 55e (1.5% SHR); 18-49-ben: 2.1e (1.7% SHR)

Szombat (május 11.):
Magnum (Magnum, P.I.) (RTL Klub – 1×04 – ism.) – 45e (2.1% SHR); 18-49-ben: 11e (1.6% SHR)
A mi kis falunk
(RTL Klub – 3×13) – 847e (21.7% SHR); 18-49-ben: 359e (26.6% SHR)

Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×11) – 162e (8.0% SHR); 18-49-ben: 31e (4.5% SHR)
Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×12) – 237e (10.8% SHR); 18-49-ben: 50e (7.2% SHR)

Szerencseszombat (DunaTV) – 240e (8.0% SHR); 18-49-ben: 26e (3.0% SHR)
Egynyári kaland DunaTV – 4×03) – 89e (2.5% SHR); 18-49-ben: 16e (1.4% SHR)

Vasárnap (május 12.):
Borbás Marcsi szakácskönyve (DunaTV) – 200e (7.1% SHR); 18-49-ben: 11e (1.2 % SHR)
Szeretünk, doki! (I Need Another Drink) (DunaTV – 1×04) – 108e (2.9% SHR); 18-49-ben: 4.1e (0.3% SHR)
Magyarország, szeretlek! (DunaTV) – 215e (5.1% SHR); 18-49-ben: 16e (1.1% SHR)
Családi kör (DunaTV – 1×07) ­– 123e (3.0% SHR); 18-49-ben: 11e (0.7% SHR)

Forma 1 (M4Sport – 2019R5) – 424e (16.4% SHR); 18-49-ben: 191e (20.8% SHR)

Női kézilabda (Sport1) – 317e (8.6% SHR); 18-49-ben: 105e (8.3% SHR)

Kommentáld!

A múlt heti (2019. április 29.-május 5.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 12, 15:55-kor a(z) magyar nézettség témába.

Leköszöntek a nagyok, e héttől a Tv2-nek és az RTL Klub-nak is formálódott a hétköznap estéje. Előbbinél ugye az Exatlon Hungary finálézott, míg utóbbinál a Drága örökösök. Mindkettő meghatározó tagja volt, így újra indult a nézők kegyeiért folytatott harc. Ezen kívül az RTL csavaros volt, mert leadta vasárnap a Vasember 2-t, meglovagolva a Bosszúállók: Végjáték történetét [aki látta, tudja mire gondolok], amivel meg is kaparintotta a 18-49 évesek körében a dobogó második fokát a héten, na, de hogy ki lett az első, azt mindjárt mondanám.

Előbbi viszont, még a bemelegítőben szeretném felhívni a figyelmet az 1890-re, melynek nézőszáma eléggé megfogyatkozott. A fiatalok körében csak 292 fő látta az 1×08-as részt, ami azért roppant mód alacsony, mert az őt követő Soko – Alpesi nyomozókat 353 fő nézte, azaz tudott felvezetőjéhez képest fejlődni. Mellesleg most nálam is kimaradt a heti rész, de nem azért meg elfeledkeztem volna róla, hanem csak mert fáradság miatt inkább utólagos pótlás mellett tettem le a voksom.

A hét legnézettebb sorozata maradt A mi kis falunk. Immáron 900 ezer nézőt se tud leültetni. Kíváncsi leszek, hogy mikor lesz újra képes arra, hogy 1 millió fölé emelkedjen. Külön kiemelném a fiatalok szegmenséből a Bajnokok ligája (Barcelona – Livelpool) összecsapást, ami 212 ezres nézettséggel futott, amivel majdnem megfogta a korábban emlegetett Vasember 2-t, ami 218 ezerrel zárta az estét. Egyébként közönségarányban megverte, hiszen 15.1% ment a 13.0% ellen. Jól hoztak a Bezár a bazár! részei A konyhafőnök ellen teljes lakosságban.

Elstartolt a Főnök inkognitóban, amit kajált a közönség. Rég volt ilyen nézett a 22 óra utáni blokk. A Magnum P.I. nem hozza azokat a mutatókat, amiket elvárnék tőle. Alapvetően jellemző egyfajta csökkenés az RTL Klub-os sorozatokra, mivel a Doktor Murphy se szerepelt fényesen pénteken, de saját gyártásban a Gyertek át! sem!

Külön érdekességek közül emelném ki a Sport1-en a Kézilabda meccset, ami 5%-os közönségarányt termelt a teljes lakosságnál. Nyilván nem túl magas ez az érték, inkább a 232 ezer főjére helyezzük a hangsúlyt, ami már majdnem egy Magnum teljesítménye. És mindezt vasárnap 18:55 és 20:45 között tette le az asztalra, ami tényleg kimagasló teljesítmény. Mondjuk, a hét utolsó napján az emberek szeretnek tévézni, amit az m1-es Déli Híradó is igazol, ami 38 percével 206 ezer főt mozgatott meg 8.7%-os közönségaránnyal. Mik vannak! A Film+ az Amerika kapitány: Az első bosszúálló című filmmel éppen hogy (54. lett!) lemaradt a TOP50-ből a 18-49 évesek körében.

A végére pedig a megszokott érdekesség, most a főműsoridőben, a 18-49 éveseknél az RTL Klub minden estét megnyert a Tv2 elől. Ezzel 108 estét tudhat magáénak a 2019-es évből, míg a Tv2 16-ot.

18. heti magyar nézettség:

Hétfő (április 29.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×01) – 634e (14.7% SHR); 18-49-ben: 220e (15.4% SHR)
Főnök inkognitóban (RTL Klub – 1×01) – 441e (15.4% SHR); 18-49-ben: 175e (15.5% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×05) – 639e (15.7% SHR); 18-49-ben: 188e (14.6% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×05) – 482e (11.5% SHR); 18-49-ben: 125e (8.6% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×38) – 251e (8.9% SHR); 18-49-ben: 63e (5.7% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 330. rész) – 78e (1.9% SHR); 18-49-ben: 4.5e (0.3% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 3×05) – 38e (1.0% SHR); 18-49-ben: 5.2e (0.4% SHR)
1890 (DunaTV – 1×08) – 33e (1.4% SHR); 18-49-ben: 292 (0.0% SHR)
Alpesi nyomozók (SOKO Kitzbühel) (DunaTV – 4×15) –  19e (1.4% SHR); 18-49-ben: 353 (0.1% SHR)

Kedd (Április 30.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×02) – 525e (13.1% SHR); 18-49-ben: 185e (14.7% SHR)
Magnum (Magnum, P.I.) (RTL Klub – 1×03) – 236e (7.7% SHR); 18-49-ben: 85e (6.8% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 498. rész) – 193e (8.4% SHR); 18-49-ben: 86e (9.1% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×06) – 652e (17.3% SHR); 18-49-ben: 173e (15.6% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×06) – 497e (12.3% SHR); 18-49-ben: 124e (8.8% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×39) – 259e (8.6% SHR); 18-49-ben: 75e (6.2% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 331. rész) – 72e (1.9% SHR); 18-49-ben: 1.2e (0.1% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 2×02) – 69e (1.8% SHR); 18-49-ben: 7.9e (0.6% SHR)
Velvet Divatház (Velvet) (DunaTV – 3×09) – 30e (1.0% SHR); 18-49-ben: 3.6e (0.3% SHR)

Szerda (Május 1.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×03) – 488e (11.8% SHR); 18-49-ben: 173e (12.3% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×07) – 608e (15.9% SHR); 18-49-ben: 156e (12.6% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×07) – 530e (12.6% SHR); 18-49-ben: 136e (9.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 332. rész) – 79e (2.0% SHR); 18-49-ben: 3.5e (0.3% SHR)
A maffia csak nyáron öl (La mafia uccide solo d’estate) (DunaTV – 1×05) – 59e (1.4% SHR); 18-49-ben: 1.6e (0.1% SHR)

Csütörtök (Május 2.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×04) – 567e (14.5% SHR); 18-49-ben: 205e (16.3% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×11) – 265e (9.5% SHR); 18-49-ben: 119e (10.6% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×08) – 660e (18.3% SHR); 18-49-ben: 188e (17.1% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×08) – 552e (13.9% SHR); 18-49-ben: 168e (12.6% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×40) – 268e (9.4% SHR); 18-49-ben: 89e (7.8% SHR)

Bagi-Nacsa Orfeuma (DunaTV) – 118e (2.9% SHR); 18-49-ben: 8.7e (0.6% SHR)

Péntek (Május 3.):
A konyhafőnök – Visszavágó (RTL Klub – 6×05) – 558e (14.8% SHR); 18-49-ben: 198e (16.5% SHR)
Doktor Murphy (The Good Doctor) (RTL Klub – 2×13) – 315e (10.7% SHR); 18-49-ben: 98e (8.4% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×11 – ism.) – 96e (7.2% SHR); 18-49-ben: 46e (7.2% SHR)

Bezár a Bank! (Tv2 – 2×09) – 611e (17.0% SHR); 18-49-ben: 145e (13.1% SHR)
A Bank (Tv2 – 1×09) – 483e (13.0% SHR); 18-49-ben: 141e (11.2% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×41) – 308e (10.9% SHR); 18-49-ben: 99e (8.8% SHR)

Kamara Virtuózok (DunaTV – 5×01) – 65e (1.7% SHR); 18-49-ben: 4.7e (0.4% SHR)

Szombat (Május 4.):
Magnum (Magnum, P.I.) (RTL Klub – 1×03 – ism.) – 82e (2.9% SHR); 18-49-ben: 20e (2.4% SHR)
A mi kis falunk
(RTL Klub – 3×12) – 866e (20.5% SHR); 18-49-ben: 356e (24.9% SHR)

Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×09) – 158e (6.4% SHR); 18-49-ben: 29e (3.8% SHR)
Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×10) – 239e (8.3% SHR); 18-49-ben: 45e (5.2% SHR)

Szerencseszombat (DunaTV) – 269e (7.4% SHR); 18-49-ben: 22e (2.0% SHR)
Egynyári kaland
DunaTV – 4×02) – 118e (2.9% SHR); 18-49-ben: 11.8e (0.9% SHR)

Vasárnap (Május 5.):
Borbás Marcsi szakácskönyve (DunaTV) – 239e (6.8% SHR); 18-49-ben: 15e (1.3% SHR)
Magyarország, szeretlek! (DunaTV) –262e (5.6% SHR); 18-49-ben: 22.8e (1.3% SHR)
Családi kör (DunaTV – 1×06) ­– 97e (2.4% SHR); 18-49-ben: 9e (0.6% SHR)

Kommentáld!

A múlt heti (2019. április 15-21.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 29, 12:34-kor a(z) magyar nézettség témába.

Előző héten elkezdődött valami az RTL Klub-nál, ugyanis A mi kis falunk nézettsége „drasztikusan” megzuhant. Nyilván még így sem lehet panasz rá, mert borzasztó erős, de ilyet tőle nem igazán szoktunk meg. Sőt, a teljes lakosságban vert mindenkit, így kérdéses is volt, hogy halad-e tovább a lejtőn, vagy megáll és megmutatja, hogy csak megbicsaklásról van szó. Múlt héten egyébként nem volt Forma 1, a Húsvéti előkészületek jellemezték a csatornák műsorrendjét. Az RTL Klub és a DunaTV pénteken filmekkel készült, míg a Tv2 az Exatlon Hungary-val, hogy kijöjjön Húsvéthétfőre az évadfináléja.

Az RTL Klub meglovagolva a mozis szuperhősös őrületet és képernyőre tűzte a Doctor Strange című filmet, ami csak a(z Exatlon Hungary után futó) Ben Hur film ellen tudott érvényesülni. Külön érdekességképp jegyezném meg, hogy a Film+ klasszikussal ment a nagyok ellen, még pedig a Nincs kettő négy nélkül című filmmel, ami hozta is a várt mutatókat.

A 16. héten történt egy meglepetés, még pedig nem A mi kis falunk lett a hét legnézettebb műsora, ugyanis maga mögé utasította egy szerdán futó Drága örökösök epizód. Nyilván csak nézőszám tekintetében történt trónfosztás, mivel ha a közönségarányra helyezzük a hangsúlyt, akkor a pajkaszegiek odavágtak. A teljes lakosság esetében: 20.5% ment a 18.7% ellen, míg a 18-49 éveseknél 24% a 21.8% ellen. Külön érdekesség, hogy az AMR mutatóknál utóbbinál ugyanannyi született, 7.3%; míg előbbinél 8.6% kontra 8.8% könyvelődött el a Nielsen által.

Az érdekességek sorában kap helyet az a tény is, hogy A mi kis falunk ismétlése a Cool-on hozott legalább annyi nézőt a 18-49 éveseknél, mint a hétfői Cápák között. Az M4 Sport is kihúzhatja magát, mivel a Labdarugó meccsel szerdán 9.6%-os közönségarány generált. A TOP50-es listába belefért két Mozi+-os film is, az egyik a Nagyfiúk 2., a másik a Halálos iramban 7. Mindkettő 120 ezer nézőt mozgatott meg.

Zárószó gyanánt pedig jöjjön a szokásos kiértékelés, miszerint a fiatalok körében, a főműsoridőben Nagypénteket és Húsvétvasárnapját nyerte csak a Tv2, a többi napot az RTL Klub-nak könyvelte el a Nielsen. A legdrasztikusabb különbség szombaton született, amikor a Tv2 mindössze 8%-ot generált a 4 órás sávban, míg a konkurenciája 17%-ot. A dobogó alsó fokára a Film+ állhatott fel 4.7%-os heti átlaggal, amit a Cool követett 3.3%-kal, majd a Viasat 3 2.7%-kal.

A 16. heti nézettségi mutatók:

Hétfő (április 15.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×71) – 745e (17.6% SHR); 18-49-ben: 228e (15.9% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×09) – 334e (11.1% SHR); 18-49-ben: 126e (10.4% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×09) – 203e (12.1% SHR); 18-49-ben: 58e (8.4% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×76) – 564e (13.9% SHR); 18-49-ben: 199e (14.8% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×29) – 248e (7.7% SHR); 18-49-ben: 87e (6.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 320. rész) – 67e (1.7% SHR); 18-49-ben: 7e (0.6% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×13) – 59e (1.6% SHR); 18-49-ben: 11.9e (0.9% SHR)
1890 (DunaTV – 1×06) – 35e (1.5% SHR); 18-49-ben: 4.8e (0.5% SHR)

Kedd (Április 16.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×75) – 740e (18% SHR); 18-49-ben: 235e (17.4% SHR)
Magnum (Magnum, P.I.) (RTL Klub – 1×01) – 298e (8.9% SHR); 18-49-ben: 117e (9.0% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 496. rész) – 192e (7.9% SHR); 18-49-ben: 73e (7.4% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 487. rész) – 140e (7.6% SHR); 18-49-ben: 54e (7.2% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×77) – 591e (14.9% SHR); 18-49-ben: 209e (15.8% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×30) – 220e (7.8% SHR); 18-49-ben: 68e (6.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 321. rész) – 47e (1.3% SHR); 18-49-ben: 802 (0.1% SHR)

Szerda (Április 17.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×76) – 783e (18.7% SHR); 18-49-ben: 294e (21.8% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×09) – 288e (9.2% SHR); 18-49-ben: 110e (9.0% SHR)
CSI: New York-i helyszínelők (CSI: New York) (RTL Klub – 3×02 – ism.) – 119e (6.6% SHR); 18-49-ben: 46e (6.2% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×78) – 582e (14.4% SHR); 18-49-ben: 189e (14.4% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×31) – 231e (7.1% SHR); 18-49-ben: 60e (4.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 322. rész) – 63e (1.7% SHR); 18-49-ben: 12e (1.0% SHR)
A maffia csak nyáron öl (La mafia uccide solo d’estate) (DunaTV – 1×03) – 36e (0.9% SHR); 18-49-ben: 6.5e (0.5% SHR)

Csütörtök (Április 18.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×77) – 704e (17.8% SHR); 18-49-ben: 222e (18.1% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×09) – 360e (11.5% SHR); 18-49-ben: 164e (13.6% SHR)
Privát kopók (Private Eye) (RTL Klub – 2×05) – 158e (7.9% SHR); 18-49-ben: 70e (8.1% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×79) – 571e (14.9% SHR); 18-49-ben: 198e (16.3% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×32) – 264e (9.2% SHR); 18-49-ben: 76e (6.7% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 323. rész) – 63e (1.7% SHR); 18-49-ben: 3.8e (0.4% SHR)
Bagi-Nacsa Orfeuma (DunaTV) – 89e (2.2% SHR); 18-49-ben: 8.2e (0.6% SHR)

Péntek (Április 19.):
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×80) – 649e (16.5% SHR); 18-49-ben: 213e (15.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 324. rész) – 63e (1.7% SHR); 18-49-ben: 8.9e (0.7% SHR)

Szombat (Április 20.):
Magnum (Magnum, P.I.) (RTL Klub – 1×01 – ism.) – 87e (4.0% SHR); 18-49-ben: 36e (5.4% SHR)
A mi kis falunk
(RTL Klub – 3×10) – 764e (20.5% SHR); 18-49-ben: 292e (24.0% SHR)

Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×03) – 242e (11.0% SHR); 18-49-ben: 34e (5.1% SHR)

Szerencseszombat (DunaTV) – 289e (9.7% SHR); 18-49-ben: 19e (2.3% SHR)
Csak színház és más semmi
(DunaTV – 4×08) – 117e (3.4% SHR); 18-49-ben: 14e (1.3% SHR)

Vasárnap (Április 21.):
Borbás Marcsi szakácskönyve (DunaTV) – 193e (7.6% SHR); 18-49-ben: N/a
Magyarország, szeretlek!
(DunaTV) – 176e (4.5% SHR); 18-49-ben: 6.2e (0.5% SHR)
Családi kör (DunaTV) – 104e (2.6% SHR); 18-49-ben: 7.9e (0.5% SHR)

Heti napló Sváby Andrással (ATV) – 232e (6.5% SHR); 18-49-ben: N/a
#Bochkor (ATV) – 193e (7.6% SHR); 18-49-ben: N/a

Showder Klub (RTL II – 23×04) – N/A; 18-49-ben: 70e (4.7% SHR)

Kommentáld!

Az Egynyári kaland nézettsége

 
Beküldte: Kanyecc 2015 April 27, 20:59-kor a(z) magyar nézettség témába.

Kedvcsináló kritikámból már kiderült, hogy az Egynyári kalandot csak ajánlani lehet a közönségnek. A záró soraimban feltűntettem, miként hozott tegnap este, viszont úgy éreztem, kicsit járjuk körbe jobban a teljesítményét. Alapul is vettem a március 15-én startolt Kossuthkifli-t, ami hasonlóan a Magyarország, szeretlek! felvezetését élvezhette. Mielőtt bármit is mondanék, lássuk miként teljesített egyik, másik!

Március 15. (Vasárnap):
Magyarország, szeretlek! (DunaTV – ?x??) – 552e (10.8% SHR); 18-49-ben: 94e (4.6% SHR)
Kossuthkifli
(DunaTV – 1×01) – 435e (9.7% SHR); 18-49-ben: 96e (5% SHR)

Április 26. (Vasárnap):
Magyarország, szeretlek!
(DunaTV – ?x??) – 400e (8.4% SHR); 18-49-ben: 70e (4.1% SHR)
Egynyári kaland (DunaTV – 1×01) – 369e (7.7% SHR); 18-49-ben: 93e (4.9% SHR)

Mint az látható, nagyjából hasonló nézettséggel rukkolt elő a két közszolgálati adóra készült sorozat. Ha a 18-49 éveseket vesszük alapul, akkor tulajdonképpen nem is hozott rosszul Kovács M. András produkciója, hiszen azt a 3 ezer nézői különbséget bátran a szőnyeg alá söpörhetjük.

Igen ám, de akad két tény, ami mellett ne menjünk el. Az egyik az, hogy a Kossuthkifli sokkal nézettebb felvezetéssel rendelkezett, és sokkal több nézőt is bukott el. A másik, hogy az Egynyári kaland nagyobb közönségarány növekedést ért el, mint előbbi a 18-49 évesek körében. A DunaTV-nél mindkét célcsoport fontos, így nem akarok most következtetésekbe bonyolódni. Helyette inkább azt mondanám, hogy remekül kezdett – ami maximális visszaigazolja, hogy van értelme magyar tévésorozatokat gyártani.

Már csak az a kérdés, mire lesz ez elég a 6. részig?

Kommentáld!

Így szerepelt a megújult DunaTV

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 16, 22:54-kor a(z) magyar nézettség témába.

Gondoltam csinálok egy összeállítást arról, hogy miként szerepelt a DunaTV az első napján, azaz 2015. március 15-én. Kezdeném a sort a pozitívabb kimenetelű cikk résszel, ugyanis jön nem sokára egy másik, ahol a megreformált m1 bukdácsolására fogom felhívni a figyelmetek, de ne rohanjak ennyire előre.

Első körben mutatnám a TOP5 műsorukat a teljes lakosságra levetítve:

#57 Magyarország szeretlek (20:05-21:00) – 552e (10.7% SHR).
#68 Kossuthkifli (21:00-21:54) – 435e (9.6% SHR).
#72 Don Matteo (márc. 12) – 395e (8,5% SHR).
#79 A kőszívű ember fiai (18:35-19:57) – 360e (7,5% SHR).
#99 Szegény gazdagok (16:19-17:50) – 326e (9.2% SHR).

Azért se látom értelmét a 18-49 évesek általi mutat közlésére, mert a DunaTV-t eddig az idősebb korosztály nézte, de ha mégis kellene számokra hagyatkozni, akkor cirka 100 ezer fiatalt ültetett le a Magyarország, szeretlek! és a Kossuthkifli.

Ezek a mutatók nem rosszak – mármint ahhoz képest, amit eddig DunaTV-nél tapasztaltunk. Pl.: az előző héthez képest megduplázták a nézettségüket. Könnyű volt, hiszen az m1-en annyi hírműsor ment ismétlésszerű jelleggel, hogy új tartalom hiányában biztosan átkapcsoltam volna. Ott a másik tény is, miszerint kedvenc műsoraink itt folytatódtak, köztük a Forma 1 vagy a Magyarország szeretlek!, ami megint csak adja azt az ívet, hogy átkapcsoljak arra az adóra, amit elég ritkán szoktam nézni.

Ha 18-49 éveseket is ki akarom emelni, akkor a Forma 1 közvetítés generálta a legnagyobb DunaTV-s heti megmozdulást. Mindezt március 15-én 5:29-től 8:10-ig, amikor is 144 ezer nézőt ültetett le a korosztályból, amivel 35,3%-os közönségarányt sikerült összehoznia. Ritka az ilyen magas mutat a kora reggeli órákban, de hát sok az F1-es rajongó. Ennek a ténynek köszönheti az alapozást.

Összességében a DunaTV jól járt első nap alapján az átállással, míg az m1 hatalmas befürdést tudhat magáénak, de erről majd később…

Kommentáld!

Emlékeztető: “Nemzeti főadó” | Barátaim jobb élete | Magyarország, szeretlek! | Kossuthkifli

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 15, 16:50-kor a(z) magyar ajánló,Magyar hírek témába.

„Ma”. 04:50-től a DunaTV – „Nemzeti főadóvá” vált!
Ma. 18:05-től a Fox műsorán: Friends with Better Lives – 1×01-03.

Ma. 20:00-tól a DunaTV műsorán: Magyarország, szeretlek! – ?x01.
Ma. 20:55-től a DunaTV műsorán: Kossuthkifli – 1×01.

Manapság lusta vagyok vezetni, hogy mikor milyen sorozat van terítéken, de akadnak olyan jeles napok is, amikor összegyűlik több és egy cikk formájában le lehet tudni. Nos, hajnali 5 órától a DunaTV átment nemzeti főcsatornává, azaz amit az m1-en láthattunk, az mostantól náluk érhető el. Az m1 ezentúl hírcsatornává nőtte ki magát. Óránként leadják a híreket, hoznak időjárást és egyéb olyan műsort, ami politikával, közélettel vagy épp gazdasággal foglalkozik.

Pénteken elstartolt a Fox műsorán a Barátaim jobb élete, viszont elmaradtunk vele, erről most írnánk egy amolyan emlékeztetőféle jelzést.

Ezen kívül érkezik a megújult DunaTV-re a legújabb évadja a Magyarország, szeretlek!-nek, ami lassan a 100. epizódjához közeleg. Gondolom majd az MTVA sajtóosztálya erre is felhívja a figyelmünket. Őt követi a Kossuthkifli, azaz Rudolf Péter legújabb minisorozata, amiről az elmúlt napokban többször is írtunk.

Kommentáld!

2015.03.15.

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 14, 1:06-kor a(z) Magyar hírek témába.

Újabb mérföldkőhöz érkezik az MTVA. A közszolgálati tévécsatornák átalakulnak. Március 15-én lép életbe a mindent átszabó reform, ami érinti az m1-et, az m2-t és a DunaTV-n. Emlékszem, előzőleg 2011 őszén történet egy pozitív kimenetelű változás, amikor megindult hazánkban a saját műsor- és sorozatgyártás. Utóbbi megmozdulásnak köszönhetjük többek között a Hacktion-t, a D. Tóth Kriszta Show-t, vagy éppen később a Munkaügyeket és a Fapadot. Most kicsit másabb jellegről kell beszámolni, bár már megtettük párszor.

2015. március 15-én eltűnik az m1, mint fókuszpontba került tévécsatorna. Mármint ezt úgy értsük, mint ha az RTL Klub és a Tv2 méltó vetélytársát látnánk szerény személyében. Helyére egy BBC és CNN ötvözésű hírcsatorna áll össze, ahol óránként kapjuk a friss híreket, időjárás-jelentéseket, valamint félnaponta az agrár és más egyéb híreket.

A nemzeti főcsatornánk innentől kezdve a DunaTV lesz. Minden megszokott, megkedvelt műsor, valamint sorozat átköltözik, ennek értelmében: a Fábry, a Magyarország, szeretlek!, a Ridikül, az On the Spot, a Fapad és még sorolhatnám produkciókat, itt keressük. Elvileg lefedettség szempontjából ugyanaz jellemző rá, mint az m1-re – legalábbis azt ígérték. És ne feledkezzünk el az m2-ről se, ami este 8 után átvált Petőfi TV-re.  Később, elvileg nyár felé a létszám eggyel nőni fog, hiszen érkezik az M4Sport, ahol különféle sportesemények kerülnek górcső alá.

Lényeg a lényeg, hogy holnaptól egy új korszak kezdődik az MTVA életében. A reklám már egy ideje tart, de kérdés, mikor áll át az emberek agya az m1-ről a DunaTV-re.

DunaTV-plakat-2015-tavasz

Kommentáld!

Hírmorzsák – hazai kiadás

 
Beküldte: Kanyecc 2014 September 18, 23:01-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Hupsz! Teljesen kiment a fejünkből, de ma a Pro4-en folytatódott az Under the Dome a 2×01-es részzel.
  • A UPC Direct elérhetővé teszi az AXN-t, az AXN Black-et és az AXN White-ot azon előfizetőinek, akik a Direct Light vagy Direct Medium csomagra vannak előfizetve. Előbbit szeptember 30-ig nézhetik a „próbaidőszak” alatt, míg utóbbi kettőt október 1-től 15-éig.
  • Október 9-én érkezik az AXN Black műsorára az Alkonyattól Pirkadatig (From Dusk Till Dawn) sorozat első szériája.
  • Október 11-én debütál egy dokumentumfilm szintén az AXN Black-en, ami a Pusztuló jelen, vészes jövő (Years of Living Dangerously) címre hallgat. A klímaváltozás okozta problémákra fognak benne fókuszálni.
  • Október 7-én startol az AXN White-on Az uralkodónő (Reign), amibe már a FEM3 hetekkel ezelőtt belekezdett, tehát csak csatorna premierről beszélhetünk.
  • Szeptember 24-én 21 órától pedig jön az AXN-re a Crossing Lines 2. évadja.
  • Kedden elstartol Németországban a Netflix online kölcsönző szolgáltatás. De jó nekik, majd talán egyszer jön a hír, hogy nálunk is elérhető lesz. Eddig Észak- és Dél-Amerikában, Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában és a skandináv országokban érhető el, nem sokára a listára Franciaország is fel fog kerülni.
  • Október 6-án folytatódik a Celeb vagyok, ments ki innen! az RTL Klub műsorán. A csatorna egyből két évadot kért be, amit szünet nélkül fog leadni, tehát egy szusszantra jön a 3-4. etapja. A szereplők sorában: Erdei Zsolt, Nyertes Zsuzsa, Puskás Peti, Gáspár Bea, VV Aurelio, Molnár Andi, Cooky, Bódi Sylvi, Gáspár Laci, Hevesi Kriszta, Bárdos András, Novák Angéla, Fördős Zé, Aleska Diamond, Pars Krisztián, Krasznai Tündé, Dudás Miki, Baukó Éva, Bunyós Pityu és Szabó Zsófi. A műsorvezetője: Sebestyén Balázs és Vadon Jani lesz.
  • Október 5-én az m1-en folytatódik a Magyarország, Szereltek! az új szériájával. (Valaki segítsen, mennyinél járnak?!)
  • Október 5-én a Disney Channel műsorára jön a Star Wars: Rebels, azaz a Star Wars: Lázadók című animációs sorozat.
  • Ördög Nóri műsorvezetésével ősszel érkezik a Tv2 műsorára a Rising Star, melynek zsűritagjait a napokban jelentették be, ahol Pásztor Anna, Kerényi Miklós, Feke Pál és Mező Misi foglal helyet. Már hivatalos a premier időpont is, ami november 9-ére esik.
  • Megvan a Virtuózok című tehetségkutató zsűritagjainak listája, ahol Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós, Kesselyák Gergely, Batta András és Némethy Attila foglal majd helyet.
  • Október 3-án érkezik az RTL Klub műsorára az Odaát (Supernatural) 6. évadja.
  • Október 5-én a TV2 belekezd a Kasszasiker (Smash) 1. évadjának leadásába. Kíváncsi leszek, hogy meddig jutnak.
  • Átalakul a Tv2 műsorrendje szeptember utolsó hetében. 18 órától szokás szerint jön a Tények, 19:30-tól a Jóban Rosszban, viszont azt követően nem a Zsaruk lesznek terítéken, hanem a Bumm!, a csatorna legújabb sajátgyártású produkciója, ami 20:10-tól kezd. 20:45-től az Édes életet kapjuk meg, majd azt követően az éppen aktuális műsort, filmet, sorozatot.
  • Október 6-án a Viasat6 műsorára jön a Shameless 3. évadja.
  • Október 10-én folytatódik az American Horror Story: Coven a Viasat6-on.
  • Megvan az AMC által hamarosan premierre kerülő Halt & Catch magyar címe, ami a CRTL nélkül-t kapta.
  • Október 23-án a Cool belekezd a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) 4. évadjába.
  • Szeptember 22-én jön a Universal Channel-re a Rookie Blue 5. évadja.
  • Szeptember 23-án folytatódik a Sikersorozat (Episodes) a 3. szériájábal az HBO-on, míg 22-én a Ray Donovan a 2. etapjával.

1 Hozzászólás

9. heti magyar nézettség (02.24-03.02)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 March 9, 14:08-kor a(z) magyar nézettség témába.

A Tv2 finoman hangoltat. Egyrészt rádöbbentek, hogy a péntek helyett a vasárnapot kellene nyomatni a nagyobb szabású showjaikkal, hiszen akkor többen néznek tévét. Másrészt, levették a polcról Az ének iskolájának első szériáját, melyet a második előtt nekikezdtek ismételni 22 órás kezdéssel. Igaz kevesebbet hoz, mint a konkurencia esti filmje, de arra jó, hogy belevésesse az emberek agyába, hogy hamarosan jön a második évfolyam. A Nagy Duett-nél van népszerűbb műsor is, mint az Éjjel-nappal Budapest vagy a Barátok közt. 18-49 évesek körében 20% alatt az SHR-je, vajon meg fog állni?

Teljes lakosságban – igaz különböző nap, és időpontban, de – a Magyarország, szeretlek! szinte annyit hozott, mint A zöld íjász vagy a Batman: Kezdődik. Se A következő!, se a Fábry nem tud javulni az m1-nél. Szombaton a Tv2-n a Magánnyomozók eléggé korrekt mutatókat hoz, számomra a hét meglepetése. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats