2009/10-es pilot adag: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2009 April 15, 23:53-kor a(z) 2009/10 sorozatai témába.

Elérkeztünk az utolsó országos csatorna pilot adagjához, a Fox-éhoz. (A folytatásban a kábelcsatornákét fogjuk kitárgyalni.) Itt is találhatunk néhány ígéretes pilottervet. Nekem személy szerint Masterwork-é jött be a legjobb a dráma szekcióból, de mellette jó pár adoptációval, illetve feldolgozással számolhatunk.

Drámák:

  • Eva Adams
    Stúdió: Sony TV.
    Készítők: Kevin Falls (író), Jamie Tarses, Mark Waters (rendező).
    Történet: Az alapok már le vannak fektetve a Lalola című argentin telenovellába. A sztorija arról fog szólni, hogy egy nőcsábász lelke egy nőbe költözik át, ahol megtapasztalhatja, milyen az, amikor a kollégái mindig róla beszélne, rávágynak, meg hasonló.
    Szereplők: Rhea Seehorn, James Van Der Beek, David Denman, Kat Foster, Steve Harris, Alex Borstein.
  • Human Target
    Stúdió:
    WBTV/DC Comics/Wonderland.
    Készítők: Jon Steinberg (író), McG, Simon West (rendező).
    Történet: Az alapok itt is adottak, hiszen egy képregény-adoptációról van szó. A főhősünk feladata, hogy segítsen a rászorulókon, csak éppen mindig más személyisége van. Ez hol előnyére, hol hátrányára váll.
    Szereplők: Mark Valley, Jackie Earle Haley, Chi McBride.
  • Maggie Hill
    Stúdió:
    20th/Imagine.
    Készítők: Ian Biederman (író), David Nevins, Stephen Hopkins (rendező).
    Történet: Orvosos sorozat, középpontjában egy skrizofrém szívsebésznő áll.
    Szereplők: Christina Cole, Denis O’Hare, Luke Mably, Gbenga Akinnagbe, Anna Rose Hopkins, Alfre Woodard, Stuart Townsend.
  • Masterwork
    Stúdió:
    20th TV.
    Készítők: Paul Scheuring (író), Jeffrey Nachmanoff (rendező), Matthew Fiorello, Zack Estrin.
    Történet: Na ez lesz az a sorozat, ami érdekelni fog. A Da Vinci-kód és a Nemzet aranya szellemében készül egy kincskereső sorozat, amelyben olyan értéktárgyak után kutatnak, amelynek létezéséről a nagykönyvekben írnak, de eddig még senki sem találta meg őket. Majd most!
    Szereplők: Matt Passmore, Natalie Dormer, Tom Ellis.
  • The Reincarnationist
    Stúdió:
    Warner Bros. TV/Pitt Group.
    Készítők: David Hudgins (író), Deran Sarafian (rendező), Lou Pitt , MJ Rose.
    Történet: Nyomozós sorozat, melyben a nyomozók olyan esetek megoldására „szakosodtak”, amelyben az ügyfeleik előző életbeli félrelépéseit akarják orvosolni. – Tessék mindezt egy misztikus sorozatként elképzelni és már mindjárt több értelme van.
    Szereplők: Nick Bishop, Kelli Giddish, Ravi Patel, Richard Schiff.

Szitkomok

  • Absolutely Fabulous (többkamerás)
    Stúdió:
    Sony/BBC/Tantamount.
    Készítők: Christine Zander (író), Mitch Hurwitz, Eric Tannenbaum, Kim Tannenbaum, Ian Moffitt, Jennifer Saunders, James Burrows (rendező).
    Történet: Szerintem felesleges róla beszélni, hiszen az angol szitkom amerikai feldolgozásáról van szó új szereplőkkel, melyben két negyvenes éveiben járó nő a fiatalságáért küzd..
    Szereplők: Kristen Johnson, Kathryn Hahn, Zosia Mamet, Toni Trucks.
  • Brothers (többkamerás)
    Stúdió:
    Sony TV/Tantamount.
    Készítők: Don Reo (író), Eric Tannenbaum, Kim Tannenbaum, Mitch Hurwitz, Ted Wass (rendező).
    Történet: Egy olyan apáról szól, aki egykor nagy focista volt, azonban manapság már csak a tolószékében érvényesül.
    Szereplők: Michael Strahan, Darryl Mitchell, Colton Dunn.
  • Cop House (egykamerás)
    Stúdió:
    20th TV/Lost Marbles TV.
    Készítők: Adam Resnick (író), Marty Adelstein, Michael Thorn, Brett Ratner (rendező).
    Történet: Mindenféle problémás rendőrökről szól.
    Szereplők: Tony Hale, Rachael Harris, Ajay Naidu, Scott Caan, Curtiss I’Cook.
  • Sons of Tucson (egykamerás)
    Stúdió:
    20th TV/J2TV.
    Készítők: Tommy Dewey (író), Greg Bratman (író), Harvey Myman, Jason Felts, Justin Berfield, Todd Holland (rendező).
    Történet: Három szélhámosról szól, akiket pár fiatal felbérel, mert apjuk éppen börtönben van és hogy alakítsák a családfőt.
    Szereplők: Frank Dolce, Davis Cleveland, Tyler Labine, Natalie Martinez.
  • The Station (egykamerás)
    Stúdió:
    20th TV/Red Hour Films.
    Készítők: Kevin Napier (író), Ben Stiller (rendező), Stuart Cornfeld, Jeremy Kramer.
    Történet: Amolyan munkahelyi szitkomnak is felfoghatjuk a sztoriját, hiszen egy Dél-Amerikában elszállásolt CIA-bázisról szól, akiknek az a feladat, hogy egy belsőst jutassanak az ország hatalmára.
    Szereplők: Whitney Cummings.
  • Two Dollar Beer (hibrid)
    Stúdió:
    20th TV/ 3 Arts.
    Készítők: Mike Binder (író, rendező), Michael Rotenberg, Jonathan Levin.
    Történet: Középpontjában egy detroit-i család áll, akik annak ellenére, hogy zajlik a gazdasági válság, tapodtat sem mozdulnak, inkább sodródnak az árral.
    Szereplők: Jonathan Sadowski, Kevin Simpson, Noureen DeWulf, Ricky Mabe, Michael O’Keefe, Beth Broderick, Courtney Henggeler, Frances Turner.
  • Walorsky (egykamerás)
    Stúdió:
    20th/American Work.
    Készítők: Brian Gatewood (író), Alessandro Tanaka (író), Ravi Nandan, Scot Armstrong.
    Történet: Egy ex-rendőrről szól, aki a hivatását biztonsági őrként folytatja tovább. Társul kap egy újonc idiótát, akitől teljesen kész lesz.
    Szereplők: N/A.

1 Hozzászólás

Pilot casting-hírek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 April 14, 20:06-kor a(z) casting témába.

  • Peter Krause (Dirty Sexy Money, Six Feet Under, Sports Night) és Maura Tierney (ER) csatlakozott a Parenthood, azaz az egyik NBC-s pilotba.
  • Amanda Bynes (What I Like About You) az ABC-nek adta el a lelkét, persze csak képletesen, mert a Canned című pilotban fog feltűnni.
  • Jacqueline Bisset (Nip/Tuck), James D’Arcy és Donald Sutherland (Dirty Sexy Money, Commander in Chief) a CBS-es The Eastmans címre hallgató drámapilotban fog szerepelni.
  • Steve Howey (Reba) és Stephen Rannazzisi (Big Day) az NBC-s State of Romance-ban fog szerepelni Zoe Lister Jones és Grace Rex jobbján.
  • Andrea Parker (The Pretender), Kevin Rahm (Desperate Houswives) és Jeff Davis szerepet kapott a This Little Piggy című ABC-s szitkom pilotba.
  • Lourdes Benedicto (Cashmere Mafia, The Nine) csatlakozott az ABC-s V című drámapilotba.
  • John C. McGinley (Scrubs) a CBS-es Back-ben fog szerepelni.
  • Stephanie Jacobsen (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) és Colin Egglesfield (All My Children) csatlakozott a The CW-s Melrose Place pilotba. Mondanom se kelljen, már nagyon várjuk.
  • Scott Caan, Nick Kroll (Sit Down, Shut Up, Worst Week) és Nora Zehetner (Everwood) a FOX-s Brett Ratnet-féle drámapilotba csatlakozott, a Cop House. Az ex. producer és rendező egyben Brett Ratner lesz.
  • Michelle Trachtenberg az NBC-s Mercy című drámapilotban fog szerepelni.
  • Josh Charles (Six Degrees, In Treatment) megy a The Good Wife című CBS-es drámapilotba.
  • Allison Munn (Carpoolers, That ’70s Show, What I Like About You), Leslie Bibb és John Michael Higgins (Kath & Kim) csatlakozott az NBC-s Címnélküli Justin Adler-féle szitkom pilotba.
  • Joy Suprano az NBC-s 100 Questions for Charlotte Payne című szitkom pilotba fog szerepelni.
  • Joaquim de Almeida (Crusoe) főszereplő lesz a Three Rivers című drámában.
  • Paul Wesley (Fallen, Cane, Army Wives) csatlakozott a The CW-s Vampire Diaries című drámapilotba.
  • David Call (Canterbury’s Law) megy az ABC-s Empire State című drámapilot-ba.
  • Matt Passmore és Scott Porter (Friday Night Lights) a Fox-os Masterwork című pilotban fog főszereplő lenni.
  • Jason Biggs és Richard Dreyfuss (Tin Man) csatlakozott a Mitch Hurwitz-féle CBS-es szitko pilotba, a Happiness Isn’t Everything.
  • Hugh Grant és Sarah Jessica Parker (Sex and the City) szerepet kapott a Marc Lawrence-féle romantikus pilotba, a Did You Hear About the Morgans?
  • T.J. Miller és Nick Thune csatlakozott a CBS-es Waiting to Die című pilotba.
  • Dash Mihok csatlakozott a CBS-es The Fish Tank című szitkom pilotba.
  • Rob Huebel (Human Giant) és Julio Oscar Mechoso (Cane) megy a Fox-os Ben Stiller-féle The Station című produkcióba.
  • Alison Brie (Mad Men) csatlakozott az NBC-s Community-be.

Kommentáld!

Pilotinvázió

 
Beküldte: Kanyecc 2009 January 31, 12:48-kor a(z) Hírek témába.

Kíváncsian várom kommentekbe a véleményeket, kinek melyik csatorna kínálata tetszett meg és azon belül melyik. (Két hétnyi draft üzemmód után került kiposztolásra ez a bejegyzés. Azóta gyűjtögettük össze. Az elején hülyeségnek véltem ötletemet, de most ránézve, szép így egybe látni a közel jövő lehetséges berendeltjeinek listáját, ami koránt sem végleges!!!)

ABC:

  • Happy Town címmel fog érkezni egy kétórás pilot. A koncepció az October Road és a Life on Mars készítőitől, Josh Appelbaum-tól, Andre Nemec-től és Scott Rosenberg-től fog származni. Alapkoncepciója egy kisvárosról szólna, melynek nyugalmát hét éve egy emberrablás-sorozat „rázta fel”. Miután azonban újra térhetett volna, az emberek elfejtettek volna mindent, ehelyett újra kezdődik a rémálom.
  • The Witches of Eastwick címen érkezik az Eastwicki boszorkányok feldolgozása, ami három boszorkányról szól, plusz a városukba tévedő idegenről. Készítők között Maggie Friedman nevét kell kiemelnünk.
  • Inside the Boksz címen érkezik egy pilot. Alapkoncepciója egy washingtoni híradó-szerkesztőségről fog szólni, melynek középpontjában egy producernő és annak munkatársai állnak. Készítők között: Richard E. Robbins.
  • I, Claudia címen érkezik egy drámapilot. A középpontjában Claudia McIntire áll, aki egy fiatal ügyésznőt alakít, aki egy napon majd az USA elnöki posztjáért fog indulni. Készítők között: John Scott Shepherd.
  • Érkezik egy Címnélküli pilot Brothers & Detectives feldolgozásából, mely egy nyomozóról szólna, aki apja halála után fedezi fel, hogy 11 éves öccse briliáns elmével rendelkezik, amit később a munkája során is fel fog használni. Készítők között: Daniel Cerone.
  • Rene Echevarria-től és Greg Berlanti-től érkezik a The Return.
  • …míg Richard Hatem a The Gates című pilotján dolgozgat.
  • …ahogy Jeff Greenstein és Drew Pearce a No Heroics-on munkálkodik. (Ezekről csak annyit tudunk, konkrétumok egyelőre nem érkeztek.)
  • Threesome címen érkezik egy pilot, melynek középpontjában egy harmincas éveiben járó pasi lenni. Készítők között: Ricky Blitt.

FOX:

  • Masterwork címen érkezik egy Da Vinci-kódbeli kincsvadászos sorozat. A produkciót több országban fogják forgatni, hogy ezzel is rejtélyesebbé tegyék az egyes momentumokat. (Tuti benne lesz a Vatikán. Már most várom.) A készítők között Paul Scheuring-et.
  • Human Target címen érkezik egy McG produkció, Johathan Steinberg társításával. Alapjául a DC képregény szolgált. (It centers on Christopher Chance, a mysterious security-for-hire who assumes the identities of people in life-threatening danger, becoming the “human target” on behalf of his clients.)
  • The States címmel érkezik egy egykamerás szitkom. Alapkoncepciója arról szólna, hogy egy diktátort kellene hatalomra juttatnia egy Dél-Amerikában szállásoló CIA-ügynökségnek. Készítők között: Ben Stiller.
  • Walorsky címen érkezik egy egykamerás szitkom. Egy ex-zsaruról fog szólni a sztorija, aki hivatását biztonsági őrként folytatja, csak éppen hogy ne legyen könnyed élete, kap maga mellé egy újonctársat. Készítők között: Brian Gatewood, Alessandro Tanaka, Ravi Nandan és Scot Armstrong.
  • Two Dollar Beer címen jön egy többkamerás szitkom pilot, egy detroit-i családról, akik éppen pénzszűkében vannak. Készítők között: Mike Binder, Michael Rotenberg és Jonathan Levin.
  • Sons of Tucson címen jön egy egykamerás szitkom a 20th és a J2TV stúdiójának közreműködésével. Alapkoncepciója egy csókáról szól, akit három testvér azért bérel fel, hogy alakítsa az „apjukat.” Készítők között: Tommy Dewey, Greg Bratman, Harvey Myman, Jason Felts és Justin Berfield.
  • Maggie Hill címen érkezik egy orvosi dráma egy szívsebészről. Készítők között: Ian Biederman.
  • Címnélküli projektként kell szem előtt tartanunk David Hudgins-féle reinkarnációs támújú koncepcióját, melyben a főszereplő ezzel szeretné megoldani betegei problémáit. Készítők között még: Lou Pitt és MJ Rose.
  • Absonlutely Fabulous címen érkezik az angol sorozat remake-jéből is egy pilot. Készítők között: Christine Zander.
  • Érkezik még Carlos Coto-féle Wild Boys
  • … a Jason Richman-féle Forge
  • …a Dave Hemingson és Nahnatchka Khan-féle Don’t Trust the Bitch at Apt. #23.

NBC:

  • Day One címen érkezik egy futurisztikus ráma, amely a Heroes egyik készítőjét jegyzi, Jesse Alexander-t. Alapkoncepciója arról szólna, hogy a Földön katasztrófa történik, melynek túlélői újra kezdik modernkori éltetüket.
  • Keery Ehrintől érkezik a Girls Chasing Men című pilot
  • …ahogy Ben Eltontól a Garrick című.
  • …valamint Hank Steinberg-től egy címnélküli pilot.
  • Érkezik még a Trauma című, melyben Peter Berg, Sarah Aubrey and Dario Scardapane neve rebbent fel. Orvosi dráma lesz.
  • Lesz egyébként egy másik is, Mercy címmel, amely három ápolónőről fog szólni, akik magánpraxisban űzik az iparágat. Készítők között: Liz Heldens.

CBS:

  • NCIS-spinoffjának érkezése szerintem senkinek se jelent újdonságot. (Ha igen, akkor meg hasznos volt feltűntetni.)
  • Szintén érkezik spinoff formájában a Hawaii 5.0 és a The Streets of San Francisco (hazai címen: San Francisco utcáin). (Minek ennyi remake, ez még mi se tudtuk megfejteni.)
  • Még nem kell eltemetnünk a The Office-spinoff ötletét, mivel az NBC megnyugtatott mindenkit, hogy a közel jövőben érkezhet, csak türelmesnek kell lennünk. (Na az most az egyszer megvan, mert dúl nálam a bőség zavara.)
  • Érkezik egy pilot a Confessions of a Contractor címmel, amelyet Richard Murphy ír saját könyve alapján. Alapkoncepciója arról szólna, hogy van egy jólétben élő építész, aki abból keresi mindennapi betevőjét, hogy a hírességek házait újítja fel, s eközben olyan információkat fedez fel, amiket nem kellett volna. Elméletileg Shawn Ryan lesz a showrunner.
  • Jön egy orvosi drámapilot – eddig címnélküli – Curtis Hanson és Carol Barbee részéről.
  • Tick Tock címen érkezik egy egykamerás szitkom, amelyben egy 30-as éveiben járó anya keresi a szerelmét. Készítők között: Bill Kunstler.

THE CW:

  • A csatorna részéről érkezni fog egy pilot a Melrose Place-spinoffjáról. A tervek szerint Kevin Williamson ott lesz benne.
  • Vampire Diaries címen fog érkezni egy pilot. (Nocsak, a The CW is beadja a derekát az ilyen koncepciónak? Tőle ezt nem vártuk volna, de kellemeset csalódnánk, ha jövőre érkezne belőle egy sorozat.)

Kommentáld!

free web stats