Kaszát kapott a Memphis Beat

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 16, 12:36-kor a(z) Canceled/Ended: 2011/12 témába.

A TNT jóvoltából Memphis Beat kapta meg a kaszáját, azaz nem lesz harmadik évadja. A Men of a Certain Age és a Hawthorne után egy újabb „veterántól” (értsd: több mint egy évados!) kell búcsúznunk. Nem fog hiányozni. Kevés részt láttam belőle, de azok se vettek le a lábamról. 3-4 millió között hozott, amire megkaphatta volna a berendelését, ám tény és való, hogy a célközönség körében nagyon alacsony demóval futott, amit tekinthetünk egy jó indoknak. Jason Lee, tehát ismételten sorozat nélkül marad.

Ha azt vesszük alapul, hogy a három törölt sorozat helyére három újonc érkezik a közeljövőben, akkor végülis a csatorna csak helyet csinált az érkezőknek. A Dallas 2.0-ról, a Perception-ről és a Major Crimes-ról (The Closer-spinoff) volna az a három, amit várunk ugye. Mellesleg Liz Garcia és Joshua Harto azóta csatlakozott az NBC-nek az egyik pilotjába, a The Meadows-ba.

Vajon idehaza mikor kerül képernyőre? Ha egyáltalán kerülni fog? Tippemre a Viasat3-at mondanám, de a Tv2 kínálatába is simán el tudom képzelni.

Kommentáld!

Nézettség 08/09 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 22, 9:11-kor a(z) Nézettség témába.

Nincs sok változás a keddi kavalkádban. A Combat Hospital továbbra is sereghajtó szerepét tölti be. Hogy lesz-e valaha erősebb (nem!), abban csak reménykedhetnek a rajongók. Az It’s Worth What? szintén halott projekt a jelek szerint. A Fox főzős reality-jei tartják magukat. A napot nyerte az America’s Got Talent, de hát, ha nem így lett volna, én lennék meglepődve.

Kábeles fronton is befagytak a mutatók. Érdekes, hogy míg hétfőn kell a 2.3-as demó 18-49-ben, addig másnap elég az 1.8-as is. A Teen Mom ezzel nyert, hol ott előtte zárt teljes lakosságban az USA Network két üdvöskéje. A Top Shot véleményem szerint maradni fog a 4. évadjára is. A Memphis Beat-nek igenis van jövője. Az a sorozat, ami a TNT-n produkál minimum 3 milliót, maradhat. Legalábbis, ha a Hawthorne-t vesszük alapul, akkor meg pláne.

A The Hour a negyedik hetében stagnált. Ez jó, bár nézőszám szempontjából koránt sem kedvező. Épp az imént néztem meg a BBC America-s előzetesét, amelyben a kritikusok dicsérő sorait emelték ki. Volt pár durva. Hu, Horatio akkora szabadesést produkált, hogy a five is megszeppent. Premierjét követően 1 millióval lett soványabb. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 08/02 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 21, 1:06-kor a(z) Nézettség témába.

Jelenleg a kedd a legmozgalmasabb nap országos tévéken. Az America’s Got Talent levezényeli a nyarat. Nézettségileg egy cseppnyi panaszunk se lehet rá, hiszen nyeri a hetet. Másrészről pedig lehetne, mivel koránt se olyan számokat szállít az évad során, mint hajdanán. Persze 12 milliójával cáfolja állításom, de ugye összbe gondolkodtam. A MasterChef nagyon korrekt. 6 milliót hozott közel. A Combat Hospital kikapott a timeslotjában mindenkitől. Kaszáljuk nyugodtan, bár sajnálom.

Mennyire erős egy Family Guy ismétlés az Adult Swim műsorán 23.30-kor? Nagyon. Elképedve nézem a számait. 4.288 milliót hozott, ami kábeles fronton a nap No.2-ja. De ez még semmi. 1.7-es célközönség demójával nemcsak hogy vert mindenkit, de Teen Mom párossal holtversenyben végzett a dobogón, amiket 1.3-mal a Covert AffairsWhite Collar páros követ. Durva.  Az Encore Action adja a Moby Dick-et. A The Nine Lives of… kaszát fog kapni. Nagyon gyenge. Ez most az ABC Family-nek nem jött össze. 18-49-be se cáfolja meg az állításom.

A briteknél a The Hour a harmadik hetében is csökkenést produkált. A CSI: Miami 2 millió felett egyelőre, de ha így folytatja, akkor nem sokáig. Az Angry Boys erősödött, de hát már ezt várjuk mióta. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/26 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 15, 0:43-kor a(z) Nézettség témába.

Heti egyben a Masterchef lehet, hogy jobban teljesítene, mint kettőben. Az It’s Worth What? visszaesett. Látszik rajta, hogy a timeslot csere áldozata lesz. A Combat Hospital stagnált, de így is messze az elfogadhatótól. Egyre jobban érik az a kasza.

Kábeles fronton a White Collar csökkent. 4 millió alatt zárt. A Covert Affairs továbbra is a nap legnézettebb sorozata. A Teen Mom teljesítsen bárhogyan, a célközönség demója miatt biztos a továbbjutatása. A Tosh.0 is remekelt. A Pretty Little Liars beállt középmezőnybe. A The Nine Lives of Chloe King hajlik az elkaszálás felé. Vegyük csak alapul azt, hogy a Greeknek anno ennél nézettebb részei voltak. Most évadminimumot teljesített.

A briteknél a The Hour jókora visszaesést produkált. A CSI: Miami nézettebb volt a kilencedik évadkezdésével, pedig a five a krimikkel nem igazán remekel mostanság. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/19 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 14, 0:28-kor a(z) Nézettség témába.

Országos tévén az America’s Got Talent remekelt ismételten. Az NBC útjára indította az It’s Worth What? című vetélkedőjét. A Hell’s Kitchen se rontott hétfőhöz képest. A Combat Hospital biztosan nem kap második évadot, nagyon gyenge.

Kábeles fronton a Covert Affairs nyerte az estét. A White Collar tartja magát szorosan mögötte. A Teen Mom milyen hosszú élet elé nézhet, mert csak nem akar gyengülni. A Pretty Little Liars beállt. 2.5 millió körül mozog. A Deadliest Catch-re sem lehet panaszunk. Az Awkward. 1.7 milliót hozott az MTV-nek. Célközönség miatt érdemes rá odafigyelni, mivel a PLL szintjén mozgott.

A briteknél bemutatkozott a The Hour című BBC Two-s produkció. 2.68 millióval szépen nyitott. A BBC One-on a Richard Hammond’s Journey to the Centre of the Earth startolt el, míg az ITV-n a Wildlife Patrol. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/12 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 25, 12:19-kor a(z) Nézettség témába.

A Fox elküldte szünetre a Masterchef-et, mivel MLB All-Star meccset adott este. Nézték, de nem annyian, mint az America’s Got Talent-et. Az NCIS-franchise ismétlése háttérbe szorult. A 101 Ways to Leave a Game Show túlélési esélyei a béka segge alatt. A Combat Hospital-é azalatt! Nagyon gyenge mindkét kategóriában. Kasza várható!

Kábeles csatornákon zajlik igazán az élet. A Covert Affairs nyerte a napot, viszont csökkent. Nagyot, melyet a White Collar is megérzett. A Memphis Beat visszakúszott 3 millió körülire. A Pretty Little Liars produkálja magát, ellenben a The Nine Live of Chloe King-gel, ami valamiért a lejtőn indult meg. A célközönségben a Teen Mom és a Family Guy ismétlés verhetetlen. Előbbi az MTV-n, utóbbi az Adult Swim-en építi le a nézőket agyilag. Az ESPN-en a Friday Night Lights ismétlés cirka 400 ezer nézőt mozgatott meg.

A briteknél a Falling Skies beállt 300 ezer körüli értékre. Újoncként nyitott a The Night Watch, míg új évaddal tért vissza a Home From Hell. A Four Rooms összeszedheti a berendelését, ha tartja a szintet. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/05 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 18, 14:13-kor a(z) Nézettség témába.

Atyaég. Az NBC összehozta az America’s Got Talent elmúlt évadjainak legjobb nézettségét. Összesen 15.51 millióan ültek le elé, ami egy gyengébb NCIS rész teljesítménye. Azt se árt leszögezni, hogy a timeslotjában mindenki ismételt, legalábbis a 20 órásiban. A Masterchef nem sokkal maradt el a 101 Ways to Leave a Game Show-tól.

A kábeles csatornák körében simán nyert a Covert Affairs, ami tartja 5 millió közeli nézőszámát. A White Collar ugyan 700 ezret veszít belőle általában, de panaszunk egyikre sem lehet. A Memphis Beat stabil, sőt a Pretty Little Liars előtt zárt. A 18-49 évesek körében a Teen Mom verhetetlen, ahogy a Tosh.0 is a nagyok előtt jár. A Hawthorne-ban ott van a negyedik évad, legalábbis, ha a heti nézettségére alapozunk, akkor biztosan meglesz. A TNT így is kilőtt egyet hétvégén a Men of a Certain Age személyében.

A Luther távol a csúcstól, de korrekt. A Falling Skies visszaesett. A Restoration Home a BBC Two szintjéhez képest teljesen jól nyitott. A Geordie Shore szerzett 200 ezernyi bolondot, akikre minden héten számíthat. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Elkezdődött a nyári időszámítás – III-IV. felvonás

 
Beküldte: Kanyecc 2011 June 25, 20:34-kor a(z) Heti adag témába.

(Az elmúlt hetekben a vizsgaidőszak miatt csökkentett üzemmódban ment a blog, így sok elmaradást felhalmoztunk. Voltak jócskán premierek, illetve tértek vissza sorozatok is új évaddal. Nézettségi adatokat se most közöltünk, ezért a friss dolgok mellett fel-feltűnik az elmaradt cikk adag, amit szerintünk olvasnotok kell.)

Június 12-től szép számmal érkeztek frissítések. Ennyit arról, hogy a nyár az uborkaszezon. 10 évvel ezelőtt lehet az volt, viszont most talán durvább, mint egy midseason. Na jó, annyira azért még se, de fel kell kötnie a gatyáját annak, aki képben akar lenni. Újoncok közül a Falling Skies-ről már írtunk. Ennyivel előrébb vagyunk. Holnap visszatér a True Blood. Sokak örömére, mondanom se kelljen. Ez a hét volt egyébként az, amikor eléggé bőrére eresztették a kábeles – és országos csatornák kínálatukat.

Nézzük a listát, az beszédesebb úgy is.

Június 12. (Vasárnap)
Protector (Lifetime)
The Glee Project (Oxygen)

Június 14. (Kedd)
The Nine Lives of Chloe King (ABC Family)
Pretty Little Liars – 2. évad (ABC Family)
Memphis Beat – 2. évad (TNT)
HawthoRNe – 3. évad (TNT)
Jon Benjamin Has a Van (Comedy Central)

Június 15. (Szerda)
Hot in Cleveland – 3. évad (TvLand)
Happily Divorced (TvLand)

Június 19. (Vasárnap)
Falling Skies (TNT)
Drop Dead Diva – 3. évad (Lifetime)

Június 21. (Kedd)
Combat Hospital (ABC)
101 Ways to Leave a Game Show (ABC)

Június 23. (Csütörtök)
Expedition Impossible (ABC)
Rookie Blue – 2. évad (ABC)
Wipeout – 4.5 évad (ABC)
Futurama – 6.5 évad (Comedy Central)
Ugly Americans – 2.5 évad (Comedy Central)
Wilfred (FX)
Louie – 2. évad (FX)
Burn Notice – 5. évad (USA Network)
Suits (USA Network)

Június 26. (Vasárnap)
The Marriage Ref – 2. évad (NBC)
Leverage – 4. évad (TNT)
True Blood – 4. évad (HBO)

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 June 5, 21:50-kor a(z) Hírek témába.

  • John Corbett (United States of Tara) vendégszerepelni fog a Lost Girl egyik novemberi epizódjában.
  • Jared Padelecki (Supernatural) csatlakozott twitterre.
  • Az HBO és a BBC közösen 5 epizódos minisorozatot fog készíteni, ami az I. világháború alatt fog játszódni. Az írója Tom Stoppard lesz, míg a szereplők között: Benedict Cumberbatch és Rebecca Hall. Susanna White fogja rendezni. A címe: Parade’s End lesz.
  • Promó képek a G.C.B. első részéhez.
  • Van néhány címünk: Ah MenDrop Dead Diva 3×11;
  • Ha valakit érdekelne a True Blood negyedik évadjának júliusi epizódjainak szinapszisa, akkor klikkeljetek az alábbi linkre.
  • Augusztus 4-én fog startolni a Jersey Shore negyedik évadja, amit Olaszországban forgattak. Másrészről, berendelték az ötödik évadját, de hogy kik lesznek benne, az egyelőre homály.
  • Jake McDorman vendégeskedni fog a Memphis Beat június 21-i epizódjában.
  • Felrebbentek olyan hírek, hogy Lisa Edelstein vissza fog térni a House nyolcadik évadjába.
  • Michael Cera ősszel hangját adja a The Simpsons egyik karakterének.
  • Ben Bailey lesz a műsorvezetője a Who’s Still Standing című NBC-s sorozatnak.
  • A TMZ szerint Cheryl Cole mégis csak maradni fog a The X Factor US-ben, mivel Simon Cowelléknek így is, úgy is ki kéne fizetnie az ottlétét, ha szerepel, ha nem. Ez pedig 1.5 millió dollárt takar, ami nem kis pénz.
  • Az NBC hosszabbítja a The Voice-ot, ugyanis – az American Idol és a többi mintájára ­­­­– két adás is, a jún. 22-i és 29-i is kapni fog egy bónusz eredményhirdetés kiadást. Ennyire jól teljesít, szóval kicsit rá akarnak erősíteni.
  • Reggie Bush csatlakozott a CBS-es Same Name-be. (Tudjátok, névcserés, búj az életembe reality.)
  • A CMT berendelte a CMT’s Next Superstar második évadját.
  • Változott a Rescue Me menetrendje, július 13-án lesz a start.
  • Az NBC feléleszti a Fear Factor, ami idehaza az RTL Klub-on ment A rettegés foka címen. Talán még emlékeztek rá. Egyelőre nincs több infó róla.
  • Animált websorozatot kap a Torchwood, melynek a Torchwood: Web of Lies lesz a címe. A különlegessége, hogy Eliza Dushku hangját adja majd az egyik szereplőnek. 10 darab 3-5 perces epizód várható belőle.
  • Cloris Leachman állandó szereplője lesz a Raising Hope-nak.

Kommentáld!

Promó képek a Memphis Beat 2. évadjához

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 14, 13:55-kor a(z) Promo témába.

Earl bácsit nevezzük mostantól csak Dwight Hendricksnek. Ő már nem az a Jason Lee, akivel pár évvel ezelőtt a My Name is Earl-ben találkoztunk. Benőtt a feje lágya. Felcsapott nyomozónak és sokunk meglepetésére a TNT se akart tavaly tőle megválni, pedig a nézettsége az utolsó részeknél nagy fogyatkozásba kezdett. Az új etap június 14-én érkezik. Promó képei jók lettek. Kicsit a The Chicago Code-ét idézik fel, mindazt retro stílusban.


Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats