Netflix körkép: Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember
Teljes körkép: Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Augusztus | Szeptember
Valahogy sosem jön ki a lépés, hogy időben közöljem az éppen aktuális havi premierkalendáriumot. Most is megcsúsztam egy kicsit, de szerencsére, aki követ minket napi/kétnapi hírmorzsáink olvasásával, az nem marad le semmiről, mivel ez tulajdonképpen annak az összesítése. Szeptember az idény megkezdéséről szól. Amerikában a hónap utolsó hetében indítják útjára az országos csatornák a kínálatukat, most se lesz ez másképp, így meg lehet nyugodni, semmi fontosról nem késtetek le. A PeakTV korszakában mondjunk nincs jelentősége, hogy mikor startol egy sorozat, mert mindig lesz konkurenciája. A mostani lista se adhatna nagyobb példát arra, hogy van – ismétlem, VAN – mit nézni, csak győzzük elegendő szabadidővel.
Itt jegyezném meg, hogy, aki a szeptemberi Netflix kínálat újdonságai felöl érdeklődne, az klikkeljen fenti linkgyűjteményre, mert azok itt nem lesznek ismét felsorolva.

A hónap eleje is hozott számtalan érdekességet. Kezdeném azzal, hogy megkaptuk a Steven Universe-tévéfilmet a Cartoon Network jóvoltából, amit a Comic Con-on is promótáltak; valamint már elérhető a mozikban a Downton Abbay-film. Sok szereplő tért vissza a régiek közül, aki nézte a brit sorozatot, annak kutyakötelessége mozijegyet vásárolnia, hogy megtisztelje őket, ha már fáradoztak egy rendes zárással.
Szintén mögöttünk van több hangzatos cím premierje vagy éppen visszatérése. Elég csak felidézni a Mayans, M.C.-t, ami a 2. évaddal startol szeptember 2-án, hogy azoknak kedvezzen, akik a Sons of Anarchy után éheznek. Aztán ott a Wu-Tang: An American Saga, ami feléleszti a ’90-es évek egyik legjobb elismertebb bandájának történetét. Új terítékre került a Titans, a DC Universe első saját gyártású elképzelése, ami azóta magyar szinkronnal is csekkolható a Netflix tárházában – persze csak az 1. évadja, de hátha valaki nincs képben a ténnyel. Új részt kaptak a Hallmark Channel nézői is a Darrow & Darrow-ból. Kedd óta ismét Stephen King-lázban éghet a közönség, mégis csak visszatért a Mr. Mercedes a 3. etapjával. Mától pedig a This Close-ra hívnám fel a figyelmet, ami a Sundance Channel tavalyi üdvöskéje volt.
Holnap az HBO belekezd legfrissebb évadjába a Room 104-nek, ami az antológia műfaját erősíti. A brit Channel 4 pedig az előző évekkel ellentétben egynapon hozza el a Top Boy folytatásának mind a 10 részét. A Fox szerint érdemes előpromózni a The Masked Singer-t, így műsorukra tűznek egy betekintőt vasárnap.

Jövő hét lesz az előszele az idénynyitánynak. Hétfőn a Dancing with the Stars-szal kezdődik el az időszak. A hét közepén az American Horror Story: 1984 kerül műsorra az FX által, amit stílusából fakadóan várhatunk, hiszen a slasher jellemvonás lesz jellemző a 9. évadjára. Az új talkshow-ról se feledkezzünk el, az A Little Late with Lilly Singh-ről, ami az NBC-n debütál. Nemrég – talán tegnap? – írtuk, hogy jövő pénteken tér vissza a Black Jesus a 3. évadjával. Vasárnap pedig kihirdetik az idei Emmy-díjátadó nyerteseinek kilétét. Régen annyira fontosnak találtuk, hogy liveblog formában követtük végig, most nem hiszem, hogy fenn maradunk miatta.
Rákövetkező héten lesz a dömping hete. Lesz mit nézni. Hétfőről a leginkább a Prodigal Son, keddről az Emergence, szerdáról a Stumptown és a South Park 23. évadja, csütörtökről az Evil, míg vasárnapról a Godfather of Harlem érdekel.
Ha valami kimaradt – már pedig kisebb kábeles csatornák reality premierjei közül sok minden – azért ezúton is elnézést, de már nem nézhettem a piszkozatban a cikk vázát, így amennyire jutottam vele, azt hoztam el.
A szeptemberi újdonságok listája:
Szeptember 1. (Vasárnap):
Snapped – 26. évad
ABC’s Fall Preview Special (ABC)
Szeptember 2. (Hétfő):
UNTOUCHABLE (Hulu) – Különkiadás
STEVEN UNIVERSE: THE MOVIE (Cartoon Network) – Tévéfilm
MIDDLE SCHOOL MOGULS (Nickelodeon) – 1. évad
THE SECRET LIVES OF CHEERLEADERS (Lifetime) – Tévéfilm
Szeptember 3. (Kedd):
Mayans M.C. (FX) – 2. évad
Conan Without Borders: Greenland (TBS) – 1 órás különkiadás
Greenleaf (OWN) – 4. évad
VALLEY OF THE DAMNED (Investigation Discovery) – 1. évad
Szeptember 4. (Szerda):
WU-TANG: AN AMERICAN SAGA (Hulu) – 1. évad
DOG’S MOST WANTED (WGN) – 1. évad
The Real Housewives of Dallas (Bravo) – 4. évad
Szeptember 5. (Csütörtök):
Football Night in America (NBC) – 14. évad
Sunday Night Football (NBC) – 33. évad
Szeptember 6. (Péntek):
Titans (DC Universe) – 2. évad
COUPLES THERAPY (Showtime) – 1. évad
GOOD TALK WITH ANTHONY JESLENIK (Comedy Central) – 1. évad
Scarborough (BBC One) – 1. évad
Szeptember 7. (Szombat):
Transformers: Rescue Bots Academy (Discovery Family) – 1B. évad
WoW: Women of Wrestling (AXS TV) – 2. évad
LOVE & MARRIAGE (OWN) – 2. évad
GARY OWEN: #DOINWHATIDO (Showtime) – 1 órás különkiadás
Transformers: Cyberverse (Cartoon Network) – 2. évad
Szeptember 8. (Vasárnap):
THE DAY I PICKED MY PARENTS (A&E) – 1. évad
Football Night in American (NBC) – 14. évad
Married to Medicine (Bravo) – 7. évad
American Monster (Investigation Discovery) – 4. évad
Sunday Night Football (NBC) – 33. évad
Keeping Up with the Kardashians (E!) – 17. évad
Deadline: Crime with Tamron Hall (Investigation Discovery) – 6. évad
Darrow & Darrow (Hallmark Channel) – 1×04 – Witness to Murder: A Darrow Mystery
Szeptember 9. (Hétfő):
RICKY ZOOM (Nickelodeon) – 1. évad
Monday Night Football (ESPN) – 50. évad
LIP SYNC TO THE RESCUE (CBS) – 1. évad
The Deuce (HBO) – 3. évad
A VERY BRADY RENOVATION (HGTV) – 1. évad
Our Boys (HBO) – 1. évad
One of a Kind (HGTV) – 2. évad
Szeptember 10. (Kedd):
Inside the NFL (Showtime) – 41. évad
MTV’s GHOSTED (MTV) – 1. évad
Mr. Mercedes (AT&T Audience Network) – 3. évad
Szeptember 11. (Szerda):
WHAT HAPPENED ON (HBO) – Különkiadás
IN THE SHADOW OF THE TOWERS: STUYVESANT HIGH ON 9/11 (HBO) – Különkiadás
9/11: INSIDE AIR FORCE ONE (History) – Különkiadás
NFL: THE GRIND (Epix)
Szeptember 12. (Csütörtök):
ABC News Democratic Debate (ABC)
Thursday Night Football (NFL Network) – 13. évad
MIXTAPE (AXS TV)
BRIAN JOHNSON’S LIFE ON THE ROAD (AXS TV) – 1. évad
Mr. Inbetween (FX) – 2. évad
This Close (Sundance Channel) – 2. évad
Mr. Mom (Vudu) – 1. évad
Szeptember 13. (Péntek):
UNDONE (Amazon) – 1. évad
EL CORAZÓN DE SERGIO RAMOS (Amazon) – 1. évad
EA SPORDS MADDEN NFL 20 CLASSIC (The CW) – 1. évad
RED BULL PEAKING (The CW) – 1. évad
MURDER IN THE BAYOU (Showtime) – 1. évad
Top Boy (Channel 4) – 3. évad
Room 104 (HBO) – 3. évad
Szeptember 14. (Szombat):
LEGO JURASSIC WORLD (Nickeoldeon) – 1. évad
Maigret (Ovation) – 2. évad
THE CHEERLEADER ESCORT (Lifetime) – Tévéfilm
48 Hours (CBS) – 33. évad
Szeptember 15. (Vasárnap):
KEN BURNS’ COUNTRY MUSIC (PBS) – 1. évad
PAUL SHAFFER PLUS ONE (AXS TV) – 1. évad
UNDERCOVER CHEERLEADER (Lifetime) – Tévéfilm
The Masked Singer (Fox) – 1. évad, sneak peek
Top Ten Revealed (AXS TV) – 1. évad
Carnival Eats (Cooking Channel) – 8. évad
COMEDY CENTRAL ROAST OF ALEC BALDWIN (Comedy Central) – 1. évad
Szeptember 16. (Hétfő):
Dancing with the Stars (ABC) – 28. évad
Live Rescue (A&E) – 2. évad
Murdoch Mysteries (CBC) – 13. évad
Frankie Drake Mysteries (CBC) – 3. évad
Szeptember 17. (Kedd):
THE AMERICAN GAME (ESPN) – 1. évad
Bering Sea Gold (Discovery) – 13. évad
Szeptember 18. (Szerda):
American Horror Story: 1984 (FX) – 9. évad
A LITTLE LATE WITH LILLY SINGH: THE PRIMETIME SPECIAL (NBC)
Szeptember 19. (Csütörtök):
THE PALEY CENTER SALUTES THE GOOD PLACE (NBC) – Különkiadás
THE GREATEST (ESPN)
ABC NEWS SPECIAL: THE LAST DAYS OF PHIL HARTMAN (ABC) – Különkiadás
Bringing Up Bates (UP) – 8B. évad
Szeptember 20. (Péntek):
SAVAGE X FENTY SHOW (Amazon) – Különkiadás
Live PD (A&E) – 4. évad
Hot Date (Pop) – 2. évad
Black Jesus (Adult Swim) – 3. évad
Szeptember 21. (Szombat):
ESCAPING THE NXIVM CULT: A MOTHER’S FIGHT TO SAVE HER DAUGHTER (Lifetime) – Tévéfilm
DRUNK PARENTS (Starz) – Különkiadás
BEYOND THE HEADLINES: ESCAPING THE NXIVM CULT WITH GRETCHEN CARLSON (Lifetime) – Különkiadás
Szeptember 22. (Vasárnap):
71st Emmy Awards (Fox)
The Circus (Showtime) – 4. évad
Szeptember 23. (Hétfő):
9-1-1 (Fox) – 3. évad
The Neighborhood (CBS) – 2. évad
The Voice (NBC) – 17. évad
BOB (HEARTS) ABISHOLA (CBS) – 1. évad
ALL RISE (CBS) – 1. évad
PRODIGAL SON (CBS) – 1. évad
Halloween Baking Championship (Food Network) – 5. évad
Someone You Thought You Knew (Investigation Discovery) – 2. évad
BLUFF CITY LAW (NBC) – 1. évad
Bull (CBS) – 4. évad
The Good Doctor (ABC) – 3. évad
Szeptember 24. (Kedd):
The Conners (ABC) – 2. évad
NCIS (CBS) – 17. évad
The Resident (Fox) – 3. évad
Bless This Mess (ABC) – 2. évad
Empire (Fox) – 6. évad
FBI (CBS) – 2. évad
This Is Us (NBC) – 4. évad
MIXED-ISH (ABC) – 1. évad
black-ish (ABC) – 6. évad
NCIS: New Orleans (CBS) – 6. évad
New Amsterdam (NBC) – 2. évad
EMERGENCE (ABC) – 1. évad
Szeptember 25. (Szerda):
Liza on Demand (YouTube) – 2. évad
Chicago Med (NBC) – 5. évad
The Goldbergs (ABC) – 7. évad
The Masked Singer (Fox) – 2. évad
Survivor (CBS) – 39. évad
Schooled (ABC) – 2. évad
Chicago Fire (NBC) – 8. évad
Modern Family (ABC) – 11. évad
BUZZ (HBO) – 1. évad
Single Parents (ABC) – 2. évad
Chicago PD (NBC) – 7. évad
It’s Always Sunny in Philadelphia (FXX) – 14. évad
South Park (Comedy Central) – 23. évad
STUMPTOWN (ABC) – 1. évad
CAKE (FXX) – 1. évad
Crank Yankers (Comedy Central) – 1. évad
Szeptember 26. (Csütörtök):
CREEPSHOW (Shudder) – 1. évad
Grey’s Anatomy (ABC) – 16. évad
Young Sheldon (CBS) – 3. évad
Superstore (NBC) – 5. évad
PERFECT HARMONY (NBC) – 1. évad
THE UNICORN (CBS) – 1. évad
The Good Place (NBC) – 4. évad
Mom (CBS) – 7. évad
A Million Little Things (ABC) – 2. évad
CAROL’S SECOND ACT (CBS) – 1. évad
SUNNYSIDE (NBC) – 1. évad
EVIL (CBS) – 1. évad
How to Get Away with Murder (ABC) – 6. évad
Law & Order: SVU (NBC) – 21. évad
UNTOLD STORIES OF HIP HOP (WE) – 1. évad
Frayed (ABC TV) – 1. évad
Szeptember 27. (Péntek):
Hawaii Five-0 (CBS) – 10. évad
American Housewife (ABC) – 4. évad
Fresh Off the Boat (ABC) – 6. évad
Magnum P.I. (CBS) – 2. évad
Blue Bloods (CBS) – 10. évad
Van Helsing (Syfy) – 4. évad
Szeptember 28. (Szombat):
TRAPPED: THE ALEX COOPER STORY (Lifetime) – Tévéfilm
Saturday Night Live (NBC) – 45. évad
Szeptember 29. (Vasárnap):
America’s Funniest Home Videos (ABC) – 30. évad
60 Minutes (CBS) – 52. évad
The Simpsons (Fox) – 31. évad
The Durrells in Corfu (PBS) – 4. évad
BLESS THE HARTS (Fox) – 1. évad
God Friended Me (CBS) – 2. évad
Bob’s Burgers (Fox) – 10. évad
Halloween Wars (Food Network) – 9. évad
Poldark (PBS) – 5. évad
Shark Tank (ABC) – 11. évad
Family Guy (Fox) – 17. évad
NCIS: Los Angeles (CBS) – 11. évad
GODFATHER OF HARLEM (Epix) – 1. évad
The Rookie 2 (ABC) – 2. évad
Robot Chicken (Adult Swim) – 10. évad
Szeptember 30. (Héftő):
HALLOWEEN CAKE-OFF (Food Network) ) – 1. évad