2019/20 – Az első hét nézettsége újoncokra fókuszálva

 
Beküldte: Kanyecc 2019 October 3, 19:27-kor a(z) Nézettség témába.

Túl vagyunk az első tévés hetén a 2019/20-as idénynek. Mint az majd látható, 13 újonc mutatkozott be több-kevesebb sikerrel. Terveztem, hogy felélesztem a nézettséges rovatot, azonban nem volt elég kapacitásom, viszont mindenképp fontosnak tartom, hogy legyen egy összegzés arról, miként teljesítettek a „pilot epizódok”.

Emlékeztek a márciusi összegző írásomra, amiben az addig képernyőre tűzött országos újoncok nyitányáról csináltam egy TOP-listát? – Ha nem, akkor ide klikkelve pótolhatjátok. Szerintem felesleges arról beszélni, hogy melyiket mi vezette fel és milyen timeslotban futott, helyette térjünk rá a lényegre, ami a The Conners-nél, a Manifest-nél, az FBI-nál és a God Friended Me-nél adja magát, hiszen ez a négyes volt arra képes, hogy 10 millió felett hozzon a 2018/19-es szezonban. Direkt nem vettem bele a pakliba a The World’s Best-et, mivel a Super Bowl által szép megtámogatást kapott. Ha átbattyogunk a 18-49 évesek körébe, akkor a The Conners, a Manifest és a The Masked Singer teljesített 2.0-ás demóérték felett.

Most, hogy előttünk néhány fogózkodópont, amondó vagyok, lessünk egy pillantással rá a 2019/20-as idény első fecskéire.

Teljes lakosságban:

Mi történt? – tehetném fel teljesen jogosan a kérdést, mert a 10 milliós nézőszám közelében se voltak. Annyira nem, hogy 6 millió az, ami jónak tekinthető a listán. Ezt pedig két CBS-es újonc pakolta le az asztalra: a The Unicorn és az All Rise. A dobogó harmadik fokát is ő foglalja el a Carol’s Second Act-tal, és a negyedik helyet is behúzták a Bob Hearts Abishola-val.

A leggyengébben a Bless The Harts teljesített a Fox részéről, bár ez könyvelhető volt, mégis csak egy vasárnapi animációs újoncról van szó. 1.815 milliós részátlagát azonban az NBC-nek sikerült überelnie a Sunnyside-dal, ami mindössze 1.773 millióval rajtolt. Tavaly, hasonlóan gyengén csak a The CW-es üdvöskék rajtoltak.

Mutatnám a listát teljes egészében:

01. The Unicorn (CBS – 1×01) – 6.043 millió
02. All Rise (CBS – 1×01) – 6.030 millió
03. Carol’s Second Act (CBS – 1×01) – 5.965 millió
04. Bob ♥ Abishola (CBS – 1×01) – 5.886 millió
05. Stumptown (ABC – 1×01) – 4.614 millió
06. Bluff City Law (NBC – 1×01) – 4.605 millió
07. Evil (CBS – 1×01) – 4.558 millió
08. Emergence (ABC – 1×01) – 4.122 millió
09. Prodigal Son (FOX – 1×01) – 4.046 millió
10. Mixed-ish (ABC – 1×01) – 3.914 millió
11. Perfect Harmony (NBC – 1×01) – 2.627 millió
12. Bless The Harts (FOX – 1×01) – 1.815 millió
13. Sunnyside (NBC – 1×01) – 1.773 millió

A fiatalok körében:

Nem csak a teljes lakosságnál mutatkoztak a megbotránkoztató mutatók, hanem a célközönségnél is. Ha vettek egy kószapillantást a lenti listára, akkor hamar abszolválhatjátok, hogy nincs olyan elsőévados nyitóepizód, ami 1-es demóérték felett hozott volna. Holott tavaly, ha a reality blokkot leszámítjuk, akkor is tíznél többet fel tudnék sorolni. És csak egyetlen év telt el, arról se beszélhetek, hogy 3-4-hez mérten hasonlítgatok.

A jelenlegi trónfoglaló a Prodigal Son, és ha belegondoltok, akkor így már adja is magát, hogy miért adott ki a Fox egyből két kritikusokra építkező kedvcsinálót a premierjét követően. (Itt nézhetők meg.) Nyilván a második helyet behúzta az ABC spinoff komédiája, a Mixed-ish, ami érthető; és ha már jól szerepelt a teljes lakosságnál a Bob Hearts Abishola, itt se maradhatott le a TOP5-ből.

Meglepő mód az Evil a vártnál jelentősen gyengébben teljesített. Mire fel akkor ez a kritikai visszhang? Mutatnám a listát:

01. Prodigal Son (FOX – 1×01) – 0.96
02. Mixed-ish (ABC – 1×01) – 0.91
03. Bob ♥ Abishola (CBS – 1×01) – 0.87
04. Bluff City Law (NBC – 1×01) – 0.81
05. The Unicorn (CBS – 1×01) – 0.80
06. Emergence (ABC – 1×01) – 0.79
07. Carol’s Second Act (CBS – 1×01) – 0.70
07. Bless The Harts (FOX – 1×01) – 0.70
09. All Rise (CBS – 1×01) – 0.69
09. Stumptown (ABC – 1×01) – 0.69
11. Evil (CBS – 1×01) – 0.60
12. Perfect Harmony (NBC – 1×01) – 0.50
13. Sunnyside (NBC – 1×01) – 0.40

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 25, 12:10-kor a(z) Hírek témába.

  • Kelen Coleman és William R. Moses visszatér a How to Get Away with Murder 6. és egyben utolsó évadjának.
  • Ronen Rubinstein, Sierra McClain és Jim Parrack csatlakozott főszereplőként a 9-1-1: Lone Star című spinoff elképzelésbe, amit 2020 midseasonben kapunk meg.
  • Október 12-én érkezik a The DNA of Murder with Paul Holes az Oxygen kínálatába. A 90 perces kezdésben megvizsgálják az 1980-as évek egyik williamsburgi gyilkosságát, amit hideg ügyként kezelnek a mai napig.
  • A Netflix elkaszálta a No Good Nick-et az 1. évadot követően.
  • Christie Brinkley mégsem fog táncolni a Dancing with the Stars 28. évadjában; a helyére Sailor Brinkley-Cook, azaz a lánya érkezett. A castingban ott van még: Hannah Brown, James Van Der Beek, Karamo Brown, Sean Spicer, Mary Wilson, Lauren Alaina, Kate Flannery, Ray Lewis, Lamar Odom, Kel Mitchell és Ally Brooke.
  • Október 11-én érkezik az Are You Afraid of the Dark? a Nickelodeon kínálatába 19 órás kezdéssel. Az előzeteset a napokban tette közzé a csatorna.
  • Hayley Orrantia (The Goldbergs) visszatérő szereplőként tűnik fel a Schooled 2×03-as epizódjában, ahol még Haneefah Wood és Valeria Azlynn is szerepelni fog. A forgatókönyvét: Vijal Patel írta, míg a rendezésért: Jay Chandrasekhar felelt.
  • A Netflix berendelt Notes of Love címmel egy epizódikus antológia műfajra építkező elképzelést Shondaland-től. A története arra hivatott, hogy felfedezi a váratlan, életet megváltoztató, eufórikus, vidám, szürreális és minden fogyasztó helyet, ahol az életünket keresztezheti a szerelem. Az első évadban a szerelem és házasság találkozását vizsgálja, hogy az mit jelent és miként változik. A készítőgárdában helyet foglal: Norman Lear, Aaron Shure, Steve Martin, Diane Warren, Jenny Han, Lindy West, Ahamefule J. Oluo, és Shonda Rhimes.
  • Griffin Dunne állandó szereplő státuszában lesz jelent a This is Us 4. évadjában.
  • Daphne Rubin-Vega csatlakozott a Katy Keene szereplőgárdájához, ahol kiemelt visszatérő szereplő státuszában van emlegetve.
  • Adam Brody és Lauren Weedman lesz a vendéglistáján a Single Parents 2×03-as részének – amit Natalia Anderson rendezhetett.
  • Riley Voelkal vendégszereplőként tűnik fel a Legacies 2. évadjában.
  • Van néhány címünk: Solar GlowMrs. Fletcher 1×06; The Rudy.ing of Toby MurphySchooled 2×03; UnauthorizedMr. Robot 4×01; BadlandsChicago Fire 8×03; FamiliaChicago PD 7×03; In the Valley of the ShadowsChicago Med 5×03; To the Lighthouse / The Shock of the NewDoc Martin 9×01-02; Louis T. Steinhil: ConclusionThe Blacklist 7×02; Let Your Hair Downmixed-ish 1×03; ReplacementNew Amsterdam 2×03; 2 MG CU BIDEmergence 1×03; Derek Sucks Single Parents 2×03;
  • Ha érdekel az, hogy milyen újdonságok érkeznek a Hulu-ra októberben, akkor mindenképpen vess egy pillantást az alábbi listára, mert hasznos lesz.
  • Nem is tudtam, hogy létezik olyan oldal, hogy shondaland.com. No, aki nézi a Grey’s Anatomy-t vagy csak félszemmel nyomon követi a történéseit, azoknak ajánlanám figyelmébe az alábbi cikket, ami felkészít a 16. évados premierre, minden szükséges információt megoszt, hogy ha valami feledésbe merült, az is felszínre jöjjön és úgy hasson a kezdés, ahogy azt az írók szerették volna.
  • A Walker Texas Ranger megkapta a rebootját, aminek különlegessége, hogy a Supernatural-t maga mögött hagyó Jared Padalecki főszereplésével érkezhet, ha túljut minden kezdeti nehézségen a projekt.
  • A további brit tévék csatlakoztak a BritBox streaming szolgáltatóhoz, most a Channel 5 és a Comedy Central. Ugye az ITV és a BBC közös megosztója volt korábban, amit 5.99 fontért lehetett havonta előfizetés formájában csekkolni. A nagy címek között szerepelt: a Victoria, a Happy Valley, a Broadchurch, a Les Miserables, a Downton Abbey, a Love Island, a Famalam, a Cleaning Up, a Gentleman Jack, a Gavin & Stacey, a The Office és a Benidorm.
  • Az ITV év elején hozza vissza a műsorára a Dancing on Ice következő évadját, melyben ott lesz Michael Barrymore és Naura Higgins. – A produkció hivatalos twitter oldalán is közzéteszik a napi új bejelentéseket a casting oldaláról. Aki akarja, kövesse be őket!
  • Szeptember 25-én tér vissza új részekkel a Doc Martin az ITV műsorára. Ismételten 8 részes etappal számolhatnak a rajongók, mely szám szerint a kilencedik lesz. Az évadnyitó részt Nigel Cole rendezésével kapjuk.
  • A Doc Martin 9. évadjának vendégszereplői között szerepel: Danny Huston, Conleth Hill, Caroline Quentin és Tom Conti.
  • Brian Dennehy, Laila Robins, Natalie Paul és David Meunier vendégszereplésével érkezik a The Blacklist 7×02-es epizódja.
  • Caitlin Kimball, Paulet Del Castillo, Isabel Myers és Jim O’Brien vendégszereplésével kapjuk meg a mixed-ish 1×03-as epizódját – amit Michael Spiller rendezhetett.
  • Terry O’Quinn ott lesz Maria Dizzia és Ptolemy Slocum mellett a vendégek között az Emergence 1×03-ban – amit Peter Leto rendezett, a forgatókönyvért: David H. Goodman felelt.

Kommentáld!

Ilyen lett a mixed-ish főcímzenéje

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 24, 17:53-kor a(z) videó témába.

A mai újoncpremierek között kap helyet a Mixed-ish, avagy a black-ish spinoff-ja. Érdekes, mert azt hihetnénk, hogy az első testvérsorozatáról beszélünk az ABC fekete komédiájának, azonban szó sincs ilyesmiről, mivel a Freeform-on fut az, grown-ish címen. No, de most helyezzük a hangsúlyt a ’80-as évekre és az anyasorozat egyik főhősének fiatalkorára, hiszen Bown gyermekkorába nyerhetünk bepillantást. Úgy fest mostanság ez a módi, mármint, ha valamiből retro témát hozunk, azt kajálja a közönség?! Talán azért, mert régen minden jobb volt… – úgy hányszor hallhatjuk ezt a kijelentést, holott ez nincs mindig így. [Lépjünk inkább tovább!]

A csatorna még múlt héten megszellőztette a sorozat főcímdalát vagy betétdalát. Nem tudom, hiszen még nem tölthető és nézhető a pilot, de azt tudom, hogy Mariah Carey ezzel a nótával népszerűsíti a sorozatot, ami az In the Mix címre hallgat. Gondolom elárasztják vele a netet. Készült mind ehhez egy videoklipp féleség is. A tovább mögé klikkelve lehet ámulni és bámulni!

Tovább…

Kommentáld!

Esti előzetes: Mixed-ish

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 2, 20:56-kor a(z) videó témába.

A black-ish szépen építi ki a franchise-át. Idén ősszel egy újabb tag érkezik, a mixed-ish személyében, amit ismét az anyacsatornán, az ABC-n láthatunk – hiszen, ha fejben ott vagyunk, akkor egyből beugrik a grown-ish, amit a Freeform birtokol. A történet a ’80-as évekbe kalauzol; abba a korba, amiben az anya, Rainbow felnőtt és megvívta harcát a kevert rasszú családjával a kisvárosi környezetben. Ergo, az ABC szerint van ereje a nosztalgiának. És tényleg van, mivel a CBS is előzménysorozatot kért be anno a The Big Bang Theory-hoz, ami be is futott. Nah, meg házon belül a The Goldbergs is ezt a vonalat erősíti. Mutatnám a kiadott ajánlóját.


Kommentáld!

Plakátba zárva: Mixed-ish

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 19, 13:50-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Vizuális egyveleg témába.

“…from the producers of black-ish & grown-ish

Az ABC is alkalmazza azt a marketing húzást, amit az NBC csinált a Chicago-franchise-nál, azaz kihangsúlyoz olyan húzónevet (általában Dick Wolf-ot) vagy sorozatcímet a reklámjánál, amivel irányítottan megcéloz egy nézőközönséget. Most a franchise többi tagjának nézőihez szól a mixed-ish esetében, mégis csak családtagról van szó. Azt érzem, hogy az ABC komédiablokkjának új irányvonalát láthatjuk – amit az előző hullámban sokáig a Modern Family – The Middle duója képviselt. Most a fókuszban a kevert családi összkép, úgy fest fekszik a közönségnek.

A történetének középpontjában: Rainbow, aki felidézi, hogy a ’80-as években, milyen volt egy kevert rasszú családban felnőni: legfőképpen nem egyszerű, mert az iskolában se feketének, se fehérnek nem kezelték, illetve a környezet is kívülállónak kezelte őket.

A premierje szeptember 24-én lesz. Vélhetően jó számokkal startol, de ez köszönhető az elődöknek. Egyébként az anyasorozatát vezeti fel, de erről már korábban írtam.

Kommentáld!

2019/20 – Az őszi műsorrend: kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 13, 18:20-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek,Heti adag témába.

Körkép: Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Folytatnám a megkezdett a sort a következő nappal, a keddel…

Mit érdemes tudni erről a napról? – Nos, annyit biztosan, hogy minimális változtatásokkal álltak elő a csatornák. Nem akart senki reformer lenni, csak fel akarják frissíteni itt-ott a kínálatot, hogy többet hozzanak ki belőle. Az ABC ragaszkodik a kétórás komédiablokkjához, amit drámával vezettet le; az NBC reality-ben látja a szakítás lehetőségét; a The CW a képregény-adoptációiban bizakodik; a CBS szerint a nézőknek csak és kizárólag a krimi kell; míg a Fox… hát ő lehetne a sor kakukktojása, mert felemás műsorrendjében bízik, ahol a drámák képviselik a főszerepet.

Jöhet az égetőkérdés: Mit néznétek 20-21-22 órakor? – hiszen még mindig ez a nagy dilemma az amerikai tévék szerint a nézőknél! Ha csak egyet csekkolhatnál, akkor mire helyeznéd a hangsúlyt. Részemről az biztos, hogy a 20 órás blokkban krimi mellett tenném le a voksom, 21 óra után se kapcsolnék át a CBS-ről, csak 22 órakor, ugyanis érdekelne, hogy mit rakott össze az ABC legújabb üdvöskéjével.

Beszéljünk a változásokról. A Fox a The Resident-et hozza a The Gifted helyére. Az ABC 20:30-tól teljesen átszervezi a napját. Átpakolja a black-ish-t félórával későbbre, hogy a spinoff-nak helyet csináljon. A befejezet/elkaszált Lethal Weapon timeslotját megörököli az Empire, így a Fox részéről teljesen új műsorrendet kapunk, de abból szempontból nincs változás, hogy csak drámákkal szeretne ütemet diktálni, ahogy az előző évben.

A reklám pénzekre külön cikkel érkezem, azért nincs most az összefoglalóban…

Így festenek az őszi keddek:

20:00-tól:
The Conners (ABC) – 2. évad
NCIS (CBS) – 17. évad
The Voice (NBC) – 17. évad, második este
The Resident (Fox) – 3. évad (tavaly: The Gifted S1)
The Flash (The CW) – 5. évad

20:30-tól:
Bless This Mess (ABC) – 2. évad (tavaly: The Kids are Alright S1)

21:00-tól:
MIXED-ISH (ABC) – 1. évad (tavaly: Black-ish S5)
FBI (CBS) – 2. évad
This is Us (NBC) – 4. évad
Empire (Fox) – 6. évad (tavaly: Lethal Weapon S3)
Arrow (The CW) – 8. évad (tavaly: Black Lightning S2)

21:30-tól:
Black-ish (ABC) – 6. évad (tavaly: Splitting Up Together S2)

22:00-tól:
EMERGENCE (ABC) – 1. évad (tavaly: The Rookie S1)
NCIS: New Orleans (CBS) – 6. évad
New Amsterdam (CBS) – 2. évad

Kommentáld!

A 2019-es őszi premiernaptár: ABC

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 3, 14:00-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Az őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Július elejére befutott az utolsó országos tévécsatorna őszi premier naptáras listája. A fenti linkekre kattintva vissza lehet nézni a konkurencia stratégiáját, bár azt már most leszögezhetjük, hogy a műsorrendért felelős emberen nem nagyon vitték túlzásba a gondolkodást, akarom írni (…), nincs túlgondolva egyáltalán az őszi start. Ilyenkor eszembe jut az az időszak, amikor októberben, sőt még novemberben is akadtak premierek, 2019-ben szó sincs ilyesmiről. Hát akkor…?

A sort a Dancing with the Stars-szal nyitja meg az ABC, de ravaszak lesznek, ugyanis nem a szeptember 23-i hetet választják, hanem egy héttel korábban elhozza a celeb tánc-reality 28. évadját, hogy rákövetkező héten teljessé érjen a hétfői nap a The Good Doctor rajtjával. Szeptember 29-ig mindegyik napjuk elstartol teljes mellszélességében. Ergo, a stratégia nagyjából az, hogy bízzuk a nézőkre azt, hogy ki-mit akar nézni. Mondtam, hogy nincs túlgondolva, de talán ez a legjobb. Kiegyenlített a játszma ilyen téren. Sok fog múlni a marketingen, de ez minden esztendőben így van, nem mondok sok újdonságot.

Annyi érdekesség még a végére, hogy a Kids Say the Darndest Things érkezik a legkésőbb, október 6-án. Ősszel még három másik újoncot tűz az ABC műsorára: az egyik a Stumptown, a másik az Emergence, a harmadik pedig a mixed-ish.

Az ABC őszi naptárja az alábbi:

Szeptember 16. (Hétfő):
20:00-22:00 – Dancing with the Stars (28. évad)

Szeptember 23. (Hétfő):
22:00-23:00 – The Good Doctor (3. évad)

Szeptember 24. (Kedd):
20:00-20:30 – The Conners (2. évad)
20:30-21:00 – Bless This Mess (2. évad, új timeslot)
21:00-21:30 – mixed-ish (1. évad)
21:30-22:00 – black-ish (6. évad, új timeslot)
22:00-23:00 – Emergence (1. évad)

Szeptember 25. (Szerda):
20:00-20:30 – The Goldbergs (7. évad)
20:30-21:00 – Schooled (2. évad)
21:00-21:30 – Modern Family (11. évad)
21:30-22:00 – Single Parents (2. évad)
22:00-23:00 – Stumptown (1. évad)

Szeptember 26. (Csütörtök):
20:00-21:00 – Grey’s Anatomy (16. évad)
21:00-22:00 – A Million Little Things (2. évad)
22:00-23:00 – How to Get Away with Murder (6. évad)

Szeptember 27. (Péntek):
20:00-20:30 – American Housewife (4. évad, új nap és timeslot)
20:30-21:00 – Fresh Off the Boat (6. évad, új timeslot)
21:00-23:00 – 20/20 (42. évad)

Szeptember 29. (Vasárnap):
19:00-20:00 – America’s Funniest Home Videos (30. évad)
21:00-22:00 – Shark Tank (11. évad)
22:00-23:00 – The Rookie (2. évad, új nap és timeslot)

Október 6. (Vasárnap):
20:00-21:00 – Kids Say the Darndest Things (1. évad)

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 23, 19:05-kor a(z) Hírek témába.

  • Jonathan McDaniel vendégszereplője lesz a Raven’s Home 3×04-es részének.
  • James Marsden, Amber Heard, Woopi Goldberg, Greg Kinnear, Odessa Young és Henry Zaga biztosan ott lesz a CBS All Access-re készülő The Stand címre hallgató limitált sorozatba, ami anno a Showtime-nál járt. Természetesen Stephen King regénye szolgáltatja az alapokat, ami itthon Végítélet címen jelent meg.
  • Mark-Paul Gosselaar csatlakozott az ABC által berendelt Mixed-ish címre hallgató Black-ish előzmény spinoff-ba.
  • A Paramount Network berendelte a 3. évadját a Yellowstone-nak, ahova Josh Holloway csatlakozott kiemelt visszatérő szereplőnek.
  • Van néhány címünk: Twister, Sister / Dressed go Express – Raven’s Home 3×04-05; Danger CloseKrypton 2×04; In MemoriamRiverdale 4×01; Made You LookEuphoria 1×03; DestinyThe Spanish Princess 1×08;
  • Sam Levinson írásával és rendezésével kapjuk meg a Euphoria 1×03-as részét.
  • Nikolaj Coster-Waldau, John Magaro, Lola Kirke, Ben Schnetzer, Jonathan Pryce és Judd Hirsch főszerepet vállalt az FX által berendelt Gone Hollywood című projektbe, amit Ted Griffin irányításával érhet sorozattá. A története az 1980-as években játszódik, középpontjában: pedig tehetségkutatók egy csoportja állna, akinek célja, hogy megreformálják a filmes ipart, mint feltörekvők, akik nem kívánnak veteránjaik árnyékában megbújni.
  • Kylie Bunbury (When They See Us, Pitch, Twisted), Hannah John-Kamen (Killjoys, Ant-Man and the Wasp, Black Mirror), Sen Mitsuji (Origin), Joseph Morgan (The Originals, The Vampire Diaries) és Nina Sosanya (Killing Eve, Good Omens, Strike Back) főszereplőként lesz jelen a Brave New World című sorozatban, ahova korábban csatlakozott: Alden Ehrenreich, Jessica Brown Findlay és Harry Lloyd.
  • Julie Andrews lesz az egyik főhősnek, Lady Whistledownnak a hangja a Netflix-re készülő, egyelőre Címnélküli Bridgerton-drámába, amit legkorábban 2020-ban kapunk meg. 8 részes berendeléssel bír Chris Van Dusen műve, ami a Netflix és a Shondaland első gyermeke lesz. A történetének alapjául Julie Quinn könyvsorozata szolgál.
  • Rosamund Pike formálhatja meg Moiraine karakterét a The Wheel of Time-ban.
  • Michelle Forbes (Berlin Station, The Killing, True Blood), Patrick Fugit (Outcast, Almost Famous), Michael Gaston (The Man in the High Castle, The Leftovers, Strange Angel), Tess Haubrich és Shruti Haasan főszereplőként csatlakozott a Treadstone címre keresztelt Jason Bourne-univerzumú sorozatba, amit az USA Network rendelt be. A projektről érdemes tudni, hogy Magyarországon, pontosabban Budapesten forgatják; illetve, hogy Tim Kring és Ramin Bahrani neve alatt jegyezzük. A nemzetközi jogai az Amazonnal vannak. A történet középpontjában: a CIA Black Ops. programja, az Operation Treadstone, melynek lényegét mutatja be. Olyan alvóügynökökre megy a fókusz, akiket világszerte ébresztenek fel, hogy elvégezzék feladatukat.
  • A Marvel’s Daredevil 3. évadja nem indulhat a kaszkadőr Emmy-ért azzal a jelenetével, amiben egy snittben vették fel egy eléggé komplex jelenetet, ami 11 perc hosszúságú volt. Az ok, hogy maximum 3 perces klippel lehet jelentkezni. Eléggé vicc.
  • A SpoilerTV készített egy interjút a Better Call Saul egyik írójával, Gennifer Hutchison-nal.
  • Az oroszok eléggé vádaskódónak vették a Chernobyl című sorozatot, amiben nem éppen nézőbarátnak tűntetik fel az országot az intézkedései miatt. Ebből fakadóan most arra a következtetésre jutottak, hogy majd csinálnak ők is egy esemény feldolgozó minisorozatot, amiben helyre teszik azon dolgokat, amik nem állják meg helyüket az ő történelemkönyveikben.
  • Július 7-én érkezik az FX jóvoltából a Peabody Presents: Stories of the Year című különkiadás, melynek moderátora Hasan Minhaj lesz. További részletek róla.
  • Augusztus 4-én kerül adásba a Serengeti a Discovery Channel jóvoltából. A 6 részes doku-sorozat elviszi a nézőket a tanzániai Serengetibe, ahol lélegzetelállító képsorokat láthatunk Simon Fuller és John Downer által, akik odatették magukat a rendezésben. A narrációt Lupita Nyong’o által kapjuk.
  • A History Channel zöld utat adott a The Secret of Skinwalker Ranch című projektnek, ami egy nem-fiktív sorozat elképzelés lesz Kevin Burns által. A történetében megvizsgálják az ’50-es években nagy port kavart Skinwalker ranch körüli történetet és megpróbálnak magyarázatot adni arra, hogy most mi is történ(hetet)t ott valójában. Természetesen az UFO és a paranormális téma jelen van a történetében.

Kommentáld!

Az elmúlt napok Upfronts előtti döntéseiről

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 11, 10:34-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek témába.

Upfronts előtt járunk. Holnap, azaz vasárnap kora este az NBC belekezd az őrületbe. Eredetileg hétfő hajnalban kellene, de ezzel nem foglalkozott egyik évben sem, így a megszokotthoz képest sokkal több cikkre számítsatok. A korábbi évekhez hasonlóan mindegyik tévécsatornán végigmegyünk, próbálunk naprakészek lenni minden téren, de nem ígérem, hogy egyből – a külföldi bejelentés pillanatában – már megszületik a cikk. A Nagy Napok előtt már született jó pár bejelentés, erről hoznék nektek egy összegző írást. Azért még akadnak bőven kérdőjelek, de ezek is eldőlnek egy hét leforgása alatt – legalábbis ez lenne a logika.

Az ABC csatorna döntései:

Berendelte:

– a Dancing with the Stars 28. évadját,
– a The Bachelor 24. évadját,
– a Grey’s Anatomy 16-17. évadját,
– a How to Get Away with Murder 6. évadját,
– a Fresh off the Boat 6. évadját,
– az American Housewife 4. évadját,
– a Station 19 3. évadját,
– a Single Parents 2. évadját,
– a Bless This Mess 2. évadját és
– a The Rookie 2. évadját.

Elkaszálta:

– a Speechless-t a 3. évadjával,
– a Splitting Up Together-t a 2. évadjával,
­– a The Fix-et az 1. évadjával,
– a The Kids Are Alright-ot az 1. évadjával és
– a For the People-t az 1. évadjával.

A pilotok közül már biztosan zöld utat kapott a komédiák közül: a Mixed-ish; míg a drámák közül: a Stumptown.

A CBS csatorna döntései:

Berendelte:

– a Hawaii Five-0 10. évadját,
– a Madam Secretary 6. évadját,
– a MacGyver 4. évadját,
– a Bull 4. évadját,
– a Man with a Plan 4. évadját,
– a S.W.A.T. 3. évadját és
– a SEAL Team 3. évadját.

Elkaszálta:

– a Murphy Brown-ot a 11. évadjával (azaz az 1. reboot évadjával),
­– a Life in Pieces-et a 4. évadjával,
– a Fam-et az 1. évadjával és
– a Happy Together-t az 1. évadjával.

A pilotok közül már biztosan zöld utat kapott a komédiák közül: a Bob (Hearts) Abishola, a Broke, a Carol’s Second Act és a The Unicorn, míg a drámákból: az All Rise (aka. Courthouse), az Evil, a Tommy (aka. Nancy) és az FBI: Most Wanted.

A NBC csatorna döntései:

Berendelte:

– a The Voice 17. évadját és
– a Blindspot 5. évadját, ami egyben az utolsó lesz.

Elkaszálta:

– az I Feel Bad-et az 1. évadjával.

A pilotok közül már biztosan zöld utat kapott a drámák közül: a Zoey’s Extraordinary Playlist, a Bluff City Law és a Council of Dads, míg a komédiák közül: a The Kenan Show (aka. Saving Kenan) és a Sunnyside.

A Fox csatorna döntései:

Elkaszálta:

– a Star-t a 3. évadjával,
– a Lethal Weapon-t a 3. évadjával,
– a The Passage-et az 1. évadjával és
– a The Cool Kids-et az 1. évadjával.

A pilotok közül már biztosan zöld utat kapott a komédiák közül: a Bless the Harts, a Duncanville, a The Great North és az Outmatched (aka. Geniuses); míg a drámák közül: a Deputy, a neXt, a Prodigal Son és a Címnélküli Jason Katims-dráma.

Kommentáld!

free web stats