Hírek a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 23, 21:38-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Október 7-én – 19:20-as kezdéssel – érkezik a Fuss család, fuss! 1. évadja a Tv2 műsorára – ami az Ázsia Expressz 2. évadját fogja váltani.
  • Szintén október 7-én startol, gondolom a Fuss család, fuss! mögött a Séfek séfe 2. évadja, aminek teaser jellegű előzetesét minap mutattuk meg. Ebből pedig arra tudnék fókuszálni, hogy Kasza Tibor műsora elmegy pihenőre.
  • Október 6-án 12:05-ös kezdéssel hozza a Tv2 a legújabb magazinműsorát EB TV címmel. Másolnám a hivatalos infóját: „Ódor Kristóf műsorvezetővel és Nyakas Gábor kutyatrénerrel, valamint vendég-szakértők bevonásával kendőzetlenül mutatjuk be azokat a témaköröket, amelyek a legtöbb kutyagazdit és kedvencüket érintik. A sorozat első évadában 10 epizódon keresztül követhetik végig, ahogyan a problémákkal küszködő kutyák számára megoldást kínálnak szakértőink, ahogyan arra is, hogy a táplálkozás rendkívül fontos szerepét termetre, típusra, egészségi állapotra vonatkozóan megvitatják és stúdiófelvételeket mellőzve hétköznapi kutyákat és gazdájuk életét mutatják be. A műsor tematikájához hozzátartozik többek között a nevelés, táplálkozás, állatgondozás, ivartalanítás, utaztatás, munkakutyák élete, tenyésztés témája vagyis epizódonként a legtöbb néző azonosulni tud a bemutatott jelenséggel, helyzettel.”
  • Ha valaki újranézné, akkor megvan rá a lehetőség. Október 2-án startol 16:30-tól a Csapdába csalva (Whan Bam Scam / Betrugsfälle) 7. évadja. Ez egyébként egy német doku-reality, amit a SuperTV2 ad hétköznaponként.
  • Szeptember 23-án érkezik megállás nélkül a Brown atya (Father Brown) 7. évadja a DunaTV-re. 19:25-től szállítja a közszolgálati csatorna a friss epizódokat hétköznaponként. Ez két hét alatt le fog menni, mivel 10 részes ez az etapja, ami egyébként 2019 januárjában volt terítéken a BBC One műsorán.
  • Szeptember 25-én debütál a Csendes Don (Quiet Flows the Don) című angol-orosz dráma. A sorozat Mihail Alekszandrovics Solohov irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott nagyregénye alapján készült. Egy doni kozák közösség és a főszereplő, Grigoríj Meljehov sorsát kíséri végig az első világháború és az oroszországi polgárháború során. A forgatókönyvének írói között: Mikhail mellett, Sergey Bondarchuk, Nicola Badalucco és Vincenzo Labella. A főszereplők sorában: Rupert Everett, Delphine Forest, F. Murray Abraham, Ben Gazzara és Lorenzo Amato.
  • Szeptember 30-án rajtol az AXN műsorán a 19-es körzet (Station 19) 22 órás kezdéssel. Ergo, bemutatkozik a Grey’s Anatomy tűzoltós spinoffjának becézgetett elképzelés.
  • Szintén szeptember 30-án debütál az AXN-en a Los Angeles legjobbjai, azaz a L.A.’s Finest, ami eléggé késői, 23:55-ös kezdés időpontot kapott, amivel mindent elárul arról, hogy milyen tervei vannak a csatornának vele. Semmilyen?!
  • Szeptember 30-án startol a 200 első randi 2. évadja a Viasat 3 műsorán. Amit már lehet tudni róla, hogy ez lesz az utolsó etapja.
  • Október 1-jén debütál a Comedy Central műsorán a Family Guy 17. évadja 22 órás kezdéssel.
  • Van néhány címünk: A panzió királynő / Váza a pokrócban / Hajsza / Szobordöntés / Tibi, a modell / Bátorságpróba / Tigris / Kalandpark / Az ellenszoborDrága örökösök 2×30-38; Képrablók / AutóversenyJófiúk 1×05-06; Mert… szerelem!Muppet Show (The Muppets) 1×16;
  • Október 2-án 23:50-es kezdéssel érkezik az RTL Klub műsorára a Jordan Rali 2019. Szerda estétől érkeznek az összefoglalók, amik nettó 48 perccel bírnak. A versenynek van magyar részvétele is, ugyanis Szalay Balázs és Bunkoczi László harcba száll.
  • Október 5-én érkezik az X-Faktor 9. évadja az RTL Klub-ra A mi kis falunk helyére, ami bruttó 2 órát fog lefedni a szombat estékből.
  • A Jófiúk 1×06-os részének tartalma az alábbi lesz: „Gábornak a kapitányságon rögtönzött túsztárgyalóként kell helytállnia, miközben Sári illegális autóversenyzők közé keveredik.”
  • Szeptember 29-én újra műsorra tűz az Anyák gyöngye (Mom) 3. évadját, amit hajnali 3:25-ös kezdéssel sugároz majd, de eléggé random módon. Pl.: rákövetkező héten hétfőtől szerdáig adja, aztán szünet a többi napon. Pedig vasárnap kezdenek bele. Szóval?!
  • Szeptember 23-án fejeződik be a Muppet Show (The Muppets) az RTL Klub­-on 3:30-as kezdéssel. Csak megértük.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 6, 12:18-kor a(z) Hírek témába.

  • Gary Sinise csatlakozott a 13 Reasons Why 4. évadjának szereplőgárdájához.
  • 2020 első felében érkezik a The Owl House címre Disney Channel produkció, ahova nemrég csatlakozott Wendie Malick, Alex Hirsh és Sarah-Nicole Robles, mint a főszereplői szinkronhang. Az animációs sorozat középpontjában: egy magabiztos tizenéves lány áll, aki egy varázslatos birodalomra bukkan egy portálon keresztül, ahol összehaverkodik egy boszorkánnyal és egy harcos királlyal. További hangok között: Matthew Rhys, Isabella Rossellini, Mai Whitman, Tati Gabrielle, Bumper Robinson, Issac Ryan Brown, Parvesh Cheena és Eden Riegal. A rendezésért: Ricky Cometa (Steven Universe) lesz a felelős.
  • Október 4-én tér vissza az In Search Of a 2. évadjával a History Channel-re.
  • Glynn Turman csatlakozott a Fargo 4. évadjába. Az FX egyelőre még nem tűzte ki a premier időpontját. A szériában biztosan jelen lesz még: Chris Rock, Jason Schwartzman, Ben Whishaw, Jessie Buckley, Salvatore Esposito és Jack Huston.
  • Goran Visnjic és Claudia Doumit visszatérő szereplőként tűnik fel a The Boys 2. évadjában.
  • Mary Hollis Inboden, Reginald Veljohnson és Eric Nenninger vendégszereplője lesz a Mom 7×01-es epizódjának – amit James Widdoes rendezésével, valamint Adam Chase, Warren Bell és Alissa Neubauer írásával kapunk meg.
  • A Holiday szezonban, azaz tippre valamikor december folyamán tér vissza a Joe Pera Talks with You az Adult Swim műsorára. 14 epizódos berendeléssel büszkélkedik a második etapja. A bejelentést tweet formájában tették a napokban közzé.
  • Kearran Giovanni, Geoffrey Cantor, Michael Paul Chan és Erinn Westbrook biztosan jelen lesz a The Resident 3. évadjának szereplői között.
  • Volt arról szó, hogy a Mad About You felélesztésre kerül… a Spectrum Originals ki is tűzte a premierjének időpontját, ami november 20-ra esik. Mindehhez összerakott egy rémesen ócska előzetest. A sugárzásának érdekessége, hogy a 12 epizódot megfelezve tálalják, azaz a második 6-os adagot december 18-án kapjuk meg. Limitált sorozatként nem várjatok folytatást, de persze semmi sincs kizárva…
  • November 1-jén érkezik a Tom Clancy’s Jack Ryan 2. évadja az Amazon műsorára.
  • Van néhány címünk: Audrey Hepburn & a Jalepeno PepperMom 7×01; Welcome to the Re-RackThe Neighborhood 2×01; School House TrapRaven’s Home 3×08; Critical UpdateMarvel’s Spider-Man 3×03; Mortal KhanbatDC’s Legends of Tomorrow 5×05; Your TurnNew Amsterdam 2×01; Thunder Gun4: Maximum CoolIt’s Always Sunny In Philadelphia 14×02; MonstersMr. Inbetween 2×04; ForeverYounger 6×12; SlashdanceAmerican Horror Story: 1984 9×03; Blayers OnlyBallers 5×08; Nothing Left to Cling toGrey’s Anatomy 16×01;
  • Jól teljesített a Big Brother, ezért 2020-ban visszatérhet a CBS nyári műsorrendjébe a 22. évadjával. A műsorvezető, Julie Chen Moonves is meghosszabbította a szerződését, így vele is számolhatnak a nézők. Az idei idénnyel kapcsolatban némi érdekesség: 94 HD kamera és 113 mikrofon rögzítette a történések a nap 24 órájában. A megnyerhető főnyeremény 500 ezer dollár volt. A részeit szerdán és vasárnap 20 és 21 óra között; míg csütörtökön 21 és 22 óra között nézhették a nézők.
  • Malik S., azaz Trey neve szerepel a The Neighborhood 2×01-es részének vendégszereplői között – amit Victor Gonzales rendezésével kapunk meg.
  • Sofia Carson visszatér a Marvel’s Spider Man 3×03-as részébe, ugye ő ad hangot Keemia-nak.
  • Kate Siegal és Henry Thonas csatlakozott a The Haunting of Bly Manor-be.
  • Heath Cullens több epizódot is fog rendezni az idei It’s Always Sunny In Philadelphia­-ban. Amikről már tudunk, az a 14×02 és a 14×05-06.
  • A Netflix berendelte a Grace and Frankie 7. évadját, ami egyben a sorozatzáró is lesz.
  • Mark Cendrowski, a The Big Bang Theory egyik készítője a Forbes magazinnal azt nyilatkozta, hogy ha Chuck Lorre úgy döntene pár év után, hogy meg akarja mutatni, hogy mi történt a sorozat szereplőivel, akkor ő nem hátráltatná mindezt, benne lenne a mókában; ergo, ahogy már több klasszikus feléled az elmúlt időben, úgy itt sincs kizárva ennek valószínűsége.
  • Melissa Benois és Chris Wood immáron egy boldog pár, mivel összeházasodtak.
  • Will Poulter csatlakozott főszereplőként a The Lord of the Rings című Amazon-ra készülő sorozatba. Amiről olyan pletykák keltek lábra, hogy 20 részes első évaddal rendelkezhet. Nyilván nincs megerősítve semmi, de ez a szám eléggé WÁÓ-faktoros.
  • Daniel Henney szintén aláírt a The Wheel of Time című Amazon-ra készülő sorozatba.
  • A TBS elkaszálta a The Detour című sorozatát – nem lesz belőle 5. évad.
  • Chris Cooper aláírt a Homecoming című Amazon sorozat 2. évadjába.

Kommentáld!

2019/20 – Az őszi műsorrend: csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 19, 17:18-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek,Heti adag témába.

Körkép: Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Folytatnám a megkezdett hétköznapok sorát: a csütörtökkel!

Mit érdemes tudni a napról? Itt foglal helyet az ABC veterán kórházas drámája, a Grey’s Anatomy, illetve ide ütemezi a Shondaland-zónáját. A CBS részéről elég csak felidézni a The Big Bang Theory-t, ami egy évtizeden keresztül szállította a humort és a jó kedélyű geekséget – most a spinoff-ján a sor, a Young Sheldon-on. A The CW a Supernatural-lel szögezi nézőit a képernyő elé, immáron 3 éve, hiszen a 10. évadnál még kedd (majd midseasontől szerda) esténként érkeztek a részei. A Fox a sportban hisz, így november végéig nem is szállít mást, csak futballt. És az NBC-nél mizus? Marad a kétórás komédiablokk, ami mögé újfent drámát hoz zárásképp.

„Ha csak egyet választhatnék, mi lenne az?!” kérdést is vonultassuk végig a lenti mezőnyön. Részemről a Young Sheldon – Perfect Harmony duó nyerte a 20 órás blokkot. 21 órától adnék esélyt a The Good Place-nek, ha már a záróévadjával érkezik, illetve belekóstolnék a Sunnyside-ba, ami jobban megmozgat, mint a Carol’s Second Act. 22 órától induló egyórás intervallumból egyértelműen az Evil lenne a befutó, mivel a Law & Order-fanchise-hoz fiatal vagyok, a HtGAwM pedig az 1. évadjával a kiszállás mezejére terelt.

A legkevesebb variáció 20:00 és 20:30 között, illetve 22 óra után történt, ahol csak egyekre tudom felhívni a figyelmet. A leköszönt TBBT helyét megörökölte a spinoff, a Young Sheldon; míg a S.W.A.T. új estére került, így jön egy újonc a helyére az Evil személyében. A CBS és az NBC is újoncot pakolt 20:30 és 21óra közé, amiket kvázi veteránokkal vezettet fel.

Csütörtök egyik különlegessége, hogy 5 elsőévados foglal elyet. A CBS részéről 3, míg az NBC-éről 2 darab. A többi országos tévé visszatérőkkel dolgozik. Hogy a Fox mit hoz majd az év utolsó időszakában a kieső foci helyére, az egyelőre nem tisztázott, de vélhetően lesz közte újonc. Amint megtudjuk, azt is megírjuk. A nap befutója, ha nem történik csoda, akkor vélhetően a Young Sheldon lesz mindkét korosztályban.

Így festenek az őszi csütörtök esték:

20:00-tól:
Young Sheldon (CBS) – 3. évad (tavaly: The Big Bang Theory S12)
Superstone (NBC) – 5. évad
Grey’s Anatomy (ABC) – 16. évad
Thursday Night Football (Fox) – 13. évad
Supernatural (The CW) – 15. évad

20:30-tól:
THE UNICORN (CBS) – 1. évad (tavaly: Young Sheldon S2)
PERFECT HARMONY (NBC) – 1. évad (tavaly: The Good Place S3)

21:00-tól:
Mom (CBS) – 7. évad
The Good Place (NBC) – 4. évad (tavaly: Will & Grace S10)
A Million Little Things (ABC) – 2. évad (tavaly: Station 19 S2)
Legacies (The CW) – 2. évad

21:30-tól:
CAROL’S SECOND ACT (CBS) – 1. évad (tavaly: Murphy Brown S1)
SUNNYSIDE (NBC) – 1. évad (tavaly: I Feel Bad S1)

22:00-tól:
EVIL (CBS) – 1. évad (tavaly S.W.A.T. S2)
Law & Order: Special Victims Unit (NBC) – 21. évad
How to Get Away with Murder (ABC) – 6. évad

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 18, 12:21-kor a(z) Hírek témába.

  • Davod Benioff és D.B. Weiss mégsem lesz jelen a San Diegoban a Comic Con-on, ugyanis mindkét Game of Thrones-os író lemondta a jelenlétét, ami úgy szúrt szemet a résztvevőknek, hogy az HBO eltávolította nevüket a panel listáról.
  • Hozzákapcsolódóan jegyezném meg, hogy az elmúlt hetekben nagy a felhajtás a már befejezett sorozat körül, ugyanis nem rég, Nikolaj Coister-Waldau állt ki fentebb említett két író kollégája mellett, mert nem ért egyet azzal a ténnyel, hogy rosszak lettek az utolsó részek. Felháborítónak találja azt a mértéktelen mennyiségű negatív kommentet, ami a minőséget kritizálja, illetve a „butának” beállított zárást. Ezen kívül fel is teszi a rajongók felé a kérdést, hogy szerintük nem azon agyaltak-e az írók, hogy minél jobb legyen a befejezés?!
  • Ben Lewis állandó szereplővé lett kiemelve az Arrow 8. évadjában.
  • André Benjamin csatlakozott az AMC-re érkező Dispatches from Elsewhere címre hallgató antológia ötletbe, ahova korábban: Sally Field, Eve Lindley, Sally Field és Richard E. Grant írt alá. A főszerepben: Jason Segel lesz. A története ennek szól olyan emberek átlag csoportjáról, akik egy puzzle-re bukkannak, mindennapi életük elrejtése során, s rádöbbennek, hogy sokkal mélyebbek a rejtélyek körülöttük, mint amivel számoltak előzőleg. A készítők között: Jason Segel, valamint Alethea Jones.
  • Az USA Network minap zöld utat adott a CannonBall címre hallgató verseny-reality elképzelésnek, amit az ITV Entertainment és a Talpa Media USA gyártásával rendelt be. 2020-ban kapjuk az új részeket. Úgy adja el a csatorna, hogy a főnyereményért a legmagasabb, leggyorsabb és legcsapadékosabb challengeket kell teljesíteniük a versenyzőknek. John de Mol lesz a felelős készítője.
  • Kristen Johnston állandó szereplővé lett előléptetve a Mom 7. évadjánál.
  • John Charles (The Good Wife) csatlakozott Matt Logen mellé az Away című Netflix által berendelt Mars expedíciós sorozat ötletbe.
  • A Netflix se lesz olyan téren diktáló, hogy szembe menjen az más jogos érveivel csak azért, mert, amit ők akarnak mutatni, azok is teljesen azok, csak éppen a nyerség megmutatása nem helytálló a tévében – ami gáz szerintem is! Történt ugyanis az, hogy a 13 Reasons Why? 1. évadjából kivágták azt a jelenetet, amiben több percen keresztül megmutatják, miként vágja fel a kezét a főhős és követ el öngyilkosságot. A készítők úgy vélték, hogy azért mutatják meg egészében mindezt, mert olyan fájdalmas, hogy majd senki se akar ilyen tetthez nyúlni, ám ennél bonyolultabb az emberi elme. Aki, anno lekapta a netről, annak ez a rész meglesz; aki viszont a streaming szolgáltatón keresztül pótolná most a sorozatot, annak már nem.
  • Morris Chestnut (The Enemy Within) főszereplője lesz a The Resident 3. évadjának.
  • A Netflix elkaszálta a She’s Gotta Have It című sorozatát – ami két évadot élt.
  • Az USA Network-nek lesz egy randizós reality-je, amit most véltem felfedezni a kínálatukba. A Temptation Island címre hallgat, illetve, akinek nem lett volna meg az a hír, hogy felélesztik a The Biggest Loser-t, azoknak mondanám ezt is.
  • Július 24-én érkezik a The Last Cowboy című doku-sorozata a Paramount Network-nek, amihez dobtak ki előzetest a napokban, mutatnám, mert biztosan sose fogok neki adni külön cikket, hiába akkora most a cowboy körüli láz náluk a Yellowstone miatt.
  • A Nickelodeon berendelte a SpongeBob Squarepants 13. évadját, ami 13 részes lesz.
  • Az NBC által kaszát kapott, azonban az NBCUniversal által berendelést nyert az A.P. Bio 3. évadja, azaz a folytatást a streaming szolgáltató részéről kapjuk meg a 2019/20-as idényében.
  • Szeptember 4-én folytatódik a The Real Housewives of Dallas a 4. évadjával az Bravo műsorán.
  • Meghalt Cameron Boyce, akit legtöbben a Jessie-ből ismerhettek.
  • Stephanie Niznik szintén elhunyt, aki az Everwood-ban, a Star Trek-sorozatban és az NCIS-ben is szerepelt. 52 éves volt.
  • A SunDance TV tehet egy szívességet, mert csak IP cím trükközéssel lehet itt megtekinteni a No One Saw a Thing címre hallgató produkciójuk előzetesét.

Kommentáld!

2019/20 – Az epizódszámok fókuszában

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 30, 10:15-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek témába.

Tudom, lógok még az Upfronts-os cikkek 80%-ával. Nem felejtettem el, és még őszig van időm pótolni, hiszen nem veszti aktualitását el attól, hogy azóta nagyjából másfél hónapot tudunk magunk mögött. Hova sietni, nem de?!

Most mutatnék egy érdekes listát, amit lehet – az archívum kedvéért – összedobok a 2018/19-es idényre. Lényege abban merülne ki, hogy láthatjuk egy cikkbe sűrítve az egyes országos tévéknek azon sorozatait, amikről már tudjuk biztosan: mennyi epizódot rendeltek be belőle az adott szezonjára. Nyilván útközben változhat minden, hiszen az újoncok kaphatnak back nine bekérést, és akkor a 13-ből hirtelenjében 22 lesz. Nem egyszer volt már arra is példa, hogy visszavettek a rendelésszámból, így nincs semmi sem kőbe vésve, amit most láthattok, az a jelenlegi állapot, amire lehet alapozni.

Az NBC és a The CW részéről szinte teljes a listakép. Előbbinél az vehető észre, hogy 22 résznél hosszabb évados sorozattal nem készül, illetve azt, hogy három újoncnál is 10 epizódos a berendelés, nem pedig 13. Utóbbinál sincs 22-nél terjedelmesebb hossz, viszont a meglepetés, hogy a Supernatural tekintetében csak 20 részről beszélünk, hiába sorozatzáró lesz a 15. évadja.

Ha változás állna fel, és azóta nem módosítottunk a listán, akkor komment formában nyugodtan jelezzétek felénk.

Íme azon lista, amik megerősítésre kerültek:

ABC:

The Baker & The Beauty (1. évad) – 10 epizód

The CW:

All American (2. évad) – 13 epizód
Arrow (8. évad) – 10 epizód – SOROZATZÁRÓ ÉVAD
Batwoman (1. évad) – 13 epizód
Black Lightning (3. évad) – 16 epizód
DC’s Legends of Tomorrow (5. évad) – 15 epizód
Katy Keene (1. évad) – 13 epizód
Legacies (2. évad) – 16 epizód
Riverdale (4. évad) – 22 epizód
Roswell, New Mexico (2. évad) – 13 epizód
Supergirl (5. évad) – 22 epizód
Supernatural (15. évad) – 20 epizód – SOROZATZÁRÓ ÉVAD
The 100 (7. évad) – 16 epizód
The Flash (6. évad) – 22 epizód

CBS:

All Rise (1. évad) – 13 epizód
Bob ❤️ Abishola (1. évad) – 13 epizód
God Friended Me (2. évad) – 22 epizód
Magnum, P.I. (2. évad) – 20 epizód
Mom (7. évad) – 22 epizód
Young Sheldon (3. évad) – 22 epizód

FOX:

Prodigal Son (1. évad) – 12 epizód

NBC:

Blindspot (5. évad) – 11 epizód
Bluff City Law (1. évad) – 10 epizód
Brooklyn Nine-Nine (7. évad) – 16 epizód
Chicago Fire (8. évad) – 22 epizód
Chicago Med (5. évad) – 22 epizód
Chicago P.D. (7. évad) – 22 epizód
Council of Dads (1. évad) – 10 epizód
Good Girls (3. évad) – 13 epizód
Law & Order: SVU (21. évad) – 22 epizód
Lincoln (1. évad) – 10 epizód
Manifest (2. évad) – 13 epizód
New Amsterdam (2. évad) – 22 epizód
Sunnyside (1. évad) – 10 epizód
Superstore (5. évad) – 18 epizód
The Good Place (4. évad) – 14 epizód
Will & Grace (3. évad) – 18 epizód

Kommentáld!

A 2019-es őszi premiernaptár: CBS

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 24, 7:21-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Az őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Kicsit meg volnék csúszva az őszi premieridőpontok közlésével, azonban változtatok a helyzeten napvégéig. A 2019-es idény a megszokott módon startol el a CBS részéről, ami annyit jelentene, hogy fogják szeptember utolsó teljes hetét, és amit hozni akarnak, azt szinte akkor el is rajtoltatják. Azt azért futólagosan megemlíteném, hogy az előző évekkel ellentétben most a sort nem az NBC nyitotta meg, ami, azóta már közzétette szintúgy a startját, hanem a CBS, ezért is kezdem kronológiailag a sort velük.

Szeptember 23-án a komplett hétfő elindul, ahogy 24-én a komplett kedd. Másnap van egy kis csavar, mert nem lehet beszélni teljes szerdáról abból kifolyólag, hogy a Survivor másfél órás kezdéssel rajzol, illetve a Big Brothers ugyanilyen hosszúságú évadfináléval búcsúztatja a nyarat. Szeptember 26-án a csütörtök, 27-én pedig a péntek érik teljessé az ősz szempontjából. A vasárnapnál szintén lesz némi csúszás, ami miatt a Madam Secretary csak egy héttel később mutatkozhat be. Tehát októberben kompletizálódik a szerdai és a vasárnapi műsorrendje az országos tévének.

A sort a The Neighborhood nyitja meg, ami után egyből két újonc érkezik a Bob ❤ Abishola és az All Rise személyében; míg a Madam Secretary zárja. Mutatnám a menetrendet napi és timeslot leosztásban.

A CBS őszi naptárja az alábbi:

Szeptember 23. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Neighborhood (2. évad)
20:30-21:00 – Bob ❤ Abishola (1. évad)
21:00-22:00 – All Rise (1. évad)
22:00-23:00 – Bull (4. évad)

Szeptember 24. (Kedd):
20:00-21:00 – NCIS (17. évad)
21:00-22:00 – FBI (2. évad)
22:00-23:00 – NCIS: New Orleans (6. évad)

Szeptember 25. (Szerda):
20:00-21:30 – Survivor (39. évad, másfél órás)
21:30-23:00 – Big Brother (Élő évadfinálé)

Szeptember 26. (Csütörtök):
20:00-20:30 – Young Sheldon (3. évad)
20:30-21:00 – The Unicorn (1. évad)
21:00-21:30 – Mom (7. évad)
21:30-22:00 – Carol’s Second Act (1. évad)
22:00-23:00 – Evil (1. évad)

Szeptember 27. (Péntek):
20:00-21:00 – Hawaii Five-0 (10. évad)
21:00-22:00 – Magnum P.I. (2. évad)
22:00-23:00 – Blue Bloods (10. évad)

Szeptember 28. (Szombat):
20:00-22:00 – Crimetime Saturday
22:00-23:00 – 48 Hours (32. évad)

Szeptember 29. (Vasárnap):
19:30-20:30 – 60 Minutes (52. évad)
20:30-21:30 – God Friended Me (2. évad)
21:30-22:30 – NCIS: Los Angeles (11. évad)

Október 2. (Szerda):
20:00-21:00 – Survivor (rendes timeslot)
21:00-22:00 – Seal Team (3. évad)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (3. évad)

Október 6. (Vasárnap):
19:00-20:00 – 60 Minutes (rendes timeslot)
20:00-21:00 – God Friended Me (rendes timeslot)
21:00-22:00 – NCIS: Los Angeles (rendes timeslot)
22:00-23:00 – Madam Secretary (6. évad)

Kommentáld!

Hírmorzsák a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 26, 12:35-kor a(z) Magyar hírek,szinkronhangok témába.

  • Szujó Zoltán távozott az MTVA berkeiből, így a folytatásban már sajnos nem hallhatjuk nézeteit/teóriáit az M4 Sporton műsorra kerülő Forma 1-es közvetítések alatt. Helyére Wéber Gábor érkezik, aki Kiss Norberttel és Michelle Norberttel dolgozik majd össze az időmérők és a futom során. A szabadedzések riporterei között feltűnik: Ujvári Máté, Szeleczky Ádám és Bobák Róbert.
  • A Stranger Things 2. évadjának első részei elérhetővé váltak Netflix-en magyar szinkronnal. Vélhetően a 3. etap startjáig leszinkronizálásra kerül a komplett széria, már csak az a kérdés, hogy a premierrel egyidőben kapjuk-e meg a folytatásét is?!
  • A heti Netflix premierek közül a What/If és a High Seas is kapott magyar feliratot.
  • Június 1-jén, hétvégénként 8:55-ös kezdéssel belekezd a Comedy Central a Bob Burgerfalódája (Bob’s Burgers) 8. évadjába – amit egyébként 6 órás kezdéssel a 7. etap részeivel „vezetett fel”, szóval, aki lemaradt, az pótolhat.
  • Június 3-án hajnali 4 órás kezdéssel az RTL Klub-ra érkezik ismét A Madagaszkár pingvinjei (The Penuins of Madagascar) 1. évadja. Nem tudom, ki fog ilyen időben animációs rajzfilmet nézni, de ki kell tölteniük a 20 perces timeslotot valamivel. Utána Barátok közt ismétlést kapnak az éjjeli baglyok.
  • Van néhány magyar címünk: Botrányos leánybúcsú / Csak egy kis pánik / Forró vonal / A randi / Feltépett sebekAnyák gyöngye (Mom) 3×12,15-18; A remény sugarai / Lázadás / A kamári árnyékában A zöld íjász (Arrow) 4×17-19; Az állomásVolt egyszer két Németország (Deutchland 83) 1×06; A donorMagnum P.I. 1×08; Minden jó, ha jó a végeDoktor Murhpy (The Good Doctor) 2×18 (évadzáró); Babaváró tortaAz élet csajos oldala (2 Broke Girls) 5×17; FészekrakókA mi kis falunk 3×17; Keserű pirulaMurdoch nyomozó rejtélyei (Murdoch Mysteries) 10×05; Elvarázsolt kastély / Mi és ŐkHarry Bosch – A nyomozó 1×09-10; Csillogás / Valaki fia, valaki lányaDr. Blake (The Doctor Blake Mysteries) 1×09-10;
  • Június 3-án a XXI. század – a legendák velünk élnek 494. részének témája: a tekére, mint sportágra irányul, amit többször betiltottak. Az összeállítást Szabó Ádám készítette.
  • A Toplista 1×15-ös részében: olyan híres férfiakról lesz szó, akik 50 felett lettek édesapák. Zenészek, színészek és televíziósok, akik kénytelenek voltak számolni a késői gyermekvállalás kockázatával.
  • Szeretnék logikát találni, de egyszerűen nem megy. Arról van szó, hogy a 23. héten az RTL Klub az Anyák gyöngyéből hétfőn szimpla részt, szerdán és pénteken viszont duplát ad, azonban epizódszám tekintetében logika nincs sok, mert előbbikor a 3×12-t kapjuk meg, utóbbiaknál pedig a 3×15-18-at. De mi a helyzet a 3×13-14-gyel? Nos, azt a 22. heti pénteken adják.
  • A mi kis falunk 3×17-es epizódjának tartalmaz az alábbi lesz: „Egy fiatal pár: Viki és Zsolt költözik Pajkaszegre a Fészekrakó program keretében, méghozzá pont akkor, amikor a férfiak a Pajkarét elleni meccsre készülnek. Erika és Teca vadul küzd Viki kegyeiért, a Pap pedig azért, hogy valahogy elhessegesse az apja által olvasott horoszkópban előre megjósolt asszonyi kísértést. De ami végképp felrázza a helyieket, hogy Viki felveti: ezúttal, szakítva a hagyományokkal, nem a férfiaknak kellene megküzdeniük egymással a focipályán, hanem a nőknek.”
  • Június 8-án startol 21 órás kezdéssel a Házasodna a gazda 2. évadja az RTL Klub-on. A műsorvezető maradt Nádai Anikó. Csak emlékeztetőül jegyezném meg, hogy az első széria anno 2012-ben volt terítéken, azaz cirka 7 évvel később érkezik az újabb felvonás.
  • Június 9-én érkezik a Tv4 műsorára vasárnap esténként, 19:50-es kezdéssel a Trópusi doktornő (Die Inselärztin) németsorozat, ami 2018-ban volt terítéken náluk. Másfélórás részeket kapunk. Főhősünk egy orvosi műhiba miatt mauritius-i szálloda rendelőjébe menekül a múltja elől. Főszerepben: Anja Knauer, Tobias Litcht és Helmut Zierl.
  • Június 10-én szünet nélkül érkezik a Harry Bosch – A nyomozó 2. évadja 21 órás kezdéssel a Tv4 műsorára. A hétfői és keddi premier időpontja maradt!
  • Szintén szünet nélkül kapjuk meg a Dr. Blake (The Doctor Blake Mysteries) ausztrál sorozat 2. évadját a Tv4 által 22:05-ös kezdéssel, június 10-től. A hétfői és keddi premier időpontja maradt!
  • Van még néhány magyar címünk: Csomagtartó blues / A tikok természeteHarry Bosch – A nyomozó 2×01-02; A dolgok veleje / A szerelem étkeDr. Blake (The Doctor Blake Mysteries) 2×01-02; Jövő UnREAL – Az igazi valóság 1×10; GyöngysorCsábító kémek (The Romeo Section) 1×10; Árva lelkek / Az ártatlanság vége / Piszkos ügyek / Szépséges szörnyeteg / Pókerarc Gyilkos ügyek (Major Crimes) 5×01-05;
  • Június 3-án a Story4 belekezd A hosszú út hazáig (A Place to Call Home) 5. évadjának premierjébe, amit hétköznap délutánonként 16 órás kezdéssel hoz el a nézőinek. A Tv4-en már kifutott a 6. évadja is, még tavaly októberben.
  • Június 3-án a Cool-on folytatódik a Gyilkos ügyek (Major Crimes) az 5. évaddal. A részeket 16 órás kezdéssel kapjuk hétköznaponként.
  • Nemcsak az AMC által kapjuk meg a NOS4A2 premierjét, hanem a Cool jóvoltából is. Azaz június 3-án érkezik 22:45-ös kezdéssel az évadnyitány.
  • Június 7-én belekezd a Cool is a Privát kopók (Private Eye) 2. évadjának premierjébe – ami korábban az RTL Klub-on futott le a 9. részig. Hátha ők ügyesebbek lesznek és tényleg leadják a még nem látott epizódjait. Duplán kerül a kínálatukba aznap.
  • Június 1-jén a Cool belekezd a Válótársak 3. évadjának ismétléses csatornapremierjébe 23 órás kezdéssel, amikor is dupla részt kapunk.
  • Június 8-án nem kapunk Muppet Show-ból új epizódot, és következő héten? – azt majd jövő héten megírjuk.

A végére pedig jöjjön néhány szinkronlista:

Gyilkos ügyek (Major Crimes) – 5. évad:

Magyar szöveg: Fuchs Cábor
Szinkronrendező: Kozma Mari

Főszereplő:
Mary McDonnell (Sharon Raydor) – magyar hangja: Szórádi Erika
G.W. Bailey (Louie Provenza) – magyar hangja: Konrád Antal
Tony Denison (Andy Flynn) – magyar hangja: Rosta Sándor
Michael Paul Chan (Mike Tao) – magyar hangja: Pálfai Péter
Raymond Cruz (Julio Sanchez) – magyar hangja: Háda János
Phillip P. Keene (Buzz Watson) – magyar hangja: Mesterházy Gyula
Kearran Giovanni (Amy Sykes) – magyar hangja: Erdős Borcsa
Graham Patrick Martin (Rusty Beck) – magyar hangja: Baráth István
Jonathan Del Arco (Dr. Morales) – magyar hangja: Szatmári Attila
Robert Gossett (Russell Taylor) – magyar hangja: Berzsenyi Zoltán

Halálos fegyver (Lethal Weapon) – 3. évad:

Főszereplő:
Damon Wayans (Roger Murtaugh) – magyar hangja: Kálid Artúr
Seann William Scott (Wesley Cole) – magyar hangja: Gáspár András
Kevin Rahm (Avery Brooks) – magyar hangja: Széles Tamás
Jordana Brewster (Dr. Maureen Cahill; Mo) – magyar hangja: Huszárik Kata
Keesha Sharp (Trish Murtaugh) – magyar hangja: Zakariás Éva
Chandler Kinney (Riana Murtaugh) – magyar hangja: Lamboni Anna
Dante Brown (Roger Murtagh, Jr.) – magyar hangja: Boldog Gábor
Michelle Mitchenor (Sonya Bailey) – magyar hangja: Németh Borbála
Johnathan Fernandez (Bernard Scorsese) – magyar hangja: Szabó Máté

Muppet Show – 1. évad:

Magyar szöveg: Moduna Zsuzsa
Szinkronrendező: Kozma Mari

Főszereplő:
Breki – magyar hangja: Karácsonyi Zoltán
Miss Röfi – magyar hangja: Kocsis Mariann
Topi – magyar hangja: Varga Gábor
Yolanda – magyar hangja: Nemes Takách Kata
Pepe – magyar hangja: Szatmári Attila
Floyd – magyar hangja: Szokol Péter
Gonzo – magyar hangja: Csík Csaba Krisztián
Lótifuti – magyar hangja: Czető Roland
Haláli – magyar hangja: Jakab Csaba

Kommentáld!

Hírek a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 5, 13:26-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Május 13-án érkezik az RTL Klub hétköznaponként (mondjuk kedden pont nem lesz!) az Anyák gyöngye (Mom) 3. évadja 12 órás kezdéssel – dupla részekkel.
  • Május 13-án a XXI. század 491. részében a magyar underground egyik utolsó frontemberéről, Menyhárt Jenőről fog szólni, amit Borsody István filmjén keresztül tálal majd az RTL Klub 23:55-ös kezdéssel.
  • Van néhány magyar címünk: A vadiúj nagyi / A kis pártfogolt / Az új projekt / Ássunk el a csatabárdot! / A békakirályfi / Borban az igazságAnyák gyönge (Mom) 3×01-06; A tegnap legendái / Az ünnep szelleme / A közveszélyesA zöld íjász (Arrow) 4×08-10; Atlanti oroszlán Volt egyszer két Németország (Deutschland 83) 1×03; Hirtelen halálMagnum P.I. 1×05; Az örmény maffia / A mandulafenyő / FájdalomcsillapítóGraceland – Ügynökjátszma 3×04-06; Szabadulószoba – Az élet csajos oldala (2 Broke Girls) 5×05; Az új főnökDoktor Murphy (The Good Doctor) 2×15; A mi dalunkA mi kis falunk 3×14;
  • Május 14-én kerül adásba a Házon kívül 500. epizódja. Szép mérföldkő a sorozat életében.
  • Május 15-én a Toplista 1×12-es epizódjának középpontjában: a TOP10 internetes mém lesz, azaz minden idők legviccesebb videóit rangsorolja Szabó Zsófi.
  • Május 16-án folytatódik szünet nélkül az Elif – A szeretet útján c. török sorozat 3. évaddal.
  • A mi kis falunk 3×14-es epizódjának az alábbi lesz a tartalma: „Erika nosztalgiázás közben rajtakapja Gyurit, hogy elfelejtette a közös dalukat, és ezen annyira felhúzza magát, hogy kiteszi Gyuri szűrét, aki így kénytelen magát bekönyörögni Stokihoz. A kocsma ismét sör nélkül marad, így a törzsvendégek Laci vezetésével és az ötletfüzet segítségével megpróbálják rávenni a Polgármestert, hogy Pajkaszeg ne legyen többé zsákfalu. Károly jó lehetőségnek érzi ezt arra, hogy elnyerje a lakók bizalmát, úgy, hogy közben némi plusz támogatásra is szert tegyen. Mindeközben a Doki váratlan ellenőrzést kap egy korábbi elégedetlen gazdi bejelentése miatt.”
  • A Showder Klub 23×08-as részének műsorvezetője: Orosz György lesz. Az epizód fellépői között: Trabarna, Somogyi András és Maczkó Ádám. – Ez lesz az évadzáró epizód, ami egyben a 184.
  • Május 1-jétől elérhető az HBO GO kínálatában az Angie Tribeca 4. évadja.
  • Május 15-től érkezik az HBO GO kínálatába a Kijárási tilalom (Curfew) 1. évadja.
  • Május 13-án az HBO GO kínálatában elérhető lesz a Durellék (Durrels) 4. etapja, ami 6 epizódból fog állni. A tévés premier június 8-tól lesz aktuális.
  • Ahogy várható volt, az HBO GO kínálatában is elérhető lesz A 22-es csapdája (Catch-22) című minisorozat 6 epizódja. Egyelőre nincs információ a tévés premierről, de meglepődnék, ha elnyújtanák nyár végére.
  • Május 23-tól darálhatóvá teszi a Wayward Pines 1-2. évadját az HBO GO. Tévés premier nem lesz az HBO-s csatornákon, így csak a streaming szolgáltatásukban kapjuk meg. Gondolom azt a Fox magáénak tudja még jó pár évig.
  • Május 6-án hetiben nézhetők az HBO GO-ban A spanyol hercegnő (Spanish Princess) részei. Tévés premierről nincs információ.
  • Május 7-én érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra a Csernobil (Chernobyl), amit heti rendszerességgel láthatunk.
  • Május 7-én debütál az HBO GO-n az Egy házasság helyzete (State of the Union), melynek epizódjait naponta hozzák duplázva, így május 11-én az évadzáróig el is érjük.

Kommentáld!

2018/19-es idényt búcsúztató dátumok: CBS

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 16, 17:43-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

A The CW után a CBS tette közzé az idényzáró dátumjait. Mielőtt még rátérnék a cikk főtémájára, fontosnak vélem megjegyezni, hogy részükről érkezett a 2018/19-es idény legnézettebb újonca, az FBI. Nyilván a teljes lakosság körében, ahol átlagban 9 milliót rak le heti rendszerességgel. Ne feledkezzünk el a Young Sheldon-ról sem, ami második évadosként várhatóan a kifutó anyasorozat trónját foglalhatja el majd ősztől.

A CBS márciusban nem búcsúztat a kínálatok, helyette április középen indítja el a folyamatot a Fam-mel. A hónapban még másik 3 sorozat köszön el a 2018/19-es idénytől.

Májusi évadfinálézók közül a 16-át kell kihangsúlyozni, amikor a The Big Bang Theory dupla sorozatfinálét tart a 20 órás blokkban. Várhatóan sok fiatalt és időset vonz majd be az event, amit a spinoff is élvezhet, mivel ezt követően köszön le a 2. etapja. Legkésőbb a szombati napját küldi el nyári szünetre. Itt a Ransom foglal helyet. Dupla részt még a Survivor-ből kapunk, hiszen érkezik az elmaradhatatlan Reunion kiadás, ahogy az előző 37 etapnál.

Hamarosan folytatjuk a többiekkel!

Így alakul a CBS 2018/19-es idény búcsúztatója:

Április 11. (Csütörtök):
21:30-22:00 – Fam (1. évad)

Április 14. (Vasárnap):
20:00-21:00 – God Friended Me (1. évad)

Április 21. (Vasárnap):
22:00-23:00 – Madam Secretary (5. évad)

Április 22. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Neighborhood (1. évad)

Május 6. (Hétfő):
20:30-21:00 – Man With A Plan (3. évad)

Május 9. (Csütörtök):
21:00-21:30 – Mom (6. évad)

Május 10. (Péntek):
20:00-21:00 – MacGyver (3. évad)
22:00-23:00 – Blue Bloods (9. évad)

Május 13. (Hétfő):
22:00-23:00 – Bull (3. évad)

Május 14. (Kedd):
21:00-22:00 – FBI (1. évad)

Május 15. (Szerda):
20:00-22:00 – Survivor (38. évad)
22:00-23:00 – Survivor: Live Reunion Show

Május 16. (Csütörtök):
20:00-21:00 – The Big Bang Theory (Sorozatfinálé, 12. évad)
21:00-21:30 – Young Sheldon (2. évad)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (2. évad)

Május 17. (Péntek):
22:00-23:00 – Hawaii Five-0 (9. évad)

Május 19. (Vasárnap):
22:00-23:00 – NCIS: Los Angeles (10. évad)

Május 21. (Csütörtök):
20:00-21:00 – NCIS (16. évad)
22:00-23:00 – NCIS: New Orleans (5. évad)

Május 22. (Szerda):
22:00-23:00 – Seal Team (2. évad)

Június 1. (Szombat):
20:00-21:00 – Ransom (3. évad)

Kommentáld!

A CBS téli menetrendje 2019-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2019 February 1, 17:32-kor a(z) 2018/19 sorozatai,Hírek,Heti adag témába.

Amerikai tévés körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Adós vagyok a CBS midseason menetrendjével, ami ennyi idő elteltével is aktuális, ugyanis a csatorna januárban kevés újdonságot szállított. Az egyik ilyenje a Fam volt, ahol Nina Dovrev csillogtathatta meg tudását egykamerás szitkom műfajában. Számára ez azért kihívás, mert korábban csak drámákban tűnt fel. Egy másik koncepció a Big Brother celebekre szabott kiadása, amit nem hinném, hogy sokan csekkoltatok.

Vasárnap lesz a Super Bowl, aminek a tévés sugárzása a CBS-nél landolt. A fociesemény mögé ismételten egy reality-t pakol, a The World’s Best-et. Nem újkeletű a megmozdulás, ugyanis korábban már csinált hasonlót, amikor az Undercover Boss élvezhette a gigászi felvezetést. Rákövetkező nap debütál a felfrissített hétfői komédiablokkja.

Szombatról se marad el a vérfrissítés, jön a hónap közepén a Ransom.

Áprilisban két újoncra kell odafigyelnünk. Az egyik a The Code, amit Craig Turk és Sweeny készítésével hoznak el, illetve Marc Webb rendezésével. Külföldi blogokon JAG 2.0-nak becézgeti, talán azért, mert nagyon közel áll a története hozzá. A sztorijában: a katonai igazságszolgáltatás áll a középpontban. Szereplőgárdában: Anna Wood, Ato Essandoh, Dana Delany, Luke Mitchell, Pillipa Soo és Raffi Barsaumian. (Korábban Dave Annable és Mira Sorvino is jelen volt, de előbbit Luke, utóbbit Dana váltotta.) A másik a The Red Line, ahol három chicago-i család élete fonódik össze, amikor egy fehér rendőr tévedésből lelő egy fekete orvost. 8 epizódos berendelést látok egyelőre hozzá. A szereplőgárdájában helyet foglal: Aliyah Royale, Elizabeth Laidlaw, Emayatzy Corinealdi, Howard Charles, Michael Patrick Thornton, Noah Wyle, Noel Fisher és Vinny Chhibber.

Számomra tehát az április az, ami hoz igazi újdonságot, és nektek?

A CBS midseason menetrendje:

Január 10. (Csütörtök):
20:00-20:30 – The Big Bang Theory (S12, midseason premier)
20:30-21:00 – Young Sheldon (S2, midseason premier)
21:00-21:30 – Mom (S6, midseason premier)
21:30-22:00 – Fam (1. évad premier)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (S2, midseason premier)

Január 21. (Hétfő):
20:00-21:00 – Big Brother: Celebrity Edition (2. évad premier)

Február 3. (Vasárnap):
22:00-tól – The World’s Best (Super Bowl után, 1. évados premier)

Február 4. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Neighborhood (S2, midseason premier)
20:30-21:00 – Man With a Plan (3. évad premier)

Február 6. (Szerda):
20:00-21:00 – The World’s Best (S1, rendes timeslot)

Február 16. (Szombat):
20:00-21:00 – Ransom (3. évad premier)

Február 20. (Szerda):
20:00-21:00 – Survivor (38. évad premier)

Március 13. (Szerda):
22:00-23:00 – SEAL Team (S2, midseason premier, új timeslot)

Március 27. (Szerda):
21:00-22:00 – Million Dollar Mile (1. évad premier)

Április 9. (Kedd):
21:00-22:00 – The Code (1. évad premier)

Április 28. (Vasárnap):
20:00-21:00 – The Red Line (1. évad premier)

Május 22. (Szerda):
20:00-21:00 – The Amazing Race (31. évad premier)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats