Nézettség 03/29 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 4, 11:21-kor a(z) Nézettség témába.

12%-kal esett a Touch előző héthez képest, de még mindig úgy áll, hogy ebből lehet 2. évad. Jelenleg 2.8-as demót hozott a Fox-nak, bár azért arra kíváncsi lennék, mire menne az American Idol hiányában. A Person of Interest az év egyik legnézettebb újonca, aminek örülök, mert szintén annak tartom. Azért kihangsúlyoznám, hogy az ABC és az NBC ismétlésekkel ment ellenük. Nem mintha lenne valami esélyük. Az Awake ellenben megzuhant. 3.13 millión áll. Előző részéhez képest 16%-kal zárt alacsonyabb számokkal. Tavalyhoz képest pedig olyan eredménnyel rukkolt elő, mint egy Outsourced ismétlés. Vicc. Visszatért a Rules of Engagement is új epizóddal. Pozitívba hozta ki magát. A remény hal meg utoljára!

A Punk’d felélesztése sikerült. Kábeles fronton célközönségben verte a History Channel-es Swamp People-t. A Jersey Shore-ös spinoff is bemutatkozott, a The Pauly D Project, ami elmaradt az anyasorozat felkapottságától, viszont az USA Network sorozatainak a nézőszámát könnyedén maga elé ültette.

A briteknél a Love Life tovább csökkent. Valószínűleg marad minisorozat, nem hinném, hogy az ITV fog rá pénzt szentelni, bár a Law & Order: U.K.-re szánt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/15 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 20, 9:01-kor a(z) Nézettség témába.

Alapvetően jól nyitott a Missing, viszont ki kell hangsúlyozni, hogy a CBS részéről csak NBA meccseket kaptunk. Se The Big Bang Theory, se más! 10.52 milliójával kitűnik a sorból, viszont a demója közepesen alacsony. Pl.: lehagyta a Grey’s Anatomy-t teljes lakosságban, de 18-49-ben nem. A Touch premierjén is túl vagyunk. A Fox nagy bízik benne, de kezdésnek ez egy közepes, amit tuti 5-7 millióra le fog harcolni 2 hét leforgása után. Az Up All Night jelenleg az NBC leggyengébb csütörtöki szitkomja. A The CW-s természetfelettik csökkentek előző héthez képest.

A Swamp People nyerte a kábeles részleget, viszont ha a Jersey Shore új része mellé odaírjuk pluszba az ismétlését is, akkor már nem. Érdekességképp muszáj megemlíteni, hogy 23 órakor a Suits 1.7 milliót produkált.

A briteknél bemutatkozott a Love Life. ITV-s viszonylatban alacsony számokkal. Ilyeneknél már kaszálni is szokott, bár ha a Law and Oder: UK-t vesszük alapul, akkor van esélye. A Masterchef UK viszont tartja magát. A White Heat esett a kezdéséhez képest. Az ausztálok nézettségi adata között semmi említésre méltól. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/16 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 22, 16:00-kor a(z) Nézettség témába.

Csütörtökön az American Idol és a The Big Bang Theory harcára fókuszálódott a figyelem, hiszen ismételten fej-fej mellett végeztek. Mindkettő 5.0-ás demóval futott a célközönség körében. A The Vampire Dairies-en is meglátszik kettőjük kiugró nézettsége, hiszen kezd távolodni a 3 milliós össznézettségtől. Egyébként a 20:00 és 20:30 között 43 millió jenki ült a tévéképernyő előtt – és ez csak az országos kínálatok összessége. A Rob minimális csökkenést produkált, de bőven jó az, amit hoz. A Person of Interest teljesen korrekt, könyvelhetjük a 2. évadját. Az NBC megismételte a Grimm előző heti részét. Kevesebben nézték, mint ha szitkomot rakott volna a helyére.

Kábeles fronton a Jersey Shore-Swamp People-Mudcats trió uralja a dobogót. Középsőn meg sem lepődöm, mert a pilotjával egyből berántott. Az Archer megerősödött, ahogy az Unsupervised is. Ennek ellenére utóbbinak kaszát jósolunk. Nyitott 23 óra után az I Just Want My Pants is, első blikkre korrekt.

Az angoloknál az Inside Man veszti hétről hétre a nézőket. Immáron csak 3.5 millión áll. A Wonderland UK tartja magát 1 millió felett.

Az ausztráloknál a The Straits konstatált. Maradt 540 ezren, viszont hátrább zárta a napot, mint előzőleg. A The Biggest Loser AUS maradt a seggén. A My Kitchen Rules nyerte a csütörtököt, amin lassan meg se lepődöm. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/09 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 15, 10:07-kor a(z) Nézettség témába.

Meglepően jól teljesít a Rob. Ebből simán lesz évad berendelés. Kicsit a ’Til Death-t juttatja az eszembe, ami túlélt úgy, hogy közben oly sokan nem szerettük. A Person of Interest a 3.3-as célközönség demójával nagyon jó. A The Big Bang Theory-t lenyomta az American Idol, de a nagykönyvben is ez volt megírva, még ha olykor csodák vannak. A The Voice-ismétlés szimpla szitkomnézettséggel futott. A The Secret Circle visszaesett. A The Finder a Bones alatt, lehet befuccsolni látszik egy újabb spinoff?

Hiába első a Jersey Shore a kábeles fronton, ahol a Swamp People foghatná maximum meg, koránt se olyan nézett, mint két évaddal ezelőtt. A 6 milliót ritkán súrolja, hát még a 7-8-at. Az Archer hozza a várt nézettséget, viszont az Unsupervised cseppet sem.

A briteknél a Super Smart Animals második része visszaesést hozott, ahogy az Inside Men-é. Az Eternal Law a kaszára hajaz, míg a Mad Dogs eléggé két esélyes.

Az ausztráloknál ismételten a My Kitchen Rules nyerte az estét. A The Straits minimálisan csökkent, viszont bőven benne van az elfogadhatók során. A Family Confidential előtte zárt, ami szintén előző héten startolt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

free web stats