2015-ös téli menetrend: Fox
Beküldte: Kanyecc 2014 November 21, 8:10-kor a(z) Hírek témába.
És tavaszi is egyben, mert ilyenkor nem csak a január visszatérések kerülnek fel a naptárba, hanem a későbbiek is. A Fox nyitotta meg elsők között a sort, hogy bejelentse, melyik midseason-re szánt ötlete, mikor fog érkezni. Sok meglepő húzással ne számoljunk, hiába hosszú a lista, alig fog valami változni őszhöz képest.
Inkább mondom a főbb dátumokat, hogy ne kelljen kimazsolázni őket. Az Empire január 7-én mutatkozik be az American Idol évadpremierjének hátszelében, ami valljuk be, megalapozhatja a későbbi nézettségét. Január 22-én kapjuk meg a Backstrom-ot, ami szintén az Idol mögé került. Ugye idén se lesz másképp, mint tavaly, azaz két nap adagolják belénk az énekes-tehetségkutatót, ez 2015-ben szerdára és csütörtökre fog esni. Kicsit később, március 1-jén érkezhet a The Last Man on Earth a Brooklyn Nine-Nine mögé; míg 31-én a Weird Loners lesz terítéken, amit a New Girl alapozhat meg kellő nézővel. Ki kell emelnem még a Glee-t, ami január 9-én debütál szimpla résszel, míg március 20-án pedig sorozatfinálézik dupla epizóddal.
Nézzük a napokat, hogyan is fog festeni a 2015-ös év a Fox-nál:
Január 4. (Vasárnap)
20:00-20:30 – The Simpsons (új rész)
20:30-21:00 – Brooklyn Nine-Nine (új rész)
21:00-21:30 – Family Guy (új rész)
21:30-22:00 – Bob’s Burgers (új rész)
Január 5. (Hétfő)
20:00-21:00 – Gotham (új rész)
21:00-22:00 – Sleepy Hollow (új rész)
Január 6. (Kedd)
20:00-21:00 – Masterchef Junior (ÉVADPREMIER)
21:00-21:30 – New Girl (új rész)
21:30-22:00 – The Mindy Project (új rész)
Január 7. (Szerda)
20:00-21:00 – American Idol XIV (ÉVADPREMIER, Part I.)
21:00-22:00 – Empire (SOROZATPREMIER)
Január 8. (Csütörtök)
20:00-22:00 – American Idol XIV (ÉVADPREMIER, Part II.)
Január 9. (Péntek)
20:00-22:00 – Glee (ÉVADPREMIER, Dupla)
Január 11-től (Vasárnap)
19:00-19:30 – The Simpsons (ismétlés)
19:00-19:30 – Mulaney (új rész)
20:00-20:30 – The Simpsons (új rész)
20:30-21:00 – Brooklyn Nine-Nine (új rész)
21:00-21:30 – Family Guy (új rész)
21:30-22:00 – Bob’s Burgers (új rész)
Január 15. (Csütörtök)
20:00-22:00 – American Idol XIV (új rész)
Január 16-tól (Péntek)
20:00-21:00 – World’s Funniest Fails (Wt) (SOROZATPREMIER)
21:00-22:00 – Glee (Timeslot premier)
Január 22-től (Csütörtök)
20:00-21:00 – American Idol XIV (Timeslot premier)
21:00-22:00 – Backstrom (SOROZATPREMIER)
Március 1. (Vasárnap)
19:00-19:30 – The Simpsons (ismétlés)
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (Timeslot premier)
20:00-20:30 – The Simpsons (új rész)
20:30-21:00 – Brooklyn Nine-Nine (új rész)
21:00-22:00 – The Last Man On Earth (SOROZATPREMIER, Dupla)
Március 2. (Hétfő)
20:00-22:00 – The Following (ÉVADPREMIER, Dupla)
Március 3-tól (Kedd)
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (ÉVADPREMIER)
21:00-21:30 – New Girl (új rész)
21:30-22:00 – The Mindy Project (új rész)
Március 8-tól (Vasárnap)
19:00-19:30 – The Simpsons (ismétlés)
19:00-19:30 – Bob’s Burgers (új rész)
20:00-20:30 – The Simpsons (új rész)
20:30-21:00 – Brooklyn Nine-Nine (új rész)
21:00-21:30 – Family Guy (új rész)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (Timeslot premier)
Március 9-től (Hétfő)
20:00-21:00 – Gotham (új rész)
21:00-22:00 – The Following (Timeslot premier)
Március 20-tól (Péntek)
20:00-22:00 – Glee (Dupla részes sorozatzárás)
Március 26-tól (Csütörtök)
20:00-21:00 – Bones (Tavaszi premier)
21:00-22:00 – Backstrom (új rész)
Március 31-től (Kedd)
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (új rész)
21:00-21:30 – New Girl (új rész)
21:30-22:00 – Weird Loners (SOROZATPREMIER)