Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2020 March 27, 16:16-kor a(z) Hírek témába.

  • A Netflix visszarendelte a Rhyth + Flow 2. évadját. A jól megszokott zsűrigárda ott lesz a folytatásában, név szerint: Cardi B., Chance the Rapper és Tip „T.I.” Harris.
  • Szintén zöld utat adott a The Circle 2. és 3. évadjának, melynek gyártásáért a Studio Lambert és a Motion Content Group a felelős. Sikeréhez talán az is hozzátartozhatott, hogy nem csak amerikai változatot kaptak a nézők, hiszen a braziloknál is terítéken volt a sajátjuk.
  • Nem utolsó sorban a Love is Blind-ra hívnám fel a figyelmet, ami a 2. és 3. évadjával térhet vissza a folytatásban. Előbbi Chicagoban nyomul majd.
  • Április 14-én lesz a New Amsterdam évadfináléja.
  • Az AMC berendelte sorozatnak a National Anthem című elképzelését, ami Scott Z. Burns legújabb antológiája volna. 8 rész tehát zsebben, ami egy musical dramedy-nek ígérkezik. Az exec. producerek sorában: Craig Finn, Mark Johnson és T. Bone Burnett foglal helyet – utóbbi felel majd a zenei elemekért. Középpontjában: egy tragikusan vicces középosztálybéli család, akik lecsúsznak az amerikai társadalmi létrán, és törekednek arra, hogy magukra találjanak.
  • Van néhány címünk: Edge of NowhereSEAL Team 3×18; Famous Last Words / Monsters and Heroes / Mercy Shall Follow Me / Journeycake / What Dreams May Come / Yule LogOutlander 5×08-13; The ReckoningHow to Get Away With Murder 6×11; Garage BandLast Man Standing 8×18; FelicityBriarpatch 1×10; What If God Was One of Us?Roswell New Mexico 2×04; The Girl in the LocketNancy Drew 1×17; From the AshesThe 100 7×01;
  • Kaliayh Rhmabo és Saad Siddiqui beugrik a SEAL Team 3×18-es epizódjába – amit a CBS Christine Moore rendezésével hoz el a nézőknek. Az epizód visszatérői között tartják számon: Justin Melnick-et és Tyler Grey-t.
  • William R. Moses és Kelen Coleman vendégeskedni fog How to Get Away With Murder 6×11-es részében – amit Inda Craig-Galvan forgatókönyvíró neve alatt jegyeznek.
  • Jay Leno beugrik a Last Man Standing 8×18-as epizódjába.
  • Március 26-án eresztette útjára a truTV a Tacoma FD című sorozatának kísérőműsorát a Takoma FD-t.
  • A The CW kitűzte a DC’s Legends of Tomorrow hátra maradt 5. évados részeinek a premierjét, amit május 19-től szállít 21 órás kezdéssel. A csatorna a StarGirl-lel rakja egy estére, ami alapvetően a DC Universe sorozata, azonban országos premiert részükről kap.
  • Szintén megvan az In the Dark 2. évadjának premierje, ami április 16-tól a Katy Keene új részeivel karöltve. Előbbi vendégszereplői között emlegetik Nicki Micheaux-ot, akivel az etapjában találkozhatnak a nézők.
  • Április 6-án kezdi meg működését a Quibi, ami talán a legrosszabb időben érkezik, hiszen számos helyen adatforgalmi csökkentés lépett életbe. Az első sorozatai között tartjuk számon a Chrissy’s Court-öt, ami egy bírósági sorozat lesz Chrissy Teigentől. Mutatnám a hozzá kiadott előzetest, amibe Pepper Thai is ott lesz.
  • Április 1-jén érkezik a Crank Yankers 5. évadjának második fele a Comedy Central-ra.
  • Május 3-án debütál a The Real Housewives of Potomac a Bravo műsorán az 5. évaddal. Hogy mit lehet pontosan tudni a folytatásáról, azt mutatnám a kiadott közleményével.
  • Április 23-án nemsokára belekezd a WEtv a Growing Up Hip-Hop 5. évadjába. A csatorna netre dobott egy afféle kedvcsinálót.
  • Április 23-ára van beütemezve a Will & Grace sorozatfináléja.
  • Kayla Ewell és Christian Antidormi vendégszerepelni fog a Roswell New Mexico 2×04-es epizódjában.

Kommentáld!

Déli előzetes: New Amsterdam – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 6, 12:41-kor a(z) videó témába.

A tavalyi idény egyik befutott újonca a New Amsterdam lett, ami elkezdhet a Grey’s Anatomy babérjai törni. Nyilván az se ma lesz, de az NBC szeretne magának egy olyan kórházas sorrozatot, ami sok évig megfog egy nagyobb közönségét. Azt már tudjuk, hogy nem lesz House-pótlék; de ha sikerül elcsípnie a The Good Doctor-t, akkor már nyertek vele. Idehaza a Viasat 3 szolgáltatott otthont számára, mindegyik része már adásba került, így a naprakész magyar nézőinek is mutatnám a kedvcsinálót hozzá.


(A ‘tovább mögött’ másik két kedvcsináló! Azokat se felejtsétek ki a sorból!)

Tovább…

Kommentáld!

A TVLine.com is portrézott a Comic Con-on

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 27, 16:09-kor a(z) Promo témába.

Körkép: Entertainment Weekly (part I.part II.) | Los Angeles Times | TV Line

Már csak egyetlen portrécsokorral vagyok adós, a TVLine.com-éval. Az elmúlt 1 hétben felélénkült a blog, köszönhetően annak, hogy a San Diego-ban megrendezésre került Comic Con-ra mindig szeretek nagyobb figyelmet fordítani abból fakadóan, hogy ilyenkor a közönség (=átlag ember) találkozhat kedvenceinek alkotóbrigádjával. Kár, hogy nem rendeznek hasonlót a magyar tévék! Persze az okok adottak, mivel ahhoz több saját gyártású sorozatot kellene berendelniük a dráma és a komédia szegmensből – mert szappanos vegyítéssel inkább ne próbálkozzanak. Ha már van magyar tévés gálánk, akkor miért nincs ilyenünk? A HungExpo simán remek helyül szolgálna.

A galéria az eddigieken messze túl tesz szám ügyileg. A ‘tovább mögötti’ fotóáradatban helyet kap: az American Gods, az Arrow, a Black Lightning, a Bless the Harts, a Carnival Row, a DC’s Legends of Tomorrow, az Emergence, az Evil, a Fear the Walking Dead, a His Dark Materials, a Krypton, a Legacies, a Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D., a Mayans MC, a Nancy Drew, a New Amsterdam, a Pennyworth, a Riverdale, a Schooled, a Snowpiercer, a Star Trek: Discovery, a Star Trek: Picard, a Stumptown, a Supergirl, a Superstore, a The Boys, a The Flash, a The Goldbergs, a The Good Place, a The Man in the High Castle, a The Rook, a The Walking Dead, a Veronica Mars, a Westworld és a What We Do in the Shadows.

(A tovább mögött folytatódik a galéria. Ha pedig tetszik, ne felejtsétek el megosztani a cikket másokkal!)

Tovább…

Kommentáld!

Az Entertainment Weekly portréfotói a Comic Con 2019-ről

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 20, 13:21-kor a(z) Promo témába.

Most sajnálom igazán, hogy januárban adatvesztés áldozatává váltunk, melynek hatására az elmúlt tizenkét év galériagyűjteményétől el kellett búcsúznunk. Az a szerencsénk, hogy csak attól, illetve, hogy a bejegyzések többsége meglett. Azért kezdem ezzel a letaglózó ténnyel a cikket, mert ha a keresőbe beírtátok a „portré” kifejezést, akkor az előző évek Comic Con-on portréit meg lehetett volna tekinteni, így viszont csak a hozzáírt mellékes írást. 2019-től már jobban odafigyelünk az ilyesmire, hogy még egyszer ne történhessen meg.

Az Entertainment Weekly folytatta az előző évek siker fotósorozatát. Ha Comic Con, akkor bizony portrézós üzemmód valami király, ám egyszerű háttér előtt. Túlvagyunk az első napon, melynek összegzőjét már felpakolták az oldalukra, ide ni!. Jelenleg 62 darab tekinthető meg – ám köztük akad mozifilmes is. Mi, feltűntetve minden fontos forrásinfót átvettük a sorozatos fotóikat, amik között akadnak újoncok (Pandora, The Rook, Pennywoth, Nancy Drew, His Dark Materials), visszatérők (Marvel’s Agents of SHIELD, Krypton, Cobra Kai, Archer), illetve egy hangzatos címek (Archer, SpongeBob Squarepants).

Nem lőném le mindegyiket, viszont a galéria magáért beszél. Piszokjók ezek a fotók! Kezdeném a kedvenc képemmel!

(A tovább mögött folytatódik a galéria az 1. napra kihegyezve. A folytatással is jövők a következő napokban. Ha pedig tetszik, ne felejtsétek el megosztani a cikket másokkal!)

Tovább…

Kommentáld!

2019/20 – Az őszi műsorrend: kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 13, 18:20-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek,Heti adag témába.

Körkép: Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Folytatnám a megkezdett a sort a következő nappal, a keddel…

Mit érdemes tudni erről a napról? – Nos, annyit biztosan, hogy minimális változtatásokkal álltak elő a csatornák. Nem akart senki reformer lenni, csak fel akarják frissíteni itt-ott a kínálatot, hogy többet hozzanak ki belőle. Az ABC ragaszkodik a kétórás komédiablokkjához, amit drámával vezettet le; az NBC reality-ben látja a szakítás lehetőségét; a The CW a képregény-adoptációiban bizakodik; a CBS szerint a nézőknek csak és kizárólag a krimi kell; míg a Fox… hát ő lehetne a sor kakukktojása, mert felemás műsorrendjében bízik, ahol a drámák képviselik a főszerepet.

Jöhet az égetőkérdés: Mit néznétek 20-21-22 órakor? – hiszen még mindig ez a nagy dilemma az amerikai tévék szerint a nézőknél! Ha csak egyet csekkolhatnál, akkor mire helyeznéd a hangsúlyt. Részemről az biztos, hogy a 20 órás blokkban krimi mellett tenném le a voksom, 21 óra után se kapcsolnék át a CBS-ről, csak 22 órakor, ugyanis érdekelne, hogy mit rakott össze az ABC legújabb üdvöskéjével.

Beszéljünk a változásokról. A Fox a The Resident-et hozza a The Gifted helyére. Az ABC 20:30-tól teljesen átszervezi a napját. Átpakolja a black-ish-t félórával későbbre, hogy a spinoff-nak helyet csináljon. A befejezet/elkaszált Lethal Weapon timeslotját megörököli az Empire, így a Fox részéről teljesen új műsorrendet kapunk, de abból szempontból nincs változás, hogy csak drámákkal szeretne ütemet diktálni, ahogy az előző évben.

A reklám pénzekre külön cikkel érkezem, azért nincs most az összefoglalóban…

Így festenek az őszi keddek:

20:00-tól:
The Conners (ABC) – 2. évad
NCIS (CBS) – 17. évad
The Voice (NBC) – 17. évad, második este
The Resident (Fox) – 3. évad (tavaly: The Gifted S1)
The Flash (The CW) – 5. évad

20:30-tól:
Bless This Mess (ABC) – 2. évad (tavaly: The Kids are Alright S1)

21:00-tól:
MIXED-ISH (ABC) – 1. évad (tavaly: Black-ish S5)
FBI (CBS) – 2. évad
This is Us (NBC) – 4. évad
Empire (Fox) – 6. évad (tavaly: Lethal Weapon S3)
Arrow (The CW) – 8. évad (tavaly: Black Lightning S2)

21:30-tól:
Black-ish (ABC) – 6. évad (tavaly: Splitting Up Together S2)

22:00-tól:
EMERGENCE (ABC) – 1. évad (tavaly: The Rookie S1)
NCIS: New Orleans (CBS) – 6. évad
New Amsterdam (CBS) – 2. évad

Kommentáld!

2019/20 – Az epizódszámok fókuszában

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 30, 10:15-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek témába.

Tudom, lógok még az Upfronts-os cikkek 80%-ával. Nem felejtettem el, és még őszig van időm pótolni, hiszen nem veszti aktualitását el attól, hogy azóta nagyjából másfél hónapot tudunk magunk mögött. Hova sietni, nem de?!

Most mutatnék egy érdekes listát, amit lehet – az archívum kedvéért – összedobok a 2018/19-es idényre. Lényege abban merülne ki, hogy láthatjuk egy cikkbe sűrítve az egyes országos tévéknek azon sorozatait, amikről már tudjuk biztosan: mennyi epizódot rendeltek be belőle az adott szezonjára. Nyilván útközben változhat minden, hiszen az újoncok kaphatnak back nine bekérést, és akkor a 13-ből hirtelenjében 22 lesz. Nem egyszer volt már arra is példa, hogy visszavettek a rendelésszámból, így nincs semmi sem kőbe vésve, amit most láthattok, az a jelenlegi állapot, amire lehet alapozni.

Az NBC és a The CW részéről szinte teljes a listakép. Előbbinél az vehető észre, hogy 22 résznél hosszabb évados sorozattal nem készül, illetve azt, hogy három újoncnál is 10 epizódos a berendelés, nem pedig 13. Utóbbinál sincs 22-nél terjedelmesebb hossz, viszont a meglepetés, hogy a Supernatural tekintetében csak 20 részről beszélünk, hiába sorozatzáró lesz a 15. évadja.

Ha változás állna fel, és azóta nem módosítottunk a listán, akkor komment formában nyugodtan jelezzétek felénk.

Íme azon lista, amik megerősítésre kerültek:

ABC:

The Baker & The Beauty (1. évad) – 10 epizód

The CW:

All American (2. évad) – 13 epizód
Arrow (8. évad) – 10 epizód – SOROZATZÁRÓ ÉVAD
Batwoman (1. évad) – 13 epizód
Black Lightning (3. évad) – 16 epizód
DC’s Legends of Tomorrow (5. évad) – 15 epizód
Katy Keene (1. évad) – 13 epizód
Legacies (2. évad) – 16 epizód
Riverdale (4. évad) – 22 epizód
Roswell, New Mexico (2. évad) – 13 epizód
Supergirl (5. évad) – 22 epizód
Supernatural (15. évad) – 20 epizód – SOROZATZÁRÓ ÉVAD
The 100 (7. évad) – 16 epizód
The Flash (6. évad) – 22 epizód

CBS:

All Rise (1. évad) – 13 epizód
Bob ❤️ Abishola (1. évad) – 13 epizód
God Friended Me (2. évad) – 22 epizód
Magnum, P.I. (2. évad) – 20 epizód
Mom (7. évad) – 22 epizód
Young Sheldon (3. évad) – 22 epizód

FOX:

Prodigal Son (1. évad) – 12 epizód

NBC:

Blindspot (5. évad) – 11 epizód
Bluff City Law (1. évad) – 10 epizód
Brooklyn Nine-Nine (7. évad) – 16 epizód
Chicago Fire (8. évad) – 22 epizód
Chicago Med (5. évad) – 22 epizód
Chicago P.D. (7. évad) – 22 epizód
Council of Dads (1. évad) – 10 epizód
Good Girls (3. évad) – 13 epizód
Law & Order: SVU (21. évad) – 22 epizód
Lincoln (1. évad) – 10 epizód
Manifest (2. évad) – 13 epizód
New Amsterdam (2. évad) – 22 epizód
Sunnyside (1. évad) – 10 epizód
Superstore (5. évad) – 18 epizód
The Good Place (4. évad) – 14 epizód
Will & Grace (3. évad) – 18 epizód

Kommentáld!

A 2019-es őszi premiernaptár: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 25, 17:49-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Az őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Folytatnám a megkezdett sort az NBC-vel, ami most megcsúszva tálalta az őszi premierrendjét. Általában szeret minden téren az első lenni, azonban idén a CBS beelőzte. Ők egyébként nem foglalkoznak azzal, hogy melyik csatorna mikor tűzi műsorára a konkurrensét, most is a megszokott módon belekezd a napok felépítése. Magabiztosságuk valahol adja magát, hiszen az elmúlt idények alatt sorra hozták a mutatókat a 18-49 évesek körében, illetve felépítettek egy új franchise-t a Chicago-családdal, ami példaértékű. Ezt így kell csinálni, [virtuális hátba veregetés]

Biztonsági játékra való törekvést látok a premierjeiknél is, ugyanis a megszokott módon, szeptember utolsó teljes hetében – azaz szeptember 23-dikával – elrajtoltatják a 2019-es őszi műsorrendjek.

Itt sincs másképp, mint a The CW-nél, ugyanis péntek kivetelével az összes napjuk az első héten elstartol. Pénteknél lesz annyi csavar, hogy a Bluff City Law-nak adnak egy ismétlést, ami miatt egy héttel később, október 4-én debütálhat a The Blacklist. Tiszta sor az egész, nincs túlragozva, teljesen nézőbarát. Szerintem ők csinálják jól, hiszen nem kell ebben a rohanó világban külön fejben tartanunk még azt is, hogy most vagy majd csak 1 hónap múlva kapjuk-e meg kiszemelt (leendő) kedvencünk premierjét.

A lentebbi lista magáért beszél, nem szaporítanám a szót! Ti, hogyan vélekedtek? Szerintetek is jó a stratégiájuk? – Kommentbe jöhetnek az érvek/ellenérvek!

Az NBC őszi naptárja az alábbi:

Szeptember 23. (Hétfő):
20:00-22:00 – The Voice (17. évad)
22:00-23:00 – BLUFF CITY LAW (1. évad)

Szeptember 24. (Kedd):
20:00-21:00 – The Voice (17. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (4. évad)
22:00-23:00 – New Amsterdam (2. évad)

Szeptember 25. (Szerda):
20:00-21:00 – Chicago Med (5. évad)
21:00-22:00 – Chicago Fire (8. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (7. évad)

Szeptember 26. (Csütörtök):
20:00-20:30 – Superstore (5. évad)
20:30-21:00 – PERFECT HARMONY (1. évad)
21:00-21:30 – The Good Place (4. évad)
21:30-22:00 – SUNNYSIDE (1. évad)
22:00-23:00 – Law & Order: Special Victims Unit (21. évad)

Szeptember 27. (Péntek):
20:00-21:00 – Bluff City Law (ismétlés, csak ezen a napon)
21:00-23:00 – Dateline NBC (28. évad)

Október 4. (Péntek):
20:00-21:00 – The Blacklist (7. évad)

Kommentáld!

Upfronts 2019 – NBC: az őszi műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 13, 0:11-kor a(z) 2019/20 sorozatai témába.

Cikksorozat: Összegző írás | Őszi műsorrend | Újoncainak adatlapjai | Bekéretlen pilotok | Előzetesek | Szavazás

Az NBC igazi biztonsági játékra törekvő. Nyilván muszáj nekik, ha zsinórban a 6 évet is magukénak akarják tudni a 18-49 évesek körében. Már pedig nagyon úgy fest, hogy magukénak akarják, és ezért nem engednek a csábításnak, azaz a variállásnak. Ha rápillanttatok az őszi műsorrendre, akkor nem sok változást vehettek észre. De mondanám a fix tényeket.

Amin nem akartak változtatni: (1) az az, hogy a hét elején marad a The Voice; (2) a szerdai nap egyértelműen a Chicago-franchise-é; (3) csütörtökön boldogulhatnak a szitkomok; (4) a pénteket megtartják lightos napnak, hogy ha el is úszik a nézőszám, az ne többnél mutatkozzon; (5) illetve vasárnap a meccseké – legalábbis ősszel, majd pedig télen újdonságokkal töltik fel, hogy mindenkinek meglegyen az örömre. Mellesleg az megvan, hogy a keddhez és a szerdához egyáltalán nem nyúlt hozzá? Minden maradt tavaly őszhöz mérten, nehogy már fejben tartsák a nézők a változásokat… Logikus minden!

A változásokról had beszéljek! Azáltal, hogy a Manifest megy midseason-re a helyét feltöltik a Bluff City Law­-val, hátha megint ismétlik a történelmet, és olyan nézettséget generálnak, amit jó nézni. Csütörtöknél van egy kis csúsztatás még. A The Good Place 20:30-ról 21 órára vándorol (ahol a Will & Grace bújt meg), hogy a Perfect Harmony-nak adja át egykori helyét. Az elkaszált I Feel Bad által bitorlót 21:30-as timeslotot pedig a Sunnyside kapta meg. Pénteken dupla Dateline NBC-vel készüljön az, aki bírja a hírmagazint.

A téli menetrendnél lesz változás, hiszen a vasárnap teljesen átalakul. Ezen kívül a Manifest visszakapja timeslotját, hogy bizonyítsa: az nem egy fecske volt… Szintén ekkor kapjuk meg, mármint midseasonben, a  Council of Dads-t, a The Kenan Show-t, a Lincoln-t és az Indebted-et az újoncok sorából, de egyelőre hozzájuk nincs nap/timeslot társítva.

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice (17. évad)
22:00-23:00 – BLUFF CITY LAW (2. évad) – tavaly: Manifest S1

Kedd:
20:00-21:00 – The Voice (17. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (4. évad)
22:00-23:00 – New Amsterdam (2. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – Chicago Med (5. évad)
21:00-22:00 – Chicago Fire (8. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (7. évad)

Csütörtök:
20:00-20:30 – Superstore (5. évad)
20:30-21:00 – PERFECT HARMONY (1. évad) – tavaly: The Good Place S3
21:00-21:30 – The Good Place (4. évad) – tavaly: Will & Grace S10
21:30-22:00 – SUNNYSIDE (1. évad) – tavaly: I Feel Bad S1
22:00-23:00 – Law & Order: Special Victims Unit (21. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – The Blacklist (7. évad) – tavaly: Blindspot S4
21:00-22:00 – Dateline NBC (28. évad) – tavaly: Midnight Texas S2
22:00-23:00 – Dateline NBC (28. évad)

Szombat:
20:00-22:00 – Dateline Saturday Night Mystery
22:00-23:00 – Saturday Night Live (ismétlés)

Vasárnap:
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-23:00 – NBC Sunday Night Football

Téli műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice (17. évad)
22:00-23:00 – Manifest (2. évad)

Vasárnap:
20:00-21:00 – Big Little Shots (4. évad)
21:00-22:00 – ZOEY’S EXTRAORDINARY PLAYLIST (1. évad)
22:00-23:00 – The Good Girls (3. évad)

Képes műsorrend:

Kommentáld!

Upfronts 2019 – NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 12, 22:34-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek,Upfront 2019: NBC témába.

Upfronts 2019: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Az ‘NBC’ cikksorozata: Összegző írás | Őszi műsorrend | Újoncainak adatlapjai | Bekéretlen pilotok | Előzetesek | Szavazás

Az őrület elkezdődött. Az NBC bejelentette a 2019/20-as idényre szánt stratégiájának publikus felét. A csatorna vezetősége büszke arra, hogy ötödik alkalommal sikerül a 18-49 évesek körében nyernie az idényt, melynek egyik különlegessége, hogy hat egymás követő évben tette mindezt le az asztalra. Nem volt nehéz helyzetben, hiszen a Manifest és a New Amsterdam a két legnézettebb újonc a szkriptelt dráma műfajban; a Saturday Night Football mindkét korosztályt egyaránt leülteti a főműsoridőben, míg az alternatív sorozatok közül az America’s Got Talent: The Champions-ra kell felhívni a köznép figyelmét, ami megint csak olyan számokat hozott, ami példaértékű. Nem is véletlen mindegyik visszarendelése a 2019/20-as idényre.

A csatorna hozott olyan döntéseket is, amik olykor nem adták magukat. Ilyen az, hogy a This is Us (ami a jelenkor legjobban teljesítő sorozata a 18-49 éveseknél) egyből háromévados berendelést kapott, amivel 2021/22-es idényig biztosan a képernyőn marad. Az persze nem került leszögezésre, hogy a 6. évadjával ér-e a véget a történet, de a készítők valószínűleg ennyi sztorit látnak még benne, nem akarják a végtelenségig húzni. Aztán ott van a Blindspot 5. és egyben utolsó évadjának bekérése, ami azért lehet meglepő döntés, mert lekerült az aktuális szezonjának utolsó részei a májusi sweeps időszak műsorkínálatából, hogy várhatóan nyáron nagyobb közönségnek adhassák át az élményeket.

A 2020-as év olyan szempontból is fontos lesz az NBC-nek, hogy ők adnak helyet a nyári olimpiai játékok sugárzásának. Apropó, ha már szóba került a nyár, természetesen nem hiányozhat az American Ninja Warrior, a The Wall és az America’s Got Talent a programingből.

A csatorna a következőkben is nagy figyelmet szentel a különkiadásokra. Már most beharangozták, hogy lehet számolni a Making It folytatásával (bár ezt eddig is tudtuk, mert még tavaly nyáron rendelték be a 2. évadját), ami ugye Amy Poehler és Nick Offerman műsorvezetésével érkezik. Ezen kívül Ellen DeGreneres-szel is akarnak nézettséget generálni, akinek érkezik az Ellen’s Greatest Night of Giveaways című különkiadása. Természetesen a szombatokról nem hiányozhat a Saturday Night Live sem, és ha már ilyen jól muzsikált a Football berkeikben, akkor a folytatásban is részükről élvezhetjük.

Az NBC nem tett említést az Upfronts alatt a Law & Order: SVU berendeléséről, holott mérföldkő a tévés történelemben a létezése. Ugye a 21. szezonját kérték vissza április elejei bejelentéssel, ami azért hangzatos és WÁÓ-faktoros, mert eddig a főműsoridős heti sorozatból a rekorder a Law & Order és a Gunsmoke 20 évaddal (epizódszámban azért akad különbség), tehát mindez megdöntésre kerül általuk – és valószínűleg a Grey’s Anatomy-hoz is ezért ragaszkodik ennyire az ABC, amiből percekkel ezelőtt rendeltek be még 2 évadot.

Arról se feledkeztek el, hogy kihangsúlyozzák: a Little Big Shots nem halott projekt, hiszen hamarosan visszahozzák Melissa McCarthy műsorvezetésével a 4. évadját. A legvégére pedig hoznék egy értékelő beszédet George Cheeks és Paul Telegdy, az NBC Entertainment két fejesétől:

„We came into this season from the vantage point of extreme stability, but without any complacency. Our 52-week schedule takes into account the seismic shift in viewing habits, balancing short-term wins with long-term potential. Comedy is at the heart of the NBC brand, and we’ve picked up four new comedies that we think viewers will love for generations to come. Our new dramas will compel audiences to tune in week after week to our network while also delivering binge-worthy storylines, and our unparalleled alternative programs continue to delight audiences of all ages, providing enviable launch pads for many of our new shows.”

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a Law & Order: Special Victims Unit 21. évadját,
– a Will & Grace 11. évadját,
– a Chicago Fire 8. évadját,
– a The Blacklist 7. évadját,
– a Brooklyn Nine-Nine 7. évadját,
– a Chicago P.D. 7. évadját,
– a Chicago Med 5. évadját,
– a Blindspot 5. és egyben utolsó évadját,
– a Superstore 5. évadját,
– a The Good Place 4. évadját,
– a This is Us 4-6. évadját,
– a Good Girls 3. évadját,
– és a New Amsterdam 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szegmensből igényt tart:

– a Dateline NBC 28. évadjára,
– a The Voice 17. évadjára,
– a Little Big Shots 4. évadját,
– a World of Dance 4. évadját,
– az Ellen’s Game of Games 3. évadjára,
– az America’s Got Talent: The Champions 2. évadját
– és a Titan Games 2. évadjára.

Szóval a fentebbi listákban nem szereplő sorozatok kaptak elkaszálást, íme hogy mik:

– a Last Call with Carson Daly a 18. évadja,
– és a Midnight, Texas a 2. évadja után.

Döntésre várunk:

­– a Hollywood Game Night 6. évadja,
– az A.P. Bio 2. évadja,
– a The InBetween 1. évadja,
– az Abby’s 1. évadja,
– a The Village 1. évadja,
– és a The Enemy Within 1. évadja esetében.

Ha valami lemaradt a listából, akkor kérlek jelezzétek és pótlásra kerül.

Nézettségi mutatók a 2018/19-es idényből:

Csak a tisztán látás mivoltából, illetve abból, hogy az elmúlt hónapokban a nézettségi adatok közlése elmaradt, megmutatnám, hogy miként hoztak az NBC sorozatai az idénystarttól mérve. Nyilván ezek még nem végleges számok, hiszen az évadfinálék csak most következnek, de alapvetően egy jó támpontot adnak abban, hogy miért is születhetett az a döntés, amit meghoztak az elmúlt hetekben, hónapokban. Az előző évekhez hasonlóan megint szétszedtem szkriptelt és nem-szkriptelt műfajra, hiszen egy reality néha könnyebben hoz jobb mutatókat egy kiemelt timeslotban, mint egy komédia. Nézzük csak!

Szkriptelt sorozatok tabellája:

01. This Is Us – 8.317 millió; 18-49-ben: 2.01
02. Chicago Med – 8.283 millió; 18-49-ben: 1.21
03. Chicago Fire – 8.139 millió; 18-49-ben: 1.22
04. Chicago PD – 7.141 millió; 18-49-ben: 1.11
05. Manifest – 6.482 millió; 18-49-ben: 1.25
06. New Amsterdam – 5.940 millió; 18-49-ben: 1.08
07. The Enemy Within – 4.479 millió; 18-49-ben: 0.76
08. Law & Order: SVU – 4.201 millió; 18-49-ben: 0.85
09. The Village – 4.149 millió; 18-49-ben: 0.67
10. The Blacklist – 3.978 millió; 18-49-ben: 0.57
11. Superstore – 3.145 millió; 18-49-ben: 0.85
12. Will & Grace – 3.018 millió; 18-49-ben: 0.74
13. Blindspot – 2.835 millió; 18-49-ben: 0.48
14. The Good Place – 2.746 millió; 18-49-ben: 0.85
15. I Feel Bad – 2.514 millió; 18-49-ben: 0.56
16. Good Girls – 2.355 millió; 18-49-ben: 0.58
17. Brooklyn Nine-Nine – 2.324 millió; 18-49-ben: 0.72
18. Midnight, Texas – 2.117 millió; 18-49-ben: 0.4
19. AP Bio – 1.956 millió; 18-49-ben: 0.51
20. Abby’s – 1.739 millió; 18-49-ben: 0.42

Nocsak, jön a visszaigazolás egyből. A This is Us a jelenlegi legerősebb sorozata az NBC-nek. Nem csak hogy veri magasan a 18-49 éveseknél a mezőnyt, de még arra is képes, hogy a Chicago-franchise-t maga mögé utasítsa a teljes lakosságban. Így már tényleg adja magát az, hogy nincs helye egyévados berendelésnek, addig kell a szereplőket és a készítőket magukhoz kötni, amíg azt anyagilag bírja a csatorna. TOP5-ben egyébként a Manifest, ami nagyot futott az újoncok körében. És a már felemlegetett New Amsterdam-ról se feledkezzük el, ami azon sorozatai közé tartozik, ami képes átlagban legalább 5 milliónyi amerikait stabilan hétről hétre a képernyők elé vonzani.

A Law & Order: SVU már nem erősíti ezt a mezőnyt, de nem is ebből a szempontból rendelték vissza 2019/20-ra, hanem abból, mert rekordokat akarnak vele döntögetni. A komédiák idén kevésbé jól muzsikáltak. Az Abby’s, ami midseason második felében startolt a jelenlegi sereghajtó, és aki azt hiszi, hogy ilyen mutatókkal meg fogja – akár egy nyári timeslotra – kapni a berendelését, azt ki kell röhögnöm, mert esély sincs rá. Aztán ott az I Feel Bad, ami sokkal erősebb hozzá képest, mégis elkaszálták úgy, ahogy azt illik.

A 18-49 éveseknél a Manifest annyira jól hozott, hogy a Chicago-franchise-t simán maga mögé utasított. Nyilván a This is Us-szel szembe erre már nem volt képes, de akkor is No.1 drámaújonca lett a 2018/19-es idénynek. Számomra a legnagyobb kérdőjelet a The Enemy Within szállítja, ami középmezőnyben lapul meg, kb. ugyanannyit hoz a fiataloknál, mint a The Good Place és a csatorna ott tartja az előszobában. Mellesleg, ha már kérdőjeles döntésekről beszélek, akkor ne feledkezzek el a Brooklyn Nine-Nine presztízs alapú bekéréséről se.

Nem-szkriptelt sorozatok tabellája:

01. America’s Got Talent: The Champions – 10.134 millió; 18-49-ben: 1.7
02. The Voice (S15, hétfő) – 9.251 millió; 18-49-ben: 1.72
03. The Voice (S15, kedd) – 9.111 millió; 18-49-ben: 1.66
04. The Voice (S16, hétfő) – 8.821 millió; 18-49-ben: 1.56
05. The Voice (S16, kedd) – 8.379 millió; 18-49-ben: 1.27
06. Ellen’s Game of Games – 6.184 millió; 18-49-ben: 1.41
07. Titan Games – 5.017 millió; 18-49-ben: 1.29
08. World of Dance – 3.690 millió; 18-49-ben: 0.84
09. Dateline NBC (Péntek) – 3.329 millió; 18-49-ben: 0.56
10. Dateline NBC (Vasárnap) – 3.271 millió; 18-49-ben: 0.55
11. Hollywood Game Night – 2.831 millió; 18-49-ben: 0.55

Manapság nincs baj az NBC-nél a nem-szkriptelt kategóriában. Trónfosztás történt az America’s Got Talent: The Champions érkezésével, ugyanis az első évadjával 10 millió felett hoz átlagban, amire a The Voice őszi idénye sem volt képes, ami ugye 9.2 millióval zárt. Mellesleg a tehetségkutató kb. annyi fiatalt fog meg, mint a This is Us. Jó, ebben azért fejlődhet, mert az őszi hétfői The Voice adások egy hangyafasznyival erősebbet hoztak, de! Egyedül a Hollywood Game Night-ot marasztalnám el a teljes lakosság körében, mert nagyon erőtlen ez így.

A jövő hírnökei:

Zárásképpen beszéljünk az újoncokról. A 2018/19-es idényben 5 drámával és 2 komédiával indultak neki májusi bejelentésekkor. A jelenlegi állás szerint ebből 2 dráma (Manifest + New Amsterdam) kapott bekérést a második évadjára, illetve egy szitkomot (I feel Bad) elkaszáltak – a többiek esetében várjuk a döntést. Igazat megvallva, már ítélkezhettek volna, de valamiért ragaszkodnak az időkérés jogához.

A 2019/20-as idényben: 5 drámáról és 4 szitkomról kell megemlékezni, felsorolás jelleggel mondanám cím szerint melyek is azok:

A dráma pilotok közül sorozatberendelést kapott:

– a Bluff City Law,
– a Council of Dads,
– a Law & Order: Hates Crimes
– a Lincoln,
– és a Zoey’s Extraordinary Playlist.

A komédia pilotok közül sorozatberendelést kapott:

– az Indebted,
– a Perfect Harmony,
– a The Kenan Show,
– és a Sunnyside.

Mindegyikről külön adatlap formájában értekezek a folytatásban…

Kommentáld!

Ők eddig a teljes évados újoncok

 
Beküldte: Kanyecc 2018 October 22, 10:36-kor a(z) 2018/19 sorozatai,Hírek témába.

Máshogy terveztem, de így jött össze. Külön, a berendelések napján szerettem volna az újoncokról megemlékezni, viszont ez nem sikerült, így most a hosszúhétvége alatt csokorba foglalom azon elsőévados sorozatokat, amik már örülhetnek, mert megkaptak a teljes évados berendelésüket a 2018/19-es idényre. Mint minden esztendőben, most is előfordult, hogy ez a bejelentés nem fedi a back ninekijelentést, azonban ne rohanjunk annyira előre.

Szemléltetésképpen ismételten mutatnék egy TOP-listát az idei „zöldfülűekről”, miként zárták október 14-ig bezárólag a tabellájukat:

01. FBI (CBS) – 9.541M; 18-49-ben: 1.17, #5
02. God Friended Me (CBS) – 8.803M; 18-49-ben: 1.08, #7
03. Manifest (NBC) – 8.766M; 18-49-ben: 1.83, #1
04. New Amsterdam (NBC) – 7.623M; 18-49-ben: 1.59, #2
05. The Neighborhood (CBS) – 7.266M; 18-49-ben: 1.23, #3
06. Murphy Brown (CBS) – 7.130M; 18-49-ben: 1.00, #8
07. Magnum P.I. (CBS) – 6.812M; 18-49-ben: 0.99, #9
08. The Cool Kids (Fox) – 5.511M; 18-49-ben: 1.20, #4
09. Happy Together (CBS) – 5.422M; 18-49-ben: 0.96, #11
10. Dancing with the Star: Junior (ABC) – 4.845M; 18-49-ben: 0.76, #13
11. Single Parents (ABC) – 4.257M; 18-49-ben: 1.14, #6
12. A Million Little Things (ABC) – 4.173M; 18-49-ben: 0.93, #12
13. I Feel Bad (NBC) – 3.638M; 18-49-ben: 0.75, #14
14. Rel (Fox) – 2.763M; 18-49-ben: 0.97, #10
15. The Alec Baldwin Show (ABC) – 2.073M; 18-49-ben: 0.30, #16
16. Charmed (The CW) – 1.569M; 18-49-ben: 0.50, #15
17. All American (The CW) – 685e; 18-49-ben: 0.19, #17

Tehát a tisztánlátás mivoltából újra… a múlt hét számait még nem tartalmazza a TOP-lista.

Akadnak érdekességek, mint például, ott a Manifest, ami folyamatos csökkenés mellett is bitorolja a 18-49 évesek körében a No.1 pozíciót, de a New Amsterdam-ra se lehet panaszkodni, mert hozza a kötelezőt a középkorúaknál. A CBS-nél inkább a teljes lakosságra építkeznek, míg az ABC-nél a fene se tudja… Lehet náluk az a terv, hogy a legjobban teljesítőnek adnak egy teljes etapos berendelést. Ha így nézzük, akkor a döntés adja magát, mert a Single Partners a fiataloknál jól megy, házon belül pedig veri „kortársait”. Felhívnám a figyelmet a Charmedszámaira, ami mindezt vasárnap produkálta, egy olyan napon és időpontban, ami több éven keresztül ki volt adva helyi tévécsatornáknak – csak éppen 2018-ben visszavették, hogy sajáttal töltsék fel. Jelenleg jó húzásnak tűnik, mert a második legnézettebb sorozatuk a fiataloknál, és a teljes lakosságnál is házon belül, magamögé utasítva a Supergirl-t és a Supernatural-t.

Térjünk a lényegre. A CBS részéről az FBI, a God Friended Me, a Magnum P.I. és a The Neighborhood kapott teljes évados berendelést. Az ABC a Single Parents-et, a Fox a The Cool Kids-et, míg az NBC a Manifest-et és a New Amsterdam-ot ajándékozta meg hasonló döntéssel. A többség +9 epizódos kiegészítéssel büszkélkedhet, azonban három sorozat esetében kevesebbről tudok csak beszámolni. A Manifest +3-at, a The Neighborhood és a God Friended Me +7-et kapott csak. Nyilván nincs kizárva, hogy később kibővítsék, bár ezt csak a CBS-eseknél tudom elképzelni.

Zárásképp megmutatnám, hogy eddig a továbbjutottak miként teljesítettek.

A teljes évados újoncok nézettségi mutatói:

Manifest (NBC ­– 1×01) – 10.404M; 18-49-ben: 2.16
Manifest (NBC – 1×02) – 8.448M (-18.80%); 18-49-ben: 1.78 (-17.59%).
Manifest (NBC – 1×03) – 7.445M (-11.87%); 18-49-ben: 1.56 (-12.30%).
Manifest (NBC – 1×04) – 7.463M (+0.24%); 18-49-ben: 1.50 (-3.91%).

New Amsterdam (NBC – 1×01) – 8.391M; 18-49-ben: 1.84
New Amsterdam (NBC – 1×02) – 7.444M (-11.29%); 18-49-ben: 1.54 (-16.30%)
New Amsterdam (NBC – 1×03) – 7.035M (-5.49%); 18-49-ben: 1.40 (-9.16%)
New Amsterdam (NBC – 1×04) – 6.270M (-10.87%); 18-49-ben: 1.19 (-14.94%)

Magnum P.I. (CBS – 1×01) – 8.124M; 18-49-ben: 1.16
Magnum P.I. (CBS – 1×02) – 6.233M (-23.28%); 18-49-ben: 0.93 (-19.83%)
Magnum P.I. (CBS – 1×01) – 6.079M (-2.47%); 18-49-ben: 0.88 (-5.59%)
Magnum P.I. (CBS – 1×01) – 5.479M (-9.87%); 18-49-ben: 0.86 (-2.05%)

God Friended Me (CBS – 1×01) – 10.135M; 18-49-ben: 1.30
God Friended Me (CBS – 1×02) – 8.374M (-17.38%); 18-49-ben: 0.95 (-27.15%)
God Friended Me (CBS – 1×03) – 7.901M (-5.65%); 18-49-ben: 1.04 (+9.93%)

The Neighborhood (CBS – 1×01) – 8.102M; 18-49-ben: 1.31
The Neighborhood (CBS – 1×02) – 6.430M (-20.64%); 18-49-ben: 1.14 (-13.05%)
The Neighborhood (CBS – 1×03) – 6.330M (-1.56%); 18-49-ben: 1.14 (+0.09%)

FBI (CBS – 1×01) – 10.082M; 18-49-ben: 1.29
FBI (CBS – 1×02) – 9.368M (-7.08%); 18-49-ben: 1.20 (-7.12%)
FBI (CBS – 1×03) – 9.173M (-2.08%); 18-49-ben: 1.01 (-15.83%)
FBI (CBS – 1×04) – 9.308M (+1.47%); 18-49-ben: 0.99 (-1.98%)

Single Parents (ABC – 1×01) – 4.907M; 18-49-ben: 1.31
Single Parents (ABC – 1×02) – 4.227M (-13.86%); 18-49-ben: 1.12 (-14.50%)
Single Parents (ABC – 1×03) – 3.638M (-13.93%); 18-49-ben: 0.98 (-12.68%)
Single Parents (ABC – 1×04) – 3.475M (-4.48%); 18-49-ben: 0.90 (-7.98%)

The Cool Kids (Fox – 1×01) – 6.870M; 18-49-ben: 1.52
The Cool Kids (Fox – 1×02) – 4.895M (-28.75%); 18-49-ben: 1.07 (-29.80%)
The Cool Kids (Fox – 1×03) – 4.769M (-2.57%); 18-49-ben: 1.02 (-4.40%)
The Cool Kids (Fox – 1×04) – 4.575M (-4.07%); 18-49-ben: 0.90 (-11.76%)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats