A Szereplőválogatók jelöltjei és nyertesei

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 23, 15:42-kor a(z) díjátadók témába.

2016-os évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe

Úgy fest, még sem értünk a végére a díjszezonnak, mert találtam olyan szakszervezeteket, vagyis inkább valamilyen módon szervezethet kapcsolódó díjátadókat, amikről érdemes szót említeni. Ilyen pl.: a Casting Society of America Awards, amit a neten inkább Artios Awards-ként fogunk megtalálni. Ha fogalmazhatok így, akkor ez a szerepgárda összeválogatásáért felelős személyeknek az éves díjátadója, amit 2016-ban 31. alkalommal rendeztek meg. Semmiképp se nevezhető frissnek, sőt már-már a veteránok közé sorolnám a jelenlétét, ami a filmes részleg mellett foglalkozik a tévéssel is, valamint a Broadway és színházak világával. Előbbi és utóbbi kettő minket nem érdekel, ezért „helyezzük át súlypontunkat” a tévés szekcióra.

Nem túlzottan tudok mit hozzátenni, mert számomra is új, még ha szép múltra is tekint vissza. Az viszont érdekes tény lehet, hogy a Trónok harca 2011 óta próbál Nina Gold casting rendezővel befutni, viszont erre 5 évadot kellett várniuk. 2016-ban elpárolt mellőle a szerencsétlenség, és rámosolygott a szerencse. Innen is gratula a kitartásért.

A tovább mögött megtekinthető a jelöltek listája, valamint aláhúzással megjelölve ki lettek emelve a nyertesek. Klikk!

Tovább…

Kommentáld!

Emmy 2015 – Főbb kategóriák győztesei

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 21, 7:36-kor a(z) díjátadók témába.

2010/11 – Jane Lynch (Fox) – 12.44 millió
2011/12 – Jimmy Kimmel (ABC) – 13.26 millió
2012/13 – Neil Patrick Harris (CBS) – 17.63 millió
2013/14 – Seth Meyers (NBC) – 15.59 millió
2014/15 – Andy Samberg (Fox) – N/a

Az elmúlt években ilyen nézettségeket hozott az Emmy-díjátadó. 2014/15-ös évben Andy Samberg lett a házigazda, akit a Brooklyn Nine-Nine-ból ismerhetünk legfőképpen. (Tudjátok, az a dinka nyomozó.) 2000 után a Fox – az ideivel együtt – négyszer adott otthont a díjátadónak. „Először” a 2002/03-as idényben, amikor is 17.7 milliós össznézettséget hozott össze; majd 2006/07-ben, amikor Ryan Seacrest műsorvezetésével 13.06 millióra zuhant; s végül – mint az fentebb látható – 2010/11-ben, amikor még tovább csökkentették a nézőszámot.

Külföldi oldalakon elég pozitív kimenetelű írások születtek az éjszakai gáláról, már a nyitás sokak tetszését elnyerte, így aki mostanság hanyagolta ez a fajta „sorozatozást”, annak mindenképp ajánlanám figyelmébe.

Talán pontosan azért éltették odakinn a 67. Emmy-díjátadót, mert mindennek lehetett nevezni, de papírforma alapúnak nem. Egy kicsit azért jelen volt, ám csak jóslásszerűen. Mit értek ez alatt? Biztosra vettem, hogy a búcsúzó Mad Men valamilyen úton-módon kapni fog díjat. Az is tiszta sor volt, hogy a Golden Globe-on tarolt Transparent nem távozik üres kézzel. Szintén könyvelhető tény az HBO sikere, mivel a legtöbb jelöléssel indult, adta magát a tény. Azt viszont nem hinném, hogy bárki be merte volna jósolni, hogy a Mom-mal a CBS díjat fog haza vinni?! Vagy azt, hogy a Game of Thrones nem csak mellékágon szedi meg magát, hanem főágon?! És mi történt a tévéfilm/minisorozat szekciójában?

A következő cikkben jön egy számosított összegzés, ezért most csak felsorolás jelleggel mutatnám, hogy az adott kategóriában mi vagy éppen ki nyert. Az összes 2015-ös Emmy-hez kapcsolódó cikket ezen a gyűjtőtag-en találjátok meg.

Nézzük a befutottakat:

Komédia:

Legjobb komédia: Veep
Legjobb női főszereplő: Julia Louis-Dreyfus (Veep) – HBO
Legjobb férfi főszereplő: Jeffrey Tambor (Transparent) – Amazon
Legjobb női mellékszereplő: Allison Janney (Mom) – CBS
Legjobb férfi mellékszereplő: Tony Hale (Veep) – HBO
Legjobb író: Simon Blackwell, Armando Iannucci és Tony Roche (Veep – “Election Night “) – HBO
Legjobb rendező: Jill Soloway (Transparent – “Best New Girl“) – Amazon

Dráma:

Legjobb dráma: Game of Thrones
Legjobb női főszereplő: Viola Davis (How to Get Away With Murder) – ABC
Legjobb férfi főszereplő: Jon Hamm (Mad Men) – AMC
Legjobb női mellékszereplő: Uzo Aduba (Orange Is the New Black) – Netflix
Legjobb férfi mellékszereplő: Peter Dinklage (Game of Thrones) – HBO
Legjobb író: David Benioff & D.B. Weiss (Game of Thrones – “Mother’s Mercy“) – HBO
Legjobb rendező: David Nutter (Game of Thrones – “Mother’s Mercy“) – HBO

Reality:

Legjobb verseny reality: The Voice – NBC

Variety:

Legjobb variety beszélgető show: The Daily Show With Jon Stewart
Legjobb variety szkeccs show: Inside Amy Schumer
Legjobb írógárda: Dan Amira, Steve Bodow, Travon Free, Hallie Haglund, Elliott Kalan, Matt Koff, Adam Lowitt, Dan McCoy, Jo Miller, Zhubin Parang, OwRadosh, Lauren Sarver, Jon Stewart és Delaney Yeager (The Daily Show)
Legjobb rendező: Chuck O’Neil (The Daily Show)

Tévéfilm/minisorozat/limitált sorozat:

Legjobb tévéfilm: Bessie
Legjobb limitált sorozat: Olive Kitteridge
Legjobb női főszereplő: Frances McDormand  (Olive Kitteridge) – HBO
Legjobb férfi főszereplő: Richard Jenkins (Olive Kitteridge) – HBO
Legjobb női mellékszereplő: Regina King (American Crime) – ABC
Legjobb férfi mellékszereplő: Bill Murray (Olive Kitteridge) – HBO
Legjobb író: Jane Anderson (Olive Kitteridge) – HBO
Legjobb rendező: Lisa Cholodenko (Olive Kitteridge) – HBO

Kommentáld!

A Rendezők szerint 2015-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2015 February 11, 10:47-kor a(z) díjátadók témába.

Január arról szólt, hogy összegyűjtsük és megírjunk az összes tévésorozattal (is) foglalkozó szakszervezetnek az éves díjjelöléseit. Februárban már könnyebb dolgom van, mert csak elő kell venni az archívumot, és sorjában végig menni a történéseken. Nem követek kronológiát, ahogy érkezik, úgy fogom közölni a már kikörvonalazódott végeredményeket. A színészekről már olvashattatok, most pedig jöjjön egy másik fontos céh, a rendezőké.

Katey+Sagal+Lisa+Cholodenko+67th+Annual+Directors+zOcRJgV-SJcl
Katey Sagal és Lisa Cholodenko

Avagy hosszabb nevén a Directors Guild of America Awards-ről van szó, amit 2015-ben hatvanhetedik alkalommal rendeztek meg. Természetesen a filmes részleget is díjazták, de ők nem játszanak felénk. A sorozatoknál ismételten akadtak meglepetések, hiszen a drámáknál a legesélyesebbnek tartott True Detective hoppon maradt. (Aki látta az 1×04-es epizódját, melyben cirka 6 percet vezénylet le Cary Joji Fukunaga vágás nélkül, az tudja, hogy ez az HBO-nak elég nagy érvágásnak tekinthető.) A döntés minket is meglepett, de hát ezért imádjuk az ilyen céheket, illetve azért, mert a populáris ötleteket nem hagyják érvényesülni. Ebből már kikövetkeztethető, hogy a Trónok harca se kapott díjat. Akkor mégis ki?! Az a tovább mögött van!

Mielőtt odaklikkelnétek had emlékezzek meg Jill Soloway-ről, aki az Amazon-nak megszerezte az első DGA Awards díjat. Vagy éppen fordítva is nézhetjük, hiszen pont az Amazon produkciója kellett ahhoz, hogy végre kiélhesse rendezői énjét és megkaparíntsa a legjobb komédiának járó rendezői díjat. Lisa Cholodenko szintén hasonló cipőben. Újoncként jelölték a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában, ahol maximum Ryan Murphy lehetett a legnagyobb ellenfele – még hozzá házon belül, hiszen mindkettőjük egy-egy HBO-s produkcióval indult az elismerésért.

462974480
Így örült Jill Soloway és Taraji P. Henson a Transparent-ért kapott díjáért!

Az HBO hiába szerzett 8 jelölést, ebből mindössze egyet tudott érvényesíteni. Ezzel szemben az Amazon Prime sokkal jobban csinálta, hiszen egyetlen jelölését díjra tudta váltani, amivel 100%-os teljesítményt produkált.

A végére pedig még had említsem meg azt, hogy Glenn Weiss 12 jelölése mellett a 7. DGA-díjat tudhatja magáénak. 2010 óta folyamatosan nyeri a Tony Awards rendezésekkel a maga kategóriáját, ami azt jelenti, hogy zsinórban a hatodikat tudhatja magáénak. Nem semmi teljesítmény, vajon jövőre sikerül a trónfosztása? Akit érdekel a győztesek kiléte, az klikkeljen a tovább mögé – de csak miután vetett egy pillantást a jelöltekre!

Tovább…

Kommentáld!

A Jelmeztervezők jelöltje 2015-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2015 January 24, 17:46-kor a(z) díjátadók témába.

Számos díjátadón végig mentünk az elmúlt 2 hónapban, de még mindig nem érkeztünk a végére. Holott csak jelöltek listáját dolgozzuk fel. Most a díszlettervezőkön a sor, avagy a Costume Designers Guild, rövidebb nevén a CDG díjátadóján. Ez ismét egy mellékvágányon futó és alacsonyabb népszerűségnek örvendő díjátadó, pedig fontos szerepet tölt be a kosztümös szekcióban. Országos csatornákra annyira nem is nagyon jellemező a jelentősége, inkább a kábeles frontra, valamint a brit tévés piacra – de ők itt nem játszanak nagy szerepet amerikai fronton.

Evite-Full-CDGA2015

A ránk eső kategóriák száma elég elenyésző. Azt is megmerném kockáztatni, hogy náluk a legkevesebb. Mindössze három részleg kap helyet. A „legjobb tévésorozatnál” a Netflix tűnik a legnagyobb esélyesnek a politikai mivolta miatt, a „legjobb fantasy/korű produkció”-nál viszont már nincs ennyire kézenfekvő helyzet. A búcsúzó Boardwalk Empire, a szexet kutató Masters of Sex, a veterán Mad Men mellett a Game of Thrones is nagy esélyes. Fogalmam sincs, melyik érdemelné meg a leginkább, de az biztos, hogy jó helyre fog kerülni.

Jelölés számban az HBO vezeti a tabellát 5 jelölésével, melyet a Showtime követ 2-vel, a többi csatorna pedig eggyel próbálja csorbítani a csatorna sikerét. Akit érdekelné, hogy az előző években miként alakult a CDG Awards, azok ide klikkeljenek, akik inkább a jelenben élnének, azok a tovább mögé.

Tovább…

Kommentáld!

A Vágók jelöltjei 2015-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2015 January 11, 21:13-kor a(z) díjátadók témába.

Másfél hét leforgása alatt több szakszervezet bejelentette a jelöltjeit. Tudom, ma mindenki a Golden Globe-ra készül, melynek elismeréseit éjjel fogják átadni Amerikában, viszont addig emlékezzünk meg az American Cinema Editors Eddie Awards-ről, rövidebben: az ACEE Awards-ről, ami magyarosítva a szerkesztők vagy vágók díjátadója. Tavaly a kábeles részleg érvényesült, 2015-ben pedig van arra egy halvány kis remény, hogy hátha valamelyik kategóriában egy országos produkció kiemelkedjen – bár ez nem a komédia lesz, ahol most se tudtak a network-ök jelölést szerezni. Ennyire tragikus lenne a minőség, vagy csak ennyire domináns a kábeles főlény?

Azért mélyen érződik pár győztes kiléte. Szinte biztosra vehető, hogy a True Detective nem távozik üres kézzel, mert amit szállított a 8 rész alatt, abból két epizódjával is – 1×04-gyel és az 1×05-tel – bezsebelt a House of Cards mellett egy-egy jelölést. Ha már szóba hoztam a komédiát, akkor az Amazon lehet a meglepetés, hiszen a Transparent lenyomhatja az HBO-s műfajbeli társait, azaz jó esélyekkel indul ilyen téren. Hasonló cipőben a Comos: A Spacetime Odyssey, amit nem csak a National Geographic nyomott meg, hanem a Fox.

Nos, a jelöltek a tovább mögött. Lehet találgatni 65. alkalommal is – már persze annak, aki a kezdetek óta nyomon követi az awards-öt. Az előző évek történéseit ezen a tagfelhőn érhetitek el. Érdemes visszanézni, mert jó párszor történt meglepetés.

Tovább…

Kommentáld!

free web stats